fbpx Skip to content

Steve Jobs az első iPhone bemutatóján elmondta, hogy a telefonnal az Apple-nek öt év előnye van a versenytársakkal szemben. Az öt év azért túlzás volt, de kellett 2-3 év a konkurenciának, hogy felvegye a kesztyűt. De miért van az, hogy az Apple mindig korszakalkotó termékekkel áll elő, a versenytársak pedig jóval később tudnak reagálni?

A Quora válaszolós weboldalon egy névtelen felhasználó a következőket jegyezte le:
Az Apple pénztartaléka óriási, 50-60 milliárd dollár felett tudnak könnyedén rendelkezni. Amikor bejön egy új technológia, a gyár felállítása és maga a gyártás is nagyon sokba kerül, kevés cég engedheti meg magának a beruházást, a bankok sem szívesen invesztálnak a bizonytalanba. Azonban az Apple kifizeti ezen költségek nagy részét, cserébe viszont egy meghatározott ideig (6-36 hónap) kizárólagosságot kér, más nem férhet hozzá a termékhez. Például azt mondja: „Segítek megépíteni ezt a gyárat, hogy 8 megapixeles kamerákat gyárts, cserébe viszont hat havi exkluzivitást kérek, utána pedig 20 %-os árcsökkentést.” Ezt kétféle előnyt is jelent az Apple-nek:

  • Meghatározott ideig csak ő férhet hozzá a technológiához, riválisok kizárva. Ez lehetővé teszi forradalmi termékek előállítását. Az iPhone kapacitív érintőképernyőjét csak 2 év után, a retina displayt egy év után tudták lemásolni.
  • Mire tényleg tömeggyártás lesz és a versenytársak felzárkóznak, az Apple az alku következtében kedvezőbb áron tudja az alkatrészeket megvásárolni, mint a többiek.

Összefoglalva: miután a gyártás kizárólagosság megszűnik, olcsóbb áron jut hozzá az alkatrészekhez, nagyobb lesz a nyeresége, több pénzhez jut, ami lehetővé teszi az újabb körforgást. 2005-ben több mint 1 milliárd dollárt fektettek flashmemória gyártásba, mivel annak felfutására számítottak. Tim Cook megbízott vezérigazgató az idén januári elemzői megbeszélésen elmondta, hogy két éven belül 3.9 milliárd dollárt ruháznak be egy meg nem nevezett, titkos alkatrész gyártásába, mivel abban is nagy potenciát látnak.

Persze az Apple előnye nem csak ebből származik. Kell egy jövőt pontosan vizionáló vezető, nagyszerű csapat, továbbá a szoftver és a hardver egyensúlya. iPhone az iOS-hez, iOS az iPhone-hoz van tervezve. A konkurencia (Android) esetében hiába a bikaerős hardver, ha a szoftver nincs hozzá felkészítve, összehangolva. Akkor úgy járnak, mint a Windows esetében, gyakran összeomlik. Vajon hány esetben omlik össze egy androidos dzsunka telefon és az iPhone? Nem kell válaszolni a kérdésre 🙂

Viszont a kommentekben várom gondolataitokat az egész témáról!

Olvasd el a hozzászólásokat is

36 Comments

  1. Egy okos okos társaság igy gondolkodik.előre.jövőre irányul a tervezés.nem a véletlen müve hogy ők a legjobbak a piacon.valamit nagyon tudnak az almánál.

  2. A dszunka androidos telefon megjegyzés nagyon kellett. Gratulálok. Egyébként nekem van iPAD2-őm, iPod Touchom és iPhone4em is volt már többször de pl. most egy “dzsunka androidos”HTC Sensation-t használok. És akkor WTF? Egyébként az iOS-is képes összeomlani.
    “Akkor úgy járnak, mint a Windows esetében, gyakran összeomlik.”:DD :ROFTL
    Értem. Mert a Snow Leopard nem dob kernel panicot? Haha. Nekem többször omlott össze az SL mint a Windows 7.
    “Kell egy jövőt pontosan vizionáló vezető”
    Jézus ereje segíts. Na azért mondják, hogy az Apple-ösok szektások. Utálom mikor ezt olvasom de ha ilyen baromságokat ír valaki le egy cikkben akkor az szomorú.

