fbpx Skip to content

A T-mobile kitette az iPhone 4S árait, és így elindult az előrendelés is, és a készülékeket október 28-ával fogják kiszállítani.

iPhone 4S

Ha tehát egy 16GB-os iPhone 4S-t vennénk, amihez új, 2 éves előfizetést kötünk ikon 600-as csomaggal, akár 19.900 Ft-os áron is hazavihetjük a készüléket. Persze ehhez még hozzáadódik az esetleges mobilelőleg. Jelenleg csak a 16GB-os készülék esetén rendelhető fehér készülék, de ez biztosan fog hamarosan változni, ahogy feltöltik a raktárkészletet, és a 32GB és 64GB-os modellek esetén is lehet majd fehéret választani.

Ha pedig Domino csomagban szeretnénk megvenni a készüléket, az 187.630 184.990 Ft-os áron indul a 16GB-os modellel (listaáron, előfizetés nélkül, 5% webshopos kedvezménnyel: 180.215Ft).

iPhone 4

Az iPhone 4S mellett továbbra is kapható az előző generációs iPhone 4, ebből megjelent a 8GB-os változat, és elérhető még a 16GB-os és a 32GB-os változat is. Az iPhone 4S elérhetővé válásával egyúttal alaposan mérséklődött is az iPhone 4 készülékek ára: a 16GB-os modellt ikon 600-as csomagban, új 2 éves előfizetéssel már 9.900Ft-ért, a 32GB-osat pedig 19.900Ft-ért vihetjük haza.

iPhone 3GS

További érdekesség, hogy az iPhone 3GS 8GB-os verziója is fent maradt még a termékpalettán, noha korábban a 3G elérhetősége az iPhone 4 megjelenésével megszűnt. Ez ebben az évben nincs így, a 8GB-os 3GS továbbra is elérhető marad. Őt viszont már ikon 400-as csomagban is elvihetjük ingyen:

Az előfizetés feltételeiben, és a díjcsomagokban nem történt változás tehát, viszont a korábbi generációs készülékek jelentős, több tízezer forintos árcsökkenést kaptak. A részletes árak a T-mobile oldalán, vagy az összes lehetséges előfizetési és vásárlási konstrukciót tartalmazó PDF-ben nézhetőek meg.

Tipp: a honlapon egyébként az iPhone 4S képe helyett még a sima iPhone 4 képei szerepelnek termékfotóként, vessünk csak egy pillantást a némítógomb felett található csíkra – vagyis annak hiányára. 😉

Olvasd el a hozzászólásokat is

77 Comments

  1. Jadeye szerinted ha feketét rendeltem de jeleztem hogy fehér kéne van rá esély vagy inkább sorbanállás (ha ott lesz fehér..)? mellesleg nagy elírás van a meglévő előfizu meghosszabbításnál, 2 ár van ugyanarra (2 év hosszabbítás), az egyik szerintem 1 év akart lenni..

  2. @boss1337: szerintem a kérdéses ügyekben csak felhívnak már majd egyeztetni, elvégre az ügyfél elégedettsége lenne a fontos alapesetben. de amúgy passz, korábban nem volt ilyen eset, hiszen ugye a fehér nem volt azonnal elérhető, mint most – vagyis ugye most sem elérhető még minden esetben, mint azt a mellékelt ábra mutatja esetedben. de biztos jelentkezni fognak.

  3. mondjuk sokkal jobban megoldják eddig, jó korán előrendelhető, árakkal, szóval ha ezzel nem szívom be, növelik az elégedettséget (főleg a 0% THM-es 1 éves hitel még nagyobb jóság)

  4. És ha most előrendelem, az mit jelent? Felkerülök egy listára, de uúgy sorba kell állnom 28.? Ha nem állok sorba, utána prioritást élvezek az új szállítmányoknál?

    Vagy?

  5. samu: ez kiszállítós, ha van elég aznap kiviszik elvileg neked. ha nincs akkor várni kell és amint jön kiviszik, gondolom.

  6. Hopp, és kapok 10 kedvezményt? :O

  7. erre nem érvényes a 10% 🙂

  8. Hülyeség, hogy nem történt változás..drágább lett.

  9. A 3GS nem érdekesség, a keynote-on is mondták, hogy marad.

  10. Érdekes, hogy az iPhone 3GS és iPhone 4 gyári független magyar Apple Store-os ára csak 2e Ft-tal több a dominós árnál. Szerintem ugyan ez lesz a helyzet a 4S-nél is.

