fbpx Skip to content

szifondoboz

Reggel 8 körül megjelent az ultrasn0w. Mi jelenleg is teszteljük. Jelenleg Vodafone-os kártyával azt mondják működik, én Pannonosal próbáltam ott azért el-el dobta a hálózatot. A dev-team csapat tagjai már dolgoznak a frissítésen. Múltkor is 1 1,5 hét kellett a teljesen stabile verzióhoz legyünk türelmesek.

Telepítés:

Cydiában vagy iCyban adjuk hozzá a következő source-ot:

  1. http://repo666.ultrasn0w.com (sn0w > nullával!)
  2. Ezután keressük meg az Ultrasn0w nevű csomagot és telepítsük fel!
  3. Indítsuk újra a telefont és lám van térerő!

Érdemes a 3G -t először kikapcsolni, hogy ne erőlködjön vele. Az elején kicsit több idő kell, hogy legyen térerő, legyünk türelmesek!

Tapasztalatokat kommentben várunk.

Olvasd el a hozzászólásokat is

795 Comments

  1. Na Go!!!

  2. Nekem T függő volt és most Vodával használom. Eddig nem dobta el a hálózatot, és azt kell mondjam stabilan működik.

  3. Jó reggelt mindenkinek !!!

  4. egy pár szavas összefoglalót dobjon fel valaki
    a jailbreak –> redsn0w –> custom firmware –> ultrasn0w
    linkekkel együtt
    megelőzvén a rengeteg újra és újra feltett alapkérdést

  5. Előre aktivált vagy nem előre aktivált IPSW-kell?

  6. juppi!!! végre

  7. @Pisti1300: Szintén Tré függő iPhone 3G-m van, most Vodafone-nal használom, tökéletes! Eddig semmi gond. EDGE/3G tökéletesen működik. Próbáltam kimenő hívást, fogadott hívást, hallottak is rendesen mindkét esetben. Hálózatot még egyszer sem dobta el, térerő is a max.-on van.

  8. valaki le tudja irni pár szóban hogy pannonosok hogy csinálják meg? melyik ipsw-vel? milyen progival? stb!!! előre is köszi

  9. Üdv!

    Vidámság!!! Pannonnal is tökéletesen megy. EDGE, 3G, kimenő, bejövő hívás, Mobile Me műkszik!

  10. én reggel felraktam(t függö) beraktam vodát és tökéletes volt.vissza t és eldobálja a hálozatomat.igy le vettem az ultrát és tökéletes lett.nem tudom a baját.

  11. @Szasza:

    Én gyári 3.0 -t töltöttem iTunes -szal. T-Mobile -os kártyával aktiváltam, Reds0w -val jailbrake -eltem, Ultrasn0w -val függetlenítettem és királyság!!!

  12. @András: Nálam ha visszarakom a T-Mobile-os kártyámat, azzal is tökéletes. Épp most próbáltam.

  13. köszike;) mindenkinek jo havazást…

  14. Admin, nem akartok egy úgymond összefoglaló postot? Hogy ne az elmúlt hét 1000-es hozzászólású postokból kelljen összeszedegetni az információdarabkákat, hanem egy helyen meglegyen minden? Kezdve a 2 féle jailbreaktől step-by-step (mind függő, mind független telefonnal)

  15. Szóval akinek nincs t-s karija az szedjen aktivált IPSW-t. 🙂

  16. akkor probálom ujra

  17. Hűű gyerekek menjen nektek tökéletesen és koncentráljanak a 3G S re 😀

  18. előre aktivált fw kell neki –> redsnow/pwnage tools ki hogy érzi –> cydia/ultrasn0w és menni fog.

  19. Én meg feltenném de nem talál wifit ez a szar…

  20. @aa1234:

    Pannon-os vagyok, T-függő telefonnal.
    Tehát: iTunes 8.2 telepít, onnan OS 3.0 letölt, betolok egy T-s kártyát aktiválni, Pannon kártya vissza, redsn0w jailbreak, onnan pedig Cydia-ból ultrasn0w install és kész is?

  21. nah akkor már csak egy aktivált fw link kellene:D:D:D

  22. NA VÉGRE !!!!!! REMÉLEM STABIL IS !!!!
    TEST

  23. Mudao:pontosan.

  24. melyik firmware-t kell felrakni?
    egy linket pliz

  25. Azt mondják hogy stabil lesz mert akkora lyukat találtak mint egy ház 😀

  26. Cydiában hogyan lehet semlegesíteni azokat az upgrade-ket amiket nem enged telepíteni?

  27. 1? letiltott teloval müxik az ultrasn0w ?

  28. Nálam O2-tus-Pannonnal tökéletes Minden!

  29. valaki dobjon linkben egy 500mb/t-mob/aktivált/cydia v icy IPSW-t mert átfutottam a postokat gyorsan, de nem találtam :\ köszönet =)

  30. admin, ezeket a legoemberes képeket Te készíted? 🙂 Nagyon jók 🙂

  31. @muDao:
    Pont így! 🙂

  32. Pannon Müxik! 😀

  33. Offolnék egyet 🙂
    iDA jó 3.0-án?
    És ha igen hogy?

  34. Grat dev-team.
    Csak most jön majd a sárdobálás ha nem lesz mindenkinek stabil 🙂

  35. Sziasztok!

    Elérkezett az idő a frissítésre!:)
    Azonban vannak kérdéseim, mielőtt hozzá fogok!
    Előre is elnézéseteket kérem az esetlegesen hülye kérdéseimért!

    A config a következő: adott egy iPhone 3G, ami eredetileg T-s volt. A baseband-je 02.28-as és 2.2-es FW fut rajta Voda-s kártyával.

