fbpx Skip to content

Úgy tűnik hogy az idei évben végre a fesztiválszervezők is felismerték a mobilokban rejlő lehetőségeket, mert eddig szinte az összes nagyobb fesztiválhoz jelent meg alkalmazás.

A sorban következő a szerdán kezdődő Hegyalja Fesztivál, aminek az alkalmazása hétfő óta érhető el az App Store-ban.

Az alkalmazás az indítást követően a fesztivál aktuális Híreit jeleníti meg.

A helyszínek és a fesztivál térkép már szinte alap funkció minden fesztivál alkalmazásban. Az egyes helyszínek kategóriákra lettek bontva, a térképen is a kategória nézetek alapján jeleníthetőek meg. A térkép mindig a felhasználó aktuális helyzetét veszi alapul, hozzá viszonyítja az egyes színpadok elhelyezkedését. A zenei helyszínekhez tartoznak aloldalak is, amin keresztül a program és egyéb információk megtekinthetőek.

A Programok menüpontban időszakokra lebontva látszik az esemény programja. Az előadások aloldalán lehetőség van megjelölni a programokat (a csillagot megnyomva), amiről utána a program kezdete előtt 10 perccel értesítés érkezik. Az értesítések a telefon belső értesítési rendszerét használják, így nem kell attól félni hogy késve érkeznek meg (tehát nem szerverről küldött push notification-ök).

 

Ez a fesztivál alkalmazás – hasonlóan az előzőekhez – nagy hangsúlyt fektet a közösségi élményekre, bár meg kell jegyezni hogy a Hegyalja Fesztivál twitteren jelenleg nem túl aktív. A Foursquare és Gowalla helyszínekre való bejelentkezés viszont működik.

Az alkalmazást – hasonlóan a többi fesztivál apphoz – a Canecom (http://canecom.com) fejlesztette és ingyenesen érhető el az App Store-ban ezen a linken: http://itunes.apple.com/hu/app/hegyalja-2011/id447568128?mt=8

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. Ugyan az mint a Soundé volt. Csak adatokat cseréltek alatta. Értékelnem kéne akkor 3/4.


Add a Comment