fbpx Skip to content

szódáspólóPár hete már láthattatok néhány képet a legújabb projectünkről.

Nem akartuk nagy dobra verni, mivel sajnos a nyári szabadságolások miatt, nem tudhattuk pontosan mikorra állnak össze a szükséges dolgok. A tervek már kb 1 hónapja készen vannak, de mint szinte mindig, most sem minden úgy alakult, ahogy terveztük :), ezért egy pici csúszással kellett számolnunk.

Szóval elárulhatjuk, hogy elkészült a hivatalos szifon.com póló, aminek a grafikáját newl kolléga készítette (ezúton is köszönjük neki!)

A rendelést a “Póló” oldalunkról tudjátok elküldeni, amit a Magyarországon elismert polonium.hu fog nektek elkészíteni és házhozszállítani. (Lehetőség van személyes átvételre is Budapesten)

Mivel az oldal körül kialakult egy közösség ezért még néhány dolgot kapcsolnánk hozzá.

Első körben, a póló egy jelkép, tehát ha valakin ilyet látsz, tudod, hogy egy olyan közösséghez tartozik, ami itthon ritkán jön létre. Éppen ezért találtuk ki azt, hogyha valakin ilyen pólót látsz, akkor legalább egy mosollyal, fejbiccentéssel, vagy egy Hello-val köszöntsd a pólót viselő személyt. Ezzel kifejeznétek azt az összetarást, ami az oldal indulása óta jellemzi a látogatóit. A póló legyen a szifon.com közösség szimbóluma.

Emellett a héten szeretnénk még egy játékot indítani a pólótulajdonosok között, de erről bővebben a héten írunk 🙂 – Stay tuned!
Rendelek egy pólót!

Olvasd el a hozzászólásokat is

173 Comments

  1. 4XL-es megoldható?

  2. rendeltem 🙂 🙂
    (de remélem csak holnap értesítenek,me ma nemvok pesten)
    😀

  3. “Khaki” és “izézöld”

    Király 😀 Nekem tutira lesz 😛

  4. Végrevégrevégre!!!!

    @developer: Kb milyen átfutási idővel lehet kalkulálni?

  5. @iNigga: Ha budapesti vagy, akkor szerintem akar jovohet elejen is bemehetsz erte a boltba, ha futarral rendeled, akkor is megerkezik meg a heten szerintem

  6. Ok írtam nekik 🙂

  7. Akkor én is jövőhétre várom!!:):)

  8. Rendeltem, átvételre:D

  9. Mennyi az annyi? csak azért ,mert akkor annyit rendelek :D!

  10. a póló oldalon minden le van írva 🙂

  11. Jolenne ha euroval is lehetne fizetni es postaznanak ausztriaba is! Van erre valami esely?

  12. @sztar1: ők nem biztos, hogy postáznak Ausztriába, de ha tényleg szeretnél, akkor segíthetek a dologban. Az itt megadott e-mail címed valós?

  13. Igen valos! Ha emailban tudsz adni egy cimet,akkor elore elpostazom a penzt,termeszetesen a postakoltseggel egyutt,es ha megapod,utanna raersz feladni

  14. @developer: Bocs már látom korán van még nekem,azért nem láttam eddig ! 😀

  15. Zseniális ötlet. Remélem be fog indulni… 😉 !

  16. Na végre 🙂
    rendelés ment

  17. nagyon jó,remélem nem kínai méret és bele fér a 120kg a xxl-be 🙂

  18. @nonoka: nem kínai méret, nyugi:) szerintem bele fogsz férni – de ott van a méretek oldal, meg tudod nézni, hogy pontosan mekkora a póló (unisex pólót keress)

  19. Zsííííííír XD

    Egy sötétkéket be is újítottam. Már most várom, hogy megérkezzen.

  20. Ez most valamilyen Noname vagy Sols esetleg Gildan minöség?

  21. Megasirály!!!!!

    Végre! Én csak támogatni tudom az ötletet,és ezzel a lendülettel már rendeltem is magamnak egy khakit! 🙂 Szerintem még akkor lenne ez még ütősebb ha a hátára rá lehetne nyomtatni a blogon használt bece/áll nevünket! Így aztán nagy buta mosolygás lenne egy -egy személyes találkozás alkalmával, és biccentés és hello mellet még esetleg barátságok is születnének!!! Szerintetek? Megoldható lenne???

