fbpx Skip to content

A Dev-Team úgy két órával ezelőtt újabb verziót adott ki a 0.9.5-ös beta redsn0w-ból, amiben már bekerült a támogatott készülékek közé a 2G Touch is, és alapértelmezés szerint bekapcsolja a készülékeken a multitasking-ot és a háttérkép beállításának lehetőségét.

Musclenerd redsn0w beta update! Added iPod Touch 2G, multitasking & wallpaper. Still intended for devs. http://is.gd/cpEbcabout
about 2 hours ago via web

Természetesen ez változatlanul a fejlesztőknek szól, és csak OSX-re van jelenleg. Illetve mivel még mindig fejlesztés alatt áll, így emiatt a közeljövőben egyrészt bővül a támogatott eszközök száma, valamint opcionális lesz a multitasking és a háttérkép állíthatósága a jailbreak folyamán. Ez azt jelenti, hogy te magad választhatod majd ki, hogy inkább a gyorsabb rendszer kell majd a “szemcsiklandozó nyaflatyok” nélkül, vagy a “mindenhájjal megkent”, multitask-os, háttérképes opció a vágyad. Az Apple ezeken a készülékeken nem engedélyezte az említett funkciókat.

Jelenleg csak az iPhone 3G és az iPod Touch 2G a támogatott eszköz, és ahogy fentebb írtam, ez is csak OSX-re van jelenleg, ahogyan a 4.0 telepítéséhez szükséges 9.2-es beta iTunes is.

A fentebb említett folyamatos fejlesztés miatt célszerű megvárni mind a 4.0 hivatalos megjelenését, mind a redsn0w hasonlóan kiadásra szánt változatát, hiszen közben még több esetleges hiba is kiderülhet. És ha nem akarsz minden újabb beta esetén restore-olni, akkor várd meg a kész változatot.

Tipp: ha a Cydia fehér ikonnal jelenne meg, akkor indítsd el, hagyd, hogy frissítse, amit kell, és meg fog javulni.

FIGYELEM: a beta redsn0w jelenleg csak a gyárilag aktivált készülékekkel boldogul, és egyelőre nem hacktivál. Ha tehát nem tudod gyári kártyával aktiválni és használni a telefont, NE tedd fel a 4.0-t! Illetve ha szükséged van függetlenítésre, akkor NE tedd fel a 4.0-t, mert frissíti a baseband-et, és azzal egészen addig buktad a függetlenítést, amíg meg nem jelenik az új függetlenítés! Mindenki saját felelősségére szórakozik a készülékével – mi szóltunk!

Olvasd el a hozzászólásokat is

76 Comments

  1. Oszinten nem ertem Dev-eket, miert adjak ki ezeket, nagyon sok ember nem ert hozza, es neki ugrik, mikor a hviatalos megjelenese a 4.0nak mar nincs messze, addig mindenki ulhetne nyugalomban, es nem lenne sok sok “lezart” keszulek…
    Plusz, mi van ha ezeket a dolgokat apple szepen orvosolja majd a 4.0ban es kezdhet elorol mindent a dev team.

  2. jo lenne ha keszulne egy teszt arrol, hogy 3G-n ha be van kapcsolva ez a két lehetőség mennyire lassul az egész rendszer… :S

  3. @Zoltan: én szerintem a végleges 4.0 a gm lesz…

  4. @Zoltan: pedig tök egyértelmű: ez is a FEJLESZTŐKNEK van. hogy mire a 4.0 hivatalosan megjelenik, például ne legyen para az SBSettings-szel. vagy menjen a winterboard.

    és itt most csak jailbreakről van szó, nem a függetlenítésről. és mivel a jailbreak lehetősége meg hardverhez kötött, így az Apple ez ellen nem tud mit tenni, csak hardverfrissítéssel, lásd anno a 3GS, meg valószínűleg most az iPhone 4. egyszóval ezeket nem tudja orvosolni.

    a függetlenítést viszont épp emiatt nem adják ki addig, amíg hivatalosan meg nem jelenik a 4.0, mert az ellen egy kis baseband-frissítéssel már tudna mit tenni az Apple.

    de mondom, ez változatlanul a fejlesztőknek van, ahogy maga a 4.0 GM is, de rajtuk kívül ott a sok türelmetlen júzer, akik nem bírnak várni 21-éig.

