fbpx Skip to content

Szeretnék nyitni egy második felvonást az egésznek, mivel azóta jöttek levelek és próbáltuk mi is elérni a t-mobile ügyfélszolgálatát.

Helyzet:

A T-mobile-nak van egy listája amin körülbelül 150-200 előfizető van, akik iphonenal rendelkeznek. A T-mobile képes lekérdezni, hogy iphone -e vagy nem. Nos ezeknek az ügyfeleknek nem, vagy csak nagyon kicsi mobile internet előfizetésük van. A probléma ott kezdődik, hogy ezek az ügyfelek valamilyen oknál fogva nagyobb forgalmat generáltak és emiatt a t-mobile szeretné “megvizsgálni” a telefont, mert rendellenesen forgalmaz. Tehát szó sincs róla, hogy itt a jailbreak vagy a magyarítást szeretnék megállítani, vagy elfojtani.

Levél:

Következőt tudtam meg T-Mobile-os kapcsolatomtól:
Nem szálltak rá az iPhone-osokra, hanem azt figyelik (már elég régóta), hogy
– az ügyfél a megszokott adatforgalmához képest kiemelkedően többet forgalmaz,
– nincs mobilinternet előfizetése, de van jelentős adatforgalma.
Ezekben az esetekben felhívják az ügyfelet és figyelmeztetik a kiemelkedő forgalomra. Az egész megelőzésre szolgál, nem csendőrséget játszanak.
Ha van konkrét eset (névvel, telefonszámmal), akkor annak utána tudnak nézni.
Egyébként én a pushra tippelek, az okozhat galibát.
Üdv

Olvasd el a hozzászólásokat is

276 Comments

  1. Ez így hihető és logikus.

  2. Nah, ez egy hír!

    OFF: Van-e még a T-Mobile-nak a GS-ből? Mit tudtok?

  3. Megoldva:)
    Arra jó volt az előző hír hogy kicsit felpezsdítse az életet, megvolt a napi izgalom 🙂

  4. @MegyoCon: Én kedd reggel vettem meg Székesfehérváron az utolsó 3GS-t. 1db fehér 32GB-os maradt nekik, mert valaki visszamondta a rendelését. Pénteken délután 3kor már elfogyott amúgy mindegyik, mondta a hölgy. Ja, és kemény 25db-ot kaptak összesen 🙂

  5. Akkor most a push miatt hivogatjak az embereket? Teny h nekem sincs net csomagom, de ez ne zavarja mar oket…akkor most nem fognak letiltani nem?

  6. @MegyoCon: Szegeden sincs, én szombaton vettem Fekete 16 Gb-osat. Én kaptam az utolsót, mivel pénteken férrerakattam 🙂

  7. nos akkor talán illene az előbbi cikket törölni, mert ez így már bulvár jellegű ba*omkodás, no offense

  8. @MegyoCon: BP-en Pénteken elment mind. Kecskeméten hétfőn még volt. A céges ügyfélszolgálaton meg azt mondta egy belsős, hogy a héten lehet kapnak még PÁR! darabot.

  9. @Typhoon: nem akartam törölni, mert akkor meg amiatt van felháborodás, mint múltkor.

  10. OFF: azért mindentől függetlenül -> még azt mondják válság van, közben a valóban szerénynek nevezhető kínálat pillanatok alatt elkel! elgondolkodtató…

    ON: kiváncsi leszek ennek a sztorinak mi lesz a vége, a hálózaton keresztüli monitor pedig szintén elgondolkodtató…

  11. @admin: Ne is töröld, mert a végén ott egy “gyöngyszem” 🙂

  12. @admin: Akkor ha en most JB-elem akor le fognak tiltani? mert engem felhivtak es azota gondolkodom h JB-eljeme(most akkor latjak JB-et vagy sem?)

  13. @Steev: Szerintem egyértelműen nem. Az egész (a hír szerint) az internetes adatforgalomról és az abból adódó magas számládról szólt.

  14. t azt mond, amit akar. vagy elhiszed vagy nem.
    a push nem forgalmaz annyit, hogy jelentos eltereseket mutassanak ki.
    jbsek tovabbra is parazhatnak

  15. @betarudi: Senki nem mondta, hogy a Push okozta. A JB miatt meg miért kellene parázni? Ezt továbbra sem értem.

  16. @Steev: Nem, csak nagy volt az adatforgalmad és sztem a szervízes ezért mondta, hogy ne JBeld mert az okozhatja(vagyis lehet egy cydiás progi vagy éppen a push) a csomagodhoz képest nagy adatforgalmat és ők így gondolták megelőzni/kiküszöbölni a problémát

  17. @BoRRoNeo: Nincs netelofizetes a kartyamon, ergo nincs adatforgalom a kartyan, szoval nem szolhat az abbol adodo magas szamlambol…(nem is fizetek tobbet mint elotte, de jo lenne tudni mar h mi van mert kezdek osszekavarodni 😀 )

  18. szépen csendben kijött a copilot navigáció is igaz eddig csak nagybrittet találtam

  19. @f.gergely: Nem mindnekire ugyanúgy hat a válság. Pl ha havi 1millát kerestél, most meg “csak” 500 ezret, akkor keményen sújt a válság téged, de még mindig belefér a budget-be egy szifon. 😉 Meg nem nagyon volt mit elkapkodni, na meg egy ikon400-al nem is is annyira drága.

  20. pontosan, epp ezert nem lehet a push.
    mivel az adatforgalom ellenorizheto a teloban, igy nehezen hiheto a t indoklasa.
    parazni meg azert kell, mert a t es apple szerint jogserto a jb, raadasul a kezuk a telefonodba eler. es ha valami disznosagot akarnak tenni, nem kerdeznek meg teged elotte, csak megteszik

  21. @betarudi: Amúgy ilyet sehol soha nem tettek meg a JB telókon, majd pont itt hungarisztánban kezdik… röhej lenne.

  22. A T-nél ugyvan hogy attól, hogy te nem kérsz a netstart be van kapcsolva alapból ami azt jelenti, hogy 13Ft/ 10kbyte-al fizetsz havi díjja nincs, ha a 3g ki van kapcsolva akkor vidáman rohangászik a neten EDGE-l a szifon(E betü fent). Az enyémben pedig(T-s 3gs) az APN-ek beállításait nem tudom piszkálni. Legjobb megoldás ha nincs net csomagod azonnal kikell kapcsoltatni az ügyfélszolgálaton az adatcsomagot Az E betű vagy a 3g kijelzés marad csek nem tud csatlakozni. Én is beszivtam kb 100kbyte-al, pedig nem indítottam semmit csak a wifi-n nem volt net átgyalogolt edge-re, s a skype futott, ennyi. Magad is megtudod nézni a havi forgalmad forintban a t-mobil honlapján a my t-mobilban.

  23. Na most én is megnyugodtam…
    De szó se róla nekem is felb**a az agyam ez előzö hír, és én is vártam a rejtett hívást a trétöl…..
    És valóban nekik semmi hátrányuk nincs abból, hogy van JB a telón.

  24. Egyszerű kérdés. iPhone 3G-m van, Pannonos előfizetéssel használom, természetesen ultrasn0w-val, eredetileg T-mobile-os volt. Ugyebár egyértelmű, hogy a T-mobile-os előfizetést nem én használom, azzal gyakorlatilag 0 adatforgalmat generálnak, míg én a Pannonnal adok neki rendesen. Most akkor iPhone alapján vizsgálják az adatforgalmat vagy előfizetés alapján? Tehét én ez esetben veszélyeztetve vagyok, mivel iPhone-nal nagy adatforgalmat generálok annak ellenére, hogy az előfizetéssel semmit. Válaszaitok előre is köszönöm

  25. szóval ha én most veszek jailbreakelt iphone 2G-t,akkor nem érhet meglepetés a T-mobile-tól???én csak WLAN-t használnék,de nehogy már beleüssék az orrukat a T-sek hogy én mit használok 😀

  26. @betarudi: Nekem nem ez az első okostelefonom, mindegyik így vagy úgy törve volt, soha senki nem tudott vele mit csinálni. A legrosszabb ami történhet, hogy letiltják a telefonom, azaz lesz egy navigációval ellátott iPod Touch készülékem huszonezerért. Nem mellesleg havi közel 7 órát telefonálhatok és 2Gb adatot forgalmazhatok 10 ezer Ft-ért egy másik telefonon, azaz kb. 20Ft-os percdíjon beszélhetek. De nagyon kiszúrtak velem. 🙂

  27. Unokatesóm kapott tőlem pár hónapja egy iPhone 3G-t dominóval, nincs JB-elve a telefonja, nem is volt, nincs net előfizetése, csak az otthoni wi-fi-t használja és felhívták ma őt is hogy vigye be 5 napon belül mert LEHET HOGY MEG VAN HACK-ELVE, különbe letiltják. Akkor most hogy is van ez?

  28. @Peti: hányszor kell még elmondani?: attól, hogy nincs netcsomagod, még forgalmazhatsz adatot, csak k*rva drága lesz. Aki iPhone-t használ és nem akar mobilinternetezni, az tiltasson le mindenféle adatforgalmat az előfizetéséről!

  29. @MegyoCon: Levan soha nem is volt engedejezve semilyen csomag sem ami adatforgalomhoz kapcsolodna, erre mit lepsz?

  30. @Invi: OFF: a kérdés az, hogy valódi-e a válság vagy mesterésges 😉 Mellesleg sztem az első készleteket elhappoló vásárlók nem mind keresnek havi fél misit…

  31. @MegyoCon:
    Akkor rosszul fogalmaztam? Nem vagyok retardált, nem kell kioktatni. Le van tiltva az unokatesóm nete mint írtam, csak otthoni wifit használ, egyetemista, nincs sok pénze stb, összesen 4kbyte-ot forgalmazott.

  32. gyikok kedveert:
    apple gazdasagi tarsasag, erosen profit orientalt, vagyis minel nagyobb arbevetel, minel tobb haszon, ezert vannak a piacon.
    t-mobile detto (huh?).
    magyarorszag kis orszag, keves apple felhasznalo, tehat kis bevetel, kis profit, kis piac. ha globalisan nezzuk, elenyeszo mennyiseg.
    magyar iphone felhasznalok (hw/sw) egyik resze nem modosit, masik resze jb. tehat az amugy is elenyeszo mennyisegu felhasznalok szama jelentosen kevesebb, miutan sokan jb felhasznalok.
    mivel apple es t belelat a pontos szamokba, igy teljesen biztosan tudjak a felhasznaloik adatait, szokasait (telefonalas, internet, sms, app store, jb, stb.)
    valoszinusithetoen azert is magasak itthon a keszulek arak, mert szinte semmi bevetele nem szarmazik applenek a magyar userek altal toltott appokbol, igy a vamon behozzak, amit buknak a reven. igen, ez is tenyezo az arkepzeskor.

    nos, ezek utan jon a hoax, hogy a t berendeli a gyanusnak tuno iphoneosokat. erre minden jbsnek megdobban a szive. miert, kerdezitek. a valasz minden bizonnyal pszichologiai eredetu. mert aki jbkel, az tudja, hogy megszegi a szabalyokat, ezaltal eselyes, hogy jon apple es jol seggbedug. senki se gondolja, hogy a hir nelkul nem tudja apple es t, hogy ki mit csinal a telefonjan/szamitogepen.
    aztan jon a kiigazitott verzio, miszerint a t a keszulekeket akarja megvizsgalni tulforgalmazas alapos gyanuja miatt. de mi a valos ok, tudja valaki? hol a hivatalos verzio? ami egyebkent nem is erdekes.

    persze nem azt mondom, hogy apple es t le akarja zuzni a jbseket, minden esetre aki egy ilyen info alapjan beijed, annak van ra oka.

  33. @BoRRoNeo: a letiltott keszulek/hasznalhatatlan keszulek helyett az ember vesz masikat (mindegy mennyibe kerul) es szepen forgalmat bonyolit rajta, ezaltal fizet. amig te fizetsz a szolgaltatonak es nem forditva, addig ne orulj, hogy ugyes vagy

  34. @Steev: Érdekes. Keltsünk hisztériát!

  35. @betarudi: apple legegyszerűbb dolga lenne az, ha a mindig kihasznált hibákat befoltoznák, és úgy tennék lehetetlenné a JB-t. Persze ha akarnák, de eszük ágában sincs, bárhogy nézzük, a warez nem feltétlenül káros az AppStore-on belül sem, jómagam is rengeteg alkalmazást kipróbáltam, és abból talán 5 maradt a készüléken, természetesen megvásárolva az iTunes-ból. Ha a többit is megvettem volna potyára, mert hogy szar minőség, nem is azt tudja amit, akkor körülbelül azt érték volna el, hogy SEMMI mást nem szednék le, aminek nincs próbaverziója. Szóval szummázva, eredmény az eladásokat tekintve ugyan az, az a pár ember, aki warez programot használ, pont kompenzálódik abból a párból, aki épp emiatt veszi meg.

