fbpx Skip to content

iphone_os_3

Az Apple mai iPhoneOS 3.0-s bejelentése után, sok 3G felhasználó keresztbetett ujjakkal várja, hogy letölthesse a legújabb beta firmwaret. Hogyha lehetőséged van letölteni a 3.0-s szoftvert a dev centerből, vigyázz, mert ha használod a yellowsn0w-t, akkor az új firmwarrel ez nem fog menni, mivel frissíti a basebandet, és azzal nem kompatibilis a program. Emellett pedig nem lesz lehetőséged visszaállítáni a telefonodat, mivel a baseband nem downgradelhető. Fontos, hogy csak úgy updateljetek, hogy a telefonotok egy speciális zárolt állapotba kerül, és nem lehet visszaállítani rajta a 2-es verziót.

És azoknak, akik csak a jailbreakre várnak, jelentjük, hogy a 3.0-s verzió, minden eszközön feltörhető. Így azok akik használják a yellows0wt, meg kell várniuk a legújabb PwnageToolt, hogy készítsenek egy egyedi IPSW-t, baseband update nélkül.

Felelőtlenül ne frissítsetek a 3.0-ás szoftverre, mert ez még csak egy beta szoftver, tehát problémák lehetnek vele!

Azok, akik innen-onnan beszereztek egy 3.0-ás ipsw-t, ne telepítsék fel, mivel nem tudják majd aktiválni a készüléküket, downgradelni pedig nem lehet! – így a telefon használhatatlan lesz (aktivációs crack egyelőre nincs – ez egy biztonsági funkció, hogy csak azok használhassák, akik a developer programban vannak)

Stay tuned…
via: Dev-Team

Olvasd el a hozzászólásokat is

79 Comments

  1. engedelmeddel felhasználjuk a postban:P

  2. @pyro: :DDDDD teljesen átérzem… nagyon nagy.

  3. valahogy az iPhoneOS 3.0-t teljesen leírja 😀

  4. naszoval… ha jol ertem, akkor aki frissit 3.0 BETA-ra, az mar most is tud sztereo bluetooth-t hasznalni, de szolgaltatofuggo lesz a telefonja, es egyelore meg a 3.0-s jailbreak sem elerheto, ugye? Mert ha csak ennyi a gond, akkor lehet mar most felteszem, olyan regota varom mar az A2DP-t.

  5. lehet félreértem, de akkor, ha felrakom a 3.0-át és restore-olok, utána már fel sem lehet rakni 2.1-es verziot?

  6. Csak nyugodtan :))

  7. @endaer: Felrakhatod, de nem tudod be activálni, mivel ahhoz kell 1 developer kód…Tömören: Nem fog menni.

  8. @admin: köszönöm

  9. [01:12:00] –– downgrading is not possible
    [01:12:14] –
    – it won’t activate if you install it
    [01:12:22] –
    – You have to be on the IMEI list to activate it
    [01:12:26] –
    – so its a waste unless there is an activation hack that comes out
    [01:12:28] –
    – it wont activate unless you’re a developer

  10. @admin: …és a developer key $99, a céges meg $299. Annyit most nem fogok befektetni. 🙂

  11. A dev team sosem alszik:)

  12. Jó lesz a 3.0 🙂 Már most tetszik 🙂 Várjuk a fejleményeket

  13. Amúgy poén, hogy lesz jegyzet szinkronizálás. Ezt a 2007-es keynote-ban (amikor bemutatták az iPhone-t) mondták és a mai napig nincs.