  5. @ownage:
    ezt nem tudom, de ha megis, akkor is tutira midenki ujra fogja huzni a telot a hivatalossal mivel midenkinek mindig a legujabb kell:) szoval folosleges munka 2x3x4x ujra rakni a telot szepen beallitgatni, ilyen rovid ido alatt.
    Ahogy J irta, csak a villogas kb. En varok:) igaz nekem muszaj.

  6. @Jadeye:
    amugy felmentem a wikis oldalra es rogton leesett h kb a fejlesztoknek, es azt meg is ertem, de az itteni kozonseg igen keves %a fejleszt SZERINTEM, aztan lehet nem.

  7. @Zoltan: persze, nem is azt mondom, hogy neked nem esett le, hanem azt, hogy sokan képtelenek kivárni a hivatalos megjelenést, és minden azonnal kell, meg általában ingyen.

    szóval ennyi amúgy, azért van JB, hogy utána a hivatalos megjelenéskor ne nyivákoljon a sok júzer, hogy “dehát nemmegy a vinterbórd, risztórolhattam miatta, buktam ezt, buktam azt, stb”. emiatt van JB.

    az, hogy a türelmetlen júzerek is használják, na azzal nem lehet mit csinálni.

    amúgy itthon valóban nincs dunarekesztésre elég fejlesztő, de vannak azért, és nem csak 5-10 ember. 🙂 de itt is az összes fejlesztő számít, világszerte.

  8. @Jadeye:
    Eszembe se jutott ezuttal h arra Gondoltal:)
    amugy ha nEm kellene varnom a hivatalos 4.0ra es dev dolgaira, szerintem akkor sem Raknam fel, sot biztos, pontosan azert amit irtam, minek ujra es ujra rakni tweakelnI a dolgokat, amig van egy biztos rendszere az embernek, illetve amig nincs egy uj biztos rendszer. ERTHETETLEN tomegeK, van egy tippem ki lesz az elso balesetEs 🙂

  9. @Zoltan: ja éééértem… 😀 de amúgy már volt valaki, aki írta is, hogy neki “valahogy visszazárt AT&T-re”, szóval arról szerintem a tipped már lecsúszott.

  10. Én úgy gondtoltam felteszem a GM-et amíg meg nem gondoltam magam.

    Komolyra fordítva: Nagyon nagyon nagyon bízok benne, hogy iphone 4-be nem raktak valami űberbiztonságos kütyüt, ami miatt nem lehet majd jailbreakelni. 3GS-nél jó sokáig kitartottak, csak pár hónapja van untethered jb.

  11. En 3G-re tettem fel es semmi problemam vele!rezzenestelenul vegzi a dolgat…hatterkep, multitasking, minden ami kell…. semmi lassulas…es backup-val mindent visszaallitottam 3.1.2rol!

  12. @RenyoGenyo: ez jó hír. ha kilepsz valami appból, akkor is szepen megy az animacio, nem akadozik?

  13. @bbence: 10001% h lesz untethers jb nagyon hamar:)

  14. Nem tapasztaltam semmi akadast!probalgattam mindent, elinditgattam a dolgokat szepen egymas utan, hagytam a hatterben es semmi… :-)!az viszont igaz h ha app store-os appot teszel a hatterbe es visszalepsz bele akkor nem onnan folytatodik ahonnan kileptel hanem elorol indul, de a sebesseggel nincs gond :-)!winterboardot meg nem nagyon szereti, es mar ujra is kellett raknom egyszer mert felraktam egy progit cydiabol ami a wintert hasznalja es nem szerette…csak a feher alma volt a kepernyon!de amugy minden nagyon rendben vele!

  15. Nekem is sikerült felrakni!

    Nem kérte hogy developer legyek simán beaktiválta az eredeti simmel.

    Egyedül az lehet gond hogy mac kell hozzá!

    Viszont ha a hátteret bekapcsoljátok lehet érezni, hogy kicsit lassabb a teló!

  16. Szóval ha sima, egyszerű t-s előfizum van, és ezt felteszem, nem tudom aktiválni első indításnál?

    (igen, én is a türelmetlenek közé tartozom, de legalább előbb kérdezek, mint cselekszem. pedig szívesen kipróbálnám, mennyire megy jól a multitaszk 3G-n, bár van egy merész tippem…)

  17. @RenyoGenyo:

    Hala valahara,hogy valaki mar felvilagositott.Koszi,hogy szoltal,hogy megy a backup visszatevese.

