fbpx Skip to content

SzEkA küldte nekünk az alábbi írást, hogy milyen alkalmazásokat használ.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy néhány hete van csak iPhone-om (egy 4-es), de még anno egy iPod touch 1G-t vettem mikor megjelent, és azóta figyelemmel kísérem iOS-t, a programokat, fórumokat, töréseket, stb. Sok barátomnak, akiknek már hamarabb volt Szifonjuk, én csináltam meg a jailbreaket, mert én értettem hozzá. Ebből adódóan az én szoftverem is ki van nyitva. Lássuk tehát:

Mivel jailbreak után egyből rászabadultam a letöltésekre, hamar átláthatatlan springboardot kaptam 8 oldallal, így mappákba rendszereztem a programokat.

SHOP

AppStore

Cydia

Installous – jailbreak után az első program, amit javallott egyből feltenni, hisz innen az AppStore-os programokat letölthetjük feltört verzióban

AppFree – Aki vásárolja a programokat, azok számára nagyon hasznos alkalmazás, hisz folyamatosan figyeli a leárazásokat, és hogy mi lesz ingyenes

Wallpapers HD – rengeteg gyönyörű hátteret lehet tallózni és letölteni, de van benne néhány kategória, ami fizetős

eBay – mivel sokat vásárolok eBay-en, nagyon hasznos app. Figyelhetem a licitjeimet, a nekem tetsző cuccokat, nameg persze keresgélhetek.

Vatera – ugyebár az előző magyar változata

PayPal – internetes fizetéshez használható program, sajnos Magyarországon még nem lehet vele fizetni, így csak az eddigi tranzakcióinkat nézhetjük meg vele, meg az épp aktuális utalásokat.

iTunes

Fotózás

Kamera

Genius – hasonló program, mint az eredeti fényképező, de amiért megtartottam és jópofa, az a hangra történő képkészítés.

Panarama – panorámakép készítő

Camera 3D – a programmal még nem volt időm szórakozni, így erről sokat nem tudok mondani

360 – egy másik panoráma készítő app

Camera+ – az egyik legjobb fényképező alkalmazás, sokak számára ismeretes, szerintem a gyári programnak kéne ilyennek lennie

Photospeak – Vicces program, fényképezel, vagy betöltesz egy képet egy arcról, ő felismeri hol a szem és száj, és animál. Hangot is felvesz, így egy 3dimenziós, beszélő alakot kapunk egy sima képből

12.0 mega camera – ez egy mindent magába foglaló fényképező program, effektek tömkelege, beállítások, stb.

MagicShutter – ezzel a programmal tudunk ugyanarra a képkockára másik képet is „lőni”, így elég jópofa dolgokat lehet kihozni belőle

Hírek

fn.hu

HVG

portfolio – legjobb deviza és részvény program

OTP Bank – innen OTP Direct-el lehet utalni meg mindent, amit interneten keresztül is

Hír24

Moziműsor

SzifonTV – nem kell bemutatnom ezt a tévéújságot

Részvények

Barátok

Facebook

Twitter

Messenger

Skype

Forsquare – helymegosztó alkalmazás facebookra és twitterre

Latitude – ez is, de ez a google accountoddal áll kapcsolatban

Gtalk – Gmail fiókodban lévő chatet tudod vele használni

SmartSync – ez egy nagyon hasznos program. Facebookoddal tudod szinkronizálni a kontakt listád, így hozzáadja az információkhoz a profilképet, így nem egyenként kell beállítanod. Ezek mellett a megosztott infókat is hozzáteszi, pl születésnap

GPS

iGo

Trapster – menet közben figyelmeztet a közeledben lévő és mások által bejelentett kamerákra, traffikra vagy rendőrök által gyakran használt ellenőrzési pontokra. Regisztrálhatsz, így te is meg tudsz osztani ilyen pontokat

Traffic Club – közlekedési információk

Wikitude – ez egy úgynevezet „kiterjesztett valóság” program, beállítod, hogy milyen helyeket mutasson és mekkora sugárban körülötted, és a kamera képén megjelennek pont irányban

