fbpx Skip to content

A tegnapi nap folyamán megérkezett hozzánk is az iPhone 4S. Itthon még nem nagyon láttunk sehol tesztet róla, így rögtön össze is ugrottunk egy rövid “ismerkedésre”. 🙂 Úgy gondoltuk, megmutatjuk videón nektek, hogy még is miben változott a telefon, és milyen a “nagy” Siri! A cikk és a videó csak az iPhone 4S-ről szól, mivel az iOS5-ről már több cikk is megjelent.

Konklúzió!

Az iPhone 4S gyors. Ezt nem tudjuk kétségbe vonni, az alkalmazásokon és a rendszeren is látszik, hogy az A5-ös visszafojtott processor is igen nagy sebességre képes. A videó funkció teljes mértékben meggyőzött minket. Tényleg több fényt enged be a kamera és rosszabb fényviszonyok között jobban teljesít – ezt láthatjátok az alábbi képen, bal oldalt az iPhone 4, jobb oldalt az iPhone 4S. A képstabilizátor pedig bámulatos.

Körülbelül ennyit tud maga az iPhone 4S itthoni magyaroknak jelenleg. A Siri-ről nem nagyon tudok pozitívan nyilatkozni. Egyrészt ugye furcsa angolul beszélni a telefonunkhoz másrészt előfordul, hogy nem ért meg minket. Ha kevésbé tudunk angolul, akkor pedig végképp elvesztünk. Sajnos a Siri olyan tulajdonságai, mint hogy mond meg hol van ez meg az, ugyan csak USA-ban működnek, így még ezt sem tudjuk itthon használni. Azt gondolom, hogy magyar embernek az iPhone 4S csak a sebességről és a kameráról fog szólni, így viszont már kétséges, hogy megéri-e váltani. Véleményem szerint iPhone 4-ről felesleges, viszont iPhone 2G / 3G / 3GS tulajoknak ajánlott. Az iPhone 4 ára nem fog akkorát zuhanni, hogy elgondolkozzunk azt vesszük meg a 4S helyett, így mindenképp nekik az iPhone 4S-t ajánlom.

Az iPhone 4S tesztelést az olcsó.tv-nek köszönhetjük.

Olvasd el a hozzászólásokat is

71 Comments

  1. “he te, neked ize… me van ize… logod a telefonon… hat ize.. hat a sajatunk ez az ize. tee… oo.. izeee..” Kemeny video 🙂

  2. @dnp: Köszi az építő jellegü kritikát.

  3. Én nagyon jókat röhögtem rajta:) Bitch

  4. Át is irtalak a telefonkönyvbe:)

  5. @admin: 🙂 Bocsi, de ha mar ennyire tesztelni akartok, nem artott volna elott par percet raszanni, hogy mit is akartok mondani tulajdonkepp. Ja es ertelmesen beszelni, elvegre komoly iPhone oldal vagytok vagy mi.

  6. melyik az a program amivel összehasonlítottátok a telefonokat??

  7. @Burgi: GeekBench 2

    @dnp: Próbáltuk, nem sikerült. Az a baj Siri nagyon máshogy reagál néha 🙂 Meg nem is volt sok időnk max 1-2h az meg kevés volt erre.

  8. Hát fiúk a teszt az jól indult de a vége gyötrelem lett. Itt nem a Siri a hibás , hanem még a kiejtésetekre se lehet ráfogni magyar akcentussal beszélt angol. Ha már példát kellene felhozni és a contact szót se bírod helyesen kimondani az már gáz.

  9. “Azt gondolom, hogy magyar embernek az iPhone 4S csak a sebességről és a kameráról fog szólni…”

    Ez azért meredek kijelentés, mert külföldön mivel lenne több? Hogy tudja a Siri merre van a McDonalds meg egyéb dolgok? Ki nem sz@rja le nem ezért vesz az emberek nagy része iPhone 4s-t!
    Végülis az amcsiknak sem több ennyi erővel a fényképező és sebesség upgradenél…
    Aki tud jól angoul az tökéletesen fogja használni a 90%-át a Sirinek itthon is.

    És azért a legfontosabb dolgot ne felejtsük el hogy az antenna elvileg már jó!
    Nem 1x kapcsol szét beszélgetések közben (napi sztinten!) az iPhone 4!

    Tehát mindenféleképpen megéri 3-as tulajoknak főleg!