  3. Jó kis cikk lett. Én még annyit fűznék hozzá, hogy az Apple – mint tudjuk – tudatosan életben tart maga körül egyfajta kultuszt, ami talán semmilyen más márka körül nem figyelhető meg az IT szektorban ilyen ilyen intenzitással, és ez úgyszintén segítségére van a kapitalizmus eme harcában. Hogy ez a kultusz magától jött-e létre, vagy az Apple keltette életre, nem tudom, de az biztos, hogy nem bánják, hanem inkább kihasználják és életben tartják eme “jelenséget”.

  4. El kell hogy mondjam, elég régóta Apple-lázban ég(tem)/ek, iPhone 3G-m és 4-em is volt. 2 hete váltottam Samsung Galaxy S II-re. Egyszerűen meguntam az Apple féle gondolkodást, hogy megveszem a telefont nagyon sok pénzért és nem tudok olyan alapvető dolgokat beállítani, megcsinálni, amiket egy Androidban igen. És még jailbreak se kell hozzá. Ha kijön az új iPhone idén, lassan a 3GS tulajok is elfelejthetik az új szoftverek megjelenését. Rájöttem hogy túlhypeolt cucc, van már fentről lehúzható notifications… Tényleg korszakalkotó, és verik a mellüket hogy mekkora szoftvert alkottak. Az Apple cuccai presztizst jelentenek, ha megjelensz az almás telóddal, vagány vagy. remélem ennek lassan vége szakad. Felidegesítettem magam és vettem egy Samsungot. Lehet hogy OFF kicsit a kommentem, de ki kellett írnom magamból és akkor még finoman fogalmaztam.

  5. Minden elismerésem! Ennyi…
    Ez nagyon profin ki van találva!

    Ezen viszont bekönnyeztem 😀 “dzsunka telefon”

  6. @utomi: a kernel pánik a hibás memória miatt van amig nem cseréled ki a rosszat nem is fog megjavulni.
    egyébként én mostmár lassan 7-8 éve használok otthon mac-et és még semmi problémám nem volt vele viszont a benti fos win 7 64 bit-es gépem állandóan szarakodik pl a windows ismeretlen hibát észlelt ezért leállt a program stb…
    nem hinném hogy aki apple-ös az szektás ez megvan android alatt win alatt de a legtöbb ismerösöm kijelentheti, akik pl androidos telefont vagy tabletet használnak, hogy az alma koncepcionálisan fényévekre van tölük.

  7. @szorian: Nehéz nyilatkozni az Android vs iOS vagy Mac vs Windows kérdésben. De szerintem ha vacakol neked a Windows 7 64 -ed akkor ott is hardverhiba lehet vagy nem kell hülyeségeket feltelepíteni esetleg olyan weboldalakat látogatni.
    A Windows 7 egy fasza rendszer, használható és elrugaszkodik a többi vacak Windows verzióktól. Anno a Vista bukás volt, mindenki erről beszélsz hogy lassú stb, de a Snow Leo -nak is vannak gondjai úgytudom.
    Semmi se tökéletes, ezek csak szoftverek és hardverek amiket emberek terveztek, lehet bennük hiba.
    Szerintem mindkettő jó 😀

  8. Hehe, viccesek a hozzászólások 😀
    Tetszik a cikk, magam is iPhone/iPades vagyok, és nagyon szeretem őket, a különbség az, hogyha valaki előrukkolna valami jobbal/érdekesebbel, simán váltanék. Persze az apple egyik legnagyobb marketingfogása a hype, olyannyira sikeres, hogy a keménymag egy darab sz@rt is megvenne ha rajta van az alma logó és a fehér hátteres videón révületben lévő manusok azt mondják, hogy megváltozik tőle az életed 😀
    Pedig sztem sok esetben az Apple is jobban odatenné magát, ha a felhasználói nyitottabbak lennének, és nem lennének biztosak benne hogy ha csak egy processzor/memóriacserével kidobnak egy új szifont akkor is sátorozás lesz az Apple kocka előtt..
    Persze amíg a konkurencia erről másol én is maradok 😀 😉

  9. @utomi: nem kell úgy előadni a dolgot mintha a falhoz állítottak volna.. nyugodtan, higgadtan is el lehet mondania véleményünket..
    egyébként én windows 7 user vagyok és nem volt még macem de a wint utálom.. másrészt pedig soha nem hallottam még olyat, hogy iOS összeomlott.