  22. @Higgins: Megakirály kedves barátom, nem gyengén röhögnénk 🙂

  23. @cia: OFFFF Hello hello tesóbá ,rég láttalak! 🙂 Minden ok? 🙂

  24. @Higgins: minden ok, az esküvőnket szervezzük a párommal.

  25. @cia: Óóóó hát ezt örömmel hallom!!! Gratulálok hozzá előre is ,és nagyon sok boldogságot kívánok nektek!!!!

    (és most mindenki egyszerre!! GRATULA CIA!!! ) :))))))

  26. Nos van pólónk, esetleg a hátára a nick nevünk,……………… és mikor találkozunk mááááááááááááááárrrrrrrrrrr.@Higgins: nagyon szépen köszönöm 🙂

  27. @cia: turelem, tornaterem :), ami kesik nem mulik

  28. Építőleges és jogos kérdés!!!! SZIFON BLOG PARTY-T!!!!! 🙂

    No iPhone No Party

  29. @developer: ja de nem is pontos 🙂

  30. @developer: :))))))) ez jóóó

  31. a zenét szerintem csináljuk. 🙂

  32. Pl:JB3.0

    és várunk és várunk a szemünk már duzzad a ujjunk mint a gépuska..
    ugy várja hogy kattinthasson a Restora 🙂
    Rémes pofák lesik a monitort,
    Szifonjukkal ülik a halotti tort.
    Majd jön egy didergős hétvége,
    Akkor lesz idő a jailbreakre.
    hajnal óta fentvagyunk a szifon mellett, azóta csak kötél ideg kellett.
    júni 18 este 10, folyik már a fürdőben serényen a víz.
    de nem megyek, inkább rohadok büdösen, refreshelek percenként rohadtul dühösen.
    ajánlom a dev teamnek dobja ki a dzsélbrékét, adjanak már app cracket gyorsan a népnek.
    durran az agyam, rúgom a gépet, leverem a falrol is azt a rohadt képet.
    vörösek a szemeim, izzadok mint a ló, mikor jön már ez a szar… ez egyszerűen borzasztó!!!
    elindult a számláló pörög már az óra
    a nép már hulla és várja ,hogy mikor jön el az abszolult nulla
    és abban a szent percben milliók lélegeznek fel ujra és JB kerül minden telóra!
    a dzsélbrékkel minden jó,
    a dzsélbrékel jobb minden teló,
    mert az össze s app futtatható.
    Aggya meg az isten a mindenható,
    hogy még ma lehessen a 3.0 felrakható!
    A mutató lassan kúszik az egészre,
    Lassak én is sz@rok a jailbreakre!
    Higgins, Deeday.mr.electro,kovacsb07a és a többi szaki,
    Monitorba réved, mint banánra a maki.
    hejj kedves dev team, dobjátok a bréket, rátok a vár a fél társadalmi réteg.
    itt állunk a phoneunkkal azt nézzük a képet, de az egész fekete, DZSÉLBRÉKET A NÉPNEK!
    kellenek az appok, a tört kis dolgok, egésznap csak ezért a cuccért morgok.
    csináljátok srácok, nyomjátok az entert, nem baszhattok már át ennyi embert.
    na ne msot huzzátok a be azt a féket hanem ti is mondjátok hogy DZSÉLBRÉKET A NÉPNEK!
    wow 🙂

  33. @developer: @cia: Van egy jó svájci ismerősöm itt a blogon! :))))) azok pontosak! :)))

  34. @Higgins: ja csak a zenekart kellene már megint összehozni.

  35. @cia: Itt állunk sztendbájba-ba én és az ibanez-em! 🙂 de ,hogy Deeday.mr.electro,kovacsb07 hol lehetnek!???

  36. @cia: vegen mar szifon fesztival lesz nem?:D

  37. @Higgins: pedig megint van egy két agylövésem.

  38. @developer: lassan igen, szerintem simán oda ba@unk a sziget kft-nek.

  39. OFF: Más ,valaki használ itt az szifonjához Composite AV cable-t?? Tapasztalat? Én csak a iPod os filmeket tudom a tv -re varázsolni vele,de nagy királyság lenne full képernyőn mondjuk NFS-t nyomni! 12e ért így nem éppen penge az ár/érték arány 🙂 jah a tv/out app hiába van fent! 🙁

  40. @cia: gyüjtsd őket!!! 🙂 Nagyszinpad-Nagyszinpad!!!

