fbpx Skip to content

Megjelent! Nem iPad 3, nem iPad HD, hanem “Az új iPad”. Félelmetes. A névválasztáshoz hozzá se tudok szólni, nem is értem, nem is foglalkozom tovább vele.

Most elindítok egy Coldplay-t, és beszéljünk az új iPad-ről.

Főbb tulajdonsága, hogy retina display-t kapott, itt többek között Handrás rögtön letolt egy Jim Bean kólát. 🙂 Szóval van nekünk már 2048×1536 pixel! Azt kell mondjam, nem semmi! Nézzünk is meg rögtön egy képernyőmentést:

Huh! Azt kell mondjam, kell, főleg nekem, mint fotósnak. Hogy az új felbontás mekkora is pontosan, jól látható, csak mérjük hozzá egy HDTV-t:

Természetesen az Apple bemutatta az új Processzort is. Nevezzük nevén: A5X, tehát egy kétmagos processzor, négymagos grafikai chipsettel, ami kifejezetten komoly grafikus képességekkel bír, mivel ezt a kijelzőt is meg kell hajtania.

Újdonság még az új kommunikációs chip is. Már LTE vagyis 4G-s hálózatra is képes csatlakozni az új iPad. Hazánkban egyelőre csak talán a T-mobile szolgáltat ilyen hálózatot, de az is kevés helyen van. Ahogy azt már megszokhattuk, új iSight kamerát is kapott az iPad, ami 5 Megapixelt képes magába szippantani. Pozitív, hogy ekkora processzor és felbontás mellett az akkumulátoridő nem változott, továbbra is 10 óra használatot tesz lehetővé, ugyanez LTE-s hálózaton 9 óra. Az iPad 0.6 milliméterrel lett vastagabb, ami bizony nem sok, tehát a régebbi tokok valószínűleg jók lesznek az új iPad-re is.

Az új iPad március 16-ától elérhető az USA-ban és számos európai országban. Hozzánk március 23-án fog eljutni, természetesen itthon is lesz “Új iPad” premier.


A Keynote is elérhető már az Apple honlapjáról:

Az iOS 5.1-ről is hamarosan írunk.

[poll id=”33″]

[poll id=”34″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

32 Comments

  1. A “Te váltasz, vagy megvásárolod az új iPad-et” kérdésnél miért nincsen olyan választási lehetőség, hogy “Nem, mert nincs rá pénzem”? 😀

  2. És ez pontosan azért kellett, nagyobbmintfullhdtv felbontás kisebbmintjunoszttv képernyőn? Komolyan kérdezem miért veszem én ezt meg idén? Meg az 5 megapixeles képemet télleg ezzel a palalemezzel kell rögzíteni a hajnali madárdalban?
    Szóval értem én, hogy villanyvasaló, de mivel megy? 🙂

  3. Apple alairja meg az 5.0.1-et, ha ipsw fajlbol teszem fel?

  4. Pont a trollok miatt kellett bele 5 megpixeles kamera. Mert bár most azon sírnak, hogy minek bele ekkora, de ha nem lett volna, akkor azon sírtak volna, hogy miért nincs benne, pedig már mindenben van ilyen. (ilyenkor kell belinkelni valami camccung tervet, hogy milyen procival és kamerával fogják nem eladni a legújabbakat :-D)

  5. @Atthead: pontosan….
    (vagy SLR-ről hogy rakom át iPadre a képeket?)

  6. HD video 4:3 arányú megjelenítőn ??? Ez érdekes… New Ipad 🙂 Előre látom a Vaterán: Új Ipad eladó….! DE melyik, -hát az új, jaaaa… Akkor az előző kettő legyen régebbi, és mégrégebbi 🙂

  7. Tök jó! Lenne. 🙁 De tényleg, hogyan rakom át a fotóimat? Megoldottam: fogom az asszonykám Androidos telóját SD kártyaolvasóval, onnan feltolom 3G-n a 8 Giga képet valami felhőbe, majd iPaden letöltöm. Mindez nem kerül nekem többe, mint 20-40.000 Ft. Kb. Remek! Ha meg már hazaértem, akkor mégiscsak a szar felbontású monitoromom fogom szerkeszteni a képeket, és a gagyi 1 méteres tévémen fogom megtekinteni a végeredményt. Szomorú ez a kártyaolvasó hiány számomra. Ezért egyáltalán nem get, főleg nem instant! Nekem. Ha maradt volna a felbontás, mindjuk dupla rammal, és dupla akkuidővel elgondolgodtam volna rajta.

