fbpx Skip to content

Update #1

Kevesebb mint 24 óra van hátra a Független 8GB-os iPhone 3G licitjéből. A szifon.com és a Picilict.hu akciója az iPhone aukció lejártával véget ér, így aki még szeretne 2000Ft bónuszt, az most regisztráljon és töltse fel egyenlegét.

37845_3g_iphone

Jajajaajj… nem, nem reklám fogás 🙂 Inkább információ és segítség adás céljából döntöttem úgy, hogy a szifon.com csatlakozik a Picilicit csapatához. Sokféle aukció létezik. Van jó, van ugye rossz, van drága és van érdekes. A picilicit.hu azon csoportba tartozik nálam ami az érdekes nevet viseli. Elmondom nektek hetekig gondolkoztam, hogy ez hol éri meg, és hol nem, napokig egyeztettem Zoltán kollégával… Mondhatnám az eredmény magáért beszél.

A picilicit.hu Magyarországon elsőként, egy itthon még nem nem túl ismert aukciós formát vezetett be, a fordított aukciót.  A résztvevő az aukció végén a legkisebb egyetlen licittel nyeri meg az aukciót, nem a legnagyobb ajánlattal. Eddig már két iphone is gazdára talált számos más termék mellett mindössze pár száz forintos áron. A nyertesek beszámolói alapján igaz, hogy a készüléket nagyon olcsón vették meg, de előtte befektettek kb. 10-20 ezer forint közötti összeget amiből licitáltak. Azt, hogy milyen taktikával nyertek nem árulták el, csupán csak annyit, hogy rengeteg segítséget kaptak az oldalon a licitálás közben.
Folyamatosan követhették mikor milyen értékhatár között található a nyertes licit, és a már megtett licitek állapotát is figyelemmel kísérték, ezekből az információkból alakították ki a stratégiájukat.
Természetesen ők is tettek valamit azért, hogy ilyen olcsón hozzájutottak a kedvenc telefonjukhoz, mert befektetés nélkül nincs nyereség, ez örök igazság.

Nos, nyilván nem ingyen kapjátok meg a telefont, de nem is 130.000Ft-ért és az iPhone 3G gyárilag kártyafüggetlen! Emellett persze nem csak iPhone-ra lehet licitálni hanem egyéb más “értékes” termékekre is. Khm. erre pl. én is licitálok, illene egy MacBook a szifon mellé 🙂

szifon.com mint non-profit oldal arra törekszik, hogy  közösséget formáljon azokkal a fiatalokkal akik iPhone-nal rendelkeznek. Az a szándék vezérelt, hogy egy nem mindenapi lehetőséget kapjatok általunk, és a Picilicit.hu által. Ily módon azok is iPhone-hoz juthassanak akik ezt eddig nem tehették meg.

Ezennel szeretném meghirdetni a Szifon.com és a Picilicit.hu közös akcióját!

picilicit

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

106 Comments

  1. Ez most komoly???mert ha vicc az nem franko(iphpne shuffle nano)

  2. Miért ne lenne komoly? 🙂

  3. Ok akkor veszek magamnak még1 3g-t.

  4. nagyon ötletes. gratulálok az oldal kitalálójának. biztos meg is él belőle… 🙂

  5. A cégnek sokkal több fog összejönni a feltöltésekkel mint 130e,mert regisztrálnak több ezren, feltöltik több százan,és egy emberke pedig megkapja a szifont.(Hasra csapott számok voltak)
    Csak aki nem értette,leegyszerűsítettem!
    Az én szememben ez majdnem = a lottózással.Ugyanúgy 100% mázli. Az esélyeket meg számolja ki más helyettem! 🙂

  6. Pont mondani akartam… Ezekkel az ötletekkel egyetlen egy baj van…az, hogy nem én találom ki őket… 😀

  7. @Chrys: Azért megsúgom jelenleg ez neki igazából veszteséges… akármit lehet látni.

  8. Én feláldoztam a picilicit oldalára 2 napot, hogy elemezzem, kb 2 hete.
    Arra jutottam, hogy érdemes belefektetni és feltöltöttem az egyenlegemet 15k-val.
    Aztán eljött az iphone 3g licitje. Gondoltam magamba, hogy ha 196 licitet(186 feltöltve + 10 regizésért) tudok rakni, csak megnyerem az iphone-t. kb 00:05:20-nál megtettem a licitemet. frissitettem és kiderült, hogy valaki több pénzzel játszott és így ő nyerte meg az iphone-t. Látom te a Macbook-ot akarod megnyerni, nem akarlak elkeseríteni, de szerintem nem lehetséges. több ember is felfogja tölteni az egyenlegét 30+ k-val és tuti aki okos 00:05:01-nél teszi meg a licitet. Ha valami nem szeretnétek még ilyenekről kérdezni, mail-on megtehetitek.

