fbpx Skip to content

Véleményem szerint több iPhone tábor is létezik. Van egy olyan, aki már több mint egy éve birtokolja a drágaságot, ill. van egy olyan, aki csak a 3G-s iPhone megjelenése után csatlakozott. A többiről ne is beszéljünk. Az első, amibe én is beletartozom, már – már megszállottja az iPhone-nak. Ebből vannak a legtöbben. Akik iPhone-t javítanak és segítenek a fórumokon az újdonsült gazdiknak. A második tábor inkább felhasználó szinten ért a dolgokhoz, de ők talán már jobban, több oldalról is megtudnak közelíteni egy adott problémát, amit az első kijavíthat. 🙂

Majdnem egy éve, mikor a kezembe kaptam az első 8GB-os 1.1.1-es iPhone-t, egy kedves UPS-es futár hozta és november lehetett. A doboz és a telefon egyaránt jéghideg volt. Leszedtem a fóliát, kb. 10 percig csak nézegettem, s utána újabb 10 percbe telt, míg rájöttem, hogy hol is van a SiM kártyatartó! 😛

A telefon bekapcsolása után rögtön elkezdtem “tapogatni” a kijelzőt és az, hogy csak azt nyomogatom és semmi mást, ámulatba ejtő volt. A szoftver és annak gördülékenysége pedig döbbenetesnek tűnt. Körülbelül 3-4 órát töltöttem azzal, próbálgattam, felfedeztem a telefont. Az elkövetkezendő napokban elkezdtem keresni olyan magyar/külföldi embereket, akik rendelkeznek iPhone-al és szerettem volna megtudni, hogy hogyan lehetne még többet kihozni a kütyüből.

Az iPhone hivatalos megjelenése után körülbelül 1-2 hónapra rá jelent meg a jailbreak és utána a szoftveres unlock. Akiknek még 1.1.1 -en szállították ki a telefonjukat mázlijuk volt, mert lehetett függetleníteni akinek már 1.1.2 volt  rajta azok az emberek picit pórul jártak. Sajnos 2-3 hét alatt rájöttem, hogy Magyarországon még egyáltalán nem ismerik a telefont és nem foglalkoznak vele, sem a neten, sem pedig az utcán. Ekkor döntöttem úgy, hogy blogot indítok és megpróbálok segíteni az embereknek.

Már akkoriban is divat volt a blogolás, de én még azelőtt sohasem írtam nyilvánosságnak,  egy levélnél többet Ez számomra is kihívás volt, és még most is az. Az első postomat 2007 November 28. hoztam létre, ami az 1.1.1 -es frissítést tartalmazta. (Mekkora szám volt!!!)

A frissítés az alábbi fontosabb elemeket tartalmazza:
– iTunes Wi-Fi zenebolt
– Hangosabb telefonhang
– “Home Button” duplaklikk funkció beiktatása (kedvencek, vagy zenevezérlés)
– Levélhez csatolt file-ok megjelenítése álló és fekvő üzemmódban
– “Apple Bluetooth Headset” töltöttségi állapot kijelzése
– TV Out támogatása
– EDGE/GPRS kikapcsolása
– Új “Passcode lock” időbeállítások
– Állítható figyelmeztetési hangerő

Azóta, vagyis 1 éve, 417 bejegyzést írtunk több mint 4.500 szor szóltatok hozzá a postjainkhoz. Mostmár napi átlag 2500-3000 egyedi látogatónk van, akik 5.000-6.000 oldalletöltést generálnak, mindemellett több mint 3500 regisztrált felhasználóval rendelkezünk. Emellett fontos megemlíteni azt is, hogy a commentelés nem regisztrációhoz kötött, tehát akik ide regisztráltak azok önszántukból kapcsolódtak a bloghoz. Körülbelül 2 hónapja üzemel az 1phone.hu Cydia Source és a statisztika szerint több mint 22.000-szer használtátok. Ebből a legtöbbször a 2.1-es Magyarosítást töltöttétek le több mint 3.000 -szer.

Jelenleg elmondhatjuk, hogy Magyarország legnagyobb iPhone-al foglalkozó oldala vagyunk. És azért beszélek most már többes számban, mert itt szeretném megemlíteni 2 kedves kollégámat akik nélkül nem nőttünk volna ekkorára (Developert és theshadow-t). Mindketten idejüket és energiájukat nem kímélve vetik magukat a blogba. Developer a php/webserver/svn/optimalizálás terén ért el sikereket, theshadow kolléga pedig komoly programokban, projekteketben, például a 2.1-es magyarításban segédkezett. Ezúton is köszönöm nekik!

szifon.com

Amint már azt megírtuk körlevélben, domain-t kellet váltanunk. Akik eddig nem voltak regisztrálva azok, most tegyék ezt meg, mert mi így tudunk veletek kommunikálni.

A levél tartalma:

Üdv Mindenkinek!

