fbpx Skip to content

Úgy néz ki az EA teljesen rástartolt kedvenc platformunkra, hiszen már az első képeket is megjelentette az iPhone-ra (és persze iTouch-ra) készülő sikerszériájának harmadik részéből. Jöjjön a képek mellé egy kis hivatalos közlemény:

Minden idők legsikeresebb játéka megérkezett a legnépszerűbb mobilplatformra! A Sims 3 izgalmas játékmenetet és a lehetőségek végtelen tárházát fogja nyújtani az iPhone használóinak. Élvezd a meglepetések adta váratlan pillanatokat, válaszd meg simed sorsát és érd el hogy minden kívánsága valóra váljon. Az eddigiekhez képest méginkább egyedivé szabhatod simedet, hiszen nem csak a külsejét tudod ezerféle módon változtatni, hanem a személyiségét is könnyedén meghatározhatod. A szomszédságok eltűnésével egy teljes nyitott világ tárul eléd, amit kedvedre formálhatsz.

Nézzük mi mindent ígérnek még nekünk a készítők:

– több mint 10 órányi mókával és kacagással teli játékmenet
– új és gyönyörű 3D-élmény
– iPhone-támogatás (érintés és accelerometer)
– fedezd fel a szomszédságot az új nyitott világnak köszönhetően
– kidolgozottabb személyiségek, kívánságok és célok
– simed elkészítéséhez válogathatsz a különböző hajstílusok, ruhák, személyiségek és még sok más finomság között
– foglald le karaktered a 4 beépített minijátékkal (horgászás, sütés, kertészkedés és házimunka)
– építs ki kapcsolatokat a többi simmel, akik lehetnek barátaid, ellenségeid, sőt akár a szerelmeid is.

Olvasd el a hozzászólásokat is

17 Comments

  1. A játékot több mint valószínű hogy a PC-s verzó megjelenéséhez (június 2) igazítják – bár az igazsághoz hozzátartozik hogy utóbbinak már februárban meg kellett volna jelennie, ám az EA még némi csiszolás miatt eltolta a megjelenést..

  2. + egy kis pert is akasztottak az EA-ra…
    Kiváncsian várom milyen lesz iPhoneon 😉

  3. Bocsi az offért!
    Vki tudja h mitől vab az h a touchomon sokkal gyorsabb a letőltés wifon keresztül mint a szifonomon? A touchon 400 kb/s a szifonon 30 kb/s…:S előre is köszi!

  4. off:
    Érdekes kérdés merült fel bennem: vajon az új iphone és a 3.0fw megjelenésével az apple felhagy a iphone 3g bootloader frissítésével, mint “anno” a 2g- nél?…. csak ennyi… majd meglátjuk…
    on

  5. Hali. Azt szeretném kérdezni hogy nem elhet feltörni ezeket a játékokat hogy ne keljen megvenni pénzrt vagy ennek más módja nincsen hogy játszhassak a telefonon csak a fizetős módszr vn?

  6. Új taggal bővültünk 🙂

    Nem mindig kell fizetni az appokért, sőt többnyire nem. Viszont néha azért egy jó játékot meglehet venni 8-9 Eur-ért. Ez nem pénz szerintem.
    Ha a korábbi cikkeket megnézed, ott vannak is link-ek, melyeket lelehet tölteni. Ha szerencsés vagy még jók is.

    Csé

  7. Fojtech:
    Elég eltérő véleményen vagyunk hogy mi pénz egy telefonos játékért:)
    Az én tűréshatárom,a bűvös 1dolláros küszöb lenne,de mivel amerikai store-os vagyok,nem igazán megy:)

  8. @Fojtech: Ha neked az nem pénz, igazán átutalhatnél nekem olyan 25-30 eurót, végülis az alig 3-4 játék az meg nem pénz :)))
    De amúgy jónak ígérkezik a játék.

  9. ez régi amúgy azóta már van tiger woods meg… meg…

  10. vagyoki = gyakori természetesen csak már kicsit zsibbadt vagyok

  11. lehetne közös szifon felhasználónév amire bedob mindenki 100 Ft-ot és lehetne vásárolni (mer ugye 600.000 Ft-ból lehetne vásárolni)
    és akkor csomómindenkinek meglenne egy app legálisan “ingyen”
    szerintem egy év alat nem lehet ennyit elkölteni és ha évente bedobnánk a 100 Ft-ot ami tényleg még egy app ára se akkor abból lehetne vásárolgatni és még az adminnak is maradna:)

  12. Nem azért hogy én zsugori meg stb meg nem adnék ki pénzt programokért de nincs kártyám szvl nem tudok venni… De találtam pár érdekes dolgot az Appstoréban pl Hungarian English Dictionary by Cole // English Hungarian English Dictionary és még a Biblia Hungarian (igaz cydiából lehet tenni de az lassitja a telót azt mondták) és nehogy félreértés legyen nem az hogy 300 Ft-ot nem adnék ezekért vagy nem támogatnám öket de nem tudom megvenni se mert nincs kártyám szóval ha lenne valaki kedves adna alternativ letöltést? Appulon nincs fent sajna…
    Ha valaki tud valamit irja meg köszi 🙂

  13. predikatro: nem veszem baszogatásnak de te se vedd hogy a neved illik rád amúgy most felvilágusultam köszönöm 🙂

  14. Gyerekek… Konyorgom, hasznaljunk vrsszot. Koszonom, es bocsi

  15. Kezd egyre több olyan játék kijönni ami több órára is leköti az embert ha utazik, vagy várakozik stb., de egy valami hiányzik: normális aksi idő. Remélem a köv. iPhone aksi ideje legalább 2szer akkora lesz mint a 1stgen szifoné.

  16. @Siriuspapa: vrsszot -> ez milyen nyelven íródott? 😀


Add a Comment