fbpx Skip to content

Hamarosan itthon is elérhető lesz a szolgáltatóknál az iPhone 4, gondoltam, emlékezzünk 2007 nyarára és az iPhone 2G-re, amit akkoriban csak iPhone-nak neveztünk.

Az Apple iPhone 2007. június 29.-én látta meg a napvilágot. 1.0.2-es rendszerrel érkezett, és pár hónapig még 4GB-os modell is elérhető volt belőle. Ez a készüléktípus Magyarországra sohasem érkezett meg hivatalosan, de 2007 augusztusára már itthon is találkozhattunk vele. Több nagyobb hírportál is beszámolt róla, és tesztelte az eszközt.

Nézzünk meg pár hivatalos Apple reklámot:

3 évvel ezelőtt nem csak az volt forradalmi, hogy az Apple egy telefonnal rukkolt elő, hanem maga az érintőkijelző is újdonságnak számított, és ehhez a kijelzőhöz nem is akármilyen szoftver társult. Ez az, ami magával ragadta a közönséget:

Valamikor szeptember közepe fele kaptam meg én az iPhone-t, amit képtelen voltam letenni egy Nokia 3210 után. Az első dolog, ami lenyűgözött maga az érintőkijelző, az UI volt. Hihetetlen, hogy 3 évvel ezelőtt erre képes volt az Apple. Olyannyira, hogy a többi készülékgyártó körülbelül mostanra hozta be ezt a lemaradást.

Szoftver verziók

Első körben megelégedtünk egy szimpla, letisztult, egyszerű UI-val. Az ikonokat nem lehetett átrendezni, nem lehetett képernyőmentést sem csinálni. Ezeket fokozatosan fejlesztette (és fejleszti most is) az Apple, és adta nekünk az újabb “fícsöröket”, lásd például az MMS-t, amiért az egész világ sírt, és mikor megkaptuk, nem is használtuk egyáltalán. (Az emberek 80%-a nem használja az MMS küldést manapság sem.)

1.0.2

2.0

3.0

1.0.2 – 2.0-ig.

Érdemes megnézni a 3 évvel ezelőtti teszteket. Anno handras adta körbe több mobilos lapnak az iPhone-t.

http://mobilarena.hu/teszt/fuggetlen_iphone_teszt/bevezeto.html

Hihetetlen, hogy akkoriban bőven elégvolt egy Email kliens, Safari, iPod, és maga az érintőkijelző, hogy a “varázslatot” megkapjuk az iPhone-tól.

Lassan, de biztosan megérkezett a 2.0, és vele együtt a AppStore, illetve az iPhone 3G. Mára az AppStore teljesen átvette ezt a “varázslatot”, és csak arra várunk, hogy jobb és újabb programok jelenjenek meg. A 2.0 volt az a rendszer is, ahol a dev-team bemutatkozott és egy olyan rést mutatott be az iPhone-ban, amivel élete végéig lehet jailbreakelni és függetleníteni a rendszert.

A 2.0 megjelenése után újabb fél évig bíbelődött az Apple, majd jött a 3.0. Ez még komolyabb áttörést hozott az iPhone rendszerébe. Megjelent egy újabb modell, az iPhone 3GS. Itt legfőképpen a navigációra illetve a gyorsaságra épített az Apple. Az emberek először kétkedve fogadták az újabb modellt, de szerintem mára már a 3GS van többségben. Az eredeti iPhone pedig kezdett eltűnni rivaldafényből.

Napjainkban pedig megjelent az iOS 4.0, amit az iPhone 2G-re (és iPod Touch 1G-re) sajnos nem portoltak már. Így az Apple véglegesen lemondott erről típusról. Az az igazság, hogy az iPhone 2G hozta be azt a varázslatot és újdonságot, amit most is használnunk a többi eszközön, és ezért hatalmas tiszteletet érdemel. Sajnálatos módon azóta sem tudott az Apple akkora újdonságot bemutatni, mint az iPhone. Ugyanakkor talán épp ez a tulajdonsága teszi manapság is egyedülállóvá ezt a készüléket.

Olvasd el a hozzászólásokat is

91 Comments

  1. Anno hatalmasat alkottak, de az ios4 sztem gyenge…foleg, h van konkurencia.

  2. Hát igen azért hatalmas utat tett meg az apple az iphone 4-ig! Kár, hogy becsuszott ez a kis antenna baki amit valljuk be a média kicsit felfujt mert azért ez nem volt olyan hihetetlenül új ,,hiba” a mobiltelefonok világában.

  3. @Polllen: iphone nem lett volna akkor a mostani “konkurencia” sem tartana itt… meg a “konkurencia” szó is túlzás 😛 (A)

  4. Nagyon komoly ez a cikk. Nekem 3G-m van, és most ez a kis múltbéli frissítés olyan kellemes feelingel töltött el. Köszönöm!

  5. Amikor még csak hallottam róla, fújoltam(képes voltam a nokia 5800-t jobbnak titulálni 😀 ).
    Nagybátyám mutatta az ő 8GBos 2Gjét…beleszerettem, 2hónapra rá meg is vettem az én 16GBosomat. Fájt is a szívem eladni, sokkal szebbnek tartom, mint a 3G/3GS-t, a 4 ami versenyre kellhet vele.

  6. Én még mindig ezt használom 2007. szeptember óta, és nem volt még eddig semmi baja. 🙂 És nem veszek iPhone 4-et, talán majd 5-öt.

  7. Ma egy hete vettem iPhone 4-et, szuper! (a 3G-t, 3GS-t eladtam)
    Az antenna-balhé az irigyek, és a konkurencia mocskolmánya volt. Jó kis per kéne a nyakukba!

  8. RETRÓ 😀

  9. Pedig csak 3 év telt el…

  10. nekem 1.0.1es sw-el jött szept első hetében (2007ben 🙂 a 4GB-ás csodám. Másnapra be is brickeltem 😀 endless boot , aztan comcenter megoldotta 😀
    dejóisvolt a terminalos időszak, manapság a sok gui-s sw vonzza a máshoz értőket …
    na most nósztalgiáztam 😀 és amikor lejetett elősször NOR-t flashelni , jajjjj de birtam 😀

  11. sziasztok. oFF 🙁 SoorY
    Olyan kérdésem lenne hogy iphone-ra milyen távoli asztalos programot ajánlatok, és hogyan működik mint a telefon mint a pc részéről?(beállításokra vok főleg kíváncsi,mit hova kell?:I ) nem nagyon vágom se a pc-s részét se az iphone-os részét a dolognak .Remélem vki tud segíteni ,mert olvasgattam, de sehol se tudtam igazán rájönni mert nem tudom miket kell állítani .(pc-n meg telón is)
    Válaszokat előre is köszönöm

    ui,: win7+router+3gs jb

  12. Meg en is 2G-vel nyomom, eredetileg 4GB-os volt, aztan egy alaplap halalozas utan 8GB-s “update”-et kapott 🙂
    Viszont mostmar azert erzem, hogy kene valtani, ugyhogy ha vegre a Telenor is kegyeskedik behozni, akkor csere lesz a sorsa.