  10. Most mar csak azt lenne jo tudni, hogy a nalunk kaphato 4S-ben tenyleg ki lesz-e kapcsolva a SIRI. Az a hir jarja, hogy csak USA, GB, GE es FR telcsikben mukodik…

  11. A videót még nem néztem meg… de az azért elég eltántorító, hogy a Siri még csak keresni se tud mondjuk közelben lévö éttermeket vagy akármit… Így már nem is igazán várom a jailbreakes Siri-t se…

    Talán majd 2 év múlva Mo-n is eligazodik majd :/

  12. @dnp: Egy régebbi posthoz linkeltem az apple support válaszát, miszerint nem lesz aktiválva csak az általad felsorolt országokban. Ezért is megyek Én is át Angliába érte. Mindenesetre jövő héten kiderül ahogyan több országban megjelenik és a magyar vásárlók vagy megerősítik vagy cáfolják. Amíg béta addig a support válasza szerint így is marad.

  13. @athis1975: Vegulis tulelem a hianyat, csak poenkodni lehetne vele nalunk, gyakorlati haszna nem nagyon van. Angolul ugysem diktalnek SMS-t senkinek itthon 🙂

  14. Eldobom az agyam itt néhány embertől, de tudjátok mit ? Inkább tartom haszontalan parasztvakításnak ezt a funkciót és szégyellem magam mert nem fogok óbégatni a szerencsétlen telefonomhoz.
    A telefonnal nincs gond, de hogy valaki magyar emberként azt hangoztassa, hogy ez mennyire király dolog…hát..izé. Várom már a villamoson bénázokat, FÁIND MCDONALDS, Siri: File McDonner? User: NO Siri: I love you 🙂

  15. @athis1975: nyugtass meg hogy most veszel iphonet és nem i4-ről váltasz 😀

  16. @predakon:
    “magyar emberként azt hangoztassa” 🙂 LoL

  17. Jól tudtok angolul 😀

  18. @dnp: Így van, jól látod ezt bizony elírtam és csúnya is, na nem baj legalább a komment lényegét megértetted ahogy látom és nem a nyelvtani botlásra hívtad fel a figyelmet:) HangoztatCSA 😀
    A videó és az oldal is tök jó, így tovább!

  19. @predakon: Bár megnyugtathatnálak:-)De Iphone 4 ről-váltok.

  20. Örvendek hogy végre láthattam egy “színvonalas” bemutatót, még varok ilyeneket 😀

    Örülnék egy olyan videónak is, hogy hogyan lehet bekapcsolni a 4S-n az aku százalékot mert eddig nem egy videóba láttam már a 4S-t aku százalékkal

    Amúgy megjelent a redsnow 0.9.9b6,beletették a cfw készítését, de az is igaz hogy még nem fejezték be ennek a tesztelését windowson…

  21. @athis1975: sejtettem 😉

  22. De hozzátartozik mivel külföldön élek, ezért az emailek kb 80%-át nem beszélve az smsekről angolul írom. Nekem kifejezetten hasznos lenne ez a funkció, hogy vezetés közben nem kell bíbelődnöm vele.

  23. @athis1975: Ezt eddig nem írtad, ebben az esetben én is váltanék, de az átlag itt él és itt is dolgozik, én ezt a részt vettem figyelembe a kommentemnél.

  24. @predakon: No para:-)

  25. @balazs182089: Settings – General – Usage menüpont alatt 🙂

  26. @admin: örvendek hogy az apple beleépítette…

  27. Ennél igénytelenebb review-t még nem láttam, mondom ezt úgy, hogy szeretem a Szifon.com-ot…

  28. @hegyi: 🙂 nade…

  29. Tisztelet a kivételnek… de sokan azt fikázzák kinek milyen az angol tudása, közben meg 600 an azért irnak kommentet, mert nemtudják hogyan kell frissíteni egy ios 5.0-ra és nem tudnak rákeresni arra h 3194 es hiba:’D

  30. Sziasztok!
    Van valakinek problemaja a me.com-os cimevel?
    Nalam eleg furcsa a helyzet:
    Webes feluleten megy a levelkuldes, de fogadas nem!
    iPhone 4-en elmeletileg lekerdezi szepen a mappak tartalmat hiba nelkul. A weben elkuldott leveleket le is szinkronizalja. De nem megy a kuldes! Hibas a felhaszn. nev vagy jelszo! Pedig minden stimmel, hisz az elkuldotteket sikerul szinkronizalnia!
    Fogadni a telefonon meg persze nem fogad semmit hisz minden probalevelet visszadob azonnal ismeretlen cimzettre hivatkozva!
    Fogalmam sincs mi lehet a gyikja… 🙁
    Valakinek otlete???
    Koszo elore is!