Party Locator – megmutatja a közeledben hol tudsz elmenni szórakozni

Car Finder – neve mindent elmond, segít megtalálni az autódat

pUniverse – lokalizáció után, ha a kamerát az ég felé tartod, megmutatja, hogy hol milyen csillagkép található és miket lehet tudni a világegyetemről

Gyorshajtás – igaz ez a program nem használ GPS-t, de ide tettem, hisz sokan szaladtunk már bele a rendőrök fényképezőjébe, és nem tudtuk, mekkora csekk fog érkezni. Na ez a magyar fejlesztésű program segít nekünk

Iránytű

Térképek

Időjárás

Időjárás – gyári

AccuWeather – én az AccuWeather progitmég az előző telómon használtam, nem rossz, de nem is a legjobb időjárás előrejelző

Időkép – az ismert magyar oldal iPhone verziója

WeatherPro – egy újabb, részletes időjárás progi, műholdképekkel, mindennel

System

Monitor – telefonodról ír ki minden információt (memória, adatok, akksi, stb)

Óra

WinterBoard

Game Center

Speed Test – netsebesség mérő

HP iPrint – otthoni hálózaton ha van HP nyomtatód, akkor tudsz direktben nyomtatni

DocScanner – neve is mutatja mire való, még élesben nem tudtam kipróbálni

Youtube

iTeleport – a gépedre fel kell telepíteni a kliens másik részét, és a google acc-al máris átveheted az irányítást

Suli

GraphCalc – ez számológép, ami mindent tud, függvényeket rajzol, stb.

HiCalc Free – ez is, de szerintem a másik jobb

QuickOffice – sok magyarázat nem kell, egy office program

WikiBrowser – Nettel együtt a Wikipedián tudunk keresni, magyar nyelven sajnos nem

Számológép

Jegyzetek

Eng-Hun – szótár

Helyesírás – helyesírási szótár

Sound

Shazam – az épp hallott számról megmondja, hogy mi az

SoundHound – szintén. Mind akettőt használom, mert ha valamit nem talál meg az egyik, akkor jöhet a másik

SoundCloud – a weboldalon található zenéket meghallgathatjuk telefonunkon keresztül is

Diktafon

Életmód

Coctails – többezer koktélrecept képekkel

Mindmegette – receptgyűjtemény

Fitness XT – edzésprogramot ajánl, megmondja hogy melyik testrészt hogy erősítsd

Necktie knots – ha nem tudunk nyakkendőt kötni, majd ez a program segít. Sok fajta csomót ismer

Közlekedés

BpMenetrend – nagyon jó BKV menetrend

Omnibusz – nagyon jó Volán menetrend

Olcsó taxi – kilistázza az elérhető taxikat, kilométer árakkal és telefonszámmal

Képszerkesztő

PS Express – egy laza kis Photoshop, egy két effekt van benne, képvágási és néhány beállítás.

LEGO Photo – bármelyik képünkből LEGO-t csinál

Wobble – több pontot is kijelölhetünk egy képen, ami ezután a telefon mozgatására megmozdul

Elérkeztünk a második oldalra, ahova a játékok kerültek.

Ügyességi

PinBall HD – flipperes játék

FlightControl – légiirányítósat játszhatunk vele, több pálya, nagyon jó unaloműző

Fruit Ninja – nem kell bemutatnom

Cut the Rope – egy zöld kis lénynek kell segítenünk megszerezni a napi cukoradagját

Angry Birds (karácsonyi verzió és a sima) – ezt sem kell bemutatnom

World of Goo – a kis cseppeknek kell segíteni megszökni, lényegében egy statikai játék

