fbpx Skip to content

12 Amikor az Android G1 megjelent, sokan meglepődtek, hogy miért nincs multi-touch benne. Emiatt el is indult több spekuláció, de hiteles információval senki sem tudott szolgálni. Végül kiderült, hogy a G1-ben azért nincsen multi-touch támogatás, mert az Apple megkérte őket erre.

Mint mindannyian tudjuk, az Apple és a Google igen jó kapcsolatot ápolnak – az iPhone alapértelmezett keresőmotorja a Google, Gmail postafiókot 3 kattintással be lehet állítani, emellett pedig a Google maps az alapértelmezett térképe. Mindemellett pedig a Google jópár hasznos alkalmazást készít az iPhone-ra, úgy mint a  Google Sync Beta, Google Earth,  Google Voice stb.  Mindketten az Microsoft egyeduralma ellen harcolnak.

Az Applenek rengeteg szabadalma van, többek között az iPhone multi-touch-a is. Mindannyian tudhatjuk, hogy az Apple szeret a tettek mezejére lépni (aka perelni), hogyha az ő szellemi tulajdonáról van szó, tehát minden eszközt felhasználnak ahhoz, hogy jogaikat érvényesítsék. A Google Android fejlesztőcsapatának tagja szerint, ez a fő oka annak, hogy nem került bele a multitouch a G1-be.

Természetesen ez sok kérdést vethet fel:
– Azért nem került bele a multitouch a G1-be, mert jó kapcsolatot ápolnak az Apple-lel?
– Jogi kérdések miatt?
– A Google elnökének Eric Schmidtnek – aki az az Apple igazgatótanácsának a tagja – is szerepe van az ügyben?
– Egyéb dolgok játszottak közre?
Ki tudja, valószinű, hogy nem tudjuk meg a választ egyhamar.
Emellett persze a Palm Pre is bajba kerülhet, a multitouch technológia miatt.

via ModMyi.com

Olvasd el a hozzászólásokat is

11 Comments

  1. 1 ;P

  2. inkább google feat apple 😀

  3. Ja hát a vs egy kicsit megtévesztő.Am se a google se a microsoft nem nyerhetne.(szünet)Mert nekünk megvan a technológiánk.XD

  4. A G1 multitouch hiányára tényleg ez a jóbaráti viszony lehet a magyarázat.

    Vagy esetleg szabadalmi problémák. Ha jól olvastam ki a hírekből, akkor pl a Palm Pre is talán pont emiatt kerülhet bajba, ugyanis rengeteg funkciója (köztük a multitouch is) Apple-szabadalom, és gondolom nincs kedve a Palmnak a pereskedés eredményeként dollármilliókkal kisegíteni vetélytársát.
    Persze az is igaz, hogy ennyi erővel a Palm is perelhetné a PDA-gyártók felét, de ez már offtopikba kezd átmenni. Mindenesetre komoly ellenfele lehet az iPhone-nak a Pre, ha egyszer kijön.

  5. Installert mire lehet használni olyan mint a cydia? Miért nem használják azt?

  6. Adee:

    Az Installer halott technológia.
    A 2.0 előtti OS-eken az volt az elsődleges telepítőrendszer. De 2.0-ra való váltást nagyon lassan oldották meg, mire kijöttek egy használható verzióval, addigra a Cydia már stabil és elterjedt rendszerré vált, így az Installer mára már csak egy felesleges dolog.

  7. Akkor azt felesleges feltenni? nem tudom semmivel többet?

  8. @Adee: Ami Installerből elérhető, az Cydiából is. Tehát igen, felesleges.

  9. Hát lehet, hogy jóbaráti viszonyuk van, de attól még tény, hogy az Apple amit csak tudott, levédetett. Sőt, most néztem utána: egy Fingerworks (milyen meglepő, mi?) nevű cég 99-ben fejlesztett ki egy sajátos MT technológiát (nem ők voltak az elsők), aztán a céget megvette az Allma, szóval ügyesen halászgattak az ötletek közt.
    Én azért nem tudom, hogy ez mennyire a baráti viszony jelzője.

  10. Köze sincs ennek a baráti viszonyhoz. Egyszerűen azért nem került bele multitouch, mert az Apple levédette a mozdulatokat. (Pl. hogyan lehet lapozni, mozgatni, nagyítani stb.stb.). És amíg ezt nem hidalják át, és nem takálnak ki helyette mást, addig valszeg nem is fog bekerülni.

  11. Az a baj, hogy a fejlesztések egy része olyan, ahova előbb vagy utóbb minden élelmes, és fejlesztésre valamit is adó mobilgyártó eljut. Ott van az érintőképernyő: az apple egy elég feltűnő lépést tett ebben a kategóriában, és mikor a többi gyártó is meg akarta tenni, lazán rávágták sokan, hogy koppintás, pedig nem.
    Valamilyen szempontból a multi-touch is ilyen: egy érintőképernyős fejlesztés, ami elég alapvető ahhoz, hogy több gyártó is eljusson a gondolatához. Csakhogy az Apple jóideig fogja még sikerrel védelmezni a technológiát. Ettől még amúgy lehetnek barátosok, csak kissé visszás egy ilyen helyzet.


Add a Comment