  9. Jaja, igen tegnap erről beszéltem a picilicit.hu -val és sürgősen tesznek ez ellen, mivel nem igazságos a dolog. Egyébként tényleg igazad van. Remélem nálam már nem lesz hasonló dolog, még van X napom 🙂

  10. @admin: OFF lesz, bocs mindenkitől: admin, nézd meg a mailfiókod. 🙂

  11. Szerintem meg ötletes, klaszikus lehúzás.. Nem nyerünk ezen semmit, ja és bárcsak lenne elég vastag bőr a pofámon akkor én találtam volna ki..

  12. Nem tudom mit lehet ez ellen tenni, de még találtam pár hibát a picilicitben. Ha akarod elmondom msn-enen(t630kukacfreemail.hu) vagy valahol és akkor tovább tudod nekik adni, mert ha én mondanám nekik, akkor nem biztos, hogy csinálnának valamit.

  13. nyugodtan írd meg a contact címünkre [email protected] és továbbítom a leveledet, szerintem szívesen venné!

  14. Kedves Kommentezők, A Piclicit.hu üzemeltetője vagyok, ha bárkinek észrevétele, vagy ötlete van az oldallak kapcsoltaosan az keressen minket bizalommal.

  15. Sok levelet kaptunk a felhasználóktól, és nekünk fontos a résztvevők véleménye, ezért hamarosan változtatni fogunk, az esélyegyenlőség jegyében, a tartomény licitet az utolsó 15 percben nem lehet majd alkalmazni, így mindenkinek több esélye lesz.
    Üdvözlettel
    Picilicit.hu

  16. Nem túl ötletes. A teveclubbon évek óta van ilyen játék, csak ott egy számra thetesz egy nap és datolyát vagy mit kapsz ha nyersz. Vagy nekik vagy valaki másnak jutott eszébe, h ebből szakitson egy nagy rakás pénzt.

  17. @katonalaci: Szerintem igenis ötletes, az hogy kinek jutott eszébe teljesen mellékes, így van ez minden találmánynál. Ha meg szakít vele, az miért baj? Te ingyen dolgozol?

  18. admin: nem vagy eg yjó üzletember bassze
    megmondjam miért?
    mert most a saját licitálási esélyeidet elrontottad a macbookra.
    miért?
    mert észnélkül bereklámoztad az oldalt 🙂
    tudom szép dolog a segítség
    de várhattál volna 5 napot vele
    szerinte
    a macbookot megnyeri mindenképpen valaki az tuti
    csak az esélyek változtak ezzel
    nem szabad kapkodni , mert véletlen leversz valamit……..

  19. A szifon.com mint non-profit oldal…

    Nonprofit szervezeti formák a magyar jogrendszerben
    Nonprofit definíciónak megfelelő formák:

    *Alapítvány
    *Közalapítvány
    *Egyesület (társadalmi szervezet)
    *Köztestület
    *Közhasznú társaság
    Nonprofit definíciónak meg nem felelő formák:
    *Politikai pártok
    *Önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak
    ——
    1997. évi CLVI. törvény, amely a közhasznú státusz megszerzésének feltételeiről, a közhasznú minősítéssel bíró nonprofit szervezetek kötelezettségeiről és az általuk igénybe vehető kedvezményekről rendelkezik.

  20. @vighjoe: Te milyen kis buta vagy 🙂 Szerinted adminunknak egy ilyen Mac-re van szüksége így? Keres annyit (hangsúlyozom csak találgatás) hogy ő bármikor egy ilyet zsebből.(legalábbis remélem, hogy keres annyit 😉

    MÁS(OFF):Lokalizációval kapcsolatban szívesen segítek, csak szóljatok!

  21. készpénzt nem kap érte csak bónuszt amit lelicitálhat
    nem válthatja be, és az oldal tulajdonosádak korrektnek kell lennie, hogy az arantojást tojó tyúk életben maradjon.
    ugyhogy akkor ki a kis buta 🙂
    látszik hoyg sokan nem olyan szemmel nézegetnek a világban mint én, nekem azért van élettapasztalatom, és eg kicsi érzékem is ahhoz, hogy tudjam mi az ami jó üzletnek ígérkezik. Ja és szeretek az ágyikómban alukálni, így csak teljesen olyan dolgokon jár az eszem ami nem büntetendő….