Gondolom mostanra már mindenkihez eljutott a hír, hogy a Rendőrség megszüntette az oldalt. Ezúton szeretném cáfolni ezt a híresztelést! Sok weblapon feltűnt, de aggodalomra semmi okotok sincs. Sajnos Appulo.us-hez hasonlóan mi is elvesztettük a domaint, és át lett irányítva egy másik oldalra. Mától kezdve a http://www.szifon.com-on lehet elérni minket. Minden cikk és letöltés természetesen elérhető, kérjük, hogy mindenki változtassa meg a Cydia source-ot a telefonjában: http://stable.szifon.com -ra >> http://szifon.com/2008/09/01/szifon.com-cydia-source/
Tehát kérek mindenkit, hogy fórumokon, weblapokon írják ki, hogy az 1phone.hu már a http://www.szifon.com -on érhető el, ill. mindenki mondja el az ismerőseinek/barátaiknak is.

iPhone Firmware 2.2

Már biztos mindenki észrevette, hogy megjelent a 2.2. Mint ahogy azt a dev-team is közlölte, aki még szeretné függetleníteni az iPhone 3G -t az NE TELEPÍTSE. Az új firmware a 2G -s iPhone-ok esetében nem frissíti a baseband-et, de a 3G -nél már igen. A legnagyobb probléma jelenleg az új baseband-nél, hogy a turbosim megoldásokat blokkolja. Tehát, ha itunes-on keresztül frissítesz, akkor turbosim-el és egyéb sim megoldásokkal nem fog menni a telefonálás. Természetesen, ha valamit tudunk, akkor az ki lesz írva a blogra.

2.2 újdonságok:

– új elrendezés a Safaraiban, a google keresőnek- egy külön helyet kap a titlebar-on, így könyebben elérhetővé válik
– az auto javítás (t9) kikapcsolásának lehetősége
– 461 japán emoji ikon, mellyel beszélgetéseinket, sms-einket tehetjük színessebbé
– új nyelvektámogatása
– line-in audio akitválása, így a fejhallgató csatlakozón keresztül már hangot is rögzíthetünk akár
– Google map változtatások

  • Google street view implementálása
  • Közlekedési információkimplementálása
  • haladási irány mutatása
  • Jelenlegi pozíció megosztásának lehetősége

– Appstore változtatások

  • a kategóriákat már ikonként jelennek meg, a jelenlegi listanézet helyett
  • Továbbküld, és hibajelentés funkciók
  • Az egyes alkalmazások pontozásának lehetősége, amikor letörlöd őket a telefonodról
  • Podcastok letöltésének lehetősége az iTunes Wi-Fi music store-on keresztül

Olvasd el a hozzászólásokat is

20 Comments

  1. Örülök, hogy nincs nagy baj. Már épp elkezdtem aggódni. 🙂

  2. Nincs miért aggódni 🙂

  3. orulok hogy vagytok nekunk, big thx mindenert.

  4. amig minket lattok, ne aggodjatok 😉

  5. Köszönjük 1Phone.hu

  6. AppStore újdonság még, hogy ha több alkalmazáshoz van frissítés, akkor egy “Update All” gombbal lehet egyszerre az összeset frissíteni.

  7. Sziasztok!

    Tudna valaki segiteni, hogy ezt honnan lehet előszedni a szifonon?
    (461 japán emoji ikon, mellyel beszélgetéseinket, sms-einket tehetjük színessebbé)

    Kösszi

  8. Heló.
    Gratulálok a gyors költözéshez. Meg egyáltalán, kösz hogy csináljátok.

    Vmiért nem megy Cydiában a stable.szifon.com
    Mikor felvettem vmi errort dobott, most meg “üres”. Mennie kéne, vagy még gyúrjátok?

    Köszi

  9. Mennie kéne, ma már telepítettem belőle. El kell távolítani a régi source-ot a stable.1phone.hu -t utána újra indítani a cydiát és hozzá adni a stable.szifon.com -ot.

  10. megy, danke

  11. naszika: az emoji ikonok csak SoftBank e-mail azonosítóval és SIM kártyával használhatóak, vagyis gyakorlatilag csak Japánban lehet használni.

  12. Az egyetlen támaszom a telefonomhoz a ti oldalatok…olyan nincs hogy nincs 1phone.hu…
    Jó munkát Nektek továbbra is!
    Hajrá!

  13. Köszi Rapster! 🙂 Igyekszünk.

  14. nagyon örülök, hogy visszatértetek!

  15. Köszi LeGaS!

  16. Sziasztok!
    Ma megpróbáltam többször is feltenni a gyári 2.2-t, mindháromszor végigment a letöltés, majd ezután hibaüzenetet írt ki, hogy ellenőrizzem a hálózati beállításaimat és nem telepítette fel. A 2.1-et 1 hete raktam fel, akkor nem hisztizett…
    Van valami ötletetek? Előre is köszi!

  17. Nekem 1.0.2-s volt az elso es HW-esen fuggetlenitett. :))

  18. Hellóka!
    Egész jól müködik 2.2 a 3Gs iphonomon! De kérlek benneteket valaki irja le hogyan lehet elővarázsolni az ikonokat az sms ben ill írásakor! Elöre is köszi 😀

  19. Hello felraktam a 2.2-t. és nemtudok feltört programokat telepiteni. mik a teendőim? köszi előre is 🙂

  20. Én azért szeretem ezt a kis kütyüt….


Add a Comment