fbpx Skip to content

Csütörtök este egy zártkörű beszélgetésre invitáltam pár ismerőst, barátot. Volt aki eljött, volt aki sajnos lemondta és voltak akiket nem érdekelt, nem válaszoltak, de azt hiszem elmondhatom, hogy akik ott voltak, azok mindannyian jól érezték magukat! Erről szeretnék most mesélni nektek.

A beszélgetést úgy próbáltam összeállítani, hogy minden tekintetben megmozgassa a fantáziánkat. Jelen voltak fejlesztők, átlag felhasználók, cég vezetők, tesztelők, marketingesek körülbelül 20-23 fő. A beszélgetést élőben is követhettétek, akár élő hang stream-en keresztül. Picit sajnálom, hogy a hang nem volt a legmegfelelőbb minőségű, de aki figyelt és végig hallgatta az tudta miről megy a beszélgetés, legközelebb igyekszünk ezt jobban kidolgozni. Videó felvétel készült, majd megpróbálunk egy jó anyagot összevágni nektek.

Miről is szólt a találkozó? Első körben megtudtuk, hogy iPad-re rendkívül nehéz fejleszteni. A nagyobb képernyő több problémával is szembesít. Tinnyei István a Sanoma-tól, és Komlósi Zoltán a Kulcs-Soft-tól  elmondták, a nagyobb “terület” miatt sokkal jobban oda kell figyelni, több funkciót kell fejleszteni/elhelyezni, és jelenleg még Magyarország nem tudja miért és mire van szüksége az iPad-en.


Igen, a magyarok többsége nem készült fel az iPad-re. Mindenki vásárol mindenki próbálja használni, de jelenleg nem találtuk meg azt, amire tényleg jó lesz nekünk ez a kütyü.

Több olyan iPad-es kolléga is jelen volt, akik cég szinten használják az Apple termékét. Rögtön az első körben kiemeltem, hogy az emailt és a netezést ne vegyük be a használatba, mert az logikus és egyértelmű.

Elmondták, hogy alig 2-3 program áll csak rendelkezésre az iPAD-en, ami céges szinten is használható. Szilvási Péter a Cool-Press KFT-től kiemelte, hogy akár a betűtípus kiválasztása során is hasznát tudja venni az iPAD-et megmutatja az ügyfélnek milyen betűtípusok állnak rendelkezésre, megmutatja, hogy fog kinézni a kép, és persze nyomtatni is tud rögtön az iPAD-ről.

Megemlíteném még a TV nézést is, amin szerintem mindannyian meglepődtünk a helyszínen. Pálinkás Attila a Mediavox-tól megmutatta, hogy igen is lehet TV-t nézni az iPAD-en nem is akárhogyan. Az otthoni tv csatornáit váltogatta és nézte a neten keresztül a találkozón. Egy gombnyomással váltott csatornát és nézhettük normális minőségben a TV-t iPad-en!

Egyöntetűen válaszoltak arra a kérdésemre is, hogy használják-e az alap Apple Appstore-os programokat mint pl: Keynote.

– Nem

Jadeye kolléga is elmondta, hogy ő teljesen feleslegesnek tartja bekapcsolni a laptopot az iPad mellett. Kiváló mellék eszköz. Az hogy csak egy gomb nyomás és már netezik, semmi bekapcsolás vagy bootolás rendkívül gyorssá teszi az munkáját. Emellett az se hátrány, hogy rendkívül jó akkumulátor idővel rendelkezik.

Azt hiszem még egy rakat dolgot felsorolhatnék, hogy miért és mire jó vagy nem jó az iPad. Az iPad egy eszköz, amit ugyan úgy feltudunk használni bármire mint a szifont, idővel megtaláljuk azt amire a kütyü számunkra tökéletes.

Ezúton is köszönöm mindenkinek, hogy eljött és Kovács Péter kollégának, hogy ProfiPower konferencia termében helyet kaphattunk.

Ha bárkinek van kérdése az iPad-el kapcsolatban nyugodtan kérdezzen Commentben! 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

68 Comments

  1. Sziasztok!
    Nem teljesen iPad kérdés a kerekasztalon elhangzott egy olyan mondat, hogy két gépet kell használni fejlesztéshez, egyet 3.1.3-hoz és egyet a 4.0-hoz. Sajnos max hangerőn is alig hallottam valamit és érdekelne, hogy miért kell a két gép.