  31. @athis1975: mégegyszer a linket bemásolnád? köszi.

  32. Ezt a tényt, hogy Mo-i 4S-ekben lehet nem lesz aktiválva a Siri, honnan lehet tudni? Miféle hír kering erről? Infó? Amúgy az Angliában vásárolt modellben van magyar nyelv? Vagy miben különbözne a hozzánk érkező 4S-ektől?

  33. Üdv.

    Jól sikerült a teszt, nekem tetszett, nem baj, ha komolytalan, a lényeg benne volt!

    Másról:

    4S-en mikor lesz jailbreak, van már valami fejlemény róla? Amúgy árakkal kapcsolatban, angol t-mobilenál 30 fonttal olcsóbb a 16 gigás 4S mint a sima 4 😀

  34. @dnp: és ebben mi a lol? LOL!

  35. @Before: Szerintem sincs benne semmi LOL… sokkal inkább ROTFLMAOPIMP 😀 btw, gáz, ha nem érzed, hogy min nevet dnp.

    Cikkhez: Szemmel láthatóan hasít a 4S, nekem bejön. De valószínűleg a szerelhetősége miatt továbbra is maradok a 3GS-nél(pl mert most is betörtem a TS-t és 3GS-en minimális összegből lehet cserélni, de az összes többinál kijelző és TS kombót kell venni a cseréhez, ami húzós) Na meg szeretem a szappandoboz formát 😀

  36. OFF: Kérem segítsen aki már találkozott ilyennel. Iphone 4-re feltettem az ios5-öt és olyan gondom van ha új sms-t akarok írni akkor nem üresen kezdi hanem egy adott szöveggel…nemtudom hogy ragadhatott bele, de sehogy nem tudom kitörölni minden új sms-nél ott van. Tud valaki erre megoldást???
    Köszi előre is!

  37. @ans777: közben megtaláltam athis1975 linkjét, találgatás kategóriába sorolnám, semmi konkrét. A tényt, hogy pl a Magyar vagy az Ir apple oldalon nincs fenn a Siri azzal magyarázzák, hogy az adott nyelven nem elérhető, ezért nem “marketelik”. Ettől függetlenül – ellenkező info hiányában azt mondom angolul fogjuk tudni használni.

  38. Az egész 4S egy parasztvakítás, olvassátok el a “Mi történt az iPhone 5-tel?” cikket. Ez a telefon egy öszvér, egy az 5-ös helyett gyorsan bedobott helyettesítő semmi más. Én tuti nem fogom megvenni, pedig rohadtúl vártam az új iPhone-t….

  39. @digitalbb: Köszi Digitalbb. Én nem nagyon látnám értelmét, h még az esélyet se adnák meg, h angolul használjuk.

  40. Ha érdekel még valakit, szó sincs arról, hogy nem lesz Magyarországon engedélyezve. 🙂

    http://www.apple.com/iphone/features/siri-faq.html

    Legalsó bekezdés:

    “Can I use Siri in any of these languages in other countries?
    Yes. Siri can be enabled in any country, and you can choose to speak to it in English, French, or German. However, Siri is designed to recognize the specific accents and dialects of the supported countries listed above. Since every language has its own accents and dialects, the accuracy rate will be higher for native speakers.”

  41. @digitalbb: Akkor ezt a részt értelmezd. Ez az apple support válasza.
    Voice-recognition system Siri may not be available on the iPhone 4S in Ireland when it’s released on 28 October, according to a member of Apple’s online sales support, but may arrive sometime “down the line.”

    Apple was contacted by someone who noticed that any mention of Siri was absent from the Irish Apple website.

    A member of the sales support team emailed them back explaining that as Siri was in beta status, it would not be ready for full global deployment on the iPhone 4S’ release. They said that as a result, Siri would not be included in the iPhone 4S in Ireland when it arrives on 28 October.

    However, the sales support team member said there is “certainly the possibility it will be supported for Ireland down the line,” but for now, it’s currently “exclusive to the US, France and Germany markets.”

    The news will come as a blow to Irish customers, as Siri was a particularly impressive feature of the iPhone 4S.

  42. @Tomi77: Akkor én ezennel lezártnak tekintem azt, h nálunk bárhogy is le lesz majd korlátozva. Semmi értelme. Digitalbb egyetértesz? 🙂

  43. @athis1975: Na pfff :D:D Akkor most ki kivel van? 🙂

  44. @ans777: Jövő héten kiderül.:-)

  45. @athis1975: Igen, ez a legbiztosabb. 🙂

  46. @digitalbb: Legyen igazad, mert Írország hivatalos nyelve az Ír és angol:-) de ha az elsőt beszéli a lakosságból 65 ezer ember.