  11. @eszement: mi lett drágább? tudtommal a havidíjak már egy jó ideje ennyin álltak. vagy mire gondolsz? írd meg kérlek, és akkor javítom.

  12. Most miért b’sztak ki azzal akinek Media Mania M csomaga van? Lejárt a hűségem, hosszabbítani akarom, erre egy fillérrel sem olcsóbb, mint a Media Mania S vagy ikon 200……

  13. @rosco:
    Én is hasonlóan érzek, pont a Media Mania M…
    Ha jobban megnézitek Mm L és ikon400 – ra 2 ár van egy olcsobb és 1 drágább ami sztem Mm M lenne.
    Premier partyrol vmi info van?

  14. boss1337, köszi, sejtettem én :).

    Bakker, nem tudom meghosszabbítani a szerződésemet újabb két év hűséggel a honlapon. Új számot meg nem akarok :). Valakinek sikerült?

  15. egy oras beszelgetes az ugyfelszolgalattal, eredmeny fogalmuk sincs miert ezek az arak. visszahivnak h most kaptak emailt csak az uj keszulekek arai jo a tobbi nem nezzek vissza reggel mert most nem tudjak megoldani. ket elofizum van ami lejart es mm L, mm M, ha hosszabbitok rosszabb az ar mintha uj elofizum lenne senki sem ertette. nektek is kilog a megrendelesnel a fekete iphone 4s? aztan ha tovabb leptek valami szutyok minosegu kep van a feherrol a megrendeles veglegesitesenel?

  16. Ja igen, megtaláltam a hosszabbítást, és nekem is, 125ből 145 lesz úgy (IKON 200).

  17. Kivéve, ha részletre veszem, úgy 125. Megalol..

  18. Pontosabban, egyszerűen hiányzott a gomb az egyben fizetés mellől. Így megvettem részletre. Akkor én már sorban állok lélekben :).

  19. Nem értem, hogy miért lett drágább, tavaly a 32Gb fekete iPhone4-et 49.990.- kezdőrészlet és 12 havi 10.250.- ért vettem.
    Most iPhone 4S 32Gb 39.990.- kezdőrészlet és 12 havi 8.750.-.

  20. @edelzoli: 25 forinttal drágább az euró mint tavaly volt.
    Az persze már más kérdés, hogy tavaly miért került ennyibe. 🙂

  21. Kérdés (gondolom tavaly az iPhone 4 kacsán már felmerült):
    Előrendeltem a 4S-t meglévő előfizetéssel 3GS-ről váltva. a SIM-microSIM váltást hogy oldják meg? Küldenek készülékkel microSIMet, vagy el kell menni ügyfélszolgálathoz SIMet szerezni?

  22. Engem az érdekelne, h Ikon600-on kívül milyen csomagokkal lesz. Esetleg díjcsomagra vonatkozó hűség nélkül mennyi lesz az ára, mert a 4-et lehet úgy vinni. Ami fent van pdf árlista meg egyedül a 8GB-os van jelölve újként, a többi a sima 4.

  23. Az online Apple Storeban nem lesz preorder? Máshol volt előtte 1 héttel.

  24. @Vega: Nekem a 4-hez anno sima SIM-et csatoltak… Erthetetlen:)

  25. Én tavaly szept 24.-én vettem iPhone 4-et 2 év hűséggel. Van rá mód, hogy vegyek 4s előfizetéssel úgy, hogy ne keljen új előfizetést kötni?

  26. @csabiuvb:
    Én is ezen kattogok… de állítólag most nem lesz készülékváltás mint annó 3gsről iphone 4 re:( Sajnos

  27. Na ez engem is érdekelne, hogy ha most van egy 3g-m sima simm.el, és szeretném megtartani a számomat, és most előrendelem, akkor elvileg kihozza a futár, egy új micro simmel, de hogy lesz majd az én számom hozzárendelve?
    Vagy ne érdekeljen és majd az egy külön kör a T-mobilba?