  13. Hát igen, én elsőként az Installerből felraktam a Labyrinth játékot és mindenki megcsodálta.Csak az volt a gáz, amikor az Installer ikon eltűnt a Springboard-ról. Olyankor jött a reinstall. Aztán az 1.1.2-es sw-vel sokat kellett várni a szoftveres unlokra, de TurboSIM-mel megoldható volt. 🙂

  14. izé….

    ” maga az érintőkijelző is újdonságnak számított” …..

    2007ben???????? a multitouch-ra gondolsz úgye?

  15. @Tis: is, a többi ami akkor a piacon volt az iphone mellett nem nevezném érintőkijelzőnek.

  16. hát ezzel azért vitatkoznék 🙂 (de nem teszem)

  17. a kapacitiv között volt modern:)
    am meg a nyomosnak is megvan maga varázsa sztem:)

  18. Tippeljetek, szerintetek mikor jöb ki az Iphone 5? 🙂

  19. iphone 4: hamarosan jön. jöhetne már… T gyerünnnnk cant waint 😛 ááááá

  20. Nekem 2008. októbere óta van 16GB-os 2G-m, ami azóta is (lekopogom) tökéletes, bár most a 3.1.3-al vannak gondok, bár lehet ez az én hibám. Most viszont tervezem a cserét 4-re, bár így nem biztos, h a Telenor nem hozza be.

  21. @admin: Hát igen, akkoriban a többi kézi kütyükön (GPS, PDA,PNA, egy-két mobil…) csak a “nyomkodókijelző” volt, amit “ceruzával” vagy körömmel kellett nyomkodni, azokon érintéssel nem sokra lehetett menni, csak ha meg is nyomta az ember kijelzőt… Az iPhone kijelzőjéhez meg elég volt hozzáérni, sőt néha olyan érzésem volt/van, hogy még nem is értem az üveghez, már észlelte is… A multitouch csak hab a tortán…

  22. @PetiP: Tippelek, 2012-ben. Jövő nyáron még csak iPhone 4[S] lesz… Már ha követik a trendet…

  23. anno n82t akartam venni, de kipróbáltam az iPhone-t, és annyira magával ragadott, ott álltam nyomogatva és vigyorogva, egyszerűen nem hittem el:D és végül ez van azóta is, bár most már erőlködik érezhetően:D

  24. Nekem meg most is ilyen kis 2G-m van 🙂 Ezt legalabb nem latom minden idiota divatbuzi kezeben… nem is fogom eladni sosem.

  25. Kint voltam mikor megjelen 2007 ben az nap ott altam a boltban egy HTC Touch om volt ahoz hasonlitgattam picit nagy nak tűnt a HTC hez de szerelem volt elsőre azota szifont használok THX Apple

  26. Én majnem 2 évet vártam, mindenféle okokból, míg végül lett egy 3G-m, már kiszemeltem mikor megjelent, de az asszony lehurrogott – Minek ennyi pénzt kiadni egy telefonért? Mondanom sem kell amint meglett a 3G azonnal halálos szerelembe esett ő is meg anyám is, végül a 3G a páromé lett, anyám 3GS-e pedig az enyém – neki aprók voltak a betűk rajta – azóta is hihetetlenül elégedettek vagyunk velük. Az Apple mindíg is mérföldkő állító lesz a GSM és a számtech. terén. Szánalmas az LG és a Samsung a havonta bemutatott “új” modellekkel, lassú, sz@r játéktelefonok.

  27. Gyerekek ezt nézzétel mit találtam:P lehet már régi de a T már felkészült a facetimera! h t t p : // kepfeltoltes.hu/100914/Screen_shot_2010-09-14_at_17.55.52_www.kepfeltoltes.hu_.png

  28. @Crazy: Az, hogy ők voltak az elsők, még önmagában igen kevés ahhoz, hogy elsők maradjanak.

    Nekem pl nem tetszik, hogy két év után ugyanott tartunk és olyan egyszerű dolgokat, mint a lock calendar csak JB után tudok használni…

    Az ios4-ben sztem egy kezemen meg tudom számolni azon újításokat, amiknek gyakorlati haszna is van, és kb mind JB-vel eddig is működött…

    Ez természetesen nem kisebbíti az eddig felmutatott és elért eredményeket, de pl ilyen megfontolásból nem látom értelmét új iphone vásárlásnak.

  29. Nekem az a kedvenc nosztálgiázós jelenetem, amikor Steve bá’ bemutatta a lehető legjobb “stylust”, az emberi ujjat. 🙂
    Évek óta megmosolygom a “pálcikával” böködőket…

  30. Nekem 2Gm van 2008 augusztusa óta. És maximálisan meg vagyok elégedve. A kollégaim Samsung Galaxy Spica-val rendelkeznek, ami kb fel eve jott ki. 800 MHz-s proci, 256mb ram, és lassabb sokkal mint a 2Gm. Akksi faxa még mindig, karcálló, tökéletes kijelzö. A következö telom is iPhone lesz. Ezért márkahüek a vásárlók, mert minoseget kapnak a penzükért. (100/88 ember!!)

  31. @Crazy: Ha a “Videotelefon”-álásra gondolsz, akkor megnyugodhatsz, az a hagyományos 3G-vel együtt megjelent videotelefonálás szolgáltatás, ami régebbi frontkamerás telefonokkal lehetett csinálni, nem a Facetime… Az még idén nem is fog menni 3G-n, csak WIFI-vel (hivatalosan)…

  32. @szpisti: ohh affene 🙂 kösszi btw én a nem hivatalos dolgok hivoje vagyok:P (A)

  33. Nekem először 2008 elején volt iPhone 2G-m, nagyon szerettem, szerintem a mai napig legyszebb iPhone. 3-4 napig is bírta az akkuja (ami ugye okostelefonoknál nagy szó), lehengerlő volt a kijelző, a sebesség, a használhatóság. Össze volt rakva rendesen 80-al kiesett a zsebemből motorozás közben aszfaltra, semmi baja nem lett.

    Utána jött a 3G ami nekem több szempontból csalódás volt. Először is a műanyag hátlap, nagyon oda kell figyelni rá (tokban sosem hordok telefont). Az akkuja is érzetre gyengébb, max 2-3 nap, ami inkább 1-2 (bár a 3G be van kapcsolva), egyedül a GPS aminek gyakorlati haszna is van.

    De a lényeg a következő teló is Apple lesz (nemsokára 3GS).
    Az Android hiába mondják sokan, sehol sincs az iOS-hez képest. Nagyon egyszerűen szemléltethető a két rendszer közötti különbség: hiszen vagy egy haver, akinek odaadtam néhányszor a szifont, semmi kérdés nélkül netezett, játszott vele, nemrég elkérte egy másik tag Andoidos gépét (HTC Desire) és folyamatosan kérdezgette az illetőt mit, hogyan kell.
    Másrészt ugye Androidból az 1GHz-es gépek nyújtanak olyan élményt, mint iPhoneból a 600MHz-es (3GS)….

  34. Én 3G-nél szálltam be, majd 3GS-re cseréltem, most a 4-re várok. Viszont gondom is van a 3G-t asszony örökölte meg, és iOS4 óta tetű lassú, egyszerűen használhatatlan. downgradelni ugye nem lehet. Azért szívesen írnék egy emailt az applenek, hogy akkor most visszaadják a pénzt vagy mi lesz mert a telefon nem tudja azt amit a reklámban ígértek. A 3G iOS 4-el egy RÉMÁLOM! (Ha valakinek van javaslata akkor várom!)