    Ezek a helyes lépések:
    1. iTunes-on keresztül 3.0 FW letöltés
    2. Jailbreak (PwnageTool 3.0)

    Az eredmény: lesz egy 3.0-ás, jailbreak-elt 3G-m, amivel nem tudok telefonálni és netezni sem…

    3. elindítom a Cydiát, és itt jön az a rész, hogy vegyem fel a repo666.ultrasn0w.com-ot a source-ok közé.

    És itt jön a nagy kérdés: ha nincs netem a telefonon, akkor ezt nem tudom megtenni, igaz?

    Mik a lehetséges megoldási alternatívák?
    – Egy előre aktivált .ipsw-t telepítsek fel?
    vagy
    – T-s simmel aktiváljak, amihez van net, és azon nyomjam az ultrasn0w-t?

    Kérlek, válaszoljatok, mi a teendő!
    Válaszaitokat előre is nagyon köszönöm!

    Üdv!

  36. @Adeeka: Ne offolj, olvass vissza kb 2 cikkel előrébb. És jelzem nagyon jól működik az oldal keresője:)

  37. #31: akartam javasolni, hogy valahová feltölthetnétek az összes ilyen legos képet egy zip-ben 🙂

  38. Admon toltok egy összefoglalot a 3.0 feltelepítésétől a jailbreakelt független iPhonig? Nem értem még és ezzel sztem nm vok egyedül…

  39. @chrisd: Én úgy csináltam:
    Itunes->3.0->aktiválás->redsnow->ultrasnow

  40. chrisd: keress valahol egy ingyenes wifi hot-spot -ot. Ha budapesti vagy akkor itt egy szép térkép az ingyen WiFi -kről: http://www.hotspotter.hu/

  41. Chrisd biztos találsz wifit valahol még ha sétálsz ugy is

  42. A redsn0w képes (h)acktiválni a telefont ?

  43. @ssdbtc: csatlakozom, nekem a firmware link hiányzik

  44. @chrisd: keress rá gugliban arra, hogy hotspotter, klikk az első találatra és már keresheted is az ingyenes hotspotokat BP -en (:
    Ha meg nem BP -i vagy akkor sry 🙁

  45. Külhoni telefon kártyával nem az igazi! mivel állandóan le megy a térerő! Mással még nem sikerült kipróbálnom! 🙂 Viszont müködik! 🙂

  46. @chrisd: mekiben van wifi minfenhol :]

  47. AT&T függő iPhone 3G, OS 3.0 (7A341), MF 04.26.08

    redsn0w-val jailbreak-elve, ultrasn0w-val függetlenítve, T-Mobile simmel

    TÖKÉLETESEN MÜXIK! :D:D:D

    isten áldja a dev teamet!

  48. akkor gondolom iphone kuka ?

  49. eroy én megveszem:D mennyiért adod el?@eroy:

  50. Sziasztok,
    teszteltem én is ezt az ultrasnow 0.6-ot,gondoltam megosztom veletek tapasztalataim,
    nekem tmob-os iphone 3g van,feltettem az ultrasnow-t majd reboot,kb. félpercenként ledobál a tmob hálózatrol…
    Innentől kezdve masik simekkel nem is probalkoztam,varok a stabil verzióra,bár nekem nem lételem a függetlenítés.

  51. Ja és 3.0 jb

  52. ezt a redsn0w ultrasn0w dolgot én sem értem…
    a kisvidiben ha jól emlékszem nem volt a végén ultrasn0w vagy vmi hasnonló…csak rendsn0w s kész..(tudom akkor még kinnt ssem volt az ultrasn0w)de a srűc hangja alapján utána müködött neki mindent!…:/

  53. bocsi a hibákért….:$

  54. @totocassius: Ha origi itthon vásárolt t -s szifonod van minek az ultrasn0w?

  55. Pannon karival nálam nincs 3G. Csak EDGE. Amugy atomstabil a térerö! Big thx a készítöknek!!!

  56. @isty: Sokadjára is elmondjuk: A REDSN0W CSAK 2G -s IPHONE -T FÜGGETLENÍT 🙂 3G -s IPHOHNE -t CSAK JAILBREAK -ELI. AZ ULTRASN0W FÜGGETLENÍTI A 3G -s IPHONE -t 🙂
    Bevallom a dedv-team faszsága, hogy ennyi havas progit adnak ki, aki nem vágja a témát az tényleg belezavarodik.

  57. haha… RTFM! Be kellet kapcsolni! 🙂 sorry …

  58. Mert van masik szamom is,amit hetvegen hasznalok csak…

  59. @infy:
    köszi..így már tényleg világos…:$
    tényleg nem vágtam:D

  60. Hali. Én nem használom a 3g-t 🙂
    Teljesen fölösleges ha nincs mobilnet előfizuja az embernek.
    Nekem jól megy pannonnal 🙂

  61. OFF

    Én nem is értem kérlek mondjátok hogyha előfordult már ez veletek..: elindítom az ipodot (a 2g-s iphoneomban…) erre nézemn hogy megy…csak nem szól…és veszem fel a hangerőt és azt írja ki hogy headphones…mikor nincs is benne…nem értem..nem veszi észre azt hogyha kihúzom a fülhallgatót…gondoltam arra hogy mi van akkor ha beletörtem vagy ilyesmi..de nem mert most egyik pillanatról a másikra kezdte el ezt kiirni és nem észlelni azt hgy nincs benne fülhallgató..mikor közben se ki se be nem dugtam a füllhalgatót..:S előfördult már nálatok ilyen?:S most megpróbálom a restoret az talán segít…reménykedem

  62. apropó! carrer logo fix megy már 3.0 alatt?

  63. nem tudom mi az ára akkor semmi lehetőség
    ?

