fbpx Skip to content

A múlt héten a Kulcs-Soft által szervezett, iPhone fejlesztői tanfolyamon vettem részt.
Mivel az eddigi tudásomat (php, javascript, c, egyéb nyelvek) autodidakta módon szereztem, így eléggé szkeptikusan álltam hozzá az ilyen típusú programozói tanfolyamokhoz.

Az Obj-c nyelvvel való ismerkedésnek, többször nekifutottam, viszont valahogy mindig elakadtam benne, mert az egész nyelv túl szokatlannak tűnt, nem láttam benne a logikát, és egyáltalán miért használunk ennyi “szögletes zárójelet”?
Mivel időközben eléggé sok dologgal kellett foglalkoznom /magánélet, egyetem, stb./, így sajnos túl sok időm sem jutott arra, hogy jobban elmélyedjek a nyelvben.

Amikor az iPhone vs. Android konferencián megtudtam, hogy a Kulcs-Soft tanfolyam indul a következő héten, lelkes lettem. Tudtam, hogy ez a 4 napos oktatás hasznos lesz számomra.

A képzés ideje alatt, az iPhone programozási nyelvének szinte minden jelentősebb területét érintettük, és ez az idő elegendő volt arra, hogy aki némi programozói vénával rendelkezik, hozzá tudjon szokni az Obj-C nyelv sajátosságaihoz.

  • Az első napon, a nyelv szintaktikájával ismerkedtünk meg, és a Obj-c alapvető eszközeivel, az XCode-al, és az Interface builderrel.
  • A második és a harmadik napon, a rendszer főbb funkcióival ismerkedtünk meg – hogyan hozhatunk létre táblázatot, image View-t, webViewt, hogyan kezeljük őket, milyen lehetőségeket rejtenek, mik a határaik, stb.
  • Az utolsó napon pedig animációkat csináltunk, mellyel szebbé, élvezetesebbé tehetjük az alkalmazásainkat.
  • Az egyes napokon házi feladatot is kaptunk – hogy önnálóan is lehetőségünk legyen az elsajátított tudást gyakorolni.

Az oktatónknak, Komlósi Zoltánnak, külön köszönetet szeretnék mondani, mert teljesen megváloztatta az ilyen irányú tanfolyamokról a tapasztalataimat. A képzés 100%-ig gyakorlati, a való életben is hasznos problémák megoldásáról szólt, nem pedig iskolapéldákról, szájbarágós magyarázatokról/a miértekről. Ha bármelyikünknek kérdése/gondja támadt, mindenben segítséget kaptunk. Aki szorgalmas, az egy hét alatt, szinte minden olyan tudást meg tud szerezni, amely egy egyszerűbb iPhone program elkészítéséhez szükséges. – itt fontos elmondani, hogy senki ne várja azt, hogy a 4 napon bejár az oktatásra, és utána kész iPhone fejlesztő lesz belőle. A tanfolyam egy betekintést nyújt az Obj-c nyelvre, és az adott eszközök használatára. Ahhoz hogy sikeres iPhone fejlesztők legyünk, még rengeteget kell tanulnunk, kísérleteznünk és fejlődnünk.

Az oktatást minden olyan programozónak tudom ajánlani, aki nem idegenkedik egy új nyelv elsajátításától, érdekli az Obj-c/iPhone programozás, és rendelkezik alapvető programozási ismeretekkel. (tudja hogy mik a függvények, változók, hogyan néz ki egy átlag program szintaktikája)

Mi szükséges az oktatáshoz?

  • Egy hordozható Mac
  • Némi programozói véna
  • Szorgalom és kitartás, ami talán a legfontosabb

Olvasd el a hozzászólásokat is

30 Comments

  1. Az író számára a keresztcsontig történő benyalintás a legfontosabb a Kulcs-Soft részére… Szerintem a reklámokat jelölni illene x-szel, mint más rendes oldalakon!

  2. Lesz ilyen tanfolyam maskor is? Mert en nem tudtam rola de erdekelne a tema..

  3. @meeter: nem, egyszeruen tenyleg jol csinaltak az oktatast. Ha rossz lett volna, az is ugyanugy megirasra kerult volna. Ebben az orszagban mar azt sem lehet elismerni, ha valaki jol teszi a dolgat, mert az mar rogton reklam?

  4. @meeter:
    😀

  5. @meeter: ? Szerintem ez egy élménybeszámoló volt developertől, hogy hogyan is látja a Kulcs-Szoft tanfolyamát.
    Mindegy, itt már úgy is megszoktuk, hogy az első pár kommentelő ír pár negatív jó esetben pozitív véleményt a cikkről aztán a jön az OFF hadjárat.

  6. @infy: Nem tudom miért kell mindenben a rosszat keresni?? Ez a magyar emberek vérében van mostanság?

  7. “Mi szükséges az oktatáshoz?

    * Egy hordozható Mac”

    WTF ?

  8. @kiskacsi: feltételezem nincs géptermük, és egy MAC proval nehéz beállítani..

  9. ****** (Nah el lehet menni ha nem tetszik a dolog. Szerk. Admin)

  10. @meeter: Látom igazam van és nem bírtad elviselni! Nah be lehet kapni Admin! Amúgy is csak máshonnan loptok, meg redmondpie-t fordítotok a google fordítóval, úgyhogy egy igazi bull shit

  11. Esetleg lehetne arról szó, nem feltétlenül ingyen, hogy írásos anyaghoz, pdf, prezentáció, hozzá lehessen jutni?

  12. @Metter: szia.

