fbpx Skip to content

Az iOS 5 több változást is hozott a rendszerelemek megjelenését tekintve, gondoljunk csak a megváltozott ON/OFF gombokra, vagy az egyes gyári appok dizájn-frissítéseire. Persze néha a szembetűnő változások mellett sokkal meglepőbbek lehetnek, hogy milyen apró finomítások történtek még a rendszerben.

Egy japán blog összehasonlította az iOS egyes UI-elemeinek változásait az iOS4 és az iOS5 verziói között dizájn terén. A felsorolt változások többsége nagyon kicsi, átlagos szemmel nézve talán fel sem tűnik. Ám ha azt vesszük, hogy ilyen hangyányi dolgokra is odafigyelnek, az azért jelzi, hogy komolyan gondolják a dizájnt Jony Ive-ék.

1. Icon Badge árnyékok

A badge-ek esetén a vetett árnyék az iOS 4-ben hangsúlyosabb volt feketén, és emiatt a badge kissé elkülönült az ikontól. Így ezt az iOS 5-ben szürkével “lágyították”, amitől összetartozóbbnak hatnak. A halványabb árnyékok miatt így az iOS 5-ös home screen egyúttal világosabb érzést is kelt.

2. Box-ok a menüben

Az iOS 4-ben ezeknek a box-oknak úgynevezett lapos dizájnjuk volt, míg az iOS 5-ben háromdimenziós keretet kaptak, ami miatt úgy hat, mintha bele lennének süllyesztve a szürkés háttérbe. Ezzel is jobban összeolvadnak az egyes elemek az adott felületen.

3. Üzenetek szövegei

Az üzeneteknél a buborékok csillogása is világosabb lett, de a szövegek is háromdimenziós dizájnt kaptak, így szintén jobban belesüllyednek az üzenetbuborékba, ezzel is összetartozóbbnak éreztetve őket. Ennek másik előnye, hogy így egyúttal mintha kontrasztosabbak is lettek volna a betűk, és megnőtt az olvashatóságuk is.

4. Az elforgatást zároló gomb árnyéka

Az iOS 4 esetén az elforgatást zároló gomb árnyéka csak 3 pixel távolságra vetődött, ezt az iOS 5 esetén 4 pixelre növelték, amitől az jobban kiemelkedik a háttérből. Ugyanakkor viszont a Zene ikonja megmaradt 3 pixeles árnyékkal, talán ezzel is azt jelezve, hogy az elforgatás zárolása csak egy beállítási opció, míg a Zene egy külön funkcionalitás.

5. Ikonok közti távolság

Az ikonok közötti oszloptávolság is változott. Az iOS 4 esetén az egyes oszlopok egymáshoz mért távolsága 38 pixel volt. iOS 5 esetén a középső oszlop szélessége 40 pixelre nőtt.

Azt hihetnénk, hogy ez kissé értelmetlen volt, de ha összehasonlítjuk a képernyő két szélén lévő sávokkal, akkor azonnal látszik, hogy igazából most lett szimmetrikus: iOS 4 esetén balról 34 pixel, jobbról 36 pixel volt a kijelző szélétől az ikonok távolsága, most a jobb oldali plusz 2 pixel került be a középső oszlopot hízlalni:

Persze lehetett volna ez úgy is, hogy a köztes oszlopok maradnak 38 pixel szélesek, és csak a 34/36-os keretből egy 35/35-ös felosztású lesz, de valamiért mégis a 40 pixeles középső oszlopszélesség nyert.

Olvasd el a hozzászólásokat is

41 Comments

  1. Nekem olyan lett még a phone app-ban az előzmények fülnél, hogy a betűk mintha alacsonyabbak lennének, sztem iOS4ben magasabbak voltak. De ezt nem tudom alátámasztani, csak szemre tűnt fel.

  2. Ha erről nincs cikk, nekem fel sem tűnt volna.. 🙂 Köszi

  3. A fényképek alkalmazásból fotók alkalmazás lett!Bár lehet,h én emlékszem rosszul.:)

  4. Kicsit talán off de remélem mégsem az, hiszen a dizájnhoz kapcsolódik, hogy esetleg tudja vki vagy tud vmi segítséget abban h hogyan változott mondjuk az ikonok módosításának módja helye ? iOS4 alatt pár fájlt ki kellet törölni és manuálisan minden alkalmazás ikonját ki lehetett cserélni így ehez nem kell külön a winterboardot igénybe venni, de példának okáért a carrier logók cseréje sem olyan egyszerűen megy mint iOS4 alatt.