  18. OFF

    Sziasztok! Itunes kivetelevel, mivel tudok ipodra zenet tenni?!
    Volt valami progi csak nem jut eszembe a neve!
    Elore is koszi!!!

    ON

  19. Udv mindenkinek!

    Azt szeretnem toletek megkerdezni hogy ha en az iPhone 3G met ki jailbreak elnem a spirit el akkor ki tudom e majd kapcsolni a spotlight search ot mert akkor gyorsabb lenne gondolom.es ez fog e mukodni 4.0 is. Elore is koszonom.

  20. Melyik a legstabilabb módja a virtuális memória csinálására iPod Touch 2G-n 4.0GM rendszerrel? 🙂 Akkor nyilván versenyképesebb lehetne a 3GS meg az iPhone 4 gyel… (legalábbis működne rendesen multitasking és háttérképek mellett is)

  21. Bocsi a láma kérdésért (nem, eszem ágában nincs feltenni ezt a mostani 4.0-t!!! :), csak a jövőben gondolkozom) , de a majdani gyári kártyával történő aktiválás történhet egy ugyanazon mobilszolgáltató kártyájával is, mint amilyennel a telefont vettem, vagy muszáj konkrétan ANNAK a kártyának lennie. Nem tudom, mert annak idején a pult alatt aktiválták a T-Mobile-nál a telefonomat és nem tudom, milyen kártyával történt az akció.

  22. Valaki nem töltene fel egy custom firmware-t 2G-s iTouch-ra? Jailbreak-elt, hátérkép engedélyezve, stb. Mac-em van, de PPC-s, ezért nem indul el rajta a Redsn0w 🙁

  23. SZiasztok!

    Nem sikerült jb-elni a Touch 2G-met. 🙁
    felraktam a 9.2-t, utána a 4.0-t, aktiváltam itunes-ban.
    Indítottam a redsn0w-t, követtem az instrukciókat, de amikor elvileg beraktam udf módba (ahogy mondta) tovább lépett de kiirta, hogy “waiting for reboot”, és nem ment tovább. Ekkor “újra UDF-móba raktam” ekkor elkezdett telepítgetni, és a végén kiirta, hogy finish. Azonban cydiát nem találok a touchomon, pedig beixeltem a cydia telepítése mezőt…

    valakinek van ötlete?
    (vagy nem lehet ilyen simán telepíteni még?)

  24. @Kosztalma: a redsnow nem custom ipsw-t csinál.

  25. /OFF/
    Bocsi, de valaki tudna abban segíteni, hogy a google earth-et honna ntudom letölteni? Letöltöttem pár helyről az 1.0 és az 1.0.1 verziót is, de bármilyekt indítom a 3GS-emen, felvillan a kezdőkép és azonnal kilép… Mi baja lehet, mit tudok csinálni hogy végre működjön?
    /OFF/

  26. Másik kérdés: SBSettings van akinek működik 4.0 alatt? Én feltettem de hiába huzogatom az ujjam a statusbar fölött^^

  27. Gyerekek, ezzel lehetne iPaden kezzel irni?
    dealextreme.com/details.dx/sku.38207 mert akkor 2.7 dolcsit meger!

  28. Valami más programmal összeakad.

  29. @Lecoka: google: “copy music to iphone without itunes”?

    @Szarcsi: nem lenne gyorsabb. nem tudod kikapcsolni.

    @h.balu: appstore-ból próbáltad már? csak mert ingyenes…

  30. Mondjuk kiírja, hogy “ez egy MC modell?” de megnéztem, és az persze. Meg irja, hogy restore-oljam, ha nem ismeri fel auto…de azt meg nem tudok simán itunes-ban…

  31. @MegaX: Meg nem müködik, ezért van a fejlesztőknek a dzsélbrék 🙂

  32. @stronclbalamber: tudod aktiválni. de miért olyan nehéz kivárni a 21-ét? ezen a pár napon már igazán nem múlik… a sok cydia-s app többsége még úgyse megy rajta…

    @MegaX: ilyen opció jelenleg még nincs, ahogyan hivatalosan 4.0 sincs. türelem.

    @mikes: bármilyen T-s sim jó, csak a lényeg, hogy T-s legyen.

    @Kosztalma: custom fw-t azt a pwnage tool gyárt. custom 4.0 jelenleg nincs, hiszen hivatalosan 4.0 sincs még.

  33. Ingyenes igen, de csak az amerikai store-ban úgyláttam:S amúgy milyen programmal akadhat össze? Mert rengeteg programom van, főleg játékok, szóval foglamam sincs emlyik lehetne a bűnös..

  34. @Jadeye:

    Köszönöm Jadeye!

  35. Hey! Ha kjion a 4.0 akkor azt, majd nem tudom fuggetleniteni? Nincs kedvem 20at kiperkalni erte, de sajnos ki kell fuggetlenitenem mindenkeppen a 3G-met.

  36. jó, értettem ám én is, 21/22-én jöjjek vissza, addig kuss, ha nem értek hozzá. Világos 🙂

  37. Most akkor felmegy fejlesztői kód nélkül? Be lehet aktiválni gyári simmel?

  38. @ownage: én kétlem, hogy végleges lenne sokat bugzik még a kicsike

  39. @Jadeye: tetszik azért szép lassan téged is ki lehet hozni a sodrodból! De teljesen jogos amit irtál.

  40. @Zoltan: Szerintem is! inkább kiadhatnának valami aktiválási módot a 3.1.3-hoz…

  41. @Jadeye: Szúúúúú szá! 🙂

  42. @Zoltan: @Jadeye: gyerekek h t t p : / / w w w . youtube.com/watch?v=_QyYaPWasos

  43. @Zoltan: @Jadeye:

    gyerekek: jutube.com/watch?v=_QyYaPWasos

  44. Ezzigen! a 4.0 összeomlott a zenehallgatástól!

  45. @valaki: :D:D:D

  46. 3G-n a multitaszk az akku ellensége úgy érzem 🙂

  47. @Alkalofil: biztos h nem!

  48. lenne egy kerdesem ez jo 3 gs re is vagy az most is kimaradt?

  49. Feltettem gyarilag fuggetlen 3G-re a tapasztalatok:
    – nem lett lassabb
    – nem fagyott, pedig reggel ota nyuztam
    – siman beaktivalta magat ( T-s simmel )
    – backup megy problema nelkul.
    redsnow utan:
    – springboard osszeomlik minden bekapcsolas utan
    – multitask megy, semmi gond vele
    – Cydia meg felejtos, alig van ami megy 4.0 alatt
    – itunesbol nem szinkronizalja a tort alkalmazasokat, ugyanazt a hibauzenetet dobja mintha nem lenne jailbreakelve.

    Barkinek kerdese lenne, akkor hajra.

  50. Megmutat@kuka01:”Jelenleg csak az iPhone 3G és az iPod Touch 2G a támogatott eszköz”

  51. gondoltam!koszonom!

  52. @zoltan: ezt nem kellett volna. 😀 am csak azért akartam felrakni mert még akkor végzett a restore-val, és mondom kipróbálom… Am hogy kell itt vastag betüt írni? 😀

  53. @gerike73: Erosebben nyomod a billentyut : D

  54. Durex babi mikor jelenik meg? Xd
    nagyon nagy progi:)

  55. Azt tudtatok,hogy az iPhone-on pl. most nezem a hozzaszolasokat es fel szeretnek menni a lap tetejere,akkor ha az orara rabökök,felugrik?Ezt eddig eszre sem vettem! sw: 3.1.2

  56. @hohand: Es azt tudtad hogy, ha felteszed a Quickscroll nevu programot a cydiabol, utana ha haromszor raboksz a kepernyore oda huzhatod az oldalt egy mozdulattal ahova akarod?

  57. @Hohand: Ugye ez most komoly, mert viccnek kicsit durva lenne!:) kaptál egy lájkot!

  58. @hohand LOL,ezt en mar evek ota csinalom 😀

  59. Szerintem GM-en érdemes mellőzni a JB-t mert a ember csak szív vele. 3G-n mondjuk a multitasking + wallpapert kipróbálja az ember azt kész meg ha kell Appsync 4.0. Nem érdemes kísérletezni mert csak szep kis restore lesz belole és nyavajgás. Én feltettem 3GS-re a 4.0 GM-et használom mióta kijött, backupot visszaraktam tökéletesen visszament minden, gyakorlatilag semmit nem kellett beállítani. Világ eletemben JB-eltem anno 1.x óta kezdve, azt kell, hogy mondjam tokeletesen hasznalhato JB nelkul is az egesz. Szoval aki nem UNLOCK-ol az gond nelkul felteheti az OS-t valszeg ugyanaz lesz a végleges verzio is, ha nem akkor meg nagyon dolog frissíti az ember, backup meg van.

    Aki végképp nem ert hozza az azert nem fogjon bele. Meg persze aki unlockol.

  60. Elobbi hozzászólásomat meg ezt is auto-corrention mellett irtam kizárólag ekezetek nelkul eleg hasznos viszont eleg sok szót nem ismer.

  61. @mynus: xDDDDDDDDDDDDD!!!!!! 😀

  62. @tocso: az naon cool app lesz xD!!!

  63. @hohand: ez original iphone feature, szoval már 3 éves

  64. Sziasztok!

    Kicsit OFF.Sorry.Honnan lehet megtudni egy telóról, hogy melyik szolgáltató adta el??Köszi.

  65. Ceko: IMEI.

    “Ha lenne egy kis sonkánk, akkor csinálhatnánk sonkás tojást, ha lenne egy kis tojásunk.”

  66. youtube.com/watch?v=26fCK93t9HY&feature=youtu.be liveba még használhatóbb, mint itt, szerintem 3gs-n isten lesz

  67. @H2CO3: És IMEI alapján hogyan??

  68. Lenne egy olyan kérdésem, hogy jelenleg egy iSkin Solo FX (kék) tokot használok a 3GS-emen és szeretnék valami láthatatlan fóliát tenni az egész készülékre a tok helyett. Na hát ugye az InvisibleShield csinál ilyen fóliákat nagyon sok ilyen devicera, láttam videokat baromi erős anyagbol van szóval biztos nagyon jó ára is megvan szépen. Viszont kicsit elegem van a tokból olyan nagy és ronda igy az iPhone hiába próbáltam megvenni a legnormálisabb tokot de mindben ugyebár elég “bunkón” néz ki a telefon.

    Nem tudom ha ilyesmit akarok csak InvisibleShield vagy használ valaki valami esetleg hasonlót ami esetleg olcsobb?(más márka) Vagy aki InvisibleShieldet használ annak megérte-e.

    Köszi 🙂

  69. Oke,kovezzetek meg vagy akarmi,de eddig ezt nem vettem eszre!Mindig tanul az ember(pedig nem ma kezdten az iPhone-ozast!) 🙂

  70. Haliho

    Ha restorolok 3G-t (3.1.3, jailbrake, unlock), milyen progik kellenek Mac-en, hogy újra tudjam jailbrakelni? Aztán pedig a backup jailbrake elött vagy után kell csinálni? Bocs lehet h alap kérdések de biztosra akarok menni.

  71. @hegyi: tök igazad van csak 4 egyszerű dolog miatt fogok JB nyomni az 1. MyWi hogyha nincs wifi tudjam használni az iPadet, 2. mayar fix bill. megszoktam, 3. Tonefx imádom, hogy több csengőhang kevert modon változik + mindennek meg tudod változtatni a hangját nem is értem miért nem lehetett ezt már rég hivatalosan kiadni mikor a 2G óta van rá megoldás, 4. sms jelentés nekem k..ra hioányzik. De ezeket leszámitva teljesen jó a 4.0 JB nélkül 3GS gy. függetlenen használom szerintem gyorsabb is.

  72. másnak is feltünt már hogy ha az itunes 9.2 beta vann fent akkor az ipad-es alkalmazásoknál nem tölti be a képeket csak iphone alatt gondolom ez vmi bug vagy csak nálam?

  73. @mythbuster:

    Hacktivalast a pórulj járt 3.1.3-oknak és majd a 4.0-hoz is, de én már azt se bánom, ha 21-én kijön hacktivalas unlock jailbreak a iOS4-hez aztán a többit lesz@rom, most öcsémtől lenyultam a telóját, ha már így elrontotta az enyém :S

  74. Felraktam 4.0-t, hát nem véletlen nincs aktiválva a multitasking. Lassu néha akadozik, több program megnyitásakor. Felraktam hozzá a cydiát, szabályosan megfeküdt tőle a teló, össze vissza bug-zott > töröltem és helyre áll. Egyszóval a cydia még elég gyermeteg cípőben jár.

    Várom a javításokat

  75. Kijött winre is a redsn0w. Felraktam 3g-re és hibátlanul megy, multitaskingel és háttérrel együtt is, a lassulás nagyon kicsit érezhető (bár ez lehet amiatt van, hogy hozzászoktam a lassú rendszerhez, viszont nekem így is gyorsabb mint a 3.1.3 volt már). Nekem nagyon bejön;)


Add a Comment