  41. @Higgins: ok csak egy új balkezes gitárt kell majd vennem a jeles napra, a mai pop dívákat és hasonlókat lemossuk.

  42. @Higgins: azert nem korda gyuri bacsik vagytok…

  43. @developer: tömören nem 🙂

  44. @developer: All IN Klárikám ALL IN! Itt minden lehetcégesz! 🙂 (és a poker is megy!)

  45. @developer Koszi kozben megtalaltam 🙂 Nem kotekednek de a 160gr/m2 nem egy nagy minoseg.Regebben szazaval vettem a polokat.Igaz en is elkotelezett szifon.hu/1phone.hu/ olvaso vagyok.Ha titeket valamilyen formaban lehet segiteni ,akkor majd igy termeszetesen megteszem 😀

  46. Nagyon jól sikerült a grafikája:D Grat 😀

  47. @cia: GRATULA CIA! 🙂 Nem lenne helyes ha kimaradnál belőle. 🙂

  48. pöpec, rendelnék is, csak a helyzet valszeg két különböző színű kell majd, és így csak azonos színből tudok rendelni 1 postaköltséggel…

  49. Na ez már tényleg kellett! 🙂

  50. hatalmas ez a poló, én is fogok egyet magamnak venni, nézem is a színeket, hogy melyik lenne a legjobb! 😀

  51. a szifon.com-os talit énis támogatnám! vmi jóféle helyre kéne elmenni, ahol egy pár feles társaságában ki tudunk beszélni mindent! 😀 és kíváncsi lennék amúgy a fejekre, hogy milyen nickhez milyen arc tartozik! 😉

  52. Ez a TV/out-os dolog engem is érdekelne, hogy lehet vhol utángyártottat olcsón venni? És az egész szifon képernyőt, hogy lehet rá varázsolni a tv-re?

  53. ez a királykék szerintem a legtutibb, a fekete, citrom és narancssárga is ász! 🙂
    pirosat gondoltam, mer mégiscsak az illene hozzám (nagy Ferrari fan) de sajna az elég gányul néz ki! :S

  54. Off.

    Leszeretném tölteni ez a programot a Macbookomra:”Aquazone Seven Seas Deluxe”
    Ez egy nagyon jó kis képernyővédő, élő akváruimmá varázsolja a gépedet(nekem legalábbis nagyon tetszik)
    Sajnos a neten lévő torrentek nem működnek, így nem tudom onnan tölteni.
    Nincs ötletetek, hogyan tudnám letölteni, direkt letöltésbe menne a dolog csak az is mindegyik fizetős és nincs nálam a bankkártyám? Gondoltam mégkérdezek valakit, mert úgysem nagyon mennek manapság a fontos hírek és hátha segít valaki megszerezni aki unatkozik.
    p.s.: Akinek 3 g-je van és érdekli az, hogy a cycoderrel felvett videókat, hogyan lehet elmenteni a camera rollba és utána vágni (mint a 3g s-nél) az itt nézelődhet:http://www.modmyi.com/forums/file-mods/637491-enable-video-recording-2g-3g-25.html
    Egyébként meg meg a srácokkal beszéltem a fenti fórumon és azt írták, hogy hamarosan aktiválják a natív kamerát és lehet használi 3g és 2g-n is:)
    További szép hétvégét mindenkinek

  55. üdv!

    bocs az OFF-ért de:

    az a gondom, hogy 3GS-em nagyon merül sleepben, tegnap este 7x%-on volt ma délelőttre lement 45%-ra pedig nem tettem fel olyat ami merítené…szerintem
    Touchomon ugyanezek vannak fent régebb óta és tökéletes alig merül pár %-ot egy éjszaka

    ezek vannak fent iPhoneon: MI patch, Emoji, iFile, Installous, szifonos bill.fix, mobile terminal, OpenSSH (kivan kapcsolva), Safari Tab Closer, SBSettings, Yourtube

    megnéztem csak alap dolgok futottak (Safari, Mail, Phone…) de hát ettől ugyebár nem szabadna így merülni

    valaki esetleg tudna rá valamit?
    most átmenetileg gyári 3.0 van rajta hogy holnap reggel megnézzem mennit ment le

  56. @developer:
    az S méret az mekkora? Az nincs kiírva az unisex mellé ti mégis kínáltok ilyen lehetőséget.