  5. Nekem is van egy szembetűnő változás : 3GS -hez vett Nokia bh109 bluetooth headset nem működik a 4s-sel.
    Kinek van tapasztalata , hogy milyen headsetet vegyek hozzá?
    És most ne a drága plantronics darabokat soroljátok, hanem kb. bh109 arfekvest. (5-6000 Ft )

  6. Kettő 5. pont van a cikkben, a 4. kimaradt 🙂

  7. @Jadeye: Hali, bocsi hogy offolok biztos elegetek van. De idegesít a probléma, tehát olvastam hogy a SAM -mel tudom aktiválni a telefont és úgy megjavul a push, a facetime, és a tether is használható. Sajnos hiába próbálkozom egyszerűen nem akarja a SAM -el aktiválni az itunes. Automatikus módba állítottam, de ha tudtok segíteni abban hogy melyik szolgáltató függő a telefon örülnék neki. Tehát a modell MC603C. Valami ötlet hogy működjön a SAM?

  8. @kakos88: Nálam 4.0.1 alatt Fényképek elnevezés szerepel.

  9. Én keresem azt az appot, amivel egy fényképes ikon kirakásával egy gombbal fel tudom hívni az általam előre beállított személyt.
    Volt ilyenem, csak az istenért nem jut eszembe a neve!
    köszi

  10. sziasztok
    nem tudja valaki, hogy tudok iTunes store accountot törölni, megszüntetni?

  11. photo dial?
    az sm-nél én is észrevettem, hogy mintha belesüllyedne a szöveg, de azt hittem, csak rosszul emlékeztem:D
    viszont a zoom most többet enged a képeknél, mint ios4-nél. végre. de szerintem még mindig kisebbre konvertálja az itunes a képeket, amelyeket felszinkronizál a telóra.

  12. jadeye mindenkeppen kellene egy mail cim,akarok kerdezni mert vmi nem stimmel.

  13. Hű, ez érdekes! 🙂 Azért ez tényleg kemény, hogy ilyen szinten gondolnak a dizájnra! (nekem a kedvenc iPhone-os dizájn témám a számológép ikonjának evolúciója…)

  14. Segítsetek légyszi!

    Volt már pár iPhone-om, de ilyet még nem tapasztaltam!

    3,4 Gb zene van rajta, s az iPod alkalmazásba nem jó sorrendben vannak bent a zenék! A “K” betűsök fele az “L”-nél, az “O” betűsök az “M”-nél meg úgy kb össze-vissza!

    Mi erre a megoldás?
    Köszi

  15. Most néztem meg és nálam az SMS kinézete maradt ugyanolyan mint eddig és nem lett ilyen “belesimulos” nah az most mi ?! 😀

  16. OFF azt szeretném kérdezni iphone-hoz van valami flash player-hez hasonló kiegészitő vagy program vagy ilyesmi ?

  17. mert ez a frash errort ir azt olvastam nem kompatibilis 4.3 feletti fw-kel akkor valami megoldás ? :S

  18. @xedamen: Ilyen nekem is volt iOS4 alatt, se restore, se zenék letörlése-visszarakása nem segített 🙁 Azért próbáld meg, neked hátha 🙂

  19. @set79: Face Buttons!

    Nekem a görgetés tűnik lágyabbnak illetve gyorsabbnak pl. itt a mobil nézetet hosszan görgetve. Ha mozgás közben ráhúzol, mintha kapna egy turbo löketet! Szerintem kevesebbet kell most koptatni a kijelzőt, ha hosszan görgetsz…

  20. Ja, és a kedvencem, hogy az sms (üzenetek) alkalmazásban el lehet tüntetni lefelé húzással a billentyűzetet!! Ezt iOS4-ig üzenetírás után nem lehetett. Ha a csevegést akartad látni, ki kellett lépni, majd vissza!

