fbpx Skip to content

Az Apple csütörtök reggel 10 órától New Yorkban, a Guggenheim múzeumban tartotta meg az oktatás megújítását célzó bejelentését. Ezt két fő részre bontották: az egyik a tankönyvek megreformálása, a másik pedig az iTunes U-ban elérhető tartalmak lehetőségeinek bővítése.

Az eseményről készült közel egy órás videó megnézhető az Apple oldalán streamingben, de hamarosan elérhető lesz az iTunes Store-ban is. Mi most az eseményen bejelentett dolgokat foglalnánk össze kissé rendhagyó módon, mert nem azt írnánk le, ami percről-percre zajlott, hanem inkább “röviden” bemutatnánk az újdonságokat.

A papír alapú tankönyvek már a múlt?

Aki most jár iskolába, annak nem kell bemutatni a helyzetet, de aki már végzett a tanulmányaival, az is emlékezhet még, pláne akinek most iskolásak a gyerekei, az is mind látja, hogy elég sok, és legtöbbször vastag könyvet (plusz füzeteket) kell a nebulónak magával cipelnie minden nap. Ehhez persze elengedhetetlen volt az iskolatáska és a magyarországi szabályozás azt is kimondja, hogy a táskák súlya nem haladhatja meg a gyermek testtömegének 10–15 százalékát, tehát alsósoknál a 20–30 kilogrammos testtömeg alapján a táska súlya 2–4,5 kilogramm lehet, 35–50 kilós felsősöknél az alsó határ 3,5 kiló, 50 kiló esetén maximum 7,5 kilogrammot nyomhat.

Persze mindannyian ismerjük a valóságot, hogy “de nehéz az iskolatáska”.

Emellett a könyvek persze koszolódnak, elég drágák, de ami talán a legbosszantóbb az egészben: ha egyszer kinyomtatták őket, már nem frissíthető a tartalmuk, csak teljesen új kiadással. Ezen felül nem lehet egyszerűen keresni a szövegükben, az oldalak kikeresgélése néha hosszadalmas, ha pedig egy adott szó értelmét nem ismerjük, nyúlhatunk például egy értelmező szótárért, amiben szintén nehézkes lehet kikeresni az adott szót.

Most akkor képzeljünk el egy iskolatáskát, amiben az összes tantárgy esetén használt összes könyv megtalálható, füzetekkel, és pakoljuk be mindezt egy táskába: rosszabb esetben bele sem férne, de jobb esetben is túlságosan nehéz lenne. Vagy válasszuk az új táskát, amiben mindez elfér egy iPad-en.

Mivel azonban az iPad kiválóan alkalmas könyvolvasásra az iBooks alkalmazás segítségével, így kézenfekvő volt, hogy lépjenek ebbe az irányba, és hozzáadják a tankönyvekhez is azt a pluszt, ami hiányzik.

Persze mindez nem lenne még önmagában alkalmas a tankönyvek kiváltására, hiszen így csak digitalizáltuk a táskát, de gyakorlatilag semmi más újdonsággal nem szolgáltunk. Ezért fontosnak tartották, hogy az így elérhető könyvek többek legyenek, mint sima digitális másolatok.

iBooks 2

Az iBooks frissített változata rengeteg olyan újdonságot támogat, amivel a könyvek sokkal több tartalommal ruházhatóak fel. Ezekről részletesebben majd alább, az iBooks Author-nál. A legfontosabb talán, hogy a könyvek mostantól a teljes képernyőt is betölthetik, és olyan kezeléssel és tartalommal láthatók el, amire eddig nem volt lehetőség:

  

Az interaktivitási lehetőségek kezelésén túl az új iBooks még többre is képes: megkönnyíti a jegyzetelést és a tanulást azáltal, hogy kijelölhetünk szöveget, mintha csak szövegkiemelő filcet használnánk, majd firkálhatunk saját jegyzeteket is az ilyen kijelölésekhez, külön színnel is megjelölve, és ezeket egy központi nézetben összegyűjtve is megnézhetjük.

 

A tankönyvek az iTunes Store-ban a Textbooks kategória alatt érhetőek el, vagy erre a linkre kattintva, de egyelőre csak 8 kiadvány érhető el, és elképzelhető, hogy magyar accounttal egyelőre nem lehet őket letölteni. Várhatóan ez hamar bővülni fog, de az elején valószínűleg javarészt csak angol nyelvű könyvekkel.