  57. @hepike: a linkelt oldalon fennt van minden pontosan

  58. Off

    Sziasztok a Backupot hol tudom kikapcsolni,mert elég sok dolog van az iphonen és így tart vagy fél órát minden backupolás.Köszi

    On

  59. @hegyi:
    touchoz ne hasnolitsd, mert a telod ha nincs kikapcsolva folyamatosan kommunikal az adotornyokkal, a touch meg nem

  60. @hegyi: Restore-old a fenébe és kész, kapsz egy csupasz telefont, ha így is merül akkor talán gariztasd le(ha van rá lehetőséged)

  61. Van nem hivatalos szifon.com póló is?:D

  62. Miért nem jelenik meg amit írok?

  63. @Hypeboy: jaja ezt csinálom

  64. @zoltan: jó az igaz, de akkor is sok az a 25%-os merülés egy éjszaka alatt sok

    tegnap reggel 25-ra ment le 50-60%-ról..

    na mind1 most gyári 3.0-val tesztelem

  65. @paskovitch: Ja, valami alternatív link a pólókhoz, ahonnan ingyen beszerezhető? Az tetszene, mi? 😀

  66. Backup kikapcsolása?

  67. @hegyi:
    ejszaka aludni kell, kapcsold ki 😛
    vagy hagyd tolton 🙂

  68. Nemtom, de csak engem nem érdekeltek ezek a közösségi polok? 🙂

    az életben nem vennék fel semmiféle weboldalközösséget, weboldalt reklámozó pólót!
    Egyébként a szerkesztőség felől pozitiv gesztus, ha van rá igény.

  69. @iNigga: Cydiából remélem le lehet majd tölteni xD

  70. @isty:
    ha esetleg megmutatnád nekem, hogy hol is van az unisex s méret hossza és szélte centiméterben kifejezve az általad említett oldalon, nagyon hálás lennék, ugyan is én csak két darab kötőjelet látok és emiatt kérdeztem meg 🙂

    amúgy most én akkor melyiket válasszam? Olcsó kínai munkábahordós pólóm L-es méretű és tökéletesen passzol. Pöpec Amcsi munkábajárós pólóm M-es és tökéletesen passzol. A méreteket pedig a leghosszabb részükön kell érteni?(mielőtt valaki kötne, olvastam az oldalukat természetesen 🙂 )

  71. @zoltan: Szia! Segíts kérlek! Hogy tudnék én is avatar képet berakni??

  72. kigugliztam kösz bocs az off-ért

  73. @ocsi10:
    Nekem félbehagyja, ha nyomok egy x-et a fenti folyamatsávban az iTunes-ban, miközben a backup-ot csinálja, utána szokta folytatni a sync-et, csak talán meg kell várni, amíg elindul a folyamatjelző… Próbáld ki!

  74. @hepike: h t t p ://polonium.h_u/sizes.php

  75. Kérlek segítsetek!!! Restoreolni akartam iTunesal az iphone 3GS-em de kidobott egy restore error 14 es hibával, azóta próbáltam a régi szoftvert vissza tenni ott is kidobott az alma logónál a csíknál. Próbáltam DFU módban de ígyis ugyan az a hiba, sőt másik gépen is próbáltam de ugyan az. Kérlek segítsetek!

  76. @Adamita: custom vagy sima ipsw?
    3.01 vagy 3.0-ról 3.0.0 re?Prób itunes ujra rak sztem(lehet hogy nem de gondolom! 🙂 )másik usb csati?

  77. @isty:
    “3.0-ról 3.0.1re? “

  78. @cartmen: köszi nem voltam este gépközelben!

  79. kénytelen voltam törölni minden képes kontakt képét, mert restore 3.01-re a kézi adatmentéssel öszekutyulta a képeket… szerencsére a telefonszámokat nem 🙂

    amugy terminal-ban a telefonon magán chmod és chown parancsokkal csináltam meg, hogy valóban tudjam törölni a képeket..

    na písz…

  80. ja és a lényeg lemaradt 🙂

    azt akartam kérdezni, hogy ha belövöm a telefonomon a 3.01-et, felrakom a cydiabol a kedvenceim, leszedem a fölös processeket, felrakom az alternativ programokat… stb… ezt lehet valahogy klónozni egy másik telóra?

  81. @isty: 3.0 ról (jailbreakelt) szerettem volna 3.0.1 re.. De mivel nem működött próbáltam az eredeti 3.0-t is visszatenni de nem megy. :S

  82. S a telót bekapcsolni sem tudom, mert iTunesért rinyál, itunes meg csak restoreolni tudja. De se DFU ban se Recovery modban nem megy..

