fbpx Skip to content

Beépített hangrögzítés…

A diktafon-funkció csak egy dolog. Meg az alap ugye. De vajon még mire lesz ez jó nekünk?

Első körben ugye az iPhone úgy működik, hogy lemegy sleep módba, ha épp nem taperoljuk. Ezzel együtt alacsony energiafogyasztásra kapcsol át, tehát lekapcsol bármit, ami nem szükséges a telefon működéséhez: kijelző, wifi, és szinte az összes 3rdparty alkalmazás futását is felfüggeszti. Persze vannak kivételek, amik a sleep módban is futnak.

img_0001

Például a Voice Memos is ezek közé kerül – nemcsak hogy hajlandó a háttérben futni, de még sleep módban is elboldogul a rögzítéssel. Indítsuk el a felvételt, majd lockoljuk le a telefont, így véletlenül sem tapicskoljuk össze, és állítjuk le a kellős közepén valaminek.

Oké, ez nem egy nagy valami, talán alap minden más telefonnál. Nézzünk mást. Elindítottuk a rögzítést, majd véletlenül megnyomjuk a home gombot. De hiszen akkor kilép, nem? Nos, nem.

img_0003

Ráadásul ha rábökünk a piros sávra, újra megnyílik az app, pont, mint a telefonhívás esetén. Na és ha már telefonhívás… Vajon mi van akkor, ha telefonhívás közben nyomunk egy home gombot, majd elindítjuk a hangrögzítőt? Vajon fel tudja venni az aktuális telefonhívást? Hát, sajnos ki kell ábrándítsam azokat, akik erre ácsingóznak. Legalábbis beta 5 esetén az előbb említett szituáció a következő eredménnyel jár:

img_0002

Persze lehetséges, hogy a végleges verzióban ezt egyes piacok esetén lehetővé teszik, de az amerikai törvények elég kacifántosak ilyen téren is.

Alapjáraton szerintem kicsit langy dolog a kamera hangját használni a rögzítés kezdetét jelző hangnak, de talán ezt is lecserélik a végleges verzióban. Maga az alkalmazás megjelenése a mikrofonnal is kissé furcsa. Az ikonja is valahogy kilóg a többi közül. Nem tudom. Biztos csak hozzá kell még szokni.

Nemsoká itt a WWDC, amikorra várhatóan megérkezik a 3.0 hivatalos kiadása is. Ideje lenne már. 🙂

(eredetileg a saját oldalamon írtam meg, így: forrás, csak közben admin adott szerkesztési jogot. :P)

Olvasd el a hozzászólásokat is

18 Comments

  1. hát pedig ekkora jóság lenne már, ha hívás közben fel lehetne venni vele a hangot akár kikapcsolt screen-el együtt. Érdekes… pedig más program képes erre.

  2. Háát igen… Az ikonja eléggé kilóg a sorból. Mintha egy külsős (appstore-os) cucc lenne. De majd megszokjuk (vagy lecserélem egy jobbra 😀 )

    @admin: A 3.0 lokalizáció nincs a titkos projectek között? A béta alapján már lehetne csinálni 😀 Túl sok minden, úgyse fog eltérni a végleges 3.0 nyelvi fájljaiban szerintem.

  3. Vannak nagyon jó hangtorzító programok, én arra várok hogy hívás közbe lehessen direktbe torzítani, mekkora flash már Darth Vader hangon felhívni a cimbit 😀

  4. @iNigga: a jelenlegi lokalizáció megy amúgy 3.0-án is, bubu007 feltette. max az új app-ok, és pár új string nincs még lefordítva.

  5. @jadeye: valahogy oldjuk már meg a youtube-ot 🙂 (ha már van at&t-s simed :), igazából én sem használom sürün, de azért néha jó lenne, egyébként nekem utólag ment a bootneuter a cydia-s és az icy-s quickpwn-el, csak az elején balf*szkodtam), és elvileg a core utilities felrakása megoldja a blank icons problémát b5-nél, legalábbis reboot után a jailbreakelt appoknál bekeerült az ikon, a crackelteknél meg nekem ezzel a jailbreakelésnél még nem volt gond (quickpwn+icy+bootneuter+core utilities).