  2. Jó kis összejövetel volt szívesen részt vennék egyszer egy ilyenen vinném a kis MacBook Promat meg az iPadem aztán kockulnék ezerrel hehe 😉

  3. TV nezehez melyik appot hasznaltatok?

    Nini, ott van Draft is 🙂

  4. @KommyKT: hát szerintem egyéertemű valamelyest bár nem akarok hülyeséget mondani nem vagyok fejlesztő…3.1.3-on teszteli a jelenlegi programot ami kint van App Storeban ha updatelni akarja stb…(pl. bugfix) viszont már 4.0-ra is fejleszti az appot, hogy kész legyen mire kint lesz (felkészités multitaskingra stb.)

  5. @dnp: Slingbox.

  6. @KommyKT: Mert 4-es sdk-val nem lehet reviw-ra küldeni appot.

  7. @dnp: http://slingbox.com/ – de Pálinkás Attila mindenre tud válaszolni – másik megoldás – olcsóbb – Elgato Eye TV

  8. @miv: Tehát hiába tudod beállítani a 4.0 sdk-ban a 3.1.3-at attól még nem tudod beküldeni a Store-ba a programot. Köszönöm énis valami ilyesmire gondoltam csak nem voltam benne biztos.

  9. @hegyi: Ok,de ehez kell egy 100e Ftos box ami felstreameli a cuccost… igy mar nem olyan baratsagos a dolog 🙂

  10. @dnp: relax, k@rvajo az a cucc én már ezelőtt láttam élőben..majd jössz és megnézed nálam… 🙂

  11. Én most a Monsoon Wireless HD-t használom tv nézésre és másoknak is ezt ajánlom inkább. Ez 2 éve van nekem, előtte 3 évig a Slingbox Tuner-t használtam, de tönkrement. Emiatt és a most kiadásra kerülő Monsoon VULKANO típus miatt is mindenkinek ezt ajánlom és nem a Slingbox termékeit.

  12. @hegyi: LOL, minek minden cikkhez beirni, hogy van ipad ed? 🙂

    Viszont ez a TV cucc érdekelne nagyon, ha lesz róla valami konkrét rem írjátok!
    És szerintem igenis jó az iWork rajta, nem tudom miért köpköditek. Igaz nem annyira komoly mint mac en, de szerintem elég.

  13. @KiCsi: kezdjük ott jó régóta nem is irtam commentet ide…:)
    Amúgy meg nem azért irtam, hogy rajítsak vele…

  14. $200 a 4GB, $300 a 250GB Vulkano előzetesen megszellőztetett ára. Én $148 vettem akciósan a Monsoon Wireless HD-t. Postaköltség $20, tehát nem volt 30,000 Ft összesen. Itt az AT&T hálózatán használom és nagyon jó minőségben tudom nézni az összes magyar adót.

  15. Gondoltam, iptv-vel is müxik, de sajna nem 🙁

    Igazán csinálhatna a tré homi is egy ilyen progit

  16. @KiCsi: Kérdezz ,mint írtam elég régóta használom(PC-n,TV-n) és amióta Iphone-om van azóta rajta van.

  17. @siraiz: akkor majd ha gondolod összevethetjük valós tesztben az én slingbox pro-hd-mmel

  18. @hegyi: oks.:)
    @siraiz: Én konkrétabban arra gondoltam, amit a beszélgetés alatt bemutattak. Ahhoz is kell plusz átjátszó kütyü?

  19. I@KiCsi: Igen, kell!

  20. @KiCsi: mivel a képet fel kell streamelni mindenképp kell egy doboz amit otthon rákötsz a netre beledugod az összes video és audio forrásod és utána kánaán bárhol vagy a világon ahol net van…

  21. @draft: Marmint Wifi-s net? 3G-n is menne a 720p stream?

  22. @draft: Ja értem, azt hittem a Mediavox kiad erre egy konkrét app ot, mint a netflix vagy ilyesmi.

