fbpx Skip to content

Stylusok 1990 Ft-től 2990 Ft-ig.

A kapacitív kijelzők előnye az úgynevezett rezisztív kijelzőkkel szemben, hogy elegendő csupán megérinteni a kijelzőt az ujjunkkal, és azonnal működnek. Az Apple forradalmi újítása az iPhone, iPod Touch és iPad készülékeiben debütált. Mára már azonban akár az androidos okostelefonokban is megtalálhatóak ezen az elven működő kijelzők.

Az Apple bár megváltoztatta a mobilpiacot, sőt maga Steve Jobs mondta el az elsőgenerációs iPhone bemutatásakor még 2007-ben, hogy nincs szükség stylusra, a felhasználói igények mégis azt mutatták, hogy az emberek igenis szeretnének ilyen kiegészítőket vásárolni, mivel van néhány eset, amikor sokkal jobb lenne egy érintőtoll, azaz stylus használata.

Számtalan előnye is van egy-egy ilyen érintőtollnak. Az első, hogy nem kell a bőrünkkel fizikailag érintkezzen a kijelző felülete, ezáltal – a számítógépek billentyűzetéhez hasonlóan itt is – a baktériumok száma csökken az okostelefonok kijelzőin. De akár télen, mikor már kesztyű van az emberen, a nagy hidegben is jól jöhet egy stylus, egy-egy Angry Birds menetre a buszmegállóban. A grafikusoknak, illetve akik szeretnek rajzolgatni is – például egy iPad-en – pedig egyenesen kötelező.

Nos, jó hírrel szolgálhatok azoknak, akik eddig még nem vásároltak maguknak ilyen kiegészítőt a szeretett Apple eszközükhöz. Az iPhoneTok.hu hatalmas őszi stylus vásárt tart, melynek keretében bruttó 1.990 Ft-tól 2.990 Ft-ig lehet válogatni az érintőtollak között.

A ma reggel szerkesztőségünkbe érkezett futár jól a kezembe is nyomott egy nagy dobozt, melyben 8 darab kiváló minőségű érintőtollat találtam.

Kezdjük az alap modellek bemutatásával. 3 olyan érintőceruzát is kaptunk, melyben nincs beépített golyóstoll, csupán a végén található meg az a gumírozott fej, mely felel az érintőkijelzőkkel való kapcsolatért. Az érintőceruzák mindegyike alumínium, így azok nagyon könnyűek, valamint a szálcsiszolt felület kellemes fogást biztosít.

Az érintőceruzák végén, mint már említettem ott van az a bütyök, mely fizikailag is érintkezik a mobileszközök érintőkijelzőjével. A gumírozott rész anyaga nagyon finom, sőt a ceruzát és a gumifejet közrefogja egy fémből készült gyűrű is, mely a ceruza és a gumifejet tartja össze. A használat során bármennyire is nyomtam neki a gumifejet a kijelzőhöz, az később ugyanúgy visszaállt a saját formájára.

Mi három különböző színt találtunk a dobozban, egy fémes szürke, egy fekete és egy vörös modellt. Fontos még, hogy a tollak oldalán akasztót is találunk, mellyel ingzsebbe is elhelyezhető, valamint a tollak végén található még egy apró műanyag is, mely a készülékek 3,5-ös jack dugaljaiba illeszthetőek, így tuti, hogy azokat nem fogjuk elhagyni. Nagyon passzentosak, remek eszközök. Ezek a stylusok bruttó 1.990 Ft-ba kerülnek.

De jöjjenek is az érintőtollak. Ezekből 3 különböző fajtát kaptunk. Az első fajta nagyon hasonló a már előbb említett eszközökhöz, annyiban másak, hogy beépítésre kerültek a golyóstollak is, azaz nem csak az érintőkijelzővel szerelt eszközökhöz, hanem akár valódi írásra is használhatjuk őket.

