fbpx Skip to content

Gondoltam összeírok pár tesztet, hogy lássátok mi újság van az iPhone játékiparágában.

Rolando 2:

rolando2

A legtalálékonyabb játék, amivel iPhone-on valaha is találkoztam, az a Rolando volt. A kis gömböket kellett eljuttatni a célba, némi történettel nyakon öntve. Nagyon egyszerű az irányítása, szép a grafikája és a logikai feladványok mellé kaptunk három kihívást is: idő, gyűjtögetés, mindenkinek be kell jutni a célba. Nekem nagy élményt nyújtott és most itt van a folytatása, a Rolando 2! Itt ha lehet mondani, még szebb lett a grafika: a játéktér egy kis perspektivikus nézetre váltott, így jobban érzékelhető, hogy melyik platform is tart meg minket és hol is van lyuk. Továbbá többféle rolando van, az eddig megszokott három helyett. A pályák is változatosabbak, már víz alatt is lehet tekeregni, valamint ezúttal járműveket is használhatunk! Összességében nem kívánom lelőni a poénokat, de annyit elárulhatok, hogy a célunk a betegeskedő uralkodóknak elvinni az arany orchideát gyógyulásuk záloga ként.

9.5/10

Lost Empires:

lostempires

Elsőre furcsa volt, hogy egy stratégia játékot hogyan is lehet jól megírni a kedvenc telefonunkra, de végül csak kiderült: ez sem lehetetlen. A Lost Empires egy klasszikus felülnézetes izometrius stratégia, ahol építkezhetünk, egységeket gyárthatunk és harcolhatunk. A játék több hőst is mellénk ad az idők során, mindegyik más-más különleges képességekkel rendelkezik. Az egységekből is több variáns létezik, összességében több mint húsz. A kettő kampány (emberek és orkok) húsz küldetést ígér, amelyek nem kis időt fognak igényelni. Összességében nekem tetszett, csak nehéz volt a támadást kiadni egy apró és gyorsan mozgó pókra például, gyakran három próbálkozás is kellett. Az irányításon felül azért akadt probléma a történettel is, valamint nekem néhol a grafikai megoldás nem tetszett, de ennyi rosszat lehet csak elmondani a játékról.

7.5/10

Defender Chronicles: Legend of the Desert King

defenderchronicles

Egy tower defense típusú játékkal állunk most szemben, ami meglepően újszerűre sikeredett. Az egyes pályákon több irányból is jöhet az ellenfél, és a mi dolgunk előre fixált helyekre a megfelelő tornyokat építeni és fejleszteni. Ez eddig nem hangzik valami soknak, de a pénz hiányából nem mindegy hogyan is fejlesztjük majd a tornyokat valamint a küldetések végeztével a hősünket is hogyan tuningoljuk. A különböző pályák más-más stratégiát igényelnek: van ahol főleg a légi egységek nehezítik meg az életünk és lesz, ahol inkább a tömeges szárazföldi invázió fog bosszantó kapkodást okozni. Szerintem a játék kellően nehéz, a tornyok is egészen jól variálhatóak és a pályák között is jelentős különbség van. Egyedül a zene és a néha bosszantó fejlesztési idő az, ami elveszi az ember kedvét a játéktól, de más baj nincs vele szerintem. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

8/10

Üdv: Hage

Olvasd el a hozzászólásokat is

29 Comments

  1. Rolando nekem is bejött, ezt a 2. részt sem bírtam letenni, amíg végig nem vittem.

    Amivel most játszom az a TokiTori, elég vagány lett az iPhone-os változata, és kellően nehéz is néha.

  2. Rolando Rúlz 😀 Nekem is nagyon bejött a kettes. Egyébként meg a bölcseket kell megmenteni. 😀

    Ui.: Admin, rápillantanál a leveleidre? 😀

  3. @V-ADi: Jaj, láttam, és szóltam developer-nek is. keress meg msn -en vagy skypeon és akkor a többit megoldjuk.

  4. Én a rolandót nem tudtam megszeretni :/ mikor már az 1000. kommentet olvastam, h hú de jó játék, mondom letöltöm. Kb 20 percig volt a telómon, de nem sikerült összehaverkodnunk. A 2-t már le se töltöttem. De a Defender Chronicles-t bírtam, végig is vittem.

