fbpx Skip to content

Gaalm kolléga írt 1 igen velős commentet a: “Te újra megvennéd?” című postomhoz. Amit most idézném is, és egyben fel is használnám 1 újabb cikkhez. A kérdés mindenki felé az lenne, hogy “te elsősorban mire használod az iPhone-odat”.

Nagyságrendileg 20 féle informatikai tenyérkütyüt birtokoltam már az évek során, de egyiket sem szerettem meg ennyire. Csak az iPhone-t nézve a 2G-t még us-ből hozattam és törettem függetlenre, de nem szerettem meg. A 3G, a gps és azok az 1-10 dolláros Apps-ok viszont döbbenetesek, mert mindent meg tudok csinálni velük és akkor amikor akarom. A 3G-t még nem is jailbreak-eltem, jól elvagyok az ellenőrzött apps-okkal, itt az 1phone-on éppen azt keresem: van-e (engem érdeklő) értelme a törésnek? A többek szerint horribilis költségek az én nézőpontomból nevetségesek:
– 16eFt-ért telefonálok havonta? Nagy ügy, eddig a duplája volt a tel.ktg-em…
– 5eFt-ot hagytam a boltban a 16G-ért? Kis túlzással, mire kiértem a parkolási bünti több volt…
Az pedig, hogy pár ujjbegyérintéssel benn vagyok az ügyfelem SAP-jében, vagy egy indiai hotelbelsőt nézek körpanorámában, vagy elfeledett angol-német szavakat keresve nyelvet tanulok, vagy YouTube-ról oktatóvideót nézek, vagy facebook kapcsolatot ápolok, vagy élesben nézem nyerő-e még az e-bay licitem, vagy unokám frissen készített fotója fölé szövegbuborékban odaírom, hogy “boldog szülinapot Mama” és felveszem a kacagását és beteszem a kép alá, vagy wifi-n keresztül ingyen beszélek amerikai és londoni barátaimmal, vagy az m7-esen elbeszélgetve az időt gyorsan kontrollálom, hogy nem hagytam-e még el a füredi leágazást, vagy konstatálom, hogy az asszony megint vásárolt vmit 1250Ft-ért a bankkártyámról kedvenc természetgyógyászától, vagy egy blogot olvasok és onnan követve a linket gyorsan fel is iratkozom az amazonon a tavasszal megjelenő egyik szakkönyvre, vagy új projektötletemet beírom/bediktálom a nem felejtő noteszembe, vagy csak egyszerűen átkapcsolok bármely rádióra a világon és ha véletlen a Tetrist is, meg az rss-ek olvasását is unom már, akkor persze jön a mindörökké tartó szerelem a Jean-Michel Jarre teljes discography-jával, biztos lehetne még folytatni, de apropó tudjátok, hogy NOVEMBER 12 piros betűs JMJ nap a BS-ben?

Én is elgondolkoztam, hogy mire is használom leginkább a nagy becsben tartott telefonomat.

Első körben én a levelezés részét használom ki, legalább 4 e-mail fiókom van és az iphone-al tökéletesen tudom olvasni az őszeset és ugyanakkor percek alatt tudok írni válaszleveleket. Aztán emellett az itouch.hu szerkesztője thingol kollégától átvettem a Byline -t és csináltam 1 google reader accountot, amivel nézegetem az összes fontos könyvezőmet egyszerre. Ezek után elkezdtem használni a google naptárat, amit a “NemuSync” -el szinkronizálok össze és az intelliscreen -el rakom ki a főképernyőre. Tulajdonképpen így, ha csak ránézek az iPhone -ra, máris olvashatom a friss leveleimet böngészhetek az rss -ben és látom, hogy még ma mik a teendőim. Emellett számomra fontos még a safari is. Azon keresztül szoktam nézni a vonat/busz járatokat, ill. adott esetben sikerült már mozijegyet is foglalnom. Nekem zenében a Drum and Bass a műfajom ezért útközben szoktam világrádiókat is hallgatni. Rendszeresen forgatom a Google Maps -ot mivel, ha 1 kávézót vagy adott esetben 1 benzinkutat keresek, akkor beírom a nevét és azt is kidobja. Utána csak rá kell nyomnom a Directions menüpontra. Természetesen, mint másnak nekem is rengeteg használhatatlan program, játék van fent a telefonon 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

27 Comments

  1. remek téma, asszem megihlettél engem is, trackback várható

  2. Várom már 🙂

  3. en egyfolytaban potyogtetem ha nem vagyok otthon, altalaban a mun kahelyemen 8 orabol 6 ot. /meg jo hogy ilyen a mh. ;-)/ netet bongeszek vagy jatszom vagy feltoltok komplett filmeket es azt nezem. Nyilvan igyekszem kihasznalni a 2 Gb adatforgalmat a 400 perc beszelg. Idot es kuldok jo par smst is. Elotte Nokia n73 volt annak csak a kamerajat sajnalom. Hajra Iphone!!

