fbpx Skip to content

Az Agharta Studios-t lefoglalta a legújabb játékuk fejlesztése, melynek neve: Rogue Planet. A játékot a WWDC-n mutatták be, azóta nem lehetett semmit hallani felőle. Aurelien Kerbeci (Agharta Studios) egy levelében azt közölte, hogy alkalmazásukat két héten belül elküldik az Apple-nek ellenőrzés végett, illetve az is kiderült a levélből, hogy valami nagy játékkiadó cég fogja kiadni a játékot.

Erre is fény derült, a játékkiadó/fejlesztő cég a Gameloft. A Rogue Planet várhatóan november 24-én fog megjelenni, amelyről már annyit tudunk, hogy egy új fajta stratégiai játékról beszélünk, amely egy futurisztikus világban játszódik.

A felhasználók örömére Single és Multiplayer mód is lesz benne, íme egy kis videó, és néhány kép róla:

rougeplanet

rogueplanet_009

rogueplanet_005

Az AppStore-os alkalmazások 80%-a sikertelen…

Bár a napokban az AppStore elérte a 100.000 alkalmazást, de ennek ellenére sok fejlesztő elégedetlen. Egy statisztika szerint mindösszesen csak az alkalmazások 20%-a sikeres az Apple boltjában. Ez azt jelenti, hogy csak 20.000 olyan alkalmazás van, amely igazán nagyra vitte. 5 a 20.000 alkalmazások közül a világ iPhone-jainak több mint a felén telepítve van!

jobs_speaks_app_store

A statisztika szerint az 1000. alkalmazás az összes iPhone és iPod 1,76%-án fennlelhető. Tehát, ha az alkalmazásod eléri az 1000. helyet, akkor már egy sikeres üzletről beszélhetünk.

Olvasd el a hozzászólásokat is

83 Comments

  1. hol van a video ?:)

  2. Bocs, WordPress bug… mindjárt fenn lesz, csak el kell érnem admin kollegát .. 🙂

  3. Király, akkor én sikeres vagyok a >2000 példánnyal!!! Bocsánat, ezt le kellett írnom, olyan jó érzés.

  4. @zenorbi:
    melyik a tied, lassuk megvettem-e mar? 😀
    vagy leszek-e a 2001.

  5. @zenorbi: @protekcio: Bocsánat, de itt nem arról van szó, hogy nem 1000 példány kell, hanem hogy az 1000. helyen legyél az alkalmazások ranglistáján. A ranglista pedig aszerint alakul, hány példányban van, vagyis hány készüléken van az alkalmazás.

  6. egész jónak tűnik… kicsir red alert kicsit heroes kicsit minden 🙂 várom 🙂

  7. Ehhez csak annyit: Nagyon durva játék lessz, már régóta várom az ilyen stilusú játékokat:D

  8. Ez “csak” statisztika.

  9. jaj ez jó játék lesz.Advanced Wars uez a játék csak Game Boyon löktem még azzal.

  10. @Szanya: A számok sosem hazudnak.

  11. @Gyurma: Magyarul több a gagyi mint az igazán hasznos program… Így persze, hogy dicsekszik az Apple hogy húú neküknk van a legtöbb… lehet, de több mint a fele szart sem ér!

  12. @Gyurma: Pontosabban a 80%-a a programoknak.:)

  13. valaki tud mondani valami jó témát iphone-ra?

  14. @Gyurma:

    Nem feltétlenül azt jelenti, hogy gagyi, hanem akkora a verseny és annyi az alkalmazás, hogy nemcsak ütősnek kell lennie az alkalmazásnak, hanem szerencse is kell ahhoz, hogy minél többen rátaláljanak az óriási választékban.

  15. @Mordon: vagy jó marketing kell.

  16. Aztnem írják sehol, hogy melyik az a bizonyos 5 app. ami ennyire kiemelkedik a 200.000 közül. Tippem szerint navigációk és a skype lehetnek, de kiváncsi lennék. 🙂

  17. @ecci: Csak a jó marketinget meg hogy találod meg? Mert 1000 + x féle van. Pl nevesebb weboldalból is tudok mondani rögtön 20-at amin lehetne hirdetni. És a végén pedig nem is biztos hogy bejön az egész marketingre költött összeg. Szóval bonyolult!