    Valaki előző postáradatban mondogatta, hogy amíg a törlesztés nem telik le, addig a készülék a szolgáltatóé. Nos ezt én más hogy tudtam, s megkérdeztem egy ismerős jogászt, és ő is megerősített, hogy a szerződés aláírását követően, a telefon kezdőrészletét kifizetve, azt átvéve a készülék teljes egészében a te tulajdonodat képezi, ergo annak visszavételére nincs lehetősége a T-nek, nem olyan dolog ez, mint mikor autót vásárolsz, és a végén a bank elnyeli, ha nem fizeted. Itt is vannak eszközök a szolgáltató kezében a nem fizető tulajok szankcionálása érdekében, készülék letiltás, egyéb úton történő pénzbehajtás, de a készüléket vissza nem veheti, az a tied.

  36. Sajnos én is hasonlóan jártam csak a Pannonnál, csak ők nem hívtak fel hogy hirtelen előfizetés nélkül sok a net forgalmam ……a 3.0-ás szoftver felrakása után ( gondolom a Push tehet róla ) 4 nap alatt 12.000 forint forgalmat generáltam. A telefon semmi mást nem csinált csak 15 percenként ( elmúlt több mint egy éveben erre van beállítva, csak ha nem volt wifi akkor nem tudta letölteni mivel nem volt beállitva hozzáférési útvonal) felment, körbenézett és lejött.Mire megjött a számlám addigra az e havi 35.000 tart………..
    Szóval kivételesen örültem volna ha a nagy T családhoz tartozom és felhivnak hogy valami nem jó 🙂

  37. @f.gergely: Sok a meggondolatlan és a spórolós ember is, akinek ez volt az álma.

  38. @admin: elnézést.

  39. @betarudi: Ez a készülék csak kicsi részben telefon. Ha azt a részét letiltják nekem még mindig nagyon hasznos. Havi tízezret fizetek azért, amiért korábban húszezret. Boldog vagyok.

  40. Egyebkent volt mar bent valaki a T-nel, akit fel is hivtak rajtam kivul???

  41. Sziasztok!

    Nagyon egyszerű a válasz minden telefonnak van IMEI száma minden egyes adatforgalomnál tudják, hogy milyen adaforgalmazó számhoz milyen készülék van hozzárendelve. Microsoft már sokkal régebb óta fésűli XBOX gépek vinyó-jáááát.

    üdv.
    Kuruc

  42. Én is a utolsó 3GS telefont vettem meg az ARÉNA plázában vasárnap délelőtt. Érdekes körülmények között. “Kérdeztem: -Van még 3GS -nincs, majd megint kérdeztem vagyis kijelentettem szeretnék díjcsomagot váltani és és egy társkártyát is. Erre: hát lenne 1db 16 gb-os fekete csak telefonálnia kell egy vevőnek aki megrendelte…. 2 perc már már írtuk is a szerződést.

    Utólag is köszönöm a T-mobile-os ügyfélszolgálatos embernek aki intézte.Soha nem volt ilyen telóm.

  43. Tehát akkor csak azt hívják akinek van adatforgalma és nincs mobil internet előfizetése?
    Nekem van egy 2 gigás csomagom, vajon várhatom-e a hívásukat?
    Még sosem léptem túl a “keretet”!

  44. A gond csak azokkal van akik ugy hasznaljak a telot a t nel hogy nincsen hozza Net csomagja. internet APN-nel akarnak adatforgalmat indítani úgy, hogy az ügyfélnek nincs jogosultsága enyi!!!!

  45. Nos én nekem van egy t-mobilos ismerősöm, és azt mondta hogy az a lista igaz, de az is igaz hogy a lista bővülni fog. Na mostnekem azt mondta hogy ugye az IME-i azonosító alapján ők látják az adat forgalamt és a JB miatt a 3G forgalom nem azon a szálon bonyolódik ami ki lenne neki építve, hanem a beszéd vonalon ami a beszélgetéseknek van fenntartva és ezzel az indokkal hívnak be, hogy ugye zavarod a hálózatot ami igaz is. Na most hogy még érdekesebb legyen a történet, ugye a nagy magenta van jószerivel kapcsolatba az egész országgal net terén, lásd azt az esetet amikor egy hatalmas köteg fénykábelt néhány tudatlan roma elvágta és ugye a fél ország net nélkül marad, a netet meg a Voda és a Pannon is tőlük bérli. Így ezáltal ők leszólhatnak akár a Vodának, akár a Pannonnak, hogy fiúk mit keres a ti hálózatotokon egy Szifon, lőjétek le rögtön, mert túl sok helytelen forgalmat produkál a JB miatt. Nos ez egy ürügy arra hogy ők neked a telódra feltolják majd az új szoftvert. A kutya nem is itt van elásva, hanem ott hogy jött egy telefon a Nagy Almától hogy gyerekek figyeljetek már oda, mert a lakossághoz képest itt a legnagyobb mennyiségű az illegálisan feltört telók száma. Na ugye ez nekik nem üzlet, mert a boltjukból ugye nem fogy a termék, a program stb, mert mindenki megszerzi ingyé..lásd IGO és egyéb cuccok. Ez nagyon szúrta a szemet, és ugye leszóltak. Szóval ez a nagy valós helyzet, mivel ő szervizbe dolgozik, valamit sejthet az egészből. Ja és azt is elárulta hogy a 150 névből cirka 100-nak nem sikerült kézbesíteni az smst hogy jöjjön be, mert már vagy nem magentás, vagy pedig rég nem is él az előfizu amin az adott teló működik, szóval most jön a következő 150-200 ember…Ja meg a másik, a JB ugye azt ők a telefon illetéktelen megváltoztatásának veszik, és automatikusan ugrik a gari..Utána jártam az én szolgáltatómnál, felhívtam és egyenlőre ilyen tervezett letiltás még nem történt náluk ezzel az indokkal…egyenlőre nem kaptak utasítást erre vonatkozóan hogy azért mert szifon bannolják IMEI alapján a rendszerből.

  46. Ja és még valami, az első szoftver visszaállítás ingyenes, megúszod egy dorgálással, és csak ugye a netet lövik le a telóról először, bármilyen is vagy, de ha ez az IMEI számú teló ismét JB-s lesz akkor végleg bannolják, és lesz egy baromi drága ipod touch-od ami akárhogy is nézzük nem túl vidám dolog. Fel is készültek gépileg a rengeteg melóra, szoftverezésre.

  47. Szimpla a képlet jön bannolás, ahogy jön az öszi nagy takarítás.
    Na félre téve viccet. A t-is az adatforgalomból él szóval nem fogja kilőni az aki használja a hálozatot.

    Erről ennyit!

  48. @_Atis_: Vegre valami info. Ha jol ertem akor most az a bajuk h a 3G a gsm csatornat hasznalja vagy mi? en sosem hasznaltam 3G-rol. Amugy meg a garit meg lesz@rnam, mert ugyis csak egy honap van hatra belole, de azert az egy kicsit kiakaszt hogy JB-miatt bannoljak a telefont, mi koze neki h mit csinalok a telefonommal? Azt megertenem h a kartyat tiltanak le, mert zavarja a halozatukat, de a keszuleket??? amugy nekem azt moondtak h nem a keszuleket tiltjak le

  49. Én meg csak a wifi-t használom azon meg nem tudnak figyellni

  50. @Steev: Es ilyen JB, nem JB-es diszkriminacioert nem lehet beperelni ezeket?

  51. Hello, nem tudom hogy hol kérdezzem ezért itt teszem, nagyon fontos lenne, JB-eltem a telefonom es mikor felhivtak akkor egy szomorú smyle volt kinnt es azt mondta hogy valami gáz van a springboardal vagy ilyesmi, ez volt már valakinek? miért van így?

  52. De hogyan kerülhet fel a beszéd hálóra a net egy JB-től?

  53. @kuruc:

    Nekem már nem volt szerencsém hétfőn az Arénában 🙁 .
    Én egy 16 Gb-os feketét szerettem volna dominóba, de már nem volt.
    Két héten belül igérte az ügyfélszolgálatos. Valaki nemtud konkrét dátumot hogy mikor hoznak?

  54. Jó lenne tudni, hogy melyik progi/progik okozhatják, mert simán a JB szerintem nem.

  55. Nekem is only WIFI, ugyhogy bonyallal 🙂

  56. @iSultan: 2-3 hét nekem ezt a választ adták… mielőtt még a telót átvettem.

  57. @_Atis_: Miert hivnak fel olyanokat is akiknek nincs es soha nem is volt JB-elve?

  58. Egy kérdés: A kártya net része folyamatosan a háló kapcsolatot figyeli. Ez oké. De a GSM rész csak bekapcsolt állapotban forgalmaz. Akkor hogy is van az hogy ott löki az adatokat. A héten voltam gari ügyben a T-nél. Mondom neki nem szeretném ha 3.0-ás szofttal adnák vissza. Oké írja rá, és akkor nem frissítenek. Megnézheti a telomat? Persze, azután a szeme kikerekedett a JB láttán. Nem szólt semmit. El sem veheti. Jól néznénk ki.

  59. @Steev: Na Steev itt van a kutya elásva. Figyelem elterelés? Ezt volna jó tudni.

  60. Nos igen nem a megfelelő hálóra meg rá a JB miatt, és ami a nagyobb baj hogy az összes szifon a beszédre kialakított hálót használja és nem a 3G-nek kialakított masszív hálót, és ugye a terhelés egyre nagyobb és így a beszédforgalom biztonságát veszélyezteti ez már, ugye a JB nem magyar találmány, kint ott lehet hogy a 3G-nek kitalált dolgot használja de itt sajna nem…Most jött el a kritikus tömeg hogy azt mondták elég..és az Apple is…Ez egy jó ürügy mert meg vagy fogva mivel JB-keltél..onnantól kezdve magyarázhatsz csak. Nos nem a kártyát tiltják, hanem a telót..mivel más hálózatokból is ki bannolhatnak ha esetleg a nagy magenta szépen mosolyog rájuk…Nem utolsó sorba ugye azért lehetséges ez, mert ők is tőlük bérlik a netet…a gerinc vezetéken keresztül.

  61. @kuruc: Ma felhívtam az űgyfélszolgálatot azt mondta a hölgy hogy probáljam meg a jövőhét elején. Ma meg azért hívtam őket mert mára igértek szállítmányt. Tiszta vicces. Valahol meg olvastam hogy a T-Mobile vezetője azt mondta hogy 2-3 hónap múlva már nem lesz gond a telefon darabszámokkal. 🙁

  62. Admin igazat beszél!
    A 3.0 telepítése után iszonyatos melegedési problémák, hamar merülés, hálózati elérhetetlenség miatt a hajamat téptem két hétig. Aztán mikor levittem a kocsiba a szifont, és az fm-transzmitter használhatatlanul folyamatosan gerjedt, akkor elkezdtem gondolkodni. Kilőttem a 3G-t. Semmi változás. DE AMIÓTA KILŐTTEM A PUSH-T ÉS NYOMTAM EGY RESTORE-T MINDEN PROBLÉMA ELMÚLT! NEM GERJED, NEM MERÜL, NEM MELEGSZIK.
    Ezek után tegnap engem is felhívtak. NINCS MOBIL-NET ELŐFIZETÉSEM és NEM JB a teló!!!!
    Ezek alapján szerintem sem a JB-elleni hadjárat. Mi értelme lenne akkor engem becipelni???????
    Egyébként holnap bemegyek…ja és várom az akaratomon kívüli adatforgalmat…

  63. @_Atis_: JB miatt más szálat használ a 3G? na az igen, akkor a JB-s srácok többet tudnak, mint gondolnák.

    De ettől még az egész aggályos marad, mert ahogy Steev mondta, sosem használta a netet, csak wifit, szóval ő aztán percig nem terhelte a hálózatot, mégis kiszúrták, behívták. Engem behívnak, megnézném azért azt a bizonyítékot, amikor is bemutatja, hogy a havi max 5MB adatforgalmam a kritikus határra sorolta az egész hálózatukat. Ha bemutatja, bizonyítja, no more JB. Szerencsére ilyen sem lesz.

