fbpx Skip to content

Az App Store, mint tudjuk, bővelkedik az alkalmazásokban. A cikk írásának időpontjában több, mint 350.000 app közül választhatunk. Szerencsére hazai fronton sem állunk rosszul, mivel rengeteg magyar fejlesztésű, minőségi alkalmazást tölthetünk le. Ezek közül az egyik a Paper Train.

Maga a játék nagyon egyszerű: a vonatokat kell start/stop jelzőkkel es váltókkal irányítani úgy, hogy ne ütközzenek össze. Minden pályán adott mennyiségű szerelvényt kell “megmenteni”. Az elsők még elég könnyűek, a későbbi pályák már jóval nagyobb összpontosítást igényelnek.

A játéknak van HD-s (vagyis iPad-re optimalizált), illetve Lite (ingyenes) változata is. Az app elég szépen szerepel az App Store-ban, már a Sims 3 előtt is volt a kategóriájában, sőt, az amerikai Store-ban Szimuláció kategóriában 4. helyen állt az iPad alkalmazások között, és a Játékok Top 50-jében is benne volt.

A játék iPad-en adja a legnagyobb élményt, szóval ha tehetitek, azon próbáljátok ki! Amúgy a játék fejlesztői sosem pihennek: az 1.0-ás verziónak a bugját, vagyis az iPhone-os verziónál tapasztalt apró betűket, és a nehézkes irányítást az 1.1-es verzióban javították, sőt, a hamarosan megjelenő 1.2-es frissítésében 15 db új pálya is helyet kap majd.

Az alkalmazásnak egy Facebook-oldala illetve egy bemutató videója is van, amit itt láthattok:

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. Megvettem, már csak az ipad2 kéne hozzá, és ki is próbálom 😀

  2. Irtó jól néz ki!

  3. meg fogom venni.. ha lesz ipad 2

  4. Letöltöttem, szerintem egyszerű és jó játék! 🙂

  5. Megnéztem a video-t, de szerintem 1,59 € nem ér, nem is az ára, de keveset játszanék vele.

  6. A level 11 -en van egy kis bug!A váltó kapcsolgatásakor a bal felső részen zöld sáv jelenik meg!

  7. bocs de sos kellene egy kis help usa accom van és van rajt 130 dollár de folyton verify acc van es nem enged vásárolni találkozott ezzel bárki van megoldás vagy nem megy a szerver viszont a magyarba tudtam vásárolni tiszta ideg vagyok

  8. Szerintem Rohadt jóóóó:D Megéri:DD

  9. @hohand:
    tudod reprodukalni a hibat, vagy csak egyszer jott elo? es milyen eszkozon sikerult? (ipad/iphone akarmennyi/ipod touch xyz?) milyen iOS verzio? koszi

  10. @tibiii:

    Gratulálok! Nagyon szép a játék grafikája, és jó ötleten alapul.

    Építő kritikák:
    1. Az érzékelő felület túl kicsi, sokszor kell nyomkodni mire átvált a váltó. Ha a váltó mellett pár milliméterre érünk hozzá, semmit nem csinál. Nagyon frusztráló tud lenni amikor az ember kapkod.
    2. Minden játéknak csak egy helyes megoldása van, ha elfelejtettünk valamit megnyomni, már nem lehet kijavítani.
    3. Ha a játék újra kezdődik, a vonatok megint ugyanolyan sorrendben ugyanonnan jönnek. ez így unalmas, randomizálni kellene.
    4. Túl hosszú a magyarázó szöveg, senki nem fogja elolvasni. Azért ez ne annyira bonyolult dolog, hogy ekkora help kelljen hozzá.
    5. Az iPad verzióban a képernyő kb 45 százaléka el van pocsékolva, nagyobb játékfelület kellene.
    6. A zene nagyon repetitív, hamar az ember idegeire megy. Rendes zenésszel kellene íratni zenéket, nem csak egy ilyen 30 másodperces loop-ot koptatni.

    A játék ihletője gondolom a Flight Control volt, ott nincsenek ezek a problémák. Ha kijavítjátok őket, szerintem a játék nagyon sikeres lehetne!

  11. @Az Időmilliomos Apuka:
    Koszi a kritikat!
    Az az igazsag, hogy a jatek a flash-es Paper Train portja, igy a grafika fix volt, iPad-re es iphone4-re kicsi, iphone-ra sem az igazi, a palyak nem annak szellemeben lettek megtervezve, hogy apro eszkozon is idealis legyen. Probaltuk kihozni a legtobbet a jelenlegi helyzetbol, ezert is nez ki egesz mashogy telefonon mint iPad-en.
    Az eszreveteleiddel tobbnyire egyetertunk, es a Paper Train 2 teljes egeszeben iEszkozre termett jatek lesz, sok ujdonsaggal, bar szerencsere sokak szerint a jelenlegi is nagyon szorakoztato 🙂

    A legujabb, 1.2-es verzio mar fel van toltve az Apple Store-ba, igy az mar sajnos nem fog valtozni, de a kovetkezo verziokban probaljuk javitani, amit csak lehet!

    A 1.-es megjegyzesed a jatek legujabb verziojara vonatkozik? Mert a legutobbi frissitesnel nagyon megnoveltuk az erzekelok nagysagat, kozel 3cm-es sugaron belul erzekeli. Ez sem eleg? iPad-en vagy iPhone-on voltal elegedetlen? Az a baj, hogy ha ennel nagyobb lenne, akkor a tehenek hajkuraszasakor akaratlanul is atkapcsolodna esetleg egy valto, ami 5cm-rel odebb van, es akkor aztan lenne nagy anyazas 🙂
    Sajnos mindenkinek mas az idealis, szoljatok, hogy lassuk, mit akar a tobbseg!
    A jatek egyik nehezseget pont az adja, hogy gyorsan es pontosan kell cselekedni, a frusztralt jatekos viszont senkinek sem jo 🙂 Mondjatok el, hogy melyik eszkozon hogy tetszik az iranyitas, ennek megfeleloen valtoztatunk!

  12. iPad-re töltöttem le a Lite verziót, nem 3sm az érzékelés sugara.

    Ha nem eleve iOS-re lett írva, hanem egy Falsh portja, akkor nagyon jól sikerült!!!

    Helyes döntés, hogy újraírjátok, kíváncsian várom az eredményt, megkritizálom majd azt is! 🙂

    4 és 8 éves iPad pro gyerekeim is eljátszanak vele, de azért nem teljes a lelkesedésük. Cut The Rope, Lego Hary Potter is nehéz, de ahhoz sokkal több türelmük van.

  13. okes, akkor a kovetkezo frissitesnel tovabb noveljuk majd! (az 1.2-es verzio, ami remelhetoleg par napon belul megjelenik, sajnos meg a regi lesz)

    szivesen vesszuk a tovabbi kritikakat, esetleg egy elozetes teszt verziot is kaphattok, hogy a gyerkocok mar a beta verziot kiprobalhassak es koran kideruljon, ha valami nem gyerek-kompatibilis (bar elsodlegesen felnottek jatszanak vele, nehanyuknak tul konnyu is).


Add a Comment