  4. Én arra használom, hogy megézzem a leveleim, bögészni szoktam még, csak kár hogy nem megy a flash meg java…Messengerezni szoktam még…Néha csak nyomogatom, mert olyan jó…:P
    Amikor utazom akor főként az ipod részét használom ki, de nyomtam már rajta a midnight commandert is…
    Nem is tudom mit re használom még, majdnem mindenre, viszont azt leírom hogy mire nem használom.Nem használom fénykéezésre, meg főzésre sem, mert ezek nem az erősségei…(bár remélem a főzés még változni fog :D)

  5. Sziasztok
    Olvasgatom itt a hozzászólásokat, és elgondolkozva azon gondolkozom, hogy menyire igazat, és jókat írnak itt a emberek. Ebből is látszik, hogy milyen erős kötödés alakulhat ki, ember és jól megtervezet tárgy között. Ebből a függőségből nekem is kijutott, DE BŐSZEN!!!! Azon vettem észre magam, hogy minden este vizes pamuttörölközővel tisztára törlöm a telefonomat, majd leteszem neki készített 7mm-es szivacs tartóra.
    Visszatérve a cikk eredeti témájához, a telefonomon használom az összes funkciót amit csak lehet. És nagyon megkönnyíti a mindennapjaimat. Egyszerűen kiváló telefonnak, mobil irodának, és szórakoztató centrumnak tartom.

    És tudjátok mit ????? MEGINT MEGVENNÉM!!!!!!!!!!!!

  6. Szintén levelezés,böngészés,hosszabb úton filmnézés.VoIP hívások a fringgel,és internetrádió a visuaradio-n.Meg persze játék.Viszont fotózni is szoktam (snapture),ha valamit csak gyorsan kell lekapni,arra nekem elég a 2mpix.Meg úgy általában fogdosom,nyomogatom,napi 2-3 alkalommal nézem,van-e valami friss cucc a cydián.
    ui.:Admin te is d’n’b-t hallgatsz?A szifonomon csak az van (de én nem a tizenéves dnb-bohócok közül való vagyok)

  7. Kis segítségetek kellene.
    Keresek egy kis alkalmazást a telefonomra, amivel folyamatosan nyomon tudnám követni a bankkártyám állapotát. Gondolok itt ilyenre, hogy pillanatnyi egyenleg, vásárlások.
    Ja! Kereskedelmi és hitelbankos vagyok.

    UI: bocsánat hogy ide írtam.

  8. Bááár nekem csak Touchom van, de ugyanezeket eltudom mondani énis.Nagyon jó, hogy bármikor megnézhetem a mailjeimet, bárhol vagyok, ma már Magyarországon is akad szinte mindenhol WiFi.Megtudom nézni a kedvenc videómat, bármilyen filmet – divX – DVD – megtudok nézni egy hosszabb utazás alatt, rengeteg zene és adat elfér rajta.Nagyon hasznos a notesz része, amit a nap minden órájában használok.Az Apps-ok is nagyon jók, de azért egy 20 éves fiatalnak kicsit drága játék lenne mindent megvenni rá…ha nagyon akar valaki akkor megoldható ez is persze 🙂 Nagyon hasznos és amíg 3 napig nem volt nálam majd meghaltam bele 😀 Mondjuk azt egyikőtök se említette, hogy azért nem utolsó sorban, de ennek van egy életstílusa.Ha valaki egy iPhone-t – iTouch-t vesz elő a zsebéből az vmiről árulkodik azért a tulajdonost illetőleg… 🙂

    Én szeretem elővenni!

