fbpx Skip to content

Az Apple kiadta a 3.0.1.-es firmwaret, hogy kijavítsa a korábban ismertetett SMS bugot.
A 3.0.1-es firmware a redsnow-al jailbreakelhető. (a baseband nem frissül a frissítés folyamán, így a telefonok továbbra is függetleníthetők, és jailbreakelhetők maradnak. .)

Olvasd el a hozzászólásokat is

90 Comments

  1. szuper, épp most lett kész a 3gs 3.0 JB… 🙂 ami mellesleg nekem nehezebb volt mint az eddigiek. de megvan. Végre a saját szifonom is és nemcsak aszonyé, ráadásul sztem jóvétel volt. AMúgy istenek vagytok thx. Apropó az mitől lehet hogy a névjegyzékemben ; -kkel vannak elválasztva a nevek és rövidek? bár ez lehet a simes másolás eredménye. No mindegy jó8 mindenkinek! Amúgy megéri frissíteni? Ja és lokalizáció mikor? 😀 Üdv. és bocsi az OFFért!

  2. Lám lám apple apple csak igaza volt annak a 2 fa$znak… Szilánkos menyország folyékony torz tükör… Áve

  3. Azért mert nem kiaáaltak , csak foglalkoztak vele. Kár , hogy a baseband nem frissült, most dögunalom lesz feltenni. 🙂 Úgy látszik még gyúrnak egy gonoszabb változatra 😀

  4. Aki, nagyon lusta és nem szeretne megint újratelepíteni mindent, az várhat egy picit, ugyanis Saurik azon dolgozik, hogy a patchet megcsinálja 3.0-hoz is.

  5. @iBali:
    jó kis idézet, bár kétlem, hogy ezt dúdolták kódolás közben 😀

    egyébként 3.1-ről van valami új infótok esetleg egy dátum, vagy egy whatsnew’ lista?

  6. Ha most jailbreakelve van a telóm és felrakom a frissítést, akkor megmarad a jailbreak vagy újra kell tenni az egészet rendszert?

  7. Iphone : Az eredeti cucc megmarad a tört eltűnik és újra kell Jb

  8. Engem az érdekelne hogy 2G alatt más is tapasztalta, hogy waitting for reboot és semmi!!!
    resn0w 0.8 és PPC

  9. Hát ezér most nem rohanok a laptophoz, hogy feltegyem! 🙂 sima update-tel is fel lehet tenni? Aztán ráküldeni a redsnowt?

  10. Lehetne egy buta kerdesem?? Nekem az ithoni wifi jelszavas / marmint a munkahelyi! / igy ha frissitek akkor az megmarad vagy sem? Marmint a beallitasok? Ugyanis a jelszot nem ismerem csak a rendszergazda!

  11. Sziasztok!

    Két apró kérdésem lenne az egybesültekhez 🙂

    Az aptbackup elég ahhoz, hogy a cydias progik visszakerüljenek a restore-olt, újra jb-s telefonra? Jól olvastam, hogy a restore az aptbackup beállításait is visszahozza?

    Ha restore-olok, akkor ugye az appbackup nem is kell, mert az itunes progik beállításai megmaradnak? Ha clean installt csinálok, akkor meg a library mappámat kell leszednem magamhoz?

  12. ha frissítem a telefont, akkor hogyan lesz rajta cyda hogy a redsnowt feltudjam tenni? vagy a pwntool már ezt is tudja?

  13. @gerdg: ha frissítesz akkor újra kell Jb-ni..a redsn0w-al….

  14. Itt az ideje es helye egy idezetnek bzolkaa csutortoki cikkebol:

    “az Apple-t is tájékoztatták, aki eddig, sokkal szebben nem lehet fogalmazni, lesz*rta ezt a rést”

    Koszonjuk bzolkaa, a cikked nelkul sosem adta volna ki az apple a patchet! :)))

  15. erre utalnak az SMS bug-al : “Régebbi hír volt, talán itt a blogon is írtunk róla, hogy a 3.0-ban két hacker talált egy biztonsági rést, melynek segítségével rendszergazda-jogok szerezhetőek egy jól megírt kóddal. A két úriember (Charlie Miller és Collin Mulliner) hivatásosan is biztonsági-cégnél dolgoznak, tehát felfedezésükről az iPhone közösséget, és az Apple-t is tájékoztatták, aki eddig, sokkal szebben nem lehet fogalmazni, lesz*rta ezt a rést, sőt Apple-nek is tanácsadást végző szakemberek nyilatkozták, hogy ez a hiba csak inkább elméleti, nem kihasználható, utópisztikus.” ?