  10. iOS magában nem omlik össze, nem tud. 🙂 ha fel van törve és fel van téve a mobile substrate + különféle addonok akkor néha össze akad egyik a másikkal és akkor “safe mode” ba lép. mi a mobilesubstrate hozott magaval ertelemszeruen biztonsagi okokbol..

  11. @Crazy: Nana! Mi a helyzet azzal mikor a telefon megfagy és csak egy hard reset segít neki? 🙂

  12. Szintén használok 4-est és Macbook Pro-t és Win7-et is.Kissé elfogultnak tartom a cikket.Szerintem rendkívül nagy sebességgel fejlődik az androidos rendszer és ahogy a cikkben is van rá utalás a hardver előrébb jár az iphone-nél.Értem ez alatt az egyre több piacra dobott két-magos telefont.Igaz,hogy tényleg korábban eléggé instabil volt az ios-hez képest az android,de szerintem kinőtte a sok frissítéseknek köszönhetően ezen gondok java-részét és a hardver is rugalmasan és stabilan alkalmazza a hozzá társított alkatrészeket.A kijelző tény(retina),hogy felbontásilag feladta a leckét rendesen az összes többi telefon gyártónak!:)Itt jön elő az Apple erős anyagi háttere.Azért remélem az iphone 5 már nagyobb kijelzővel jön ki,mert böngészés és a kezelhetés élményén is sokat javítana.

  13. Én is iPhone használó vagyok és imádom is!De nekem is fagyott már le és csak hard reset segített!Pedig nincs feltörve!Teljesen gyári a dolog!

  14. Annyira kár volt belevenni a cikkbe az androidot!
    Felesleges belemenni ebbe a vitába! Akinek az a fontos, hogy tudjon bluetooth-on fájlt küldeni, ne kelljen iTunes-szal szórakozni a zenékkel, csak felhúzni őket a MicroSD-re, tudjon NFC-vel fizetni, az úgysem iPhone-t fog venni!
    Mellesleg csinálj már iPhone-al olyat, hogy utazol 3-4 órán keresztül, eszedbe jut egy zene, le akarod tölteni… Android: Market -> keresés -> MP3 Downloader -> lejön, települ -> beírod a zene címét és letöltöd -> megtalálod a zenéid között!
    iPhone: megvárod, míg hazaérsz, aztán letöltöd, behúzod iTunes-ba, megvárod a BackUp-ot és a szinkront =)
    Tegyük hozzá azt is, hogy egy 3.5″-es képernyőn netezni folyamatosan vagy egy 4 vagy 4.2-3″-esen!

    Én imádom az iPhone-t, és az egyetlen szép telefon számomra! Csak nekem kicsi a kijelzője! Ennyi! Ha a következőnek nagyobb lesz, biztos benevezek rá újra! iPhone 4-em is volt még Októberben, sajnos akkor még nagyon JB sem volt, szóval unalmas volt kicsit nekem!
    Androidot úgy szabom/szerkesztem ahogy akarom, ha unom a kinézetet akkor rárakok másik Home felületet vagy újra rakom a ROM-ot 🙂
    Bár az új iOS-t biztos nem fogom megunni, de nézzük már meg honnan vette a nagy Apple az értesítési sávot! Igen, amit le lehet húzni… Jéééé Androidból koppincsólták! És az iPad esetén felhúzható billentyűzet? Jééé Windows 8 előtte mutatta be 5-6 nappal 🙂 És az Apple perel mindenkit a szabadalmakért!