  35. sziasztok!

    én tavaj a 3g árcsökkenésekor vettem meg az első szifont. azóta még nem is néztem másra. nem kényszerből, hanem ugy alapból nekem ez volt a legjobb, hiába volt már 3gs (nameg még nem is találkoztam még nagyon sehol semmilyen szifonnal). az első találkozás a szifonnal egyik ismerősömnél történt, ahol épp a pulton töltődött 🙂 mondta, hogy a cégtől kapta, ahol dolgozik. ott szerettem bele, és 2 hónapon belül már nekem is volt.

    am ott a 2.0 fw-s sceenshot-nál az biztos 2.0? mert ez a cikk szerint az a calculator ikon ott a 2.0-nál 3.0-s ikon. szifon.com/2010/04/10/szamologep-ikon-tortenelem/ (csak tipp, építő jellegű kritika)

  36. @Narumon: ios 4.1

  37. @Narumon: lehet downgrade-ni…nálam is most 3.1.3 van fent.

  38. @Polllen: ha nincs shsh ed akkor nem

  39. 3g-re akár 2.2.1 is könnyedén visszatehető akár 4.1-ről is

  40. @Crazy: 3.1.3-nál nincs shsh így ehhez nem kell…csak 4.0-tól vezették be…így 4.1-ről shsh kell a 4.0-hoz vagy 4.0.1-hez…

  41. @Polllen: tudom de nyilvan mar updatelt rá … és azért késte le

  42. @n0p.e:
    Az ezshare nekem tökéletesen bejött!
    Sima vnc kliens!
    Meg sok minden más!

  43. @Narumon: engem is érdekelne ez a downgrade dolog, amikor legutóbb megpróbáltam, akkor elszállt a wifim és azóta nem is tud rácsatlakozni a hálózatokra. Az itunes kiírt valami errort és nem engedte felrakni a 3.1.3-at, végül vissza raktam a 4.0-t. (most meg 4.1-et, igaz hogy gyorsabb, de az igazi akkor is 3.x-en volt) :/

  44. gábor ha 1015 error akkor
    irecboot vagy irecovery szed ki recoveryből,és kész:)

  45. nem emléxem már, kb 1 hónapja próbáltam, de az itunesba a csík kb félig ha eljutott

  46. Hali! Bocsi az offért, de nem tudja valaki véletlenül, hogy melyik az a program, amivel be tudok tenni egy zenét csengőhangnak, és, hogy hol találom?

  47. Azért ajánlatos kikapcsolni a wi-fi-t downgrade, frissítés előtt.

  48. Nekem 3g-m van de ha nem adnam el csutortokon 100 fontert en bizony osszetornem 😉 ennyit varni kinlodni szerelni jailbreakelni konvertalni baszakodni meg eletembrn nemkellett telefonnal. Minden retejre varni kellett, magyar menu a mai napig nincs. Inkabb veszek feke annyiert htc desire-t mint iphone 4-et. Jovolt az iphone amig kuriozum volt. Mostmar mindenkinek az van es lejart darab. Londonban pl ahol en lakom 2 telefontipus van. Blackberry es szifon. Slusz. Tok gaz h mindenkinek ugyan olyan mint nekem, es mindenkinek ugyan az a baja is vele. Htcvel nincs mar semmi gond. Iphone4 meg mindig csak nyekeg minden miatt. Pl radio…

  49. @Delludus:

    Nem neked való az iPhone 😀

    Magyar nyelv a 4.0 óta van benne gyárilag.

    Ja, és tervezz magadnak egy működő mobiltelefont, és az csak a tiéd lesz! 😛

  50. 4.0 ota a 3g tulajok szenvednek a sebesseg miatt. Elvileg a vilag leggyorsabb telefonja vagy mi a szosz. 🙂 Manapsag hasznaltam htc telefonokat es meg az osregi hero is jobban teljesit ma mint egy iphone 3G 4.0-aval. Ennyit a magyar nyelvrol. Se radio, se Bluetooth (nahjo headsettel megy, de nem csak ez lenne a celja) a testreszabhatosag jailbreak nelkul zero 3g-n eleve, jeilbreakkel belassul a telefon, multitask nulla, iphone 4 meg 2x annyiba kerul mint egy htc telefon, de meg igy sincs benne minden ami kellene, pl radio. A szinkronizalas jailbreak utan pedig agyverzest okoz a maga 7 oras lefutasaval (igen erre is vannak trukkok hogyan lehet felgyorsitani, de a hiba visszatero.) Es mutass nekem meg egy telefont amelyikben minden alap tulajdonsagra varni kell. Iphone-ban varni kellett a copy/pastera varunk a mai napig a flashre (htcben benne van es egyaltalan nem elvezhetetlen. A desire egyenese szaggatas mentesen viszi pl.) vartunk a bluetoothra, mmsre sms karakterszamlalora. Igy tulajdonkeppen mire aranylag minden belekerult, volt 2 evig egy jo szar telefonom. 😀 Mindvegig jo szar volt, mert eleinte semmi nem volt benne ami kellett, utolag meg lassu mint a tetu 3310-esem. 🙂 Es az sem igaz hogy nem nekem valo. Enis buheraltam eleget tanultam rola rengeteget. Szal nem hulye vagyok hozza hanem ez egy rossz termek volt 2 even at. Persze lenyugozoen rossz a maga modjan, mert megvolt az a trukkje amivel megfogja az embereket attol fuggetlenul hogy semmivel se tudott tobbet mint egy vonalas kagylos telefon. 🙂

  51. Es bocs a dupla postert de az is rohely hogyoffolni kell meg ahhoz is hogy a 4.0rol downgradeljek egy 3.1.3ra csak hogy tudjam hasznalni a keszulekemet amit anno 200.000Ftert vettem. mar nem azert de 200 papirert 2 ev utan igencsak uzemelnie kene meg lassulas nelkul hibatlanul. Az iphone nemhogy lassulas nelkul, de restore, babralas 6x os frissites jailbreak nelkul el se indulna mar. 😀

  52. Delludus: Hát akkor hajrá és vegyél egy HTC-t. Nálam volt már néhány, nincs az az isten, hogy én HTC-re lecseréljem az iphonet, dehát különbözünk ez benne a szép.

  53. Elvileg, ha felrakod 3g-re a 4.1-et olyan gyors lesz, mint régen.

    Ezt csak mondták, nekem 3gs-em van.

    Azért, rakd fel a 4.1-et rá, és nézd meg neked is gyorsabb-e.

    Az FM radio nekem is hiányzik. 🙁

  54. @Delludus: Szíved joga a HTC, ami nem lett volna ha iPhone nincs… de ez egy másik történet 🙂 Egyébként az iPhone vs Android dolog kb akkora ellentét mint a Fradi és Újpest. Ki melyiket szereti, de a kettőt együtt ritkán 🙂

    FM rádió és hívás felvétele (ha nincs toll és papír kéznél) ami hiányzik a szifonból nekem.

    Egyébként nagy volt a cikk tetszenek az ilyen visszatekintések.