    Ha ez tényleg így most szokássá válik, a behívogatás és társai (bár ahogy látom, egyelőre az ikonosok és egyéb előfizetéssel rendelkezők nincsenek zaklatva, tán ők (mi) nem foglalják a hálózatot? na persze), szóval ennek elterjedése az eddig sem ritka külföldi telefonimportot fogja élénkíteni, szóval csak hajrá magenta.

  64. @Steev: Nem tudom, talán csak kitalált a magentának az alma egy olyan szoftvert amit itt dobott ki nekik és most az összes telóra rá akarja pakolni hogy nehogy tudd már JB-kelni..ezt nem tudom.

  65. T-nek az az üzlet, hogy havonta beszedi minimum 11 v. 16 pénzt 2 évig IPhone 3gs után majd transportálja a money-t az Apple-nek a töredékét nem értem mi a para lényege logikusan.?!!

  66. teljen mindegy ,hogy ilyen vagy olyan sávon megy oldják meg ők Ne az embereket basztassák .nekik joguk van ,nekünk meg kötelesség?Nem forditva kéne lennie?!

  67. @daradi: Varjuk a tudositast 🙂

  68. Urak! Pár perce egy ismeretlen ember felhívott a Skype-on, hogy figyelik a PC-s adat forgalmamat. Vigyem be a PC-m az MS budapesti képviseletére. Látják hogy az adat forgalom helyett órákig beszélgetek különböző chat-es progikkal. A telefon hálózatomat pedig nem használom. Sőt saját készítésű makrók futnak a háttérben.
    A lopott Winfost nem látták, de biztos ami biztos letöröltem. Most megy fel a Linux egyik verziója. Ebbe nem köthetnek bele. Kicsit félek Tőlük, hisz oly hatalmasok, én meg csak egy luser porszem vagyok. Ha Valaki tud segíteni, azt jó néven venném. Hétfőig itt leszek. Előre is köszönöm. De nem fogom hagyni Magam. ÉLJEN a SZIFON.COM

  69. Mit mondjak, nekem is 3gm van..és használom 2gbs csomag ami telóra bőven elég, igaz Vodán, de használom adat túlcsordulásom nem volt eddig.. de kezd a paranoia eluralkodni rajtam is hogy ugye ki tudja ez után a sörözés után a haverral. Nyafogott ugye hogy majd mennyi melója lesz a sok kibaszott restoreval…hát gratulálok..

  70. Bocsika! 🙂

  71. Engem akkor se hívogasson mindenféle balfasz témobilos.
    Mit aggódik, hogy mekkora adatforgalmam van? Örüljön, hogy használja az ember a szaros hálózatukat. Már ez is baj?

  72. @Dezs: Wake up Dezs..Wake up…:D:D

  73. kamu, hogy az adat a 3g beszeden megy. a szervizesnek elgurult a gyogyszere

  74. Sziasztok!
    Bocsi de lenne egy gyors off kérdésem: tudjátok h miért nem dobja be az itunes a 3.0 frissítési lehetőségét? Pedig 8.2.1 és 2.2 van fenn 2.2.1 customra átírva, és azt írja h 2.2.1 a legújabb…Valaki tudna segíteni? előre is köszi!

  75. @Dezs: ne legy nyomi, egy ismeretlennek bedolsz? es ha azt mondana, ugorj a kutba? baszki, hujebb lehetsz, mint egy kalap molylepke

  76. Nem az adat forgalommal van a baj hanem azzal hogy akinek nincsen net csomag rendelve az előfizuhoz annak is szeretne csatalkozni a telo gondolom a pus miatt es mivel nincsen net csomag nem tud csatlakozni eszt hibanak eszleli a tre halozata ezret hivogatjak azokat akiknek nincsen semmi net csomagjuk.Ennek semmi koze a dzsilbreki hez!Volt itt valaki aki aszt irta neki se net csomag se dzsilbreki meg is felhivtak.

  77. @betarudi: Olvasd el a 70-es hszt. 🙂

  78. Sztem egy sima JB ami nem piszkál bele a modem firmware-be nem okozhat ilyesmit.. De mondjuk egy 3G unresrictor használata közben 3G-s hálózaton bonyolított beszélgetés már szemet szúrhat.

  79. @retomik: omg, ha nincs net csomag is nettezhetsz, csak enyhén drága lesz.

  80. @Dezs: Razziazik a BSA 😀

  81. @Admin: 500 – Internal Server Error uzenetet kapok majdnem mindig ha komentelek, why?

  82. Valaki leoltotta a villanyt. Sötét van.

  83. @Steev: Én is:D

  84. Elnézést kérek azoktól akik a 68-as hszt nem értették meg. A többieknek jó szórakozást! 🙂

  85. Jah poen az egeszben h mar vagy 5szor restorolom, mert valamiert mindig megcsinalja, felrakom a progijaimat, es akar mit csinalok nem akarja elinditani oket… bejon a default betoltokepernyo es off, kilep… JB-nel nem csinalta ezt 🙂 Most masik geprol probalkozom hatha csak valami gubanc van itt 😀
    A poen meg az egeszben h ha lehetne a menuben hatteret berakni akor nem is erdekelne a JB, de nem lehet, nekem meg nem tetszik a fekeseg….

  86. @_Atis_:

    “Nos én nekem van egy t-mobilos ismerősöm”

    Aki szeret hülyeségeket beszélni 😀

    “az IME-i azonosító alapján ők látják az adat forgalamt és a JB miatt a 3G forgalom nem azon a szálon bonyolódik ami ki lenne neki építve, hanem a beszéd vonalon ami a beszélgetéseknek van fenntartva”

    Ebből csak annyi igaz, hogy be tudják azonosítani az IMEI számodat, amikor adott toronyra bejelentkezik a készüléked.
    Nincsenek kiépített szálak, a 3G szimplán adatkapcsolat, akár beszélsz, akár adatot forgalmazol, minden esetben digitális adatfolyam halad át a rendszeren.

    “Na most hogy még érdekesebb legyen a történet, ugye a nagy magenta van jószerivel kapcsolatba az egész országgal net terén, lásd azt az esetet amikor egy hatalmas köteg fénykábelt néhány tudatlan roma elvágta és ugye a fél ország net nélkül marad, a netet meg a Voda és a Pannon is tőlük bérli. Így ezáltal ők leszólhatnak akár a Vodának, akár a Pannonnak, hogy fiúk mit keres a ti hálózatotokon egy Szifon, lőjétek le rögtön, mert túl sok helytelen forgalmat produkál a JB miatt. ”

    Innen már vicc az egész történet.
    Ha logikusan végiggondolod, akkor a történeted szerint az lenne a probléma, hogy az jailbreak-elt iPhone a netes kapcsolatát beszéd sávban forgalmazza (ilyen nem létezik, de ezt mondtad). Nos, ha igaz lenne, akkor a többi szolgáltatót miért is zavarná az, hogy a T-Mobile-nak gondjai vannak a beszédátvitellel?
    A netforgalomra nincs semmi hatása, hisz ha nincs jailbreak, akkor is mennyiségben ugyanannyit forgalmazol 😀

    “Ja és még valami, az első szoftver visszaállítás ingyenes, megúszod egy dorgálással, és csak ugye a netet lövik le a telóról először, bármilyen is vagy, de ha ez az IMEI számú teló ismét JB-s lesz akkor végleg bannolják”

    – A felhasználó engedélye nélkül nem nyúlhatnak a készülékhez, nem módosíthatják annak tartalmát, nem törölhetnek róla semmit és nem frissíthetnek rajta szoftvert
    – Ha valaki Restore után beviszi a készüléket, akkor maximum elnézést kérhetnek
    – A JB a T-Mobile részéről a garancia elvesztésén kívül semmilyen retorzióval nem járhat

    Ha bármi ilyet meglépne a T-Mobile, akkor sokkal nagyobb problémával nézne szembe, pár ezer dühös felhasználó és az ügyvédeik eléggé megrázó élményt okoznának nekik 😀

  87. @Dezs: Itt már viccölődni se lehet mindenki megkomolyodott hírek hallatán!!!

  88. @Mordon: Nagyon remélem hogy igazad van, én örülnék neki a legjobban 🙂

  89. @kuruc: 🙂

  90. @_Atis_: A héten voltam gari ügyben a T-nél. Mondom neki nem szeretném ha 3.0-ás szofttal adnák vissza. Oké írja rá, és akkor nem frissítenek. Megnézheti a telomat? Persze, azután a szeme kikerekedett a JB láttán. Nem szólt semmit. El sem veheti. Jól néznénk ki.

  91. @Mordon: Mindenki mond mindent, a fele csak talagatas… Inkabb azon kellen agyalni h ki az aki bevalalja h JB-el hasznalja meg ha figyelmeztettek is, majd a 6. napon elmondana h mi tortent. 😀 (ram ne szamitsatok 😀 😛 )

  92. Amúgy csak közkincsé adtam azt amit sörikézés mellett hallottam tőle…Szóval annyira nem vagyok hatalmas informatikába hálózat szempontjából fingom sincs hogy kommunikálnak már a telók 3G-n mi anno mikor infót tanultam akkor még az infó tanárom úgy tanította hogy a 900Mhz-s gsm hálózat lehallgathatatlan a csomag átvitel miatt..de ez hol van már attól 🙂 Megjegyzem akkor egy Ericsson T197 téglám volt kihajtható antennával és akkor a Westelt pénzeltem dominóba…de rég is vót:D

  93. Flight mod Wireless on t-nek meg …….

  94. VKI restoreoltok egy iphone 2G-t ami szoftveresen függetlenítet és már a csík az végig ment hogy kézs de még mindig tölti 🙁

  95. megoldottam még jövök 😀 sztem 😀
    Shift-el kell 😀

  96. Lehet hülyeséget beszélek, de egy netcsomat kikapcsolás, valamint egy Fake APN kombó szerintem megoldja, hogy ne hívogassanak, mármint ez csak annak jó aki csak wifi-t használ. Jól gondolom?

  97. Engem tegnap felhivtak a Brauntól hogy észlelték a 220as hálózaton keresztül hogy a borotvájukkal nem az arcszőrzetemet vágtam, hanem erősen valószínűsíthető hogy a mogyorókon tornáztattam a gépet!
    Mivel ők nem erre a célra gyártották, és ebből nekik piacvesztésük származhat (rosszhíre lesz a gépenek), holnap délig be kell mennem vele hogy, megvizsgálhassák a készüléket!
    Valószínűleg tökszőrt keresnek majd!
    De kiatakrítottam, b***janak meg! 🙂

  98. @Dezs: 😀 Ez jó! Én is nekiálltam Linuxot telepíteni, mind az 5 gépemre. Biztos ami ziher! 😀

  99. @JEROME: És ha tüzetesebben megvizsgálják az ágyékod? Hmm? És nem lesz meggyőzően szőrös?? 😀

  100. @JEROME: Lehet hogy csak a töködre kiváncsiak. 🙂

  101. @JEROME: Ne ejts le szappant előttük:D

  102. @Leonka: És az lemaradt, hogy a bátyámé a gép, és a szomszédban használom.

  103. Kamu. Igaz hogy nekem Ikon 400-as csomagom van, de ami azt illeti eddig egyszer sem hasznaltam ki meg a tizedét sem a 2gb-os keretnek, viszont Júliusban igencsak megugrott a forgalmam, (majdnem kihasznaltam mind, máramennyire mérhető) és engem mégsem kerestek. Pedig ezekszerint a szokásos forgalmamhoz képest jelentősen megugrott..

  104. @Dezs: Mindig van itthon egy frissen formatált, szűz vinyós gép. Egyszer már megmentett. 🙂

  105. @JEROME: te beteg vagy emberXDXD

  106. @Dezs: igen, beugrottam. ettol meg siman lehetsz huje 😉

  107. Na hogy hozzászóljak én is! Nem tudom mi ez a hír!
    T- nagyon rendes mert, ha tényleg hirtelen megnő a számlád és/vagy túlléped a keretet, felhívnak, megkérdezik mivan veled, jól vagy-e mert már 36ezernél tartasz és ez eddig nem így volt!
    De még egyszersem szoltak hogy, emiatt menjek be!

  108. Heló Shitftel csináltam de még mindig nem jó mindig csak “Verifying iphone restore” 🙁 ?vki help !

  109. @Jerome, A borotvát ne vedd magadra, Braun velem is ezt csinalta, asszony a labat borotválta vele már csörgött is a telefon….