  • Tipp: Hogy lássuk, milyen újdonságok is váltak ezzel elérhetővé, érdemes letöltenünk az ingyenesen elérhető Life on Earth című könyvet, miután frissítettük az iBooks alkalmazást – de csak “óvatosan”: 965MB interaktív tananyag vár ránk!
Az iBooks új verzója továbbra is támogatja a korábbi készülékeket, iOS 4.2-es verzióig visszamenően.

iBooks Author

Talán a legnagyobb kaliberű bejelentés az összes közül, amely jelentősen megkönnyíti a digitális könyvek elkészítését! Az iBooks Author alkalmazás segítségével olyan lehetőségeink vannak, amelyek korábban csak maximum külön könyv-alkalmazást fejlesztve voltak elérhetőek. Ezzel viszont lehetőségünk van fejlesztői tudás nélkül is az alkalmazás segítségével igazán tartalomgazdag kiadványokat létrehozni.

Az alkalmazás indításakor már az iWork szoftverekből ismerős sablonválasztó vár minket, ahol a kívánt könyvnek megfelelő sablont tudjuk kiálasztani az Egyszerű, Kortárs, Modern, Klasszikus, Vezércikk, vagy Kézművesség stílusok közül:

Kezelése nagyban hasonlít az iWork alkalmazásokéra, és azok legtöbb opciója itt is elérhető. Így aki használta már a Pages szövegszerkesztőt, az nem fog megijedni az iBooks Author apptól sem.

Na de mégis mivel több ez, mintha csak simán Pages-ben megírnánk az adott könyvet megfelelően formázva, majd exportáljuk ePub formátumba? Leginkább az új, interaktivitást lehetővé tévő funkciók miatt.

Lehetőségünk van a Widgets menü segítségével képgalériák, médiafájlok, tesztek, Keynote prezentációk, interaktív vagy 3D-s képek, vagy külső, HTML és JavaScript alapú tartalmak beillesztésére:

A képgalériákkal az oldalba ágyazhatunk több képet egy keretbe, amelyek között a Képek alkalmazásban megszokott módon lapozhatunk oda-vissza, teljes képernyőn is. A médiafájlokkal például videóanyagokat tehetünk az oldalba, és olvasás közben ezek szintén akár teljes képernyős nézetben is lejátszhatóak. Az interaktív vagy 3D-s képek segítségével lényegesen szemléletesebb lehet egy grafikon, vagy közelebbről is megvizsgálható lehet például egy bonyolult molekula 3 dimenziós modellje. A Keynote prezentációk beillesztésével pedig a korábbi prezentációinkat is felhasználhatjuk az adott kiadványban, anélkül, hogy az olvasónak be kellene zárnia a könyvet. További, jóformán korlátlan lehetőséget nyújthat a külső kód beillesztésének lehetősége, amivel valóban életre kelhet az adott könyv.

A tudás átadása egy könyv esetén még nem elég önmagában, így az egyes fejezetekhez akár külön ellenőrző kérdéseket is adhatunk, ráadásul változatos formákban, amelyek vissza is jeleznek az olvasónak, hogy a válasza helyes volt-e, vagy nem:

Emellett lehetőségünk van külön szószedetet is létrehozni, ami esetén egy-egy adott szó vagy kifejezés magyarázatát kislexikon-szerűen szintén gazdag tartalommal láthatjuk el:

Az így elkészült könyvet pedig a Mac-ünkhöz csatlakoztatott iPad-re legegyszerűbben közvetlenül az iBooks Author appból tehetjük fel: ehhez elegendő, ha a menüsorban a Preview gombra bökünk, mert az rögtön feltölti a készülékünkre, és már nézhetjük is.

Amennyiben pedig rendelkezünk a megfelelő adatokkal, akár az iBookStore-ba is feltölthetjük a könyvet a Publish opcióval, mind ingyenes, mind fizetős kiadványként. Az ezzel kapcsolatos regisztrációs adatokat a Connect oldalon találhatjuk meg. Ha fizetős kiadványt tennénk közzé, ahhoz sokkal több feltétel van, így például szükségünk van amerikai adószámra is, de mindez részletesen le van írva az oldalon. Ha viszont ingyenesen szeretnénk elérhetővé tenni a kiadványunkat, azt egy egyszerű regisztráció után meg is tehetjük, ilyenkor sem amerikai adószám, sem kiadványonkénti ISBN sem szükséges!

Az iBooks Author app beszél magyarul is, és ingyenesen tölthető le a Mac App Store-ból, és minimum OS X 10.7.2 szükséges a működéséhez, tehát ha még mindig Snow Leopard van a Mac-eden, akkor bizony úgy tűnik, itt az ideje frissíteni Lion-ra.