  8. Bacardi colát ivott Handrás! 😀

  9. Instant GET! 🙂

  10. @TuborgGreen: Bazz! Tényleg, tegnap este már fáradt voltam. 😀

  11. Sziasztok!
    Most látom, hogy megjelent az iOS 5.1! Mikor lesz erről írásotok? JB jó rá, vagy befoltozták? Írjatok róla, lécci…

  12. @EC: Most írom a cikket, de a JB-ről csak annyi lesz benne. NE FRISSÍTS! 🙂 Egyelőre semmi sincs hozzá, ha lesz arról külön cikket készítünk.

  13. @admin: Oké, köszönöm! 🙂

  14. @dedyke: Erre majd kellene mémeket készíteni 🙂

  15. Amit hiányolok: Akku mekkora lett? CPU okés hogy A5X, de mivel jobb, mint az A5? Mekkora a teljesítménye? Órajel? a GPU mennyivel ver oda mondjuk a 4S-ben találhaóra?

  16. Szerintem erre az iPad-ra érdemes volt várni, mert a Retina display remek kijelző technológia, személy szerint az iPhone 4-nek nagyon jót tett. Mondjuk az iPhone 4S-t nem venném meg, vagyis miatta nem cserélném le a “sima” 4-met.

    Mivel iPad-om még nincs ezért jó vételnek tartom viszont az “Új” iPad-et. A családomban már van egy iPad 2 és nagyon elégedett vagyok a képességeivel. Élvezetes és remek, hogy mindennel együtt működik ami Mac, és nekem az sem okoz különösebb gondot, hogy Windows-os laptoppal használom a saját termékeimet. Ugyan olyan precizitással kezelem a zenéimet és a többi dolgaimat mint egy MAC-es tenné szerintem.

    Mindazonáltal azt mondanám, hogy a mostani újításokért senkit nem beszélnék rá a váltásra, de aki most venne újat, akkor ezt most érdemes megtenni, mert azt kapja az ember amitől elfogja az a “bizonyos” Apple életérzés.

    Azok az őszintébb ismerőseim akiknek még nincs Apple termékük, azok egyetértenek benne, hogy van bennük valami különleges, ami miatt ilyen hihetetlen sikerük van, akár a presztízs vásárlók körében is.

    Nekem nem villogás miatt van Apple termékem, hanem mert rendkívül egyszerűvé teszi az életemet sok szinten. Ezért amint tehetem, fogok venni egyet az új iPad-ből.

    Engem nem érdekel, hogy nincs benne “olyan sok” újdonság mint amire időről-időre várunk, de ha nem ugrunk mindig rá az új koncra, akkor akár kifoghatunk ilyen jó terméket is. Az én véleményem szerint azért lett “Új” iPad a neve, mert az Apple is úgy gondolja, hogy most lett “igazi” az iPad amit anno elképzeltek.

  17. @Arazriel: Egyetértek veled, főleg az utolsó bekezdéssel.

  18. Őszintén szólva ezért én se fogom lecserélni az ipad2-t. Semmi olyan “eget verő” újítás nincs benne, ami miatt nekem megérné. Az az igazság, hogy túl nagy volt a hype, de robbanás helyett inkább csak kis puki volt ez. A következőnél biztos cserélek.

  19. amúgy az Jim Beam 🙂 de nem azt ivott 🙂

  20. Akku idő brutálisat javult. 11h standby 1 óra használat és 90%!!! Retina után ez a legfontosabb számomra!

  21. Valaki próbálta már az iPhoto-t?
    Nekem iPhone 4-en 5.0.1 rendszeren (JB) kilép a fotókönyvtár frissítésnél.
    Tapasztalat?

  22. @levbali: az iPhoto-hoz iOS 5.1 kell.

  23. @Jadeye:
    Köszi!

  24. @kroland20: Nekem iPad2-n ugyanez van kb, mihez képest javult az akku idő brutálisat?

    Szóval én nem érzem az instant get feelinget (hopp, vers 🙂 ) iPad2 tulajként semmiképp, nélküle nem tudom mi lenne, de biztos szeretnék vásárolni egyet, lévén tavaly is eljutottam eddig.
    Ja, a fényképezőgép részét soha nem használom, de érdemes megnézni mennyire viccesen fest valaki aki ezzel próbál fényképezni, és persze ha többen bámészkodtok akkor mögötted páran semmit nem látnak amíg fotózol. Azért jó hogy van rajta, mert…

    Milyen reklám lesz az új elnevezéssel? Mondjuk:
    Új régi és használt új iPad eladó! 🙂

  25. Azért az az iPad screenshot magáért beszél! Gyönyörű! Azonban mivel semmi szükségem sincs egy iPad-re, sőt semmilyen táblagépre, így nem veszek. Majd az iPhone 5-ből szerzek be egyet. Vagy a “The New iPhone”.ból. 🙂

