fbpx Skip to content

A mai naptól mindössze 3.99 EUR-ért (~1100 Ft) megvásárolható az AppStore-ban a Team17 által fejlesztett nagy klasszikus, a Worms! Gondolom sokatoknak nem kell bemutatni a játék alapkoncepcióját, amely nem szól másról, mint, hogy néhány kukac mindenféle eszközzel próbálja eltenni a másikat láb alól.

IMG_0198

Az iPhone-os verzióra szépre sikeredett a grafikával nem adódott gondom. A beállítások ki-be kapcsolgathatjuk a hangot, az útmutatásokat és egyéb (igazából számunkra nem annyira fontos) funkciókat. Ami részünkről érdekes lehet az a csapatok beállítása. Lehetőségünk van új csapatot hozzáadni, ahol a csapat nevét, a kukacok hangját, és a halála után hátrahagyott sírkövét is megadhatjuk. Sajnos a magyar nyelv (szinkron) nem került bele (PC-n a Worms Armageddon-ban megtalálható volt, így esetleg jailbreakelt telefonokon lehet, hogy beintegrálható a magyar nyelv is!). Csapatunkon belül a kukacok neveit is egyenként meghatározhatjuk.

Ha játszani szeretnénk, akkor az egyjátékos és a többjátékos mód között választhatunk. A többjátékos mód (sajnos) nem azt jelenti, hogy több iPhonet összekapcsolva játszhatunk, hanem, hogy két (vagy akár több) ember is játszhat egymás ellen egyazon telefonon. Az egyjátékos menüben választhatunk a gyors játék (Quick Game), a gyakorlás (Practice Match), és a kihívások között (Challanges).

IMG_0197

A játék indításakor kiválaszthatjuk néhány ikont váltogatva a mérkőzés tulajdonságait. (Pálya, aknák száma, stb.), majd indulhat is a mérkőzés. A kezelése szerintem tökéletesnek és egyszerűnek mondható. A multitouchnak köszönhetően, akárcsak a képeket, itt is kicsinyíteni ill. nagyítani tudjuk a képernyőt. A kukacokkal a képernyő jobb, vagy bal szélét megérintve tudunk egyik, vagy másik irányba haladni. A fegyvert a bal alsó sarokban található kis ikonra kattintva választhatjuk ki, majd a jobb alsó sarokban lévő ikont nyomva tartva tüzelhetünk, természetesen az erősséget a már megszokott módon határozhatjuk meg. (Minél tovább nyomjuk, annál erősebben fogunk tüzelni.) Célozni pedig úgy tudunk, hogy a célkeresztet megfogjuk, és arrébb “húzzuk.” A játékot az jobb felső sarokban lévő “hátralévő idő”-re “klikkelve” szüneteltethetjük és léphetünk vissza a főmenübe. A kukacokkal ugrani úgy tudunk, hogy kétszer rányomunk, illetve az irányát közben a képernyő bal, vagy jobb szélének nyomva tartásával határozhatjuk meg.

Azt hiszem a játékról bemutatásképpen ennyi bőven elég, hiszen aki ismeri és szereti a PC-s változatot, az minden bizonnyal szeretni fogja ezt is! Jó szórakozást!

A cikket köszönjük Methos kollégának! 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

20 Comments

  1. Pont, mondom feljövök és beírom egy kommentbe, h megjelent, erre tessék, itt a bemutató 😀

  2. ajjé… épp az előbb irtam másik postba h fentvan erre meg jön egy cikk… 🙂

  3. Én kipróbáltam, nekem kicsit lassúnak tűnik a játék, vagyis cseppet mintha szaggatna. Igaz csak épphogy kipróbáltam, lehet első benyomásra ilyen. Első indításnál ki is fagyott a progi, SwapMode-al game módban már elindult.
    A célzás nekem nem igazán tetszik, próbáltam kilőni egy nyomkövetőt és mire odavonszoltam a képernyőt meg a célkeresztet egy potenciális áldozat kukacra addigra lejárt az idő … de lehet csak én voltam béna. A célkeresztet mondjuk megoldhatták volna úgy, hogy a célkereszt ne az ember ujja alatt legyen, hanem fölötte.
    Párszor azért még nekiesek hátha belejövök mint kiskutya az ugatásba

  4. Fantasztikuus!!!

  5. Hát az irányítás elég fos. Meg optimalizálni iphone-ra még bőven kéne, mert ez igy egy nagy sz@r.

  6. Bocs az Off: nagyon nagy szükségem lenne a TRICKER 3G NEVÜ programra de nem találom a cydiában???? köszi VALAKI::::

  7. hát szerintem elég foss

  8. Tényleg nagyon akadozik :S majd talán az 1.1-ben…

  9. no jó hír, hogy végre kijött, PC-n nagyon szerettem, mondjuk a magyar hang adta meg hozzá az igazi feelinget! 😀

  10. Ez az első progi, amiből a PDA-s verzió szerintem jobbra sikerült, de nem lett rossz:)

  11. Nekem el sem indul, kilép csak a főkép jelenik meg. Mitől lehet? 3.0 fw van felrakva.

  12. nekem se indul 🙁

  13. szerintem telepítsétek újra, első telepítés után nekem sem volt jó, csak másodjára. vagy pedig csak be van lassulva a szifonotok, várjatok vele pár percet, első indításnál baromi lassú volt nekem.

  14. Újratelepítettem, vártam is így sem lett jó sajnos.

  15. És van 47 MB szabad memória is.

  16. nagyon jó game, nekem nem akadozik, fut simán. az irányítás meg megszokható 🙂

  17. Második indításnál tényleg gyorsabb volt, pedig még a SwapMode-ot sem indítottam el. Egész hangtulatos tényleg

  18. hali! frissen jailbrakeltem a szifonom, és szeretném felrakni rá a worms-öt… csak be kell húznom itunes-ba, vagy winscp-vel másoljam, vagy hogy kell, mert ezzel a verzióval még nem próbáltam…?

  19. közben megtaláltam a cydiában a patchet, ami kell az tunes-os megoldáshoz… 🙂


Add a Comment