  55. En is 2 evig hasznaltam az iphoneom. mert bele voltam zugva, mint egy idiota. de igy a nosztalgia hatasara realizalodott hogy sokkal tobb veszodseggel jart ez a telefon mint orommel. Emlexem mikor eloszor hasznaltam a youtube appot (jb utan akkor meg MXtube volt) es akkor munkatarsam odajon, hogy tudok egy jo videot a videa.hu-n. mondtam is, hogy hat az nemfog menni. ki is rohogott. meg mikor meghallottak az utolag illegalis uton elkeszitett egyedi csengohangomat (mert meg az sincs iphoneban) egybol mondtak kuldd at bluetoothon. hat az se ment. meg mikor mas a 3000Ftos telefonjan radiot hallgat es rajtam rohog hogy 200 ropi es meg ezt se tudja. 😀 vagy az mms. 1x hasznaltam volna eletemben akkorse volt. 😀 aztan a sok tanulgatas utanna nezes utanna olvasas kinlodas az elso jailbreakekkel, utanna varunk a fuggetlenitesre, ne updatelj ne csinald ezt ne csinald azt. mikor az e-mailben csatolt adatokat sehogy nem birtam atmenteni szamitogepre, max ha elkuldtem ujra magamnak e-mailben rohely. De nekem olyan telefonom volt amit lehetett tapogatni. Kb ennyi volt ami megfogta az embereket. Mas gyarto telefonja manapsag. jelzem manapsag. Elinditod, es megy. nemkell jailbreak csak hogy egy fotot berakhassak hatternek, nemkell jailbreak a bluetooth hasznalatahoz, van benne minden amire szuksegem van es meg felebe is kerul? azt meg ma mar nem lehet mondani hogy nincs konkurencia. Most az iPhone 4 pontosan megegyezo minoseget mutat fel a HTC desire-vel szemben. a web bongeszes a desire oldalan all, mert azon jobb. a kijelzo retina displaye meg iphone 4. a kamerajuk ugyan olyan. az iphone torekenyebb. (1 ejtes es reccs. tudom ejtettem mar le egyet.) a desire meg kicsti csunyabb. a multi touch es a gui total mind a ketton fasza. de azert a htc meg mindig testreszabhatobb. Szal van konkurencia booven. Most fogom amugy restorolni a szifonom 3.1.3ra hibauzenet lesz szal recovery, meg ujra jailbreak meg anyam kinja fuggetlenites, csak hogy el tudjam adni. 😀 amugy kukaba menne.

  56. Ja es Restoreolni is azert kell mert 3 honapja meghalt a cydia, es azota semmit nem lehet vele kezdeni. (jelzem teljesen magatol) mas telefonok miert nem halnak be szoftveresen teljesen maguktol? o.O

  57. @Delludus: Egyetértek a többiekkel. Neked nem való az iPhone. Vegyél csak nyugodtan egy HTC-t, és használd azt. Sok sikert hozzá, szia 🙂

  58. Skacok!

    Mi van akkor, ha megveszem legálisan a legújabb iGO Hungary-t az AppStore-ból (ez a legolcsóbb), és utána a content mappába T-pottal bemásolom a többi ország térképét (amit még használni akarok) manuálisan.

    El fogja fogadni?

    Próbálta már valaki?

  59. Delludus:

    Szia, ne haragudj, de most mesélek én is valamit.
    Nekem az iPhone- jaim előtt sok fajta telefonom volt (nokia, samsung, motorola), namost a HTC-k amelyek már érnek is valamit azok pont ugyanabban az árban vannak mint az iPhone (pl.: HTC HD2) egy sz@ros windows fut rajta ami kb. hetente egyszer cserben fog hagyni

    A másik, egy ilyen korszakalkotó cég mint az Apple nem fog úgy elkú*vulni mint az androidot feltaláló Google, vagy a Nokia OVI store-ja, hogy amolyan tessék-lássék módon adnak is valamit meg nem is, és amit adnak az is egy kelap szar, mert egy olyan instabil “open-source” jellegű operációs rendszerrel, hogy fű és fa is tud programot írni rá különösebb hozzáértés nélkül, az azt eredményezi, hogy kiba’ megbízhatatlanok, ugyanis az apple összesen 3 (azaz három) platformra ír programokat: iPhone, iPod Touch, iPad. Ha külső személy akar ezekre programozni, komoly felkészülést igényel (lásd a vendégblogger cikkjét egy pár nappal ezelöttről), optimalizálnia kell mind a három platformra, az Apple g@ci sok energiát fektet abba, hogy ezeket jóvá haggya, és végül a több millió ingyenes programból ha a jószerence is úgy akarja választhatunk (melyekkel nem maradunk magunkra hiszen az AppStore frissíti nekünk).

    Viszont ha téged ennyire zavar hogy az értelmes szomszédaidnak iPhone-ja van, akkor az nem zavar hogy gyakorlatilag hetente jön ki egy “újabb” Android-os teló ahol mindenki ugyanazt a sz@rt használja?

    My verdict would only be this: with my iPhone I could write every letter from the hungarian ABC. And I’m proud to have this line after my messages:

    Sent from my iPhone.

  60. Ja meg annyi hogy annyi androidos platformra, annyi különböző procira, annyi különböző chipsetre NEM LEHET optimális és megbízható progikat csinálni, előbb vagy utóbb ki fog ez derülni…

  61. Szpisti; sztem nem lesz 4g(s), legalabbis nemnlenne okos huzas sztem, de 2012vel vlsz igazad lesz

  62. @Delludus:

    Szia. Ne add el a 3g-t. Ird meg legyszi milyen allapotu, mit kell rajta javitani vagy barmit is csinalni. Nekem 2G-m van, szepen mukszik, jo is, de szivesen kicserelnem 3Gre, mas nem is kell.
    Beszeljuk meg 🙂

  63. @Delludus:

    nekem nem kell ra radio, nem kell flash, nem is kell 4.1, eleg nekem a 3.1.3, mert meg vagyok vele elegedve..tavaj vettem meg a fonokomtol a 2g-t, mert 3g-re cserelte es azt hasznalja meg a mai napig. aztan meg ki sem kellett fizessem neki a telot, mert a sok utanaolvasasnak koszonhetoen sikerult neki feltorjem, magyar menut tegyek ra, csengohangot, meg temakat, igy aztan a 2ghez ingyen jotottam:)(hehehe).
    Legyszi ird meg, hogy a 3g-s telod milyen allapotban van, mert ha meg tudjuk beszelni, szivesen atveszem toled, csak ne tord ossze.
    udv, Zsolti

  64. Delludus azért nem mondott hülyeségeket.
    Flash, rádió, gyenge kamera, stb. No meg aki itt van az el sem tudja képzelni, hogy milyen azoknak akik nem konyítanak túl sokat a számítógéphez, és nem tudják mi az a jailbreak. Már a zenék felrakása vagy a tel.számok felmásolása is gondot jelenthet nekik. Én 2g, majd 3g után most veszem meg a 4-esemet, mert elegem van már a 15frm/sec- os kamerából. De amikor az ember megvesz egy telefont, szerintem mellőzi az ész érveket. Egyszerűen beleszeret egy készülékbe, és ha megteheti, megveszi. Ennyi. Beleszeretet mondtam, mert olyan ez kicsit mint a szerelem. Tudod, hogy vannak más jónők a világon(androidos telók), de te akkor is a csajoddal vagy, mert abba szerettél bele. Nincs sok értelme más nőjét fikázni, mert nem vezet sehova. Ez van. Ezt szeretjük. Ezért vagyunk itt! Mármint a szifonpontcomon.