Bomberman – igazi PC klasszikus a telefonon

Fieldrunners – nem szeretem kimondottan az ilyen toronylöveges játékokat, de ez nagyon jól sikerült. Folyamatosan érkeznek az ellenfelek, nekünk az a feladatunk, hogy megakadályozzuk őket az átjutásban

iMario – kedvenc vízvezeték szerelőnk a kedvenc telefonunkon

RobotUnicorn – az internetes flashjátékok non plus ultrája iPhonre verzióban

Shoot

RAGE – ez egy olyan FPS, ahol főszereplőnk magától sétál, nekünk célozni és lőni kell a zombikra. Nagyon jó grafika, jó játékmenet

N.O.V.A.2 – itt már mi irányítjuk főhősünket, szintén nagyon jó FPS

HAWX – repülőszimulátor, ugyanazok a küldetések vannak benne, mint a számítógépes első részben

Worms2 – nem kell bemutatni

Duke 3D – még egy igazi klasszikus a telefonon

iBomber – egy bombázót irányítunk telefonunk giroszkópjával, és közben bombázni kell alattunk az ellenséget

Sport

Fifa11 – elképesztő grafikájú és nagyon jó játékmenetű focis játék

Skate It – gördeszkás játék, aszerint ad be egy trükköt, ahogy két ujjunkkal bűvészkedünk a kijelzőn

WSOP – póker

Real Racing – szerintem ez a legjobb autós játék, gyönyörű grafikával

Verekedős

Mortal Kombat – lassan elcsépelem a klasszikus szót, de ha valami, akkor a Mortal Kombat az az

Street Fighter – szintén egy régi verekedős játék

Infinity Blade – nem teljesen felel meg a verekedős kategóriának, de nagy hirtelen nem tudtam hova tenni. Kardozós játék, úgy suhint ahogy az ujjad végighúzod a kijelzőn

Mászkálós

Lara Croft – a dögös régészcsaj kalandjai szifonon

GTA: Chinatown Wars – felülnézetes GTA, de remekül játszható, fanoknak kötelező!

Sonic – Sega-ról ismert sün barátunk mostmár bármikor elkezdheti gyűjteni az aranykarikákat a mobilodon

És végül elérkeztem az utolsó mappához, amibe azokat a programokat tettem, amiket nem tudtam még besorolni máshova.

Mindenféle

RedLaser – vonalkód olvasó

QRReader – Barcode olvasó

Dog Whistler – kutyasíp

Lightsaber – mozgásérzékelődet használva, ha hadonászol a telefonoddal, akkor fénykard hangokat ad ki, elvileg lehet BT-n keresztül játszani mással

Google – ebben a programban a Google Goggles a legjobb, amit lefotózol arról megmondja, hogy mi az, vagy a szöveget lefordítja. De mellesleg a Google fiókodban megtalálsz minden vele

Pocket God – Istent játszhatunk, és kedvünkre szórakozhatunk a kis szigetre pottyanó emberkékkel

Remélem mindenkinek tetszett a „kis” összeállításom.

Sziasztok!

SzEkA

Olvasd el a hozzászólásokat is

41 Comments

  1. Örülök hogy téged is szifonosok közt tudhatunk SzEkA. Halásztelek rulz?!:)

  2. Dejó kis teszt! 😉 Használsz egy jópár progit! 😀

  3. A fotozas mappaban a geniust azt honnan toltotted? Mert akarhol keresem, nem talalom. :/ az nem a camera genius?( app storebol )

  4. Nagyon jó lett a teszt! 🙂 Olyan kérdésem lenne, hogy a World of Goo játékot hogy raktad rá az iphone-ra, mert én úgy tudom, hogy csak ipad-es verzió van belőle?

  5. @deluxe: en az apptrackr.org rol toltottem!
    de rengeteg app talalhato az isohunt.com on is!

  6. valaki nem tudja mi annak az oka, hogy bizonyos appok nem indulnak el a szifonon?! probaltam tobb verziot is ugyan azokbol a progikbol es megsem indul el!
    a telepites sikeres, megjelenik az ikon ha inditom akkor bejon a kezdokep es aztan kiszall….kerlek segitsetek!