    Amúgy ha valakinek stabil rendszer kell az tényleg iPhone-t vegyen, mert 1.2-es kétmagos proci ide vagy oda, még így is van, hogy lefagy, kikapcsol, vagy bezáródnak az alkalmazások maguktól androidon!

    De azért Fruit Ninja-zzunk már egy 3.5-ös iPhone-on, aztán egy 4.3″-as Galaxy S II-n 🙂 Jobb nagy kijelzőn 🙂

    Galaxy S II tulaj vagyok egyébként 😉 (az új iPhone-ig) =)

  15. Nekem volt már mindem oprendszerjez szerencsém. Ám az az egyszerű kezelhetőség, ami csak az almánál van meg, számomra jó időre eldöntötte a kérdést, hogy milyen telót/számítógépet fogok használni.
    A nem almás oprendszereknél mindig az volt az érzésem, hogy én vagyok a kütyüért, nem pedig az értem. Tán ezt hívják a tengerentúlon “felhasználói élménynek”?
    Továbbá, már vagy 5-6 ismerősömnek ajánlottam, hogy almást vegyen, azóta hálásak nekem. 🙂

  16. @xedamen: “de nézzük már meg honnan vette a nagy Apple az értesítési sávot! Igen, amit le lehet húzni… Jéééé Androidból koppincsólták! És az iPad esetén felhúzható billentyűzet? Jééé Windows 8”
    “Galaxy S II tulaj vagyok”
    Honnan vette a samsung a galaxy s sorozat kinézetét… jéé az apple-től! 🙂
    Szerintem csak lopkodjanak egymástól, nekünk annál több lehetőségünk lesz! 😉

  17. @kiru_l: igen néha előfordul neke mmég iphone 4 en nem sikerült reprodukálni csak 3gn 😀

  18. @xedamen: Az iPhone-ra is van zene letöltő, kb 1 éve próbáltam ki, de ezek a zeneletöltő programok általában a YouTube-ot használják és elég szar minőséget kaptam (szerintem, de lehet másnak jó), ezért le is töröltem.

  19. @Crazy: Én mostanában sokat gondolkodtam hogy cserélem a telefonom egy Androidosra, kipróbálom hogy milyen. Tetszik az is, és az iOS is. Szeretném átlátni az egészet úgy hogy mindkettőt használom.
    Anno egy iPod touch 1G -vel kezdtem az egész kütyümániámat, na az volt ám a kezdetleges darab: se hangszóró, mikrofon, hangerő szabályozógomb, bluetooth. De mégis megfogott, méghozzá az hogy forradalmi volt az érintőképernyő, a rendszer meg az hogy jailbreak után annyi mindent tudtam művelni vele, az egész egy kis számítógép érzetét keltette. Szeretem a kütyüjeimet piszkálgatni, telepítgetni moddolni kipróbálni sokmindent. Persze az is jó az egészben hogy mivel zárt nagyon stabil. Az egész Apple -ös mizériában az a jó hogy kitalálják ezeket egy funkcióra, és azt tökéletesen elvégzik.
    Egyébként arra akartam kilyukadni, hogy az Android rendszerbe is bele lehet piszkálni, moddolni, ezért az is érdekel. Csak nem olyan kompakt 🙂

    Bocsi a hosszú kommentért.

  20. @xedamen: iTunes van a telefonodon is. Nem kell megvárnod, míg hazamész.

    Sokadszorra tapasztalom, hogy xyz telefon használói olyan dolgoknak örvendeznek, amit az Apple évek óta tud.

  21. Az igaz, hogy van iTunes a telón is, csak nyilván a zene letöltése nem ingyenes, míg a másik platformon az. Legalításba most persze ne menjünk bele, csak tényként írom.
    Amúgy nekem is az a tapasztalatom, hogy IOS stabilabb, mint az Android. Nekem iPhone 4-em van, barátnőmnek Desire S. De vannak különbségek még… Mindegyiknek van pozitív és negatív oldala.