  47. Predakon mondata helyes.
    Kár hogy beismerted, hogy tévedtél, mert nem.
    “A telefonnal nincs gond, de hogy valaki magyar emberként azt >hangoztassahangoztatmosogasson< a gépek korában, érthetetlen!"
    Uff.

  48. Újra spec. karakterek nélkül…

    Predakon mondata helyes.
    Kár hogy beismerted, hogy tévedtél, mert nem.
    “A telefonnal nincs gond, de hogy valaki magyar emberként azt hangoztassa…”
    “…furcsa.” – Így lehetne folytatni.
    A “hangoztat” igéből:
    – Mit csinál? – Hangoztatja.
    – Mit csináljon? – Hangoztassa!
    Mintha csak azt mondanánk:
    “Hogy valaki kézzel “mosogasson” a gépek korában, érthetetlen!”
    Uff.

  49. @hepike: nem, szerintem az gáz, hogy nem érzed, hogy teljesen helyesen írta, csak éppen tudni kéne magyarul, nem lololni…gyk: “nem várható el, hogy egy kisgyerek lefussa a maratont”.

  50. Szerintem a teszt pont, hogy jó. Kiválóan mutatja, hogy mennyire “használható” a SIRI.

  51. @exCat: A SIRI tökéletesen használható, a siralmas magyar kiejtéssel van a baj, amiről nyilván nem a tesztelő tehet, hanem a magyar nyelvi oktatás, ahol tesznek a prönánsziésönre.

  52. Megjelent az iTunes Match gomb az iTunes-baaaan !! :):)

  53. @Before: Maradjunk annyiban, hogy a hozzászólásom a LOL-ra volt egy fricska nem a hangoztassára 🙂

  54. Nekem csak az a bajom, hogy az 5 tuti jön egy éven belül, és két évre nem vennék 4S-t, egy évre meg kdrága lesz. Vagy veszek egy 4-est, de ha annak meg nem megy le jelentősen az ára, akkor azt is beszivtam egy évre. a 3GS-em viszont már lassan a használhatatlanságig romlik. se a gombok nem működnek normálisan, lassú, lassan szét is esik, az akkumulátor élettartamáról nem is beszélve. két és fél éves lassan. :/

  55. @Cayman:
    újítsd fel. Azzal kibírod iphone 5-ig. Én is gondolkodtam az iphone 4s-en, hogy váltok 3GS-ről, de most már szinte biztos, hogy inkább cseréltetek benne aksit meg esetleg egy hátlapot.

  56. Te jo E’g. Brutalis akcentusotok van. Juuj! Szegeny Siri…! Ez igy kinlodas is elhiszem!

  57. @athis1975: igen értem mire gondolsz, tipikus “product management” szöveg. a “may not be available” sokmindent megold számukra kommunikációban. Azt is jelentheti hogy írül, de azt is, hogy az angol nyelv (kicsit sem csúnya) ír dialektusában. És sajnos azt is jelentheti, amit Te mondasz, de sztem min-minimális a valószínüsége. A fent bemásolt Siri FAQis azt támasztja alá, hogy elérhető lesz. Ezt a linket láttad már? itt is azt írják hogy semmi gond h ttp://roberthawkes.net/2011/10/10/update-on-siri-for-iphone-4s-in-ireland/

  58. Hát ezen a videón jókat lehetett röhögni 😀 A kiejtéseteken tényleg nem ártana javítani ^^ xD

  59. @aqwer, @littlezoe: “Mint ahogy írtuk is, nem a profi, angolul anyanyelvi szinten beszélőknek készítettük a videót, hanem próbáltunk a leghétköznapibban hozzászólni Siri-hez.”

  60. Digitalbb. Igen, reggel melo elött rákerestem, azért köszi.

  61. Amúgy csak nálam nem működik a válasz gomb mobillal?

  62. Ha ezt az akcentust megertette (fortelmes), le a kalappal a hangfelismeres elott, best until now…
    Szerintem a 80%os atlag megvan az angol SIRIvel is ha ennyire mukodik:)

  63. Egyébként nem értem most mit van mindenki oda a Siri miatt. A voice control hasonló tudással rendelkezett, megértette a számokat amit bediktáltál, használni tudtad az ipod-ot… Az elmúlt két év alatt nem nagyon láttam hogy valaki használta volna itthon ezt a funkciót. Kérdem én akkor ezt ki fogja?:)

  64. @tomtom1980: ha bárkit leszólítasz Budapesten az utcán, ennél csak sokkal borzasztóbb akcentussal fogsz összefutni, néhány kivételtől eltekintve – már ha egyáltalán beszél az illető angolul. 😉

    @user: a voice control jelentősen kevesebb tudással rendelkezett. itt konkrétan lediktálhatod az SMS-t Sirinek, aki el is tudja küldeni, vagy írhat diktálás alapján tweetet is, és egy rakás hasonló funkció, amire azért a voice control nem volt képes.