  28. Alapossan mérséklődött az iphone4 ára:
    iPhone4 16gb Ikon200 2 év hűséggel eddig 113990 Ft volt, ha jól emlékszek, most 109990 Ft! 4000 ft csökkenés? Javítsatok ki, ha tévedek…

  29. Marmint 3000 ft, elirtam!:D

  30. @botii: 117 990-ért lehetett kapni ebben a konstrukcióban. Ha azt nézzük, nem csökkent az ára olyan nagy mértékben. Az iPhone 4S-nek kellene az elődjének az árát megkapnia, így van amerikában is. De itthon drágább lett. :S

  31. @neonsun: Akkor rosszul emlékeztem, de így is 8000 ft, nem túl nagy árcsökkenés. Én is úgy gondoltam, hogy a 4S fog akkor 117990-be kerülni, a 4-et meg mondjuk leviszik 99ezerre…

  32. én maradok ennél: angol-kártyafüggetlen 499font

  33. Mi a f.szért van az, hogyha meglévő előfizut hosszabítok meg (ikon 200), akkor 124990 helyett 144900? Hát menjenek a fenébe…

  34. @Vega: emiatt még sokkal olcsóbb lett, mint tavaly az i4 volt! számold át Euróra! 😉
    amúgy kíváncsi leszek mikor hozzák, én is berendeltem egy 32 gigásat, már “csak” jb kellene rá, de addig még sok-sok idő van… XD

  35. Én most vettem áprilisba 4-et(16 GB), akkor 118 volt, levonattam a hűségpontokat,114- ért megvettem ikon 200ba!Rá kb 1 hónapra csökkent kemény 3 ezer forintot az ára, mostmeg 5-öt!Ez csak a 4-es tulajoknak jó, ha túl akarnak majd adni rajta!

  36. @ptotti14: én is meglévőt hosszabítottam egy órával ezelőtt, ikon 200 volt és maradt is és 124990 lett az ára. webshopban akartam, de hibát dobott mindig, ott van szám felhívtam és ok volt minden. 28án meg is érkezik azt mondta a csaj. dhl küldi.

  37. Ausztriában 16gigás 4S 0 euro, azt nem tudtam kihámozni, hogy az előfizetés mennyibe kerül hozzá, de szerintem nem 17ezer Ft, mondjuk ha annyi lenne nekik az 1000 euros minimálbérrel az sem lenne pénz. Viszont nálunk szerintem az átlag embernek semmi szüksége nincs a 17ezer Ft-os előfizura, mert annak aki eltelefonálja, annak megéri, mert úgyis ennyi lenne a számlája, viszont a készüléket olcsón megkapja, de szerintem ez elég kis réteg.

  38. Stockholmban nincs elörendeles es az arakat sem lehet tudni.ekkora cumit…3gs-röl szeretnek valtani 4S-re de eddig semmi info..
    Valszeg nem fog többe kerülni mint a 4kerult..Amugy itt fix áron kb 700koronaba kerul havonta..Jo latni,hogy a magyar arak sem olcsobbak…Persze az itteni fizetes mellett ez nem nagyon erezhetö.Gondoltam h Magyarorszagon kene megvennem az uj telot de tökre nem eri meg..

  39. Van valakinek infoja arról, hogy lesz-e kedvezményes készülékváltás 4-ről 4S-re? Köszi!

  40. @hegyi:
    Engem is érdekelne!

  41. “A 16GB-os modellel (listaáron, előfizetés nélkül, 5% webshopos kedvezménnyel: 180.215Ft).”

    Az 5% kedvezmény mikor jön le?

    Már a kosárban van a cucc, “megrendelés” gombot lehet csak nyomni.
    Ár összesen (bruttó):189 700 Ft

    Vagy először regisztrálni kell a webshopba, belépni és akkor?

  42. @csabiuvb:
    Úgy tudom, hogy 2 éves hűség esetén legkorábban 18 hónap elteltével lehet készüléket váltani. (T-Mobile)

  43. @kekesiz: Igen, ezt én is így tudtam tavaly mikor vettem a 4-est, szóval vártam is, hogy leteljen a 18 hónap (17 körül voltam szept.-okt. környékén) de aztán felvilágositottak, hogy iPhone-nál másképp van, ott nem számít a 18hó, a kedvezmény annyi volt, hogy kellett fizetnem egy 15000 Ft-os kötbért és igy hoztam el akkor az ikon200-as ár (117990Ft) + 15000 Ft-ért a telefont és a 18hó még akkor nem is kelt le.
    Kérdeztem, hogy mi van akkor ha letelik azt mondta akkor is ugyanez a helyzet.