  14. @surda: Jaja, de inkább készítenék már el a kib@szott Quickpwn-t 🙂

  15. érdekes a kép, de Amerikában ez minden telefonra igaz, ellenben nem kérdez rá minden hívás előtt. 🙂

  16. hát ez nagyon nagy! még a rendes szoft fényévekre van tőlünk, a beta hármas is pár órája elérhető csak, és a dev team már dolgozik a jailbreaken! le a kalappal a fiúk előtt! vassal kapcsolatban nincsenek nagy igényeim, szntem az Applenél is úgy vannak vele, hogy a hardverrel nincsenek nagy gondok, a szoftver az, ami korlátoz! ez nem egy windóz mobájl, hogy nem elég neki a proci, meg a memória ha kétszer annyi lenne benne, akkor sem! 😀 szal szntem lehet lesz idén új készülék nyár közepe vége fele, de nem tudok nagy nagy előrelépeseket elképzelni, bár ezért vannak ők, hogy megint nagyot dobjanak az ügyön! mindenesetre marad a kis 3G-m egy darabig az tuti!

  17. @DarkEvil: van developer accod? mert mással NEM fog működni a jelenlegi 3.0 beta normálisan. iTunes sync nem működik, ha nem vagy regisztrált developer, és aktiválni sem fogod tudni. az aktiválást a dev-team megoldja mondjuk, de szinkronizálni attól még nem fogod tudni. szóval nem értem, minek gizdulni rajta annyira.

  18. jó, szóval… röviden tömören összegezve, kb szeptemberben lesz az én telefonomon is iPhone OS 3.0 jailbreakelve, navigációs progival, és kékfogon iPhoneos haverokkal tudok játszani majd… jó…
    szerinem ez így már jó 🙂 Mármint, hogy tudom, hoyg egyszercsak jobb lesz a telefonom… azért addig is ki lehet bírni valahogy 🙂 annyira nem szar ezek nélkül a featurek nelkul 🙂

  19. na megjelentek a béták itt-ott. kíváncsi vagyok ki lesz az első őrült, aki felrakja 😀

  20. Kérdés..? miért kellett erre ennyit várnunk, hogy az apple kicsit visszavegyen a szigorból?

  21. @bal0gtibi: Nem a szigorból vett vissza, ez tudatos. Képzeld el: a konkurencia eddig ezekkel érvelt , hogy bezzeg nekik van ez, van az. Most kifogják a szelet a hajójukból, ők csinálhatnak egy új telót az iPhone meg csak szoftveresen frissít és szétgyaláz mindenkit 🙂 Mert ez nem telefon EZ IPHONE !! 😀

  22. Bár egy kurva autofokuszos kamerát sajnos a szoftver se tud beletuszkolni 🙁

  23. miért most manuális fókuszos van benne? bárcsak ott tartanánk… 🙂

  24. @miki315: azért a szétgyaláz az enyhén szólva is túlzás. Maradjunk annyiban, hogy végre feature-ökben is elérte azt a szintet, amit egy windows mobile már 2 éve is tudott. Persze a felület, ahogy meg van oldva az még mindig bámulatos, de monjuk egy Palm Pre-hez képest már igencsak megkopottnak tűnik sajnos.

  25. @pyro: Első körben nézzünk már rá külsőleg a PalmPre -re. http://www.mediabistro.com/mobiledevicestoday/original/palm-pre-webos-lg2_1-30-09.jpg

    Itt már most az iphone -t választanám. Egyébként pedig az rendben van, hogy eddig nem voltak benne ezek a dolgok az emberek mégis megvették és használták a telefont. Most, hogy belerakták ezeket a dolgokat még többet tud az iphone sokkal jobb színvonalon, és még mindig fényévekkel előrébb van mint bármely más telefon.

  26. kiváncsi leszek erre nagyon. ha végre csinálnak iGo-t a 3g-re azonnal lecserélem a kis drága 2g-semet 🙂 ideje lenne már….
    nem is igazán kell nekem kékfog meg mms, csak igo igo igoooo ^^

  27. @admin:
    jól néz ki az a kis PalmPre nemtudom mit panaszkodsz, viszont akkor se iphone os van rajta és az iphone a hibáival átvette a telefonok királya címet, hátha kijön a 3.0 akkor télleg mégjobban szétgyaláz mindenkit ugyhogy a palm is lassan lehúzhattya a rolót.
    az iphone mellet semmien teló se rúghat labdába, mert az iphone nem telefon 😛