Fontos viszont megjegyezni, hogy az iBooks Author alkalmazással készített könyveket csak iPad-en tudjuk olvasni, iPhone-on nem, hiszen ezeknek épp az a lényege, hogy kihasználják az iPad kijelzőjének a méretét!

iTunes U

Az iTunes U segítségével különféle oktatási anyagok, podcast-ek érhetőek el az iTunes Store-on keresztül. Az iTunes U kínálata talán a legnagyobb a világon ebben a kategóriában, köszönhetően a programban résztvevő oktatási intézménynek. A negyedik évében járó “szolgáltatást” most jelentősen kibővítik, és új funkciókkal látják el, így egy külön alkalmazást is kap.

Az iTunes U app sokban hasonlít az iBooks-ra, működésében és kinézetében is. Különbség köztük annyi, hogy ennek segítségével csak az iTunes U anyagai érhetőek el. Ami miatt mégis különlegesebb, hogy az oktatási anyagokat össze lehet úgy állítani, hogy az adott anyaghoz tartozó feladatok elvégzése is követhető legyen, az oktató folyamatosan új információkkal láthatja el a hallgatót, és még akár értesítést is kaphatunk, ha friss tartalom került fel.

 

Szintén képes külön nézetben kezelni a jegyzeteinket (Notes fül), ahol az adott jegyzetre tappintva meg is nyitja a számunkra az adott tananyag megfelelő részét a megfelelő alkalmazásban. Így ha az adott jegyzet a kurzushoz tartozó digitális tankönyvre mutat, a jegyzetre való tappintás már át is dob minket az iBooksba, és az adott könyv megfelelő oldala már nyitva is áll előttünk. A Materials fülön pedig az adott kurzushoz tartozó összes elérhető anyag található meg, és amennyiben a szükséges rész, vagy könyv épp nincs meg a készülékünkön, azt le is tudjuk belőle tölteni, vagy megvásárolni, ha az esetleg fizetős.

 

Az iTunes U esetén elérhető tartalmak általában angol nyelvűek, de a programban résztvevő intézmények listája alapján lehet mazsolázni a kínálatban.

Az iTunes U alkalmazás is ingyenesen tölthető le az App Store-ból, és működéséhez legalább iOS 5.0 szükséges.

iTunes 10.5.3

És végül természetesen az iTunes is frissült, hogy lehetővé tegye az új típusú könyvek szinkronizálását. Ezen felül más újdonságot nem tartalmaz, de amennyiben szeretnénk az új könyveket a készülékünkre szinkronizálni, akkor szükséges frissíteni.

Az iTunes ingyenesen tölthető le az Apple oldaláról, vagy használjuk Mac-en az Alma menüben a Software Update opciót, Windows esetén pedig az Apple Software Update alkalmazást.

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Kiváló a cikk, köszönet érte!:-)

  2. @Tamaci: Így van! Nagyon jó volt olvasni, köszönöm!

  3. Jó kis összefoglaló köszönjük!

    Viszont lenne egy apró kérdésem felétek: Van egy iPhone 4S 16GB-om és az a gondom agyon kevés helyem van, állandóan néznem kell mi foglal olyan sokat

    Nem tudja valaki mik tartoznak az others kategóriába amit az iTunes mutat? Mert nekem pillanatban 1.6 GB… Tudtommal oda számolja az iTunes file sharinggel feltettt adatokat (pl. egy 3rd party media lejátszónál ha felrakok egy filmet pl.) viszont semmi ilyen adat nincs fent a készüléken jelen pillanatban. Milyen adatokat von még össze az other kategóriában? Mert igy átnéztem mindent (usage-nél is) de nem tudok rájönni. 1.6 GB meg jelen helyzetemben, pláne, hogy 16GB-os a kütyüm elég sok…

    Ha valaki tudja segitsen már, köszi…

  4. Cikk No. 1.

  5. Perfect cikk Jadeye!:)

  6. @hegyi: Bár a kérdés az offtopic, röviden válaszolok. Az egyéb kategóriába tartoznak azok a fájlok, mentések stb. amiket az alkalmazások használnak. Ha pl. van egy videófelvevő program (pl. Super 8), és azzal felveszel egy videót, akkor az az Others méretét növeli. Előfordulhat, hogy ha törölsz egy programot, akkor mégis ottmarad a gépen az összes ilyen segéd- és munkafájl. Ezeket az iTunes a backup-ban is eltárolja. Én is meglepődtem, hogy egyszer újratelepítettem egy alkalmazást, és az összes korábbi munkafájlom újra ott volt, mintha nem is töröltem volna… Nekem már 4.3 GB volt az Others mérete, így hát csináltam egy full restore-t, mindent újra telepítettem, és így az Others lecsökkent közel nullára. Nem tudom ezzel most segítettem-e neked, ennyit tudtam hozzászólni. 🙂


Add a Comment