  44. Érdekes: tavaly vettem hűség hosszabbítással egy 32GB-osat 49.900 + 12 x 1.0250 = 172.900.-

    Most a másik számomra lejárt hűséghosszabbítással (2 évre) csak 39.900 + 12 x 8.750.- = 144.900.

    Ez akárhogy is számolom közel 30.000.- ft-vel kevesebb.

  45. @hegyi:

    Én is igy tudom…. világ életembe 2 évet irtam alá minden iphone telónál és minden évbe megvettem ilyen készülékváltássak és kötbért fizettem +ba csak!

  46. @Wask: Akkor 3G-t is váltottál igy 3GS és 3GS-t 4-re? A kötbér fix volt? Mert nekem 15e Ft

  47. Lehet en nem latom, de csak ezekkel a csomagokkal lehet megvenni a telefont?
    En tavaly a ip4-et a legalapabb csomagban vettem (1850ft/ho) tarifa huseg nelkul, de 2 evet irtam ala az elofizetesre.

  48. @KekszNET: ahogy nézem, azóta frissítették az árat a dominós esetén, így az már nem megy 5% online kedvezménnyel, meg nem is annyi, de éjfél után még sokáig így volt kint. mondjuk akkor sem érte volna meg, inkább a gyári független, az olcsóbb, mintha erre ráfizeted a hivatalos függetlenítést. mindenesetre köszi, hogy szóltál, frissítettem a cikkben! 🙂

  49. Ja, akkor már inkább a gyári független, 189ezerért…

  50. @KekszNET: A 145ezresre gondolsz?

  51. @hegyi: ebbe én is belefutottam ma reggel… A webshop SZAR, ráadásul a telefonos hölgy szerint (is) RÉGÓTA szar. Röhej, hogy 2011-ben Magyarország egyik legnagyobb cége megengedheti magának, hogy akámeddig is ilyen blama legyen a weblapja értékesítési felülete.
    Szóval VAN készülékváltási kedvezmény (ugyanannyi lesz, mint az új előfizetéses ár), csak valószínűleg meg kell várni, amíg a t-pontokban is megkezdik az értékesítést, vagy kijavítják a webshopot. Ez utóbbiban nem reménykedem…

  52. Rákérdeztem mi van SIM-es telefonról való váltás esetén microSIMel előrendelt iphone 4s esetén. Válasz: menjek be microSIMért személyesen.
    Ráadásul lefogadom levágnak a cseréért pár ezer forinttal.

  53. SZiasztok! Én sem tudtam a webshopban 124.990,- teljes áron megvenni csak részletfizetéssel engedte, felhívtam őket, persze fogalmuk nem volt hogy miért de most néztem hogy már el is tünt az akciós ár és csak 144.990,- ért engedi megvásárolni. Nálatok is eltünt az akciós ár? Mert akkor megrendelem ennyiért.

  54. ja meglévő előfizut akarnék újítani.

  55. @R.Adam: ugyanez nálam, beszeltem velük, azt mondta a srác, hogy nem hiszi, hogy okt. 28-ra kijavítják a webshopot! Mekkora röhej, hogy pont az eddigi hűséges előfizetőket zárják ki az előrendelésből. Gratulálok T- Mobil!

  56. @R.Adam:Javaslom ne rendeld meg, azt mondta a srác, hogy természetesen megújításkor is járna ugyanaz az ár mint az új előfizetőknek. Még jó tettem hozzá. Ha kell jövő hét pénteken a teló,maradegy korai egy korai kelés, sorbánállassal.

  57. remélem jut a boltoknak és nem csak annyit kap a T hogy az előrendelőknek kiküldi aztán csá. :(:)

  58. @digitalbb: Menj be egy T-Shopba, és akkor jár a kedvezmény. Csak a webshopon nem..

  59. Igen, egyszerűen hiányzik a gomb (lol), megrendeltem éjjel részletre, hogy elöl legyek. Aztán majd kifizetem egyben a törlesztést, úgy is be kell menni a SIMért (lolololol).

  60. @KekszNET: Köszönöm, a T-Shopban lehet előrendelni?