  18. @Meta:
    te beszeltel arrol h irtal egy game-t a gravity golfot?
    akadt egy eleg eros konkurenciad:
    toucharcade.com/2009/11/05/first-game-jam-game-gravity-sling-launched-free-dlc/

  19. sziaztok tudom hogy nem ide tartozik de valaki mondjon vmit honnann tudom ingyen leszedni az orbitot az a repo-s source nekem nem ment:S:S HELP!!!!!!!!!!

  20. azoknak akik olvastak a voice over-es postomat, mondom hogy
    safari konyvjelzok/ Iphone hasznalati utmutato/ Kisegites <—– itt
    le van irva szepen magyarul az egesz funkcio kezelese, hany ujjal kell merre poccinteni a kepernyot:) stb.
    aik nem olvastak:
    emlekeztetoul :
    szifon.com/2009/10/28/vendeg-blogger-magyar-beszed-szifon/

  21. Ez a játék valami iszonyatosan felkeltette az érdeklődmésemet nagyon jól hangzik/néz ki. Asszem nagyon sokat fogok vele kockulni az “utcán”, imádom a stratégiát 🙂

  22. @Gyurma: Ezexerint 4x annyi fölösleges alkalmazás van, mint hasznos… Az Appstore-t bönészve én is kb. ezt tudom mondani. Van, amelyiket akkor se telepíteném, ha a fejlesztő fizetne érte… 😀 Az 5 legsikeresebb app meg – igazad van Hypeboy – biztos Skype (vagy msn) meg navik, de gondolom a kamera appok is ide jönnek (CameraGenius rulez… 😀 )

  23. De most komolyan úgy tesztek mintha ez minden platformon így lenne. Amúgy meg legalább itt van egy egy képernyő mentés szemben mondjuk az Android Market-al. Tapasztalatom szerint egyébként a legjobban használható progik még így is az iPhone-ra vannak.

  24. @uTomi: Az biztos, hogy szifonra vannak a legjobb appok (pl. blackra1n, Cydia 😀 ), mert erre a többi gyártó nem vette a fáradságot (a többi szifonkoppintásra nemes egyszerűséggel NINCSENEK appok), csak sok az értelmetlen/felesleges progi. Nyilván az a 20 százalék a nagyon jó kategória. Azt szeretik, amire szükség van, ami az esetleges hiányosságokat pótolja, vagy kényelmi célokat szolgál.

  25. Tulajdonkepp ez meg nem is lenne olyan iszonyat rossz arany, csak az a baj, hogy ebben a 100 ezer appban benne van a kb. mittomen 40 ezer lite verzio, es nem lennek meglrpve ha a “sikeres” cuccok, pld. az 1000. stuff aminek a szamok szerint 880 ezer installalt peldanya van, az mondjuk egy lite verzio lenne, meg ugy a “sikeres” cuccok (szal mibol nem 2 darabot toltottek le) 90% is lite verzio lenne … es sajnos ha ezt is nezzuk, akkor ez a nem tul rossz, de kemeny arany, egy ultrarossz arannya valik …

  26. @tteemmpp: Jahh… Az a baj, hogy mind az Apple, mind pedig a sok-sok fejlesztő csak a pénzre hajt. 🙁 Aztán meg csodálkoznak hogy mindenki MIPatchet telepítget, de nem viccből.
    Nem kellene annyira pénzéhesnek lenni, kedves Apple, kedves fejlesztők és kedves marketingprojektigazgatótanácsadóhelyettesek… 😀

  27. jelentem hogy gyari 3.1.2vel tehat eredeti basebanddel fut a telom miota van blacks0w pontosabban 74 oraja (3nap es ket oraja) es meg mindig 22% on van az aksi

    custom 3.1.2-n masfel nap alatt csokkent le 22-re.

    Udv

  28. Csá bocs hogy ide írom, de lenne egy fontos kérdésem. Kezdő szifon júzer vagyok, és a kolis gépemről már felmásoltam rá egy csomó zenét, de még az itthoni gépről is fel akarok tenni 1-2 albumot. Persze itthon nincsenek meg azok a zenék amik ott megvannak, és az iTunes csak azt mondja hogy le akarja cserélni a telefonon lévő zenéket arra ami itthon van. Ha ezt megengedem neki akkor mindent letöröl és csak az lesz rajta ami itthon is megvan? Van vmi megoldás hogy az is fent maradjon ami most rajta van és azt is fel tudjam tenni ami a mostani gépemen van?

    Előre is köszi a segítséget.

  29. Basszus, akkor te nem telefonálsz egész nap… 😀 Nekem jó, ha egy napot elmegy… 3Gs

  30. @kulkris: Bizony letörli a telóról, ha az otthoni géppel szinkronizálod. A megoldás az, hogy az otthoni gépről át kell szállítanod a cuccot a kolis gépre, és ott kell feltenni a telóra. Ha JB-s a telód, akkor el tudod érni a teló file rendszerét. Tehát file rendszeren keresztül másold át a telóra egy tetszőleges könyvtárba az összes zenét, majd másold ki a telóról a kolis gépre. Ott tedd be az iTunes-ba, töröld a telón az ideiglenes könyvtárat, és szinkronizáld vissza a zenéket.
    Kicsit mulatságos ez az oda-vissza pakolászás, de csak így megy.

  31. @kulkris: Ha pedig nem JailBreak-es a telefonod, akkor a hurcolászást egy pendrive-on vagy CD-n kell megtenni.

  32. @Andris2030: én van amikor 1 nap 4x töltöm 🙂 Főleg most hogy külső keverőpultnak használom wifi-vel… 🙂

  33. Szerintem az hogy “csak” minden ötödik app használható valamire, és a többi marhaság nem is rossz arány! Aki egyszer is járt az apps tore- ban, az tudja hogy milyen könnyű kiszedni azt ami kell. Ennyi! 🙂

  34. Volt még az orbitra vonatkozó kérdés, mikor lesz 2.0 kiadva, az nagyon tetszett!

  35. @Zoltan: 3G, vagy 3G[S] -ed van?

  36. OFF//SOS

    Valaki segitsen pls! Azt írja ki az iTunes h már 5ször Authorizáltam a nemtommit. és igy nemtok ingyenes appot felrakni, se iponeról visszamásolni! mit lehet csinálni?

  37. Köszi a helpet!!! Akkor ezek szerint az iTunes úgy szar ahogy van, de nem vágom hogy a programokat akkor miért engedi… Szar!

  38. Ja és ha meg rákkatolok hogy Deauthorize akkor valami audible account-ot kér olyanom meg nincs.
    Valaki help. 🙂

  39. @Andris2030:
    reggel 30p wifi utan 50p zene meloig aztan estig telefonalgatas utana itthon kicsi wifi alvas es ugyan ez meg ketszer most amugy 20% 77 ora utan

  40. @Kyle:
    3gs

  41. @protekcio: Az 1000-be bent vagyok egyébként (Angliába). Az alkalmazásom neve meg School Timetable.

  42. Feltettem a Rogue Planet pre-IPA-jat, siman ugy lehet telepiteni mintha kiadott ipa lenne:

    http://tinyurl.com/ynupj4

  43. Sziasztok hogy lehet tört programokat felrakini Iphonra? Mit kell hozzá Felrakni miután felraktam a Cydiat?

  44. @Rendon: stable.szifon.com repoból a mobilinstallation crack 3.0-t

  45. Off : Tudnatok valamilyen autos tartot ajanlani ami hasznalhato lenne a 3g-mmel amin egy rebel serpent tok van? A jelenlegibe sajnos tokkal egyutt nem fer el a telo, levenni a tokot meg eleg maceras minden alkalommal :S

  46. @Rendon:
    itt az oldalon jobb felso sarokba beirtad volna kb ugyan ezt, mar okosabb lennel es kevesbe lusta

  47. Urak! Mitől lehet az, hogy nem tudok iTunes-ból telepíteni semmit csak olyan appokat, amiket a hivatalos forrásból szedek le. Eddig három próbálkozásom volt, három különböző forrásból. Minhárom helyről úgy jött le a cucc, hogy .rar volt a kiterjetsztése. Ebből az egyiket kellett kicsomagolni, abban volt az .ipa. A másik kettőn kiterjesztés módosítás történt, mert így nézett ki a fájlnév: valami.ipa.rar. Törötltem a .rar-t a végéről, meglett az ipa, fel is ismerte az iT. de telepítésnél hiba.
    A telepítést elkezdni, ám nem fejezi be és kiírja, hogy mit tudom én 3 dolog nem lett telepítve mert..
    Tudok benne segíteni, vagy tudni kell azt, milyen hibakóddal jelölte a ‘mert dolgot?
    Előre is köszönöm!

  48. @visonc: olvass vissza hármat!

  49. … elvileg ez megvan.. :S
    Beleszaladtam volna három olyan ipa-ba ami fos?
    De eddig ez sem volt jellemző..

  50. @visonc: eddig működött? ingyenes progi + reboot megvolt a mob.inst. crack telepítése után?

  51. Annyira buzi az index hogy az mar hihetetlen
    termeszetesen mindent leszolnak, jobbat ugyan nem kepesek letrehozni…
    ime:
    index.hu/tech/2009/11/06/hangyahaboru_erintokepernyore/

  52. google wave iphonera

    appulo.us/appdb/?page=viewapp&id=12722

  53. @laserze: Igen… Hisz töltöttem már le cuccot, fel is ment, működött simán…
    Este megnézem mégegyszer, valami mással….

  54. “visonc
    Urak! Mitől lehet az, hogy nem tudok iTunes-ból telepíteni semmit csak olyan appokat, amiket a hivatalos forrásból szedek le.”

    Te ugye viccelsz és a kérdésed csak költői!
    Nem bántásképp írom, inkább tapasztalat.
    Hidd el ha megveszed azokat a progikat amire szükséged van akkor nem kell ennyit bíbelődni a töréssel + hogy nem müxik.
    Peace
    Leültem.

  55. @Zoltan: Az szép… Mondjuk nekem is lényegesen jobban bírja a 3GS, mint a 3G, de két nap kizárt. Lehet, hogy talán mert szinte egész nap mozgásban vagyok kocsival? Ki tudja… Egy érdekességet tapasztaltam, hogy amikor a 15%-os töltöttséget eléri, azt nagyon sokáig tartja…

  56. @Andris2030:
    most radugtam gepre ugyan mert feltelepitettem a google wave-et meg egy masik kis jatekot ezert most 22%
    de ma mar wifiztem is teloztam is meg smseztem is meg jatszottam is kicsit
    szoval ma este lesz 4napos

  57. Van otletetek,hogy a red alert alternativ verzioja miert lep ki a palya megjelenitese elott? Mar tobb verziot is kiprobaltam. 3G-m van 3.0.1-el. Koszi!!! Kellemes hetveget!!!

  58. @Gerresu: “Nem bántás képpen”, de ha csak akkor akarja megvenni a cuccot, ha JÓL kipróbálta… Az én példám: Kipróbáltam a sygic-et, de szar volt.(69 euró spórolva), majd az I-GO-t (100 Euró), de az sem jött be. A NAVIGONT is nyüstöltem, jó sokáig, és az tetszik…Meg is vettem, 79 Euro-ért. Szóval, jogos mindenki kérdése, hogy jajj, nem megy fel a tört verzió. Mert 300 eurót elkölteni próbálkozásként nem érdemes. Anyósom egy havi nyugdíja…

  59. @Zoltan: Irigyellek is, kutyául… 😉 😀

  60. @CercatO: sb settings-szel tedd safe módba a telcsit, és menni fog… (nekem ez volt a megoldás)

  61. Sziasztok!

    Van valakinek a telóján gooooal progi? Csak mert 3 napja nem küldi az eredményeket, nem tudja valaki h mi lehet a baj? Köszi előre is.

  62. @Sign27: Net van? :D:D:D

  63. Senkinek sem működik azóta, akit ismerek. 🙁

  64. @Sign27: Akkor a logika azt diktálja, hogy a hi
    ba nem nálad van…

  65. @Zoltan

    A telefonod mit ír, mennyit használtad? Az én 3GS-em max 7,5 órát megy 25 óra készenléti idővel. Szinte semmit sem telefonálok, de sokat netezek wifivel.

  66. lehet,h az appstore-os cuccok 80%-a szar, ellenben lehet,h appulon sikeresek XD
    Amugy meg sztem le kéne vonni a tanulságot,h azoknak a programokan a 99%a egy RAKÁS SZAR! ugyhogy nem értem, miért csak a 80% sikertelen!

  67. @siriuspapa: Azért, mert vannak jók is. Am biztos appulouson sikeresek igazán… XD Most jön le egy camera app pont… 😀

  68. Üdv! Tudom hogy off a dolog, de nem bírom iphone nélkül és gondoltam itt megpróbálom!
    IPHONE 2G-T SZERETNÉK, KÉPERNYŐ HIBÁS , BRUTÁLISAN KARCOS NEM ÉRDEKEL. TÖLTŐ , HEADSETT MINIMUM LEGYEN. KAMU IPHONE NEM ÉRDEKEL! AZ AKKSIJA EGY NAPOT BÍRJON KI LEGALÁBB.
    CSERÉBE TUDOK AJÁNLANI EGY ÚJ NOKIA E71-ET AMI 23HÓNAP NOKIA GARIS, FULL TARTOZÉK, GREY STEEL SZÍN! HA EZ NEM ELÉG AKKOR ADOK MÉG EGY KEVESET HASZNÁLT NOKIA-BH100-AS BLUETOOTH FÜLEST MELLÉ.
    érd: Budapesten 30/359-2947 email: [email protected] msn: [email protected]

  69. @Gerresu: Utálom az olyan embereket akik azt hiszik magukról mindenhez közük van, és megmondhatják a másiknak, hogy mit tegyenek. Ilyen vagy pl Te is ebből a hozzászólásból ítélve… Na most vicceltem!
    Előzőleg nem. Tanács: foglalkozz csak a magad dolgával!

    Más: (Gerresu figyelj) kéne az undercover ‘krekkelve. Linket tud valaki adni? appulo nem jön be
    Köszönöm! Szép estét!

  70. @Hansen:
    azt hol kell nezni?
    most vagyok 5% on ugy h a buszon meg jatszottam is negyed orat ma

  71. general/ usage 🙂

  72. @Crazy:
    jo jo de mivel kozben telepitettem ra ipat ahogy ittam igy nem tudok adatot mondyni utolso toltes ota eltelt ido most pl ki van huzva mert elobb lemasoltam 5 db kepet… Amugy most is wifirol irok meg mindig 5% szetintem mingya meglesz a 4.nap

  73. Nincs mára hír vagy mi van? Annyira halott az oldal, csak az offok élnek itt :S

  74. Nem ittam hanem irtam . Auto correkcio 🙂

  75. Na most 2% ( most is wifirol ) szoval kbra megvan a 96 ora (4nap)

  76. Na kikapcsolt annyira h 5 p toltest kert mire 5%on Vissza kapcsolt 🙂
    amugy apple irja h havi egyszer hagyni kell h magatol kikapcsoljon!!!! Novemberre igy megvolt:) oktoberben is hagytam ehen halni 1x.

    Szoval hozza tartozik az igazsaghoz hogy 4 napot ugy birt hogy napont 1-2 alkalommal 1-1 ipat telepitettem ra, tehat addig kapta a kajat usbrol de ez max 1-2 perc alkalmankent.
    Tehat a 3.1.2 gyarilag jol gazdalkodik az energiaval 3gs-en.

    Udv

  77. sziasztok !

    Nemrég vettem Iphone 3GS-t, jailbreak eltem, csak nem tudom, hol lehet találni hozzá tört progikat. Nincs valami olyan oldal mint az iTunsba az appstore, ahonnan lehet csemegézni a tört progik közül?

  78. @peetboy84: h t t p ://appulo.us/ ; h t t p ://ihacks.ru/ ; stb-stb.. (google a barátunk…)

  79. @Zoltan
    Settings/General/Usage
    Próbáld ki úgy is, hogy nem rakod töltőre napközben.

  80. @zolihun:
    azt nem birom ki h ne kossem ra itunesra ipa miatt v zene miatt illetve esetlegesen ne masoljak le kepet , mindezt 4napig. Ezt nem varhatod el tolem 🙂

  81. OFF:
    navigonba amibe csak orosz térkép van vhogy belehet tenni egy egész európa térképet??? légyszi válaszoljatok!!!!!!!

  82. @zenorbi: A School Timetable-t nem lehet valahonnan letölteni? Nagyon megtetszett de sehol se találom:(


Add a Comment