fbpx Skip to content

Az iPad-es kerekasztalon is felmerült a jailbreak kérdése. Viszont közvetlenül a Spirit megjelenése után a Cydia-s alkalmazások iPad-en való működőképességét tekintve csak a próba-szerencse volt az egyetlen opció, hogy lássuk, megy-e rajta az adott csomag. És többször volt, hogy mindez egy jó kis restore-t eredményezett.

Persze nem egyszerű kiszűrni, hogy mi okozta a restore-kényszert, ha egyszerre több dolgot is felraktunk. Így most is az a követendő eljárás, hogy egyetlen alkalmazást telepítünk egy alkalommal, majd újraindítjuk az iPad-et, és ha betölt a SpringBoard, akkor a nehezén túl is vagyunk. A funkcionalitás persze ettől még kérdéses lehet, de legalább a telepítés maga nem rántotta magával az egész rendszert.

Ha egy alkalmazás nem megy, tehát például indítás után rögtön kilép, vagy újraindul tőle a készülék, akkor azzal egyelőre nem érdemes próbálkozni, nem tetszik neki a 3.2-es OS. Majd lesz frissítés hozzá biztosan. Ha valami telepített csomaghoz a Cydia frissítést jelez, a sima telepítéshez hasonlóan érdemes óvatosan eljárni. De általában ezek a frissítések nem rontanak tovább semmit, inkább hasznosak. Telepítésük tehát ajánlott.

Az egyes csomagok iPad-en való működésével kapcsolatban pedig nemrég MuscleNerd közzétett egy google spreadsheet-et. Ebben egyrészt megtalálhatóak az iPad-en már tesztelt Cydiás alkalmazások, illetve azok egyes lehetséges hibái, valamint egyúttal Te is részt vehetsz a tesztelésben, és megoszthatod a tapasztalataidat, ha az általad tesztelt appot felveszed az említett spreadsheet-be, ha az még nem szerepel benne.

@MuscleNerd Anybody can contribute to iPad JB scene by updating http://is.gd/bWujm with app status (or, you can just reference it)
12:09 AM May 6th via web

Mit tehetsz tehát? A fenti listában ellenőrizheted telepítés előtt, hogy más tesztelte-e már az adott csomagot, és ha igen, úgy milyen eredményre jutott. Illetve ha teszteltél egy csomagot, és az nincs a listában, hozzáadhatod, és így te is megoszthatod a tapasztalataidat a többiekkel.

Olvasd el a hozzászólásokat is

21 Comments

  1. mi volt tegnap este az az ipades dolog? Nem voltam gépközelben…

  2. @Torda: nem maradtál le sokról…
    egy live beszélgetés volt ami a gagyi hangminőség miatt élvezhetetlen volt !

  3. @Torda: lesz róla összefoglaló cikk.

    @leipsig: sajnos ez így sikerült. ilyen szintű live dolog sosem egyszerű. 🙁 a következő live eseményt természetesen igyekszünk majd ennél jobb minőségben “sugározni”, ha sikerül.

  4. Egy Ipad tulaj mesélne picit, h mire használja jelenleg? Mi a konkrét haszna? Van egyáltalán? De most komolyan, nem kötekedem. 🙂 Na jo, talán csak egy picit. 😛

  5. @Jadeye: egy kis help kéne… valami gebasz van a szifonom kijelzőjével reggel egy csík kezdett el futni a felső részében. és egyre hosszabb lett a csík.már már végigér… update: már végigért és egy sorral feljebb visszafele is kezdett indulni egy csík. nemtudom mi lehet a baja…. valami ötlet? plshelp :'(

  6. @Lac: wtf? ezt nem értem. valami screenshot vagy fotó róla, eset videó? mert ilyenről még nem is hallottam. (mondjuk alapvető problémamegoldási kérdések: leejtetted vagy érte bármi sérülés? restore volt már? jailbreak-elt vagy nem? garanciális?)

  7. @Gcsomesz: h t t p : / /handras.hu/?p=2331
    itt egy link, ő beszél róla 1 hónap használat után.

  8. Handras jááájjjjjJ!%!

  9. már apptrackr tölthető a shrek:)

  10. @Jadeye: usából hozták ergo gari kilöve. 2G jailbroken nem ejtettem le nem érte semmiféle sérülés. restore nem volt mivel arra gyanakszom hogy a kijelző kezd meghalni. update: már a második csík is végig ért…

  11. @Jadeye: ezt nem értem. most megnéztem kezd eltünni az 1. csík az elejétől. ugyértem áll vissza… wtf?? csinálok róla képet videot!!

  12. @Lac:

    video: jutub: /watch?v=EafJ7DDjK9g
    kepek:
    noob[pont]hu:
    /2010/05/21/P1000788.JPG
    /2010/05/21/P1000789.JPG
    /2010/05/21/P1000790.JPG
    /2010/05/21/P1000791.JPG
    /2010/05/21/P1000792.JPG

  13. Jadeye: örülök, hogy végre személyesen is megismerkedtünk tegnap és a többiekkel is akiket még nem ismertem… 🙂 Ipad RULEZ 🙂 🙂 🙂

  14. Bocs ,hogy már megint ,de nem lesz frissítés a Telenoros mms-miatt?

    Leszedtem a régit és most már vissza sem tudom rakni.

  15. Siberian Strike még másfél óráig ingyenes. Utolsó happy hour.

  16. namivan jadeye valami ötlet? ott a kép meg a video is-.-

  17. @Lac: ötletem sincs, ilyet még nem láttam korábban. mivel mondtad, hogy már volt restore, így arra tippelnék, hogy valami hardveres dolog. ez esetben javaslom, kérdezd meg AppSolute-ékat. az is lehet, hogy csak valahogy meglazult az LCD szalagkábele, amit egy szétszed/összerak pikk-pakk megold. több ötletem sajna nincs. 🙁

  18. nem restoreoltam amugy :s de kötve hiszem hogy ez lenne a probléma azért köszi szépen!

  19. @Lac: hát de ha nem restore-oltad, akkor próbálj már meg mindenképp egy restore-t. én úgy értettem, hogy restore már volt. ha nem, akkor az legyen az első, amit megpróbálsz.


Add a Comment