  22. Az apple már régóta nem alkot korszakalkotót. Az első iphone az volt a tácspanel+kezelhetőség miatt. Viszont azóta csak az ilyen elvakult rajongók tartják életben. Sem az IOS sem a hardver nem fejlődik úgy mint ahogy egy piacvezető élenjáró cégtől elvárható. Az ipad-ot is a logo adja el…
    Sok hibát elnézünk apple-nek… most csak kettő:
    Amit az IOS-ben multitasknak hívnak az egy nagy rakás….örülök nagyon hogy minden programot 2x kell kikapcsolni 1x gombal aztán meg a kijelzőn… ha nem az apple csinálta volna sírva röhögnénk.
    Hogy a hardvert is gyepáljam: 2011-et írunk filmet már nem gyártanak lassan 16:9-es arányban sem, nem hogy 4:3-ban. Ha az asztali géped mellé adnának ilyen monitort, minimum nagyot néznél… erre az ipad….

    Én egyedül a design miatt maradtam az iphone mellett, meg a biztos softveres háttér miatt (appstore). Sőt az ipad is tetszik a praktikussága miatt, de amit egyesek művelnek kinek nagyobb, jobb, az szar… és hasonlókkal a kommentekben az egyszerűen óvoda…

  23. @xedamen: “Bár az új iOS-t biztos nem fogom megunni, de nézzük már meg honnan vette a nagy Apple az értesítési sávot! Igen, amit le lehet húzni… Jéééé Androidból koppincsólták! ”

    Szerintem jobb lenne ha megvilágosodást nyernél, mielőtt hülyeségeket írkálsz… Én valahogy évekkel az andoid megjlenése előtt láttam már a notification-t… Nem tudom melyik volt hamarabb Jailbreak vagy android? Ezen kéne elgondolkodni, de nagyon…

  24. Továbbá arra is kiváncsi lennék, hány hónap múlva jön a Samsung “első” full üveg-acél kompozicióból összegályolt telefonja… Jelenlegi statisztika szerint az Apple pereli őket és nem ők az Apple -t, külömben ha az Apple visszaperelne 1-1 ügyben akkor neves cégek szünnének meg létezni az éterben… Ergó vond le a következtetést, az Applet koppintsák 1000 cégnél, de a példának okáért keress rá a guggliban egy Samsung Galaxy S -re, majd az iPhone 3G-re, ami két évvel régebbi, és nézd meg a hasonlóságokat…

  25. Kicsit eltért mindenki a témától..Visszatérve, szerintem ezt a típusú piaci előnyt még jó sokáig meg tudják őrizni, köszönhetően annak, hogy valóban hatalmas mennyiségű szabad felhasználású tőkével rendelkeznek. Bár nem tudom mennyire tesz ez jót egyébként a technológia fejlődésének, mert lehet éppen egy kisebb cégnek lenne hatalmas ötlete és amiatt nem tudja megvalóstani, mert az Apple lefoglalja a gyárak kapacitását akár évekre. Nem fair, bár a mai életben mi az.

  26. Elōször válaszolni akartam egy-két “okos kommentre”,de inkább a tények saját tapasztalatokról.Ja és,ha néha elfogult lessz az azért mert szerintem van alapja.
    Rendszergazda cégem van.Évek óta windows-os környezetben “nevelkedem”.Megengedhettem magamnak drága-minöségi-válogatott alkatrészekböl összerakott PC-t windows-al.Most Snow Leót használok.Évek óta.Amin a szervíz miatt van win is.Azóta van élet a számtech mellett.Teló?a 3G óta iPhone mint fö eszköz.Mellé vettem egy okos Androidos-at.Azért mert tetszett, jó volt az ára ès akartam ismerni a “másik oldalt is”.Két hét után eladtam, folyamatos kütyüzés- ROM csere- bere , finomítás után is.Úgy gondolom van összehasonlítási alapom.Sok gép-telefon megfordult már nálam.Az almás tényleg annyival jobb mint a többi.Mint ahogy a magas ára is besorolja.Szerintem teljesen máshogy gondolják az IT-t mint a többiek.És igen van hype is.Még szép, de van mögötte tartalom is.Az évek alatt sok mindent láttam és tapasztaltam és örülök , hogy a tizen évig tartó lobbizás miatt a win ennyire elterjedt.És miért örülök mégis.Ez tartja el a családom,biztosít böségesen munkát.:)Egyébbként az árak?Vegyünk eggy jobb minôségü pl. Dell notit.hasonló összetevövel mint egy fehér macbook + jogtiszta win+ szükséges programok természetesen mindért fizetünk.Ja igen, valami izmos vírusírtó sem ártana.Hogy is állunk akkor anyagilag?Melyik a drágább?Mennyi is egy Sony VAIO noti?Sok mindent írhatnék még.Az alma sem tökéletes ( ki van belöle harapva:) ), de úgy teló terén mint pl. Noti terén egy megasabb kategória.Szerintem.