  110. @Still: és te bevitted, nekem már megjött az idézés! 🙂 6 honap felfüggesztettre számíthatok

  111. Viccelődjetek csak, majd egyszer titeket is utolér a halalcsillag 😀 Remélem az erő az Iphone tulajokkal lesz 😀

  112. @JEROME: Ááá kimagyaraztam, mondtam nekik hogy fürdés utan borotvalkoztam es megpuhult a szor az arcomon, halistennek elhittek 🙂

  113. azt a sztorit ismeritek hogy, amerikában egy nénike élt egyedül egy kis tanyán elszigetelve, és egyszer egy viharban elszakadt a hozza vezető elektromos vezeték. A nénike 12 évig élt áram nélkül abban a hitben hogy lekapcsoltak neki az áramot mert ő nem üzlet a szolgaltatónak, olyan kevés áramot használ! -ez igaz. Ti meg ne parázzatok! marhaság az egész, éljen a JB

  114. Ma 2 hete vittem be a tréhez a szifont mert meghalt a wifi.kaptam tőlük cserének egy nokiát.mára meguntam őket és be mentem,h Mu fasz van a telefonommal?majd jövő hét talán.mondta az ember.erre olyan balhét rendeztem,h hétfőig kaptam egy szifont mert addigra meglesz.ez amit adtak megkapta már a jb-et,igo,stb.igy fogom nekik hétfön vissza adni.el fognak ájulni.az tuti.

  115. off.
    most készülök win 7-et felrakni, amik vistán mentek progik azok menni fognak win7-en is?

  116. @h.andras: sztem azok is csak ugyanolyan emberek, alkalmazott, -lefossa, aztan restorolja egy gombbal. Amugy meg jó poén, majd írd le mi volt! 🙂

  117. @honda.racing: igen win 7 a legjobb, mar jo 3-4 honapja azt használom, eddigi legjobb op.

  118. @h.andras: Hajrá:) már csak a függetlenítés kell:D

  119. És mondjuk egy plusz voda kártya ami ” véletlenül ” benne maradt…:P:D

  120. Céges t függő iphone-van! Meghozta a céges t-s kaőcsolattartó ember, elötte kibontottam, ment bele a turbosim meg a vodakártya, bejött a vodafone logo és mutattam neki hoyg köszi. Aztmondta, neki aztan tök mindegy mit teszek bele, a készüléket megvettük. ennyi – értitek leszarjak, ez csak pánik keltés

  121. @ace:
    Vki help ? pls.

  122. függetlenités az meleg lenne.ha reklamálnak megmondom:ember!hát igy kaptam tőletek!
    Amugy hétfön este majd elmesélem nektek mit szóltak hozzá.

  123. @JEROME:
    én notin használnám, és nem találok drivereket win7re, csak xpre+vistara.
    melyiket haszálod, amit free lehet tölteni?

  124. @JEROME:
    én notin használnám, és nem találok drivereket win7re, csak xpre+vistara.
    melyiket haszálod, amit free lehet tölteni?.

  125. @honda.racing: vistas driverek ha nincs win 7 es

  126. @Steev: Te véletlenül nem fake apn-nel tiltottad le a netet? Én azzal és engem behivtak … ha Te is ezt csináltad, akkor lehet hogy ez a probléma … ????

  127. Engem is felhívott valaki hogy túl sokat skypolok
    utána rögtön hívtak telefonon hogy gyanús oldalakat nézek a szifonomon
    a petőfi rádió nagyon recseg szerintem lehallgatnak és a házmester is méreget

  128. @JEROME:
    még 1 uccsó.
    érdemes mllé rakni 1 xp-t?
    te melyik veziót használod?

  129. @leaph: Nem, en amikor megvettem, akkor megkerdezte tolem az elado h akarok-e valamilyen netcsomagot, mert latja h az nincs a kartyahoz, es mondam neki h nem mert wifin lesz hasznalva, azt mondta jolvan…Egyebkent meg erdekes h mindenkit felhivogtanak, sztem csak az van h tenyleg szolt apple h sok a JB, es most probalnak sztem javitani a statisztikakon ugy, hogy minden T-st behivnak h ratoljak a JB-nelkuli fw-t, azt meg biznak benne h valaki ugy is ugy hadja. Remelem a teloletiltasos sztori csak kamu..

  130. Nekem 1 hetig volt mellette vista aztan feleslegessé vált! win7 ultimate x86 build 7100, az még mindig elég gagyi hogy a 4 giga ramom nem tudja kezelni csak a 64bites változat, érdekes módon a linux siman lekezeli a 4 gigat 32 biten is 🙂

  131. Tényleg elhiszitek hogy az alma foglalkozik ilyennel! 🙂

  132. @JEROME:
    köszönöm. teszek 1 próbát.

  133. Hiába na JB-ben mi vagyunk a császárok, és az alma is rájött a titokra:D Nem igazán tetszik neki ez…

  134. @_Atis_: Ezt egyedül hoztad össze? Vagy segítettek a hangok is?

  135. @thesaint: Mi egyedül vagyunk:D Kikről beszélsz?:D

  136. Azt mondja meg valaki miként számlázhat ugy a tré hogy minden elküldött sms-t megtripláz vagyis a reszletes számlán 4 mp-enként 3x szerepel az sms. / nem körüzenet leszögezem ja és nem iphone/

  137. A Fake APN akkor nem jó megoldás? Attól még várhatom a hívást a Kör c. filmből jól ismert Samara-tól, hogy 7 nap múlva meghal a telefon? 😀

  138. A Fake APN akkor nem jó megoldás? Attól még várhatom a hívást a Kör c. filmből jól ismert Samara-tól, hogy 7 nap múlva meghal a telefon? 😀 😀

  139. @Mordon:
    csak érdekességképpen, Mordon kolléga, ez a szerződés, amit ugye azzal fogadtál el, hogy megvetted az Apple telóját:

    5. Will the data on my iPhone be preserved?
    No, during the service process all data on your iPhone will be erased. Before obtaining service, it is important to sync your iPhone with iTunes to back up your contacts, photos, email account settings, text messages, and more. Apple is not responsible for the loss of information while servicing your iPhone and does not offer any data transfer service.

    Following service your replacement iPhone may have a newer version of the iPhone OS. As a result you may need to update your App Store applications to ensure compatibility with the new iPhone OS. If you experience a problem with an application purchased from the App Store, check iTunes to see if an update is available or contact the application vendor directly.

  140. @bzolkaa: forrás: apple.com
    érdekes, ugye? dede, a beleegyezésed nélkül – ha már egyszer ott a teló – akkor azt csinálnak vele, amit akarnak – persze ha nem akarod, hogy elbukjon a gari…

  141. @cartmen: Ne használj hosszú magánhangzókat, az zabálja a karakterszámot, és simán túlléped a 160-at, akkor meg darabolja az sms-t. Ő és Ű kerülendő, nokián egy ű-re levett 90!!! karaktert.

  142. Unokatesóm ma volt bent, mert berendelték… restoroni akarják a telefont (nincs JB, net lemondva, csak wifit használ) és azt mndták neki hogy mentse le az adatokat úgy hozza vissza mert minden el fog veszni róla és ő otthon nem restorolhatja, pontosabban de, csak azt nem fogadják el. és ha öt napon belül nem viszi be, letiltják. dominóval vettem neki, egy összegben kifizettem. mekkora büdös tirpák parasztok ezek?

  143. OFF: nem tudom miért, nekem erről az egészről az jutott eszembe, amikor a South Park egyik régi részében Cartmen seggéből egy szonda állt ki, amit az UFÓ-k tettek bele, amikor elrabolták. De hiába mondták neki a többiek, hogy egy k@rvanagy antenna áll ki a seggéből, akkor se hitte el…

  144. OFF: Mi lehet a megoldás arra, hogy az iPhoneom naptárában a dátumok úgy vannak beírva, ahogy lennie kell, viszont a gépen az Outlookom pedig 9 órás elcsúszással mutatja. Illetve a LockCalendar nevezetű dolog is 9órás elcsúszással mutatja, hiába hogy a telón a dátumok pontosan?! Előre is köszönöm a segítséget.

  145. @bzolkaa:

    Ezt a szerződést az Apple-vel kötöttem, nem a T-Mobile-al, ergo, ha majd elmegyek valamelyik Apple Store-ba és ott beadom a szervizbe, akkor ezt érvényesíthetik, addig nem.

    @Peti:

    “ha öt napon belül nem viszi be, letiltják.”

    Arra azért kíváncsi vagyok, hogy milyen jogcímen. 😀
    Üres duma.

  146. @BudNyke:

    Más időzóna van beállítva az iPhone-on és más a gépeden.

  147. Szep estet!

    kicsit leszek off: az ikonokat elkezdtem kicserelni a telefonon. a WB-t csak az ikonok ala hasznalt hatter miatt tettem fel, meg, hogz a dock ikon attetszo legyen. Sajno az idojaras iconjat nem tudom megvaltoztatni. hiaba masolm be a megfelelo folderbe az icon.png-t mindig az eredeti jelenik meg. help…. pliz…

  148. @bzolkaa: ennek az egésznek valószínűleg a jó öreg Push az oka, inkább ajánlgatni kellene a JB-et, mert másképp nem lehet lelőni a kis töketlen apsd daemont – amit elvileg 3.1-re javítottak, és nem fog állandóan rádiójelet kibocsátani az iPhone, szóval: szerintem mindenki törölje azt a daemont, nem nélkülözhetetlen a funkciója…
    (/System/Library/LaunchDaemons/com.apple.apsd.plist)

    Másik: a push certificate-et az iTunes az Apple szervereitől kéri le. Értsd: kér egy “accountot” az Apple szerveren, hogy tudja az Apple, “hová” kell küldeni a push üzeneteket.
    A Dev-Teamnek nem sikerült leutánozni ezt a certificate-generálási mechanizmust. Ennyi: tehát akinek hacktivated iphone és be van kapcsolva a push az kétszeresen is felkeltheti Tré figyelmét…
    Nem emlékeztek arra a hírre, amiben egy JB-es teló tulaja újságolta el a közösségnek, hogy a Beejive-os üzenete – a Beejive kifizetett volt – egy tök idegen ember telóján landolt????
    Nyilván, ha egyszer a szerveren regisztrálja az iTunes a push-hoz a telót, akkor persze, hogy nem sikerül leutánozni a dolgot…

    Még valami: az, amit Atis-nak mondott az ismerőse simán lehet – na jó, disztingválni kell az infók között: ugyanis a push tényleg nem “szabványos” 3G-n kéri le a szerver adatokat – értsd: nem egy sima ip-netkapcsolatot hoz létre – és az ilyen kérések simán szűrhetőek Tré rendszerében… – nem szabványos csomag, stb… persze, az a része, hogy a JB miatt a teló a böngészéshez nem a megszokott 3G-t használná, hülyeség, szerintem… De az simán lehet, hogy egyszerűen azt nézik, kinek csesződött el a mobilján a push…

  149. Nekem feltűnően magasak voltak a számláim már az utóbbi honapokban(ikon 400).
    Felhivtam a trét h mondjanak rá valamit ,azt a választ kaptam,hogy több mint 6000ft értékben küldem pannonra sms-t….Ez persze nem igaz mert jo ha elküldtem max 10db-ot.
    (van hogy az ingyen 200bol is csak 80-90et küldök.)Honaprol honapra olyan szamlakat kapok hogy lesek…..
    Adatforgalmam sem lépem tul a hivásokat is aranylag beosztom…;)
    a juniusi 19000,a juliusi 23000ft…..
    Valaki mondana 5letet????

  150. @Darkness: Az időjárás ikonja csak akkor változik, ha a System/Library/CoreServices/SpringBoard.app-ban lévő SBWeatherBG.png-t cseréled le. A Weather.app-ban lévőt hiába cseréled, nem azt használja.

  151. @bzolkaa:

    “ugyanis a push tényleg nem “szabványos” 3G-n kéri le a szerver adatokat – értsd: nem egy sima ip-netkapcsolatot hoz létre – és az ilyen kérések simán szűrhetőek Tré rendszerében… – nem szabványos csomag, stb…”

    Teljesen szabványos IP alapú kapcsolat a Push is, gondolom azonosítható, a szolgáltató felől (mint ahogy pl. egy Skype hívás is azonosítható), de a hálózat szempontjából semmi különleges nincs benne (ha nincs 3G akkor Edge-n és akár Wifin keresztül is működik a funkció).

  152. De ha 2G a teló (nincsen beállítva az edge csak wifin netezek) akkor pontosan mi is a baj? Mondjuk 3.0 óta nekem is melegszik és merül 😮

  153. Egyébként ami nagyon eszi az aksit a Push-on kívül, az az MMS. Amíg le nem tiltottam a 3GS-en addig egy éjszaka lazán elfogyasztott 5-6%-ot is az akksiból, nélküle 1-et csak. Szóval az is folyamatos kapcsolatot tart fent a szolgáltató szerverével.

