fbpx Skip to content

Lassan mindenki felébred, tegnap éjjel 1-2ig, vagy tovább szórakoztunk a yellóval. Szeretnénk megosztani 1 véleményt amivel teljes mértékben egyetértünk, amit a dev-team blog oldalán találtunk még tegnap éjjel.

5-avoidable-reasons-it-projects-fail

Egyelőre úgy néz ki, hogy a yellowsn0w csak egy program, nem állítom azt, hogy nem működik, csak annak fényében, hogy hány hozzászólásban jeleznek hibákat – kijelenthető hogy ez még nincsen kész. A dev-team felelőtlen volt, hogy még ilyen beta állapotában kiadta a programot – bár mellettük szóljon, hogy ilyen sok szolgáltatást nem lehet tesztelni, és hibák mindig adódnak, emellett pedig figyelmeztették a felhasználókat, hogy ez csak egy BETA állapotban levő szoftver – a szerk.

Mindemellett a legnagyobb tiszteletet érdemlik a dev-team tagjai, hogy teljesen önzetlenül csinálják az egész projectet. A 2G függetlenítésük tökéletesen működik, és úgy gondolom, hogy a 3G is működni fog idővel.

És végül: Tanácsolnám a dev-teamnek, hogy a korábbi 2-es verziószámú basebandeken is ki lehessen próbálni a yellowsn0w-t, annak a kockázata nélkül, hogy elveszítjük a telefonos szolgáltatásunkat (Turbosim -es tulajok) . Biztos vagyok benne, hogy kb. egy héten belül egy megbízhatóbb yellowsn0w kiadás jelenik meg, de ez az egy hét borzasztó lehet majd azok számára, akik eddig tudták használni a telefonjukat, s most nem.

Via: blog.iphone-dev.org

Olvasd el a hozzászólásokat is

66 Comments

  1. Ha eddig vartunk akkor az 1 het mar nem ido szerintem..

  2. Itt főleg a kapkodás volt a jellemző tegnap. Én nyugodtan teszteltem mert nem használok turbosimet. Akik igen , azok vagy nem tudták a veszélyt vagy túlzottan megbíztak a yelloban. Volt aki azt se tudta mi a jailbreak de megcsinálta. Mindenki a saját kárán tanul…..

  3. nem csak a dev-team volt felelőtlen, hanem a sok felhasználó is, mert ész nélkül belevágtak, amikor a tudvalelvő hogy csak beta a yellow…
    szóval csak óvatosan..

  4. @developer: Egyetértek teljes mértékben! Én másfél éve mikor az 1.1.1 -ről 1.1.2 -re csináltam a 2 hetes telefonomat 3 napig szórakoztam vele, és volt hogy azt írta ki vigyem be az Apple szervizbe. És akkor még nem volt szifon.com, ahol csak várni kell 1 napot, hogy 1 konkrét információt + 300 commentet lássak.

  5. Egy lehet h naiv kérdésem lenne azért ami gondolom másokban is felmerült. A gondokat ugye nem a yello okozza mert azt le lehet szedni. A baj azz van h basebandot frissitett aki unlockolni akart. Kérdés: a basbeandot miért nem lehet visszamódosítani?

  6. Mert az Apple nem akarja. Tömören

  7. Én ma átmentem a T-mobilehoz 🙂

  8. szerintem a dev-es fiúk jól csinálták , mivel béta csak így tudták letesztelni ha a nagyközönség elé tolják a cuccot, bár igaz hogy nem kevés gondot okozva 1-2 emberkének, a felhasználóknak ugyan úgy tisztában kellet lenniük a dolgokkal! Biztos vagyok benne hogy hamarosan érkezik a ragtapasz, addig is kitartás !!! 🙂

