fbpx Skip to content

Az Apple negyedéves jelentéséből kiderül amit már eddig is tudtunk, hogy nagyon sok iOS termék került eladásra az utóbbi pénzügyi negyedévben. Mivel nektek is egyre több iOS eszközötök van, szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, hogy mit tegyeket, ha baj van, azt mi okozhatja, valamint hogy miképp hosszabbíthatjátok meg az élettartamukat akár a legextrémebb helyzetekben is.

Rendszeresen fogunk jelentkezni cikkekkel a témával kapcsolatban. A mai az egyik leggyakoribb problémáról fog szólni:

Mit tegyek ha beázott, vízbe esett az iPhone-om, iPodom?

Előrször is tisztázzuk, hogy pontosan mi okozza a kedvencünk “halálát”, ha víz éri.

A kémiából talán ismerős lehet az elektrolízis, ami feszültség és nedvesség hatására a szabadon levő fém alkatrészeket elkezdi “megenni”, ami elektromos szempontból szakadásokat eredményezhet, illetve amíg a folyadék a készülékben van, rövidzárlatot is. Előbbi egy gyorsabb folyamat, míg az utóbbi hamarabb, szinte a beázás pillanatától bármikor bekövetkezhet. A készülék addig menthető meg nagy valószínűséggel, amíg az első eset be nem következik.

Ahhoz, hogy minél nagyobb esélyünk legyen a készülékünk megmentésére, itt vannak a legfontosabb teendők, amiket a vészhelyzet után egyből tennünk kell.

Semmiképpen se kezdjük el szárítani! Ez elsőre furcsán hangozhat, de a száradás következtében a pára olyan helyeken is lecsapódhat később, amiket maga a beázás egyébként nem érintett volna. (Korábban tanácsoltuk mi is a főzetlen rizsbe való elhelyezést, de azóta már ez sem javasolt!)

1. lépés – Első dolgunk legyen, hogy kikapcsoljuk a készüléket, és minél hamarabb vigyük el egy Apple termékekre szakosodott szervizbe! Ne próbáljuk ki, hogy milyen funkciói működhetnek!

2. lépés – Töröljük le a készüléket kívülről, tegyük be egy légmentesen zárható tasakba, majd mihamarabb jutassuk el ezt a kis csomagot egy szakavatott szervizbe.

Figyelem! A hajszárítózást is szigorúan kerülni kell, mert ebben az esetben a hő nagy mennyiségben, nem teljesen egyenletesen, és hirtelen éri a készüléket, ami csak tovább ronthat a helyzeten, mert a belsejében lévő víz elpárologhat, és a készülék hidegebb részén lecsapódhat, így csak még újabb sérüléseket okozva!

Fontos, hogy ezek a trükkök ugyan nem pótolják a szakavatott kezeket, de növelik a túlélés esélyét!

Szervizünkben minden nap 10 órától 18 óráig (szerdán hosszabbított nyitvatartással 20 óráig) várunk benneteket, és készülékeiteket. 😉

Olvasd el a hozzászólásokat is

33 Comments

  1. Hallottam olyant is, h desztilált vízbe kell tenni ha beázik! Ez igaz? Vagy azért nincs a cikkben mert nem jó?

  2. haha, ekkora f@szságot még nem hallottam!! És ezt te elhitted???:))

  3. Desztillált víz :D:D amúgy jó kis reklámfogás ez a cikk 😛

  4. Tkp. nem akkora hülyeség, mert a desztvíz teljesen tiszta, tehát nem korrodál, és nem okoz zárlatot. Viszont én nem tudnám jó szívvel desztvízbe tenni a szifont, biztosan van más hatása is…

  5. Ez a cikk nekem csak annyit sugall, hogy ha hazaértél áztasd be az ájfonod, mert mi majd “megcsináljuk”! 🙂

  6. nekem egyszer beázott (kádban landolt). pénzem javításra nem volt de egyből ment a rizsbe (zacskósba aminek a tetejét levágtam , beleraktam a fónt és visszaragyasztottam) ezt radiátorra , napra , 3hét és semmi baja nem volt az iphone-nak.

