fbpx Skip to content

Jóideje nem jelentkeztünk már újabb hírrel, így gondoltam a szórakoztató mellett egy hasznosat is előhúzok a tarsolyból. Továbbra is hangsúlyozhatnám a jailbreakelés fontosságát, hiszen ehhez a programhoz is elengedhetetlen.

Ugyebár köztudott hogy kedvenc telefonunk rentegeteg dologra képes, s mostmár kijelenthetem hogy torrentezni is tudunk vele a Torrentula-nak köszönhetően.

Miután Cydiából feltelepítettük elénk tárul a remek kezelőfelület, amin könnyedén el tudunk igazodni.  A News menüpont alatt értelemszerűen a programmal kapcsolatos legfrissebb hírekről tájékozódhattok, a Search részen írhatjátok be kedvenc torrentoldalatok címét, majd a torrentfájl letöltése után a következő lehetőségek közül választhattok: vagy elindítjátok a letöltést, esetleg emailben külditek el a fájlt, esetleg átnevezitek, vagy szimplán törlitek ha meggondoltátok magatokat.

Tapasztalataim szerint remekül működik a program, s főleg a zene-film-sorozatfüggőknek a legjobb, hiszen csak letöltik útközben iPhone-juk segítségével a kívánt alkotást, otthon felmásolják a számítógépükre pl. egy iPhone PC Suite-al és már élvezhetik is. Jó töltögetést 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

33 Comments

  1. nalam nem jelenik meg a cydiaban,milyen source-bol valo?

  2. a DAV Team repojából

  3. az lenne az igazi, hogy rögtön a telefonon le is lehetne játszani a letöltött anyagot

  4. igen… nem artana ehhez egy iphone kozossegi szájt, ahol minden relase ugy van optimalizalva, hogy csak letoltod es mar indithatod is…
    akkor megint elgondolkodnek hogy kell es 3 meg 5 gigas forgalom a tmobilnal 🙂

  5. Nemrossz… de lehetne egy olyan torrent oldal is hol fent vannak az appok, meg a zenek, meg a videok, rendesen atkonvertalva…(vagy van ilyen es csak en nem tok rola?)
    peace

  6. Laama 🙂 koszi, hogy leforditottad a kommentem 😀

  7. és ha a torrentben pl egy megfelelő felbontású mp4 lenne mihez kezdenél vele? mer hogy az ipod biztos nem látná, esetleg próbálkozhatsz mplayerrel vagy vlcvel, de azok még elég beta-beta stádiumban vannak
    ugyanez az mp3al, úgyse generál hozzá playlistet, ugyse kerül be az ipodba, mivel nem az itunesról érkezik
    néha már tényleg unalmas ez a zártság amit az apple ennyire erőltet

  8. Jogos a pont obalix!!!nekem is kezd elegem lenni ebböl az elszigeteltségből!!Tényleg egy nagyon jó telefonunk van,de mit érünk vele,ha tulajdonképpen semmire sincs igazi megoldás,csak ilyen fél alfa-béta megoldások!!Az iPhone szoftveresen olyan mint Magyarország!!Teljesen elvan zárva a világ elől!!Persze mindkét esetben bizonyos “nagy” emberek tehetnek rólla,nem pedig a hardver,vagy a népesség!:D:D:D

  9. Apropóóóóó!!! iPhone PC Suite?Honnan?hogyan?:)
    Én a DiskAid nevezetü programot használom a fájlok cseréléséhez!!!
    http://www.digidna.net/diskaid/
    itt van az iPhone-ra letölthetö program is a mégjobb fájlcserélés érdekébe!:)
    Bocs az offért!:)

  10. hat meg kene valahogy hekkelni az egeszet 🙂

  11. Eyesis: Jobb helyeken már nicns is limit:S

  12. Remélem egyszer eljutunk odáig, hogy az így letöltött filmet/sorozatot ki is tudjam csomagolni majd megnézni, esetleg ha már van akkor feliratot is letölteni hozzá.

  13. csak a pontosság kedvéért: eddig is lehetett torrentezni az enhanced cTorrent iphone-os változatával, de mivel az parancssoros, kicsit körülményesebb volt.

    a torrentula a ctorrentre húzott gui.

