fbpx Skip to content

Az óriáskiadó egy régi, pontosan 1996-os 2.5 D-snek titulált játékát, a Pandemonium-ot hozta el közkedvelt készülékünkre, aminek mellesleg szívből örülhetünk, hiszen egy remek platformjátékkal van dolgunk.

Eredetileg a Crystal Dynamics-nak köszönhető a játék, ami a tipikus ugrálj, lőjj, szaladj platformjátékok kategóriájából került ki és azért hívják “csak” 2.5 D-nek, mert a világ 3D-ban van lerenderelve, de a játéktér csak kétdimenziós, ami sok hasonlóságot mutat a playstationös Crash Bandicoot-tal.

A játék főszerepében Nikki, a fiatal boszorkány áll, illetve a nagy mókamester Fargus, valamint tréfás bábúja, Sid. Egyik este a varázslók tréningjén megkaparaintják az Ősi Varázslók Varázskönyvét, amellyel Nikki varázsol párat Lancelot kastélyának tetején. Ezzel azonban sikerül egy hatalmas zöld szörnyet megidézni, ami egy szempillantás alatt fogyasztja el a falut, így hát adott a feladat: helyrehozni a hibát és a végső összecsapásban elbánni a Yungo névre keresztelt szörnnyel.

A játékmenet főként arról szól, hogy végigaraszolunk illetve futunk a 18 különböző világ pályáin, ahol egyre nehezebb akadályokkal és egyre rondább szörnyekkel kell szembenéznünk. Rengeteg ügyességi rész található a játékban, sőt még titkos kulcsok is, amiket picit nehéz ugyan elérni, de beszerzésük esetén kellően jutalmaznak minket a készítők. Egy-egy pálya befejeztével százalékos kimutatást kapunk teljesítményünkről.

Éppen időszerű volt már, hogy egy ilyen lélegzetvételű platformjáték is kijöjjön iPhone-ra, ami garantáltan hosszú időre a képernyő elé szegez minket. A fejlesztők igyekeztek a Windows-os alapverzióhoz igazodni, ami látszik is a régi VooDoo 2-es időket idéző grafikából. Igaz a hanghatások hagynak némi kívánnivalót maguk után, de az irányítás és a játékélmény mindenért kárpótol minket.

Alternatív link: http://appulo.us/appdb/?page=viewapp&id=7067

Olvasd el a hozzászólásokat is

18 Comments

  1. Ritka idiotan nez ki… meh ja valami szeretheto karakterrel lehetne maszkalni, de ket mocsokul rendelrelt bohoccal??? Remes… Mar az intronal elmegy a kedvem az egesztol

  2. @DnP: akkor nem is volt nagy a kedv, ha már egy intro elveszi 🙂

  3. Ez az ugyessegi játékok kedveloknek van kitalalva!szerintem nem rossz!

  4. Ezzel játszottam még anno ps1en szerintem jó játék 🙂

  5. Off: Boldog MáLYus elsejét..:DDD

  6. @hurricane: Spam teszt:
    Nem jól írtad hejesen : máyus 1seje 😛

  7. Alien május 1! Hát nekem ez a játék asszem még a PlayStation Magazinból rémlik… De ha csak rémlik valszeg nem véletlen nem hagyott bennem nagy nyomot. Tap Tap Revenge 4 Ever 😀

  8. Nekem megvan még ez a játék(ps2n) és. Nagyon jo ügyeségi:) hihetetlen,h ien régi gémet rá dobtak apple készülékre:)

  9. a braidnek mondjuk nagyon örülnék iphone-ra 🙂

  10. @nka: “ettől mindenki hülyének fog nézni” fajta játék 😀

  11. @Mateo87: de eléggé tetszetős ;D

  12. Amikor a nokia kiadta az n-gageet az elsö játékok közé tartozott a panderium. Amúgy jó játék!

  13. @nka: Köszi ! :D:D

  14. @nka:
    ez fájt ><

  15. En ezzel n-gaga QD n jatszottam :p


Add a Comment