  65. @user: két dolog miatt vonz: az eddigi legjobb béta amit valaha láttam és azmit az apple beletett rövid idő alatt garancia arra, hogy a legjobb lesz és nem áll meg ezen a szinten

  66. @Jadeye: Ez nem a legjobb kifogás… Egy egyszerü mezei felhasználónak is többet segítetek azzal, ha jó angol kiejtéssel mutattok be pár parancsot… Így, hogy ti is szenvedtetek a kiejtéssel csak húztátok az idöt, amivel nem segítetek azoknak se, akik nem perfect angollal beszélnek 🙂

  67. @littlezoe: neked is csak azt tudom mondani, mint fentebb: “ha bárkit leszólítasz Budapesten az utcán, ennél csak sokkal borzasztóbb akcentussal fogsz összefutni, néhány kivételtől eltekintve – már ha egyáltalán beszél az illető angolul.”

    ugyanis semmit nem fog számítani az adott felhasználónak, hogy mi hogyan ejtjük ki, ha ő csak még rosszabbul. akinek meg tökéletes a kiejtése, az tud angolul, és nem jön zavarba ettől sem. itt pont azt látja az olvasó, hogy mennyire fontos, hogy jó-e a kiejtése, és ebből le tudja vonni a tanulságot, hogy fogja-e tudni használni a szolgáltatást, vagy nem.

  68. @Jadeye: Srácok, minden tiszteletem a tiétek az oldallal kapcsolatban, de az előttem szólókhoz kell hogy csatlakozzam. Úgy gondolom igenis sokan beszélik jól az angolt, és aki használja is a hétköznapokban, az ki tudja használni igenis a SIRI-t. Ne haragudjatok, de a videóban bemutatott angol tudásotok szvsz igen ciki! Egy angolul tudó általános iskolás fiú kinevetett benneteket mikor a videótokat hallgatta…

  69. @TomTom: látom, átment az üzenete a videónak. köszönjük a kritikát. ez van, ez a videó ilyen lett, és mint már leírtuk többször, szándékosan. perfekt kiejtéssel kinek lenne szerinted gondja vele?

    de ez a jó ebben az országban, hogy mindenki tökéletes oxfordi brit angol, vagy kiváló texasi akcentussal tolja. még az általános iskolások is, akik angolul tanulnak. életszagú, igen.

    angol tudás, vagy kiejtés? mert ugye nem mindegy. de ha tényleg ennyire tökéletes mindenkinek a kiejtése, akkor azt magyarázd meg nekem, hogyan lehetséges, hogy leszólítasz szembejövőket az utcán, és első körben örülhetsz, ha egyáltalán beszél angolul, az akcentusát meg talán jobb is, ha hagyjuk… persze igen, vannak szerencsére kivételek, akik valóban jó kiejtéssel rendelkeznek, de sajnos -és azt hiszem a sajnosban egyetérthetünk- ez bizony lényegesen kevesebb, mint az átlagos, a videóban is vázolt barbár kiejtéssel rendelkező.

    de amikor sokan meg sem értik az angol szöveget itthon, és emiatt mindent részletesen le kell fordítani magyarra, azok szerinted hogyan fognak kiejteni bármi angol szöveget? borzalmasabban, mint azt a videóban vázoltuk.

    példának olyanok, amiket legutóbb hallottam, először az angol, aztán hogy mindez hogyan hanzott, mindez fonetikusan leírva:
    trasher party – trezsör parti
    dubsidia – dábszájdia
    jailbreak – dzsalibrék, jalibrék, jalibre-ak
    (és sorolhatnám)

    itt azt kell megérteni, hogy a videóban ez szándékos volt, hogy éreztessük, hogy igazi magyar akcentusra mit reagál Siri művésznő. hát ezt.

  70. @Jadeye: Akkor most készítsetek egy olyan videót amiben perfektül ejtitek ki a szavakat és védjétek meg a becsületeteket 🙂


Add a Comment