  22. Ez nekem, mint eladónak is megéri? miből kapok én pénzt? 😀 mer az oké hogy az 500 ezres laptopot 100ft-ért elviszik. A licitek után mennyi von le a rendszer? És abból mennyit kapok én? Válaszotokat előre is köszi! (vagy ide, vagy [email protected] )

  23. @Onuris: ebből a blogból biztos nem keres annyit ha arra gondolsz 🙂
    mert az ok hogy van kint 1-2 banner, de abból nem lehet olyan sokat keresni, max a hosting ára jön ki, ami teljesen jogos, és megérthető (bár most csak tippeltem)
    nade no off, aki kíváncsi küldjön egy vagyonellenőrt adminra :D:P

    maga a picilicit érdekes, ha jól emlékszem volt már magyarországon ilyesmi, talán smsben kellett elküldeni a legkisebb egyetlen licitet egy 0690es számra, és meg lehetett így nyerni különböző műszaki cikkeket
    ha lenne feles 10-20ezrem, kipróbálnám

  24. @the_erdeklodo: lehet én értem félre, de tőled mint eladótól 500ezerért megveszi a picilicit a terméket, aztán az az ő dolga, hogy a licitelők befizetéseiből mennyi jön be, és hogy pozitívra tudja e hoznia mérleget (vételi ár licitekből befolyt zsé)

  25. Akár 😉 De akkor viszont ez egy lehúzás, mert nagyon olcsón veszi meg (gondolom én), és sokkal többet kaszál rajta :/
    OFF Nyitok egy ilyen oldalt 😀 /OFF

  26. @the_erdeklodo: lehúzás? miért is fektetne be az üzemeltető ilyen dolgokra? a két szép szemünkért? 🙂 alap, hogy a nyereség miatt csinálja… én nem nézem le emiatt… sőt, sok sikert kívánok neki

  27. Kedves The_erdeklodo

    Ha te mint eladó érdeklődsz, miből gondolod, hogy bárki is olcsón eladja a terméket? Ha így lenne akkor valóban rizikó mentes lenne, de a való világ teljesen más.
    🙂

  28. @obalix: Én sem nézem ki, de azért mégis… na mindegy 😀 Sok sikert a licitálóknak, én meg gyűjtögetek tovább.

  29. planetvision

    Gratulálok az oldalad(oldalatok)hoz, igényes, szép, és egy már meglévő dolog, kitűnő új formába öntése.

    Viszont! Lenne pár észrevételem, ezek közül több is eléggé idegesítő, talán a versenyzéstől is elveszi a kedvet !

    – Hogy lehet az, hogy frissítésenként változik a legkissebb egyedüli licit helye? Gondoltam sokan licitálnak, de aztán amikor elindult visszafelé is ?!
    Nyomkodom a frissítést és radom számokat dobál. Csúnya, és mondhatjuk ez így “csalás” is azzal szemben aki a legkissebbet akarja kiütni, stb..stb.., erre mindenképpen figyeljetek oda!

    http://rapidshare.com/files/196942938/Archive.zip.html

    Itt van pár fénykép is a dologról.
    (mivel 10szer lehet csak letölteni, tényleg csak az szedje le, aki érintett a dologban)

    – A másik pedig a regisztráció, ellenörzés, biztonság, vagy nem is tudom minek hívjam.
    Ez egy jóval kissebb probléma, ám én erre jobban oda figyelnék !
    Bár, kicsit elavult ez a téma, miután most néztem és láttam javítottatok a regisztráció megerősítésén, kezd szimpatikus lenni.
    Minden esetre ebben az ügyben a Bwin (nem reklám) mintáját érdemes követni, professzionális módon ki van dolgozva ez a dolog náluk 🙂

    Ezek mellett további sok sikert, és hasonló jókat kívánok amik most vannak.
    Tetszős dolognak kezdtél neki !

    ui.: Lenyúlás ? A péktől az “ABC-s” néni 4.-ft ért veszi a kiflit és van pofája oda adni 10 ért :O Takarodjon … . :))

  30. pfűűbaszki
    nem forog az észerék…..

  31. Regisztrációs adatok:
    Keresztnév: Gipsz
    Vezetéknév: Jakab
    mintha fel lenne cserélve:)

  32. most jól sejtem hogy aki nyer az potom 150Ft-ot fizet az iphoneért?

  33. jó leesett hogy a licitálás kerül annyiba:)

  34. még mindig nem forog 🙂

  35. Annyit tennék hozzá ehhez, hogy ez nagyon úgy néz ki, mint egy szerencsejáték… márpedig MO-n a szerencsejáték állami monopólium.