  65. A múlt hétvégén került a kezembe egy HTC Desire, úgy gondolom csúnyán leszerepelt. A barátom rögtön azzal kezdte, hogy az otthoni routere nem hajlandó felismerni, ezért otthon nem tud wifizni, csak az irodában, emiatt új routert kellett vásároljon. Hm. Elkértem, hogy kipróbáljam, látom, van vagy öt gomb rajta, nyomkodom mindet sorban, hogy a képernyőbe életet leheljek. Nem megy. Kérdem a barátomat, hogyan kell? Erre ő, hogy ugyanúgy, mint az Iphone-on. Végül kiderült, hogy a bekapcsoló gombot kell megnyomni(fogás váltás, hogy elérjem…), majd a képernyőn nem oldalra, hanem lefelé kell húzni az ujjam, bár erre nem hívta fel semmi a figyelmemet. Ezután hasonló áttekinthetetlenség fogadott, mint a barátom korábbi n97-én, csak röpködtek a kérdések részemről, hogy mi, hol van, egy sz@ros beállítások menüponthoz is segítség kellett. Na jó, mondom, nézzünk egy böngészőt… nyomkodom, figyu már ez „röcög”, ez normális, kérdem én. Azt mondja, lehet, hogy sok alkalmazás fut a háttérben. Valahogy kipucolta a memóriát, majd visszaadta. Te, mondom, ez még mindig akadozik. Ez volna az Iphone 4 ellenfele? Ennél még a kedvesem 3g-je is gyorsabb. Kérdem mibe került? 140 e ft mondja. Nem kevés, és az volt az érve, hogy azért nem vesz szifont, mert az drágább. Valóban valamivel drágább, de nem nagyságrendekkel, szerintem inkább érdemes egy picivel drágább, de jól működő terméket venni, mint majdnem ugyanolyan drágán egy gyenge cuccot. Lehet sárral dobálózni, de véleményem szerint ezt a „csatát” most az Apple nyerte meg. Megvalósított egy cuccost, amit sok gyártó, még a nagy öreg tapasztalt rókák is megpróbálnak utánozni, de a kulcsszó éppen ezen van, csak utánozzák, de egyik sem tud áttörni, mind elvérzik. Számos érintőképernyős telót nyomkodtam már, de volt olyan, amin írd és mondd nem tudtam elindítani az alkalmazást, hibába nyomkodtam az ikonját. Azt viszontlátom az utcán, ahogyan az embereket figyelem, hogy valakinek vagy sima mobilja, van, vagy ha valami komolyabb telcsit nyomkod, akkor az esetek többségében Iphonet. Valamit jelenthet ez. Magam is nokiás voltam (mondjuk, bár sok mindent kipróbáltam), akkoriban tetszett a menürendszere a minőségérzete. A szifon elsőre nem jött be, de a dolog akkor kezdett gyanús lenni, hogy ez a pici kis készülék egy sajnálatosan hómentesre sikerült 8 fős sítábort egy héten keresztül képes volt szórakoztatni a viccesebbnél viccesebb játékokkal, meg akkor, amikor a haverokkal dumáltunk és valami vitás téma akadt, a szifonos haverom pillanatok alatt utánanézett, a neten. A lényeg a használhatóság és szerintem ma a szifon nyert e téren, igen picit elfogult vagyok (de azért vágom a hibáit is), egy évig olvasgattam a neten, hogy milyen okostelefont vegyek, ami nem Iphone, de nem találtam semmi meggyőzőt. Ez van. Alapvetően sajnálom a konkurens cégek mérnökeit, nem lehet könnyű dolguk manapság.

  66. Akinek az gondot okoz, hogy egy bizonyos telefonra hogyan, miként tegyen zenét és telószámokat, annak egész egyszerűen nem, hogy az iPhone, de még az okostelefonok bármelyike se való… Mellesleg elég gyenge érv az, hogy a világ leggyorsabb telefonjaként van mondva…igen az volt 2 éve 😀 HTC-ben is a HD2 legalább olyan áron van, ha nem több, mint egy iPhone… Igaz lehet már használni, mert 1GHZ-es proci van benne, de az a Market Place ugyan már… több, mint nevetséges!

  67. @ollo: HTC-n mondjuk HD2-t néztem, a legzavaróbb az volt, hogy ha közelébe vagy egy már ismert wifi routernek, akkor sem részesíti előnyben a 3G, Edge-l szemben….

  68. @n0p.e: Logmein!! a legnagyobb okosság 🙂 anno ez győzött meg, hogy iphone kell!!!

  69. @Laci: Az Appstoreos program miatt megéri igen 😀 A Safarin keresztül szenvedés a használata… ugyanez a helyzet a különböző okos telefonoknál is!

  70. @ollo: Ja..: még pár apróság:)
    -próbálj meg copy-pastet samsung galaxy s-en, vagy hd2-n kihullik a hajad!!
    -tökéletes távoli elérést csak iphone-ról lehet (majd jönnek a commentek hogy androidról is…kalp szar, tapasztalat..(mint gépészmérnök nélkülözhetetlen rendszerek indításához)
    – IMovie for iphone..itt szó sem esett róla, pedig a legnagyobb királyság. Cégbemutatót, aláfestő zenével készítettem telefonról!!! próbáld meg ezt más telefonnal…
    – iphone 4 fényképező, illetve videofelvevő képességei…hasonlítsuk már össze bármilyen most futó készülékkel. Vicc kategória minden más 🙂
    – itt futhat 20 alkalmazás a háttérben észre sem veszem, csak rossz régi windowsos beidegződéssel elkezdem bezárogatni 🙂
    – egész napos basztatással, wifi egész nap, push email, push naptár, online facebook, bekapcsolt gps vevő, napi 1 óra gps-es futás zenehallgatással, és este az akku 35% ??? Ki lehet próbálni más készülékeket, du 2-re letérdelnek 🙂
    És még sorolhatnám….amit az apple a nulláról 4 év alatt elért, az egy csoda..ne feledjük, hogy 4 éve vannak a mobilpiacon, és mindenki ájfonkillerként adja ki a mobiljait, nyílván nem véletlenül…
    Sok mindent kipróbáltam, de egyetlen alternatíva van az iphone! a kulcs: saját hardver, saját oprendszerrel..aki erre nem jön rá időbe az sok-sok százezret fog desirekre-galaxykra költeni, és rájön, hogy az iphone nem is olyan drága a maga 200.000-vel.
    Most iphone 4-el a kezemben sem érzem azt, hogy egy 3gs ciki lenne, még az is üti a mostani csúcs htc-ket 🙂

  71. Sziasztok, Tudna valaki mondani olyan progit 3Gs-re mivel tudok normálisan bluetooth-on küldeni és fogadni fileokat? Az iBlueNova nem müködik. (3GS új Boot, 4.1 Ver + JB) Elöre is köszönöm.