  27. @Godlike:
    részben eggyet értek veled, 3de az iPad-et nem a logója adja el, és hidd el hogy a 4:3-as képátló SOKKAL jobb a 16:9-esnél egy tablet esetében, hisz filmet nem azon fogok nézni, a de ha mégis akkor kábellel kitolod TVre a jelet és ott meg ugye alap a 16:9, ne hasonlitsd monitorhoz vagy TVhez mert nem az, ez Tablet és oda igenis ez a képátló szuperál!Negyed éve van iPadem, a régebbi változat, de egyszerűen imádom, nem lehet letenni, ha 1 hónapra használnál eggyet, te is rájönnél hogy nem egy “Giant iPod”!
    Az Apple meg úgy tesz mint ahogy egy vezető kapitalista cég szokott, csak a szügséges előrelépést teszi meg, nem pedig az elérhetőt, sajnos megteheti mert ő formálja mind a mobil, mind a tablet piacot…
    (és ezt kompenzálva versengnek egymással a “vetélytárs” cégek)

    jó az az android, de egy iOS mellett elég gyengus akármilyen vas van alatta…

    /a Tocsnak van még egy hátránya is, szépen kispórolták belőle a kamerát (iPad2ből is), mert azt a hulladékot amit beleraktak azt már az első kamerás mobilok is megszégyenitették…

  28. Emdee: aki innen-onnan vadászik zenét, az nem az Apple célközönsége. Ez üzletpolitika.

    Az Apple azokat veszi célba, akik szarnak egy 10 dolláros tételre, kifizetik, 1 percen belül a gépen van. Nem akarnak torrentezni meg hegeszteni órákig.

    Az Apple-nek meg ebből is tetemes bevétele van. Szvsz korrekt model.

  29. Én azt gondolom, ami már előttem is érintettek: az Apple egyszerűen egy magasabb minőségi igényre fogékony (mind SW, mind HW értelemben) felhasználói körre van pozicionálva. Pl: múltkor kézbe vettem Vodáéknál valami 845 modellt, melyen Android futott…na jó, sétált. Páromnak Samsung van, látom milyen, mikor “fut” is. Szándékos az idézőjel.
    Valamint az i egy izgalmas paraméter, hogy mennyire értékálló 1-1 almás modell.
    Mondjuk egy 2 éves (lassan fél éve pihenő) hibátlan 3G, 16Gb, zsebkarcos (értsd: zakó belső zseb), T-mob (de 10e-ért ugye már függetlenitik is) na ezt reálisan mennyiért lehet eladni?
    Csak mert használt Galaxy S I-est néztem mennyiért hirdetik. 😉 Szóval értékállóság szempontjából nektek mi a véleményetek?

  30. @fleshman: Persze használható az is mert képe van, a kérdés az rosszabbul tudnád használni a 16:9-et, mint a 4:3-at?
    Miért is jobb a 4:3, mert távolabb van a papír A/4 arányától? Esetleg optimálisabb a lefelé görgetős weboldalakhoz (kb 10ből 9 weblap így fest)?
    Azért gondolod hogy jobb mert Jobs ezt adta a kezedbe, te meg elhiszed.
    A fanatikusa meg fennhangon kürtöli, hogy aki ezt másképp gondolja az bolond…

    Ezzel nem azt mondom hogy rossz az Ipad, az ipad szuper! (én is szeretnék egyet, de még nem elég jó)

