fbpx Skip to content

Tegnap egész nap kint voltunk a Westend-ben, ahol a T-mobile iPhone 4S magyarországi premierje zajlott. Itt és most szeretném megköszönni az egész Szifon csapatnak a tegnapi kitartó munkát, reméljük, ti is élveztétek a közvetítést. Sajnos a UStream nem működött megfelelően, de így is tudtunk egy-egy videót feltölteni.

Ahogy azt már láthattátok tegnap, egy egész család volt az “első”. Először egy idős rokonjuk állt 8 órától, aztán pedig a gyerekek vették át a helyét, illetve ők vették meg a telefont is éjfélkor. Összesen 105 sorszámot osztott ki a T-mobile idén, ez bőven elmarad tavalyi számoktól, amikor 307-en várakoztak az iPhone 4-re. Az egész permier az alacsonyabb érdeklődés miatt picit lapos volt, a bűvészek viszont kifejezetten feldobták az estét. Nagyon sokszor rendezték át a kordont, viszont annyi hostess volt, hogy ebből nem lett probléma, és az embereket kellőképpen tudták koordinálni.

Tegnap óta a Vodafone is kirakta az iPhone 4S árait, egyelőre a Szifon díjcsomag iPhone 4/4S árakat nem tudjuk megmondani, mint azt említettük, jővőhét elején minden kiderül.

A SzifonStore csapata már össze is rakta nektek az iPhone 4S szekciót. Érdemes körülnézni, mit ajánlanak nektek az új készülékhez.

Olvasd el a hozzászólásokat is

67 Comments

  1. Azért ekkora felhajtást csinálni mert elkezdtek árulni egy telefont, hogy az emberek érték ítélete…
    Ha az Apple a sz@rt kezdi árulni akkor is ekkora felhajtás lesz???
    Komolyan mondom ez a társadalom egy kész vicc hogy egy tárgyat így ünnepel…

  2. @zsolt501:
    Nem csak “ez” a társadalom csinálja ezt. Az összes országban ez megy…

  3. én csak azt nem értem miért jönnek mindig “ide” emberek az apple-t szidni…? 😀

  4. Admin pls: Most kaptam meg a 4s-t és nem tudja aktiválni az Itunes.legfrissebb van fent volt másuk usb meg restart is! vélemény?

  5. @zsolt501: nem mind1 az neked?
    én tavaly álltam sorban 4-ért! Délután 6-tól hajnali 4-ig (és én a 307-ből a 164. voltam)!
    Így utólag megérte? Nem, mert reggel bemehettem volna szinte bármelyik boltba és fél-egy órán belül ugyanúgy a kezemben lett volna!
    Jó buli volt? Igen!
    Van egy plusz tapasztalatom, élményem, emlékem, amivel gazdagabb lettem? Igen!
    Megbántam? Nem!
    És had legyen már az én magánügyem, vagy bárki másé, hogy sorban áll valamiért vagy sem!

    az első 4S tulajt inkább nem kommentelném 😀 !

  6. @RKG: “az első 4S tulajt inkább nem kommentelném 😀 ! ”

    azaz! :SD

  7. Én szívesen kommentelem helyetted. Az ilyen elkényeztetett hülyegyereknek nem iPhone-t adnék a kezébe hanem csákányt és leküldeném az egyik urali uránérc bányába vagy 100 méterre a födlalá dolgozni. Képzeljétek csak el, hogy egy ilyenből mi lesz majd ha felnő!

  8. Nézőpont kérdése a kis srác.én pl:ugyanúgy megvenném a fiamnak ennyi idősen ha KIÉRDEMELNÉ! ami azt jelenti hogy maximális tisztelet,viselkedés,ésJó tanulmányi eredmény.ha ezeket betartaná mi akadálya lenne.ha ezzel motiválhatom a sikerei felé.