  7. a törés lehet az oka. vedd meg 😉

  8. A World of Goo az egyik kedvenc PC-s játékom, most hogy láttam, hogy neked fentvan iPhonon én is el kezdtem megkeresni, de sehol nem leltem meg. App Store-ban sem. Honnan van neked? Vagy csak én vagyok vak? 😀

  9. Soha nem értettem, hogy miért kell teleszemetelni a telefont ennyi cuccal. Nektek nincs otthon gépetek, konzolotok, amin lehetne játszani, ezért raktok fel pl. 20+ játékot? Meg most őszintén, minek kamera appból rögtön 4-5 darab? Vicc kategória, hogy itt még egy értelmes összeállítást nem láttam, ami az appokat illeti.

  10. suex, a mai vendégblogger tesztelési fázisban van. Majd ha eldönti, hogy azonos témában melyiket tudja jobban kihasználni, akkor a másikat letörli.

    De azért ugye sejted, hogy a sok-sok camerás app nem ugyanazt tudja? Ez az okostelefon előnye. Ha a gyári progi nem tud eleget, akkor 4-5 programból összehozod az összes szükségleted. Akármennyire is ciki szerinted, nem fogom a magic shuttert (hosszú rekeszidő emuláció) használni panorámakép készítéshez. 🙂

  11. @suexID: Ja, nem veled van a gond, hanem mindenki mással!

  12. Hogy rakta fel iphonere a world of goot-t? Tudtommal az csak ipadra jött ki

  13. a world of goo-t ncore-on találtam és minden gond nélkül felment 🙂

  14. 3gs-re is jött goo,legalább is nekem megy…

    postról meg csak annyit ,hogy szánalmas,hogy van egy 4-esre pénze ,de nincs 5e FT-ja egy giftcardra…. hát ilyenkor szégyenlek magyar lenni.

  15. Üdv!
    Ezt a mariot vagy hasonló marios játékot kerestem már de csak egyet találtam , abba csak hangok vannak. ti tudok egyet vagy olyat aminek hasonló a játékmenete?

  16. #Tocso
    Én azt SZÉGYELLEM, hogy neked is van egy jó telefonod,de sikerült meglógni a helyesírás óráról 🙁
    Nem tudom minek kell szidni szerintem jó post lett.

  17. Nekem nem telepíti fel a world of goot, mert csak ipad kompatibilisnek írja.

  18. Honnan töltöttétek le, vagy hogyan raktátok fel az ipad verziót?

  19. ez a smartsync hiányos mert a telefonszámokat és a mailcímeket nem menti le… :S
    nem tudtok olyan appot ami a telefonszámokat és a mailokat is lementi az ismerősöktől?

  20. keresgéltem appstoreba, 3 ilyen appot néztem meg és egyik se tudta

  21. Sziasztok,

    Olyan Olyan lehetőséget keresek, ami kitudná tenni a wi fi , repülőgép kapcsolóját a desktopra…

  22. Utálom!!!!

    2 éve még ez volt a rizsa:
    “Mappák??! Hol élsz te, az őskorban? nekünk jobb megoldásunk van!!”
    Most meg minden egyes appmutogató vendégbloggernek be van mappázva még a jövő hét is.

    Szörnyű….

  23. nem fogok álszenteskedni, mivel JB-s a telefonom a különböző MODok miatt alapból, most azt ne mondja nekem senki, hogy csak azért megveszi ….. ha nem lenne JB akkor megveszem ami kell, de ez van.
    De persze a negatív kritikát is szívesen fogadom, például h nem használok ebből, max 4 app-ot. Ez nem teljesen igaz, de még szép h nem használom mindet, viszont van olyan, hogy eljöhet a pillanat, hogy kell….. amíg van hely addig elfér.

  24. Nem rossz kis leírás.. 1-2app-ot be is szerzek!
    Beírom ide is hogy ha hiányzik a híváslistából h egyesével töröld ki a számokat, itt van rá megoldás (cydia) ht t p://cydia.myrepospace.com/wakefield/

  25. Hello! iPhone 3G-m elkezdett mostanában lefagyogatni. Ide leírhatom a problémámat és segít valaki, ha tud? Köszi!

  26. Soknak tűnik nekem is, ennek ellenére ajánlok hozzá. Reeldirector, iMovie. Szerintem sem baj ha megvesszük az alkalmazásokat, elég gyakoriak az akciók és általában amúgy is megfizethetőek.
    Az OTP app nem tudja azokat amiket írtál.