  23. Szerintem sznobizmus tárgya az iPad.

  24. @draft: Igazán nem látom értelmét. A Slingbox és a Monsoon Media fórumain rengeteget vitáztak már pro és kontra. Akkor is úgy gondoltam hogy ez egy parttalan vita. Képminőségben nem tudnék különbséget tenni de a CES-en a Vulkano simán verte az eddig általam ismert összes ilyen típust. Ami döntött az én szememben az az ár minőség arány volt, illetve hogy a Monsoon-ra 4 különböző dolgot lehet pakolni. Nekem a műhold és a kábel is fent van egyszerre. Ismerem jól a Slingbox Pro HD-t is mert küldtem haza több olyat is. Még sokáig tudnám részletezni, de már most is unalmas vagyok. Nem a csesztetés szándékával írtam ezeket hanem a tapasztalatomat próbáltam megosztani itt.

  25. @Ferrer: ez hülyeség…

  26. @Ferrer: szerintem buta szűklátókörűség tárgya a véleményed.

  27. @Ferrer: fejtsd ki kérlek részletesen… azért az eladási darabszámok nem ezt mutatják…

  28. az iPaden milyen hangos a zene ?:)

  29. @domidomi: csak amennyire kell… pl. nekem megfelel 🙂

  30. @siraiz: el tudlak érni skypen v. msn-en ?!

  31. @siraiz: engem “draftpress” néven érsz elé skypen

  32. @draft: Ma nem mert borkostolóra megyünk a családdal. De máskor egyeztethetünk.

  33. @draft: Ok, majd kereslek.

  34. Más jellegű kérdésem lenne: van egy 3G iPhone, T-Mobile eredetileg, de most Telenorral használva, 3.1.2 sw. Szeretnék felrakni rá custom 3.1.3-at, hogy maradjon a Telenor használhatóság (maradjon a modem fw 05.11.07). Van T-s kártyám, tehát tudom aktiválni. Ezek szerint nekem egy előre nem aktivált custom 3.1.3-at elég felraknom? Esetleg van valakinek használható linkje?

  35. értekmetlen a cikk, a podcast minden tekintetben szar volt, de aki ott volt gondolom azért elvolt. Kár volt így beharangozni a semmit.
    ja és ipad rulz

  36. Sziasztok elnézést kérek az “off” ért tudna valaki adni egy bigboss surcét adni.
    előreis kősz

  37. @gyula40: apt pont thebigboss pont org/repofiles de érdemes megnézni a sinfuliphonerepo pont com oldalt is mert rengeteg jó cucc van fent

  38. Mert egy Macbook sokkal jobban megéri akkor már, mint egy iPad. Azon a néhány speckó appon kívül nincs olyan, amit ne tudnék megcsinálni az ipodomon is. Se kártyaolvasó, se webkamera, csak egy tapipad, amivel még a flash se működik. Ja, és elég ormótlan szegényke.

  39. Ferrer:
    ormótlan: szubjektív
    hiányzik a flash: uncsi, akinek kell ne vegye meg (helyette inkább a Microsoft-HP táblát 😀 😀 – érezd az iróniát 🙂 – )
    Macbook és iPad áar között azért van különbség (főleg nálunk) és teljesen más kategória a kettő.
    Kártyaolvasó: valóban hiba, ebben egyetértünk, de ez a teljes iPhone-iPad-iPod-MACBOOK vonalat érintő probléma.

    A rendszerszintű globális fájlkezelés totális hiánya szerintem sokkal nagyobb probléma az általad felsoroltaknál…

    A webkamerát szerintem is elbírná, de azt azért nem rónám fel hibaként (akinek szüksége van rá, az ne vegye meg. Pl. iPod Touch-on is fut a Skype, mégsem rója fel senki, hogy nincsen kamerája…)

  40. @Ferrer:

