fbpx Skip to content

December 16. elég jelentős nap játékbejelentési szempontból. A mai nap több olyan játék jelent meg, amiket már többen várhattak, nem is gondolva arra, hogy pont ma meg is jelenhet. A Gameloft és a többiek már trailerekkel bombáztak minket a legfrissebb kreálmányukról. Viszont mindig csak annyit láthattunk, hogy “coming soon”, ezt el is fogadva és várva, hogy majd egyszer csak kijön. Azt tudtuk ugye, hogy a Firemint bejelentette a Real Racing 2 december 16-i érkezését, de azt nem is sejtettük, hogy többi fejlesztő is a mai napon jelenteti meg legújabb fejlesztését. A karácsonyi ajándékunk kicsit előbb érkezett. 🙂

Most bemutatunk nektek 3db játékot a jelentősebbek közül, melyeket azonnal le is szedhettek, ha megtetszene.

Első játékunkat elég sokan várták már, hisz a Real Racing első része is átütő siker volt az autószimulátoros játékok terén, de ez a második rész igazán vagányra sikeredett. Összesen 30 brutális járgány közül választhatunk, amiket 15 pályán tesztelhetünk le. Ötfajta játékmód létezik: karrier, gyors verseny, harc az idővel, online, illetve offline multiplayer.


A játék irányíthatóságát jól eltalálták, a grafika tényleg döbbenetes. A füst, a por, a törés, és a különböző kameranézetek együttesen megadják azt az élményt, amit elvárunk. 😉

A játék ára $13.99/7,99€, ami kicsit soknak tűnhet egy játékért. De meg kell hagyni, frankón össze van rakva. (Firmware követelménynek minimum 3.1-et ír, de a GameCenter jelenléte kötelező, ami ugye 4.1-től létezik csak. Érdekes…)

Második játékunkról nemrég írtunk, ami a Brothers in Amrs és a Modern Combat vetélytársaként jelent meg. A demo képek és a trailerek nem voltak túl bizakodóak, de pozitívan kellett csalódnunk, mert nincs egyáltalán “gagyi” beütése a játéknak, hozza a szintet. 🙂


A lövöldözős, háborús fanoknak ajánlott darab 😉

Az Electronic Arts úgy döntött, hogy a karácsony miatt a játékhoz most $0.99/0,79€-ért hozzájuthatunk, ami igazán megéri a pénzét.

Harmadik játékunk a Gameloft nagy dobása, a Near Orbit Vanguard Alliance második része. A játék “szerény” 716 megájával nem mondható kispályás alkotásnak.


Nagyszerű FPS, tökéletesen kitalált sci-fi környeztben. A grafikát, a hangokat, a zenéket tökéletesen kivitelezték, irányítása egyszerű, a játékélmény lenyűgöző! Mindenképp érdemes kipróbálni!

A játék ára $6.99/5,49€, amiért cserébe kapunk egy fenomenális FPS-t. Let’s go;)

SzifonJáték

  • Like-olj az alkalmazásért! Most lehetőségeket van megnyerni a Battlefield: Bad Company 2-t, amennyiben Like-oljátok Facebook-on a post-ot! A résztvevők közt kisorsolunk 1 szerencsés nyertest, aki boldogabb lehet az Electronic Arts új játékával:)
  • Természtesen twitteren is várjuk az RT-zőket :) Nekik is van lehetőségük.

(FIGYELEM! Az Apple hülye szabályai miatt, csak a magyar store-ban tudjuk odaadni az ajándékot!)

Olvasd el a hozzászólásokat is

29 Comments

  1. Köszönjük a cikket! Egy kis észrevétel: a címben SzifonJáték van írva, mégsincs lehetőség semmitse nyerni! Hogyis van ez? 😀

  2. BFnek valami botrányos az irányítása… kéne már az a gamepad:D

  3. Mitől van az hogy ma érkezett meg az iPhone4-em, feltettem rá a 0.9.6b6-s redsn0w-t, de a cydia fehér ikonnal jelenik meg, és nem indul el?
    Köszi!