  16. @jarodfree: Szia!Nem marad meg, újból be kell írni a jelszót!

  17. @sztar1: Szia!Nem marad meg, újból be kell írni a jelszót!

  18. Akkor nemfrissitek! Köszi

  19. @jarodfree: Ezt nem neked szántam!Bocs!

  20. Az csak nekem furcsa, hogy egy sms fix miatt miért lett 50 megával nagyobb az ipsw?

  21. @gerdg: A redsn0w-ot le tudod tölteni PC-re,majd iTunes-on keresztül fel a telóra.Ehez nem kell Cydia.

  22. @szagi: mac-em van azon is megy? 🙂 amúgy ha megcsinálom redsn0w-al a telót akkor a 3.0-ás mobil crack használható a 3.0.1-hez?

  23. Van valami link az új IPSW fájlnak a redsnow-hoz?

    Mostanában nagyon el vannak nagyolva a hírek.. 🙁

  24. Minek kell link??? Ha az iTunes letölti akkor ott van a gépen, mi a fenének kellene mégegyszer letölteni???

  25. Gabo007@ google-ba ird be h fw 3.0.1

  26. @Ace:

    Nálam:
    iPhone1,2_3.0_7A341_Restore.ipsw 230.1 MB
    iPhone1,2_3.0.1_7A400_Restore.ipsw 230.1 MB

  27. @Ace: Hol? épp azt keresem..

  28. ..mind1, már letöltöttem máshonnan..

  29. @gerdg: Download: redsn0w v0.72 (Mac / Windows) firmware v3.0 iPhone 2G / 3G, iTouch jailbreak / unlock tool

  30. akkor a PwnageTool-al nem megy a jb. eddig mindig azzal csináltam, van olyan jó a redsnow is?

  31. @gerdg: Ird be a keresőbe redsn0w mac.

  32. @jarodfree: Igen van olyan jó!

  33. @gabo007: Csak épp a redsn0w nem fogadja el 🙁

  34. @gabo007: Egyébként username/application data/apple/itunes…

    A rejtett fájlokat persze láthatóvá kell tenni.

    ui: sry ha agresszívnek tűntem, de az éjszaka folyamán sikeresen leöntöttem a fasza kis Revoltec egerem vízzel, és úgy tűnt bepusztult, de reggelre kiszáradt és működik, csak az üzenetet még az ágyból írtam. 😀

  35. @gabo007: Tallózd be neki a 3.0-ásat.

  36. @jarodfree: hmm jogos, csak előbb olvastam egy másik oldalon, hogy többen is ezt írták, de nekem is csak annyi…még korán van. 🙂

  37. Lehet amatőr kérdés de ha a 3.0-át tallózod be a redsnow-nak akkor a 3.0.1-el restore-olt telón akkor most melyik lesz..?

  38. Hy All!

    redsn0w-al nem megy a 3.0.1. jailbreak. Másnál elfogadta?

  39. @gabo007: A 3.01, az neki csak az azonosításhoz kell, hamarosan lesz frissítés, hogy felismerje a 3.01-et is, de nem érdemes erre várnia annak, aki fel akarja tenni.

    “We’ll at some point fix redsn0w to recognize both 3.0 and 3.0.1 IPSW’s, but really that’s the only change that would be made to it. Everything else would be identical, so there’s no need to wait for the “proper” version that recognizes the 3.0.1 IPSW as valid.”