    Nem szeretnek bantani senkit, de egyertelmuen latszik hogy erdemben nem volt meg a kezedben. Vartam ra sokat, mert donteni akartam a MacBook Air, es az iPad kozott. Azert az Air, mert sokat repulok es a sulyhatar nekem mindig NAGYON fontos.
    Amikor kiadtak az iPadet akkor csalodtam, megvettem az Air-t. Jottek a jobbnal jobb velemenyek, megis megvettem. Azota ha mellettem van az Air, akkor is az iPad-ert nyulok.
    Megfizethetetlen az akkuido, es az AZONNALI hasznalat, es hogy szinte minden megoldhato ujjakkal. Mondjuk mocskos is a kijelzo mindig 🙁
    A gyari case viszont elengedhetetlen hozza es kenyelmes is. A kamera az iPhone keresztul megoldott, a flash hianyanak meg KIFEJEZETTEN orulok.
    Az otthoni win7-en is letiltottam, mert amig nem csinaljak meg rendesen addig inkabb koszonom nem 🙁
    En hasznalok Keynote-t is, en a Numbers-re haragszom, mert nem tud normalisan szurni 🙁 Bar az Office for Mac 2008 sem 🙁

  41. @Ferrer: én a mcbook-omat cseréltem le egy Ipadra és a mai napig nem bántam meg… Flash: nem izgat, kamera: nem izgat. a készülék mindennapos irodai/home/business használatra No. 1. és mivel még telefonnak is tudom már használni így aztán végképp semmi bajom sincs vele. Szerintem 1 hétig kérj kölcsön 1et és utána írj véleményt róla még 1x. Az akkuidőtartam meg minden készüléket lever nálam 1,5-2 hét általában mindennapos, folyamatos használat esetén.

  42. Sziasztok, és Pálinkás Attilát hol lehet elérni ? 🙂

  43. @pphone: m e d i a v o x .hu – de ha info kell én is tudok segíteni…

  44. Vegul is info kell 🙂

    UPC DVR-t szeretnek nezni iPaden keresztul, de max 512 kbps uploadom van. Megoldhato e ? Milyen eszkoz kell pontosan ? Mennyibe kerul ? Es hol, mikor ferek hozza leghamarabb ? 🙂

  45. @pphone: “draftpress” skypen vegyél fel, többit ott

  46. Draft: “a készülék mindennapos irodai/home/business használatra No. 1.”
    Igen? Akkor mondd már meg, hogy raksz rá Microsoft Office-t pölö. Enélkül nem tudom érteni az irodai használatra való létjogosultságát.
    Én biztos inkább egy rendes gépet vennék billentyűzettel, trackpaddel, amiben van elégséges teljesítmény, és egyszerre több ablakot láthatok nyitva az asztalon (váo!) Az árcímkéje pedig még az amcsik szerint is irreálisan magas. De közülük kerül ki a legtöbb birka vásárló is.

  47. OFF:

    Szevasztok! Kis problémám lenne, amire nem találtam megoldást 2 napos keresgélés után se. Gondoltam megpróbálom itt hátha valaki tud mondani okosat.
    Elszakadt a sync kábelem és vettem helyette egy belkin kábelt. Faszán tölt is meg minden, viszont azóta az itunes nem ismeri fel a telefonom (de gépről is ugyancsak tölt). Rendesen fut az applemobiledeviceservice -is. Próbáltam itunes reinstallt is, stb… Van valami ötletetek mit lehetne kezdeni ezzel a problémával? Előre is köszi a válaszokat.

  48. Ja és Iphone 3G-ről van szó.

  49. @Ferrer: “Numbers”+”Pages” – igaz meg kellett szokni őket, a cégeink napi szintű áfa feldolgozása Ipadon készül…Ár: kinek a pap kinek a papné. Utolsó mondat: no comment

  50. Nem adok 5 évet az iPadnak.

  51. Ezt en sem ertem hogy lehet osszehasonlitani egy arban olcsobb es hasonlo meretu kijelzovel rendelkezo netbookal?? Biztos jo de az ar teljesitmeny arany az meg sem kozelitheti!

  52. @vtc:
    ” Kár volt így beharangozni a semmit.” Ebben egyet ertek 🙂

    @Ferrer: Ime egy tipikus “divatbol fikazzunk minden apple cuccot mert az olyan meno” szindromaban szenvedo biologiai entitas… hagyjuk szegenyket, eleg baja van igy is… pfff

  53. @MiLoSCH:
    Szerintem szerezz be egy új Apple kábelt.

    Többiek, én is kérdéssel fordulnék hozzátok, mégpedig a 4.0-val kapcsolatban!
    Nekem egy sima 3G-m van, és mint tudjuk, multitasking csak 3GS-en lesz. Kicsit fáj is érte a szívem, de nem tudok ezért 3GS-t venni. Mindegy, beletörődöm.