  21. Az üzenetek szövegeinek kontrasztossága nekem is feltűnt. Bár azt hittem, kevesebb pixel a karakterek vastagsága. Mindenképpen könnyebb olvasni!
    Ja, és a kedvencem, hogy az sms (üzenetek) alkalmazásban el lehet tüntetni lefelé húzással a billentyűzetet!! Ezt iOS4-ig üzenetírás után nem lehetett. Ha a csevegést akartad látni, ki kellett lépni, majd vissza!

  22. @dumber56: Oops! Mégis kirakta, pedig hibaüzenettel visszadobta…
    Bocs!

  23. Dumber56: Köszi!

  24. @Set79 Touch Icon

  25. off.
    restoret szeretnek tolni iphone4en jelenleg 4.3.2 van rajta 01.59.00 firmware.ezt szeretnem felrissiteni normalra,de 3194hibat ad ki,ez a host fajl szerkezteshez vezet,100videot lattam rola youtubeon,meg is csinaltam amit kell,de minden ellenere ugyan ugy kidobja 3194es hibat.otlet?

  26. @aren85: és ezt miért itt kell megkérdezni, és miért nem annál a cikknél, ami erről szól? ne mondd, hogy mert ott nem válaszol senki, mert az nem igaz.

    valamit nem jól csinálsz. nem indítod újra a gépet, továbbra is fut az umbrella, próbáld meg másik gépen, új felhasználóval, stb.

    http://szifon.com/2011/03/03/leggyakoribb-itunes-hibauzenetek/

  27. @beni1996:
    Használd a puffin web browsert, tökéletesen működik és még jbreak sem kell hozzá.

  28. @aren85: A hosts file-odban nézz körül.. Nekem azért dobott ilyen hibát az itunes.

  29. Hello mindenkinek!
    bocsánat az offért,de van egy iPhone 4-em (Gevey simes)
    Ma fel raktam rá az IOS 5-öt de ott megálltam amikor az iTunes kiírja hogy nincs behelyezve a simkártya és helyezzek bele majd aktiváljam
    Most hogyan tovább?

  30. Egy kicsit OFF kérdés: Szerintetek megérné-e lecserélnem 32GB-os 3GS-em, kicsit karcolt állapotban egy iPhone 4-re 16GB-osra ami karctalan? Úgy, hogy még rákéne fizetnem valamennyit..

  31. SZERK: Snowbreeze-zel csináltam custom firmwaret hogy megmaradjon a BB

  32. @littlezoe: kérdés, mennyit kéne ráfizetni.

    @CoDWaW: tedd bele az eredeti kártyát, és aktiváld.

  33. Sajnos eredeti kártyám nincs hozzá,de Osztrák A1 függő

  34. az ui változásoknál én hiányoltam valamit, a számológép ikonja nem változott, pedig nagy frissítéseknél szokott:D mondjuk jól néz ki az ios4es ikon is nincs azzal gond..

  35. @Jadeye: Még csak most beszélem meg a részleteket, ezért egyelöre nem tudom mennyit kérne még pluszban.. De amint megtudtam leírom.. Mert nem szeretnék rossz üzletet csinálni, hiszen hiába régebbi a 3GS, azért duplája a memóriája..

  36. Jadeye.
    azert irok itt mert e regi postokat senki nem olvassa,neked is irtam elozoekben, de nem jott ra valasz ezert irok itt.
    na szoval frisitettem 4.3.3.ra ultrasnowal minden faszan ment,ismet felraktam az ultrasnowt csak igy van full tererom.egy hetig jo is volt a netem,most csinal olyanokat h nem megy a net 3gn neha meg megy.azt irja nem tud csatizni.erre kapom az smseket telenortol hibas csatlakozasi kiserlet,allitsam be az apnt es hivjam az xxx szamot.de hat elo vagyok fizetve a csomagra!
    most akkor?

  37. Nem hiszem el hogy erre valakinek van, ideje, pénze, türelme…
    Beszarás hogy egyeseknek mire nincs idejük…

  38. Még valami: Ha törlünk egy jegyzetet az nem a kukába (jobb alsó sarok) hanem a bal felső sarokba gyűrődik.

  39. Hülye kérdés természetesen.
    Csak nekem új, hogy lehet törölni albumokat és számokat közvetlen eszközön vagy nektek is?
    Ha az adott szám vagy album felett balra húzod az ujjad megjelenik a törlés gomb és töröl is.


Add a Comment