  5. Admin: a második, és a harmadik kép nem fordítva lett berakva? 😛

  6. @Damol:
    +1
    Szerintem is összekeverted. 🙂

    A Lost Empires nekem nem tetszett, már próbáltam, a Rolando első részét kipróbáltam még anno, de az sem tetszett. A Defenderest meg majd most próbálom ki. 🙂

  7. rolando szerintem is amolyan kötelező darab! nagyon jópofa, ötletes, és szép a grafika! a másik kettőt még nem próbáltam de ez a lost empires bejött a leírás alapján! 🙂

  8. @admin: Danke, akkor rámászok Emesére 😀

  9. @Damol: Jaja, fel vannak cserélve 😀

  10. Hoppá 🙂

  11. bocs hogy megint offolok, de a custom 3.0 elött amikor az ember fel akarja rakni akkor a telefont DFU vagy recovery módba kell tenni?

  12. A kettő ugyanaz…

  13. hogy tudom beallitani hogy kiirja a foképernyon a datum melle a napot is? (pl szombat). régen alapbol kiirta aztan eltunt majd az ui lokalicazioval ujra elojott, de 3.0 alatt alapbol sem irja ki

  14. Heló 😀
    Bluetoothos billentyűzetet nem lehet vhogy ráfabrikálni egy szifonra 😀
    vagyis összehozni hoyg működjön ?

  15. ize, a deffenderben ha az elso lapon lathato 5 palyat megcsinaltad, akkor h kell tovabblepni? Jobbra es balra a terkepen ugy latszik, mintha lenne hely.

  16. OFF: Én megint érdeklődnék mert hiszen mindjárt vége a hétnek és az ígért magyarosítás nem érkezett meg ? Hol tart a meló?

  17. ÁÁ. ez a játék egy zseniális PSP játék utánzata, mégpedig a Loco Roco-é.
    Érdemes youtube-on utánanézni a loco roconak, sokkal jobban ki van dolgozva, elképesztő fizikája van, és nem lehet letenni. Halandzsául énekelnek benne, de zseniális zenéket hallhatunk.

  18. @baxyflash:
    És igen, yesss!!!
    A mai nap sem telhetett el enélkül a kérdés nélkül!
    Gondolom a készítőknek már elege lett a szűnni nem akaró elégedetlenkedő kérdésekből, és bosszúból a kukába dobták az egészet…;)
    (én már tuti az ereimet vagdosnám kínomban)

  19. @lala: ezt a file-t: rapidshare.com/files/254326825/hu.plist
    töltsd le, és másold T-Pottal a következő helyre:
    /System/Library/Frameworks/UIKit.framework/DateFormats/
    utána menj a Settingsbe, és állítsd be az Internationalnél, hogy magyar date format, utána reboot és Voilá 🙂

  20. hali!
    azt hogy tudom megcsinálni h a az óra és a csúszka körül ne legyen az a szürke sáv?????mert akkor pár háttérkép jobban látszana, csak ezért….

  21. @Levi1122: de sok kérdés…
    mindjárt 1 pill

  22. Szia bennfenteseket kérdeznék. Fog csökkenni a 3G ára a GS megjelenésekor? Fontos, mert akkor addig nem veszek. Bár szerintem nem fog, de ez magánvélemény. Boccs az offért!

  23. rapidshare.com/files/254331383/TransparentClock.zip
    töltsd le,csomagold ki, a könyvtárat ami benne van T-Pottal másold: /private/var/stash/Themes.blabla (a kiterjesztés bármi lehet) könyvtárba. Winterboardban pipáld ki és kész.

  24. @Levi1122: a winterboardnak persze fent kell lennie 🙂

  25. @bzolkaa: köszi szépen!!!

  26. sziasztok!!
    nem tudja valaki hogy megy már normálisan a 3.0 alatt a Winterboard???

  27. @mongoose: Hát megy!
    Tudtommal ugye volt update…..

  28. A másik kötelező darab:

    Drop. Aki ismerte az Obulist az nem fog csalódni!!!


Add a Comment