Breaking: Fruit Ninja – Puss in Boots

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fruit Ninja játékot bizonyára sokan ismeritek már, melyben az ujjunk segítségével kell a különböző gyümölcsöket felszeletelnünk az akadályok elkerülésével, és minél több pontot elérnünk. A játékot több mint 10 millióan játsszák világszerte, és a legtöbb App Store-ban még mindig a „Top Paid” lista elején található. Be kell vallani, tényleg egy addiktív játékot alkottak a fejlesztők, mely akár órákra is képes lekötni az embert, és a Game Center integrálásával egyre többen játsszák Multiplayer-ben is.

A Fruit Ninja sikerének köszönhetően a Halfbrick Studios emberei az utóbbi időben, frissítést ki nem adva készültek a következő hatalmas dobásukra, mely nem más, mint a Puss in Boots, melyben Csizmás Kandúr szerepében kell majd játszanunk, akit már a Shrekben megismerhettünk. A játékban sok újdonság vár ránk, például hogy a paradicsom is bekerült a gyümölcslistára (növénytanilag gyümölcs kategóriába tartozik), illetve két új mód közül választhatunk majd.

Az egyik a “Desperado mode”, mely az eredeti Fruit Ninja-ban ismert “Classic mode” frissített változata, átdolgozott képi elemekkel és pontozással.

A másik pedig a “Bandito mode”, ahol kipróbálhatjuk tudásunkat, illetve ninja reflexeinket, és a cél az, hogy egyszerre minél több gyümölcsöt aprítsunk fel, és szerezzünk minél több pontot 15 másodpercen belül.

 

A hírek szerint a játék október 20-án jelenik meg az App Store-ban $0.99-ért iPhone-ra és iPod Touch-ra, illetve $1.99-ért lesz elérhető iPad-re. A játék egyébként másfél hónappal a mozifilm debütálása előtt startol, mely hazánkban december 1-én jelenik meg Csizmás, a kandúr címen, ami 2D-ben, digitális 3D-ben és IMAX 3D-ben is megtekinthető lesz.

És végezetül gondoltam, megosztom veletek a következő YouTube videót, melyben Csizmás Kandúr főszereplésével láthatunk egy Old Spice paródiát. 😀


  1. Engem a Fruit Ninja nem kötött le túl hosszú ideig… Elég monotonná tud válni… Remélhetöleg ez jobb lesz a különbözö módokkal 🙂

  2. engem csak az Arcade mód annyira lekötött, hogy fél évig nem is játszottam más játékkal…hihetetlenül addiktív szerintem 😀 várom a folytatást 🙂

  3. Kedves Szifon-osok… Mondjátok már meg, hogyan csináltátok, hogy a bolgotok az iPad-en iPhone-on és egyéb mobil eszközön olyan más alakra formálódik (nekem is van ilyen blog-om, de nem tudom mit tegyek hozzá)… Köszi – egy iPad tulaj

  4. sziasztok
    olyan kérdésem lenne -tudom nem ide tartozik de nem tudom hol tegyem fel- a telefonomon száz éve 4.2.1-van és 4.3.3 szeretnék updatelni.anno mikor frissítettem még semmi nem volt a telón.most már rengeteg mindennel megpakoltam és az lenne a kérdés ha updatelomom akkor a telón maradnak a cuccok vagy ledarál mindent mint ha restolrolnám?
    bocsi a láma kérdésért előre is köszönöm a felvilágosítást 😀

  5. @mychip: Szerintem akadás mentesen fog futni sima iPhone 4-en is:) Retina display support meg biztos lesz benne. De nem kizárt, hogy a 4S processzora miatt, azon jobban fog futni, de egy ilyen játéknál nem lesz érezhető a különbség, inkább a nagyobb energiaigényű játékoknál, mint a Real Racing, Modern Combat és hasonlóknál.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!