  154. @Mordon: Nincs nálam a szerződésem, de azért azt megnézném, hogy a T szerződésében benne van, hogy ennek aláírásával elfogadtam az Apple készülékre vonatkozó, amúgy teljesen abszurd feltételeit? Mert egy készülék megvételével azért nem fogadtam még el semmit, legalábbis tájékoztatást a vétel során nem kaptam erről, sőt ha nem nézem a neten az oldalt, meg se tudom sosem.

  155. @Mordon: oks, akkor itt van még egy két érdekesség:
    Can I get my iPhone serviced outside the country of purchase?
    No, service for eligible repairs is only available in the country where your iPhone was originally purchased.

    ja, és még valami:

    Service and support for your iPhone is available through your carrier. Select your carrier below:
    T-Mobile

    Sajnos, nincs igazad. Azzal, hogy beviszed T-Mobile-ba, az Apple szolgáltatását veszed igénybe. Egyébként, ha harverprobléma van ők küldik azonnal tovább Pestre…
    Csak tudnám, hogy miért írsz olyanokat, amiről fogalmad sincs….

  156. @Mordon: ez igaz, de azonosítható, én erre gondoltam. Az MMS is teljesen igaz, nagyon meríti az akksit. Ha valaki nagyon akar MMS-elni, akkor kapcsolja ki, és inkább használjon SwirlyMMS-t, az normális.

  157. @pitta:

    A T-Mobile-al előfizetői szerződést kötöttél ami kizárólag az előfizetésre és az azzal járó szolgáltatásokra vonatkozik, semmi közük a készülékhez.
    Ha a készülék működésébe beavatkozol, akkor kizárólag a jótállási kötelezettségüket szüntethetik meg.

  158. @iNigga: koszi… bar ott az emlitett fajl nincsen, csak SBWeathrCelsius.png…. de lecsereltem s mukodott… 🙂

    THX

  159. @bzolkaa:

    “Sajnos, nincs igazad. Azzal, hogy beviszed T-Mobile-ba, az Apple szolgáltatását veszed igénybe.”

    Igen, a T-Mobile a hivatalos szerviz, viszont a T-Mobile a magyar jogszabályok szerint köteles eljárni, az Apple egyedi szerződése itt nem léphet érvényre, mivel egyetlen gyártói, szolgáltatói szerződés sem helyezhető a helyi jogszabályok fölé.
    Ha beviszem szervizbe a készüléket, akkor a T-Mobile szolgáltatását veszem igénybe, az, hogy ők kivel és milyen szerződési kapcsolatban állnak, az rám nem vonatkozik köszönhetően annak, hogy Apple Magyarország mint olyan nem létezik és a készülék kizárólag a T-Mobile forgalmazásában kerül értékesítésre.

  160. Egyébként többen írták, hogy több olyan készüléket hívtak be, amelyek nem voltak jailbreak-elve. Innentől, vicces lenne, ha a szolgáltató bármilyen szankciót bevetne az előfizető ellen, mert ezzel elismerné, hogy az általa forgalmazott készülék nem megfelelően működik a hálózatában. Gyanítom elég csúnya kártérítéseket kéne kifizetniük a letiltott készülékek tulajdonosainak, pluszban nem szívesen lennék annak a kapcsolattartónak helyében, amelyik ezt megpróbálná az Apple fele kommunikálni 😀

  161. @Mordon: ez biztos, de szerintem itt nem “rosszindulat” van a szolgáltató részéről, bár lehet.

    A másik rész sajna nem így van:
    Apple Magyarország nem létezik, és ez kit érdekel? A T-Mobile, mint a telefon forgalmazója, nem is velük áll kapcsolatban, a szervízre és forgalmazásra a szerződést az alábbi céggel kötötték:
    Apple Operations Europe
    Hollyhill Industrial Estate
    Cork, Ireland
    (mint mind1ik európai forgalmazó, az iphone szempontjából, mert a többi Apple cucc más kategória, más a szerződés…)
    és mi az európai unió tagjai vagyunk, elsődlegesen a magyar jogszabályok, ha uniós cégről van szó, uniós jogrend érvényes…
    de javíts ki, ha ez nem igaz, nem vagyok jogász
    Igazából tök mind1, sajnos, joga van a T-mobile-nak megtagadni a garit, letiltani a telót, ha úgy ítéli meg, hogy a készülék hibát okoz a rendszerében. azt nem mondtam, hogy ahhoz is joga lenne, hogy más hálózatokból is kizárja a telót, mert nem lopott, viszont ahhoz minden joga megvan, hogy a sajátjából IMEI alapján tiltsa…
    -mondom, ezt én így tudom…

  162. Sziasztok nyomtam egy erase all content and settings azóta képernyőn alma látható.
    segítsetek?

  163. Velem kb 1 honapja tortent, hogy reggel egy blocked szamrol hivtak. Elotte par nappal tettem fel a 3.0-t. Jonapot xy vagyok a tfostol, egy elofizetoi jelszot kernek. Miutan elmondtam, kozolte, hogy 50 ezer ft feletti internet adatforgalmam volt tegnap. 3 napon belul fizessem be szemelyesen az ugyfelszolgalaton, kulonben korlatozzak a hivasaimat. Nyaraltam, meg le is szartam. Termezsetesen a kimeno hivasokat tiltottak is. Bementem, hogy ugyanmar mondjak el miez, mivel a telefonban 700 kb fogadott es 300 kb elkuldott adat van. Mivel a T 10 kb-onkent szamlaz asszem 12,5 ft-ot, kicsit sokalltam a szamlat. “hat igen, sok itt az internet” Jo, akkor kerek egy reszletes listat a forgalmamrol. 3 oldalnyi 10 kb (mail 5 percenkent ellenorzott) es a vegena feketeleves, egy 52 meganyi forgalom. Erdekes, a telefonbol ez hova tunt? Vegul kedvezmenyekkel egyutt be kellett fizetnem 51 ezer ft-nyi “hokozi dijat”. Azthiszem kezdek rajonni, hogy mocskos egy ceg ez a tmobile. Apropo, kertem akkor tiltsa le a gprs-em. Ok, megvan. Kimentem penzt levenni, majd ujabb sorszamot huztam. Egy masik ugyintezonel befizettem, majd a vegen a biztonsag kedveert rakerdeztem a gprsre. Persze nem volt letiltva…

  164. OMG… már megint gyűlik itt a kamuinfó dögivel.

    olyan nincsen, hogy a beszédcsatornán menjen a net. még akkor sem, ha JB-es a telefon. az ugyanis ebbe NEM szól bele. technológiailag nem lehetséges, hogy a beszédcsatornán menjen az adat. sőt, a beszédforgalomnak bármi netkapcsolat felett elsőbbsége van, tehát ha több beszédforgalomra van szükség az adott cellában, akkor a rendszer korlátozza a netet az adott cellában, amíg kiszolgálja a beszédforgalmat, majd visszaadja a netet.

    a trének összesen a push tekintetében lehet(ne) igaza, de az is csak akkor, ha nem gyárilag lett aktiválva a telefon, hiszen akkor lehet probléma a push certificate-tel, és az generálhat forgalmat.

    a push egyébként is generál forgalmat, konkrétan 30mp-enként kerreg egyet a push server felé, hogy mi a szitu. ha nem gyári az aktiválás, akkor a push server elutasítja a kérést, a rendszer pedig újra és újra próbálkozik, egészen addig, míg egyszer kapna egy visszaigazolást – amit azonban nem fog kapni, hiszen a certificate ugye nem gyárilag, az iTunes által lett odatéve, így érvénytelen.

    ha nincs beállítva a nethez APN, akkor meg szintén elég nehezen kerregne a telefon a neten, szóval kb ez is elég vetítős duma a tré részéről…

    ami meg a 2G iPhone-okat illeti: na ezekhez aztán igazán semmi köze nem lehet a trének, hiszen hivatalosan nem is létezik itt ilyen telefon. ami meg nem létezik, ahhoz hozzá se szagoljon. pláne akkor ne, ha mobilnetet nem is használsz azon a telefonon, csak wifit. ugyanígy nehezen hiszem el, hogy azokra is rászállnának, akik nem is használnak egyáltalán semmi mobilnetet, pláne szándékosan “elrontott” APN-nel… ugyanígy megnézném azt, hogy ugyan mégis hogyan tudná a tré megnézni, hogy JB-elt-e a telefonom, avagy nem, főleg akkor, ha nem is használom az ő mobilnetjüket (vagy bárki más szolgáltatóét). szóval sok itt a vetítés ezzel kapcsolatban, még akkor is, ha van benne annyi igazság, hogy X embert felhívtak az említett szövegekkel.

    (megjegyzés: az eredeti, 2G-s iPhone-omat az AT&T bő 2 év alatt NEM tiltotta le, pedig az eredeti kártyával SOHA nem volt aktiválva, így most vígan használom itt az USA-ban, pláne az AT&T hálóján. és JB-elve. és redsn0w-val aktiváltan. és megy, mint a kisangyal. – na ezek után kicsit furcsa, hogy egy ilyen kis senki trémobil ilyesmiket ugráljon egy amcsik számára ennyire semmitmondó kis országban, mint Magyarország.)

    na és most nem tépem tovább a hajam, inkább szabadság folytköv.

  165. ja és még egy valami a fake APN tekintetében: ez is okoz(hat) adatforgalmat a telód és a tré szervere közt, de mivel a kapcsolat a hibás APN miatt nem épül fel, így azért te nem fizetsz. ellenben emiatt pl nyavajoghat a tré, mert a folyamatos kapcsolódási próbálkozás azért egyfajta forgalmat mégis generál ugye. ezért a fake APN helyett sokkal egyszerűbb, ha kitörlöd az APN-t, vagy törölteted a kártyádról az összes mobilnetet, ha egyáltalán nem használod. ugyanis kötelesek törölni, ha kéred.

  166. Jadeye hol a francban voltál eddig?? 🙂

    IBandi @@ lehet h te is azzal szopsz amivel én a tripla sms Sony E-on a másik számommal.
    Ezt külföldről generálta…

  167. @cartmen: Ez nem mai dolog hogy 1SMS vagy 3SMS. 2000-ota miota van mobil telefonom szamomra koztudott hogy ha ékezetes karaktereket irsz akkor nem elég a 160 karakter csak 70, mert akkor a telefon az unicode karaktertablat is bele kell hogy kodolja az sms fejlécébe, az meg oda csak ugy fér el ha levesznek a karakterek számából.
    Ezt egy olyan telefonon tudod jol megnezni ahol van számláló a karaktereknek. Ahogy nyomsz egy hossz ő -t egyböl 70 karakterre esik a sms merete.

  168. @kuruc: ezzel sajnos recovery módba került az almád, csak itunes-es update-tel tudod feléleszteni. Én is így jártam, azt a hülye “minden törlés”-t kivehetnék belőle.

  169. @bzolkaa:

    “Igazából tök mind1, sajnos, joga van a T-mobile-nak megtagadni a garit”

    A garit megtagadhatja, ha jailbreak-elt a készülék, de ezt neki előbb bizonyítani kell (Restore után szinte lehetetlen).

    “letiltani a telót, ha úgy ítéli meg, hogy a készülék hibát okoz a rendszerében. ”

    Több esetben jailbreak nélküli készülékekről volt itt szó. Egy ilyen eszköz kitiltása a hálózatból nagyjából az önmaga tökönbökésével egyenértékű, mivel ez azt jelenti, hogy olyan eszközt árul amit nem tud a hálózatán üzemeltetni és emiatt a felhasználót szankcionálja. Itt már bejátszik a fogyasztó megtévesztése, szándékos károkozás stb.

    —-

    Egyébként én sem hiszem, hogy ezeknek a hívásoknak bármi köze volna jb-hez, magyar nyelvhez stb.
    Bár érdekes, hogy más készülék tulajdonosait nem hívogatják és az is érdekes, hogy 1 év után jut ilyesmi eszükbe.

  170. @kuruc:

    Jailbreak-elt telóra soha ne nyomjon senki erase all-t mert nem fog működni.

    Csinálj egy teljes Restore-t.

  171. Azert felettebb furcsa hogy a kedvesem fuggetlen 3Gs-el veletlenul generalt 70-ezres szamlat mert wifi helyet t-mobilos internetet hasznalta a telefon es kutya sem hivta T-Mobiltol hogy ugye mar vigyazzon mert 10x nagyobb lett a szamla a megszokotnal!!!!. Ami meg felhaboritobb hogy azutan elofizettem 500MB internetre es akkor derult ki hogy 100x olcsobban adjak masik elofizeteshez kepest ha tulforgalmoz ezt en rablasnak hivom!!!

