Update #1
iPhoneVM Tuning néven elérhető a szifon.com cydia source-ból!
(Ha már felraktad az előző iphonevm.deb csomagot akkor EZT NE RAKD fel!)
Mivel nem tudjuk és nem ismerjük a program működését, adott esetben kárt is tehet a készülékedben szoftveresen mind hardware-esen, mindenki CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE rakja fel!
iPhone Virtuál Memória Tuning
Hogy mi mindent ki lehet hozni egy iPhone-ból? Hát tessék, itt a várva várt virtuális memória, ami elsődlegesen a 2G és 3G verziójú iPhone-oknak megváltás. 2G, 3G és 3GS-en is működik ! JB kötelező hozzá.
Megint a kedvenc iPhone fórumomon olvasgattam és ráakadtam az eszenciára, amivel a régi gép sem vén gép többé.
Sokan úgy látták (köztük én is), hogy felesleges egy 3G tulajnak 3GS-re cserélni, hacsak nem roskad a pénz alatt a válság közepén
Persze a kisördög egyre jobban ott lebeg az ember feje felett, ha megszeretek egy kütyüt szeretem maximumon járatni. Így sikerült a korlátokba ütköznöm, 3G esetén talán az első ilyen akadály a ram mennyisége, mely valljuk meg multi task nélkül is éppen elegendő.
Szóval azért mégis csak könnyebb a 3GS tulajok élete, kényelmesebb, mert lassulást sose tapasztalnak a ram miatt.
Egyre több program jön ki nagyobb hardver igénnyel, elsődlegesen a játékok, pl Dungeon Hunter egyszerűen használhatatlan 3G-n. Ezen felül azért a winterboard, az egyre szimpatikusabb theme-ek is eléggé erőforrásigényesek.
Na de nem is húzom az időt tovább:
Előtte és utána:
Hogy mi változott? Jó kis keresztrejtvény lenne és igen, a naptár – másik napon készült a screenshot, nade az rss üzik száma is nőtt, nade nem is ez a lényeg ! Hanem a FREE RAM ami a status bar-ban felül mosolyog ránk az idő mellett !!
3G-n eddig, JB nélkül, sose látott mennyiségű ram !
Gyors tesztem alatt szerencsére ez nem csak vizuális eredmény, hanem a teljesítményben is jelentkezik, mert a Dungeon Hunter amit a cikk elején írtam teljesen jól játszható, immár 3G-n is! Remek teljesítmény növekedéssel jár azoknál a programoknál melyek több ramot igényelnek. Az alap sebesség nem nőtt meg, mert ugye a processzor sebessége adott (egyelőre ), de sok esetben stabilabb és gördülékenyebb kezelhetőséget biztosít terhelés alatt is.
Azt sajnos nem mondhatom, hogy most más multi tasking-olhatunk rogyásig, mert a sebesség nagyon csökken, de egy pár alkalmazás vígan és stabilabban fut egymás mellet.
Na és végre a megoldás:
/ a kivitelezésben köszönet SmOg-nak /
Töltsétek le az alábbi fórumból az aktuális és működő linkről az iPhoneVM.deb -et:
www.xsellize.com/showthread.php
Mielőtt nekiesnénk azért legyen kb 300mb szabad hely az iPhone-on, mert abból csípi le a kb 256mb virtuális memóriát, de ennyit szerintem az eredmény simán megér
Cydia-ről kell még egy program telepítése:
– MobileTerminal
Ez után a Total Commander T-Pot plugin-jével másszunk bele az iPhone könyvtárfájába, de mindezt megtehetjük SSH klienssel is /ehhez cydia-ról OpenSSH-ra is szügség van/
A letöltött iPhoneVM.deb -et be kell másolni a /private/var/mobile/ – könyvtárba.
Ha ez meg van akkor indítsuk a MobileTerminal-t az iPhone-on.
Az alábbiakat kell beírni /minden sor utánt ENTERt kell ütni/:
su
alphine
dpkg -i iPhoneVM.deb
A módosítás meg is történt. Kilépünk a Home gombbal a MobileTerminal-ból és újraindítjuk az iPhone-t !
Újraindítás után lehet nem lesz még megfelelő mennyiségű ram, de egy ram felszabadító progival (SBSettings-nek a funkcióját használtam) FREE UP MEMORY-t nyomtam, kicsit gondolkodott, kicsit megakadt, de kiírta a 67mb free ramot !
Viszont minden restart után újra fel kell szabadítani a memóriát /FREE UP MEMORY/, de utána semmi panasz rá, ennyit ki lehet bírni, főleg, hogy nem wm és elég ritka ha újra kell indítani a masinát.