  9. Ez tömör, de hát a jailbreaket se akarta 🙂

  10. bővebben? amúgy gyere irc-re, és ne offolj szét itt mindent

  11. nem csak hogy nem akarja, értelme sem lenne, az új baseband az előző hibáit orvosolja, és ezért adják ki, és így értelme nincsen a régit feltenni ami ugye rosszabb. kivéve persze, ha valaki fel akarja törni a telefont, és csak a régiben talál hibát hozzá. Az Apple meg persze hogy nem támogatja ezt.
    más, a yellowsh1t kicsit talán erős, én barátnőm telójával kb ugyanott vagyok mint turbosimmel. restart után pöcsölni kell hogy elérjenek, és airplane mód után is. igaz a pisishóval kicsit többet kell kínlódni, de megoldható. és tény hogy ez egy beta, elkapkodták a kiadást, hogy megfeleljenek a tömegek igényeinek, de szerintem 1-2 héten beül megoldják a főbb gondokat vele, és nem kell többet aggódni 🙂 másrészt azért a c-ben jártasabbak figyelmébe ajánlom a devteam blogon található yellosn0w forrást, szerintem érdekes olvasmány.

  12. Most olvasom Cyberbird hozzászólását én is pont azt akarom írni hogy aki ismeri a C nyelvet az nézze meg a forrást igen érdekes!!

  13. Nekem az a furcsa, hogy remove-olom a sárgahavat és utána sem írja ki, hogy invalid sim!!! T-mobos voda kártyával. Majd kijönnek a kis csíkok a térerő helyén és semmi. Valaki találkozott már ezzel?

  14. igen repülő mod ki be majd ki irja hogy érvénytelen sik ki illetve be kapcsolod és utánna müködik nekem is tegnap estétöl ma reggelig szorakoztam vele de mostmárt független lett

  15. kijött a 0.9.2-es yellowsnow!!!

  16. 0.9.3!!!

  17. de ha remove-olod a yellowsnow-t, akkor utána miért fogadja el a vodás kártyát
    miért ne írja, hogy invalid sim???

  18. és a 0.9.3-at látod is a cydiában?

  19. igen most probalom

  20. na, az szuper. akkor írd már meg lécci, hogy hogy sikerült! 🙂 drukkolok! 🙂 Gondolom, a Tiéd is T-mobos, ugye?

  21. jaja

  22. Hát igen, ilyenkor jó az időeltolódás az országok között, valamelyik devteam tagnál mindig nappal van 😀

  23. feltettem a 3 semmi..

  24. ne kezdjétek el ész nélkül telepíteni a frissítéseket, mert maximum jó pár óra fejtörést okozhattok magatoknak… Amint megtudunk vmi biztosat, azonnal tájékoztatunk benneteket.

  25. senki ne tegye fel a 3…nem müködik..

  26. Szevasztok!

    felraktam a 0.9.3-at és azzal megy az amcsiból hozott iphone 3g magyar T-mobile-os simmel:P

  27. most látom jött még egy 0.9.4 de én maradok igy:D végre független müxik:)

  28. hello ismét ez a problémám h ha a cydiaból feltelepítek valamit akkor nem látom az ikont,kikapcsolom a telot visszabe és nincs ikon….mi lehet a baj?előre is köszönöm

    Tudom h nem ide tartozik de nem tudok máshova írni!!!aki tud légyszives segítsen…köszönöm szépen

    LÉGYSZIVES SEGÍTSEN VALAKI!!!Köszönöm

  29. Amikor fel akarom installálni a 0.9.3.-at, akkor azt irja ki a teló, hogy MD5Sum mismatch!Tudja vki, hogy ez mi a rákot jelent?

  30. Hallod kijött a 0.9.4 😀 Ez kezd vicces lenni

  31. @Jana: Sztem te nem installálod a progikat az Iphone-ra, hanem csak letöltöd!

  32. @Jana: gyere fel irc-re, ott tudunk segiteni. itt nem!

  33. Sziasztok. A 0.9.4 jó!!!!!! Reboot után is feláll többször is próbáltam és nem kell semmi trükk csak upgrade és kész!