  72. Ha már itt tartunk. Nem lehet azt megoldani, hogy 2G-n 3.1.3 alatt legyen “hivatalos” magyar nyelv? Úgy értem, hogy a 4.0 alatti nyelvi fájlokat áttenni SSH-n, nem pedig a régi magyarítást, mert az nem volt valami szuper? Esetleg Cydiaba csinálni egy ilyen 4.0 magyar nyelv@2g csomagot?

  73. ollo: En is fogtam a kezemben htc desiret nem egyszer, es iphone 4et is nem egyszer. nekem egyaltalan nem volt lassubb egyik sem a masiktol. Valami el lehetett kavarva abban a Desire-ben. Minden webes teszten is felveszi a versenyt az iphone-okkal a Desire. Valamint azon mar nem windows fut, hanem android. Multi touch ugyan ugy van, es a webezes szebb a desire-n minden teszt alapjan, mert kapaszkodj meg, gyorsabb. Nem reklamozom en a desiret, de tudom tapasztalatbol hogy siman vetelytarsa az iphone4-nek. Az appstore-ban meg lehet hogy minden alkalmazast jova kell hagyni, megis semmi ertelme a jovahagyasnak mert nehany szar bekerul es 99% ugyan az mint egy masik progi. A beallitasok a desireben meg jo hogy bonyolultabb mert tobb mindenre kepes. 🙂 A flash jelenlete nekem fontos, ha webezni akarok, mert akkor nekem a web jelenjen meg ne valami kek kocka. (a fenti reklam is ugy szol “this is the web”. Marpedig nekem az nem web ami nem jelenit meg ezt meg azt meg amazt.) A desire olcsobb, es raadasul ilyen aprosagok is hasznosak am mint pl aksi cserelheto, nagyobb kijelzo (igen. nagyobb meg az iphone4-nel is. persze nem retina display, hanem amoled. [ezert altalaban az aksi is kicsit jobban birja]) De tenyleg alapvetoen az a baj az iphone-nal hogy sok vele a bajlodas. jailbreak, sync, cydiarol telepitek appstorebol telepitek installousbol telepitek innen onnan szedem ossze ami kell, de filekezelo csak az iFile van, ami ugyancsak illegalis. ha osszeszamoljuk mennyi idot es energiat tokolunk el egy iPhone teljeskoru beallitasaval, es azt hozzaadjuk a sebessegehez kijonne talan meg azis hogy a desire 2x gyorsabb a szifonnal. Mind1. En szerettem a szifonom 2 evig. Csak utolag realizaltam a rozsaszin felhok kozul hogy azert kozelsem olyan extra. Kulsore mondhatja nekem barki hogy szebb a szifon, foleg a 4-es. De ha kulsore hajtok akkor nezd meg a HTC legendet. Az szebb mint barmelyik telefon ami letezik ma. Zsolt: Mar meg van a vevom 100 fontert a 3g-re. Sajnalom.

    Meg azt is hozzakell tennem egyebkent hogy idekint Londonban van egy szolgaltato. Tree a neve. (three.co.uk) Aki a mobil internet mellett teljesen ingyenes msn skype twitter facebook alkalmazast ad nekem telefonhalozaton ami nem zabalja az adatforgalmam, es sajnalatos modon ezek a feature-ok nem mukodnek egyik iphone-on sem.

    Meg az utobbi idoben feltunt hogy a szifon wifi vevoje irto gyenge. a konyhaban mar nincs wifi jel, mert a router a nappaliban van. Cimboram a Desire-vel meg a kert tulso vegerol is wifizik. 😛

    Mindenesetre en figyelem a szifon alakulasat akarhogy is lesz, mert ha vegul pl 2012ben kijon egy olyan szifon ami megint megtetszik, ugyis azt veszem meg. a 3g ota a szifon nallam megbukott. Meglatom hatha alkotnak megint valami nagyot a sracok. En szurkolok nekik, mert ha igy lesz akkor is en jarok jol. 🙂

    Nekem csak az kell, hogy egy kozel tokeletes telefonom legyen veszodseg nelkul.

  74. ollo: Meg valami. Iphoneon a programok 60%a nem indul el. 🙂 Persze mindig van ra indok. Ranyomsz es kifagy, ranyomsz es kiirja regi firmware ranyomsz es kiirja regi iphone, ranyomsz es kikapcsol a telefon, ranyomsz es elkezdi tolteni, aztan kilep, hanyszor volt ilyenem istenem… meg megvasarolt programmal is nemhogy jailbreakelt progival. (pl megvettem a tomtom navigaciot UK-ra, else indult, jott a jailbreak letoltottem a torott verzio futott. :))

  75. Az Androidokra van olyan h JB? Tudom h az alkalmazások kozul csak 30%fizetos, de le lehet vajon szedni ingyen?

  76. Nálam eleve olyan készülék labdába sem rúghatna még egyszer amit napfényben nem lehet használni, csak kijelző takargatással.
    Amoled óriási csalódás volt…talán ami megközelíti az iphone 4 kijelzőjét, az a galaxy s kijelzője.
    A két készüléket desire vs iphone 4 egy lapon sem lehet említeni. Az iphone 4 full hightech az anyagokban, a desire pedig gagyi műanyag hatású. Nekem 1 hónap után elkezdett kopni az előlap kerete.
    Egyedül ami hiányzik, és az apple-t nem értem, az a tuday felület testre szabhatósága. A sense egy jól eltalált felület.

  77. Delludus:
    A programok 60%-a nem indul el? Akkor nagyon belenyúltál vmibe. Az én ismeretségi körömben, vagy egy tucat Iphone-os van, köztük jb-esek és legálok is. Nálunk a családban 2 is van. De aki azt állítja, hogy a progik 60%-a nem indul el, meg, hogy a szifon rendszeresen fagy, az tényleg, vagy belenyúlt, vagy szándékosan ferdít és provokál.
    Amúgy tisztában vagyok, hogy Android fut a HTC-ken, nem is állítottam, hogy windows, vmi más hozzászólással keverted össze.
    Márpedig a HTC Desire nem volt meggyőző, ahogyan az érveid sem. Ahogyan olvastam, mintha két malomban őröltünk volna. Ki mondta, hogy a HTC-n nincs mutitouch? Az, hogy szerinted szebb a netezés rajta, az igen szubjektív, de ahogy gondolod.
    Azt állítod, hogy az appstore-ban 99%-ban ugyanolyan programok vannak? Ez azért bőven túllép még a költői túlzás szintjén is. Esélyek…
    A beállítások azért bonyolultabbak, mert többre képes, még az is lehet, hgoy többre képes, de ettől, miért kell feltétlenül bonyolultabbnak is lennie?
    A flash.t értem, szép lassan már azon kevés érvek közé tartozik, amiért a szifon támadható. Ha tökéletes lenne, a konkurenciának még kevesebb esélye lenne.
    ha nagyon akarom az aksi cserélhető, ok legyen a kijelzője nagyobb a HTC-nek.
    Sok a bajlódás a szifonnal? Nekem nincs rajta JB. Rádugom a gépre, két klikk, szinkronizál, ennyi a macera. Pillanatnyilag a legnagyobb macera a multitask miatt, ha killelni akarod a futó alkalmazásokat, na jó, az macera, de a nélkül is szépen elfut a gép.
    Aztán az az eszmefuttatás, ahol kihozod a, hogy a HTC végül 2x gyorsabb, hát az már igazán nevetséges,már ne is haragudj.
    Nyilván, ha Londonban jó kis szolgáltatók, vannak, akik ingyen adják az adatforgalmat, az király. Kishazánkban ez még odébb lesz.
    Sajnálom, hogy neked ugrottam, csak az érvek nem voltak meggyőzőek és olyan dolgokat is felhoztál, amik tőlem nem hangzottak el.
    Nálam olyan, hogy fagyás, az egy kezemen meg tudom számolni, hogy a több, mint egy év alatt hányszor történt a 2 telónkkal. Na mindegy, HTC-zz nyugodt lélekkel, ha az neked jobban megfelel, csak, ha valamit állítasz, az legyen korrekt. 60%, meg 99%…