  64. Megpróbálom egy CFW-vel amin nem tudom h mekkora root. reménykedem h 500.as 😀

  65. @totocassius: na épp az ilyenek miatt kell várni, míg hülyebiztosra is megcsinálják – tehát hogy ne töltsön be, ha a gyárilag engedélyezett kártyával használod. majd lesz mondjuk sbsettings-hez toggle, amivel kikapcsolható az ultrasn0w, és akkor ha a hozzá való simmel használod, akkor kapcsold ki, és nem fog vacakolni.

    @iisanyii: headset többször bedug-kihúz, illetve szedd ki a szöszöket a csatlakozóból, mert tuti televan mindenfélével – gombostű fejével óvatosan kepirgáld ki belőle

  66. Iisanyii:velem már elofordult 3g-n,eloszor ketsegbeestem én is:),majd egy jó eros fujas a kis jukba és jo lett…
    Lehet hogy vmi kis atomreszecske maradt rossz helyen…:D

  67. @Jason: tmobil carrier fix tuti megy.

    @eroy: lelőtt telefonnal bebattyogsz a T-hez az eredeti tulajjal, és befizeted a számlatartozást, aztán feloldják a tiltást pár nap alatt. MÁS MEGOLDÁS IMEI TILTOTT iPhone-ra NINCS! iPhone esetén NINCS lehetőség jelenleg az IMEI-t cserélni!

  68. @eroy: ha nagyon ki akarod dobni akkor 15ért megveszem akár most rögtön

    @iisanyii:
    biztos igazad van, hiszen egy restore és egy upgrade mindig megoldja a hardveres gondokat és persze iránytűd is lesz ha frissíted…. jó magyar gondolkodás….
    valószínűbb hogy zárlatos lett, sztem víz érte, attól szoktak hülyülni, ajánlom Dr.iPod ot, jó arc és tisztességes, de sztem adminnak is dobhatsz egy mailt mert úgy látom ők is foglalkoznak ezzel!

    jó látni hogy végre nincs ez a yellowsn0wos szarakodás, kicsit megnyugszik a nép :] bár 2héten belül úgyis jön az apple féle lyukfoltozás….

  69. Elkészítettem a Carrier Bundle-t Vodafone illetve Pannon-hoz.

    Teszteljétek le. Köszi.

    ttp://depositfiles.com/files/ioy4quizv

  70. csak az a gáz ezzel a tulaj angol és elég tetemes tartozás van rajta ezért a pénzért vehetnék 3db

  71. @iisanyii:

    Piszkos lett az aljzat.
    Fülpiszkálóra pici alkohol, bedugod a lukba, megtörölgeted, majd a fülhalgatót addig dugdosod ki-be, míg megjavul (2-3 ki-be dugás általában elég neki).

  72. Most kicsit belekavarodtam, ha felrakom iTunes-ból a 3.0-t és aktiválom, akkor utána a RedSn0w-nak ugyanúgy betallózni az iTunes által letöltött 3.0-s FW-t, csak mivel már aktiváltam a telót így nem fog csesztetni?

  73. @T_Z: mit kell csinálni ezekell a fileokkal?

  74. KIRÁLY! O2! Akrívált 3.0 —> Redsn0w (JB) —> Ultrasn0w —> T-mobile kártya —-> MŰK-SZIK !!!

  75. @Mordon: Amit küldtél nekem vodafonos csomag, az teljesen jó ? Minden mms apn stb kivan benne töltve? tesztelve stb? Én a pannon-t csinálom most a t-mobile az biztos jó, csak kérdezem.

  76. Redsn0w …. Ultrasn0w …. IMÁDOM HA HULLIK A HÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ :D:D:D:D:D:D

  77. Sziasztok ha csak jailbrekelni szeretném a 3.0 ás iphonom akor redsnow kell hozzá? Ha igen azt honan tudom beszerezni? ill ugyan ugy mükszik mint az elözö jailbrek-es progi hogy amit letöltötél szoftvert a gépedre azt be kel a redsnowba helyezni azt onnan feltelepiti az iphonra?

  78. Valaki nem tolna fel egy előre aktivált Custom fw-t? Win-en vagyok, és adminék szerint a red nem tökéletes,nem akarpm használni!!! Köszi!

  79. iTunes restore, Redsn0w, Ultrasn0w…minden úgy ment, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Köszönjük Dev Team! 🙂

  80. udv

    egy kerdes : Pwnage tools windoz-ra nem is fog megjelenni ? a Redsn0w vette at jailbreak kerdeset , mert azt megcsinaltam de a Cydia-n keresztul csak a Mobileinstalation Crack 3.0 tudtam csak feltenni a tobbire hibat ad ki

    t

  81. Elöre aktivált T-mobile-os ipsw-t merre találok?

  82. Nekem nem megy:((Mi lehet a rossz? Iphone 3G 3.0 szoftver, JB Pwnage-l. És nem ismeri fel a hálózatot.Pannonos vagyok.

  83. Felment :]

    Minden mit a kisangyal :]]

    vodával stabil megy minden, még rens0w sem kellett:DDDD

  84. @Endruboy007: Az a 0.7.1-re volt értendő.
    , a legújabbal már semmi gond nincs.

  85. Hi!

    Aki hasznalt mar redsn0w-t az arrulja mar el plz, hogy redsn0wal lehet e aktivaltatni 3g-s keszuleket? vagy azt csak ilyen elore aktivalt ipsw-vel lehet ?

    Koszi!!!

  86. ttp://customfw.ath.cx/ – itt vannak a firmware-ek

    én nem értem miért nem lehet visszanézni a cikkeket.. .egészen szombatig kellett volna, mert ott le van irva minden az ipsw -ről

    szánjatok rá 5 percet, hogy nézelődtök az oldalon mielőtt kérdeztek.

  87. @Mad_Boy: Magától aktivál.

  88. @Kcsaba65: Pannon az nem stabil, arra várni kell, van akinek megy van akinek gondjai vannak, esetleg próbál újra és restart, ha nem megy várni kell még picit!