  14. Hello!
    Amikor elindítom a torrent letöltést->Alert(kiírja, hogy hova menti)-> Yes-> és utánna kilép.

  15. Respring ftw

  16. Megvolt a respring…Így is kilép

  17. lehet hogy hűlyeséget kérdezek de akkor ha én letöltöm evvel a progival a telóra akkor a telón nem de a gépre rátöltve megtudom nézni pl:az adott filmet programot stb!
    Ha ez így van akkor hol fog megjelenni az adat és a gépre hogy tudom leszedni?
    Mert itt láttam a hozzá szólásokat de akkor nem lehet másra használni ezt a szépséget mint adat tárolásra!!!!!????????????,!!!!!!!!!!

  18. mp3 album letölt torrentulával.finder-rel átpakolni mewseek mappajaba. Onnan szinkronizalni ipodba. És bummmmmm így lett a csokapik… Vagy barmilyen album…

  19. helló ferike ezt a progit hogy tudom használni? Mert én még nem mélyedtem el a telefon menülyében és mit hova kel másolnom hogy az jó helyen legyen a telefonon?

  20. findr az mi? zol?

  21. Olyasmi mint a totalcommander

  22. @Laama:
    Én is nagyon szeretnék ilyen oldalt, bár nekem nem muszáj torrent oldalnak lennie. Az jó lenne, ha magyar nyelvű filmek lennének fent, már iPhone, iPod MP4 formátumban. Csak letölt, átmásol, és nézhetnénk is 8mert hát kissé sokáig tart átkonvertálni egy filmet, nem hogy többet 🙁 ).
    Ha esetleg valaki tud ilyen oldalt, ossza meg velünk!

    @surda35:
    Csak írd be a keresőbe, a BigBoss forrásnál is fent van 😉

    Viszont nekem van egy kis gondom! Mikor kijelölök egy letöltendő anyagot, utána bejön az, hogy Download! és Play in Mediaplayer. Rámegyek a Download!-ra, majd a következőt írja ki:
    Download failed. Could not start saving file.

    Miért? Miért nem tudom letölteni a fájlt, és elindítani?

  23. igali

    Nekem is volt ilyen problémám.
    Kell hozzá a Safari Download Plugin(cydia) és a “Download” mappát 777-re kell állítani!

  24. @shadar:
    Ok, feltettem a Safari Download Plugin-t, de nem tudom, hogyan kell a mappát 777-re átállítani :S
    Légyszíves írd le, hogy hogyan kell! :-/

  25. Szeretnék használni egy ilyen letöltő progit, és tetszett is mindaz amit leírtatok erről. Viszont marhára nem nem ezt látom.
    A torrent indítása után fekete képernyő és kilépés. Szerintem ennek sem így kéne működnie.
    A Download oldalon nem látszik az, ami a Torrents oldalon a listában van, mégis ha megnyomom az elindító gombot, kiírja hogy download… de mit és hova töltöget? Semmi státuszt nem látok, fogalmam sincs mit csinál.
    Ha kilépek a progiból, hogy valami mást csináljak, leáll ez a download. Most akkor egy 5 órás letöltés alatt telefonálni sem lehet és semmi mást sem csinálni? Azért ez így nem tetszik.
    Ez így működik rendesen, vagy valami nálam nem stimmel?

  26. Winscp-vel próbálkozok, de nem igazán sikerül csatlakoztatnom az iphone-om! Valaki tudna segíteni?? IP cím?

  27. Valami olyan megoldást keresek amivel a torrentulával letöltött dolgaimat le tudom szedni pc-re!!!!

  28. iPhone PC Suite

  29. valami hiba van mert egy source-t sem tudok betenni nem engedi sem a dev team-et sem a bigbosst egyiket sem

  30. Sziasztok.

    Annyi a kerdesem, h ti hogy regisztraltatok? Nekem sehogy nem jon email. Koszi

  31. Hogyan lehet egy mappa tulajdonságát, vagy milyét 777-re állítani?
    A Torrentula miatt is kérdezem.
    Total Commanderrel próbálom. Belemegyek a private/var/mobile/Libary mappába, és ott van a Downloads mappa. Ha ott jobb klikk, és és rámegyek az adatlapra, akkor ezt írja ki:
    Remote name: /private/var/mobile/Libary/Downloads
    Directory
    Contains 0 elements
    Uses 0 blocks

    Mindegyik mappánál ezt írja ki, akár melyiknél próbálom megnézni az adatlapját.
    Mivel csináljam, hogy át tudjam írni 777-re a mappát?

    Aztán, hogyan tudtok képet készíteni az iPhone, iPod kijelzőjéről?


Add a Comment