  36. Kedves Kadar Jancsi,
    Abban az esetben szerencsejáték, ha tippelsz és majd valami történik. Ha tuotd, hova érdemes licitálni és közben folyamatosan nyomonkövetheted a licitek állapotát akkor már nem az. Ha elolvasod az oldalon a hogyan működik részt, sok kérdésre választ kapsz.

    Köszönöm az észrevételt.
    Picilicit.hu

  37. Hi Mindenki.

    Igazán nem szeretnék udvariatlan lenni.
    Ez efféle tipelős dolog véletlenül nem tartozik hivatalosan a szerencsejáték kategóriába?
    Csak mert nem látom a jogi nyilatkozatban. (1991. évi XXXIV. törvény )

    Nem irigykedni akarok, az ötlet ettől még jó.

  38. Kedves ztheant, a kérdésedre a válasz a kommented elött olvasható.

  39. planetvision

    Bocsi addig olvasgattam amig bement előttem a két post és nem frissült az oldal.
    Nem akartam ismételten “okosságot” kérdezni.

    Szóval ha egy termékért vagy szolgáltatásért fizetsz és nem biztos, hogy megkapod, illetve van rá esély (ha csak kicsi is) hogy mégsem lesz a tied azt szerintem szerencsejátéknak hívják.
    Félre ne érts nem rossz szándékkal írogatok és főleg nem irigységből.

  40. planetvision

    Végül is igazad van.
    Ha tudom, hogy hova kell licitálni akkor Nekem nem szerencsejáték, csak a többieknek. Hehe 😉

  41. Urak, igazatok is van meg nem is, de ez alapvetően nézőpont kérdése. 🙂
    A hagyományos licit is valahol szerencse kérdése, mert mindíg van aki többet ajál, de érthető a ti álláspontotok is. a Törvény szerint nem minősül szerencsejátéknak, és igazából a kölföldi hasonló tematikával rendelkező oldalakhoz képest többet segít a licitálásban. Pl, szinte sehol nincs megmutatva az aktuális nyerő licit értékhatár, szándékunk szerint ez is csökkenti a kockázatot.

    Köszönöm az értékes véleményeteket.
    Picilicit.hu

  42. Jut eszembe a céllövölde is szerencse játék nem :)))
    Csak a vicc kedvéért.

  43. @Zoltan: nagyon értelmes, hogy ebbe próbálsz belekötni sztem ezt csak átvitt értelemben írta az “admin” … pff

  44. Ja
    Főleg ha hatlövetűvel játsszák. (orosz módszer 🙂 )
    De sztem a céllövöldében a lövés jogát vásárolod meg, nem a célbatalálásét. :-O

    Off
    A szomszédunkban van egy bőrdíszműves. Webáruházat is üzemeltetett. Egyszer csak jött egy törvény: (E.kereskedelem vagy mi…)elfelejtette feltüntetni a weboldalán a cégbírósági bejegyzés engedély számát –> megvágták 350e Ft-ra meg két hónapra bezárták a weboldalt… :-(((

  45. @ztheant: Igazad van, ha megnézed a szabályzatunkat, itt meg a licitálás jogát vásárlod meg :)))
    Igen valóban kemény a hatóság, és mindíg azt ütik aki kicsi….

    Sok sikert mindenkinek.
    Jó éjt

  46. Szar a gazdasági helyzet manapság, főleg Magyarországon, és vannak akik ebből hasznot húznak. Teljesen mindegy hogy egy internetes oldalról vam szó, vagy akármi másról. Hát perszehogy szerencsejáték az egész, mimás is lehetne. A sok butus emberke meg be is kajálja…

  47. @planetvision: szia én most itt este gondolkodtam rajta hogy mondták hogy csak utolsó percekben kezdenek el aktiválódni az emberkék szvl csináld meg azt hogy akinél a legtöbb ideig volt a nyerési esély xDDD bár lehet h ezzel hülyeséget mondtam bocsi
    JóReggelt! ;P

  48. @Adee: Kedves Adde,
    amit kérsz az szinte megoldhatatlan, mivel minden aukción, legyen az hagyományos vagy fordított, az utolsó 2 napban érkezenek a licitek 70%-a.
    Az emberi természet márcsak ilyen…
    Köszönöm a javaslatot.

  49. Szia!
    Gondoltam kipróbálom, csak az ajándék összeg erejéig. de sajnos már a regisztrációs kódomat sem fogadja el. Pedig már 3xújraküldettem.
    Így sok új ügyfelet veszít el. Köztük engem is.