Ez használat során lentebb fog esni, de 29 alá még terhelés alatt se sikerült tolnom. Kb 38-40mb stabilan megvan.
Még jobban megerősítettem magamba, hogy nem kell még 3GS-re váltani. A 3G sokat javul ezzel a trükkel.
Enjoy GorTen
Emailben érkezett a kérés, hogy rakjuk ki vendég bloggerként a kollégát. Köszönjük a cikket!
334 Comments
Az idő, az akku százalék is változott:D
Nem olvastam végig még a cikket, holnap 5kor kelek és hosszú napra ébredek 🙁
ps:nekem 2G-n alapból szokott lenni statusbar-on 60mb körül a ram…(62 volt eddíg a max.)de most le nem írom, mivel van telerakva.
Köszönjük a hasznos cikket! 🙂
5 perc és tesztelem:D
hű… na ez már nem semmi! tapasztalatokat mindenkitől, aki feltette: mennyi RAM volt előtte, mennyi van utána, és persze azt is, hogy milyen típusú teló, illetve hogy az általános teljesítménye a telónak mennyit változott! 🙂
Hát én nem használok sbsetting-et hanem sysinfo plust használok
ott nekem 44MB free -t jelzett a 16 helyett 😀 több az true… de akkora sebesség növekedést nem tapasztaltam
Ez igen jól hangzik kiváncsi vagyok mi lesz a vélemény. Apropo ez melyik theme? Vki egyszer tehetne fel pár tippet mert látom vannak jók kezdem unni a gyári kinézetet. 🙂
Koszi a postot, szuper! Mi a témád neve,ill hogyan van ott kint az időjárás,és a datum? Nagyon jol fest! Koszi
hali!
Szifon 2g
Alapból 30-45mb ram
sbsetting free ramal 60mb
Megcsinálva újraindítás után 61MB alapból
Nekem kegyetlen sokat javult.
Nem irom le h mi van fönt kb 180 progz
Ok akkor rakom a szifon.com cydia Source-ba 🙂
off: a dev team blogja pillanantnyilag nem elérhető.
itt vmi készül!!!
h t t p :/ /kepfeltoltes.hu/090929/house_001_www.kepfeltoltes.hu_.png
szerintem mindent elárul 😛
azta … büdös … huu haa xd 😀 szifonon 77mb ram? 😀 ez vagy átverés vagy vki alkotott egy nagyot
su, enter, beírom a alphine-t és incorrect passwordot dob?? az hülye? admin még ba berakod szifon sourceba? mer akkor nem küzdök..
nem kérdeztem semmit:)
@daralan: majd kérek infót, hogy megy-e a csomagból. Mert azt nem tudtam tesztelni 🙂 Köszi.
Rekordom 82 mb ez a csutka 😀 de az eddig 62rekordhoz képest nem jo?:D aki nem hiszi nyomom a shotot 😀
Sziasztok!
Ez a dolog menniyre működik, működhet Touch-ra? 1G?
Köszi
Skacok, hol van az sbsettingsben a free mem 🙂
@daralan: alpine, H nélkül… 😉
@adi: elérhető az gond nélkül. és sajna nincs semmi újdonság rajta. 🙁
iphonon mivel lehet nettvt nézni? csak mert van egy privát elérésem rtlklubhoz 😀 és jo lenne utközbe is nézni.
Normális mms:// protokolos
Nálam 27mb volt most 51-53mb között ugrál úgy hogy video a háttérkép sima 3g 3.1 szoft.
@Jadeye: köszi:) amúgy én se találom az sbsettingsbe a freememory-t ahoz kell valami külön?
@Manoo: Hogy lehet h video legyen a háttérkép? :O
@jarodfree: Processes – Free up memory
hát… egyelőre 45ből lett 55 szóval még tesztelem…
@daralan: h t t p:/ /kepfeltoltes.hu/090929/182898230asd2_www.kepfeltoltes.hu_.png
@m3z0: köszi meg lett:)
Hogy lehet kitenni a memoria meretet a status bar-ra ?
azt a …. k****a jó de ez a téma engem is érdekelne aki tud segiteni irjon bagyi (pont) daniel (kukac) gmail (pont) com thx előre is
@m3z0: Cydia – iSpazio source – vWallpaper
162 de ez gyari free :p
hogyan kell jailbreakelni 3.1 et meg restoreolni 3.0ra? 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀
Nekem 51mb volt feltettem restart free memory és lett 56 mb nem lett Nagy változás :/
Azért jó tudni, hogy a rendszerben nem véletlenül nincs alapból engedélyezve a virtuális memória. A flash nem arra van kitalálva, hogy folyamatosan írják és töröljék, aki ezt bekapcsolja, az készüljön arra, hogy a háttértára elég jó eséllyel tönkremehet és ez nem egy SD kártya amit egy mozdulattal ki tud cserélni.