  9. A Handrásos videó 2:58-nál a legizgalmasabb! 🙂

  10. @kutitomi:
    Ki szidta te őrült az Apple-t én az embereket nem értem ezt az őrületet amit csinálnak egy telefon miatt (de bármi miatt ilyet csinálni) megjegyzem nekem is van egy 3GS-em de attól még nem csinálok magamból hülyét ez miatt…

  11. Jaaa… és az első videó elejével teljesen egyetértek! Egy f@s!!

  12. @Majestic: Fröcsög belőled az irigység. Miért belőled mi lett, most hogy felnőttél? Gyerekeket küldenél az uránbányába. No comment.

  13. Totál érték ítéleti problémákkal küzd a társadalom…

  14. hello !
    én sem szeretem a Samsung-ot de az a véleményem, hogy nem kell szidni a másik márkákat
    mondjuk sorban nem állnák az tuti pedig eléggé nagy Apple fannak érzem magam
    néha egy kis tolerancia nem árt sztem !

  15. láthatóak a félreértések, mert nem tisztáztuk mi sem kellőképpen még tegnap: a kissrác nem magának vette a készüléket, és a szülők sem neki vették, hanem a gyerekek csak sorbaálltak, mert “buli”.

  16. @Jadeye:
    1 fotó: Gergő nézhetett így ki kiskorában. 🙂

  17. Szisztok!

    Tegnap én is megvettem Szegeden a készüléket mint 3. sorban álló, először elég laposnak indult, kevesen is voltunk (8-9 fele este), elég lassan függönyözték a boltot, azt néztük gyakorlatilag, hogy a csávó szedi le a régi iPhone 4 plakátot a boltban, a 2 TV-t is nehezen setupolták be mert állandóan lefagyott a Windows 7, LOL. Aztán elkezdett zenélni egy DJ, hoztak a csajok a piát meg a kaját, gyűltek az emberek, bár öredéke így is a pesti mostani létszámnak de voltunk összvissz 35-en, meg ugye egyéb fotósok, nézelődők stb.
    Élőben ment egy pesti livestream azt lehetett nézni a launch elott, majd éjfélkor sorba hasonlóan mi is bementünk, voltak fények, vakuk csak a szokásos… 🙂
    Nekem mondjuk nagy dolog volt, mert még nem voltam ilyenen, küldtünk is Nektek Szifonnak néha mailben fotókat 😉
    Összességében jó kis buli volt, a Hostess lányok nagyon csinik voltak :)))

  18. Sry az offért, de az normális, hogy a 4S eldobálja az mobilnetet? Meg csak network reset után fogadta el a pin-t is. Miért lehet?
    Készülék hiba, Sim vagy még várja?
    T-mobilos, tegnap vettem westendbe, kártya csere volt microsimre.

    Üdv

  19. Biztos jó buli egy ennyi idős gyereknek sorbanállni, aztán éjfélkor megvenni a telefont.:) Suliban gondolom beteget jelentettek neki péntekre… Egyébként én akkor vennék a gyerekemnek ilyen értékű dolgot, ha már megtanulta megbecsülni. Az elkényeztetett palántákkal pont az a probléma, hogy mivel mindent egy csettintésre megkapnak, utána meg nem becsülik meg. Tudom, hogy a videóban szereplő gyermek nem kapta meg a 4s-t, nem erre az esetre írtam.

    Az emberekről meg annyit, hogy senkinek semmi köze nincs hozzá, hogy ki mit vesz a pénzéből. Ha neki ez okoz örömet és jól érzi magát, tőlem aztán nyugodtan állhaz sorban 16 órát egy iPhone-ért.

    A konzumidiotizmus is más tészta, Londonba repülni egy 4S-ért már enyhe túlzás.

  20. Legalább a telefonszámát a burzsujnak kisípolhattátok volna.
    30/959 49 xx 🙂
    Tessék gratulálni neki! 😀

  21. Egyik barátom megy ki az USA-ba.
    Szerintetek érdemes ott megvenni?
    Jár valamilyen hátránnyal az ottani vásárlás?
    Előre is köszönöm a segítséget.