  89. @Jason
    IT-pot-tal másold be:
    \System\Library\Carrier Bundles\

  90. @bbence: köszi
    ezek közül melyiket használjam?

  91. márcsak a magyar nyelv kell 🙂

  92. Nalam is KIRALY! Tm-volt ,voda fut tokeletesen .Thanks !!

  93. @T_Z: okay 🙂

  94. Bocsi előre is hogy nem ide kapcsolódik a bejegyzésem, de biztos hasznos lesz azon Vodásoknak akik nem találják az Internet megosztás lehetőségét a független iPhone 3G-jükben:

    Használjátok a fent belinkelt oldalt – iPhone-ról nézzétek meg (http://www.iphone-notes.de/mobileconfig/). Majd válasszátok a “Custom” cuccot.

    “Name”: Vodafone HU
    “APN”: internet.vodafone.net

    A többit hagyjátok üresen, majd beírjátok a capchat, és Download.

    Érdemes ki / be kapcsolni a telefont a beállítás után

    KIPRÓBÁLTAM ÉS MÜKÖDIK még GPRS-en is (itt csak az van most éppen…)

  95. @vadasy:

    Jó kérdés! 🙂
    Milyen telod van?
    Fuggo/ nem fuggo
    Tmobile-os , van -e t mobile kártyád?!

  96. @Ace:
    Tehat ha akarom ha nem aktivalja a 3g-s telomat ?

    Koszi.

  97. @bbence: függő t-mobilos, van t kártyám

  98. Kicsit OFF sorry érte.
    An iPhone has been detected, but it could not be identified properly. Please disconnect and reconnect the iPhone, then try again.
    Ezt az “kedves” üzenetet kapom az iTunes-tól amikor csatlakoztatom a telót.Valaki tudna segíteni hogy ez mitől lehet?

  99. Mad_Boy: elöre aktivált T-Mobilos ipsw-t szeretnék, a linken amit itt találtam
    (ttp://customfw.ath.cx) ilyen nincs.
    Márpedig nekem Tréé mobilos sim-em nincsen… 🙁

  100. @Mad_Boy: Na erre viszont nem láttam opciót. De végülis mindegy, hogy az aktivál-e vagy a T nem?

  101. @Jason

    Egy kis javítás.
    ttp://depositfiles.com/en/files/5ywvk1vc4

  102. @BPepe:
    Hi el lett irva: http://customfw.ath.cx

    Az 5-ik sorban megtalalod ezt: iPhone1,2_3.0_7A341_Custom_Restore.aktivalt.ipsw
    Ez kell neked.

  103. @T_Z: Nem működik a cucc…
    Iphone Tunnellel másoltam…

  104. @Ace:
    Hi!
    Nem mivel nincs T-s kartyam, ezert lenne jo tutira tudni, hogy a Redsn0w aktivale- vagy nem, mert ha nem akkor nekem is custom fw-t kell felraknom.
    Szoval akkor aktivalja a telot ?

    Koszi.

  105. @vadasy:

    iPhone1,2_3.0_7A341_T-mobile.nemaktivalt_500mbroot_Restore.ipsw

    ezt felteszed ugy, hogy nyomod a shiftet winen, vagy altot mac-en és ráböksz a restore-ra. Betallozod neki ezt a file-t és 20 perc mulva egy jb-s 3.0 csucsul a telodon.

    Én ezzel az ipsw-vel már két telot csináltam, eredeti logo, cydia, icy. nagyon korrekt

  106. Na restore után már minden ok:D esküszöm ez a restore mindenre jó:D rossz napod van? Elhagyott a barátnőd? RESTORE!:D

  107. Perfect!
    Megathnx!!!

    Tfüggő, pwn3, előre nem aktivált, up. ultra up. kikapcs-bekapcs. pannon OK. T vissza minden OK.

    Ez igen. Köszönjük!

  108. Pannonnal simán ment a redsn0w és utána az Ultrasn0w. Eddig nálam nem dobott hálózatot egyszer sem, boldog vagyok. Respect Dev-Team.

  109. @BPepe:

    akkkor szedjél le egy sima függő előre aktiváltat.
    Azért számit, hogy tmobilos -e, mert azt te tudod aktiválni itunes-ban.

  110. @Mad_Boy: Ha hát akkor ezt kérdezd. Aktiválni tuti aktivál, arra nem láttam opciót, hogy ne aktiváljon. 🙂

  111. @admin: Ez ki fog kerülni valahova?

  112. @Ace:
    Koszi!

  113. Nem megy…

  114. Nektek is kétszer kéri a pin kódot ha be van kapcsolva,hogy kérje?
    Vagy kikapcsoltátok inkább? 🙂

  115. @Jason: nekem is kétszer kérte.az nem lehet,h a red7.1-el csináltam a jailbreakot?szerintetek rátolhatom igy egyből a 7.2-öt?köszi

  116. @András: Én már jailbreakeltem egyszer mégegyszer nem akarok.. 😀

  117. Trémobilos 16gb iPhone -> eredeti 3.0 ->redsn0w -> ultrasnow -> Pannon – OK !
    köszönöm DevTeam + Szifondotcom
    🙂

  118. @bbence:

    Igen…már én is itt megtaláltam a dolgokat, viszont nem tudod megmondani, hogy mi a különbség a
    iPhone1,2_3.0_7A341_Custom_Restore-aktivalt-Chal.ips
    iPhone1,2_3.0_7A341_Custom_Restore.aktivalt.ipsw
    között? Azt én is látom, hogy az egyikben ott a Chal:)

  119. Ha azt írja hibaüzenetként,hogy “Restricted Network” akkor ez T-Mobilos?Én Pannonnal szeretném használni.Segítsetek légyszives.