  27. én az OTP appal be tudtam lépni a Direkt-be és ott volt az utalás funkció, mivel nem kellett utalni ezért nem nyomtam rá….. akkor elnézést

  28. a world of goo felment a touch.csomra, de a főmenüben meg itt-ott látszik hogy nem jó a felbontás…

  29. vagy nemtudom, nekem furcsa.

  30. Na sztem nem így kellene kinéznie retina displayen.

    h t t p : / / kepfeltoltes.hu/view/110109/f_nyk_p__5__www.kepfeltoltes.hu_.png

  31. Tigivok: hol találtad meg a Goo-t?

  32. Üdv!
    Mai naptól én is iPhone 4 tulajdonos vagyok. Tudnátok egy működő (és persze jól bevált) push e-mail programot? Persze ha van ilyen… 🙂
    Köszönöm

  33. @Beowulf: mivel ez mailszerver-függő, így mondjuk gmail vagy yahoo mail, és a gyári mail alkalmazás tudja már a kezdetektől. de olyan nem lesz, hogy mondjuk a freemailed pusholni fog, ha maga a freemail szervere nem támogatja.

  34. A gyárit próbáltam, de sajnos valahogy nem működik.
    Így van beállítva:
    “Új adatok begyűjtése”-Push
    “Fetch (begyűjtés)”-Kézzel
    “Haladó”-Gmail-Fetch (begyűjtés)

    Már állítgattam mindenhogy, de sajnos nem jött össze a push…
    Ha a Fetch-et 15 percenként-re állítom akkor 15 percenként frissül,. Ennyit tudtam elérni… 🙁
    De lehet én vagyok a kuka és valami nincs beállítva rendesen. 🙂

  35. @Beowulf: jailbreakelt a készülék? rendesen lett aktiválva? mert a gmail alapból, gmail fiókként hozzáadva gond nélkül push-sol. ha nem, akkor más sem push-sol. hacktiválva van a készülék? ha igen, úgy hibás a push certificate, tehát nem tud csatlakozni a push szerverhez.

  36. Nem Jailbreakelt. Tegnap munka után bementem a Vodafonehoz, megvettem a telefont, hazamentem, iTunes-t feltelepítettem, microSIM be, számítógéppel összekötöttem majd bekapcsolt a telefon és iTunes-on követtem az utasításokat. Igaz az elején kiadott egy olyan üzenetet, hogy csak akkor aktiválható az iPhone ha olyan SIM kártya van benne ami nem kér PIN kódot, ekkor kihúztam az adatkábelt, beütöttem a PIN-t majd újra iTunes- ön végigzongoráztam a dolgot, a végén a készülék kiírta, hogy aktiválva van. Azóta már telefonáltam, SMS-t küldtem, iTunes-on töltöttem le programokat is…

  37. A probléma félig megoldódott. Csináltam egy Yahoo email fiókot és ott működik a push üzenet, de a Gmail filmnél egyáltalán nem…
    Érdekes a dolog… 🙂

  38. Ezt a Genius-t én se találom, csak camera geniust.

  39. @gabor94: A Facebook alapszabálya miatt nem tudod menteni telefonszámokat, mint ahogy a “Nézd meg ki látogatja az oldalad” is mind kamu. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben a telóban levő nevek nem egyeznek 100%-ban a Facebookon lévő nevekkel, akkor lesz egy csomó duplán szereplő kontaktod.

  40. Sziasztok!

    Érdekelne 3GS-re a mappa kérdést hogy tudom megoldani, hogy valami hasonló szépen nézzen ki?
    Köszönöm

  41. Ez tetszett!!!! Baromi jó, h elolvastam: Lara Croft…. 🙂


Add a Comment