  31. @Godlike: ha igazad lenne akkor elrohantam volna megvenni akkor amikor legelösször kiadták, de igazán nem érdekelt a dolog, főleg amennyiért itthon be lehetett szerezni annyiért nem is érte meg, de hidd el hogy jobb az a bizonyos 4:3 egy tablethez, igen jobb a veboldalaknál, több helyem is van, átérem teljesen, játékoknál is kedvez és youtubeozásra is tökéletes, androidos tableteket fogdostam de egyik se ál kézre, eléb bizarr igy az iPad után, és olvasásnál sokkal jobb mint akkora szélesvásznon olvasni ahol nem fér el rendesen a szöveg ha távolabbról akarom nézni…

    androidos szart nem vennék, és ha lenne 16:9-es iPad akkor is ezt választanám, ideálisabb egy tablethez, mobilhoz viszont a 16:9 vagy ahhoz hasonló illik.
    nem a 16:9-el van a bajom mert a zoom is tetszett úgy távolról, csak ugye fos android van rajta, blackberry playbookot is kipróbálnám, azon legalább valami új rendszer van, csak nem láttam még sehol (kijött egyáltalán?)

  32. Szerintem az APPLE előnye az innováció és hát lássuk be, a működőképesség.

    Veszel egy APPLE készüléket és pontosan azt tudja, ami a dobozára vagy az ismertetőjében le van írva. Stabilan és gyorsan.

    Sajnos nem ismerem az Androidos mobilokat, azokról nyilatkozni nem akarok/tudok, de annál inkább ismerem a PC/MAC vagy Windows – OSX különbségeket.
    Hát kb. az ég és föld….

    Azt hiszem nem véletlen, hogy pl. a profi audio vagy video stúdiók csak és kizárólag MAC -et használnak. Zajmentes hang, zajmentes gép, stabil operációs rendszer. Egyetlenegy PC gyártónál sem szempont pl. a hangkártya zajmentessége.

    Arról ne is beszéljünk, hogy kiveszed a dobozból a MAC -et és tudsz rajta dolgozni. Vagy ha MAC -et cserélsz, ott tudod folytatni a munkát ahol az előzővel abbahagytad, nem kell a jelszavaidat újból begépelgetni (ha egyáltalán emlékszel rá, a beállításokkal kínlódni.
    A windows -nál egy gépcsere majdnem mindig kopással jár. (ha csak nem tudod klónozni a winchestert az új gépedbe.

    Stabilitásról.
    Hát ha veszel egy márkás gépet és/vagy összeállítasz egy konfigot minőségi alkatrészekből egy konfigot és felraksz rá egy windows (szerintem alapjaiban mindegyik NT3.51), biztos vagyok benne, hogy többször fog kifagyni, mint ha felraksz rá egy Hackintosh-t. Aztán a sebesség különbségről már ne is beszéljünk. Lásd pl. a filerendszerben való keresést mondjuk tartalomra… 🙂

    Akik a fenti dolgokat felismerik, isteníteni fogják az Apple által kiadott dolgokat, egy windows után és azt gondolom, hogy inkább ki fognak adni egy kicsivel több pénzt azért, hogy minden nap tudják használni a gépüket és ne legyenek Hoppá -k.

    Azt hiszem, hogy nem baj, hogy drága a MAC. Legalább nem vesz mindenki és tényleg prémium kategória tud maradni.

  33. @fleshman: Nyilván minden jó rajta mert így lett kitalálva, én csak azt mondom hogy kitalálhatták volna úgy és akkor az lenne a jó, de persze ezen nem fogunk összeveszni… 😉

    @kotta: Szerintem te még nem találkoztál rendesen összerakott PC-vel. A MAC neked való, annak aki hajlandó kifizetni a dupla árat azért, hogy kinyissa a dobozt és azonnal menjen a gépe. “Azt hiszem, hogy nem baj, hogy drága a MAC. Legalább nem vesz mindenki és tényleg prémium kategória tud maradni.” ez mindent elmond az átlagos apple felhasználó elvakult agyatlanságáról, erről beszéltem…