  22. Függetlenül vennénk.

  23. Nem de tartozik de megosztom veletek mert szerintem ez is az apple jellemzi .
    Nemrég felhivtam a magyar apple online store
    Hogy modositani szeretnem az iphonom szállitását tipikus nyomogombos segitségnyujtás mint a legtobb telefon szolgáltatonál mégis teljesen más érzés fogott el lehet elfogult vagyok a márkával kapcsolatban nemtudom. Első megfigyelésem hogy nem egy akadozott robothang fogad hanem egy kedves női hang beszél hozzánk. A menüpontok tökéletesen részletesek és azonnal kapcsolják a diszpécsert aki tökéletesen emberszámba vesz tége és a kérdésemre tökéletesen kimeritő választ kaptam még többet is elmondott mint amit kérdeztem, visszaterve a kisrara nekem öcsém most 3.-os általánosban minden régi cuccom neki szoktam adni ipad iphone ipod tuch nagyon szereti és vigyáz rá eddig csak az iphone kijelzőjét törte be meg az ipad sarka behorpadt de szerintem ez még egy felnőtnek is belefér hogy elejti. Nem várom el tőle hogy a értékelje még a pénzbeni értékét nekem elég ha azért vigyaz rá mert szereti és fontos neki.Aki meg neki ugrik egy kisgyereknek az nézzen magaba és gondolkozzon el én friss szülőként már érzem és az a célom hogy mindent megaggyak a kislanyomnak amit kér és örömöt okoz neki.

  24. off.
    Jadeye,a telomon minden oke egyenlore, de egyetlen hiba van valamiert ha uzit kapok vagy hozza szolast facen nem jelez a telefon,mindenhol az ertesites be van kapcsolva, illetve a viber neha nem jelez igaz ezt eddig egyszer csinalta csak meg.otlet?

  25. @sylk855:
    most ezen mit kell csodálkozni?
    eladnak 6000millió darab ilyen szart ami darabonként átlag 150e forint ennyiből értehtő hogy telik kedves női hangra meg elég diszpécserre hogy ne kelljen várni.

  26. Naa,..VérPistike megkapta az ájfont….

  27. Itt Stockholmban semmi felhajtas nem volt,most melo utan mentem be az uj teloert.
    Egy ora varakozas utan 2 darab maradt csak,ugyhogy szerencsem van. Uton vagyok haza,gondolhatjatok mennyire varom,hogy vegre hazaerjek:D 3GSröl valtottam szoval nsgy az izgalom :))

  28. @chege: nekem is ez van!!!!

  29. Jó volt tegnap, voltam én is bár azt hittem, hogy jóval többen lesznek. Amúgy ugye 4s – re még nincs jb ?

  30. CSAK engem zavar hogy a 3g-t nem tudom kapcsolni?kb a nap 95%ban nincs rá szükségem az akksit pedig nem kiméli igy.nem értem miért nem lehet kikapcsolni kb 50%al jobban birta nekem anno a 4 3g nélkül mint 3gn!!!!

  31. @kroland20: kapcsold ki a PINkódot, az megoldja 😀

  32. @rossifumi
    nemond hogy a t-mobilnak nem telik rá.

  33. @chege: oké bepróbálom 😀

  34. Sziasztok!
    Most vettem egy IPhone4s-t az kérdésem ezt is kell egy huzamba tölteni 16 órát??

  35. @sultan: a Li-os akkut nem kell formázni, az csak a Ni-Cd és Ni-Mh-s akkuk esetén volt szinte kötelező. tehát nem szükséges neki a 16 óra, de ártani sem árt neki, mert 2 óra gyorstöltés után a töltő csökkenti a töltőfeszültséget, és a 100% elérése után meg csepegtető töltés van csak. bővebben: http://www.apple.com/batteries/ és http://www.apple.com/batteries/iphone.html

  36. @Jadeye: Köszönöm Szépen!!Te mit ajánlasz??

  37. @sultan: nyugodtan rajta hagyhatod a töltőn éjszakára, de ha menned kell, akkor azért egy 4 órát nem árt hagyni neki, hogy teljesen feltöltse. szerencsére ezeknél már nem okoz ez gondot.

    a lényeg, hogy egyhuzamban legalább másfél óráig legyen folyamatosan töltve, tehát ne húzd le 5 percenként, de ez is inkább csak javaslat szokott lenni, annyira szerencsére nem kényesek.