  28. OFF:

    Ez a PalmPre… tisztára… pfff… Nokia 6600 touch screen-el szerelve. 🙂

  29. @admin: valóban, külsőleg nem az igazi. sőt a billentyűzet sem. De a GUI az nekem messzemenőkig jobban tetszik, mint az iPhone-é. Ami szintén nagyon tetszett, csak közben eltelt 2 év, szerintem lehetne haladni a korral nem? 🙂

  30. nem ide tartozo off de a crackolous hoz hiába irok senki nem megy már oda be..
    na az a a lényeg hgy anno is probáltam feltteni a crackolous felraktam és reebot
    aztán beléptem és elhalványul és ki is lép,..
    hagytam neki idöt már egy ideje töröltem ..
    de ma ugy ébrettem hogy csinálni akarok egy ipa packot mivel közel 200 eredeti játék&progim van és megosztom a nagyvilággal ha meg tudnám öket crackelni..
    de hát sajna csalodnom kellet sikeresen megint letöltöttem a crackolous-t és megint ugyanaz a bibi..
    valaki nem tudna ennek orvoslásán segiteni ..
    esetleg más repo-rol leszedni..
    vagy a szifon feldobhatná a repojára..

  31. Ezt az apple mellékelte a BETA-hoz!
    iPhone OS 3.0 beta software release – Pre-Installation
    Advisory
    iPhone OS 3.0 SDK and iPhone OS 3.0 beta software release for
    Mac OS X v10.5.6
    Introduction
    As a participant in the iPhone Developer Standard or Enterprise Program we are
    pleased to offer you access to pre-release versions of iPhone SDK and iPhone OS 3.0.
    The use of this pre-release software is governed by the Confidentiality agreement
    covered in your Registered iPhone Developer Terms and Conditions with Apple and
    any information Apple collects is subject to the terms of our privacy policy.
    Pre–release software is Apple confidential information. Your unauthorized distribution
    of pre–release software or disclosure of information relating to pre–release software
    (including the posting of screen shots) may subject you to both civil and criminal
    liability and result in immediate termination of your iPhone Developer Program
    Membership.
    View iPhone SDK Read Me and Release Notes before developing with the new
    versions of the iPhone OS and SDK.
    Advisories
    NOTE: iPhone SDK will only run on Intel-based Macs running Mac OS X v10.5.6 and
    later.
    Apple Push Notification service and In App Purchasing: You can begin
    developing with these APIs immediately. The Apple Push Notification service
    guide provides detailed technical information on how to make the most of push
    services for your app. You’ll also find detailed technical information on
    developing for In App Purchasing with the Store Kit reference guide.
    We will also be providing access to beta test servers during the iPhone OS 3.0
    developer beta period. Access to these test servers will initially be limited, but
    be made more broadly available during the beta period. We will provide more
    information on how to take advantage of this test environment as it becomesavailable.

    Use iPhone OS 3.0 beta software for development only. This new version
    should only be deployed on devices dedicated for iPhone OS 3.0 beta software
    development.
    • Updating devices to iPhone OS 3.0 beta software. By installing iPhone OS 3.0
    beta software on your Authorized Test Devices, these Devices are permanently
    “locked” into testing mode and cannot be restored to earlier versions of iPhone
    OS.
    • App Store. Applications developed using iPhone OS 3.0 beta software can not
    be submitted to the App Store.
    • Upgrade your Mac and iTunes with Software Update. If you have not already
    done so, you must first upgrade your Mac system to Mac OS X v10.5.6 or later
    and your iTunes client to iTunes 8.0 or later before installing and developing
    with the latest versions of the iPhone OS and SDK. To upgrade your Mac and
    iTunes, go to System Preferences and select Software Update to install the
    latest version.
    • Activate Cellular Service with Carrier. Development on iPhone requires
    activation with your carrier network. Please activate your device prior to
    installing iPhone OS 3.0 beta software. If your device has not been activated,
    you may not be able to do so after you have installed iPhone OS 3.0 beta
    software. If you do not have a carrier network in your region or do not require
    access to iPhone features (camera, GPS, phone), iPod touch can be used
    for development and testing.
    • Check Your Data Plan. If your are using a SIM card from another cellular
    account, we recommend you call your Carrier to verify the account has an
    unlimited data plan to prevent unanticipated charges.

