fbpx Skip to content

left 2010. október 5-én jelent meg az App Store-ban a játék, máris a toplista élére került. Maga a játék simán hozza az Angry Birds színvonalát, ami egyáltalán nem meglepő, mert mindkét játék a Chillingo keze alatt fut.

Lényege, hogy egy kis zöld állat (szerintem békára hasonlít a legjobban) szájába juttassuk a nyalókát, összegyűjtve a pályán található 3 csillagot. Ahogy haladunk előre egyre több és nehezebb akadály tárul elénk amivel szembe kell néznünk, hogy a kis “békánk” ne maradjon éhes.

Egyszer pókok kezdenek el mászkálni a köteleken amin lóg a nyalóka, hogy a kis béka elől megegyék, egyszer pedig szilánkos falak próbálják meg összetörni a nyalókát.

Maga a játék igen egyszerű, ezért is nem lehet róla hosszú sorokat írni, összefoglalva ennyit lehet róla mondani: “Töltsed, telepítsd, játszd!” Ugyan az a mesés, gyerekes látszat kíséri mint a tojáslopó disznók világát. Az Angry Birds után ez is egy kötelező darab, remélhetőleg később jönnek még hozzá frissítések, egyre több pályával, mint a madaras játék esetében is. Előre láthatólag elég hosszú életű játékot tarthatunk a kezünkben.

Olvasd el a hozzászólásokat is

25 Comments

  1. Nagyon jó játék mindenki töltse, nekem sokkal jobban tetszik, mint az Angry Birds. Nem lehet lerakni.

  2. Nagyon jó játék tegnap este óta tolom!

  3. hatalmas játék, ezzel megy a napom folyamatosan!

  4. @sAmce: azt a minimálisan kicsi összeget mindenképpen megéri kiadná rá, hiszen üti mindenképpen a mérges amdarak színvonalát 🙂

  5. Csak csatlakozni tudok, nagyon jó játék, nálam ez és a Peggle a “besztof”!!

  6. Kéretik hülyeségeket nem írni, hiszen a Cut the Rope-t egy ZeptoLab nevű cég csinálta, az Angry Birds készítője pedig a Rovio Mobile. A Chillingo az még mindig egy kiadó.
    Egyébként tényleg jó játék. 🙂

  7. Szerintem a parking lot sokkal jobb
    de ez is aranyos

  8. @Chrys: bocsi a h*lye kérdésért, de hol állítasz avatart? :DD

  9. @sAmce: kb minden masodik postnal megkerdezi valaki 🙂 gavataron regelj be es ennyi

  10. nagyon jó játék! 🙂

  11. OFF
    Probaltam downgradelni az iPhoneom de nem ment jo akkor gondoltam viszaálitom az se megy mert amikior az apple-vel kapcsolodni akkar akkor nem megy 4.1-et meg nep szeretnék mert kell unlock!!
    PLS segitség

  12. Cardboard Box: országos 2. vagyok!!! :-))))))

  13. Bocs az offért:

    iPhone 3g-n 3.1.2ipsw van, ha pwnage tool-al csinálok custom sw-t és felrakom, akkor Cydiából Ultrasn0w-al tudok függetleníteni?Köszi a segítséget.

  14. És 4.1-et akarok felrakni,bocs! 😀

  15. FIGYELEM MINDENKI!!!!

    Kint van a Limera1n!

  16. Jaja ez miez gyerekek FAKE: http://limera1n.com/ Letöltöttem de semmit nem merek vele kavarni! Valaki megerősíti, hogy ez nem kamu?!

  17. @SzifonPatron: nem kamu!
    teljessen ok
    de még béta
    lehetnek benne hibák
    3gs el tesztelte a csávó

  18. Jaja látom már frissült is:

    known bugs
    3GS new bootrom is broken, fix pending
    some people need to restart to get the Cydia icon to show up after installing
    some people still don’t have windows

  19. @Spider: Te már JB-elted a szifonod? Mid van, nekem iPhone4 16G még nem merem nem akarok egy halott téglát csinálni belőle:-)

  20. @SzifonPatron: 3gs
    de olyan szépen megy
    nem érzem szükségét újratelepíteni

  21. @SzifonPatron: egyébként 4G nél nincs veszteni valód
    max restore vissza a gyárira
    adatokat mentsd le

  22. Mentés ok de szerintem megvárok mást is aki kipróbálja ha megy akkor tolom is felfelé! Én nem vagyok olyan bátor, hogy első legyek:-)

  23. bocsi az offért de kész a limera1n……http://dailyiphoneblog.com/már ott a videois és az oldalonis elérhetö a winre:)gondoltam szolok ha vki esetleg már naon várta:)

  24. nem tudom ki vette észre….ebben a játékban ha rámész a skip level-re,akkor megmutatja azt a pályát is ami le van zárva…így fel lehet nyitni az össze pályát,nem kell egyesével haladni…:D

  25. Nagyon király játék és nekem jobban is megy,mint az Angry Birds.Megcsináltam az összes pályát 3 csillagosra 🙂


Add a Comment