  40. @Fabi: 3 kommenttel feljebb írtam a megoldást… 😀

  41. OFF:valaki tudna dobni egy linket vagy egy leirást ahol le van irva hogyan tudnám az iphonomat vissza downgradelni 1.4 es softra?mert sehol nem találtam eddig:S

  42. Sziasztok!Mit kellene kikapcsolnom,hogy ne kapjak 15E Ft-os internetszámlát,ha csak WI-Fi-n keresztül netezek?Segítsetek:(

  43. @desplaca: Mit akarsz? 1.4-re? Minek az neked? 😀
    @Kcsaba65: Muhaha…én csak 4et kaptam. 🙂 Egyébként cellular data résznél töröld ki a dolgokat, meg kapcsold ki a data roamingot. Meg ha zavar a 3G-t, bár nekem akkor elkezd tekerni a hálózat, hogy mi van mivan miiivaaan, és gyorsan lemerül.

  44. @Ace: Oksa! megvan.

  45. @Kcsaba65: Hívd fel a szolgáltatód telefonos ügyfélszolgálatát, kapcsoltatsd ki a mobilinternet hozzáférést vagy válassz egy csomagot amibe “belefér” az adatforgalmad.

  46. @gabo007: (Ezt a wifi-től függetlenül, mert ha azon netezel csak, akkor nem kaphatsz 15e Ft-os számlát!)

  47. Én sem értem.Kikapcsoltam már előtte is a 3G-t és a data roaming-ot is.Hihetetlen és mégis volt a letöltéseknél 7,5 Mb letöltésem.Miért?

  48. Jelentem 3.0.1. jailbreak-elve. Redsn0w -ba a 3.0. -át kell betallózni. Előtte viszont iTunes-böl a 3.0.1-et kell felrakni.

  49. Beállitás/általános/hálozat/edge/apn név mezőt töröld majd telefon újra indit.

  50. Ace !
    ki szeretnék próbálni valamit ami ha a számitásaim szerint igaz akkor sok mindenkinek megoldást jelenthet egy problémára:)

  51. @Kcsaba65: Azért, mert a T alapból aktiválja minden előfizetésen a kurv@ drága net szolgáltatását (10-12 Ft/ 10 kb).
    Vagy kitörlöd az APN-t, vagy a 1430-on lemondod ezt a netstart vagy hogy hívják szolgáltatást.

    Egyébként 2000,-Ft körüli összegért most van 500MB net, nekem pl. az bőven elég egy hónapban. Esetleg nézd meg azt!

  52. @Kcsaba65: mert attól hogy a 3G kikapcsolod még tudd kapcsolódni a netre…a data roming meg csak idegen hálózatba lépve szakít meg minden adatkapcsolatot….szóval le kell töltened a Cydiából mondjuk a BossPrefs-et és avval kitudod kapcsolni az edge és kapcsolatot is

  53. @Kcsaba65: Valószínűleg ez lehet a hiba:
    Settings – General – Network – Cellular Data Network – APN ( az első ikonod) net van beírva beállításként ezért nem csak a wifin használja a netet. Töröld ki a net szót és biztosan nem fog felmenni a netre csak wifivel.

  54. @SirMookSegg: milyen kártyával használod? mert t kártyával ilyen menü pontot nem add ki nekem

  55. Kcsaba65: hívd fel a dominót és mondd le az internet csomagot.
    Amilyen szemetek nekem is bekapcsolták és én még csodálkoztam, hogy 1-2 nap alatt elszipkázza a feltöltött 5 ezret

  56. @N0rby21: iPhone internet nélkül elég sovány (szerintem legalábbis), akkor már inkább egy alap csomag párszáz forintért, az elviselhető..
    T-nél a 100Mb -990Ft , azért szerintem ez korrekt, ebbe elég sok netezés belefér már és nem kell folyton wifi-re vadászni..

  57. @Gordon:

    Igen 3G vel ua ezt csinalja Mac-en!!!!

  58. Köszönöm a segítséget.:)

  59. @Ace:
    Bocs, de nem ismeri fel!!!
    Mit tegyek?

  60. Unable to recognize specified IPSW

    ???????

  61. @Priest: Mármint mit nem ismer fel?

  62. Egyébként érdemes frissíteni erre a 3.0.1-re?Javítottak valamit?

  63. @sztar1: Nekem megmaradt a wifis jelszóm.