    Ami jobban bosszant: Gondolom Steve a springboard hátteret is csak 3GS-en akarja engedélyezni. Tudom ennek is hardveres okai vannak de csak nem foglal olyan sok memóriát.
    Tehát a kérdésem: van-e lehetőség arra, hogy CSAK a Springboard hátteret felvarázsoljuk 3G-re a 4.0-ban?

    Természetesen JB-vel, de most itt NEM a Winterboardra gondolok hanem a natív háttércserére, amit pl a Photos appból a Set as…-nál be lehet állítani.

    Multitask nem kell nekem, csak a háttér, hogy kinézzen már valahogy szegény telefon. Esetleg egyik plist átírása?

    Kérlek segítsetek, fontos lenne! Köszi!

  54. dnp: Mint már mondtam, nekem is van ipod touchom, gyökér.

  55. Admin: ne az én linkes beírásaimat moderáltasd hanem inkább az 53-as bejegyzéshez hasonlókat…

  56. +az 52-eshez hasonlókat is. Mondjuk megértem, akinek más a véleménye, azt ki kell utálni rögtön..

  57. @draft: 🙂

  58. Akik hasznaljak aktivan netezesre is az iPadot, kb mennyi forgalmat generalnak egy honapban? Parszaz mega?

  59. @dnp: hallod-e mit tudom én :), nem foglalkozok vele…. 🙂 az autómban lévő hot-spot “generátor” adja neki a netet ha nem vagyok wi-fi közelben épp… 🙂 🙂 🙂 de 1-2 filmet már megnéztem rajta a netről és a magenta szolgáltató nem prüszkölt még túlforgalmazás miatt…

  60. @draft: Jo akkor azokat kerdeznem, akikne se hot-spot illetve kozmikus energia generator, vagy ter ido meghajlito, esetleg dimenziovalto eszkoz sincs az autojaban 🙂 Szoval egy atlagos user. Draft, te most ne jelentkezz lecci 🙂

  61. @dnp: jóóóvan, bakker, elmentem sörözni akkor, de még jössz te az én utcámba – elm utcámba 🙂 🙂 🙂

  62. Ok Freddy… soroskorsot ovatosan fogd am, le nyisszants a fulet 🙂

  63. Ez a post tenyleg nem sok infoval szolgalt. Egyebirant ha kicsit jobban korulneztek es nem csak a “megmondokkal” kommunikaltok, talan arrol pl irhattatok volna hogy zenei vonatkozasban milyen lehetosegeket rejt az ipad. Live act-ek alkalmaval elkepeszto modon hasznalhato es hasznalom is. Azt ami most elerheto egy ipad segitsegevel, az eddig ehhez hasonloan kb felmillio ft-os kutyuvel volt csak kivitelezhezo. A program az ipad-re meg csak 10usd. Na ez mar rleg konkret 🙂

  64. @Lalala: be is lett egy ilyen alkalmazás mutatva, csak valszeg elkerülte a cikk írójának figyelmét…

  65. h t t p : //itunes.apple.com/us/app/korg-ielectribe/id363714043?mt=8

  66. @KommyKT: Marhaság, nem kell két gép. A fejlesztőknek kiadott dokumentációban le van írva, hogy hogy kell feltenni a bétát a stabil verzió mellé úgy, hogy mind a kettő használható legyen.

  67. Sziasztok! Nem tudom kiket hívtatok meg e ketrekasztal beszélgetésre, de én személy szerint két komoly, értelmes embert is ismerek, akik lassan egy éve nagyon jó, menedzselhető, külföldi irányban is terjeszthető koncepcióval rendelkeznek, csak éppen nem tudják merre induljanak platform terén. Mert eddig ahová mentek ( főleg gyártókhjoz) mindenhol falakba ütköztek. Azt tudnám, hogy miért kerüli el egymást az értelmes kereslet és az értelmes kínálat?

  68. @siraiz:

    Szia!

    Szeretnék kérdezni a slingbox-ról illetve felkeltetted a kíváncsiságomat a Monsoon Vulkano-val

    Emailban vagy skype-n tudunk beszélni?

    Üdvözlettel

    pappeti


Add a Comment