  6. @jadeye: Nem mintha szükségem lenne rá most, csak gondoltam, laza lenne ha a végleges 3.0 jailbreak megjelenésekor, már lenne egy 99%-os lokalizáció, amit telepíthet a jónép 🙂
    @gazsiazasz: Valahogy bírd már ki azt az egy hónapot a végleges 3.0-ig, abban már menni fog. Ha meg addig kell a jútúb, tedd vissza a 2.2.1-et 😉

  7. @iNigga: az a baj hogy nemtudom, miért, de nem nagyon lenne kedvem visszamenni 2.2.1-re, így a beta1-beta5-ig az elejétöl a végéig 3.0-n voltam 🙂

  8. @gazsiazasz: mert a jó dolgokhoz könnyen hozzászokik az ember. nekem sem áll már kézre a 2.2.1 🙂 az aktiválós dolgokról lesz cikk, de sajna nem mentettem le a youtube certificate-et, mert nemtom, melyik fájl(ok) az(ok), és pontosan hol vannak. de sztem az a certificate nem menne más telón, mert azt az enyémhez generálta. de majd próbálkozom.

  9. Nincs valami program alapú megoldás hívás rögzítésre ami megy MO-n is?nagyon fontos lenne de 1 hete guglizok és fórumozok de semmi. Jó hogy szóba jött, talán itt kapok rá választ.

  10. Persze, megint az amerikai törvények. Az az érdekes hogy a telefonhívás rögzítése alapból benne van egy akármelyik hulladék nokiában, akkor ebbe most mi a fenéért nem lehet beletenni??
    Én pedig nagyon vártam ezt a funkciót! (gondolom lehet is valahogy csak kell valami kis trükk mint a skype-nak h menjen 3g-n)
    Nem értem ezt ép ésszel, amit egy SE meg egy Nokia probléma nélkül megcsinál, azt az apple miért nem teheti meg?? Kirúgnám az összes ilyen vaskalapos parajt onnan, az tuti..

  11. Egyetértek, én már nagyon régóta keresek egy olyan programot ami telefonbeszélgetés közben is rögzíteni tud. Bármelyik nokia ugyanezt meg tuDJa csinálni, akkor ez miért nem?

    @admin: Te milyen progit használsz?

  12. Bocs, hogy itt kérdem, hogy tudnám felrakni az OS3-at a telefonomra, amikor megjelenik, mivel én akkor pont nem leszek itthon, csak egy hét mulva jövök haza külföldről….belehalok addig

  13. Eddig is tudtál élni nélküle, nem fogsz belehalni 🙂

  14. @ezsiga: te honnan tudod, mikor jelenik meg konkrétan? még be sem jelentették, mikor jön ki. egy hét múlva jössz haza, oké. de a 3.0 meg addig bőven nem jelenik meg… vagy nemértem.

  15. @jadeye: sztem az van, hogy egy hónap múlva nyaral ezsiga, (indul), és a várható bejelentés után egy héttel jön haza ..

    sry ha szart mondok 😀

  16. Úgy tudtam hogy a hívásrögzítés személyiségi jogot sért
    Nemis sok telefon tudja

    Hangtorzító progi még az 1.os szoftverhez volt
    Valami telefonbetyáros progi volt a neve
    Képes volt más számot kiírni meg minden
    Persze fizetős

  17. Igen, ugy vanahogy bukko irta junius 7-14 között nem vagyok itthon…

  18. Sziasztok, azt tudja valaki hogy hogy lehet felrakni a gepre a voice memosal felvett felveteleket? winfosom van.
    a másik, kerdesem, hogy nem tudjatok mitol lehet az hogy mikor egy voice memo-t megprobalok elkuldeni emailben nem megy el. rabokok, varok es egy ido utan eltunik a kuldes. mint ha nem is lett volna.
    köszi


Add a Comment