fbpx Skip to content

Újabb magyar fejlesztés futott be az App Store-ba. Egy Domino játékot mutatnék most be nektek röviden. A játékot Áron Miklós magyar fejlesztő készítette, és már az első nap igen komoly csillagokat kapott.

Az alkalmazás nem csak kicsiknek, hanem “nagyoknak” is készült. Az egyszerű Dominójátéktól az egészen agyafúrt színkeverésekig is eljuthatunk. Az app grafikailag letisztult, pont annyira dizájnos amennyire kell.

Miért nevezzük Color Dominónak?

A színek sajátos tulajdonsága, hogy képesek keveredni egymással, s ezáltal új színek jönnek létre.

A Színdominó játék egyedi fejlesztése a színeknek ezt a fantasztikus képességét használja ki. Egy olyan játék izgalmába merülhetünk bele, amelynek során megtapasztalhatjuk, hogy a nagybetűs Természet milyen színárnyalatokkal kápráztat el bennünket. Amellett tehát, hogy digitálisan szinte magunk „keverhetjük” ki a színeket, a szerencsével is versenybe szállhatunk. Hiszen a játékprogram Talonja maga osztja a lapokat, amelyeket a dominó szabályai szerint kell egymáshoz illeszteni. Csakhogy itt most az illesztés szabályait a színek megfelelősége jelenti.

Egyszóval tényleg egy egyedi és magyar fejlesztéssel állunk szembe, amit bátran ajánlok mindenkinek. A játék ingyenesen letölthető az App Store-ból!

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. Klassz ötlet, a megvalósítás is tetszik, de számos hibája van, és nehéz elsőre eligazodni benne. Amit nem értek, hogy miért Color Domino, ha csak magyarul tud a játék? 🙂

  2. Remélem olvassa a fejlesztő a kommenteket, mert igazán tetszik az ötlete, azért kifejezetten építő jelleggel összeszedtem pár gondolatom a játékról:

    Hibák:
    – a jobbra nyíl túl közel van az újrakezdő gombhoz, ami nem kérdez semmit de újrakezd.
    – ha kirakom az ügyes vagy ablak sokszor felbukkan, és amugy is kiabrandito, hogy egy sima ablak 🙂
    – a színek illesztési szabályai nagyon el vannak dugva, eleinte pedig többször megnézné az ember a több színek miatt
    – nincs idő számlálás, sem pontozás, medálok, nem számolja hányszor rakom ki, ezeket azért írom hibának, mert valami kéne, hogy akarjon a felhasználó többet játszani vele, tudjon valamivel versengeni másokkal

    Később jó lenne esetleg egy multiplayer, egyszer egyik rak, máskor másik rak, minél nehezebb szabály szerint rak annál több plusz gondolkodási időt kap, vagy valami. Szerintem ezt a keveset le lehet fordítani angolra és jót tenne neki az angolul tudás, hiszen akkor nem csak magyarok vennék meg ezt a játékot. Szerintem komoly nemzetközi siker lehet!

    Ha lesz multiplayer, vagy pontrendszer, vagy valami hasonló, tedd ki 1 dollárosnak, én biztos meg fogom venni! HAJRÁ!

  3. Még egy apróság, nagyon szuper lenne, ha univerzálisnak csinálnád meg.

  4. @Eyesis:

    Helló!
    Kösz a visszajelzést.
    Ha esetleg megosztanád, hogy milyen hibákkal találkoztál, akkor szívesen megpróbálok reagálni.
    Legfontosabb adat az OS verzió és esetleg a készülék típusa. Plusz a hiba leírása.
    Az eligazodáson biztosan tudunk még javítani. Tudom, hogy mindennek magától kézre kellene állnia, de egyelőre itt tartunk. Súgót nézted?
    Color Domino? Lesz angolul is, ezért ilyen a neve.

    Mégegyszer köszi, hogy billentyűt ragadtál.

  5. @Eyesis:

    Ha lesz következő verzió, akkor a menü kinyíló lesz, kizárja a véletlen újraindítást.
    A többi észrevételed is hasznos. És a háttérzenét még nem is írtad.
    További exrák is természetesen tervben vannak, hogy teljesértékű játék lehessen, de lépésenként haladunk.

    Egyelőre az volt a kérdés, hogy maga a játék megragadja-e a fantáziákat.
    Úgy tűnik igen.

    Ez nem egy egyszemélyes projekt, a döntés nem nálam van. De persze szurkolok a sikernek!

  6. @Mikka:
    Nekem iPad 2-esen iphone alkalmazásként indult, és csak 2x-es zoomolás van :/

    iPhone 3GS-en próbáltam

    hajráááá

  7. @Eyesis:

    Köszi! És az Appstore értékelést is.


Add a Comment