fbpx Skip to content

Veletek történt már olyan, hogy személyesen keresett meg egy programmal kapcsolatban az Apple?

apple_shop

Hétfőn este békésen sétálok a metró aluljáróban, mikor csörögni kezdett a telefonom. Ismeretlen szám, gondoltam munkahelyről keresnek. Nem kicsit lepődtem meg mikor a kedves csaj megszólal angolul hogy velem akar beszélni. Miután bemutatkoztunk egymásnak, elmondta hogy Ő az Apple-től telefonál, és hogy a Covers Free program 1.1-es frissítésével valami baj van, mert mindig kilép induláskor. Természetesen fogalmam sem volt ott akkor helyben hogy miért, így abban maradtunk, hogy majd küld logot. Röviden ennyi.

A kérdés az, hogy most mi van? :) Csak nem elkezdtek normálisan kommunikálni a fejlesztők felé? Mert annak már igazán itt lenne az ideje, és ez, így egy hatalmas pozitív lépés lenne, amit bevallom őszintén, kicsit szkeptikusan fogadok. Mármint kétlem, hogy ezentúl mindenkit akinek baj van a programjával, fel fognak hívni. Titeket hívtak már? :)

Egyébként a logból semmi nem derült ki számomra, szóval bemásolom, hátha olvassa a blogom valaki akinek mond valamit. Google sem volt nagy segítség, szóval ügyködtem egy kicsit a kódon (megcsináltam amit kifelejtettem a feltöltés előtt =) ), és kivettem a friss részeket, szóval most megint waiting for review.

Íme a log releváns tartalma. Akinek van ötlete, kérem ossza meg velem és a többiekkel:

Incident Identifier: 1B354164-E514-43DB-B677-4B53B42259EF
CrashReporter Key: efb3ba37a5ab16b1463116a1d2acb01dc0cdcd58
Process: covers [165]
Identifier: identifier
Version: ??? (???)
Code Type: ARM (Native)
Parent Process: launchd [1]

Date/Time: 2009-12-07 08:42:43.854 -0800
OS Version: iPhone OS 3.1.2 (7D11)
Report Version: 104

Exception Type: EXC_CRASH (SIGABRT)
Exception Codes: 0×00000000, 0×00000000
Crashed Thread: 0

Thread 0 Crashed:
0 libSystem.B.dylib 0×327bdb5c 0×3272d000 + 592732

1 libSystem.B.dylib 0×327bdb4a 0×3272d000 + 592714
2 libSystem.B.dylib 0×327bdb3e 0×3272d000 + 592702
3 libSystem.B.dylib 0×327d4e64 0×3272d000 + 687716
4 libstdc++.6.dylib 0×338c6390 0×33860000 + 418704
5 libobjc.A.dylib 0×3266d898 0×32665000 + 34968

6 libstdc++.6.dylib 0×338c3a84 0×33860000 + 408196
7 libstdc++.6.dylib 0×338c3afc 0×33860000 + 408316
8 libstdc++.6.dylib 0×338c3c24 0×33860000 + 408612
9 libobjc.A.dylib 0×3266be54 0×32665000 + 28244
10 CoreFoundation 0×32d7b12e 0×32d4d000 + 188718

11 Foundation 0×33fad556 0×33f29000 + 542038
12 Foundation 0×33f828c8 0×33f29000 + 366792
13 Foundation 0×33f81ce0 0×33f29000 + 363744
14 Foundation 0×33f81c3e 0×33f29000 + 363582
15 UIKit 0×30c750d4 0×30bf0000 + 544980

16 CoreFoundation 0×32da845c 0×32d4d000 + 373852
17 CoreFoundation 0×32da60a4 0×32d4d000 + 364708
18 UIKit 0×30c65a1c 0×30bf0000 + 481820
19 UIKit 0×30c65558 0×30bf0000 + 480600
20 UIKit 0×30c79304 0×30bf0000 + 561924

21 UIKit 0×30c790b8 0×30bf0000 + 561336
22 UIKit 0×30c59750 0×30bf0000 + 431952
23 covers 0×0000328a 0×1000 + 8842
24 UIKit 0×30c597bc 0×30bf0000 + 432060
25 covers 0×00002d5e 0×1000 + 7518

26 UIKit 0×30bf4e88 0×30bf0000 + 20104
27 UIKit 0×30bf4a60 0×30bf0000 + 19040
28 UIKit 0×30c45df8 0×30bf0000 + 351736
29 UIKit 0×30c45634 0×30bf0000 + 349748
30 UIKit 0×30c4508c 0×30bf0000 + 348300

31 GraphicsServices 0×31bba988 0×31bb5000 + 22920
32 CoreFoundation 0×32da4524 0×32d4d000 + 357668
33 CoreFoundation 0×32da3c18 0×32d4d000 + 355352
34 UIKit 0×30bf3c00 0×30bf0000 + 15360
35 UIKit 0×30bf2228 0×30bf0000 + 8744

36 covers 0×00002ce4 0×1000 + 7396
37 covers 0×00002ca0 0×1000 + 7328

Meta – iphonefejlesztes.com

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment