fbpx Skip to content

Tegnap este unalmamban elővettem egy HTC Cruise telefont. Nem szeretem a windows mobile-t, sőt szerintem hasznavehetetlen. Képtelenség vele sms-t írni, képtelenség vele bármit is csinálni a telefonáláson kívül. Viszont érdekelt a dolog.

Pár napja felmerült bennem, hogy ezt is lehet tuningolni és biztos vannak jobb dolgok hozzá, így hát “jailbreakeltem” és próbálkoztam pár egyedi szoftverrel, illetve az android rendszerrel.

Az első próbálkozás nyilván egy 6.5-ös WM volt. Sikeresen fel is települt úgy megy ahogy kell, igaz nem megy rajta a wifi 🙂 De ezt betudom annak, hogy valamit én rontottam el.

CapScr0029

A menü a szokásos és igazából kézzel is lehet irányítani nem kell a ceruza. Az alap windows mobile lagg meg van, de ettől függetlenül szép a felület.

Ezután elkezdtem utána nézni az Android rendszernek HTC telefonokra. Sajnos nem hallatom túl sok jót és ne is várjam, hogy minden menni fog rajta, de azért ki lehet próbálni. Sok olvasgatás és próbálgatás után sikerült is telepíteni és futtatni a rendszert.

android

Első ránézésre nem rossz, sőt vannak benne jó megoldások. Kb. olyan érzésem volt, mikor először fogtam a kezemben az iphone 2G -t, csak ugye itt már hozzá voltam szokva az érintő kijelzőhöz stb stb. A rendszer összességében tetszik. Ami ugye teljesen új, hogy itt totálisan testre szabhatod a képernyődet anélkül, hogy bármi hack kellene hozzá, ezt ugye mi hiányoljuk. Egyébként a billentyűzet hasonló mint az iphone-on, de nem érzetem azt a sima írást mint az ott, itt azért jobban oda kellett figyelni mit nyom az ember. Összességében a rendszer jó és sok minden plus telepíthető a telefonra, igaz itt már inkább telefon és üzleti alkalmazások vannak mint sok baromság vagy játék az App Store-ból. Véleményem szerint a windows mobile használhatatlan, de az android kezd felhasználó barát lenni és tényleg meg akarja mutatni azt, hogy “bármelyik” telefonra telepíthető egy üzleti szoftver amit “mi” fejlesztünk.

El is érkeztünk a nap híréhez:

Megérkezett a T-Mobile Pulse Magyarországra

keszulek_pulse

A utóbbi időben rendszeresen olvasok egy kolléga által írt android blogot, az http://android.rook.hu-t. Az ő oldalán lehet elolvasni, hogy mit is tud ez a Pulse és persze, hogy Android fut rajta. Ezért engem kifejezetten érdekel is, szeretném felvenni a t-mobile-lal a kapcsolatot, hogy tesztelhessem. Esetleg, ha valakinek van t-mobile-ban dolgozó ismerőse Budapesten megköszönném, ha felvenné velünk a kapcsolatot e-mailben.

Szóval a T-mobile Pulse-zal már egy teljesen android telefont kapunk, és nyilván az iPhone ár töredékért. Sajnos többet egyelőre nem tudok mondani, remélem tesztelhetem a napokban… Olvassátok el az android.rook.hu cikkét a telefonnal kapcsolatban.

Olvasd el a hozzászólásokat is

29 Comments

  1. Szia! WM-hoz vagy új típusú PDA-hoz honnan tudom letölteni a 6.5-ös rendszert? Illetve hogyan lehet azt telepíteni, és feltörni? Érdekellne a dolog engemis…

  2. Szifon az szifon! Amikor megvettem legelso szifonom ami nem is olyan reg volt, (3gs) feltettem a nagy kerdest h miert nem vettem mar meg akkor amikor megjelent a legelso! Azota mar a felesegemmel 3 szifon boldog tulajdonosai vunk! Egy sajna meg pihen mert varja h frodo varazsoljon! 🙂
    azert azt mondom HAJRA Android!

  3. @Gabesz: az készülék függő,de az én kedvenc lapjaim htt p://forum.xda-developers.com htt p://www.modaco.com

  4. Xda developrs

  5. Köszi szépen, így már mennifog:)

  6. Kíváncsi leszek, hogy az android fel fog e menni touch-ra 😀 ? Erre legalább van winre sdk.

  7. tetszik a foto ahogy az adnroid logon megjelenik az alma logo 😀
    en azt varom h andorid fusson iphoneon, kivancsi lennek ra nagyon.

  8. Geohot hogy áll az unlockal, mert a 3Gm már nagyon sír 🙂

  9. Nem akarom hogy kinyirjatok,enis szifon parti vagyok,de ez a pulse ez nagyon jonak tunik!

  10. Jófajta a Pulse, kár h nem multi touch. Kérdés h a T mennyire fogja frissíteni a szoftvert, symbianos tapasztalataimból kiindulva sok jóra nem lehet számítani.

  11. OFF:
    segítségre szurolok! 2G – 3.1.2 custom restore>> 1604-es hibát dob ki ?
    mit lehet tenni?

  12. OFF, de Angliában és Írországban 2010 elejétől már a vodafone is árulni fogja az iphonet. Most kaptam prospektusban. Hátha jön ide is 😛

  13. @tuti°: Nekem az segített hogy leszedtem a Custom firmwaret innen amit előregyártottak. Feltettem a 3.1-et, azt redsnowoltam 3.0-val, majd rátettem a 3.1.2-t. Lehet van egyszerűbb is de ez megoldotta a 1604-et.

  14. Helo mindenki! nagyon nem ide tartozó a téme de: Valaki nem tudja véletlen hogyan lehet 3g-en 3.1.2-es rendszeren keyboard témát alkalmazni mert winterboardal ha beállitom nem történik semmi leszedtem egy iAcess nevű alkalmazást és oda bemásoltam a letöltött témák mappáját egyből kedvencek temetője lett a telefonból azonnal összeomlott a rendszer!4ha tud valaki segiteni az írjon mert nem jöttem még rá a megoldásra!előre is köszi

  15. Bakker, azért nagyon hajaz az iPhone-ra pár képernyő részlet 😀 Az elején nagyon vicces, hogy nem oldalra, hanem felfelé kell húzni az ujjad 😀

    http://www.youtube.com/watch?v=Yv1iJQTn5zA

  16. @Lovi: köszi de már sikerült nagy nehezen megoldani:)
    az volt a baj h nem jól volt dfuba:)

  17. @Lovi: ezt olvastam én is, és jó lenne ha jönne vodkafonhoz, mer 2011be ismét lejár az előfizum, és jó lenne ha nem kéne várni meg figyelni hogy mindíg lehessen függetleníteni..

    amúgy ezt a pulse-t szívesen kipróbálnám, mégis mit tud…

  18. Ezek az androidok remélem felnőnek annyira, hogy lenyomják a mostani árakat 🙂

  19. Off 🙁
    Ha veszek az autómba egy ilyen fejegységet : Sony MEX-BT3600U
    sony.hu/product/ica-bluetooth-car-stereo/mex-bt3600u
    akkor ez elvileg tudja hogy Bluetooth-on keresztül hallgassam a zenét? Iphone 3GS
    Akinek van ilyen tapasztalata válaszoljon!

  20. [img]http://m.blog.hu/la/labigabi/image/rss_toilet_162.jpg[img]

  21. Kedves Iphone-os kollegák.

    Tudom, hogy nem ide illő, de talán itt kapok választ.
    Eddig is iphone-om volt(2g, 3g, 3gs), de ma vettem egy újat(3gs), és gyárilag 3.1.2-es szoftver van rajta, és valahogy sehogysem tudom JB-elni.
    Elindítottam a feketeeső. (Rc2) és összeomlott a teló renszere. Próbáltam rc1-el is szintén zenész.
    Valami ötlet, hogy hogyan csináljam meg?

    Válaszokat előre is köszönöm.

  22. A Blackra1n 1004-es hibát ír ki, amikor telepíteni akarom a cydiát.

  23. @xchris: vidd vissza a t-hez, és mondd meg,h nem tudod jailbreakelni. én is ezt csinaltam, és kicserélték

  24. Ennyire hülyének nézel, vagy csak vicces kedvedben vagy?

  25. nem tudom, de még a demó videón sem szép a menürendszer mozgása. Kissé darabos. Néztem pár videót, a készülékről és össze vissza simogatják, mire valamit is reagál a teló. Engem nem győzött meg! Arról nem is beszélve, hogy a menürendszer kész káosz. Az előfizetés mellé ingyen adnak két hetes oktatást a használatról?
    Mikor a szifont első alkalommal a kezembe vettem, egyszerű és logikus menürendszer fogadott.
    Azért bemegyek egy t-pontba és személyesen is letesztelem az új jövevényt

  26. @xchris: JB előtt:
    1.) Szifon, számítógép reboot.
    2.) Feladatkezelőből iTunesHelper, iTunes, iPodService, AppleMobeDeviceService kilő.
    3.) Szifon gépre dug, kikapcsol.
    4.) blackra1n C:\-be felmásol, elindít, make it ra1n->waiting for device.
    5.) Szifon bekapcsol->entering Recovery->JB
    6.) Kész!
    Lehet, hogy többször kell próbálkoznod, de egyszercsak sikerülni fog!

    @siriuspapa: Ne…! Ugye csak viccelsz?

  27. Tényleg, hogy áll az androidot a szinonnak projekt? 🙂


Add a Comment