A betét bár noname, de teljesen átlagos és szabványos méretű, így amennyiben kifogy a tinta, azt bármikor pótolni lehet bármely írószerboltban. Magát a stylust és a gumírozott fejet itt már egy lényegesen vastagabb gyűrű tartja össze, így esélytelen, hogy a gumifej leváljon a toll részéről. Maga a toll is fémből készült nagyon szépen festett fényes felületű.

Fekete, fehér és rózsaszín színekben érkezett ez a modell, mely szintén tartalmaz akasztót, valamint a golyóstoll részén lévő kupak is nagyon finoman illeszkedik a tollnak a testéhez. A tollakban található betét amúgy fekete színű, de nyilván ez kék, piros vagy akár zöld színűre is cserélhető.

A fent felsorolt modellekre egyaránt jellemző, hogy mivel a tollak hosszúsága eléri a 10 centimétert, így használat közben azok kényelmesen felfekszenek a tenyerünk felső részére, a hüvelyk- és mutatóujjunk közé. A színkombinációknak hála pedig mind hölgyek és férfiak is választhatnak nekik tetszőt.

De mit lehetne ajánlani a nagyobb tenyérrel és kézzel rendelkező féritársaimnak? Nos két olyan modell is szóba jöhet, mely egyszerre elegáns, trendi és már-már zavarba ejtően üzletembereknek való kinézetű.

Az első modell itt is tartalmaz golyóstollat és gumírozott fejet, azonban ennek nagysága, valamint a toll hossza lényegesen nagyobb, mint az előbb említett tollak esetében. Fogás rendkívül kellemes, igaz azonban, hogy itt már érezni, ennek bizony súlya van. Nem vészes persze, egy-egy szépen kialakított golyóstoll súlyával azonos.

Az eszköz középső részén található az elválasztó, amelyet lehúzva itt is hallható a pattanó hang, mely igazán minőségi érzést kelt a használóban. Leválasztva a tetejét az eszköznek itt is fekete színű parker betét fogad. A gumifej, mint mondtam sokkal nagyobb, igaz azonban, hogy ezáltal a finomabb írást a kijelzőn elfelejthetjük, valamint úgy vettem észre, hogy itt a gumi is sokkal vastagabb, igaz ezáltal érzékenyebb is, nem igényel erős nyomást az érintőkijelzőre.

Az utolsó modell esetében pedig egy igazi unikumról beszélhetünk, melyet bátran ajánlok hölgyeknek és uraknak egyaránt. Ezen érintőtoll kb. egy centiméterrel még hosszabb is, mint az előző, azonban lényegesen vékonyabb az összes modellnél. Igazán finom, elegáns darab.

A gumifej igen lágy, mely kellemes tapintású, ez igaz az eszköz fém házára is, mely kényelmes fogást biztosít. Itt azonban, mivel nem szálcsiszolt a fém, hosszabb használat közben, ha az ember keze elkezd izzadni, bizony meg-meg csúszhat. A beépített golyóstoll nagyon szépen ír, és ez a modell az egyetlen, ahol nincs kupak sem. A golyóstoll használatához a tollat tekerni kell, amíg ki nem bukkan a betét feje. Fogyasztói ár: 2.990 Ft

A stylusok október 10-től már online is rendelhetőek az iPhoneTok.hu webshopjában, addig is személyesen megvásárolhatóak szintén náluk, a következő címen: Budapest, XI. kerület Bölcső utca 11. Személyes vásárlás esetén időpont-egyeztetés szükséges. (x)

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Picit hegyesebb styl letezik? Ezek nem sokkal kisebbek az ujjamnal, igy kb semmi ertelme nem lenne szamomra.

  2. @dnp: Cristofel cerkáját tudom ajánlani 🙂 🙂 🙂 – boccssssss

  3. sebtapaszt raksz a kesztyűre az is megteszi! :DD

  4. Draft 🙂 Gipszelve? 🙂

  5. @dnp: Veronika kezében természetesen… 🙂 🙂 🙂


Add a Comment