  7. A cikk célját nagyra tartom, a tartalmát kevésbé (a rizses rész viszont valóban okos dolog), mivel reklámfogássá alacsonyodott a végére…

    A pontos, inkább javasolt lépések, miután kiemelted a folyadékból a telefont:
    1. kikapcsolod (nem nyomkodod, nem próbálgatod!
    1/b: szétszeded, akkut kiveszed.(persze ájfónnál beszoptuk, köszi)
    2. ha van otthon desztillált víz, akkor abba mártod egy pár órára (kivéve ha eleve abba esett 🙂 ). A desztillált víz feloldja és kimossa azokat a szemcséket, amik az “eredeti” folyadékból a készülékbe kerültek. Ez akkor rendkívül fontos, ha pl. kólával lett leöntve a telefon vagy egyéb cukros ragaccsal. A desztillált víz semmiképp sem ront a helyzeten, mivel korroziót nem okoz.
    3. a fenn leírt rizses módszer
    4. mivel az 1/b pontot buktuk, marad a szervíz, vagy a bátorságpróba 🙂

  8. azt kihagytam, hogy miután kiveszed a vízből, alaposan kirázod a telefont (gondolom ez alap).
    és talán azt se kell említeni, hogy ne egy liter desztillált vízbe kell tedd, hanem csak annyiba, hogy épp ellepje. A víznyomás nem jóbarát 🙂 A kijelzőnek semmi baja nem lesz, mert a folyadékkristályok nem érintkeznek a vízzel, és a kijelző a felületét tekintve tulajdonképpen fém-üveg-ragasztó-műanyag-réz kombináció. A desztillált víz nem ölheti meg.

  9. Sziasztok!nekem töltés közben a tetőről ömlő esőben állt a gs-em.mire észrevettem már teljesen víz alatt volt.bekapcsoltam,még műkődött csak csíkos volt a kép,kikapcs,kiráztam belőle a vizet,papírtörlőbe csavartam,fél napra.bekapcsoltam,se kép,se hang.restore este és azóta is működik hibátlanul.tavaly nyáron volt.viszont kéne rá hátlap,home-sleep

  10. Hangosító gomb.tudnátok mondani árat rá?köszi

  11. Nekem másfél éve nadrágzsebben felejtve ki lett mosva a NOKIA E51-em, végig ment egy teljes program 60 fokon, aztán volt olyan akvárium képernyőkímélőm, mint senki másnak, 2-3 napig száradt a radiátoron, próbáltam bekapcsolni, meg sem nyikkant. Aztán bekerült a szekrény mélyére, majd rá-egy két hónapra unalmas óráimban, mondom szétszedem megnézem milyen a belseje. Akkor vettem észre, hogy a gumis műanyag bekapcsológomb ázott csupán tönkre, fizikailag hozzáfértem a bekapcsolóhoz és lám bekapcsolt :D, rendeltem hozzá 3000 Ft-ért, középső keretet, ami orvosolta a gumis gombok problémáját, aztán még legalább egy fél évig használtam, semmi gond nem volt vele még az akkumulátornak sem, aztán váltottam, E72-re, majd most nemrég iPhone 4-re. Kiváncsi lennék, ezzel mi lenne, ha bekerülne a mosógépbe 😀

  12. Egyik haverom története.
    4-szer eset vízbe ebből 2-szer folyóba és ott 5 percig nem találták és egyszer a képernyő alatt por volt és alkoholba aztatta az iphonját és még mindig semmi baja.

  13. Azt nem értem,hogy miért gond az,ha saját magatokat reklámozzátok a saját oldalatokon?!ha már van egy ilyen lehetőség,miért ne tehetnétek?