  50. @Krizso: Tisztelt Krizsó,
    mint mindenhol ahol a technika jelen van vannak hibák, ha emailn elkuldi nekünk az adatokat, segítünk…

  51. Na jó, egy próbát megér.:)

  52. planetvision

    Gratula az ötlethez. Nagyon bízom benne, hogy meg fogod tudni állni azt, hogy ne foglalkozz a fanyalgókkal. Tök jó, hogy vannak akik sok más ember véleményével szemben tudják a tutit és mindenki “butuska” aki nem úgy gondolja, ahogy Ők. Az is tetszik, hogy elvárják Tőled, hogy ingyen, sőt ha lehet, veszteséggel csináld amit kitaláltál. Nem tudom mit gondolnak a “lehúzás”-t kiabálók. Minden (mondom minden) úgy működik, hogy valaki egyszer kitalálta és megpróbált megélni belőle.
    Remélem nem fogja kedvedet venni a sok károgó.

  53. Én tényleg nem akarok károgni, de visszadobta a [email protected] az email-em. Így már tényleg nem tudok regisztrálni. De több időt már nem pazarlok erre.
    Üdv.

  54. Kriszo

    Ugye tudod, hogy nem erre gondoltam 😉

  55. Bocsi, helyesen: Krizso.
    Gépelés ehh.

  56. Harkarcsi
    Persze, nem is a te kommentedre reagáltam, csak beleszőttem, hogy ne tűnjek kötözködőnek.

  57. Kedves Krizso,
    valami ok miatt a technika tényleg ellened van, sajnálom, én remélem mindent megtettem, hogy segíteni tudjak.

  58. @Harkarcsi: Köszönö a bíztató szavakat, és a pozitív véleményt. Valóban rengeteg munka és energia no meg pénz van benne, egyszer majd csak nyereséges lessz. Lassú víz partot mos. 🙂

  59. @Krizso: Látom msn.com -os mailcímed van próbálj meg 1 gmail lessel vagy valami másikkal regisztrálni. Egyébként pl nálunk a t-online.hu -s email címekre nem jönnek meg a válaszok. ( kitudja miért ) 🙂

  60. Nekem az aktivációs kódot nem fogadja el, pedig jól írom be, újat meg nem ad, csak ugyanazt küldi. újra regisztrálni meg gondolom nem tudok, mert már a levél megjött az email címemre.

  61. @Krizso: oh értem… hiba a rendszerben. 🙂

  62. @Krizso: Krizso,
    kerlek küldj egy emailt arról az email címről amivel regeltél, és tudok segíteni.
    az SMS kódnál fontosak a kis és nagybetűk, lehet, hogy egy i betüt L nek látsz vagy fordítva.
    Ma eddig, kb 25 email jött hozzám, lehet, hogy valami hiba esetleg nálad van?

  63. @Krizso: Aktiváltam a regedet, most már be tudsz lépni.
    Sok sikert.

  64. sziasztok,

    ez az ötlet már nagyon nem új ötlet… a piramis játék sem, mégis ha inditanék egyet, tuti rengeteg balek belemenne…
    Asszem angoloknal ugy volt, hogy valami 5ezer forintetr lehet egy tipped 1 es xezer kozott, es az nyerte meg az erintett termeket aki egyedul tippelt a legkisebb szamra…

    hajra nektek, de ram ne szamitsatok 🙂

  65. @Eyesis: nem számítunk 🙂 örülök, hogy ezt vetted le a cikkből és nem azt, hogy adott esetben pár ezer forintért vihetsz el valamit és nem igazán a szerencse hanem a taktikádon múlik. üdv.

  66. 🙂 rendicsek 🙂 akkor Te meg biztos nem próbáltal taktikázni a lottón 🙂
    na tudod mit, megnezem az oldalt 🙂

  67. bocs hogy dupla kommentezek 🙂 de marha jó ez a hangos tájékoztató 🙂 nagyon tetszik a hangsúlyozás 🙂

  68. planetvision
    Köszönöm, így már működik. 🙂

  69. @Eyesis: Azt én is meghallgattam, hehe… Már csak valami fénykép kellene a hölgyeményről.

  70. fénykép?!?! videó!! 😛

  71. Sztem ha feltennénk oda a níd fór spídet akkor tuti, hogy a fél Magyar iphone társadalom licitálna rá 🙂

  72. nem úgy volt, hogy ha 3000et befizetek, akkor kapok mellé még 2000-et bónuszban?

  73. ez tegnapi hir minek van akkor elsönek rakva ez valami reklámfogás?