  172. Ebben az állítólagos T-s szervizes levélben olyanok voltak, hogy aki egy kicsit is ért az új generációs mobil hálózatokhoz, annak könnybe lábad a szeme az olvasás alatt a röhögéstől…. 😀

    1) IMEI-t látják, tudják milyen telód van, kb ennyi az igaz.
    2) A hívásokat a T a telefon alapján csinálta, azaz megnézte a készülék típusát, ami a hálón lóg, majd megnézte, hogy milyen telszámmal van bent. Ezért kurvára kamu, hogy sok embernek nem is tudtak szólni…
    3) Hangsávban megy a 3g adatforgalom? Hmmm… ha lennének ilyen sávok, akkor a JB-es emberek nagyon tudhatnak valamit, hogy ezt megvalósították… Amúgy meg nincsenek ilyen sávok 3G-nél, kb minden az adatforgalmi rétegben megy, ez nem ADSL. 🙂 Mellesleg ott sincsenek sávok, mert a hang és az adat a splitter után már kötődve megy a hálón és ott is csak onnan veszed észre, hogy gáz van, hogy szakad a net meg sok a telszámla, de az más eset, hiszen a mobilnál minden csomagalapú.

  173. @Franek: A túlforgalom mindig így van. Egyik ügyfelünket felhívták, mikor Nepálból fél nap alatt csinált a szifonja mobil data rominggal 100ezres számlát… 🙂

  174. Kaposváron van még kb 5-6 db 16G-ás ez konkrétan tudom

  175. @_Atis_:
    Azért azt megkérdőjelezném hogy az alma pont egy olyan kis fisz-fasz piacot figyelne mint a mienk ! Ráadásul nem fogy a szoftver: hát már bocs, de még magyar store sincs!

    A forgalomfigyelés része igaz: ha túl nagy forgalmat fgenerálsz magadhoz képest, akkor felhívnak, így történt velem is és jelzik, hogy kb 60-80eFt a számlád, megoldásnak egy nagyobb csomagot ajánlanak. pont. szerintem kamu az iphone figyelés része !

  176. Kamu!!!
    Konkrétumokat kérek !

  177. @h.andras:

    Én a helyedben feldobnám rá a nemrég portolt Windows 95-öt. Arra mit mondanának? Kérni fogják hozzá a licenszet?
    Leb@szhatnád őket, hogy kicsit lassan fut a kölcsöngépen a Win95, máskor jobbat adjanak.

  178. Hívtak, bent voltam, a szervízes teljes black-ben, annyit mondott hogy minden behívott iPhone-t restore-olnak és ennyi. Nem egyedi eset, lesznek még egy páran, de amúgy semmi para.

  179. Sziasztok!Mi történt az Appulo-val?

  180. Ha a data roaming ki van kapcsolva külföldön akkor a push sem működik, IGAZ???

  181. @Kcsaba65:
    ” Sziasztok!Mi történt az Appulo-val? ”

    Behivtak oket is a TRÉ-hez.!! 🙂

  182. Ha ez valóban így van, amit a T-mobil állít, hogy azért hívnak, mert kimagaslóan nagy a forgalom az ezt megelőzőekhez képest, akkor miért is utasítanak arra, hogy vigyem be ?(!) Milyen jogcímen köteleznének arra, hogy akkor most azonnal kapjam magam és menjek, teszem azt, és ha éppen nyaralok külföldön, ha tárgyalni megyek más országba, és ott több napot töltök ? stbstb. És ha nekem ez így jó ((én így szálllok le a bicikliről vazz ;)) A másik pedig, ha ez mind igaz, hogy “nekem akarnak jót, csak felhívják valamire a figyelmemet”, miért fenyegetőznek azzal, hogy amennyiben nem viszem be, akkor 5 napon belül letiltanak (az előfizetést) ?!?
    Valaki írta itt pár megjegyzéssel ezelőtt, hogy bekérték a telefont, és mondták neki ne restore-olja amikor beviszi, mert úgy nem fogadják el…(WTF ?!?) Az én személyes adataim törlésének megakadályozására milyen jogon is kérnek ?!Ja..és még annyi ezzel kapcsolatban -amennyiben ez valóban így van, ahogy a T említi a cikk elején-, hogy “150-200 előfizető”-ről van szó akinél ezt tapasztalták, hogyan is lehet az, hogy hirtelen majd 200 embernél észlelnek ilyen “hibát” egyszerre ?!?

  183. flashback: érdekes kérdések.
    no meg a tmobile mióta ilyen jótékony az előfizetőkkel, hogy meg akarja kímélni őket a nagy és nem várt számláktól?

  184. @flashbackh:
    Valaki írta itt pár megjegyzéssel ezelőtt, hogy bekérték a telefont, és mondták neki ne restore-olja amikor beviszi, mert úgy nem fogadják el…(
    Félreérted. Egy restore-ra hívják be a telefont és az nem elég nekik ha te otthon megcsinálod. Tehát nyugodtal megcsinálhatod, de ők még egyszer meg fogják csinálni.

  185. Ja értem, akkor rosszul olvastam, most olvastam végig minden HSZ-t, és ez elkerülte a figyelmemet, akkor így okés, mert az végképp kemény lenne ha még a resore miatt is akadékoskodnának

  186. Bent voltam a T-nél gari ügyben. Mondom nekik, hogy haldoklik az OP a telon. Azt mondja restore. Kérdem: Maguk? Otthon megcsinálja az ugyan az. Hmm…?

  187. borroneo: ehhez viszont nincs joguk.

  188. hali!
    off!iphone 3g elején a plexi csere nagy munka?mert 20ezerér cserélnék ki,amit kicsit sokallok.ha valaki csinált már ilyet vagy tudja hogy kell írjon légyszi.Köszi!

  189. @pyrohun: Nem értek hozzá, de ha elvonatkoztatunk a konkrét esetektől akkor szerintem jogos is lehet. Tehát ha felrakok valami szar szoftvert az okostelefonomra ami károsan hat a szolgáltató rendszerére akkor szvsz teljes joggal behívhatják a készüléket, hogy orvosolják a problémát mindkét fél érdekében. Ha ezt nem teszem meg, akkor kivonahtják a készüléket a szolgáltatásból. Ugyanez mondjuk a kábelmodem esetében nem egyszer elófordult már velem, csak abban az esetben a szolgáltató jön és javítja és cseréli.

  190. @smokerdawe: Nekem kb. két hónapja 11 vagy 13 ért cserélték munkadíjjal együtt, igaz hogy fos meló, no de én 20at nagyon sokallok érte! Nézz körül vaterán, meg googlizz hogy hol mennyiért lehet ilyet szerezni, meg mennyiért csinálják…

  191. @BoRRoNeo:

    Milyen szar szoftvert? Akkor most vagy mégiscsak a JAILBREAK-ről van szó, vagy nem értem. Mert ha nincs JB, akkor nem tudsz szar szoftvert felrakni, csak az AppStore-ból bármit. Ami meg kb. 85 ellenőrzésen megy keresztül. Nehogymár a magyar T belepofázzon, hogy milyen legális szoftvert vettem meg / töltöttem le ingyen az AppStore-ból.

    Ha viszont JB, akkor mondják azt, de ahhoz sincs joguk, mellesleg egy szoftver hogyan tudna a szegény nagy T bácsi rendszerére károsan hatni? Meg különben is egy restore mit számít? Emberünk haza megy és 2 perc múlva megint tört telefonja lesz, most enek mi értelme? Ssemmi.

    Nem, itt rohadtul valami más áll a háttérben.

  192. Vagy ha meg a Push generál nagy adatforgalmat, akkor meg mondják azt, hogy ne használd a Pusht, vagy készülj fel, hogy ha nincs net előfizetésed, akkor sok lesz a számlád. Ennyi. De minek ehhez restore? Az kilövi a pusht? Totál logikátlan, amit csinálnak…

  193. @daralan: fos melót úgy érted hogy csúnya lett,meglátszik hogy cserélve volt?most vaterán 12ér találtam kijelzőt cserével

  194. Kérdés a tuninghoz: No felfedeztem egy hibat! Nem tudom mi okozhatja! A tuning után jelentkezett! Nem tudom lezárni a telefont a felső gombbal ha elötte közvetlenűl nem tapenolom meg a képernyőt! Mit tegyek vissza? HELP

  195. @Csaba29: Ezt én is tudom de a SE w500 vagy nem tudom melyikkel ez nem volt eddig gond csak a Nyokijákkal..
    Lehet viszont h ha külföldről ír akkor az ottani rendszer kap hülyét a magyar ékezetektől

  196. @smokerdawe:
    Hívd Bubut:
    06/70/281-4959

  197. @cartmen: ő kb mennyiér csinálná(úgy hogy adja a plexit az érintővel)?és szép munka?
    amúgy nem lehet külön plexit cserélni érintő nélkül?mert annak nincs baja…

  198. @smokerdawe: vannak oldalak ahol külön is adjak

  199. @smokerdawe: Hívd fel ő a maestro ebben, már a 2G óta csinálja a szakmát…

  200. @pyrohun: “csak az AppStore-ból bármit. Ami meg kb. 85 ellenőrzésen megy keresztül. ” Ez vicces. Minden második Appstore-ból letöltött szoftver bugzik, mint a szomszéd kutya. Sok egyáltalán el sem indul, vagy másodpercenként kilép. Mármint nem csak nálam, érdemes olvasni a szoftver kommenteket. De lehet egy puszta beállítási hiba aminek a legyegyszerűbb javítása a restore, így nem kell végigbogarászni a sokmillió beállítást.

  201. ok,és köszi a segítséget!!!

  202. @smokerdawe: azért fos, mert elég leszedni a köztes fém lemezről a touchot, amúgy nem látszik hogy cserélve, max ha körbe sérül a szigetelés, de az nem para! Amúgy külön nem igazán lehet cserélni, mer egybe van ragasztva…

  203. Amúgy youtubeon van egy 5 részes videó, amin két csávó touchot cserél egy 3g-n, érdemes megnézni:)

  204. @pyrohun:
    Minden rádiófrekvenciás készülék ezer hatósági ellenőrzésen megy keresztül, mire megkapja a forgalomba hozatali engedélyt. Ennek a vizsgálatnak része a sw és a hw is. Ha módosított, nem gyári sw-t teszel fel, azzal nem az eredeti specifikációnak megfelelő, engedélyezett készüléket használod, ergo simán kitilthatják a hálózatból. Még csak bizonyítani sem kell, hogy zavart okoz, mindössze annyit, hogy nem felel meg az eredeti specifikációnak.

  205. @BoRRoNeo:

    ” Ez vicces. Minden második Appstore-ból letöltött szoftver bugzik, mint a szomszéd kutya. Sok egyáltalán el sem indul, vagy másodpercenként kilép.”

    Goto szerviz. Ez egyáltalán nem jellemző viselkedése a készüléknek és a szoftvereknek (gyakorlatilag ilyen hibás alkalmazással még nem is találkoztam az eltelt 2 évben, pedig szinte mindent kipróbálok).

  206. @Mordon: vagy nem megfelelő FW !!

  207. Szasztok! Megkérdeztem egy T-Mobile-os ismerősöm, hallott-e már a dologról.. Igaz nem szerviz, csak bolt. Azt mondta még nem de utána néz.
    Amit viszont tud, hogy tőle az összes 3G iPhone-t visszarendelték mert állítólag valami baj van velük. Na most akkor mi is van? Egy üzletben álló el nem adott iPhone még nem lehet se JB, se push se stb.. Úgyhogy passz.
    Bővebbet sajnos csak később tudok majd..

  208. @Mordon: Ismétlem magam. Menj fel az Appstore-ba és olvasd a hozzászólásokat. Rengeteg a bugos szoftver. De ha még ez sem győz meg, hogy nem az én készülékem a rossz, akkor olvasd el az update információkat és gyakori a kilépés és hasonló hibákat orvosló patch. Én nem tudom az Apple mit ellenőriz, de hogy nem a stabil működést arra millió példa van.

  209. Index.hu 🙂

  210. Zsidó Tré, ezek a f.szsz.pok azt hiszik ők janik, komolyan, mintha Kínában lennénk, vagy a kommunizmusban, lassan ez felér a cenzúrával. Falhoz kéne állítani összeset és a Dunába lőni.