  64. A 3.0.1 Firmware-t, azt nem ertettem, hogyan tallozom be a 3.0-at

  65. De rajottem, hogy ha frissitek 3.0.1 re es jailbreak a 3.0 firmware-el, akkor a gepen 3.01 lesz jailbreak-elve

  66. @Priest: Elindítod a redsn0w-t és nem a 3.01-et adod neki hanem a 3.0-át-

  67. vagy legalabbis nekem ez tortent

  68. @Ace:
    igen

  69. Updateltetek vagy restoreoltatok népek???

  70. Bar nem tul logikus!

  71. Off

    Egy olyan kérdésem lenne hogy berakok egy számot a mcleanerbe 1270 röl kapok üzenetet ,hogy 50 forint alatt vagyok:-) és minden hívás kezdeményezés után jön az sms.Na most ezt letiltom,de akkor is mutatja és jelez.Valaki leírná részletesen,hogy hogyan állítsam be?Olvastam a magyar használati utmutatot,de akkor sem világos.Köszönöm előre is a segítséget.

    On

  72. @Csigger:
    update 3.0.1 es utana jailbreak a 3.0 -val !!!!

  73. @Csigger: Csak tiszta restore. 🙂

  74. Unrestrictor 3G nem megy 3.0.1-en 🙁

  75. Sziasztok HELP Pls!

    T-Mob-os 8GB-os 2.2.1-ről 3.0-ra frisstés után PwnageT 3.0 JB és szifonos repoból Ultrasn0w után a gép grafikailag akadozik, főleg a grafiakilag húzósabb játékoknál, holott ugyenezen játékok, pl Asphalt4, pinball játékok 2G iphone-on minden gond nélkül futottak. Ötlete van valakinek???
    Előre is köszi.

  76. srácok, mi abban a logika, hogy ha update-elek 3.0.1-re és utána felrakok egy jb-s 3.0-át, akkor 3.0.1 marad a telefonomom? Az ok, hogy az iTunes azt fogja hinni, hogy 3.0.1 van rajta, de a javítások tuti meglesznek???

  77. @jarodfree: gondolom a 3.0 ipsw fájlra gondoltál…ez csak az azonosításra kell nem azt rakja fel….

  78. Ó yeah! Mondju hülye kérdés volt! Updatenél megmaradnak a cuccok kivétel jb-s dolgok, restorenál meg újra kő rakni mindent, ahhoz meg most nincs kedvem! 🙂 de majd tán holnap lesz, amikor felrakom! 😉

  79. gabo007: én wifit használok főként, nekem a mobilinternet nem lényeg, mert van a laptopomban

  80. @jarodfree:
    Igen, mivel az Apple csak az sms bug-ot javította, amit a redsn0w nem piszkál. Pont ezért, milyen a 3.0.1 a baseband-hez sem nyúl, működik a ultrasn0w 0.9. De aki kételkedik a Dev Team azt írta, hogy hamarosan módosítják a redsn0w-t, hogy a 3.0.1-et is felismerje.

  81. @Csigger:
    Igen megmaradnak de nem tudod használni őket =) Szóval van is meg nincs is 😀

  82. @losy: restore il update utana jb es meg maradt a wifi jelszom… hehe az iTUnes meg a szofon TV t is backupolta!!!!!::D::DD:D:D

  83. Tudna valaki készíteni egy custom 3.0.1-et cydiával?

  84. @Kcsaba65: hát ha csak wifin keresztül neteztél akkor nem kaphatsz internetes számlát.

  85. @Kcsaba65: nincs neked fenn valami olyan program ami időnként felép a netre frissíteni akkor is ha nem vagy wifiközelben?

  86. Kérdés: 3gs-en 3.0.1 firmware??

  87. hali. valaki tud nekem segíteni? 3g m van de nemnagyon értek ezekhez a dolgokhoz pl hogy hogyan frissítsem. Tud nekem valaki segíteni? esteleg msn en. ott egyszerűbb. [email protected], vagy ha valaki megadja akkor felveszem én. köszi

  88. Üdv!
    Feltettem az iTunes-on keresztűl a 3.0.1-et.
    Hogy tudok magyar nyelvet meg cydiat rárakni?!

  89. Üdv!
    Nekem a mobilinternet vagy a web állandóan leeszi a domino
    kártyámat!Nem tudnám ezt valahól letiltani vagy beállítani?!
    [email protected]
    msn!


Add a Comment