  74. deh, ha oda írod, a regisztrációnál, hogy SZIFON.

  75. de béna vagyok, meg sem neztem, hogy milyen licitek vannak… mert nekem egyik sem kell 🙂 fenébe 🙂

  76. (odairtam… csekkold le 🙂 a mostanaban regisztraltak kozul Gyula leszek en 🙂 )

  77. @Eyesis: Akkor max vársz, nem fog elveszni a pénzed 🙂

  78. Én nem tudom lecsekkolni, de majd Picilicit.hu Admin kolléga ránéz sztem. hamarosan.

  79. Srácok !
    Egy off kérdésem lenne. Hogyan tudom a telot safe üzemmodba tenni
    SBS feltettem már.
    Elöre is köszi

  80. @NitroTom: a status baron (felül, akksi, óra stb) elhúzod az ujjad, feljön egy menü, ott a power menüpont alatt lesz a safe mode.

  81. 82.

  82. @brenkee: nekem nem jön be semmi hiába húzogatom….

  83. @Adee: pedig ha fenn van az SBS akkor mennie kell, nézd meg h jól telepítetted-e fel! Egyébként két helyen megérintve a statusbart is elő kell h jöjjön!

  84. Azt kell, hogy mondjam lejárt a Macbook.
    Valaki több mint 200 e forintot áldozott erre, hogy ő nyerje meg.
    a nevezetes nyertes: H. József.
    Számításaim szerint 500 ft-tól olyan 1500-ig minimum ő adta meg a licitet, de szerintem 2500-ig is elmehetett. tehát: 1500 licittel számolva 1500*200 = 300 ezer forint bónusszal(250 ezer KP). És csak 1 EMBER áldozott rá 250 ezer forintot. Itt több millió forint is bejött a macbook-ból :O.
    Na mindenesetre gratulálok H. József-nek.
    Szifon admin, én megmondtam, hogy nincs sok esélyed.
    Planetvision: Gratulálok, hogy létrehoztad a picilicit-et. Mert elég nagy népszerűségnek örvend az oldal.

  85. én is kiszámoltam, és valóban
    és a több millióhoz tettem én is kevest mint mindenki, de
    szerintem ez nem a játékról szól már sajnos megint hanem a pénzről
    nem lehetett megverni az embert, nade mindegyis
    ez csak játék, én többet nem játszom :), és sztem vannak még páran ezzel
    észrevételem:
    ilyen nagy értéknél a licit öszzegét fel kellett volna legalább 400-500 forintra emelni, azzal esélyt biztosítva azok számára kik nem tudnak olyan nagy összeggel játszani. 200k t feltenni nem fer szerintem, nade kinek mennyije van rá. 20-30 k az még reálisnak hangzana, + ez a tartománylicit egy összességében nem jó dolog. Aki akar tenni ezret dolgozzon meg érte…
    jó pihenést mindenkinek

  86. Valószínűleg én sem játszom többet. 🙂
    300 fölött már nem igazán találtam egyedüli licitet, ami volt 600 körül azt is kilőtték.
    Amúgy nem tudom, hogy jól látom-e, de mintha az “1”-re senki se licitált volna.
    A többi aukciónál arra is licitáltak, de ennél nincs írva semmi. 🙂

  87. @DaT630Da: Azért ez nem igaz mert, ha az utolsó pillanatban felül licitálom akkor basz**hatja és én nyertem persze azért ehhez szerencse is kell 🙂 Nem baj, én nem bánom, azért jó volt, de még maradt 1kis pénzem licitálok az iphone -ra is!

    @vighjoe: A tartomány licitet az utolsó 1 órában már nem lehet használni, így ugyan annyi esélyed van, mint bárki másnak. 🙂

  88. Sziasztok, köszönöm a gratulációt.
    Végeredményben amit számoltam kb 150e ft-ot költöttem rá.
    Ha nem én nyertem volna akkor sem lettem volna elkeseredve, akkor ennyi pénzzel támogattam volna a picilicit csapatot, hogy még több, jobb aukciot tudjon indítani.

    Az oldalon feltüntetett adatok alapján azt számoltam, hogy kb 5700 licit érkezett ez kb 1 100 000 ft ebből biztos vagyok benne, hogy csomó bónusz és a feltöltések mellé járó plusz pénz. Nem deficit, de nem is durván irreális nyereség az üzemeltetőnek, szerintem Korrekt. Piacképes ötlet és ügyfélbarát megvalósítás. Én is gratulálok az üzemeltetőknek!

