fbpx Skip to content

Miközben rengetegen várunk a 3.1.3as all in one JB cuccra a Dev-team-től egy kis üdítőnek álljon itt egy, a minap megjelent alkalmazás tesztje  egy kis nyereményjátékkal megtoldva! 😉

Az iPhone-jainkban mint tudjuk, ott csücsül egy FM chip, azonban az Apple a használatát még nem engedélyezte a nagyközönség számára, pedig sokszor adódna olyan helyzet, hogy az ember egy-egy kedvenc FM rádió adóját szívesen hallgatná kedvenc telefonján. Míg ez a korszak nem jön el, be kell érnünk az internet alapú rádiózással, melyre már sok alternatívát találhatunk az App Store hatalmas virtuális polcain, a magyar közönség azonban eleddig jórészt el volt hanyagolva. Erre született egy egészen friss alkalmazás az ObserRadio.

Nagyszerű alkalom nekünk ez a teszt arra is, hogy folytatván a sort a magyar fejlesztők tekintetében, az ObserWeb képviseletében Elek László, egy fiatal magyar tehetség, alkotását bemutathassuk, mely kifejezetten a magyar FM és NET rádiózást célozza meg.

Vágjunk is bele a közepébe! Az alkalmazás megnyitása után természetesen először egy felugró ablakon az alkalmazás nevét láthatjuk, majd a betöltés után szemügyre is vehetjük rögtön a felületet, mely igen egyszerű módon egy 3 lapfüles megoldást kapott, letisztult formában teljesen lényegre törően, ahogy azt már egy klasszikus iPhone programtól megszokhattuk.

A teljes cikk a NapiiPhoneApp.hu-n olvasható tovább, ugyanitt vár rátok a nyereményjáték is! 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

37 Comments

  1. régóta van olyan rádió ami tudja és kezeli is rendesen az összes magyar rádiót

  2. Akkor már inkább az ooTunes. Igaz az 3,99 ez meg 0,79, de 1000X többet nyújt (ébresztés, automatikus kikapcsolás, stb)

  3. vagy inkább 3.1.3 uj boot-ra JB…;)

  4. OFF:

    Amúgy már hivatalosan megjelent a 3g s ipad usa ban?

  5. honnan tudnám leszedni ezt a jó progit?

  6. azt nem tudja valaki hogy lehetene az FM-Chipet aktiválni az iphone ban?

  7. aang: sehogy
    anduska: az App Store-ból
    taky1974: van a Radio Hungary is…

  8. Nem megy iPad-en!!!!

  9. @Robertolini: nem, meg 2ora…

  10. @Robertolini: apple.com-on már rendelhető

  11. @Hasi: köszi szépen

  12. Odáig jutottam, hogy 0,79 EUR. Tudom, magyar és ~200 HUF nem a világ, de az FStream nekem tökéletesen megfelel ingyen és bérmentve.

  13. Szerintetek a 2g-ben is van FM chip?
    Vagy csak a 3Gs-ben?

  14. off
    ha felrakpm a 4.0 beta 2öt, visszatudok menni utána 3.1.3ra?

  15. @Polllen:
    szia
    honnan szedted le az fstreamot?

  16. Megvettem a progit, egyenlőre elég gyenge, kb alig van adó ( 18 ), azoknak is a java kis adó 🙁 , reméljük javulni fog!

    Honda.racing: off: vissza tudod tenni a 3.1.3-at 4.0 után, nekem is sikerült, kb 5 perc

  17. Parancsolj: rádió rahedli sok magyar adóval Bedrock fordításban: http: //uploading.com /files /76e5c982 /VR2.0%2Bhun%2Bby%2BBedrock.ipa/

  18. @arowana:
    vélemény 4.0 ról 🙂
    és simán vissza engedte a 3.1.3at, vagy kell valamit csinálni?

  19. @Gyurma: szóközöket vedd ki a linkből…

  20. 🙂
    már jön
    ez mennyire eszi a megákat kb? 1óra Kossuth ? 🙂

  21. hogyan tudnék OS 4.0 Betat rakni a 3G-mre, ha nem szeretnék 100dodót kipengetni?:) tudom h aktiválni kell, meg minden, de valami szifonos tag nem tud nekem segíteni ebben? 🙂

  22. zoltan.dorosy msn @misterkrisz:

  23. @honda.racing: áldott jó szíved van és segítesz mindenkinek! 😉

  24. aki nyereményjátékozik itt is elmondhatom, hogy sok a helytelen válasz, mert vagy rosszat néznek az olvasók, vagy simán csak figyelemtelenek, de hajrá! 🙂

  25. @Csigger:
    🙂

  26. Nem rossz a rádió de hiányolok belöle egy kis vizuális effekteket,nem tudom miért sajnálják a kilobáytokat van böven memoria.

  27. honda.racing felvettelek msnen! 🙂 előre is koszonom

  28. @gyula40: Aha, meg mondjuk kiirhatna az epp jatszot dal cimet is, mert spec en pont azert szeretem az internetes radiokat mert ha meghallok valami jo zenet, csak ra kell pislantanom a laptopra es mar tudom is az eloadot meg a cimet.

  29. Honda.racing elég bugos még a 4.0 2 beta, nem ajànlom napi használatra, pici trükkel simán lehet downgradelni, pl h tt p://www.funkyspacemonkey.com/downgrade-iphone-os-40-313-mac-windows

  30. Megvettem… En koszonom a keszitoknek. Londonban elek , ma petofi radiot hallgattam munka kozben. Mi johet meg? 🙂

  31. @Gyurma:

    Koszi!

  32. @Bali0703: nincs mit, én már legalább 3 hónapja hallgatom így a magyar adókat. (Manchester)

  33. :)@Gyurma: 🙂

  34. honda.racing! felvettelek msnen,de nem vagy online:( nekem chris.the.first @ hotmail . com

  35. megjelent az 1.1-es frissítés


Add a Comment