Komolyan néha úgy érzem hogy hülyére akarnak venni.. Na nem a jóindulató embertársainkra gondolok, hanem egy-egy iPhone-ra is fejlesztő cégre. Itt van példának okáért a Watchmen: Justice is Coming. A kiindulópont ugyebár a képregény, ami több mint remek és többször is kötelezően elolvasandó mű. Ebből megpróbáltak csinálni egy ehhez fogható filmet, ami nem jött össze, sőt ez nem volt elég és egy MMO iPhone-játékot is megpróbáltak összerakni. Litániákat zengtek nekünk arról hogy 3D-s környezet, meg micsoda látványvilág stb, erre egy egyszerű mászkálós verekedős játékot kaptunk. Ehhez még hozzátartozik hogy annyira kevesen játsszák, hogy konkrétan egy árva lélekkel se találkoztam a szerveren – pedig az MMO-nak pont ez lenne a lényege és a játékon belüli chatet is bőszen emlegették a készítők.
Itt azonban nem áll ám meg az élet, s jött a Metal Gear Solid telefonunkra kifejlesztett verziója. Mit kaptunk pénzünkért cserébe? Egy sima lövöldözős játékot, ami a vidámparkos céllövöldéket idézi, pedig ez a játék Playstationre sokkal komplexebb ennél. Azt nem tudom megérteni hogy hogy adhatják egy ilyen programhoz a nevüket a készítők? Főleg annak fényében hogy már egy TELJES értékű Quake3-at is sikerült az arcunkba tolni, akkor egy világhírű lopakodós-gondolkodós TPS gammából hogy hozhatnak ki egy ilyen minőségű produktumot? A minőség azért túlzás volt.. Bár lehet abban a hitben élnek hogy telefonra jó is ez, hiszen el lehet vele lenni. Ez mind igaz, de az emberek nem ezt várják el a pénzükért.
Itt lép be következő témánk: minek adnánk pénzt egy játékért, ha a méltán híres játékok adaptációit is elrontják? Többek közt ezért is virágzott az Appulo.us, hiszen az emberek tudják hogy az iPhone-os játékok/programok feléért ha érdemes pénzt kiadni. Nézzétek csak meg az AppStore-os top25-öt, s meglátjátok hogy minimum a fele nem éri meg a pénzét. Bár lehet úgy vannak vele hogy az emberek bármit megvesznek, s nekik olyan mindegy. Mondjuk ebben közrejátszik, hogy rengeteg ember adott ki ezreket a különböző csengőhangokért illetve háttérképekért és egyéb dolgokért, amiket persze ingyen is megszerezhetne ha kicsit jobban értene a telefonjához. Többek között ezért is szeretem a Cydiát, hiszen ha csengőhang vagy skin kell akkor onnan megszerzem, továbbá az Audiko.net-el ha kell csinálok magamnak egy-egy ütősebb slágerből csengőhangot és kész 🙂
Mielőtt azonban temetnénk az iPhone-os játékokat előrukkolok Nektek egy jobban sikerülttel, ami tényleg megéri a pénzét – meg aztán ne érje szó a ház elejét hogy én mindenkit jailbreakre buzdítok és a fizetős appok ellen vagyok, mert ez nem így van. Ez a program nem más, mint a DoodleJump.
Első ránézésre a már általam is említett PapiJump juthat eszetekbe, hiszen ugyanolyan típusú játékról beszélhetünk. Az első szembetűnő különbség a grafikai megvalósítás, ami teljesen a filccel megrajzolt és kiszínezett érzetet hagyja maga után. Itt azonban az előrejutásunkat rugók segítik, amikkel könnyedén haladhatunk előre, illetve egyre feljebb és feljebb. Mozgó platformok és szörnyek is nehezítik utunkat, sőt még kettétörő platformok is. Kellemes kis játék ez, ami mindenkinek megér 1 eurót 😉
9 Comments
az elejéhez hozzászólva, valami rettenetes lett a watchmen, a szerveren senki aztán 1000 embert ígértek, grafika, hát szerintem a BIA-nak jobb volt nem kevéssel, mellesleg a watchmen irányítása meg a mászkálás s a ‘bunyós’ rész, hát ahhoz se szeretnék semmi jót hozzáfűzni, de a papijump meg ez az utolsó game az király =D
Teljes mértékben egyetértek. Watchman borzalmasan unalmas! MGS is elég monoton bár végigvittem. Egy mászkálós ütött volna.
http://www.youtube.com/watch?v=fZge4qWAwj0
ha valaki meg nem latta volna (mint ahogyan en sem) itt a video a jatekrol
Hát én nem próbáltam a Watchmen-t, de a videóból ítélve nem is fogom. Az a legdurvább az egészben, hogy látszik, hogy volt vele meló és sokat dolgoztak rajta, mégis iszonyat lett. Az MGS meg hát, céllövölde a búcsúban. A műanyag kiskacsát meg a zöld krokodilt meg végképp nem értem mi a fenének kellett bele tenni (a kacsa már nem tudom mit ad, de a krokodil ha jól emlékszem aknavetőt), szerintem ezek a dolgok egy háborús harctéren nem túl realisztikusak … nagyon nem gondolták át ezt a fejlesztők. Összességében az iPhone-os játékok (meg más appok) elég nagy része akkor sem érné meg az árát, ha fizetnének érte, hogy feltegye az ember. Persze azért akadnak kivételek.
Kiskacsa életet ad:)))) jézusom……….
Nem vagyok nagy gémer, az eredeti MGS-dal is csak egyszer játszottam, dehát a szifon verzió… Az első pályán a kacsa után azt mondtam, hogy menjenek a ‘csába, és töröltem a játékot a telóról.
Csak aztán nehogy a várva várt NFS-ben is ekkorát csalódjatok 😀 (én tuti nem fogok, mert nem érdekel.)
A papijump meg egyszerűségében nagyszerű, lehet a doodlejump-ot is kipróbálom 🙂
Mikor lesz mar nfs? Nem marciusra igertek?
@csabiuvb: Na, hát ebből is látszik, hogy mennyit játszottam vele. Amúgy tényleg vicces, hogy a telefon tudásához képest milyen játékokat adnak ki néha.
@dnp: Szerintem majd az AppStore prémium részleg bevezetésekor számíthatunk a megjelenésére. Az meg valószínűleg a hivatalos 3.0 megjelenésével együtt fog megtörténni.