    Nem volt biztos, hogy elviszem a gépet. Ha 1 perccel tovább tart az aukcio akkor biztos, hogy nem én nyerem. 1500 felett semmi esélyem nem lett volna.
    Először licitáltam a piciliciten és meg kell, hogy mondjam nagyon nagy szerencsém volt, de ez csak utólag derült ki számomra.
    Találtam az 1000-1500-as tartományban egy nagy rést amit én töltöttem ki egyedül és a maradék alatta lévő legkisebb egyetlen licitek kiütését pedig elvégezte az utolsó órában a többi felhasználó.
    Ebben a negyed évben szerettem volna venni pont egy pro-t és ezért nagyon örülök, hogy megkaptam olcsóbban.

    Nem csak a pénz számít, a szerencse is velem volt.

  89. admin: szerintem nem igazán jól gondolod, na de mindegy is én még az oldan nevét is elfelejtem, emrt ha az ember függővé válik akkor rosszabb mint a gyümölcsösgép, na és én nem vagyok olyan… hehe

    jó szórakozást minden kedves buknivágyónak…

  90. @admin: Azért a tartomány licit miatt még 1 óra alatt se tudod túl licitálni, ha tett 1000 licitet. Kiütöd a 678-at akkor még az ővé a 679… stb… Szerintem ha igazságos licitelést akar a picilicit, és teljesen a szerencsére bízná a nyertest, akkor kiszedné teljesen a tartomány licitet. Ilyenkor ellehetne mondani, hogy a szerencsével nyert valaki.
    @H. József: Elég necces volt tényleg a vége, de legalább megnyerted 😀 . Mondjuk akkor lett volna szerencse, ha tényleg 1422 Ft.-ot fektetsz bele és nem 150 ezer forintot, de ezt tudjuk, hogy úgy nem lehetséges. Pár napon belül kijön egy olyan logó szerintem a picilicitre, hogy: “MacBook Pro: 1422Ft-ért? Nálunk ez is lehetséges”
    És a háttérben nem tudják az emberek, hogy mennyi pénz kell igazából.
    Amúgy H. József a Szifon.com-ról találtál rá a picilicitre?

  91. Én nem megnyerni szerettem volna, hanem akciós áron megvenni. A szerencsefaktor annyiban kimerült, hogy sikerül-e megvenni a rá szánt kereten belül vagy annyival drágább lesz a vége mikor megveszem a boltba. Kb 250e ft-ot szántam rá, de elég volt 150. Ha nem én viszem akkor el van könyvelve játékként. Nagy kockázattal lehet nagyot szakítani ja és bukni. Mivel mindenképp megvettem volna a pro-t (bár én 17-est szerettem volna) így nem volt nagyon mit megfontolni, hogy 150-el többe fog kerülni mint a boltba (ha vesztek) vagy 390-el olcsóbb. Simán megéri ezt a kockázatvállalást ekkora árkülönbségnél. Sokkal kevesebb sikerességi arányosság esetén is belementem volna, közel nem volt a viselt kockázat az általam vállalhatónak vélt határhoz.

    Ha jól emlékszem valami hírlevélbe olvastam róla talán egy hónapja.
    A szifont ritkán nézem (3g-n rss formába), beszmac fórumot olvasok általában.

  92. @H. József: Ezután már a macbook -ról is tudod nézni az oldalunkat 🙂

    Egyébként pedig mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy ez a post és akció azoknak volt akik szerencsét szeretnének próbálni és mi ebben segítettünk, még csak nem is a macbook volt a lényeg, hanem az iphone megnyerése és annak segítése 2000FT bónusal. Az teljesen mellékes, hogy ez kinek mennyire éri meg, mi támogatjuk azokat akik legalább próbálkoznak. Gratulálok H. Józsefnek a macbook- hoz, nyilván a az iphone3G nél már nem tenne bele 150.000 -ret 🙂

    Egyszóval kellemes licitálást a következő 2 napban még!

  93. Köszi szépen. Most már nem a párom macbookját fogom bitorolni. Pár hónappal ezelőttig elégségesek voltak az asztali macik, prezizni lehetett eddig iphoneal is, de mára sajna kevés az ügyfeleknek a keynoteos prezi.

    Meg kell, hogy védjem a picilicit team-et, sokan szerencsejátékként kategorizálják a tevékenységet tévesen.
    Az aukciós oldal előfinanszírozott metodikaspecifikus két pólusú kockázati befektetés. Ha hasonlítani szeretném akkor nem kaszinó, nem bank, hanem biztosító modell.

