fbpx Skip to content

Az iTunes Matchről még nem igazán beszéltünk itt a szifonon, mivel jelenleg még nem érhető el. Valószínűleg a Lion-nal együtt érkezik jövő hónapban. Hogy mi is azaz iTunes Match? Tegnap az iPhonehungary.hu -n olvastam erről egy cikket, így nem is írnám le ugyan azt olvassátok el:

Egy ingyenes iCloud profil, mellyel az összes, az iTunes rendszerén keresztül és azon kívül megvásárolt zenéinkhez hozzáférhetünk az összes Apple eszközön (iPhone, iPad, iPod Touch, Mac) valamint olyan számítógépen, melyen fut az iTunes. (Az Amazon szintén valami hasonlót tervezett a Cloud Drive szolgáltatással.) Az iTunes Match lényege tehát, hogy nemcsak azokat a zenéket másolhatjuk az eszközökre, melyet az iTunes áruházban vásároltunk, hanem azokat is, melyeket például a boltban megvett zenei albumokon keresztül rippeltünk be az iTunes könyvtárba. Vagy, és itt jön a lényeg, egyéb kalóz oldalakról töltöttünk le illegálisan. Persze a magyar ember ilyet nem tesz, mint ahogy a világban mások sem…

Az iTunes indulása óta a világon 15 milliárd darab zeneszámot töltöttek már le. A szolgáltatással pedig közel 18 millió zeneszámhoz férünk hozzá. Az iTunes Match – a versenytársakhoz képest (Amazon, Google) – nem kéri azt, hogy az összes zenét töltsük fel a szervereikre, mely akár napokba vagy hetekbe is kerülne, hanem egy 15-18 másodperces szkennelést végez a fájlokon, ami alatt megállapítja, hogy melyik dalról is van szó, ki az előadója, stb.

Ez azért is fontos, mert a felhasználóknál mind a fájlnév, mind a zeneszám tag-jei más és más lehet. A szkennelés után pedig ha megtalálja az adatbázisban, felajánlja, hogy 256kbps DRM-free fájlként teljesen ingyenesen letölthessük azt. (iPhonehungary.hu)

Szerintem azért ez nem egy rossz dolog főleg nekünk, az persze az már egy más kérdés, hogy mit szólnak majd ehhez a kiadók.

Olvasd el a hozzászólásokat is

15 Comments

  1. és hol van az apple tv játék!? 😀

  2. “A szkennelés után pedig ha megtalálja az adatbázisban, felajánlja, hogy 256kbps DRM-free fájlként teljesen ingyenesen letölthessük azt. ”

    Jobs azt mondta, hogy csak azon számok letöltésének lehetőségét kínálják fel, amit megvásároltál, tehát iTunes a Purchased listában számon tartja azokat.

    Szóval az ilyen illegális tartalmakat nem támogatja azok alapján, amit ő a WWDC-n mondott!

  3. Így kevésbbé fogja bántani a kiadók csőrét.

  4. “A szkennelés után pedig ha megtalálja az adatbázisban, felajánlja, hogy 256kbps DRM-free fájlként teljesen ingyenesen letölthessük azt. ”
    Az iTunes Match 25 dollárba kerül. Ne keverjétek a szezont a fazonnal!

  5. Bizonyára ezt is sokan fogják majd használni Európában…

  6. egy kis off:
    Feltettem az iOS5 beta 1-et és aktiváltam.de vajon nekem miért nem működik se a multitask se a notification center??
    én vagyok béna és külön kell valahol engedélyezni?

  7. Bocsánat hogy ide írok de fontos. Az lenne a problémám hogy 4.3.3 ra akrtam frissiteni és 1 hibakóddal abbahagyja és recorvery-be rakja amiből nem lehet kivenni. Tudtok valami ötletet? Még1szer bocs

  8. Annyira várom már azt az időt, amikor havi fix összegért korlátlan zeneletöltést fognak adni. Utána a zenebolt letöltési szám alapján visszaoszthatná az előadóknak. Nem érné meg innen-onnan illegálkodni. Sok kicsi sokra megy alapon pedig még az előadók is jól járhatnának. Ehhez viszont olyan music store kell, ahol megtalálja az előfizető amit keres. Specializálódhatnának a boltok stílus alapján, lásd beatport stb.
    A mai formájában sajnos kifizethetetlen havi 2-3-4giga zene (320kbps). Nekem kb ennyi a havi adag.
    Ez az Match dolog még messze van ettől, de talán mintha abba az irányba mutana…
    Túl naiv lennék? Lehet!
    De jó lenne, ha bekövetkezne.