  13. @ioros: Hidd el, az nem feltetlen segit – mert egyes trukkoket az irasos anyagokban nem talalsz meg. Ilyen pl az Interface Builder hasznalatanak logikaja – mit, miert, hova hogyan kossunk ossze.

    @meeter: Ha nem tetszik, lehet jobbat csinalni.

  14. hello!Nem ide tartozik de lehet iphonenal kapcsolatba?csak 1 kérdés?

  15. @meeter: Tisztelettel, kérem, hogy aki kritikát fogalmaz meg az tegye kultúráltan, mert véleményt nyilvánítani lehet, sőt kell is, de rosszindulatúan, irigykedve nem hiteles. A másik oldal, pedig, ha nem tetszik a blog amivel emberek dolgoznak, naprakészen információkkal látnak el, pénzt, energiát fektetnek bele, tessék csinálni egy másikat és ha az megvan akkor lehet nagymellénnyel kiálni és kritizálni őket!
    Ha ez nem így történik akkor ismét hiteltelen.
    Think positive +++++

    Köszönettel

  16. Csak nekem nem jelenik meg a szifonnal a mobil verzió? MIT állítsak hogy ne a rendes oldalt tölcse be hanem a mobilosat?

  17. OFF:

    BREAKING NEWS:
    Az előző post-ban szereplő telefon valódi!!!
    Az Apple most kérte vissza hivatalosan a Gizmodo-tól az eltünt egységet…
    Ennyit a sok okos emberről, akik azt hiszik, hogy tudják az Apple mit fog csinálni…
    Azért tart ott az Apple, ahol amiért mindig olyat csinál, amit nem várnak tőle…
    ENNYI!!!

  18. @Pett: egyelore nincs mobil verzio. A javitasan dolgozunk!

  19. Meg csAk malaj
    De jon a tobbi is

    itunes.apple.com/sg/app/sygic-aura-singapore-malaysia/id358731886?mt=8

  20. @Pett: előző 2 postban volt erről téma. Még egy negyediket is majd. Köszi 🙂

  21. azért tart ott az Apple ahol VESSZÖ amiért…
    Béke!!

  22. sziasztok…jaj mi szegény magyarok :)) mondjuk mindig…na meg nézzünk csak oda, hogy hajbakapunk valami piti dolgon. Na mind1, én örültem a postnak, és az adminhoz szól pár sorom….
    Szóval, hogy is van ez a tanfolyam? Netán online nem lehetne elvégezni? Tudod Erdélyből irok, 800 km-re Budapesttől. Szeretnék programozgatni, ehhez – ahhoz már most is értek autodidakta tanulás útján. Esetleg segítenél nekem, hogy iphone fejlesztő lehessek? (gondolok itt arra, hogy pl. az elöttem szólók közül valaki a tananyag letölthető verzióját kérte penzért, vagy ha ismered a “tanítókat”, akkor beszélhetsz is velük egy online tanitás esetleges indításáról)…Várom a válaszod.

    @meeter: Az ilyenek miatt van ilyen nehéz helyzetben az országotok! Értékeld a pozitívat és nézd el a negatívat. Ne blamáld a jót és emeld ki a rosszat….
    BÉKE 🙂

  23. mibe kerül ez a tanfolyás, és mikor lesz legközelebb? naponta mettől meddig tartott?

  24. @meeter: Hát akkor én is csontig benyalok a kulcs-soft-nak, vagyis inkább Komlósi Zolinak, mert tényleg jó teszi a dolgát, jó a tanfolyam, gyakorlatias és személyes tapasztalatokon alapul. A kulcs-soft nak meg azért nyalok be csontig, mert mindezért nem kér egy fillért sem, csupán annyit, hogy, legyen ott az ember és vigyen magával egy mac-et 🙂 Szóval Nekik benyalok, Te meg öcsém bekaphatod 😉 Bocs a sok szóismétlését

  25. Hello ! Engem is érdekelne hogy esetleg a közeljövőben indul-e ilyen tanfolyam vagy akár internetes úton is lehetne tanulni ? 🙂

  26. @Fules: Aztaa ingyé volt és nem tudtam róla? 🙁 lesz még ilyen?

  27. Örülök, hogy ennyire ajánlod a tanfolyamot, de lényegesen hatékonyabb lenne az ajánlás, ha vagy itt, vagy a kulcs soft honlapján valami információ elérhető lenne arról, hogy hol és milyen formában lesznek ilyen tanolyamok, ha egyáltalán. 😀

  28. Hát nekem a 43 meg a 63 ezer is kicsit most sok, de lehet hogy majd befekttek egy ilyen tanfolyamra 🙂 addig is barátkozok a rendszerrel 😀

  29. Én nemrég voltam az említett úriember tanfolyamán. Elég régóta fejlesztek, és amit művelt, az kritikán aluli. Értem én, hogy azzal a gányolással, amit ő művel, azzal gyorsan megírja a kicsi kis programocskáit és hamar a pénzéhez jut. Viszont a csoportunkban mindenki tisztában volt azzal, hogy egy normális objektum-orientált szoftvert hogyan kell felépíteni. Nos, Zoltánról hamar kiderült, hogy ő ezeket az elveket nem érti, nem ismeri, biztosak vagyunk benne, hogy egyedül egy komolyabb szoftver megírásába, javításába, karbantartásába beletörne a bicskája. Egy hét alatt jóval mélyebb dolgokat is meg lehetett volna tanulni ahelyett, hogy lényegében csak a gui-val bohódkodtunk volna. Ha valaki meg akar ismerkedni az iOS programozásával, akkor keressen inkább más módot, az internet tele van jobbnál jobb szöveges / videó tutorialokkal,


Add a Comment