  32. @pyro: Igaz… 2év az 2év… de szerintem ezen nem nagyon kell – kéne változtatni. Meg ismerjük az apple -t ami egyszer bevált azon nem változtatnak.

  33. @admin: admin kérlek olvasd el amit elöbb irtam fontos..

  34. aki nagyboldogan rányomta az innenonnan összeszedett 3.0-ás fw-t, és aktiválná, az ugye kap egy hibaüzit iTunes-ban. egyben a modem fw felugrott 04.20.01-re, yellowsn0w tehát kuka, feltehetőleg az akármilyenSIM-ek is. jailbreak meg nincs (még).

    ha gyárilag független a telónk, akkor ez nem baj. vagy ha nem akarjuk függetleníteni, akkor sem baj. meg ha elvagyunk jailbreak nélkül egy darabig. ellenben aktiválni CSAK akkor tudjuk, ha regisztrált developerek vagyunk, vagy a készülékünk fentvan egy developer készüléklistáján. egyszóval fölösleges feltenni, vagy regisztráljunk $99-ért developernek, egy developer 100 telót adhat hozzá a listájához.

    tegyük akkor vissza a 2.2.1-et? igeeeen! na jó, de hogyan…? a fórumokon ezt írják több helyen is:

    1. Attempt a restore of 2.2.1 in DFU Mode
    2. Get the iTunes error message.
    3. Reset device
    4. Launch QuickPwn
    5. Press next and get past the first 3 steps.
    6. Bam, phone is fixed.

    DE! ha nem sikerül, akkor nem sikerül. ez a fenti megoldás még nem kapott elég visszaigazolást. ha nem vagy developer, az aktiválás miatt hiába teszed fel, nem fogod tudni használni. egyszóval ha nem vagy developer, fölöslegesen NE tedd fel.

  35. köszönöm hogy ennyire segitetek..!!!!!!!
    bezzeg én mindig ahol tudok segitek…

  36. @mr.electrophone: na én elolvastam a problémádat a crackuloussal kapcsolatban. csak ennyi, hogy kilép? volt, hogy már működött egyáltalán, vagy sose? csak emiatt ne restore-olj…

  37. @Jadeye: még soha nem müködött..
    restorozni meg nem fogok meg nem is akarok mert 10.5.6 os leopárd van már a gépemen és félek ez a DFU-s dolog miatt..
    már a 2.2.1 et se mertem emiatt feldobni…

  38. @mr.electrophone: appulous fentvan, vagy csak a crackulous-t önmagában tetted fel?

  39. @Jadeye: ja az installous is fenn..

  40. @mr.electrophone: nincs 5letem a hiba javítására nekem elsőre ment minden…

  41. @mr.electrophone: akkor most jól értem, hogy a 2.2.1 sincs fent nálad, hanem csak 2.2?

  42. @admin: mind1 megvárom mig frissitik és akkor hátha menni fog..

  43. @Jadeye: igen jól érted..

  44. @Jadeye: még a 2.2 van fenn..

  45. @mr.electrophone: van fent a telódon olyan app, aminek a neve számmal kezdődik? pl a 2D Sense? mert bármi ilyet le kell szedni, addig nem megy, bugfix folyamatban.

  46. @admin: esetleg a te crackolous-dat nem dobnád fell a szifonra..hátha ugy menne..

  47. @Jadeye: ezt hol tudom megnézni .hogy van e szám az elején..???
    finder?

  48. de van két program is ami számmal kezdödik:12-in-1jackpot casino meg a 20 minute mobile..lehet hogy azokat töröljem..

  49. @mr.electrophone: jaja, azokat szedd le a telóról, és akkor menni fog sztem

  50. @Jadeye: oké..megvárom mig lejön a MGS és akkor törlöm öket..
    jelzem ha sikerem van..
    és köszi!!!!!