  9. @Mateo87: Rosszul látod Mateo87! Azokat a zenéket, amit eddig megvettél, már eddig is nyilvántartotta a rendszer, ehhez eddig sem kellett felhő. Az appoknál is így van iPhone, iPod Touch vagy iPad készülékekre, sőt már a Mac App Store-ban is. Ha egy zenét vagy alkalmazást megvettél, akkor azt bármikor újra letöltheted teljesen ingyenesen.

    costee: Érdemes a teljes cikket elolvasni a félreértések elkerülése végett. Valóban, ahhoz, hogy 1 év alatt elvileg max 20.000 db zeneszámot letölts kell, hogy fizess évi 25$-t. Ez azt biztosítja, hogy ha cd-ről rippelted be a számokat, akkor azt az iTunes Match felismeri és felajánlja, hogy letölthesd azt “ingyenesen” az iTunes áruházból. De azt senki nem nézi, hogy azt az MP3-at, te most rippelted egy eredeti cd-ről vagy torrentről töltötted le.

    Steve a keynote-on pont arról beszélt, hogy az iTunes Match arra lesz jó, hogy nem vizsgálja a zeneszámok nevét, tag-jeit, egyéb információit “csak belehallgat”, úgymond szkenneli és felismeri azokat, melyek alapján felajánlja, hogy azt a számot letölthesd ingyen. Egy évben elvileg max. 20.000 dalt.

    Ez kb. olyan mint a Steam rendszere, hogy egy boltban megvásárolt játékprogram kódját beírva a Steam rendszerébe, azt ott is eltárolja és így később, ha már nem is lesz meg fizikailag a játék korongja, akkor is a Steam rendszeréből telepítheted azt. (Persze ez nem mindegyik játéknál van így.)

    Az Apple-nél viszont az összes zeneszámmal így lesz. Steve továbbá azt is elmondta, ha mégis talál a felhasználó olyan zeneszámot, ami nincs benne a 18 millió darabos gyűjteményükben, akkor azt fel is töltheti a felhőbe.

    Sajnos külföldi oldalakon viszont egy olyan problémáról is beszélnek, ami tényleg valós veszélyt jelenthet az Apple számára.

    Mi van akkor, ha fizetsz évi 25$-t és ugyanúgy NEM az iTunes áruházból veszik majd az emberek a zenéket, vagy vásárolják meg cd-n, hanem szépen letöltik egyéb torrentoldalakról ingyenesen, aztán szépen mennek a felhőbe és legálissá teszik…

    Az iPhoneHungary.hu oldalon már írtam, hogy 2 dolgot tartok elképzelhetőnek.
    1. Steve Jobs egy zseni és ugyanúgy bejön nekik majd a felhős dolog, mint anno maga az iTunes és megváltoztatják a kalózkodás és az egész zeneipart ismét.
    2. Kíméletlenül belefognak bukni.

    (Elvileg a 25$-ból az Apple 30%-ot tart meg, míg a kiadóké lesz a 70%-a a bevételeknek.)

  10. @marTone: Valamit félreértelmeztél szerintem… 24$ -ért a MÁR MEGVÁSÁROLT zenéket tudod szinkronba hozni a felhőkkel! Nem befizetsz 24$ -árt és korlátlanul töltögetsz, abból nem töltögetsz semmit csak használhatod a fölhőket előre megvásárolt zenék tárolására… ez azért nem következhet be, mert akkor a világ összes zeneszerzője perbe fogná az Apple -t, aminek az lenne a végeredménye hogy nem lenne több JB/iKészülék/Apple… 1 zeneszám 1$, ez havi 24 zeneszámot jelentene, ha te letolsz ezért az összegért 1000 számot, a zeneszerzők nagyon pipák lessznek rád… 😀

  11. sziasztok! bocsi az offért, csak érdeklődni szeretnék, hogy hallottam vagy olvastam valahol, hogy a voda 10rongyért bármilyen iphone-t függetlenít, hűség és hálózat sem számít, gyakorlatban ez működik, van valakinek tapasztalata?

  12. @mythbuster: sztem Te érted félre, amit írtam az előbb 🙂
    “Ez az Match dolog még messze van ettől, de talán mintha abba az irányba mutatna…”
    Csak annyit mondok, hogy jó lenne, ha a jövőben lenne majd ilyen rendszer. Nyilván nem évi 25 dodóra gondoltam, de vmi elfogadható havidíjra. Mondjuk 10€ v ilyesmi.
    Az AppStore-nál is bejött, hogy fillérekért adnak programokat, és ott csak az iDevice tulajok a potenciális vásárlók. Zenét meg azért kicsit többen hallgatnak, gondolom. Tudom, hogy az AppStore nem ilyen átalánydíjas rendszer, de talán annyival többen vennének így zenét, hogy a valóban filléres ár/dal összességében megérné.

  13. @totopad: Ez egyáltalán nincs így! Kizárólag az itthoni vodafone-nál vásrolt telefonokat függetlenítik…

  14. @totopad: szerintem érdeklődj helyszínen, szlovák orange pl AT&T-s iPhone-t függetlenített 10k körül.

  15. sziasztok, bocsi hogy offtopic, csak anyi lenne a kerdesem hogy ha valaki tud e valamit a developer accountrol? csak kikell fizetnem online miutan regisztraltam es kapok egy emailt az azonositokrol? vagy hogy mukodik?


Add a Comment