  83. Fasza mostmár 3014-es hibát is kiírt. 🙁

  84. Off: van egy t-mobile net500 mb előfizum, azt hittem tökéletesen rendben elég lesz meg minden! De tévedtem! Sztetek miért lehet az, hogy az iPhone adatforgalom számlálója 490MB adatforgalmat ír ki (direkt nem is értem el az 500 megát) és erre meg a tmobile júliusi számlám szerint meg legalább 560MB-ot számolt ki! Hogy a fenébe lehet ez? Így 5000 ft lett több a számlám…. Most akkor mi is van? Miért különbözik az Iphone és a tmobile adatszámlálója? :S

  85. @dumber56: Köszi megprobálom

  86. @Tesz: Beleszámoltad a 490 be a kimenő forgalmat is ?

  87. Off: van egy , olyan bug a telómba, ha a youtube ikont eltüntetem vagy egy kategóriába teszem be, akkor a safariban megnyitott weboldalakon lévő youtube videókat nem játsza le a telefon. Van erre vmilyen patch?

  88. @cartmen: nyílván az rohadt kicsi.

  89. @Adamita: Töröld le a komplett iTunes,t telepítsd újra, update , majd recovery vagy DFU-ba a telot attól függ iTunes melyikbe látja és restore…

  90. @Typhoon: Hát 70 mega simán lehet…

  91. Sziasztok! Nekem egy olyan problémám van, hogy alig van hely a C: meghajtómon, mert amikor behúzom az Itunesba a progikat, akkor hiába telepítettem másik partícióra, mindig a C:/Dokumentumok/zene…mappába teszi. Nem lehet valahogy áttenni ezt máshová, hogy ne a C:/ meghajtón tárolja a feltelepített progikat?

  92. Cartmen: bele… Épp ez a fura! Valamint még adatforgalom értesítőtsem kaptam, h túlléptem volna a keretet! Most néztem meg azt h adatforgalom információ (G-t a 1730ra kell küldeni) és az 70MB-ot számolt , a telóm pedig alig 50MB-ot….. Megáll az eszem!

  93. fontos kérdésem lenne:

    3GS-nél (offical 3.0, no JB) normális, hogy 3 óra alatt merül a telefon 10%-ot??
    tegnap is 50-60% között volt reggelre 25% lett…

    csak azért kérdem mert ma van 3-ik van és gondoltam visszaviszem Tréhez, mert régi 3G-m nem merült így…

  94. Ha és ez aug.1-jétől van! Az előtte lévő már levan zárva!

  95. @Tesz: nem a telefonod hanem a szolgáltató tehet róla…hivd fel az ugyfélszolgálatot,mond el részletesen s kérd az adatforg korl. aktiválását a megadott menyiségtől!

  96. Hali!
    OFF: múltkor, mikor megjelent a 3.0-ás fw, akkor fel is raktam és majdnem minden tökéletesen ment a googlemaps-ot kivéve. Vele csak annyi a baj, h ha bekapcsolom h mutassa a jelenlegi helyzetem, akkor kb. a város másik felén mutatja h elvileg ott vagyok. Most felraktam a 3.0.1-et, de itt is hasonlót tapasztalok sajna. 2.2.1-nél pedig minden tökéletesen ment. Nem tud rá valaki valami orvosságot? 🙂

  97. Isty: hívtam őket! Aszonták nem vonhatóak felelőségre az értesítő elmulasztása esetén… És h az ő számlálójuk a jó. Az iphoné nem!!! De h lehet ekkora differencia? Hihhetetlen…

  98. @Tesz: ezt a legegyszerübb mondani…tudom..:(
    Nem olvastamm a régebbi irásaidat de ha a oush be van lőve az email -edhez akkor ott is van adatforg.nem is kevés.

  99. @hegyi: Nekem 7 óra alatt lemerült 10%-ra gondoltam a JB miatt meg amiatt, h egy progi telepítésekor a cydia kifagyott, ezért resetolni akartam, most meghalt a telefon s resetolni sem tudok. Csak az a baj, h jailbreakelve van, meg hát nem akarok 2 hetet várni, h megcsinálja a Té. Ha megcsinálja.. 🙁

  100. @cartmen: Váá köszönöm!!! Az iTunes újratelepítés megoldott mindent, mostmár resetol. Vá nagyon köszi, életmentő vagy. 😀

  101. @hegyi: Pont ez a probléma hogy bentmarad a Safari meg a mail és ezek terhelik a procit és merul a telo. SBS-bol ki kell loni oket és meglátod hogy nem fog merulni a telod. Nállam pot ugyanez a gond, a mail mindig elindul ha belépek a contactokhoz.