  9. Sziasztok
    Ahogy sokan közülünk, amikor a kezembe kerül és van időm, akkor mindig találok rajta valamit, amit lehet nyomkodni. Kipróbálok minden programot, amit csak lehet.
    És persze szeretem is nagyon.
    Viszont bizonyos részeivel nagyon nem vagyok megelégedve.
    Sokat használom a telefonom vezetés közben bluetooth kihangosítóval és bluetooth headsettel, ennek a minőségére mindenki panaszkodik (a bluetooth eszközöket mivel nem mobil telefon gyártó cégek készítették, így minden eddigi telefonommal tökéletesen működött). Meghallhattam egy másik telefonról hogy szól és tényleg siralmas a bluetooth-on a hang minősége. Eddig sok telefonom volt. Azt gondoltam, hogy a Nokiának van a legrosszabb bluetooth minősége, de sajnos az Iphone ettől is rosszabb.
    Állandóan fel-le emeli a hang minőségét és szakadozik. És emellett a saját belső kihangosítója is gyenge minőségű. Persze többször frissitettem rajta a szoftverét, de mindig ugyanaz a probléma.
    És persze ilyenkor jön, hogy minek veszel ilyen sz…r telefont, ha még beszélni se lehet rajta.
    Nektek van ilyen tapasztalatotok? Lehet ezzel bármit kezdeni, mert tök ciki, ha hosszú útra megyek kocsival, akkor a SIM kártyámat átrakom egy másik telefonba.
    A következő gondom még, hogy a Fring hangminősége is elég gyenge ( VOIP, Skype). Olyan mintha nagyon kis sávszélességet használna és így sávhatárolt a hangja. ( a Neophone VOIP szolgáltatását használom, de más telefonnal vagy számítógép VOIP klienssel jó minőségben használhtó.
    Van esetleg ezzel is tapasztalatotok?
    Köszi a segítséget.

  10. Luis72 !

    Én a Logitech, vezeték nélküli fülhallgatóját használom, idestova 2-3 éve (több telefon is.)
    A kapcsolat a telefonnal soha nem szakadt meg. Kb 8-10 méteres távolságból is használható gond nélkül. A hangminősége is kiváló (egy feltöltéssel kb 5-7 napig is elmegy.)

    Ajánlom figyelmetekbe

  11. @fuji, többszintű megoldás létezik. A legegyszerűbb, ami lefedi a kérésed az sms értesités, melyet minden vásárlásodról kapsz és persze benne az egyenleg is. Ez ugye nem igényel semmi sw-t, ott az iPhone-odban alapban az sms (csak a bankkártyád kibocsátó banknak kell megadnod a telefonszámod és kérned a szolgáltatást, ami ma már általában ingyenes, vagy bagó).
    Fejlettebb megoldásként vannak azok a sw-ek, amikbe kézzel kell bevinned a kiadásaid és bevételeid és figyelemmel kisérheted magad, itt már nagy a választék, keress rá a money, budget, stb szavakra az iTunes Store-ban (pl. a moneytrackin már magyarul is kezd tudni).
    Aztán ennél sokkal komplexebb, ha online bankolsz az iPhone-ról Safarival, de ez itthon még csak álom, az usa-ban a bank of america pl. kiadott egy mobile bank alkalmazást, de a user rating 2.5… szóval erre haladunk, de még gyerekcipőben.

  12. Nálam szinte teljesen kiváltotta a macbookot. Benne tárolom az összes adatomat (egy adatbázisban az összes címet telefonszámot, mailcímet) Rajta van még az összes jelszó és kártyaszám. Csak vigyorogva nyúlok érte mikor a hivatalban az ügyintéző azzal akar eltántorítani hogy megkérdezi az adóazonosító jelemet. 🙂 Hangos könyvet, zenét hallgatok rajta. Néha otthon is ezen nézem a maileket hogy ne kelljen leülni a gép elé. A gyereket foglalom le vele ha sokat kell várni valahol. Ha anyós elrontja a gépét csak oda teleportálok a telefonról és megoldom a problémáját VNCn keresztül anélkül hogy oda kellene mennem :D. Használom még szótárnak, bevásárlólistának, fényképezőgépnek, határidőnaplónak és az elmaradhatatlan zseblámpának is. Igazából külön blogot lehetne írni róla mi mindenre jó még. Meg persze mutasson már nekem valaki még egy olyan telefont amit csak felteszek a töltőre és magától minden adatot leszinkronizál , és még csak el sem lehet felejteni.
    Egyedül csak arra várok mikor lehet már végre excel vagy numbers fileokat módosítani rajta, nem csak nézegetni.
    Hogy megvenném e még egyszer ha ellopnák? Naná. Menne vissza minden az újra és ugyanott folytatnám ahol abbahagytam!