  34. Nálam vodafone megy!!!! TÖK MAGÁTÓL! 4 esel! Ha nem áll fel magától akkor yellowsnow -l és megcsináljy

  35. @Jana: Nekem is volt ilyen. Ha van installered felrakod belôle a Caterpillar-t és egybôl le is szeded. Elég barkács de ha más nem segít ez mindíg rendbe teszi nekem a meghülyült springboardot…

  36. Teljesen megy magától! Bekapcsolom 10 mp és VODAFONE 😀

  37. na megsem kellett egy hatet varni :DD

  38. felraktam a 0.9.4-t nálam ez is meg T-mobile-s SIMmel de csak ugy ha rüpülőgép módba rakom várok egy picit majd repülőgép OFF keresi majd megtalálja:P

  39. Nos hát igen azt hiszem ez már a végleges felé tendál,tehát install Cydia 0.9.4
    majd reboot 3G nem kell kikapcsolni semmit sem majd reboot után nekem Pannon 3 másodperc múlva 3G vel mindennel együtt csodálatosan megy többszöri reboot után is stabilan hozza! Thanks DEV-Team

  40. Nekem is megy Vodás kártyával a 0.9.4.-el.Előző verziókkal bármit is csináltam, meg se nyikkant!!Remélem így is marad.Azért még tesztelgetem.Amugy magyar T-mobil függő “volt”!Legalábbis remélem! 🙂

  41. Ahogy olvasgatom DEV blogon a kommenteket sok embernek nem megy!Csak nem pytey talált nálunk valamit 🙂

  42. ekkor jön jól, amikor egy hazánkban élő csapattag is van:P
    Pytey rulez

  43. 🙂 Yellowsh1t áthúzva!Reméljük hogy így is marad!

  44. @Jana: @Jana: És biztos kell lenni ikonnak?

  45. @developer: Falrahányt borsó. Most is ész nélkül pakol mindenki mindent, aztán jön a sírás-rívás….

  46. És hálistennek lehet importálni a tel. számokat a simröl! 🙂

  47. azt már elég régóta lehet….

    @miki315: mi ezért nem tudunk felelősséget vállalni.. mindenki a maga telefonjának kovácsa

  48. Sziasztok én feltettem de semmi vodás kártyával nem találja a hálózatot

  49. Na nehogymár bárki is egy rossz szót merjen szólni a dev-teamre gyerekek! gondolkozzunk már előbb egy kicsikét! másképp nem tudták tesztelni, ki kellett adni. mindenki tudta hpgy beta, aki kipróbálta és elszarta a telóját, így járt. nem a dev-team a hibás. teszteljetek már 8000 hálózatot ^^

  50. Egyébként turbosimmel talál hálózatot továbbra is

  51. @developer: Ha turbo sim ed volt akkor nem működött, legalábbis Gevey féle turbo simmel nem ment a számok importálása.

  52. @developer: Eddig az én Turbo simemmel nem lehetett sajnos!Azt hittem egyikkel se működik az importálás!

  53. Pannonos kártyával próbálkozok, T-mob-os függő magyar iPhone 3G-n, 2.2es OS van fent 02.28.00 BB-del.Simán telepítem Cydia-ból a progit (0.9.4) kiírja h installed (return to cydia) oké újraindítom a telót belerakom a pannonos kártyát… és semmi.. oké airplane mód bekapcs 1-2 mp után kikapcs. kiírja h invaild sim,sim failure. KÉRDÉSEM: Én csináltam vmit rosszul v ez a bétaverzió átka még mindig? 😀

  54. azert van, mert le kell venni pin kodot a sim kartyarol…

  55. le van szedve a pin és a 3G is

  56. Nalam aktivalni akarja de hiba teszem t-mobilt akkor sem tortenik semmi

  57. @Cyberbird:

    Nekem turbosimem van, es tudok kontaktot masolni 🙂

  58. valkinek valami 5let?

  59. @nuklear: tolj egy network resetet es menni fog -> settings > general > reset > reset network settings…

  60. @developer: és működik!!!! köszönöm 😀

  61. jo neked 🙂 🙁

  62. Megoldva………………

  63. magyar, T-mobile-os, iPhone 3G, (OS 2.2 BB 02.28.00) 0.9.4-gyel törhető!!!!

  64. nuklear nekem is ment de a reboot utan invalidsim, neked hogy sikerult?

  65. @cia: nem rebootoltam XD ennyire eccerű 😀

  66. network setting reset után állt be nekem csak szóval próbáld meg azt hátha


Add a Comment