  102. bocs az offért, de 3.0 alatt hogyan lehet 2gvel videot rogziteni? nem talalok videorecorder 3g verziot ra. vagy van mas alternativa?

  103. Pixel ptóbáld ki a CYCORDERT

  104. koszi cartmen, egesz jo! hogyan tudom sharelni a videot? v letolteni?

  105. @pixelshogun: macrumors-on van róla szó..ha jól értelmeztem:/private/var/mobile/Media/Videos
    ban van….

  106. Sziasztok!
    Safariban hogy tudok könyvjelzőt menteni úgy, hogy azt a könyvjelzők mappába kerüljön, ne a főképernyőre?
    THX

  107. @komozol: meg szep.. nekem eddig csak iylet sikerult 🙂

  108. Kicsit OFF de melyik itunnel-el lehet SSH-zni 3.0 nál (USB)? Már szinte próbáltam mindent de nem működött semmi, légyszi segítsetek!

    Előre is köszi!

  109. kis OFF: új gépen syncronizáltam a telt és letörölt minden telefonszámot.
    és sajna nincsen meg az Outlook-ba se.
    valahogy vissza lehetne szerzni őket?

    előre is köszi.

  110. Sziasztok!
    Csak a grafikát honnan lehet beszerezni,vagy megvenni???????????????????

  111. Pixel….
    Totalcpmmanderrel /t-pot/ ha meg tudod nyitni a mappákat akkor itt van: private/var/mobile/media/videos

  112. Sziasztok!

    Bocsi az offért…

    Csak érdeklődnék, hogy jól értelmeztem-e a T-mobile árlistáját… Ha nekem relax500-as előfizum van és lejárt a 2 éves hűségnyilatkozatom akkor elvileg 19000ért enyém a 16gb-os GS,ha meghosszabbítom a relax500as csomagom 2 évvel?
    Előre is köszi a helpet!

  113. Off:
    A 3.0-ám működő Video recorder 3 g-re tudtok valami cracket, mert ugye a sziifon source-on lévő ,már nem működik.Köszi

  114. Sziasztok!

    Tudom, hogy nem ez a téma, de lenne egy problémám. A 3g-m némító kapcsolója körül elkezdett repedezni a műanyag hátlap. Találkoztatok már ilyennel? Esetleg vki próbálta már gariban javíttatni? Nem érte ütés, sem semmilyen más rendellenes dolog. Köszi előre is!

  115. Hello
    Unlockal kapcsolatban lenne egy kérdésem.
    3GS az alany. Úgy is lehet JB-zni hogyha Vodás kártya van benne? Akkor mi lesz az aktiválással? Illetve mindenképp aktiválni kell ahhoz hogy pl. a Cydiát elérjem?
    T-s kártyát max családtagtól tudok szerezni.

  116. Hmm Apple és a robbanó készülék:
    h t t p ://index.h_u/tech/jog/2009/08/03/az_apple_titkolna_a_felrobbano_ipodokat/

  117. @Kain576: Valaki tud akkor segíteni?

  118. @Kain576: 2G/3G?

  119. Heló szeretném segítségeteket kérni hogyan lehet meg csinálni a win7el való kompatibilitást a Itunes-sal és h felismerje a Iphone ,mert így nem tudok szinkronizálni.
    [email protected] -ra szeretném ha segítenétek.Köszönöm

  120. Azt lenne még a kérdésem h 3.0 feletti firmware mikor lesz Videorecorder vagy valami hasonló?

  121. drága, drága, drága – inkább apps-ot veszek az árából ! 🙂 🙂 🙂

  122. Sziasztok valakinek ötlete?sajnos még nem kaptam, választ a backing upot hogy tudom kikapcsolni,mert ha teszek rá pár alkalmazást állandóan backing uppol,és az meg 1 óra.Köszi