  4. nyomasd le megegyszer a jailbreaket es nyomj ra hogy “Just boot tethered now”. Nekem így lett jó. 🙂

  5. @bukko: hoppá van 😀 update hamarosan 🙂 admin kollégával elkerültük egymást:)

  6. @Tian: Zsír, várjuk! 😉

  7. Updated! mehetnek a Like-ok 😉

  8. iPadre várható a megjelenése a Real Racingnek?

  9. (FIGYELEM! Az Apple hülye szabályai miatt, csak a magyar store-ban tudjuk odaadni az ajándékot!) <– Nem arról volt szó, hogy mostmár bárhol lehet használni a redeem kódot?

  10. Real Racing 2 simán megy 3.1.3-es iOS-el is. Még 3G-n is egész játszható lett. 🙂

  11. @DarkEvil: Igen, de mi nem redeem (promo) kódot adunk, mert azt a fejlesztők szokták szétosztogatni tesztelők, bloggerek, újságírók, stb. között, hanem Gift-et:)

  12. @x0n3: Köszönöm, hogy szóltál 🙂 igen, javítva lett ez a bug, mert még 15-én, mikor teszteltem 4.0.1-el, nem akart elindulni a Real Racing 2.

  13. Sziasztok
    Annyi kérdésem lenne hogy megvásároltam a BC2,meg is jött az sms a vásárlásról,de sehol nem találom az itunes-on belül?Hol lehet?Köszike a választ előre is

  14. @aypok: LOL!:D Akkor hogy vetted meg? Lehet PS3 ra rendeltél elő nem? :):):):):)

  15. Srácok, mi lehet az oka annak, hogy amíg a Real racing 2 alatt tökéletes a giroszkópos irányításom, addig a Gun Range, GT Racing, Shrek Karting alatt nem tudok kalibrálni? A GR és a SK csak áll, a GTR pedig körbe körbe megy. 🙁

  16. Elnézést, nem írtam oda: iPhone 4-en OS4,1 (JB) alatt.

  17. Ipod Touch 1G-n is teljesen szaggatásmentes és nagyon szép – bár az általatok közölt képektől elmarad szerintem – gondolom, máshogy fest iphone 4-en mint itouch 1-en

  18. Meg tudná azt valaki magyarázni, hogy 3G-n a nevesebb játékok tört verziója miért nem indul el?(loading után kilép egyből) Így volt pl a Rage-el is; az első verzió nem indul de az 1.0.1 már igen.

  19. Mert így vagyok a nova 2-vel is

  20. a real racing inditás után ilép reinstall sem jó mi lehet a gond?

  21. nova2: nem elég,hogy 700mb helyett 1,1GB-ot foglal el a telefonon,de még szaggat is….(3GS)

  22. ÓÓóó bémeg. Megvettem a volkswagen után egy nissan-t 50-ből és eladtam a vw-t, amikor is rájöttem, hogy nem mindegy milyen erősségű kocsit veszel…úgyhogy most kezdhetem elölről, ha csak nincs valami ötletetek… :DDD

    feketeg: ilyen nekem is sok játéknál van, de én se tudom mi az oka.. :((

  23. @feketeg: az adott hacker nem végzett teljes munkat. Mas app-nal is elöfordul, nem a telefonnal van baj:) ilyenkor probald meg masik hacker által feltöltött verziot feltenni (persze ha van)

  24. Megjelent a world of goo is. Én nem vagyok ügyes cikkíró, de szívesen olvasnék róla és ajánlanám másnak is! 🙂

  25. @remric: bocsánat, csak iPad-ra …

  26. Iphon 2g is mennek ezek a játékok?????

  27. @sandor86: fogod, és megnézed az iTunes storeban, hogy mit ír, hogy “requires iOS ennyi meg annyi”. ha NEM 3.x kell neki, akkor NEM megy 2G-n, mert ugye arra a 3.1.3 a legutolsó firmware (és nem is lesz rá soha 4.x).

  28. Kár, hogy a BattleField nem megy iPhone 3G-n 🙁

  29. @SD456: nekem megy, ráadásul nemis szaggat


Add a Comment