  13. Fuji!

    Köszi a visszajelzésed.
    Én is Logitech, vezeték nélküli fülhallgatót használok és erre is részben panaszkodnak, hogy vegyem vissza a telefonra a hangot.
    Amit még hiányolok a telefonból, hogy nem látom, ha valaki éppen hívást várakoztat, mivel a telefonom nem jelzi ki.
    Nem tudtok erre valami programot?
    Köszi

  14. Hy nekem is csak Touchom van ugyan de én is mindet használok rajta 5 oldal progi van rajta azzal nagyon jol el lehet lenni a suliban az unalmas orákon igazi áldás 😀 bármit lhet vele csinálni texas hold’em ezni szoktam vele elég sokat persze zenehalgatás mivel kiemelkedő a minősége filmek stb nah meg persze az se utolso ha csakazér kell felmenni msnre hogy a barátnömmel csevegjek és már ágyba vagyok akkor csak felugrok a touchrol és hibátlanul megy még ipod minivel kezdtem azota ipod függő vagyok ez a csucs a kategoriában
    Csak így tovább apple!!!!

  15. Egy kis offtopic, de remélem elnézitek nekem…
    iTunes-ban szeretném a zenémhez letölteni az Album Artwork-ot, tehát a borítókat, de nem szed le semmit… Nagyon gáz, mert egyébként jól nézne ki, de így nem olyan jó… Tud ebben valaki segíteni? Lehet az a probléma, hogy Magyarországra regisztráltam be a telefont?

  16. Nem mindenhez van album alapból, és igen ehhez US account kell mert egyébként nincs itunes -od csak AppStore!

    offtopic: Várjuk az írásodat, hogy mire használod te a telefonod 🙂

  17. Köszönöm a választ 🙂 Akkor írom is:
    Elsősorban a filekezelőt használom, erre pdf-ek feltétele és azok tanulása könyvtárban vagy éppen egyetemi órán. Az Air Share programmal pedig meg is tudom osztani másokkal. A naptár funkció teljesen rendben van, az a másik ami nagyon kell, mert sok dolgom akad, amiket így órarendszerűen is be tudok jegyezni. A nagy előnye még a net, amin megnézhetek bármit szinte (kivéve flash-t) és a leveleimet is megkapom, ha éppen arra van szükségem.
    A kamera is jó szolgálatot tesz néha, bár jobban szeretem a rendes fényképezőmet használni erre. Végül amit nagyon sajnálok, az a GPS, mert igazából offline használhatatlan… Remélem nemsokára kijön egy Európa térkép, mert ez így tényleg nem működik (nekem). Az iTunes meg néha teljesen kikészít, de hát mit tehetek, el kell ezt i tűrni. Amúgy teljesen kielégít a telefon, mindent lehet vele, amit csak akarok.
    Van MMS-em, van hangfelvevőm, játékaim, zene lejátszóm, fring (amivel még ingyen telefonálhatok is), vagy éppen a stanza -hogy a napi híreket elolvashassam. Tettem rá videó felvevőt is, így ez sem probléma most már és az Air Mouse-al kilőhetem a laptop touchpadját egy használható eszközre 😀 Szóval fantasztikus ez az eszköz, főleg azért is, mert sokan, sokfélét fejlesztenek rá és ezeket mind elérheted pár kattintással. Te is beállhatsz fejleszteni, én már el is kezdtem tanulni az SDK-t 🙂 Engem megfogott, ezért is nincs esélye nálam más telefonnak. Remélem kimerítő voltam 😀

  18. Üdv! Én szeretném kihasználni minden részét a telónak, de jelenleg, sajnos van egy nagy problémám! a bejövő hívásokat nem észleli! amikor home’-ot nyomok, akk kiírja,h van egy nem fogadott hívásom és az időpontot is arra irja, amikor home-ot nyomtam! a sms-t is órákkal később kapom meg! aki tud, segítsen légyszi

  19. Sziasztok! Nagyon jó kis gép ez az ipone.minden egy helyen szinte hihetetlen.Zene ,szórakozás,e-mail,film ,játék,csak rányomsz az ikonokra és megnyílik elötted a világ .Fantasztikus!!Nagyon nagy becsben tartom,ápolom ,gondozom hisz neki is van lelke igényli a tőrödéstMég nincs feltörve és nem is lesz ,nem ér annyit az egész hogy elromoljon aztán sok -sok pénzért javithathatom meg.Mindig velem van ,nagyon jó hogy wifi alatt tudok beszélgetni a családommal(fring) ez nekem nagyon fontos!!Egyik telcsi se jöhet a nyomába ennek a csodának még egy jó darabig.