  120. Voda alatt nincs Tethering opció, mms viszont van.

  121. Olyankor mit lehet, tenni, ha 16GB (fehér) 3G-t frissítettem itunes8,2-vel, utána Redsn0w (0,72) jailbreak, és csak Cydia-t tettem fel, de minden után(progik, zenék vissza) nem indul a Cydia… (már 2szer megcsináltam mindent…) 🙁

  122. @kassyf14: cseréld el velem egy 8 gigás tökéletesen műkdőre! 🙂

  123. @Jason: köszi az ötletet, de csak a Cydia nem indítható… mindenmás megy 🙂

  124. IMEI tiltott telefont veszek!!! engem lehet zargatni ilyen ügyben! +436607603735 szamon!

  125. @Jason: planetbeing: pin lock is fixed but it requires users to enter their sim pin twice if they reboot. nobody minds that much, right? 😛
    szal, egyelőre igy tudták megoldani, h 2szer kell beütni a PINt.

  126. Srácok!

    Még egyszer megkérdezem, hogy jól értem-e:
    Adott egy iPhone 3G/2.2FW/exT-s/Voda SIM-mel
    1. 3.0FW letöltés iTunes-szal
    2. alt+restore
    3. jailbreak (PwnageTools 3.0)

    Ez idő alatt bent maradhat a SIM?
    Aktiválásra kerül a telefon, vagy ezt külön meg kell tennem?

    4. wifi-n, Cydia-n keresztül letöltöm az ultrasn0w-t
    5. reboot
    6. SIM-et behelyezem
    7. örülés?

    Köszönöm válaszaitokat!
    Üdv!

  127. Nekem elveszett a gyári kamera ikon-om, ezért nincs is kamerám. Ötlet?

  128. Hát nekem elsőre olyat hány tőle, h le kellett szedni…
    Ráadásul HUN Tré-s 3G Tré-s kártyával,és azt alapból is tudja…
    De sajana nincs nálam más kártya szal normálusan se tudom tesztelni…
    Bár igy is kéne noálisan mennie…
    De majd neki futok még…

  129. Hi, osztrák t-mobile= ultrasn0w= magyar t-mobile TÖKÉLETES!!!!!
    megathx!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  130. Sziasztok!
    Átnyálaztam magam a redsn0w-s hozzászólásokon, de biztos én vagyok a lámer. Admin, vagy valaki. Csinálhatna egy összefoglalót…step by step gyanánt.
    Hogyha adott egy T-mobile-os Iphone. Full gyári, 3.0-ás FW-el, mit tegyek, hogy JB-elt legyen.
    Mit tegyek ha még azt is akarom, hogy független legyen…
    Köszi előre mindent.

  131. IDA hoz létezik serial vagy működő crack?
    Bocs az offért de sehol se találok lehet én vagyok a pancser)

  132. @benjy:

    olvass!

  133. Sziasztok!
    Feltettem az iPhone 3G-mre a 3.0-ás szoftvert, és az ultrasn0w-t is.
    Kiválóan működik a függetlenítés. (Pannonos kártyám van)
    Az alábbi lépések alapján csináltam.
    1. Shift + Restore a hivatalos 3.0 szoftverre.
    2. redsn0w 0.7.2 lefuttatása
    3. Cydia-ban ultrasn0w repo hozzáadása, ultrasn0w feltelepítése
    (a. kikapcsoltam a 3G-t, a Data Roaming-ot, és a Location Services-t)
    4. Reboot
    5. Örülünk a független telefonnak. 🙂

  134. NA … 2.2.1 van telmon és fel akarok teni a T-függő telómra a 3.0-t amit még később is függetleníteni szeretnék. Ilyenkor mi a teendő?
    1 SHIFT+restore és betallózom a gyári 3.0 FW-t
    2 redsn0w
    3 ultrasn0w

    ez így helyes????

  135. scooby megelőztél, KÖSZI@cortx:

  136. @cortx: igen, helyes. 😉

  137. jah és AKTIVÁLNI mikor kell??

  138. @benjy: Görgess lejjebb az oldalon és kérdésed válaszra talál.

  139. Hali!

    Kicsit elkavarodtam a rengeteg ujdonság között és az egymást érő frissítések között.

    A T-Mobil-os 02.30.03 baseband-os szifont is tudom most akkor az ultrasn0w-al függetleníteni, ami eddig csak turbosim-el volt hajlandó hálózatot találni? Csa kell rá ugye a 3.0 OS előtte.

    Jól tudom, hogy akkor ez így menne? Vagy még erre nincs megoldás?

    Sidious

  140. hali
    itunesból töltöttem el a szoftvert, jailbreak ment függetlenítés nem, a cariernél azt írja, hogy T-mobil 4.0. Lehet hogy ez a baj? tudtok benne segíteni hogy hogy lehet ezt megoldani hogy jó legyen?

  141. mi a különbség shift + restore és sima restore között?
    én sima restor + redsn0w-val csináltam (T függő 3G) de igy is minden müködik, csak nem értem mi a különbség..

  142. Hogyan lehetne a Tetheringet működésre bírni?

  143. @Sidious: Az ultrasn0w csak a 04.26.08-as Baseband-et unlock-olja. Ez a baseband a 3.0-ás szoftverhez tartozik, tehát csak azzal fogod bírni függetleníteni, mással nem.