  94. Előre is bocs, de most paraszt leszek: Ennél még a tombola is jobb :DD
    (nem próbáltam és nem is akarom, elég amit itt olvasok róla)

  95. Nagyobb cuccokat befektetés nélkül nem nyerhetsz. A múltkori macbookot a csávó kb 300 számos tartománylicittel vitte el. Ami durva, hogy a nyertes legkisebb szám előtt nem túl gyakran van olyan kisebb szám, amire nem tippeltek. Kíváncsi vagyok az SMS-es feltöltős móka, hány százalékát kapja meg a srác, mert tényleg veszteséges, hacsak 30-40%…

  96. elszerencsejátékoztam az osszes 6000 picilicit penzem…
    ez kerem szerencsejatek… es ha nem latja a picilites igy, akkor csak magat akarja becsapni…
    mindenesetre nem szeretnek tobbet picilitic reklam cikket olvasni, ha lehet…
    lehet? 🙂

  97. sziasztok.én nem nagyon értek ehez a picilicit dologhoz,csak elgondolkodtam azon hogy ki is nyer a legtöbbet rajta?
    leirom én hogy látom aztán ha mégsem igy van akkor javitsatok ki!
    van pl:1 iphone amit az oldal üzemeltetöjének ki kell fizetni a tulajnak mondjuk 120e ft-ot.felteszi licitre,licitálnak rá kb 200-an.mindenki csak 1000 ft-ot licitáljon csak ,az máris 200 000ft!!tehát simán van 80 e ft nyeresége az oldal üzemeltetöjének!és akkor még nem mentem bele a magasabb licitek számába!
    a 200 emberke közzül pedig valaki megkapja az iphonet-potom 1-2e ft ért!
    végül is ügyes ötlet!!de ha nem én vagyok a nyertes akkor beletettem a többi 198 emberkével eggyütt az oldalt üzemeltetö emberke zsebébe a pénzemet a nagy semmiért!!!végül is ha van sok kidobandó pénze az embernek akkor miért ne?ha szerencséje van akár nyerhet is!ugyan úgy mint a pénznyerö autómaták esetében!!!GRATULÁLOK ISMÉT EGY ÜGYES HÚZÁS HOGYAN ZSEBELJÜNK KI MÁSOKAT “LEGÁLISAN”!!!

  98. ja és még valami.ez ha jól tudom az 1-ik.hanem a legjobb iphonos oldal!!!!ILYEN SZERENCSEJÁTÉK REKLÁMOZÁS HELYETT,inkább az új 2.2.1 es unlock megoldásáról kellene inkább irni!!!
    bocs……..:P

  99. Nem olvastam vissza, hogy itt a macbookos arc 🙂

  100. Admin(ok) !

    Elhiszem, hogy ez egy non profit oldal, s elmondani nem tudom, hogy mennyire örülök, hogy van, de ez a direkt reklám nagyon nem jött be nekem. Főleg az update része. 🙁 Én ha van rá mód az adóm 1%-át az oldalnak adom, s ez most komoly. De maradjon meg ez a családi hangulat az oldalon…(egy két banner lehet:) )

    U.i.: A picilicit a világ legegyszerűbb dolga. Ugyanaz a tematika, mintha mindenki adna nekem Magyarországon 1 Ft-t. Ugyan már skacok…egy forint az semmi..:)

  101. @desplaca:
    mi van ha nincs is mit megnyerni, csak kamuba kiirjak es “generalt” emberrel megnyeretik, igy nincs kiadas csak bevetel, na meg adozas (?) 🙂

  102. Zoltan: ez jo meglatas… es ugye
    1. szerencsejatek allami monopolium… (picilicit szerint ez nem az, áá nem 🙂 )
    2. szerencsejateknal az eredmenyt kozjegyzo elott sorsoljak ( persze nem mintha nem lehetne lefizetni, vagy atverni Ot is) itt meg semmi sem garantalja a korrektseget…

    ennel komolyan meg az is jobb lett volna, ha kiirjak hogy gyerekek, dobjunk ossze szegeny Belanak egy iphone-ra mert csoror de lelkes… es mittom en nem 120ezret dobunk ossze neki hanem mondjuk 150et…

    szoval nem erdekel az egesz… de miert kell ennyire reklamozni itt… mar az az egy cikk is sok volt … de ez az update #1…. :/

  103. és persze már miót ez a legfrissebb hír… 🙂

  104. @Eyesis:
    egyertelmu h miert

  105. @admin: Saját magamat szeretném ÚJRA idézni, és kb. itt be is fejeztem. Több kommentet nem lehet írni ehhez a cikkhez, mivel nem látjátok a lényeget.


Add a Comment