  20. saybo: van már rá olyan program amivel lehet szerkeszteni excel táblákat spreadsheet a neve azthiszem(találóan). Igaz ezzel megnyitni még nem sikerült saját xls-t mert nem folytam bele hogy hova kellene bemásolni hogy lássa, de biztosan megoldható.

    Ontopic: Mire is használóm, Mindennapi Ipod funkció, tökéletesen kiváltotta a 2G-s nanomat.
    Reggelente mikor már meguntam a zenéimet akkor netrádiót hallgatok vele(3G).
    Vonaton a hosszú úton megnézek egy-egy sorozatrészt amit előtte felrakok.
    Puska: bizony, airshare és bármit megnyitok elforgatva, pdf, doc, xls, jpg :)Nem árt a feleslegesen magolós sosem lesz többet szükségem rá tárgyakra (magyar felsőoktatás rulez)
    Fényképezés nagyritkán épp csak alkalmi fotókra.
    GPS, senki nem írta szinte, nekem nagyon tetszik hogy elnavigál pest utcáin ha valami ismeretlen helyre kell mennem(igaz hogy kocsira optimalizált, de azt már megoldom fejben).
    VNC: távolról belépek a gépemre, ellenőrzöm a webserveremet, töltök fel egy képet ftp-re megmutatni többieknek, és ezt mondjuk msn-en vagy skypeon közlöm az ismerőseimmel.
    Játékok: Hold’em néha, örök kedvenc Teris, iShoot, nahmeg a pukifólia pukkasztgató:D
    sms és telefonálás elsősorban barátnőmmel(szintén iPhone user;) )
    Email: fősulis levlistás mailcímemet és a privát mailcímemet is egy “gombnyomásra” ellenőrizhetem.
    Safari: legjobb, a neptun rendszerrel nem olyan jó barátok, de azért meg tudom nézni az új üziket, órarendet stb unalmas perceimben, nézek bash.hu-t vagy indexet vagy bármi mást
    Reggelente természetesen erre kelek, bevásárlólistát a notes-ba írom, a fontosabb eseményeket pedig a naptárba. még az időjárást is ezzel nézem meg a Weather-rel
    Azthiszem “csak” ennyi 🙂
    iLife- tényleg csak extra hogy még telefonálni is lehet vele 🙂

  21. Húha konkrét és teljes, köszönjük szépen 🙂

    A pukifólia-nak mi az angol neve? Érdekelne… 😀

  22. BubbleWrap a neve. Örülök hogy tetszik a leírás 🙂

  23. Sziasztok!

    Hogy mire hasznalom?
    Mindenre, amire kitalaltak, telefon, jatek, web, mail, zene, fenykepezo, terkep, naptar. Yvn

  24. Én ugyan arra használom mit laptopomat! Csak ez kicsit kisebb, és még kompaktabb. A kis képernyő ellenére szeretem rajta nézni a kedvenc sorozataimat (Heroes, PB), mivel nincsen mindig időm leülni a gép elé és megnézni, ezért 2 részletbe megnézem a telón. Indulás előtt megnézem rajta az időjárást és a leveleimet! Rengeteg fénykép van rajta amit tudok mutogatni barátaimnak. Telefonálni is jó vele.
    Használom még:

    – Balance (Bevétel, kiadás program jelszóval védhető)
    – Swirly MMS (alap)
    – Status Notifier (többszőr jelez ha kaptál sms-t vagy hívtak)
    – Jaadu (VNC)
    – Airsharing (WORD, PDF olvasás)
    – Fring (MSN)
    Játékok: Fielrunners, Trism, Texas Hold’em, Circulate, Pinch n pop, labyrinth, galcon, asphalt4, amaze, jellycar

    Ha bárki tud még valami jó appot vagy tool -t az írja le, mert minden érdekel! Játék szintúgy!

  25. körülbelül leírhatnám amit a többiek, csak egyel egészíteném ki: iChinese nah ezt a programot nekem találták ki, a kínai billentyűzettel együtt használva jobb mint egy szótárgép (konkrétan nem találtam olyat ami tudna írásjegybevitelt és kiejtést, viszont ha van is ilyen akkor 2iPhone áráért….) csoporttársaim csak néznek, hogy rajzolom az írásjegyeket a telefonomba az meg lefordítja, és kimondja, FANTASZTIKUS!!!

  26. Sziasztok. Nem rég vásároltam az Iphone-om. Videókat szeretem volna rátenni. Sikerült is a Winavi nevezetű programmal átkonvertálnom a videóim mp4 formátumba, viszont sehogy sem tudom az készülékre syncronizálni. Segítenétek hogy mit is tegyek.


Add a Comment