  144. @soviii: Ezt én sem értem!!! Mi a különbség a kettő között valaki írja már meg pls

  145. @Sidious:

    1. Frissíts iTunes-szal 3.0-ra.
    2. Amint kész, és a telefonon megjelent a “Slide for Emergency” kép, lépj ki az iTunes-ból
    3. Töltsd le, és indítsd el a RedSn0w 0.7.2-t.
    4. Kövesd a képernyőn az utasításokat, böngészd be neki az EREDETI 3.0-ás szoftvert.
    5. Amint kész a Jailbreak, indítsd el a Cydia-t, menj alul a “Sources”-ra, nyomd meg az “Edit” gombot, majd az “Add” gombot, és írd be ezt: repo666.ultrasn0w.com
    6. Amint a Cydia hozzáadta a repo-t, telepítsd az ultrasn0w-ot. (NE legyen SIM a telefonban!)
    7. Ha kész, indítsd újra a telefont, és amint be-boot-olt, rakd be a SIM-et, és várj egy kicsit. Pikk-pakk meg fogja találni a hálózatot.
    8. Örülj, van egy független iPhone-od. 😀

  146. Királyosak ezek a képek XD

    Tegnap kértem segítséget iTunes-szal kapcsolatban és köszönöm mindenkinek, aki írt. Végül is updateltem a telót 3.0-ra és amit eddig tapasztaltam hiba az az volt, hogy az IM+ ikonját felcserélte azzal az ingyenes proginak az ikonjával, amit azért töltöttem le, hogy a mobilinstallation 3.0 működjön.
    Amúgy szerintem érezhetően gyorsabb lett a telefon. Meg is lepődtem. Főleg a springboard lett gyorsabb XD

    Szóval a lényeg, hogy király ez a nagy közösség, ami ide kialakult. Amikor ide regeltem szerintem száznál is kevesebben voltunk, de most…. 😀

    Csak, hogy ne legyen off, nekem nemkell függetleníteni, de örülök, hogy működik az ultrasnow.

    Csé

  147. nekem a %-os akkumulátor kijelző icy-ből telepítve folyton km-nyi error loggal kifagy… nem talál vmi fájlt, amit keres, ha jól értem…
    egyébként faxa, voda ok, bár mms-t nem akart elsőre küldeni…

  148. Nah felkerült nekem is a 3.0! Ti nem tapasztaltátok, hogy mintha lassabb lenne? Meg mintha kicsit laggolna a telefon…

  149. Svéd szolgáltatókkal, Telia, Halebop, Comviq, tesztelve, tökéletes!

  150. nesze neked tegnap éjfélig lestem mikor esik a hó, erre reggelre esik, most meg dolgozhatok 5ig…. :S

  151. @cortx: @soviii:

    annyi a kulonbség, hogy shift + restore -nál te adhatod meg, hogy melyik firmware-t telepitse.

    Ez ugye akkor érdekes, ha custom firmware-t akartok feltenni, amit már előre feltörték, nincs vele semmi gond.

  152. @Endruboy007:

    nekem pont, hogy megszunt egy-két helyen a lagg. Én gyorsabbnak érzem, persze csak hajszállal 😛
    Ez valoszinu azért van, mert nincs még rajta annyi app…bár már most sincs kevés 🙂

  153. 🙂
    Én a héten tervezem a 2.2 iphone os 3.0 ra váltását 2G-n…
    rem menni fog,csak halottam hogy az openSSH val volt némi gond 3.0-án….
    igaz ez??

  154. @Endruboy007: Ha custome firmware-t tettél fel és basebandet nem frissítettél akkor talán az miatt lehet. Nekem is ilyen gondom volt. aztán restore-t nyomtam shift+bal egérgombbal és betettem egy sima 3.0 gyárit utána redsn0w és utána már nem is laggolt meg szaggatott meg semmi baja nem volt 🙂 Tökéletesen ment.

  155. @bbence: Vissza raktam ugyanazokat az appokat és még mindig gyorsabb mint a 2.2.1 🙂

  156. off
    2 kerdesem lenne:9
    Mi annak a proginak a neve amivel az videot es a zene lejatszo ikonbol 1et csinal?
    a masik meg h anank mi a neve h a lockscreenen latszodjon h a naptarba mik vannak az elkovetkezo napokba!

  157. 2.2.1-et használok 3G-s telefonommal, Rebel simmel, s egyelőre félek 3.0-ra frissíteni. Majd lehetne egy totál részletes leírás külön Vodára meg Pannonra, hogy hogyan és mit kell beállítani. Persze, csak ha van időtök. 🙂

  158. Windows 7-el vannak tapasztalatok a Patrik leírása alapján? (Amúgy kösz a step-by-step tutorialt, mostmár nincs is kérdésem 😀 )

  159. @pacman789: második kérdésed engem is érdekellne….

  160. AT&T-s iphone 3g 16gb T-mobile-s SIM! Müködik! 🙂 Köszi Dev-team az ultrasnow-t és mindent mást a szifon.comnak! 🙂

    az lehetséges h gyorsabban merül? :S nincs rajta semmi a telon csak a gyári cuccok, a fényerőt lejjebb vettem és még így is úgy érzem h nagyon merül! előtte 2.2 volt fent.

  161. @muDao: Windows 7 javára eddig 1:0 mert a Windows XP alatt csinált redsn0w után nem indul a Cydia… valakinek ötlet?

  162. @pacman789: IntelliScreen.

  163. @isty: Nekem tökéletesen ment elsőre openSSH 3.0 alatt, iPhone 3g-n!

  164. valaki tudna segiteni? 3 napja nem tudok belépni a cydiába, icy-m meg nincs:S
    miért lehet ez? már restore-oltam is, és ujra jailbreakoltam, és dettó maradt ugyanaz. rányomok az ikonra, bejön, majd eltünik…:S

  165. miből tudom meg hogy a telcsi unlockolva van? azon kívül, hogy megy a hálózat….

  166. hogy lehetne frissíteni a Cydia-t anélkül, hogy elindítanám?

  167. @Magic: Nekem is elsőre ment openSSH, bár igaz hogy nekem Touch 2G-m van.

  168. @Tank:
    Hát a lakat nyitva van vazze 🙂

  169. Hi All!

    Nem megy se a Cyidam sem az Icy-m. Egy ilyen hibauzenettet ir ki: “DPKG returned error #2”

    Shift + Restor 3,0 -> Redsn0w – minden ok volt

    Valaki valami otlet ???