  211. index. hu/tech/mobil/2009/08/07/behivja_a_feltort_iphone-okat_a_t-mobile/

  212. Valaki olvasta már? h ttp://index.hu/tech/mobil/2009/08/07/behivja_a_feltort_iphone-okat_a_t-mobile/

  213. Na..ez izgi lesz 😀
    Hát akkor kedves pajtások nincs más, mint kikapcsolni a netet a tellán, és csak a legszükségesebb esetben bekapcsolni 🙂

  214. Érdekes az index cikke, ezek alapján én a push hibára gondolok amit már sokan kiveséztek itt előttem…

    A cikknek az a kicsengése érdekelne viszont miszerint a szoftverfrissítés bezárja a kaput a JB előtt… vagy valami ilyesmi.
    Ezek szerint 3.1-et tesznek rá?

  215. Tételezzük fel, hogy eredeti a soft egy tellán, és felteszem magamnak a Store-ban megvásárolt Beejive-t, és a Push miatt az folyamatosan kérni akarja az adatokat ugye -és persze a Push-t nem is akarom kikapcsolni, ha akarom, hogy értesítsen a levelekről stb-, akkor is bezavar a rendszernek ? Hiszen akkor is folyamatosan kéregeti az adatokat nem ? Vagy egy JB telefon esetében visszapattan az Alma szerveréről ?

  216. @Tommyka007:
    Ez a hozzászólás rendkívül primitív embert feltételez…

  217. @flashbackh:
    A push egy rendszeres “heartbeat”-et küldözget, amivel jelzi, hogy él a telefon és a szolgáltatás, ide várja az üzeneteket. A JB ebbe nem zavar be, csak ha nem eredeti kártyával aktiválod, ekkor nem tud regisztrálni az Apple Push szerverére.

  218. @Matyi: (Ti, hogy csináljátok amikor valakinek válaszoltok, hogy kék az illető neve? nekem nem akar ez menni 😀 ) Köszi a választ, akkor ha jól értem, ez a jelenség akkor történik, ha pl, egy T-nél vásárolt JB és tört tellába Voda, Pannon kártya kerül ? (Én egy barátomtól vettem a telefont, ő használja a kártyát más telefonban, de a tellába az én Tmobilos kártyám van, ezzel nyomom 🙂 szóval nem nagyon tudom az aktiválás, hogyan történik 🙁 Olvastam már itt róla, de nem tudom miből áll ez a folyamat, mikor és, hogyan történik)

  219. @flashbackh:
    Ha a név mellett a “válasz”-ra kattintasz, kék lesz 🙂
    Restore után aktiválni kell az iphone-t, ezt T-s készülék esetén csak T-s kártyával tudod megtenni. Ennek kikerülésére jelentek meg előre aktivált fw-ek, ez esetben viszont a push nem működik.

  220. “Információink szerint a T-Mobile a szoftver felrakásán kívül nem tervez lépéseket tenni a feltört iPhone-okoat használó júzerekkel szemben, azonban ha a kijavított telefon szoftverét megint módosítják, és azok megint túlterhelik a rendszert, a szolgáltató egyéb eszközöket is bevethet a problémás mobil kiiktatására.”

    Index.hu

  221. Kicsit off:
    Tré-s Iphonet csak azzal a simmel tudom aktiválni amivel megvettem a telót vagy bármilyen mezei Tré-s simmel lehet?

  222. @Matyi: Köszönöm 😉 Sajnos nekem eddig csak egy 2G-m volt, ott ugye az aktiválásra nem volt szükség. Ennek egyébként mi a folyamata, restore-olok, majd utána az iTunes aktivál, vagy hogyan történik, a T-mobil segít ebben ? (egyébként amit Enigma klérdezett, azt szerettem volna megkérdezni én is, ha nem a vásárolt T-s kártyával akarom “aktiválni” az is menni fog ?

  223. OFF:
    Szeretnék majd a T-től venni fehér 32gb-os iPhone-t ikon 200al részletre.
    Ami úgy néz ki, hogy az önerő: 39500ft
    És a részlet 12hónapra 9170. (plusz term a 24×5000 -ikon200)
    És az lenne kérdésem (amire a T-s nő 12perc alatt csak annyit tudodd mondani, ami az árlistán volt) hogy a részlet miatt mit kell pluszban vinnem a személyi+lakcím+egyéb igazoló lapon kívűl? Ha még nem vok T-s, akkor kell vmi plusz letétet fizetnem?
    Előre Köszönöm…. üdv

  224. Üdv All!
    olvasgatom itt a hsz.-eket, és kezd érdekelnia téma. 🙂
    most ha nem tré kártyával használom, akkoris le tudja csekkolni a tré??
    konkrétan pannonos van benne…
    JB van, meg egy csomó progi..
    2 napja vettem, ja és 16g fehér 3G-m van.
    üdv:
    z

  225. Előrendeltem egy fekete 16 GB-os GS-t a T-nél. Nemtudja valaki hogy mikor jön szállítmány?

  226. @iSultan: most olvastam valahol hogy ma,de azt írták,hogy még az eddigi rendelésekre se elég….

  227. Most voltam a szervizben. Azt mondta a szervizes, hogy kaptak egy listát IMEI számokkal, pontosabban egy intervallumot. Ezeket az iphone-okat kell bevinni és “reset all”-t nyomni rájuk a telefonon. Restore-ról nem volt szó.

  228. @leaph: En is voltam bent es nekem restoret mondtak…

  229. Elég sokáig nézegette az IEMEI számomat a szervizes és észrevette, hogy az én számom eggyel nagyobb mint az intervallum felső határa, szóval azt mondta valószínűleg tévedés történt. Azt mondta, az full reset 2 óráig is eltarthat és 1 óra múlva zártak, azt mondta, hétfőn vigyem be, akkor megcsinálja, ha tévedés ha nem. Azt mondta, biztos akkor sem örülnék ha tévedésből tiltanának le. Még azt is mondta, hogy nem a sim kártyát tiltják le, hanem az iphone IEMEI számát, hogy nem tudjon bejelentkezni a hálózatra. Szóval emiatt van az, hogy egyáltalán nem számít, hogy hol és milyen konstrukcióban vetted a telefonod vagy hogy milyen Simmel használod. Tökmindegy

  230. @leaph: Ha IMEI tartomány, akkor hibás gyártású cuccokról van szó, mert tartomány alapján nem lehet mindenki JB vagy rossz FW-t használó PUSH hibás… Ott csak gyári hibás lehet, vagy hülye a T.

  231. @Steev: A Restore is egy fajta reset. Hard Reset. 🙂

  232. Lényeg, hogy a JB-nek ehhez semmi köze sincs, a szervizes is a mondta, az ő saját iphoneja és JB-s. Úgy tűnik csak az intervallumban lévő IEMEI számos iphonokat érinti a probléma. Kb olyasmiről beszélt, ami az indexen lévő cikkben van.

  233. En rakerdeztem h megis miez az egesz, hardveres vagy szoftveres bajuk van-e, azt mondta h nemvaloszinu h hardveres lenne, mert nekik anyit mondott a T.. hogy ha valaki beviszi akor restoroljanak, ennyi. Mondtam is ha valami hardeves gubanc van akor csereljek ki, de nem…(pedig jo lett volna mert nemsokara lejar a garim..:S )

  234. De ha ez mind igaz ami itt elhangzik a TRÉ részéről, akkor ez világméretü probléma kell hogy legyen, hisz a tobbi szolgáltató többi adotornyat is kell hogy érintse.
    Itt látszik hogy milyen sunyi is az APPLE, mert ha a mobilszolgáltatók jelezték volna felé ezt a hibát (szerintem biztos megtortént), akkor azonall ki kellet volna hoznia egy patvh vagy valamit, ami tok egyszeruen kikapcsolja a PUSHT.
    Valljuk be ez jelenleg dzsélbrékelt telokon sem egyszeru, hiába tiltod le mégis nagyon sok esetben mukodik es teher, es szivja az aksit.

  235. A T amúgy leszarja a JB-t!
    Nekem van Trémobilos rokonom XD és ő is “tördelte” a telóját!!!
    Azt mondta hogy ez egy veszett ügy és kár emiatt a vásárlókat b@$zlatni, mert csak egy restore és már nem tudni hogy JB vagy nem!!! Ez a 3g adatforgalom dolog meg neki új!!! De azt mondta utánna kérdez!!!!

  236. @Enigma: Senki nem válaszolt, így megválaszolom én: Bármilyen T-Mobile-os, még akár dominos is megteszi 🙂

  237. //index.hu/tech/mobil/2009/08/07/behivja_a_feltort_iphone-okat_a_t-mobile/

    Itt a teljes cikk, végre tisztán látunk:P Nem csak találgatunk…

  238. Az iphone adat szamamloja es a T-fos nem azonos forgalmat general. Ebbol mar nekem is volt problemam, azota egy 100 megas csomagra fizettem elo. Igaz kb havi negyszer-otszor minimalis (levelezes) netezesre hasznalom. Aranyban a telefonom kb 5-od annyit mutat mint amit a t… kiszamlaz. Net elofizu hianyaban mint elofizeteses ugyfel 1000ft/megabajt ertekben fizettem par honappal ezelott.

  239. @DarkEvil: Köszi 🙂

  240. @Popeye: Mert a szolgáltatóknál ha nincs adat csomagod vagy túlléped a csomagodat, akkor megkezdett megánként számol. Tehát 3db 1k-s maibox check náluk 3MB.

  241. @Invi: Legalábbis a Pannon MB-ban számol, de a T és a Voda is legalább megkezdett 10 vagy 100kb-al nyomják.

  242. Ez itt Plastik Jozsi blogjarol szarmazik, egy hozzaerto srac elmondja mi is zajlik igazabol.

    CharlesDexterWard hozzaszolasa:

    “Akkor kicsit jobban megvilágítom a dolgot.
    Tehát adott egy mobil hálózat. Amikor egy végberendezés kapcsolatot létesít vele, akkor a rendelkezésre állástól függően allokál neki erőforrásokat. Egy adatkapcsolatnál ez pl. egy átviteli csatorna. Ha a telefon nem kapja meg a kérésére ezt a csatornát, akkor kérheti újra. Ezt az újrakérést adott protokollok eszközkészlete szabályozza. Egy szabályrendszernek megfelelő mobil, ha sikertelen a kapcsolatfelépülés, akkor adott idő (pár s) után próbálkozik újra. Egy nem szabványosan viselkedő telefon pedig EGY SEC alatt kiküld 100 újrakapcsolódási kérést. Tegyük fel, hogy ez egy iPhone. Ekkor a bázisállomás egyrészt kissé morcos lesz. Tehát, miközben mondjuk 15 másik embert adott cella kiszolgál (ez 15 sikeres kapcsolódás), ez “hülyegyerek” miatt bekerül a logba ennél egy nagyságrenddel nagyobb sikertelen kísérletszám. Ezt az arányt a központok gyűjtik, úgy hívják CSSR, Call Setup Success Rate ( http://acronyms.thefreedictionary.com/Call+Setup+Success+Rate). Ha ez elér egy limitet, beriaszt, és egy kedves mérnökember nekiáll megnézni, mi lehet a hiba. A logok minden hívás felépülésénél tartalmazzák a telefon IMEI-jét ( http://en.wikipedia.org/wiki/International_Mobile_Equipment_Identity ), innen a telefon modellje megtudható (tessék kipróbálni: http://www.numberingplans.com/?page=analysis&sub=imeinr ). Készül egy statisztika, hogy milyen telefonokkal szar ez a rate, és ezt megpróbálják orvosolni. Jelen esetben így.
    Félreértés ne essék: Az így “rendetlenkedő” mobil nem fekteti 2vállra a hálózatot, de:
    -az azonos cellában tartózkodóknak jó eséllyel kellemetlenséget okozhat
    -rontja a statisztikákat, melyek újbóli statisztikák alapjai, melyekkel pl. egy szolgáltató az állam felé bizonyítja, hogy eleget tesz a koncessziós szerződésben vállalt kötelezettségeinek!!!
    A fent írt arányból látszik (15/100), hogy az a 150 teló eléggé el tudja vinni a mutatókat, azon kívül persze, hogy lokálisan problémát okoz.
    Tehát mégegyszer:
    -A T nem ördög, aki belemászik a telefonodba, hogy megtudja, ilyen típusú, az kiderül az IMEI alapján
    -A T-t feltehetőleg nem érdekli, hogy a jb-s telefonon VoIPolsz, “disznó szótárat” nézel, egyáltalán, hogy mit csinálsz vele, addig, amíg az SZABVÁNYOSAN KOMMUNIKÁL A HÁLÓZATTAL
    -A T NEM TUDJA, hogy a teló jb-s. Hogyan derült ki, hogy a jb lehet a hunyó? Hát, ördögi, de fogtak egy pilot iPhone-t, jb-t dobtak rá, és tracelték, mit csinál a hálózaton.
    -Ebben már nem vagyok szakértő, de valószínűsítem: buherált basebandes telók lehetnek a hunyók.
    -Ha a fent említett “komoly” statisztikák bárminemű veszélybe sodródnak, biztos lesz radikálisabb lépés. Ez a mostani azonban, mondom, abszolút a konstuktív hozzáállás példája a T-től.”

