Sziasztok!
A tetrisz már a második generációt kíséri, és sok verzióval találkoztunk már. Ha meghalljátok ezt a szót, már látjátok is a lelki szemeitek előtt megjelenni a lefelé zuhanó alakzatokat és már megpróbáljátok forgatni, helyezni őket képzeletben.
Admin megkért, hogy teszteljem az új “tetriszt”. Ez nem a hagyományos, egy síkban röpködős, forgatós fajta, hanem egy oszlopot forgatsz körbe, ami köré kell “építkezni”.
A neve: Cyctris
Én nem vagyok valami nagy játékrajongó és ráadásul válogatós is vagyok. Admin barátnőjeként természetesen tele van a szifonom mindenféle finomságokkal, de én csak a tetrisz meg a hasonlókat szeretem. Pl.: volt az a repülős, amivel landolni kellett, meg a labirintusos, ja és a azt a labdásat is szerettem, amivel ki kell lőni a téglákat. Szóval egy nekem való játékot kellett tesztelnem.
Első benyomásom az volt, hogy ez egy tök kreatív kis játék. Egyszerű, nem túlbonyolított menüje van (bár hiányolom az options menüpontot), kétféle játékmóddal. A classikus rakosgatós, a másik pedig bónuszpontokra megy és már megadott alapokra kell építkezni.
Kontra:
- Először a legbosszantóbb: a hengert, ami köré pakolgatni kell ugye forgatod, hogy megfelelően tudj forgatni, építeni. De az a bökkenő, hogy ha balra húzom az ujjam akkor jobbra forog, ha jobbra, akkor pedig balra forog. Ez egy idegesítő, de véleményem szerint javítható hiba.
- Másodszor tennék be zenét, vagy hangot hozzá, mert kicsit hiányolom az alapzajt belőle,de úgy, hogy ki-be lehessen kapcsolni.
- Harmadszor a classik módban csak pontokat gyűjtesz semmi több. Izgalmasabb lenne, ha úgy, mint a Tris-ben, itt is gyorsulnának az elemek, ezzel is nehezítve a játékot.
- Negyedszer pedig a high score menüpontot javítanám fel egy kicsit.
- Egy picit lehetne a grafika jobb, hogy áttekinthetőbb legyen a térbeli játék, de összességében nekem bejön a játék.
Nem akarom az alkotó kedvét szegni a kritikámmal (nem mintha sokat nyomna… ). Én egy 10-es skálán 5-6 pontot adnék.
Mivel először a negatív tulajdonságokat vettem alapul, vegyük sorjában a pozitívakat.
- Kreatív, de egyszerű játék.
- Nőknek kiváló.
- iPOD zenét lehet alá rakni.
- Javításokkal akár komolyabb játék is válhat belőle, mert nagyon ötletes.
Utolsó dolog az ára: 0.79 centre volt beárazva (USA STORE) ez tulajdonképpen nem pénz érte, de most már ingyen le tudják tölteni azok, akik már unják a sima tetriszt.
A szifon.com köszöni a promotion code-ot, és várja a fejlesztéseket.
2 Comments
Mi a neve a repulos landolosnak flightplan?
@Ombika: FlightControl 🙂