  38. @Jadeye: Rendben!!Akkor éjszakára!!Köszönöm Szépen Segítséget!!:)Szép Estét!:)

  39. A Samsung Galaxy S II rol annyit, hogy nekem az volt 4 honapig…! Ha’t aki szidja az nem fogott me’g olyan telefont sem, az iphone 4 et szettveri es a 4s teljesitmenyet is siman hozza, ugy ertve hogy azt a 2x gyorsabb grafikai cuccot te az eletbe nem fogot eszrevenni, tok mindegy hogy 60 fps en jatszol vagy 120…folyamatosan megy… Amugy nem csodalom hogy csak annyian voltak, mert nem eri meg frissiteni… mindenki az iphone5 ot varja ami Steve Jobs utolso nagy dobasa volt….

  40. Nekem elvileg a T-mobile ma hozta (volna) ki… de nem érkeztek ide 🙁

    Valakinek van infója – akinek mára ígérték az előrendelések teljesítését – , hogy megérkezett-e a futár?

  41. A Samsungot falhoz vágni akaró jómadár úgy tűnik, hogy már az Apple fanatizmus kóros változatában szenved, és az ilyenek miatt ellenszenves sokaknak a márka. Handras beszólása a kamera mögül az Iphone lelkéről és a Samsung lelketlenségéről kb. egy fokkal jobb. Több, mint 10 millió Galaxy S2 vásárló elég erős visszaigazolásnak tűnik arról, hogy egyáltalán nem szar. :)))
    A vetélytársakat tisztelni kell, és nem gyűlölködve leszólni. Az előnyt alázattal kell viselni, és a nagyképű sértődöttség helyett dolgozni kell tovább a megtartásért.

  42. @wittao: nekem kihozták, vagyis egy pontra érte kellett mennem, mert dolgoztam!
    De sikeresen átvettem, és nagyon örültem is nagyon sokáig a fehér iphone 4S 16gB omnak. Egészen addig amíg a vakit be nem kapcsoltam. Azt hittem ez a prroblem már solved lett.. komolyan nem tudom használni semmire sem a vakut, mert eltakarja a teljes képernyőt?!?

  43. van cenzura?

  44. samsung lg nokia mindegy csak az apple mögött kullog ki találta ki zet az egészen uj kategoriát ha jól emlékszem Jobs-nak hivják miröl vitáznak lemásolni a legegyszerübb

  45. @Norrbi: Talán le kellene venned a védőfóliát… 🙂

  46. Awqer zol7.

    Tisztelt droidosok. Nem mentem trollkodni droid fórumra. Mindenki azt vesz pénzéből amit akar. Neked a Samu tetszik, de a 2 oprendszer össze se lehet hasonlítani. Így értelmetlen lenne azt írnom, hogy a ti telefonotok idővel értékét veszti. Sőt ez 3 év múlva papír nehezére is kicsit sok 150.000ft kiadni. Ez 3 év múlva is telefonnak nevezhetjük. És nem paraszt vakítóan számokat raknak bele. És droid első kiadása se sikeredett úgy, mint apple nak. Másodszor nekem is van droidom, de csak munkás telefonra jó. És nem Szidom, mert amire kell arra jó, de semmi többre.

  47. Off:

    Sziasztok!

    Elég nagy problémám van az új iPhone 4S készülékemmel. Ez abból áll, hogy miután bekapcsolom, 1-2 órán keresztül tudok telefonálni, sms-t küldeni és kapni, de egyszercsak egyik pillanatról a másikra már nem tudok telefonálni, csak annyit ír ki a telefon, hogy “hívás sikertelen”. Sms-t úgyszintén nem tudok küldeni. Újraindítani próbáltam, miután megteszsem, megint 1-2 órán át jó. Restore-t is csináltam, de ugyan ez a helyzet. Nagyon-nagyon hálás lennék, ha valakinek lenne valami tippje. Vagy csak megnyugtatna, hogy ez nem hardware-es probléma.