  78. @Tibusz: Ugyan, hogy mondhatsz már ekkora butaságot!! Méghogy az iPhone-ra nehéz zenéket feltenni? Csak belehúzod ahová kell, és már fent is van rajta. A telefonszámaim Exchange-en vannak, és kb 2 perc (tényleg enni!) egy vadonat új iPhone-ra szinkronizálni a leveleimmel együtt. Szóval az iPhone-nál egyszerűbb okostelefont nem fogsz találni, azt garantálom Neked.
    És aki nem tudja jailbreak-elni, az nem is használja azokat a ficsöröket amiket JB után kaphat. Két főnökömnek is iPhone-ja van, az egyik kifejezetten antitalentum az informatika terén, és soha nincs egyiknek sem baja. Előtte volt mindenféle okostelefonjuk, hetente zaklattak hogy ezt meg azt hogy kell, stb…

  79. Delludus. Vegul mi lesz a sorsa az iPhone-odnak? Mert en atvennem toled egy tiszteseges aron. Vagy tegy jot valakivel s a lelkeddel es ajandekozd el. Orommel atveszem. Udv, Zsolti

  80. Zsolti:irtam hogy mar megvan ra a vevom. 🙂 Bocsi.
    ollo: en a 3g-rol beszelek. es az elso 3 honapban nekem sem volt jb rajta. T-mobilos voltam, es megis. megszamolni se tudom hagy app csinalta (meg jatekok is) hogy megvettem, elinditottam, tolt, es kilep a kezdokepre a jatekbol. szo nelkul minden nelkul. Es jb nelkul is volt hogy a szinkronizacio 7-8 oraig tartott. (nemvicc. oraig.) hanyszor elofordult az is hogy a beepitett mail kliens halt le. tejoeg… hanyszor volt hogy belottem a googlemail-es mailcimemet, es el se fogadta… hanyszor volt utanna hogy a tomtom navigacio el se indul. (errol akar meg most is tudok videot kesziteni akarmikor mert most restoreoltam a telot, es 10/8 el se indul az app.) hanyszor volt hogy bootnal a springboard becrashelt tejoeg? hetnete 1x fix. jb utan meg rosszabb volt. Mind1 tuti hazudok, ferditek es lazitok, provokalok. Nem. ez igy igaz. Es nem csak nekem. Bacsa Sanyi nevu ismerosomnek meg tobbszor lehalt pedig nem is ertett hozza a srac. se jb se semmi.

  81. Delludus:
    Ha a szifont hasznalo ugyfelek 10 alkalombol 8-szor tudnak csak elinditani a tomtomot, meg allandoan kilepne a fokepernyore, illetve a telefonjuk szinkronizaciojahoz egy teljes munkanapig kellene nelkulozni a keszuleket, annak nem lenne komolyabb visszhangja? Emelkedne-e a szifon nepszerusege, ha mindenki azokat tapasztalna, amit te es Sanyi baratod? Ha olyan jo telefonojat gyart a HTC, miert dob piacra 2-3 havonta egy ujabb Iphone konkurenciat?

  82. Ja es szerintem a szifon eseteben kulonosen igaz, hogy az apple addig teheto felelosse a hardverert, ha csak az altala engedelyezett cuccok futnak rajta. Ha egy jb-elt telo fagyogat azert nem az apple a felelos. De biztosan elofordulnak hibak, am tuti nem olyan aranyban, ahogy allitod, mert akkor a szifontol mar elfordultak volna az emberek. Te igy jartal vmi miatt, de amugy is az iphone vilaga nem fekszik mindenkinek.

  83. Szerintem az hogy a htc havonta hoz ki uj telot az azert van, mert nem csak 1 arkategoriaban gyartanak. Es szerintem az negativ, hogy az apple csak 2 evente hoz ki uj telefont amiben semmi sem fejlettebb a korabbinal szinte. Lasd 2G/3G tok ugyan az csak az ujabban van gyorsabb mobilnet. Hurra. 3G/3Gs ugyan az picit jobb kamera, es erosebb proci.3Gs/4 na itt van a legnagyobb valtozas mert mas design erosebb kamera elulso kamera picit jobb proci es villano. Nameg retina display. Node miert kellett varni ennyit a funkcionalitasra, ha mar egy htc hero felvette a versenyt a 3Gvel? Utanna lehet nezni… oke hogy az apple gyorsan halad a korral de tapasztalata nincs. A htc mar akkor mobil eszkozoket gyartott mikor az apppe bele se kezdett a mobilitasba. A lenyeg az hogy az apple uj dolgokat fejleszt, de sajnos mocsok rossz uzletpolitikaval a felhasznalok fele. A htc pedig alkalmazza a tapasztalatait az optimalizacio es mobilitas teren. Pl sserintem az nem jo uzletpolitika az en iranyomba h van kameram de videot nemtud felvenni es van bluetooth ami semmire se alkalmas es van telefonom sms karakterszamlalas es mms nelkul amit mar az osregi telefonok is tudtak. De azert elgondolkodtato hogy miert neveztunk anno okostelefonnak egy olyan eszkozt amiben azok a funkciok se voltak meg mint egy monokrom kijelzos vacakban ami ma 3000ft.

  84. Valótlan dolgokat állítasz Delludus. Biztos a HTC-nak dolgozol.

  85. Sziasztok!

    Nekem a 2G-s Iphone már 2008 elejétől megvan és az ég egy adta világon soha nem volt semmi bajom vele. Leesett,ráléptem (mert kicsúszott a kezemből és elkezdett csúszni az úton lefele) 🙂 véletlen reakcióként. De mindig működött. Az akku a mai napig 2-3 napot bír, némi wifi-vel egy kis játékkal, stb. A teló Jb-s és talán ez alatt az idő alatt lefagyott max. 20-30 alkalommal. Na ezt egy win mobil sem tudja megcsinálni. Az Apple egy nagyon rossz üzletpolitikát alkalmaz, mint ahogyan azt egyre többen felismerik, de kib@… jó telefont csináltak a 2G-vel. Én azért nem váltottam mert amik ezután jöttek az csak sima ráncfelvarrásnak volt mondható. A mostani iPhone 4 viszont már nagyon jónak tűnik, de itt jön be a képbe a HTC modelljei is. Szerintem mind a két gyártó és még sokan mások is, elkezdték felvenni a versenyt és elég erősen tartják az iramot. Ténylegesen van már ellenfele az iPhone telónak.
    Az persze részletkérdés, hogy ki mibe szeret bele. Szeretem az iPhone-t, de kipróbálnám a Desire-t is. Mindkettőt nézegettem és nyomkodtam mostanában (szinte napi szinten) és mindkét teló teljesen új és törésmentes, egy – két alkalmazással.
    Az én véleményem az, hogy az
    iPhone szebb mint a Desire.
    Desire jobb a netezés területén.
    Iphone könnyebben kezelhetőbb.
    A Desire az alkalmazások megnyitásánál gyorsabbnak tűnt nekem.
    Az iPhone régi szerelem
    A Desire megdobogtatja a szívem.
    És lehetne még mindenféle összehasonlítást csinálni, de felesleges. Szinte mindenben (hardver) egyformák, csak más más dolog áll mögöttük és mindenki saját ízlése alapján fog dönteni.