  26. Nnnnnna, tegnap meg volt a “nagy” esemény, amit sokan annyira vártak. Tőlem szokatlan módon én is élőben követtem (igaz nem itt, hanem két másik blogon, ahol gyorsabban és több infó érkezett) Nagy meglepetést nem hozott, de ez nem jelenti azt, hogy nem hozott jelentős újításokat! Nem értem azokat, akik szerint jelentéktelenek a változások. Szerintem megkatunk mindent, amire ma egy tablet technikailag képes lehet (na jó, egy SD slot nem lenne rossz). Van egy “korát megelőző” kijelzőnk, egy gyors proci és grafikus “lapka”, ami úgy tűnik, a minden jelenlegi igényt kielégít, van jó kameránk, és akinek kell, ott az LTE is (mindezt változatlan akkuidő mellett). Mire számított még a nép? Na persze napvilágot láttak csodás koncepciók, melyek talán néhány én múlva meg is jelennek majd a hétköznapokban, de azt senki nem gondolhatta komolyan, hogy most már adott a technológia!!! (3d, holográfia, stb)

    Persze, akinek már van ipad készüléke, annak nem feltétlenül kell rohanni a boltba, de akinek még nincs, annak jó alkalom az első tablet megszerzésére! Én is köztük leszek, igaz nem most, hanem majd májusban. Aki szűkén van a cashnek, annak is jól jön az “új ipad”, mivel 118 k-ért új régi ipadot kaphat. és a régi (használt) régi (2-es) ipadoknak is le fog persze menni az ára. Nekem megér + 25K-t a retina és a jobb proci. Talán idővel siri-t is kap. Egy biztos, ez a mostani konfiguráció minimum 3 évig támogatott lesz az apple által (frissítésekre gondolok)

    Szerintem sikeres lesz nagyon, és minden eddigi eladási rekordot megdönt.

    Szerintetek mi hiányzik belőle? Mi az, amivel igazán “nagy durranás” lenne? A petárdán kívül, persze…

  27. sziasztok! bocsi, ha nem idevaló a kérdés. az usa-ból hoznának nekem egy új ipad-et (wifi + 4G), de számomra nem egyértelmű az amerikai applestore. az előrendelésnél ha kiválasztom a modelt, kiírja, hogy válasszak hálózatot verizon vagy at&t. ezt fogom tudni itthon használni? az logikus, hogy az at&t- kell választani. előre is köszi.

  28. Vajon jo ra az ipad 2 smartcovere?

  29. @nickjames: Én nem nagy durranásokat hiányolok belőle, szerintem jó lett a kütyi. Viszont én csak akkor vennék iPad-et, ha ki tudnám vele váltani a notebook-omat. Ehhez sok minden kéne, három alap dolgot emelnék ki, az első természetesen a flash támogatás (a weben még mindig nagyon erős a jelenléte), a teljes magyar nyelvű billentyűzet (így háromszor annyi ideig tart ékezetesen megírni egy szöveget) és a normálisabb webes támogatás, például fel tudjak vele tölteni egy képet egy fórumra, vagy bele tudjak nézni egy film feliratába (srt fájl).

  30. @nickjames: Miért éri meg a retina és a jobb proci? Komolyan kérdem, mi volt Neked túl pixeles, és mi akadozott vagy volt lassú a proci miatt?
    És igen, olyan valamit vártam, amitől eladom az iPad2-t azonnal, és veszem az újat! Hogy mit? Nem tudom, meglepetést, azt a bizonyos One more thing-et…
    A Nokia 40 megpixeles kameraját, vagy a Samsung kivetítőjét, vagy még ennél is másvalamibbet, hogy az Apple kütyüm legyen a LEG.
    Ja, és nem értem mi baj lenne az iPad5-6-7-…233-mal, Nokiából is volt 6300 meg 8210, oszt meg tudtuk jegyezni, melyiket akarjuk a boltból, nem?

  31. A retina és a jobb proci miatt nem hinném, hogy váltani kellene… De akinek még nincs, annak szerintem érdemes az újat venni (25.000 felárral). Miért jobb a retina? Talán akkora különbség nem látszik majd, mint a szifon 3gs és a 4 között, de akik kezünkben tartották már az új ipad-et, azok mind kiemelték ezt az újítást. A jobb proci pedig azért éri meg, mivel így tovább marad fürge a tartalmak fejlődésével. A vasak mindig gyorsan avulnak, nemde?

    Ami pedig a LEG-et illeti, az Apple kütyüi mindig is csak 1-2 dologban akartak legek lenni, a többi tulajdonsága pedig elmaradt a konkurenciától. Ez most sincs másként…


Add a Comment