  14. Az iPhone vízálló! Megáll benne a víz.. 🙂
    Nekem nem a szerviz lenne az 1. dolgom, mivel a legközelebbi hivatalos ~120km-re van.. Megpróbálnám kiműteni a csavart [nem kár érte, ha a készülék épségéről van szó], szétszedni, akksit ki, amennyire lehet megtörölni vagy kompresszorral kifújkálni belőle a vizet, és várni pár napot/elvinni szervizbe amint időm engedi..
    Am nagy szemétség volt az almától, hogy nem sima csillag csavar van benne. A 3G-hez direkt vettem, a 4-hez meg már nem jó.. :/

  15. Sziasztok.
    Írtam az előző cikkbe is, és most ide is írok, mert nagyon fontos, mert holnap viszik a telót, és szeretném rendesen átadni. Jelenleg egy 4.3.1-es CFW-van a GS-en, amit snowbreeze-zel készítettem. Na most én vissza szeretném tenni 4.2.1-re. SHSH-k megvannak, csak ipad baseband miatt, valószínűleg nem fog lefutni a restore 4.2.1-re. Ilyenkor mit tegyek? CRaNk

  16. @CRaNk: de miért akarsz 4.2.1-et feltenni? ott a 4.3.2. használd a legfrissebb sn0wbreeze-t, és gyárts magadnak egy custom 4.3.2-t, akkor nem kell azon izgulni, hogy nem fut le a restore az iPad baseband miatt.

    de ezt már az iPad basebandes cikkben is leírtuk, hogy ha azt a basebandet felrakod, onnantól hiba nélkül csak custom firmware-re tudsz majd restore-olni, ez azóta sem változott.

  17. @Jadeye: azért szeretnék 4.2.1-et feltenni, mert a 4.3.1 óta romlott a telefon teljesítménye, és ez játékoknál érezhető, de akkor felteszek egy 4.2.1-es cfw-t, mert 4.2.1 teljesítményben sokkal jobb 3GS-en.

  18. @CRaNk: ja értem. mindenesetre nem muszáj a custom. a 4.2.1-et a restore végén greenpois0n-nel ki lehet szedni a recovery-ből, és az egyben jailbreakeli is, de aktiválni még kell majd utána.

  19. @Jadeye: Restore végig fog futni, ha most egy gyári 4.2.1-re restore-olok? Mert szerintem hibaüzenettel ki fog dobni, és nem restore-olt. Bár nem tudom.

  20. @Jadeye: The iPhone couldn’t be restored. An unknown error occurred (1015). Most mit tegyek?

  21. @CRaNk: DFU, greenpois0n.

  22. @Jadeye: Ezek után rámnyomok egy redsn0w-t a hacktiválás miatt, és már kész is a dolog?

  23. @CRaNk: hja, hogy mindenképp hacktiválsz is? nos igen, de akkor vedd ki a pipát az install cydia elől a redsn0w-ban, és majd a loaderből tedd fel. de ebben az esetben lehet célszerűbb a custom firmware, de akárhogy is, a hacktiválás után mindenképp csináld meg SAM-mel.

  24. Mikor várható az újabb Gamecenteres eredmény?

  25. hali! lenne egy szervízes kérdésem. Ma vissza került hozzám a durván 5hónapja ellopott iphone 3g-m. A kinél volt letörölt róla mindent, recovery modban van a telefon. Restorolni akarom, de a végén mindíg azt írja ki, hogy nem lehet, error 1015, ha van sim a telóba, ha nincs. 4.2.1-et akarok rátenni, az itunes töltötte le hozzá magának.

    Az apple magyarázata: Error 1015: This error is caused by attempts to downgrade the iPhone, iPad, or iPod touch’s software. This can occur when you attempt to restore using an older .ipsw file. Downgrading to a previous version is not supported. To resolve this issue, attempt to restore with the latest iPhone, iPad, or iPod touch software available from Apple.

    Okozhatja ezt a hibát az, hogy a telefon még le van tiltatva?
    Egyéb ötlet?

  26. FYI

    kijött a 4.3.3, de most még aláírták a 4.3.2-t.

  27. hali srácok!

    én beállítottam hogy 1 perc után kérje a jelkódot de hiába nyomkodom 5 percig is akár, nem kéri! :S miért?

  28. Agyf@szt is kapnék ha használat kozben is lezarna az autolock. Ne nyulj hozza egy percig és jó lesz.

  29. Kádba ejtett szifon, fel órával ezelőtti eset. Hibátlan a készülék. Mi rossz történhet még?

  30. Hello. A Páromnak a Szifonja vízbe esett 3mp-re azóta világit a vaku és nincs kép minden más működik rajta. Mit tegyek ?


Add a Comment