  123. @mightymo3: Cycorder cydia

  124. sziasztok

    teszt verzió, vagy félkész verzió, vagy csúnya fordításos magyar nyelv elérhető valahogy? unstable-n sem talaltam 🙁

    másik.. winterboard… tudom, hogy lassu es vagy memoria zabalo, en megis felraktam bnőm telójára, és több témát is próbáltam, de a billentyűzet és az sms ikon egyikkel sem változik… pedig a korabbi iphone os-en még az uzenetek hatterszine is megvaltozott… most ez sem valtozik 🙁 mit csinalok roszul? vagy valamit modositottak ami miatt ez nem megy?

    varom a valaszokat…

  125. @kmate: Cydiában add hozzá h t t p ://iphonevideorecorder.com/3 a kod hozzá kisbetüvel = xumiqdikni

  126. OFF!

    Sziasztok!

    Pénteken vettem egy 16GB Black 3GS-t a Trénél előfizuval.
    Jól elvagyok vele de szeretném Jailbreak-elni.
    Eléggé láma vagyok de szeretem magam megcsinálni a dolgaimat, azzal is tanul az ember.
    Valaki legyen már olyan szíves, és írja le, hogy honnan mit kell letölteni és mi a folyamat pl.: 3gs-t lehet e egyáltalán stb.
    Mire kell figyelni mit szabad frissíteni stb. Mi a legújabb legjobb törőpogi.
    Én függetleníteni nem szeretném csak JB-z ni. Próbáltam olvasgatni a fórumokat több száz (nem vicc) oldalt kinyomtattam a melóban és próbáltam átrágni magam de homály vagyok. Annyi idegen kifejezést használtok, hogy azt sem tudom mi van.

    Szerintem sokunk örülne 1 ilyen összefoglalónak.
    Ha valahol már le van írva akkor valaki írja már le a címet.

    Előre is köszi a segítséget!
    Jó fórumozást és szifonozást nektek!!!!

  127. Off:

    Tudom nem ide tartozik, de engem naon zavar! 3Gs-em van 3.0.1-el és talál műholdat a gps, de sem compass-ban sem Navigonba nem változik a pozíció, hiába sétálok, mintha egy helyben állnék. Valami ötlet?

    Előre is köszi!

  128. @thecruel: Én épp a írtam le txt-be a jailbreak-et 🙂 vegyél fel msn-re és átküldöm! Címem : geroszka kukac windowslive . com (kukac = @ és vedd ki a szóközeket)

  129. Hello
    Lenne egy olyan kérdésem h valaki nem tudja hol tudnám beforrasztatni az uj akksimat a 2g-s szifonomba?Szét van szedve, csak be ki kéne forrsztani a régit, és be az ujat.Sürgös lenne, holnap el kellen intéznem.

    Előre is köszi a választ.

    Dávid

  130. Hello! Lenne megint egy kis problémám xD Nem nyílt meg a Skypeom ezért letöröltem, s újra akartam tenni de az appstore azt írja h telepítve, jó fel akartam tenni itunesból de semmi sem történt majd ki is töröltettem az itunesal. De még mindig nem tudom feltenni. Ötlet? Jb van.

  131. @telegdyd: 06/70/281-4959 keresd Bubut

  132. Tudom nem ide tartozik, de engem naon zavar! 3Gs-em van 3.0.1-el és talál műholdat a gps, de sem compass-ban sem Navigonba nem változik a pozíció, hiába sétálok, mintha egy helyben állnék. Valami ötlet?

    Előre is köszi!

  133. @DnP: 3G

  134. Telefonszámot ugyebár kötelező megadni rendelésnél, hogy igazolni tudjam, hogy nem csak úgy poénból rendelek. Én szeretnék egy pólót magamnak és meg is adom a számom, ha ezen múlik, csak épp az usában vagyok és nem az igazi magyar-honból a percdíj ide, meg az időeltolódás. Szóval meg lehetne valahogy oldani a telószám nélkül? A pénzt azt így is úgy is előre kell utalni, vagy ez utánvétes dolog(bevallom, ezután még nem néztem utána)? Amúgy nem sokára(pár hét) otthon leszek és szeretném, ha otthon várna majd a pólóm 🙂

  135. @adamita: WinSCP keresd meg a megmaradt fájlokat és töröld ki és ujra tudod telepiteni !

  136. Ahoj,
    amcsiban vok hogyan tudok rendelni magamnak polot?
    Kocce

  137. megjelent az Igo az app store-ban…:)

  138. @kbtomi: remélem hamarosan lelehet szedni valahonnan -.-

  139. már néztem,de még semmi…..