  51. Na jól szétOFF-oltátok az eredeti themest 🙂

  52. @mr.electrophone: de csak a telóról kell leszedned ezeket, ami progiknak a neve számmal kezdődik, iTunesban, a gépen maradhatnak, csak a telón ne legyenek telepítve

  53. @Jadeye: gondoltam 🙂

  54. @mr.electrophone: Igen, nekem is ugyanez volt a problémám crackoloussal, de csak a restore oldotta meg. (számos alkalmazás sem volt fent). – A DFU mód pedig usb hub közbeiktatásával megoldható

  55. @developer: ja anno én felraktam ezt a ush hub ot és nem ment a billem semmi se..inkább várok valami jobb megoldásra..

  56. @mr.electrophone: elvben az is elég neki, ha a mac billentyűzetébe épített usb-re dugod, és nem direktben a gépbe. vagy akkor előveszel egy usb hub-ot, és akkor azt dugod a gépbe, és abba az iPhone-t. milyen mac-ed van?

  57. macbook pro..

  58. @Jadeye: mi az a usb hub konkrétan..??

  59. @Jadeye: ahh értem akkor vegyek egy ilyen elosztot a a gépemhez és akkor már tudom dfu modba használni a telot..
    ugye ??

  60. ha a billentyűzetedbe nincs beépítve (alapból asszem van a hátulján 2 port), akkor igen, ez a legegyszerűbb, ha veszel egy ilyet, kb egy ezres az ára egy 4 portosnak

  61. ja macbook pro-ban nem lesz billentyűzetbe építve usb 🙂 szal igen, vegyél

  62. @Jadeye: oké meglessz de nem dobom még fel a 2.2.1 -et várok majd a 3.0 ra és majd akkor probálom ki ..
    ja de addigra meg jön a hó párduc is majd az is fog kavarodást okozni a maceseknek..

  63. @mr.electrophone: nálam működik ebben a formában!! Épp tegnap írtam erröl ha egy picit vissza olvasol

  64. Tökéletesen. MEgy a crackolous thx !!!

  65. @admin: 90%, hogy azért, mert letörölte a számmal kezdődő nevű appokat a telefonjáról (pl. 12-in-1jackpot casino, vagy 20 minute mobile), de én is kíváncsian várom a választ 🙂

  66. @Jadeye: Te miről beszélsz? 😀 Sztem elnézted a kommentet!

  67. @admin: @jadeye: igen letöröltem ezt a két programot reebot..és tökéletesen ment..megcsinálom a crackeket és majd valamikor belinkelem ide és le tölthetitek nagyon sok programom van és mind a legfrisseb verzioba..
    és mégegyszer köszi…

  68. @DarkEvil: akkor mihez kell neked a quickpwn? minden máshoz van, max az iTouch 2G-hez nincs még. ha ahhoz kell, akkor mi szkúzi, de ez nem derült ki a kommentedből.

  69. @jadeye: 2G-re gondoltam pedig. Csak egy ártatlan félreértés volt ezekszerint 🙂

  70. “CSAK akkor tudjuk, ha regisztrált developerek vagyunk, vagy a készülékünk fentvan egy developer készüléklistáján. egyszóval fölösleges feltenni, vagy regisztráljunk $99-ért developernek, egy developer 100 telót adhat hozzá a listájához.”
    Egy kérdés: akkor miért nem regisztrálunk közösen developer-nek?
    Fejenként 1 dollár az nem sok, szerintem

  71. edelzoli 1 developer-hez, gondolom csak 2-3 telefont lehet hozzá adni iMEI alapján… vagy csak egyet.

  72. Öszintén én ehhez nem értek, de ha utána a developer regisztrál 100 telefont, mint ahogyan Jadeye írta. Akkor?

  73. Szerintetek a későbbiekben sikerül majd a yellowsn0w-t 02.30-as baseband-en is futtatni?


Add a Comment