Manoo nagyon köszi! Megvan! 🙂
@Jadeye: nincs véletlen msn ed?
aki a nemrégiben kirakott daemonvadászatot megcsinálta, az már túl sokat szerintem nem fog nyerni vele. nálam nincs változás, eddigi max 62 volt, most 58 lett csak restart után
Hali!
iTouch 1G-n teszteltem, műkszik. 50 mb ból 66 ot csinált. Ráadásul Safari futása közven is csak 45 mb re csökkent 25 helyett 😀
Köszi a progit! 😀
szép és jó is lenne de mivan ha a terminal nem indul el szifonon? elinditom bejön a billentyüzet aztn azonnal kilép
Azt is leírnátok hogyan lehet visszacsinálni ezt az egészet vagy csak elég törölni a deb fájt?
felraktam. sbsettinsgel rebootoltam a telot? fehér képernyo nem tortént semmi..bekapcsolo gombbal kikapcsoltam atelot? (képernyo kikapcsolt) azota nem reagál semmire a telo. mit lehet tenni?
Helyes jelszó “Alpine”
Iphone 3g, 8GB 3.0.1, daemonok torolve. Nagy valtozas nincs, cydias csomagot hasznaltam, eddig max 56MB volt, most resatart es free up memory utan van 60 MB…
de jóóóó… KÖSZI A CIKKET!!!
@help:
Ezek a lehetőségeid sorban:
– Power+home hosszan.
– DFU és Restore.
– Szerviz.
30-32-ről 53-60..nekem bejött:D
amúgy nem tudom, bedobnék egy ilyet a közösbe, akár ckkiet is szívesen olvasnék erről a valamiről:)
h t tp://www.youtube.com/watch?v=UmIgNfp-MdI
@jarodfree: nm. ha kell video háttérkép itt elég sok van : h t t p://www.thememyphone.com/ a videókat pedig a /private/var/mobile/Media/Skrew/Videos mappába kell másolni!
ez tényleg igaz amit Mordon irt? :S
Vajon hogy fog reagálni a T-Mobile szervize a tömeges flash-hibás készülékdömpingre? 😀
30-32-ről 53-60..nekem bejött:D
@limpfred2:
Nem véletlenül nem ajánlják még az SSD-nél sem a defragmentálást és, hogy a swap-et kapcsold ki, vagy rakd normál vinyóra.
@Mordon: Azért nem anyira vészes ma már ez a dolog. Akkor az eee pckel mi a helyzet azokba alapból 8giga flash memó van 😀 és arról fut az xp 🙂 szerintem nem para.
@Mordon:
thx
@Mordon: jaj mordon komolyan, néha olyan fasságokat tudsz mondani. Lehet igazad van de a t-mobile már sok. Inkább tartsd meg magadnak, elmondtad felfogtuk, egyébként is a jailbreak saját felelősség. Ezt mindenki tudja. Nomeg eddig is írtál a vinyóra nap mint nap ez nem fog osztani szorozni.
@admin: Meg a másik szerintem, hogy nem is biztos h vituális memót csinál. Mert 1. akkor aki megirta ezt miért nem ugy irta, hogy ne csak +12+13mb hanem mondjuk 50 :). szerintem ez csak vmi optimizáló fux
@m3z0:
Az eeePC-ben egy mozdulattal cseréled a miniPCI csatira dugott SSD kártyát, itt meg nem. No meg az SSD modul (erre felkészített vezérléssel) ez meg sima flash memória, ami nem ilyen terhelésre van tervezve.
NA nálam a tények:
Egy darab iPhone 3G (semmi reakció, jöhet a restore)
befosott, egy másiknak segített a hard reset, egyenlőre úgy tűnik….
Csak nekem tűnik úgy, hogy ezt a dolgot nem kell erőltetni??? 🙂
@rastawicc: Én nem tudom én nem cydiával raktam föl. hanem egy külföldi odlalon találtam a deb filét 🙂 És azal csináltam
Sztem hülyeség, aki ennyire lusta az megérdemlia flashhibát mert nem igaz, hogy nem lehet megcsinálni a tuning határok nélkült, mert ugyanilyen gyors lesz csak nem lesz flashhibás
terminal app nem indul el, billentyűzet fölötte fekete kép fölötte statusbar, pár másodperc és kidob a főmenübe. tudja valaki mi a megoldás? 😀
@m3z0: Dettó! 😉
@admin:
“egyébként is a jailbreak saját felelősség.”
Nem azonos kategória!