    De igazából tényleg egyre nehezebb döntéseket kell meghozni azoknak akik most akarnak újat venni vagy váltani. Az Apple-től várhatunk még meglepetéseket és ez benne a jó.
    Ez csak egy vélemény, senki ne fikázzon le érte.

    Összefoglalva, végre van egy – két olyan készülék, ami felveheti a versenyt az Új iPhone-nal és ez remélhetőleg az Apple üzletpolitikáján is változtat majd!
    Ez részben bosszantó is, mert nem tudom milyet vegyek! 🙂
    Egyelőre marad a 2G!! 🙂

    A cikk nagyon jó és jó volt olvasni a régi de soha eladásra nem kerülő készülékemről!!! 🙂

    Sziasztok

  86. Hehe. Nem dolgozom a htcnek csak nyitott szemmel es sajat velemennyel elem a vilagom. Nem vakultam el a hypeoktol, es nem vallaskent kovetem Steeve Jobs munkassagat. Eszre kene venni, h az apple mekkora osszegeket ol a reklamokba. Htc reklamot alig latni. Johogy azt veszi a “birkanep” ami be van reklamozva. Aki gondolkodik is lehet iphonet vesz, de az atgondolja es megnez mast is. Nemhiaba van tobbszaz ismerosom aki olyan buta a telokhoz, h iphoneja van de meg smst se tud vele irni. Htc-t segghulyenel meg nemnaon lattam. Amugymeg a konkurencia az applenek minden felhasznaloval jot tesz. Bye.

    Sent from my desire. 😀

  87. Nemcsak ügyes vagy Delludus, hanem okos is. Köszönöm, hogy eljöttél hozzánk, és felnyitottad a szemünket. Már dobjuk is a kukába a csúnya rossz Iphoneunkat (úgy is kell még egy kis szemét még a bolygóra) és rohanunk 3 havonta HTC-ket venni. Van kedved Iphone temetést szervezni? Innen biztos sokan mennek majd.

  88. Nekem is van az első generációs iPhone-ból, tavaly tavasz óta. Nem azért vettem, mert tetszett, hanem azért, mert fejleszteni akartam rá, és ennél többet nem akartam rá áldozni. Meg kíváncsi voltam, mi tetszik ebben az embereknek, amikor nagyon gyenge a kijelző felbontása. A kijelzővel volt a legkevesebb problémám, a 640×480-as WinMo-s PDA-mon negyed ilyen jól nem tudtam böngészni. Amiben szerepe volt persze a Safarinak is, kellemes csalódás volt. A flash hiányát viszonylag hamar megszoktam. Megkedveltem a platformot számos hibája és korlátozása ellenére, azonban az iPhone-t én sosem fogom telefonnak tartani. Ez egy GSM modullal kiegészített PDA, semmi több. Annak viszont elég jó, de ujjas használathoz kicsi a kijelzője (ezért a következő kiszemelt áldozatom az iPad 2 lesz 🙂 ). Okostelefont azonban nem helyettesíti, hiszen: nem bővíthető memóriakártyával (adatvesztésem is volt emiatt, mivel PC-vel ritkán szinkronizálok), nincsenek rajta dedikált gombok hívásra, hívásmegszakításra, gyakorlatilag nincs bluetooth (SPP, PIM, OBEX, HID), nincs hanghívás (BT headsettel nélkülözhetetlen), USB mass storage mód a belső memóriára, nagyon lassú USB eszköz, ezeken felül az operációs rendszer hiányosságai is zavaróak: user programok háttérben futtatása, task váltás, task manager hiánya, idegesítő springboard-görgetgetés, az onscreen billentyűzet nem váltható le más, alternatív, produktívabb beviteli módszerekre, nincs kedvenc menü beállítási lehetőség, videorögzítés is hiányzik, a PC-s iTunes egy felhizlalt, lomha szörnyeteg, amit utálok a gépemen. A bosszantó az, hogy ezek a funkciók Symbianen évek óta alapértelmezettek, WinMo-n is megvan nagy részük, és az Android is sikeresen felzárkózott. Szóval kellene egy normális telefon végre, mert az Apple nem kapkodja el a fejlesztést, és az első generációs készülékekre már biztos, hogy nem jelennek meg az általam legjobban hiányolt funkciók. Cydiából már jó pár kiegészítést felraktam, bár minden SW update után megfogadom, hogy egy ideig használom JB nélkül, de amikor tizenötödjére mászok be a Settings/General/Bluetooth-ba és billentem át a virtuális kapcsolót, akkor megunom, és megy föl az SBSettings… Ha szeretném használni a bluetooth-os GPS-emet, akkor meg a BTStack GPS. A billentyűzeten az ékezetes karakterekhez való hozzáféréshez szükséges kötelező 2mp-es várakozás sem az én idegeimnek való MSN/Skype/e-mail írás közben, erre hál’ Isten JB-s megoldás sincs, és bár a háttérbe rakás is nagyon jól jönne nagyon sokszor, a Backgrounderrel problémáim voltak, ezért azt nem használom. Az iPhone4 és a 4.x iOS bár sok problémát megold, de alapvetők még mindig maradnak, és hát… ezt a “PDA-t” sem az én pénztárcámra szabták. A Desire (bár még nem próbáltam, csak Flash-es szimulátorban) nekem sokkal ígéretesebbnek néz ki, de sajnos az sem tökéletes okostelefon-alternatíva, így még kivárok, és addig használom a “gagyi” 2G iPhone-omat. 🙂

  89. Hello Mindenki!

    Adott egy iPhone 2g 1.1.2 OS-el.
    Jelenleg független, de származása nem tisztázott, így ha AT&T-s volt, ami sanszos, akkor nincs hozzá kártya az aktiváláshoz.
    A kollégám a megjelenésekor vette és azóta nem csinált vele semmit.
    Tudtok segíteni mi a legfrissebb OS-amit rá lehet tolni?Persze JB és Unlock elengedhetetlen.
    Próbáltam visszaolvasni, de a régi posztokban a letölthető OS-ekre mutató link-ek már nem mutatnak sehová, elévültek.

    Előre is köszönöm a segítséget, mailt is küldhettek az endrusz83 @ citromail.hu-ra.


Add a Comment