  48. @veto: ÚRISTEN ember!! :DD
    jövök egy sörrel bárhol bármikor 😀

  49. @irmes: menj be a szolgáltatóhoz. mivel restore-oltál, így nem lehet szoftveres hiba. elképzelhető, hogy bedöglött a SIM. ezt kipróbálhatod, ha átrakod egy másik készülékbe. ha abban is ezt csinálja, akkor a SIM a hibás. ha nem, a készülék. minden esetben a szolgáltatóhoz kell visszamenned.

  50. @norbesz74: Szerinted aki kritikusan szól valamiről, az már trollkodna, csak azért mert nem tudsz megbizonyosodni róla, hogy valóban van-e ide “jogosító” az Iphone-ja? Fura gondolkodás…
    Egyébként leginkkább ezt a két oprendszert hasonlítja a piac, mivel a droid fejlődésével az IOS kemény versenytársat kapott, amit mi sem bizonyít jobban a pereskedéseknél. Ettől még IOS előnye és úttörő szerepe elvitathatatlan. Azonban a technológia, az infokommunikáció folyamatosan fejlődik. Éppen ezért balgaság egy készülék jövőbeni pénzértékét firtatni, ezek ugyanis használati eszközök, nem befektetésre valóak. Én ki tudtam/tudom próbálni mindkét rendszert, nyilván látok előnyöket és hátrányokat is, és csak azért kritizáltam a videoban beszóló srácokat, mert erős túlzásnak tartom, amit művelnek.

  51. Irmes: nekem is hasonló problémám van, a T meg nem tudja mi a gond de csomó 4S-t visznek vissza ilyen hibával. Valaki megtudott esetleg valamilyen megoldást vagy hogy mi okozza a problémát? Elég bosszantó hogy tandom modon elszall a telo es onnantol se sms se hivas se net.

  52. @Jadeye: 2011-10-29 15:17
    válasz erre
    Szia!
    Kb olyan 14 órát rajta hagytam!Nem baj igaz??

  53. Jadeye esetleg az én kérdésemben is tudsz segíteni?
    Köszi szépen!

  54. @sultan: nem. semmi baja nem lesz, nincs túltöltés, semmi.

    @mremil: a vásárlásra gondolsz? annyi hátránya van, hogy az EU-ban nem érvényes rá a garancia, csak Amerikában. tehát ha gond van vele, akkor vissza kell küldened, itt nem fogják szervizelni.

  55. @Majestic: +1! :DDD

  56. sziasztok!esetleg vki tudja,mikor lehet 4s fehéret 32gb kapni a t-mobilnál?fontos lenne,mert ha sokat kell várni,akkor lehet jó lesz a 16-os.köszi..űdv

  57. 25. komment vki?

  58. Sziasztok nemtudom ki új S tulaj de nekem hatalmas gondom van az akksuival.
    Ez valami brutál gyenge.és az hogy nemtudom kikapcsolni hogy szakadjon le a 3gről felháborit.minek nekem egész nap egy olyna hálozat ami leszivja az akkut és még csak nem is használom.és havernak sima 4e van tegnap kapta ő is és együt csináltuk kb ugyan azt kétszer jobban merül az enyém!!!hiába hogy mondjuk kicsit gyorsabb akkor is nem hozza be annyival gyorsabban a dolgokat hogy számitson.Elképesztő,és külföldi oldalakon már foglalkoznak vele hogy hátha szoftvereses de ha nem akkor az Apple akkora öngólt rúgott hogy nesze.
    Remélem lesz belőle valami mert most 1napos telefonom van igy…

  59. @aren85: a facebook esetén néha vacakol a push. ezzel te nem tudsz mit tenni.

    @kroland20: nem a 3G ki nem kapcsolhatósága miatt van gond. Find my Friends megy? mert az jelentősen húzza az akkut. 4sq szintén. de Handrásnál van erről cikk, lehet át is vesszük.

