fbpx Skip to content

Az egyik japán egyetem iPhone-okat osztott szét a hallgatóinak, amelyeket taneszközként használnak, de azt is követni is tudják, hogy ki lógott az órákról.


Az Aoyama Gakuin University első körben csupán 550 hallgatójának és munkatársának osztott szét Apple-mobilokat, de a mostani próbát a tervek szerint ősztől a készülékek taneszközként való teljes bevezetése követi majd – írja az Asiajin.com. A diákok az iPhone-on keresztül adhatnak be dolgozatokat, és a vizsgáztatást (tesztek kitöltését) is ezeken keresztül végzik majd az informatikus (egészen pontosan social informatics) hallgatók.

Ellenőrzik a virtuális jelenlétit

Ami miatt azonban az egyetemi iPhone-program a hírekbe bekerült, az egy sajátos biztonsági funkció, amivel a készülékeket felruházták. A diákok az intézmény által előtelepített program segítségével kell, hogy kitöltsék az előadások jelenléti ívét (lásd a felső két képet), és a készülék a beépített helymeghatározó funkció segítségével azt is ellenőrzi, hogy a hallgató valóban az egyetemen tartózkodott-e. Így aztán nincs sok értelme a lógásnak, vagy legalábbis az órákat elbliccelő diákok nem mehetnek túl messzire.

A hírek csupán az iPhone beépített GPS-ét emlegetik, mint a nyomkövető információ forrását, de ha az előadótermekben az egyetem elhelyez egy kisebb mobilos bázisállomást (femto- vagy piktocellát), akkor annak alapján még pontosabban ellenőrizhető a virtuális jelenléti, mivel a készülék a cellainformációk alapján is képes erre.

Ha valaki mégis kénytelen volt elmulasztani az élő előadást, akkor az órák anyagát podcast formájában is letöltheti a készülékre (alsó képek), vagy felhasználhatja azokat ismétlésnek. Japán ugyan élen jár a mobiltelefonok elterjedését és felhasználását illetően – a speciális chipekkel felszerelt készülékeket vásárlásra vagy akár lakáskulcs helyett is használják a mindennapok során -, az iPhone azonban mindeddig nem volt népszerű a szigetországban. Az Apple készülékének az innovatív kezelőfelületért cserébe korlátozott tudását egész egyszerűen elégtelennek tartották a multifunkcionális kütyükhöz szokott japán felhasználók, így elképzelhető, hogy a mobil továbbra is jó ideig csak taneszközként lesz majd ott jelen.

Hasznos programokat kell írniuk

A helyzetet jól jellemzi, hogy a készüléktípust jelenleg csupán egyetlen mobilszolgáltató forgalmazza Japánban, a Softbank Mobile. Az iPhone-okat, amelyeket a szolgáltató az előfizetési díjért cserébe ingyen osztogat, a tokiói egyetem is tőlük kapta. Az Aoyama Gakuin a havi alapdíjat fizeti a diákok helyett, viszont a számlát a hallgatóknak már saját zsebből kell állniuk. Az intézmény az iPhone-ra való alkalmazásfejlesztést is tanítja a hallgatóknak: a social informatics szakon a diákoknak első- és másodévben is “a helyi közösség számára hasznos” programokat kell kitalálniuk, majd azokat a harmadik évtől kezdve “élesben” is terjeszteni kezdik az App Store-on keresztül.

Forrás

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. aki már olvasta az kéretik nem letépni a fejem, hiszen biztos vannak még itt olyan emberek, akik még nem hallottak róla – köszönöm

  2. Aranyos dolog.
    Mondjuk ez pont az, amit mi kb 1 nap alatt kijátszanánk. 😀

  3. Azt megvárnám hogy pontosan megmondjak hol vagyok. A helyzetmeghatarozo engem altalaban egy Km-rel arréb mutat mint ahol tartozkodom.. Kell az egyetem mellé egy kocsma és annyi 🙂

  4. khmm… Japók… én már nem lepődöm meg semmin 😀

  5. ez mekkora király dolog már!
    leginkább a podcastos óraismétlés jön be
    kár, hogy hasonlóra esély sincs itthon…

  6. Inkább vicces dolog, méghogy kötelező előadás 🙂
    Gondolom több olyan óra van odaát amire megéri bejárni, nahde, hogy mindre, és jelenléti ívvel, az azért túlzás.
    Bár nem tudom, ott hogy megy az egyetemi képzés.
    De itt tuti bukta lenne, beküldik haverral az iphone-t aztán kitöltve, még egyszerűbb mint aláírni helyette 🙂

  7. @Thende: Naja, én sem XD

  8. Azert elso 2 evben meg bejartam mindenre… azutan kezdtem picit hanyagolni ezt azt 🙂

  9. @xero: igaz :))

    De a podcast az nekem is tetszik, kifejezetten hasznos. Este leülök az ágyba és szép nyugodtan megnézem a magyar tanár podcastjeit 🙂

  10. Ezt itthon is bevezethetnék…

  11. @dnp: Én csak azokra járok be most is amire érdemes, és eddig nem csalódtam, nem töltöttem el felesleges időt, mert a jegyzetből meg tudom tanulni.
    Amire nem jártam be ott meg a tanár -köhöm- nem túl jól magyaráz hogy finoman fogalmazzak.

    Más a podcast-nek én is örülnék itthon, egy-két óra kimondottan érdekes tud lenni, és szívesen néznék meg pár dolgot újra. Most talán lesz hasonló nálunk, mert az órarend tervben volt utalás az előadások felvételére. kiderül szeptemberben 🙂
    U.i.: nyílván nem podcast, de ha a suli honlapjáról elérhető a diákoknak az anyag már az is sokat segít 🙂

  12. ” Az Apple készülékének az innovatív kezelőfelületért cserébe korlátozott tudását egész egyszerűen elégtelennek tartották a multifunkcionális kütyükhöz szokott japán felhasználók”
    mutass már nekem valami olyat ami legalább olyan jól működik és legalább annyi mindenre használható az iphone 😛
    kíváncsi vagyok mit használnak iphone helyett, eddig nem láttam igazi mobil vetéyltársat….


Add a Comment