    Bocs nem akartalak megsérteni, de sajnos ékes példája vagy…

  34. Szerintem az ilyen ostoba cikkek gerjesztik az ellentétet a felhasználók között. Az, hogy a gyártó cégek versenyeznek az nekünk jó, mert kiválaszthatjuk azt a terméket, ami a leginkább megfelel az igényeinknek. Az ha kitaláljuk magunkról, hogy úristen mi mekkora apple/android fanok vagyunk és a másik az gagyi akkor tulajdonképpen saját magunkat szívatjuk meg, mert nem vesszük észre a másik miben jó.
    Úgyhogy valaki említette már fentebb is, nekünk csak jó ha lopják egymástól a jó ötleteket, mert egyre jobb készülékek lesznek. És kit érdekelt ki lopott kitől, mert rendesen van innen-onnan is.
    Egyébként pedig, ami az apple különlegességét illeti … mióta annyi iPhonet eladtak itthon, szerintem lassan inkább már ciki 🙂 (Na feldobtam a labdát a habzószájúaknak)

  35. Már ellnézést de ha az Apple nem kezdett volna bele az iPhone-ba akkor lehet hogy máig se lenne ilyen féle okos telefon! Vagy az iPad. Na még egy Android ide vagy oda akkor is az iOS volt elöbb! Nekem van androidom és iPhone-om amikor elkezdtem használni az androidot az jutott az eszembe hogy “De nagy koppintás ez” billentyüzet stb.! De most sokan mérgesek mert az apple koppintott a “Notification Center”-el ! Szerintem ez semmi ahoz képest amit az Android koppintott az apple-töl! Szóval örüljünk hogy van a Világ-nak egy ilyen cége! (Androidosok-nak nem rosszból, de én ezt így gondolom 😉 )

  36. @Godlike
    Sztem még egyszer olvasd el amit írtam…. 🙂
    Nemhogy láttam rendesen összerakott PC -t, hanem nap mint nap csinálok is párat. De ez részlet kérdés.
    A mindennapi használatban a probléma nem a vassal van, hanem az OS -el, így az összerakott gép vagy MAC tulajdonképpen lényegtelen. Hackintos PC -n gyönyörűen megy, soha semmi gond nincs vele.

    Sok sikert kívánok neked a Windows registry bütyköléshez, varázslókhoz, meg a driver telepítésekhez… És majd amikor gépet cserélsz és a beállításaidat meg mindenedet total commanderben másolgatod, akkor majd gondolj a MAC felhasználókra, akik csak firewire -n keresztül összedugják a régi és az új gépüket és 1-2 óra múlva az új gépen ugyanott folytatják a munkájukat ahol a régin abbahagyták. Mindezt 0 azaz nulla információ (pl. jelszavak) elvesztésével. És ez csak 1 dolog a látványos különbségek között.
    Beszélhetnénk még pl. a Microsoft Backup és a Time Machine különbségeiről, de fölösleges, mert ha elkezdeném, lehet betelne az oldal és úgy is tűnne, hogy el kell neked magyarázni ezeket a dolgokat, mert Te csak az egyik oldalt ismered. Semmiképp nem szeretném magunkat ilyen helyzetbe hozni.

    Valamikor az év elején egy Microsoft értékesítő felhívott, hogy egy teljesen új dolog az informatikában, hogy az Outlook micsoda király (40.000.- ft -ért) és hogy most már szerver oldalon van csoport calendar is és a window mobile -al is tud szinkronizálni. És akkor mondtam, hogy ez tök jó csak hát az az igazság, hogy ez nekem kb. 4 éve működik. Igaz nem Windows platformon, hanem OSX -en és iphone -al, és interneten keresztül és nem bluetooth-on meg kábelen keresztül, úgyhogy köszönöm, de ez bevált és azóta is működik.
    A válasza az volt: Igen, de mindenkinek kell alternatíva!

    Hát végszóként had idézzem ezt: “Mindenkinek kell alternatíva”, ha dolgozni akarsz vegyél MAC -et, ha kifogásokat akarsz találni, hogy miért nem dolgozol, használj Windows -t. Ez az elternatíva…. 😀


Add a Comment