  170. @Ace: Dolgozom rajta.

  171. @Patrik:
    THX a full-os leírást.
    Már csak egy kérdés… tegyük fel valami baja lesz az IPhone-omnak, és szervízbe kell vinnem garanciális javításra… mit tegyek vele?
    Nyomjak rá egy full reset-et, azt kezit csókolom?

  172. @benjy: Restore old mielőtt visszaviszed, egyébként meg nem foglalkoznak vele, T-s ismerősöm mondta, hogy küldtek vissza olyan telót, ami JailBreak-es volt, tele tört softtal, Apple le se szarta, megcsinálták…

  173. Sziasztok! Telepítettem az iTunes-ból a 3.0 firmware-t. Redsn0w-l JB-tem és telepítettem az ultras0w-t és nem megy. No service a térerő helyén!!!Segítsetek,mert megőrülök.

  174. 2G alatt nem lehet valami okossággal engedélyezni az MMS-t? Kb, mint a töltöttség %-os kijelzését.

    Páran már keresik a dolgot, ahogy olvasgattam, de egyenlőre semmi, viszont SwirlyMMS 1.3.2 megy a telefonon 🙂

  175. Kedves Admin úr ! 🙂
    Miért nem szedi le a %-os akksi töltöttség jelzőt még mindig (Cydia alatt sem ,hiába nyomok remove-ra mindig benn marad a csuszka beállításban !)

  176. @Mad_Boy: akkor legalább van hibaüzid, nekem még az sincs, így aztán nincs ultrasn0w…

  177. Azt olvastam egy forumon, hogy redsn0wal csak Cydiat instataljuk fel az Icy-t ne.
    Most probalom hogy igy jo-e.

  178. Na már csak a Magyar lokalizácio 3.0 hiánycikk XD

  179. T-s függő voda kártyával elsőre sikerült. minden okés.

  180. Szasztok!
    Lenne egy kissebb de nekem hatalmas próblémám, valakinek lenne 5 perce azt megköszönném..most frissítettem a telót (3G) de újraindulás után csak az almáig jut el, onnét meg restart és így folyamatosan. Melyik progival és mit kell rátenni,hogy magához térjen? Ja és pannonos vok ,függetlenel volt:)

    msn is vagyok ha lenne egy 5e [email protected]

    Előre is köszönöm,

  181. Igaz, hogy először úgy raktam föl az ultrát, hogy nem vettem ki a kártyát (csak kikapcsolás után) és aztán újracsináltam rendesen kártyakivétellel. De nekem sokszor elmegy a hálózatom (t-mobile).

  182. Akinek külföldi telefonja van annak volt olyan tapasztalata hogy mikor meg csinálta jalibreakot utána az akut automatikusan ki írta százalékban? 3.0 software-ről van szó!!!! ?????????????

  183. @Mad_Boy: Csak Cydia van fenn… az egyik telómon megy (16GB fekete) a másikon nem indul a Cydia (16GB fehér)… van különbség a SZINEK között?? 😀

  184. Sziasztok! bocsi a hulye kerdesert! Honnan tudom letolteni a 2g-s szifonomra a nem zip-es eredti fw-t? mert mindenhonnan zip-es jon es ugy nem tom redsn0w-zni:(! BOCSI a hulye kerdesert es elore is KOSZI a valaszt!

  185. srácok akit érdekel a voda tethering itt nézzen körül:
    h t t p : // beszeljukmac . com / index .php / forums/ viewthread/ 33752/
    Üdv

  186. admin! nem türelmetlenség, csak érdeklődés: az oplogók mikorra várhatóak kb?

  187. (2.2.1-em van jelenleg) Az nem elég ha simán rányomom a restore gombot? mert shift+restore-nál mindig errort kapok
    > T-függő a telóm eredetileg
    > és szeretném a jövőben is függetleníteni

  188. Skacok, 1 gyors kérdés: Nincs arra valami megoldás hogy a “Vodafone HU” logót egybe írja ki és ne mozogjon jobbra-balra ? Rohadtul zavar. 😀

  189. ja, majd a tapasztalatokat a tetheringel kapcsolatban irhatnátok is

  190. @WeezyL: Hello! tatal commanderrel megkeresed a filet és a végéről letörlöd a .zip részt és már kész is ;)Sok sikert

  191. gyerekek kurva jó minden 🙂

    igaz T-s vagyok de feltettem azért ultrát atomjól működik (Pannon), jó ha független azért a telóm! Rebootkor egyből feláll a hálózat, majd kis edőre megint elmegy de egyből visszajön és onnankezdve jó, mondhatni ez a verzió is tökéletes!

    kipróbáltam az AIM instant msg. appot mivel már tud push-t, azt kell, hogy mondjam nagyonjóóóó, mindenki próbálja ki 😉

  192. @kassyf14:
    Elvileg semmi!
    En most ujra Restor + Redsn0w. Aztan meglatjuk.

  193. @cortx: Lásd a 146. hozzászólásomat.

  194. Ha minden kötél szakad… vissza lehet menni 2.2.1-re? egy restore-al?

  195. @Patrik:
    erre lesz majd a tel logo fix…vagyis nem tudom, hogy már van-e volt aki irkálta, hogy neki működik a régi, volt aki írta, hogy nem. de szerintem már dolgoznak a 3.0hoz is

  196. @gegi: Tegnap óta elérhetők…

  197. @hegyi: Akkor lehet, hogy nekem is ez a baj.. bejönn a hálózat, majd elmegy, aztán visszajönn. Most kipróbálom, hogy úgy is marad-e sokáig, bár eddig nem úgy tűnt.