  60. @Zol7: Troll, mert nem olyat írsz ami igaz lenne és ha elképesztő dolog amit művelnek: Az az ő saját dolguk, mert nekik ez tetszik. Másrészt ott a foci drukerek sose voltam test kőzelben csak 2x és 2x is utálom az UTE szurkolókat, amit tesznek. Ez meg az én tapasztalatom, mert UTE szurkolók. 1x még ki is akart nyirni egy 13 éves UTE szurkóló csak szerencsém volt, hogy fehér voltam. No comment… Ezt meg már nem szurkolásnak vettem fel, hanem hihetetlen, hogy ilyen létezik a vílágban. És most az hogy végig ott ácsingoztak az meg a saját dolguk. Én se mehetek be, mert szarul élek adj munkát, mert éhen halok! Most mennyien mennek utcára bankok miatt? Azzok se jön ide trollkodni, hogy ez milyen gázz! Remélem érted a 2 közötti különbséget. És android nálam nem jött be és itt kifujt a történet, mert nekem csinálj bemutatót miért is jobb az? Ezért kerestem meg a fórumot. Nem volt pénzem droidott néztem. Munkára is 2 darabom van. Viszont amit letett az ájfon sose fogja ezt véghez vinni a droid. És én 3 évre vettem ezt a szutyok i4S Nem peddig évente kelljen ugyan annyit kidobni droidra, mert jővőre több paraszt vakítos számmsorral jön ki. Az üzlet politikájuk miatt hagytam a nokiát is ott, mert már hányingerem volt, hogy semmi újjítás csak vakítás a számsorral.:) Ennyiről szólna a történet. Akki meg nem tetszik neolvassa el.xD

  61. @norbesz74: Szerintem nem jól értelmezed a troll jelentését. Persze, hogy az ő dolguk hogyan viselkednek és milyen videot csinál handrás, ahogy az enyém meg az, hogy ha látom és nem tetszik, akkor kritikus megjegyzést teszek rá. Erről szól a hozzászólás lehetősége, ha már olvasom a szifon cikkeit, mert képzeld, érdekelnek az Iphone-os hírek, mivel lehetőségem van IOS-t és androidot is használni. A focit nem kéne ide keverni, az más terület, bár lehet, hogy egyeseknek fanatizmusban hasonló.
    Egyébként nagyon tévedsz, egy szóval nem írtam, hogy az android jobb lenne, csak azt, hogy komoly vetélytársa az IOS-nek. Üdv.

  62. @Zol7: A hasonlat meg pompás volt, mert iphonosok okossabak vagyunk, mert én nem megyek másik topicban vilogni.:) Mert tiszteletben tartom ár értékben mit tartanak fontosnak. Például volt egy user, hogy ki mit ajánl választásnak i4S vagy S2 samut. Ott is elfogultan mondta, hogy ebben a topicban csak i4S ajánlani fogja, ahogy ha ott is a samu topicban kérdezel ott is a samut ajánlják Azt neked kell tudni mi a fontosch. És azért ott jelentkezett, mert az OS nagyon tetszet neki. Erről szól a történet a trollokról.:)

  63. @norbesz74: Nézd, elég érthetően írtam korábban, olvasgasd újra, amíg fel nem fogod. Sok sikert!

  64. Jadeye Elolvastam Handras cikkét find my friends off reminders off location service ami nem kell off es ejszaka 40%rol 6ora alatt hozza sem nyultam es 15…elviselhetetlen es napkozben is netezek es off…
    Ami erdekes hogy a terero 2-4 palcika kozott vsn namost elektrotechnika tanarom mondta hogy gyenge tereronel a telefon tobbszor probalkozik torony fele meg masik torony fele kereséssel és ez nagyban csokkenti az uzemidot.

    Vélemény?

  65. Tisztelt fórumozók.

    Nekem is ugyan ez a hiba, de be néztem a info ba és valami beragadt és ezáltal használt.
    Ha rendesen folyamatosan használom jó. Ha programokat kilovom így is ki próbálom ma este, de akkor gariztattom 11 hónap múlva, de szerintem a 5.0 os lesz a hibás.:( erre nem is fogok jb

  66. @Jadeye:
    Igen arra. Azt hiszem akkor inkább várok, és itthon veszem meg.
    Köszi szépen.


Add a Comment