  140. @kbtomi: appulous megjelenést mondd inkabb 😀

  141. ott sincs még…….szerintetek magyar nyelv lesz benne? mert store mint ha csak azt írnák hogy nyelv: angol

  142. off: iGo My Way 2009 – Europe Edition 90€ kint a storeban 😉
    Languages: English…

  143. Deep Pinball viszont van appuban 🙂 Fincsinek igerkezik

  144. Tacs007
    keress mar meg a sztar1 kukac drei pont at cimen! Szeretnek valamit kerdezni!

  145. Szifon-os találkozóba én is bennelennék:) A poló-k közül csak a rózsaszín női hiányzik, h a barátnőkre is lehessen adni valamit.:D

  146. Valaki hackeli már az IGO_t ? 😀

  147. @ronyi: ha viszel nekik rózsaszín pólót, rányomják arra is :))

  148. @cartmen: Jaja, Sztivi bácsi 🙂
    Jailbreak forever!

  149. igo letöltve – így nem kell hackelni 🙂 – mi az befagyott a címoldal ?! 🙂

  150. Csak szólok hogy megjelent az I go.

  151. off
    most hivtak…kész a pólóm..:)
    on

  152. És nincs benne magyar nyelv:) Még ilyet!!!

  153. Hogyne lenne az iGoba magyar nyelv? Ez egy átportolt Amigo! Semmi több!

  154. Az I tunes-on az van írva, hogy angol.

  155. Gondolom ha lenne benne más nyelv is akkor odaírnák. Vagy akkor az appstore-os tájékoztató a szar.

  156. OFF, olyat lehet hogy, letöltök az iphone safariban egy mp3at és azt belegyogyitani a ipod lejátszóba, anélkül hogy pchez vagy mac hez nyulnék valahogy???
    Azt tudom hogy siman le lehet jatszatni a filet különböző alkalmazásokkal. De én a gyári ipod cuccal szeretném!
    köszi a választ előre is

  157. Sziasztok!
    Csak a grafikát honnan lehet beszerezni,vagy megvenni??????????????????????

  158. kezeben a póló!!
    teccik s jóó bár szürkét kértem s azt is kaptam de azt hittem világosabb szürke!! 😛
    🙂

  159. Hali!
    OFF: múltkor, mikor megjelent a 3.0-ás fw, akkor fel is raktam és majdnem minden tökéletesen ment a googlemaps-ot kivéve. Vele csak annyi a baj, h ha bekapcsolom h mutassa a jelenlegi helyzetem, akkor kb. a város másik felén mutatja h elvileg ott vagyok. Most felraktam a 3.0.1-et, de itt is hasonlót tapasztalok sajna. 2.2.1-nél pedig minden tökéletesen ment. Nem tud rá valaki valami orvosságot? 🙂 Amúgy 3G-s modell.

  160. Sziasztok nekem is meg van a pólóm Hétfőn rendeltem és most kaptam kézhez.
    Volna egy kérdésem hogy amióta a 3.0-ás soft van fent azóta nem megy a wifim nem csatlakozik egyre sem és nem jövők rá hogy miért . Üdv Sanyi

  161. szeva
    hová tűnt a boá-s hirdetésem? eltűnt az összes tegnapi kommentem, tud erről valaki valamit? 🙁

  162. drága admin, tudsz te erről valamit?

  163. Helló

    Mi a helyzet a pólókkal?
    Rendelni lehet, de meg nemkapom? Még semmi visszajelzést nem kaptam senkitól sem:(

    Köszönöm a segítséget

  164. Hali

    @Fojtech: Cikk megjelenesevel egyidoben mar rendeltem is, szinten semmi visszajelzes, semmi polo 🙁
    Hetfon fel is hivom oket…
    Udv

  165. @libna: Kuldtem mail-t.

  166. @klorel:

    Ha van valami infód eldobod erre a címre?

    [email protected]

    Vagy írd meg ide. Köszi 😀

  167. koszi sracok a polot! 🙂

  168. Most vettem át a pólót és meglepetésemre nagyon jo az anyaga:) Dumaltam a sraccal a boltba egy kicsit. Gondoltam megkérdem menyi szifonos pólót rendeltek eddig:) Darab számot nem tudott mondani de azt mondta hogy a rendelések több mint egy harmada szifonos póló:) Az azért nem hangzik rosszul! Üdv!


Add a Comment