  198. @Redskin: Ok! Koszi szepen megprobalom;) Irok, ha sikerult:) KOSZI Redskin

  199. Hívhatatlan redsnow-ozott 3.0ás 2Gs iPhone-ra felmegy? Hátha lehet hívni!?

  200. Egyszerűen f@sza 🙂

  201. @Mejulie: Sajna én próbáltam az újat és a régit is, egyik sem működött. :S

  202. Srácok valaki tudna feldobni vodás beállításokat mms-hez, sms-hez meg nethez? 🙂

  203. Emberek nem irigyellek titeket nekem szerencsém van ilyen téren függetlenül vettem a szifonom! Sok sikert a függetlenítéshez! Szép napot!
    És amúgy nálam is ökörködik a safari folyamatosan próbál újra tölteni! Argh :S

  204. vodán nem tudok sms-t küldeni. kell vmit beállítani hozzá?

  205. HAli, 🙂 a Hétfő/Reggel/Briós/Kakaó postban tudnanekem valaki a 699. kérdésemre választ adni?! lehet hogy nektek is érdeketek

  206. Nah, felraktam az “unstable.szifon.com”-ból a Logo fix-et, toltam 1 Respring-et meg egy Restart-ot, mostmár jó a logó. 😀

  207. köszi ace 🙂

  208. ace, én nem találom, csak a 2.2-höz valót

  209. bocsi a hülye kérdésért, de 2.2-es 02.28.00 basebandes, londoni telóm van.
    custom firmware-t rakjak vagy eredetit itunes-ból? ha jól értme, csak annyi a különbség,h a custom fw-nél már nem kell redsnow, mert benne van?
    köszi

  210. @paravara: Lásd a 146. hozzászólásomat.

  211. 181 hsz please valaki!!
    Nem tudok mit kezdeni már és tapasztalatlan vok e téren ..

  212. @paravara: Bocs, 153.

  213. @Tank: 1 óra megy tökéletesen 🙂

    Pannon 3G is, 1 óra pushozok vele

  214. @Patrik: NEkem nem jó a Pannonos:(

  215. @Patrik: nem voltam benne biztos,h nekem is úgy kell 🙂 nagyon szépen köszi a leírást!!

  216. Engem hívni nem lehet.

  217. @paravara: Igazán nincs mit.
    @Zjunior: Mármint a logo fix ? Próbáltál egy Respring-et és 1 Reboot-ot ?

  218. @gegi: source: unstable.szifon.com

    Nekem egyébként nem megy az mms, az interhet tethering opciót elő tudtam hozni, de azt mondja, hívjam fel az ügyfélszolgálatot. A %-os kijelzés működik -> Thx Szifon! 😉

  219. @david79: Amit linkeltél nem megy, mert be kéne lépni, de gondolom ua, mint amit már más is belinkelt.

  220. @admin: Tudnál valami elérhetőséget adni, hogy hogyan tudnék segíteni a 3.0 lokalizációban ?

  221. @Ace: Hamarosan kiadunk egy csomagot mind3 szolgáltatóra logo/mms/tether/callfw fix néven. Bétát most csomagolom és rakom fel.

  222. @Patrik: Jelenleg sehogy 🙂 nagyon elvagyunk havazva a csomagokkal, 200 sor van amúgy vissza localizációban már van béta csomag is de az még nem publikus…igyekszünk kiadni bétaként is őket, hogy lehessen tesztelni.

  223. @Patrik: Szia Patrik! Mindent úgy csináltam,ahogy leírtad,de nem csatlakozik fel a Pannonra.Mi lehet a baj?Régen használtam,mint telefont,de csak a 2.2.1-l.Mit csináljak?Azt írja ki,hogy “No Service”. Ez egy iPhone 3G és kezdő vagyok ezen a téren.Segíts kérlek!

  224. @admin: Imádlak titeket.

  225. Azért arra jó lenne,ha valaki rájönne,hogy temérdeknyi 3G-s és 2G-s NOM2ben lévő emberkét nem lehet hívni 3.0óta…és mitől van?
    Függetleneket, JB-seket egyaránt.

  226. @Kcsaba65: Nálam is csinált olyat. Indítsd újra a telefont, kapcsold 1x ki és be a 3G-t.

  227. EZ FONTOS!

    Twitter: MuscleNerd:
    “Thanks to @Oranav for finding at+xlog=1,”…” can be made to crash! Apple will fix this in next update so DON’T apply it!”

    Tehát van egy sor, amivel hibát lehet előidézni, nyílván erre rá fog harapni az Apple és kiad egy frissítést, szóval senki ne frissítsen majd!

  228. @admin: Köszi a gyors választ. De ha kell segítség bármiben, akkor nyugodtan szóljatok, számíthattok rám!

  229. @Ace: Ez természetes. Sajnos anno a 2.2.1 idején voltam annyira hülye, hogy nem olvastam, és gyári 2.2.1-et raktam fel. Most ez nem fog előfordulni, nem akarom a “függetlenségemet” elveszíteni. Annyi lesz az egész, mint ahogy MuscleNerd kolléga is leírta, hogy amint az Apple kiad egy új szoft-ot, akkor majd a PwnageTool-lal kell 1 CFW-t csinálni BB update nélkül, és azt feltenni. Csak sajnos anno én erre nem figyeltem oda. Az Apple meg bekaphatja. Kérem kapcsojja ki’

  230. @Ace: A .de végűt próbáld nekem azzal összejött! A másik csak szétvágott minden net+mms beállítást! Vagy már azt is próbáltad?

  231. @Ace: Ja azt gondolom vágod hogy a telórol kell oda belépni!!

  232. Patrik please vegyél fel msn en, [email protected]
    nem nagy a gond de meg vagyok fogva,és Te vagy a reményem 🙂

  233. ???

  234. @Patrik: Partik SEGITS!!!:)

  235. Meg nekem is.

  236. @Patrik: Még mindig nem működik.Ha kiválasztom az carriers-ben az automatic-ot,akkor ” No service”,ha a Pannont a listából,akkor “Restricted Network”. Valami ötlet?