fbpx Skip to content

Múlt héten lett volna egy Sanomás sajtótájékoztató amire minket is meghívtak, csak sajnálatos módon elmaradt. Ott mutatták volna be a nagyérdemű előtt az új Sport24 alkalmazást, ami a legnagyobb sport híreket hozza el nekünk. Jelenleg is tart a hazai Úszó EB, ezért akik ezt követik nagyon használható alkalmazásra lelnek a sport24-ben.

Az Úszó EB eredményeit iPhone-on is követhetik az érdeklődők – az új Sport24 a hatodik a Sanoma Budapest mobilmédia-üzletága által kifejlesztett iPhone-alkalmazások sorában.
Már az Úszó EB-t is könnyedén követhetik készülékükről a hazai iPhone-tulajdonosok az új, ingyenes Sport24 alkalmazáson keresztül – a program gyors és lényegre törő hírforrás, folyamatosan frissülő adatokkal, eredményekkel. A hírek mellett számos képes beszámolót is kínál az érdeklődőknek.
A fejlesztők célja, hogy az összes jelentősebb külföldi világverseny illetve nagyobb haza rendezésű sportrendezvény eredménye eljusson az IPhone felhasználókhoz az adott sportág tematikus Sport24 oldalán.
Az alkalmazás ezen kívül folyamatosan beszámol a napi hazai és nemzetközi sportvilág aktuális híreiről és egyben tv műsor is; az érdeklődők folyamatosan tájékozódhatnak az aktuális és közeljövőben közvetítésre kerülő sportműsorokról.
A felhasználók sportágra lebontva követhetik nyomon a hazai és nemzetközi eseményeket, értesülve így a futballal, vízilabdával, Forma-1-gyel, tenisszel, kézilabdával, kosárlabdával vagy jégkoronggal kapcsolatos hírekről.
A Sport24 alkalmazás letölthető a mobilstart.hu weboldalon keresztül, és a http://itunes.apple.com/app/sport24/id385109586?mt=8 linkről.
A Sanoma Budapest újmédia-divízióján belül működő mobilmédia-üzletág mostanáig hat iPhone- és kilenc Nokia-alkalmazást adott ki. Emellett elsőként hozott létre mobilkészülékekre optimalizált internetes oldalakat, s mára kilenc ilyet is működtet (köztük a Startlap, FN.hu, Nők Lapja Cafe, kirakat.hu, mozi24, tv24 és StoryOnline),

Olvasd el a hozzászólásokat is

30 Comments

  1. Lenne nekem is egy kérdésem. Beírom ide is mert az előző cikknél nem válaszol senki… Előző postnál a képen a “Telenor HU” felirat végig ki van írva, nekem meg scrollozza /Telen…/ (3G, 3.1.3)
    Szerintem ez nem logo fix, mert ezen nincs ott a telenornak a (grafikus) logója. Tudjátok az a kék. Akkor most hogy van ez?

    Szeretném, ha nekem is végig kiírná a Telenor szót, mert véleményem szerint még elférne oda nekem is 2 betű… (a HU nem olyan fontos)… így hogy “Telen…” olyan hülyén néz ki… Logo nem kell csak írja már ki végig.

    Légyszi segítsetek!

    Fontos lenne!!!!

  2. @iP3Guser: Hasznaltal valaha Carrier-szoveg atallito programot?

  3. /off szarakodtam a cydiában aztán kiírta hogy kevés a helyem… letöröltem egy csomagot utána nem indult el a világon semmi. most ott tartok hogy kikapcsoltam és amikor kapcsolnám be beadja az apple logo-t aztán fekete kép aztán apple logo és így tovább… ilyenkor mit tudok vele csinálni?

  4. @iP3Guser: Fake carrier cydiából amíg nem lesz stabil logo fix.

  5. @mzoliii:

    Recovery módban restore:

    (teló kikapcs, home gomb nyomva tart, közben gépre csatlakoztatod, majd amikor meglátod a jól ismert USB —> iTunes ikont, elengedheted és mehet a restore)

  6. csak off-olni lehet egy cikknél????
    ip3 sztem nálad lesz a gond nem a 4.0 vagy 4.01 szeted le véletlen?

    mzollii: vagy recovery rakod és iRecovery kiszeded és megjavil (ez csak ritkán válik be) vagy a tuti a dfu mód restore és jb 🙁

    am nem rossz app csak nem nagyon szeretem az úszást:)
    de am teljesen ok app

  7. off: SOS! 3Gs-emre fel akartam rakni a 4.01-et, de az iTunes a restore után 13-as hibakóddal megszakította! azóta recovery módban van a telóm és meg sem mozdul! jó sfw-t szedtem le! ssh- file elmentve! restore-s a 4.01-es sfw! régen 3.1-volt rajta!
    valaki tudna segíteni?? 🙁
    köszi!