  243. @iFan27: ugyanezt a kérdést tettem fel én is és azt mondták h semmit és ebben a konstrukcióban letétet sem kérnek. Úgy legyen! 😀

  244. Sziasztok !

    Szerintem jobb ha a T-mobile inkább azon gondolkodik, hogy visszahívja az összes nem JB-s készüléket, azzal a szándékkal, hogy kb. 1 év után magyarítsa őket hivatalosan.

    Szóval örülnék neki, ha inkább ebben meszerkedne, és emellett álna ki az apple- nál !

    Üdv: Sasparipha

  245. végigolvastam, kicsit zavaros nekem ez az egész. vodás kártyám van, 3G-ét még sosem használam, legjobb tudomásom szerint csak wifi-ről netezek. ha nincs wifi kapcsolatom, és egy alkalmazás használatáhpz net kell, (pl időjárás) akkor kiírja, h nincs kapcsolat, nem indítható. a beállítások\általános\hálózat fülön a mobilnet-roaming ki van kapcsolva. a célom, hogy az internetet csak! wifi-n keresztül érje el a készülék. akkor én most veszélyeztetett vagyok vagy nem? ha jól értelmeztem a dolgokat, akkor nem. de örülnék, ha valami guru ebben határozott állást tudna foglalni. jó éjszakát, szifonosok.

  246. @airness23: Mivel a T-Mobile akciójáról van szó, ezért mint Vodafone-os nem vagy veszélyben. Engem az érdekelne, hogy volt-e Ikon díjcsomagos a visszahívottak között. Ahogy olvastam senki sem, így még mindig a netes dolog látszik valószínűbbnek, mint a JB-s.

  247. Sziasztok !

    Én levelet kaptam a TRÉTŐL, íme:

    “Dear / kedves Mr. Sasparipha !!!

    Azzal a mély elnézéssel teli kéréssel fordulunk Önhöz, hogy legyenszíves befáradni valamelyik Önhöz legközelebbi T-pontba, ahol magyaríthatjuk telefonkészülékét. A beavatkozás fél órát is igénybe vehet, de ne aggódjon, kollégáink a szervíz időtartama alatt ülőhellyel, kávéval, üdítővel és étellel kínálják majd Önt a klimatizált szervíz-váróban.

    Otthonában előkészületekre önnek nem lesz szükség, mivel jól felkészült kollégáink DZSÁLBRÉK esetén a telefon magyarításán túlmenően a CYDIA nevű, KAPU A SZABADSÁGBA típussú MATRIX programot is magyarítják kérésére.

    A szervíz folyamán precíz szervizes kollégáink minden igényét figyelembe véve, teljesen személyre szabják az Ön készülékét.

    Tájékoztatásul közöljük, hogy mindezen szolgáltatásunkat teljesen ingyen, azaz díjmentesen végezzük, továbbá jelezzük, hogy amennyien nem tud befáradni 5 munkanapon belül, akkor luxus limuzint küldünk önért és a legközelebbi üzletünkbe szállítjuk.

    Kedves Sasparipha, mindezekért Önnek csupán havi 15 GB-os adatforgalmi csomagunk előfizetését kell vállania egy minimális 10 hűségnyilatkozattal, melynek létrejötte esetén ígérjük, hogy IMEI száma nem lesz többé számunkra gyanus és továbbra is csak az ön érdekében figyeljük meg a telefonálási és internetezési szokásait !!!

    Üdvözlettel, tisztelettel: T-Mobile kiemelt ügyfél és kémelhárítási osztály

  248. Sziasztok!

    Ismét lenne 1 kérdésem. Kitudja hanyadszor… pár sörrel már jövök nektek 😀

    Szóval még igen kezdő vagyok a szifonozásban sikerült felraknom a JB-t a Trés 3gs-mre.

    Az lenne a kérdésem milyen beállításokat javasoltok, hogy elkerüljem az iszonyat nagy adatforgalmat, ill. a gyanus adatforgalmat.
    Azt is kérném, hogy pár szót írjatok a Push-ról is.

    Előre is köszi.

  249. Azt azért jó lenne tudni, hogy túl nagy adatforgalmat okoz a hiba vagy csak sikertelen kapcsolódási kísérletekkel nyekteti a T hálózatát.
    Mert egy nyaralás után jöhet a meglepi a számlában.
    Ráadásul a roaming adatokat a külföldi partnerek gyakran nem a tárgyhónapban hanem később adják át, így lehet, hogy többen kapnak majd még “érdekes” számlát.

    Hogyan lehet 100%-os an kilőni a pusht?

  250. @kedvencdoki: Ez engem is erdekelne, hogy lehet tuira letiltani a netes kommunikaciot, nem csak ugy hogy egy kapcsolot offra allitunk, mert latjuk ez nem eleg, szamtalan pelda van ra hogy minden ki van kapcsolva megis csatlakozni akar.
    Szolgaltatas szintjen ha lehe ilyet mondani mint a windowsban a netes szolgaltatast kikapcsolni.

  251. @kedvencdoki:

    SBS Setting Add on : Fake APN

    Ha bekapcsolod, akkor elmegy a mobilnet, ergo push lekérdezéseket sem tud inditani 🙂

  252. @Sasparipa:
    Jó lett grat! 😀

  253. @pphone:

    Köszi! Fel is tettem.
    Közben ezt találtam:

    “Ulkesh:
    2G-s vagy import 3G-s készülék esetén kikapcsolni a Push szolgáltatást (Settings/Notifications/Off), de célravezető a Push daemon indításának kikapcsolása a System/Library/Launchdeamon mappából a com.apple.apsd.plist törlésével.”

    ezt is megtettem biztos ami biztos alapon 🙂

  254. Vitt már be nekik valaki JB-kelt 2G készüléket?
    Mit szóltak hozzá?

  255. @thecruel: A PUSH nagy vonalakban olyan, mint ERGO egy SMS. Az iPhone ilyenkor kapcsolatba lép egy push szerverrel, ami mindig értesíti a telefont egy PUSH üzenettel (ezt tolja rá, kb mint egy SMS-t), ha akar valamit valamelyik pushos alkalmazás szerveres része.

    Nagy adatforgalmon mit értesz? Milyen net csomagod van. Ha ikon akármi, akkor használd egészséggel nem kell semmit állítani, de azért jobb, ha nem a nap 24 órájában Youtube-t nézel és a több száz MB-s appokat se a mobil nettel töltsd le.

  256. Sziasztok!

    Elég nagy a dilemmám!
    Most akarok 3GS-t venni,de az év 80-át külföldön töltöm, így ezek a hírek után eléggé para,hogy ki fognak nekem számlázni egy 100.000Ft-os számlát?!
    Kaptam tanácsot,hogy data roaming off módban nem kapcsolódik netre, de ha más úton csatlakozgat (Push),könnyen jöhet egy szívroham az első telszámla után…

    Van valaki, aki folyamatosan külföldön használj a szifont és tud némi tanáccsal/tapasztalattal szolgálni?

  257. Én eddig pont azt hittem hogy a push a fake apn és a custom firmware ami a Ts hibákat okozhatja… De akkor lehet vmit félreértettem…
    Kiváncsi vagyok mi lesz a dolog vége…

    Más:
    Volt itt szó róla hogy aktiváláshoz elég egy dominos kértya is, nade tegyük fel hogy van egy t fuggő szifon JB ultrasnow aktiválva szépen oké, majd kimegyek külföldre és vmit eltolok vagy uj firmware és restorolok, de hoppá rájövök hogy aktiválni kell. Menni fog nekem külföldön!? a sima itthoni dominos kártyával? Mert ugye külföldön nem az itthoni hálozatot használom? Fontos lenne köszi! Szal magyarul külföldön is lehet aktiválni egy sima dominos kártyával vagy itthon tegyem rendbe és imádkozzak hogy másol ne kelljen resorolni? Kösz!

  258. @eRico: Nekem egy O2-es függőt sikerült aktiválnom egy O2-es kártyával Magyarországon. Felteszem, hogy akkor ez külföldön is megy…

  259. @eRico: Csak a SIM chip kell, még térerő sem kell neki. 🙂

  260. @ Darkevil és Invi
    OKs. Köszi szépen srácok, megnyugodtam… 🙂

  261. az usaban az at&t nek is rengetek problámája volt mert rendszer nem birta el a nagy forgalmat amit az iphone generált. sokszor volt hogy kiakadt a rendszer és telefonálni sem lehetett. amugy atelo megjelenésekor szünt meg az internet adatforgalom utáni számlázása és lett az ár egységes. hiszen a nagy telefon társaságok szinte ingyen veszik meg a 3G-s forgalmat.

    igy legallább folyamatosan fejlesztik majd a rendszert nálunk is. érdekes engem még sosem keretek meg a vodátol:-))

  262. @Endrusz83: vegyél helyi kártyát,biztos olcsobb!!!

  263. Ha külföldön használok Szifont a Push működésekor számít fel valami roamingot?

    Valamint GPS használatakor (iGo Navigon stb…)használ hálózatot/roamingot?

  264. Sziasztok! Igazából kicsit off-topic csak gondoltam szólok mert írták itt többen is hogy JB miatt elveszíti a grait a szifon, ez marhaság nekem 2x volt Trénél szervizbe a telefonom mind a 2x visszaraktam itunesal a gyári softwaret, és egy szót nem szóltak a T-Mobilnál második alkalomnál ki is cserélték egy vadonat új-ra.

  265. @neonlovag: szia! és mi baja volt a szifonodnak?

  266. azt hogyan tudom elérni, hogy az engedélyem nélkül soha, semmit ne frissítsen neten keresztül? ki van kapcsolva elvileg a 3G, de hát az ugye kevés.

  267. A 2 napos 3GS-em vihettem vissza a T-hez, mert valami kehe volt a hangszoro resszel vagy massal.Hivasoknal akar en kezdemenyeztem akar fogadtam nem illetve alig hallottam a masik felet.:(Restore-ok sokasag sem oldotta meg a problemam:(
    T-nel termeszetesen hulyenek nezztek, mert meg nem vettem le a foliat gondolvan mig nem jon meg a rendes kijelzofolia addig rajta hagyom.Szervizes srac mondja nekem, hogy talan lekene venni a foliat!Valaszom csak annyi volt, hogy kit akar hulyenek nezzni?!:( Hihetetlen mennyire pancsernek tudjak nezzni az embert.Kicsit elkapott a gepszij 🙂 A lenyeg atvettek a telefont es elkuldik bevizsgalasra es azt mondta valoszinu cserelni fogjak.:(
    Nem tudjatok hogy ha 72 oran belul barmi gond van a termekkel akkor nem azonnal kell cserelni?En legalabbis igy tudom…

  268. @CodeRed: Nekem háromszor cseréltek már iPhone-t, az első nekem is azonnal rossz volt, de nekem sem akarták 72 órás cserével megoldani. Egy ideig csapkodtam az asztalt, de szenvtelen arccal nézték az erőlködésemet, majd elzavartak a fenébe. Két esetben 8 napig, a legutolsóban 9 napig tartott a csere. Állítólag bár itthon van a központi szervíz, a csere eldöntésére a német központ jogosult. Gondolom rádugják a kütyit egy szervízgépre és a kapott adatokat kiküldik mailben.

  269. @BoRRoNeo: Hat koszi az infot 🙁 Gyakorlatilag 100 rugom log a levegoben 8-9 napig…..csinos 🙁
    Lehet kibaszasbol a csere keszuleket 3G 16GB Jailbreakelem addig :DDDD

  270. A Trékommal én is megjártam. 3 nap cseregari? Nincs, majd értesítenek.
    A nagy adatforgalom dologra meg rájöttem mitől van. Egyszerűen “beragad” a PUSH szolgáltatás a készülékben (csak a reset öli meg), ha nincs GPRS/EDGE/3G stb. adatkapcsolatra lehetősége. A console log másodpercenként 5-10 hibás GPRS csatlakozást mutat. Eredménye: 3-4 óra alatt nullára merül és szépen melegszik. Csak ezért nem fogok 3G-re előfizetni. Nem, a 3GS-em nem JB-s, full gyári. Tehát nem kell félni, hogy a JB-s telefonok terhelik túl a hálót a sok auth-al. Tudom-tudom, minek nekem a PUSH. Mer’ kell…

  271. This is definitely a very good weblog write-up, I’ve truly learnt a lot.


Add a Comment