  61. vagy szerintetek melyikbe menjek péntek reggel és hányra, hogy viszonylag rövid várakozással hozzá tudjak jutni egy fekete 16GB-hoz?

  62. valaki segítene?
    ha van egy i4es előfizetésem, akkor amellé (külön számon) köthetek még 2 év hűséget, ha a másikon is van jelenleg még 1?
    köszi

  63. Nagyon csábít az iPhone 4 a t-mobile oldalán már régóta… Csak egyszerüen nem tudom hogyan vehetném meg… Eladnám a mostani 32GB-os 3GS-em, csak fogalmam sincs mennyit érhet..

    Nincs valami oldal ahol felmérnek ilyesmi árakat?

  64. Mit tudtok arról, hogy ha meglévő előfizut hosszabbítok, akkor a díjcsomagra is kell 2 évet vállalni, vagy csak az előfizesére?

  65. @Vega: Tavaly decemberben váltottam 3Gről 4-re, úgy, hogy nem is az én számomhoz lett rendelve az i4 és így is ingyen cserélte microsim-re a kártyám a T-mobile. Szerintem ez azóta se változott.

  66. T-Mobile előrendelésnél, ha a meglévő ikon200 előfizetésemet akarom 2 évre hosszabbítani akkor a 32GB-os 174.990.-
    Viszont ha új előfizetőként szeretnék vásárolni ugyan ilyen feltételekkel, akkor csak 149.990.-
    Erre azt tudta mondani a T, h 28-án menjek be és vegyem meg személyesen, ne rendeljem elő, nem tudnak mit csinálni ezzel ))
    25.000.- különbség pluszba csak mert aranykártyás ügyfél vagyok…Hellomi?!?!

  67. @gygabor: Nem az aranykártyád miatt, hanem mert a webshop butuska—

  68. olvastam 12 kommentet, nemtudom mirol beszeltek. Az ára 1 az egyben ugyanannyi mint tavaly volt a sima 4-esnek. Ugyanígy vettem meg 1 x 40k + 12x 8750. Aztán persze ha akarod kifizeted egyosszegben a 12x 8750-et.

    Aki teljesen új előfizető attol kernek asszem kauciot is elso alkalommal ,tolem is kertek, de aranykartyaval az sincs.

  69. az a 12 = 1-2 🙂

  70. Vicces ez a t-mobile…
    Először ugye 99900 helyett 144900-ért adták a meglévő előfizetés meghosszabbítására. Hibás a webshop, mondták. Másnapra azt írta ki, hogy az ön díjcsomagjára nem kínálunk hűségnyilatkozatra kedvezményt (az én olvasatomban “szerelték” a rendszert). Ma reggelre látom, hogy megjavult, kínál hűségidő-hosszabbításra is kedvezményt. Ja… 1749900-ért!
    Lehet, hogy megrendelem így, mert ha még 1-2 hetet várok, 300-ba fog kerülni, baszki…

  71. olvastam hogy legelőször Budapest Győr és Szeged városokban lesz elérhető a mobil a t-mobile üzleteiben. Ez remélem nem azt jelenti hogy a launch napján csak az ottani boltokban lehet megvásárolni a telefont…

  72. a másik meg ahogy nézem t-mobile honlapján beállt a 144.990-es ár az előfizetés meghosszabítók számára. De tanácstalan vagyok hogy ha előrendelem lehet még később lesz meg mintha megvenném pénteken a boltban. nade mi van akkor ha a boltnak meg nem jut?! Nem tudom ki élvez előnyt:) a bolt vagy az előrendelő:)

    Ti hogy döntöttetek?

  73. @R.Adam:

    Most megerősítették az ügyfélszolgálaton, hogy akik a webshopban rendelt, az ELSŐBBSÉGET élvez a készülék megvásárlásakor, ergo az ott leadott rendeléseket félrerakják és beérkezési sorrendben elkezdik kiszállítani. Nekem pl. Azt mondták, hogy vagy pénteken du. Vagy legkésőbb hétfőn megkapom. Mondjuk nekem sikrült a megjelenést követő fél órán belül laadni a rendelést.

  74. @hegyi: Nekem most az ügyfélszolgálatos csajszi 90ezret mondott kötbérnek 🙂


Add a Comment