  8. jah és régi iBoot-os

  9. Makeitmine a hamis logó felirat progi 4.* működik!
    Recboot nevű program visszahozza a telot, ha iTunes logo, vagy DFU módban van!
    A Sanoma progikkal az a baj, hogy nem elég magyaros, cserébe gyors! 🙂

  10. Csőzet mindenkinek! Nekem már régóta megvan ez az alkalmazás és marha jó a többivel együtt! Csak így tovább!!

  11. Vagy az a foci vb volt?!

  12. köszönöm

  13. Ja, és tudja vki, hogy a safari downloader hogy működik 4.0.1 alatt?

  14. nemmegy

  15. Mé’ nem ???

  16. @kassyf14: nem hozza vissza semmi, rányomtam a sima restore-ra az iTunesban, mikor letöltötte a sfw-t azt írja hogy nincs kapcsolat a teló és a gép közöttés ennyi!

  17. @csabafiu: ohh je! köszönöm szépen!!!! egy Úr vagy!!!

  18. Miért kellett törölni a hozzászólásomat az előző postból? Nem a másik oldalt akarom reklámozni (amúgy meg mi a fene baja van egymással a két oldalnak!?), hanem szívesen megcsináltam volna Nektek is a szifon.com appot! Admin, kérlek magyarázd ezt meg!

  19. Hello!

    Valaki esetleg nem tud megoldást egy olyan problémára, hogy egyik pillanatról a másikra kidob az AppStore, ha le akarok valamit tölteni és rányomok a download gombra?! Egyik nap még semmi hasonló, aztán többet semmi letöltés!

  20. Ja, és köszi előre is!

  21. lol teljesen off: Itthonról nyert vki az x s e ll izétől egy ipho ne 4 et 🙂 h t t p : / / w w w . youtube . com /watch?v=zSiytygA6_o&feature=player_embedded

  22. off
    bocsi de valaki nem tud 4.0.1 alá olyan progit amivel a mail csatolásokat lehetne menteni mint pl az atachment saver volt de az nekem nem megy

  23. @cfman: mac os x 😀
    Admin: kösz a mailt, válaszoltam!

  24. nem tud valaki valamit arról hogy mikor jelenhet eg az iphone4 a ténél? szeptemeberre várható hogy kijön?

  25. @The Hypeboy: Ott a pont. Köszi. (megj.: logo fix nem szuperált, ez volt az első lépés amit megpróbáltam, pedig jó lett volna nekem logóval is, mert tökmindegy, de mostmár tárgytalan)

    @kassyf14: Szintén köszi neked is, a Makeitmine tippért.

  26. Off: Lementettem umbrellával az shsh file-t, ki is írta hogy it has been sent to cydia. Mitől lehet, hogy ennek ellenére a cydiában mégsem jelenik meg felül zölddel a 4.0.1? Az összes többire amire eddig is megvolt azt persze mutatja. (3GS új iboot 4.0.1)

  27. Nem iPhone, de Alma.. akit érdekel, olvassa el :] Hatalmas érveket sorolnak fel, annyi szent.. 😀

    hup.hu/cikkek/20100810/mit_nem_lehet_a_mac-kel_a_microsoft_szerint

  28. @maczikmate:

    Nekem 1-2 napba telt mikor megjelent.

    Várj pár napot, ott lesz majd az.

  29. @csipibmx: A WWDC-n azt mondta Steve, hogy szeptember végéig 80 országban lesz elérhető, szerintem abba mi is beleférünk, már ha bírnak eleget gyártani.

  30. – off –

    Kitaláltam egy programot.. De nem az Apple részére, hanem Cydiás.. Mivel én HTML, JavaScript, CSS, (HTML5), PHP nyelveken tudok inkább ezért elkezdtem egy webappot.. De úgy gondoltam, hogy jobb lenne egy rendes app-ot csinálni belőle és még kiegészíteni pár dologgal.. Elkezdtem megismerkedni az xCode-dal, jutottam is egy darabig, de mivel nem ismerem az Obejctive-C-t sem hasonlót ezért nehézkes.. Az app készül, csak vannak hiányosságok.. ezzel kapcsolatban szeretnék segítséget kérni.. Mivel az app aktív része online működne és a webview részét meg tudom csinálni ezért csak pár más dologban kellene segítség.. Írtam beszmacen, iPhone fórumon, de nem kaptam segítséget.. Remélem, itt a Szifon.com-on tud valaki segíteni! Arra is gondoltam, hogy írok Sauriknak, hátha segít, mivel közösségi célja lenne az appnak.

    Itt van amit más oldalakon írtam: http://bit.ly/aNI1Om


Add a Comment