A jailbreak-el max kinyírod a rendszert és csinálsz egy Restore-t, itt, viszont hardveresen teheted tönkre a készüléket, ami esetleg még a Restore-t is meghiúsíthatja, aztán magyarázd el a szervizben miért van jailbreak a készülékeden és miért te vagy ebben a hónapban a sokadik ilyen problémával.
“Nomeg eddig is írtál a vinyóra nap mint nap ez nem fog osztani szorozni.”
Persze, csak ha tudod, hogy működik a virtuális memória, akkor tudod, hogy ez kb. 1000x-es terhelése a flash-nek a normál használathoz képest.
@rastawicc: Cydiát is próbáltam és nekem tökéletesen megy, egyébként ugyan az a deb file ami fenn van külföldi oldalakon. Nyilván nem minden telefonon vannak ugyan azok a csomagok és össze akadhatott valamivel. ez van.
@Mordon: ok nekem mind1 🙂 igo jobban fut nekem az már elég. Jóéjt mindenkinek.
Bocsi, a jelszót tényleg elírtam… ALPINE a helyes.
Látom van érdeklődés a screenshootomon lévő theme iránt is, amúgy is terveztem, hogy írok róla cikket, most már magyarítottam amit fontosnak éreztem és már csak a cikket kell megírni róla. Ez még egy nagyobb lélegzetvételt igényel majd és sajnos idővel nem állok túl jól mostanság, de amint meg lesz újra megkérem kedves adminunk, hogy publikálja 😉
Addig is ENJOY THE SZIFON 😀
De ha felraktam , akkor hogyan tudom törölni ? Elég a deb fájt kukázni és minden a régi lesz?
@admin: Na ja, ezer féle lehet a probléma forrása…
JUT ESZEMBE, SZOKTAD NÉZNI AZ EMAILEKET??
CSAK MERT A KÖZELMÚLTBAN ÍRTAM EGYET, EGY BUTÁCSKA PROBLÉMÁVAL…
@Mordon: kiraktam egy warning-ot, véleményem szerint ez elég, hogy elolvassák a commenteket és kicsit utána nézzenek az emberek. Most már tényleg joéjt le is jött a how i met your mother S05E02 🙂
@Manoo:
Cydiából tudod uninstallálni és utána azért nézz be a /private/var/vm mappába is, hátha a swap-et nem törli az uninstalláció során.
@admin: hát, reméljük…
Megcsinaltam a leirtakat bar a jelszo el van irva. helyesen:alpine
Lefut rendesen, de nem valtozik a ram merete. Mi lehet a gond?
🙂 3GS-en 3.0.1-el restart után “Free up memory” és 120-130 helyett 180 🙂
miért van az h frissitettem a 3.1 logo fixet és még mindig nem jo? csak igy kipontozva meg gagyin irja ki h t mobile de logorol szo sincs? köszi elore is
@admin: hú de jó hogy mondod, végre van magyar felirat már nézem is:D:D
@Brekii: reboot volt?
@Mordon: egyet is értek az álláspontoddal, meg nem is. tény, hogy a flash memória nem egészen erre van kitalálva, de ha mondjuk rendszeresen fotózol, ott azért a memóriakártyák elég intenzíven is lehetnek használva. tény, hogy ott azért nincs swap-féle igénybevétel, de azért a flash-driveok elég jól tűrik az ilyesmit. rengeteg telefonban van még nemcserélhető típusú flash, és ezek egy részénél jellemző az ilyesmi swap-típusú használat is. egyszóval szerintem nem kell azon izgulni, hogy bedöglik a flash benne. de persze az is tény, hogy valószínűleg nem ok nélkül nincs szoftveres swap-elés az iphoneOS-ben. de ennek valós hátterét csak az apple tudja. de maga a felvetésed azért elgondolkodtató. természetesen mindenki csak saját felelősségre tegye fel. de adminnak igaza van abban, hogy a JB is kizárólag saját felelősségre használós. aki meg ezt vállalja, az bevállalja a rizikót is.
@Pék Béla: reboot volt? esetleg reset network settings?
töröltem a packot, és plusz két mega ram.:) szerintem marad így. jó8
@Mordon: Akkor hogyan is van ez flash ramokkal? Ha a Vista seggébe pendrive-ot dugok és használom a “ReadyBoost” funkciót, akkor az a pendrive meg fog halni? Ott is folyamatos írás, olvasás van nem? Szerintem semmi baja nem lesz a flash ramnak ettől…
Aki azt mondja, hogy ez rövid távon kinyírja a flasht a telefonban, akkor az válaszoljon erre:
a videózás hogyhogy nem teszi tönkre a flasht? Hiszen ott folyamatosan olvas a flashről, nemnagyon lehet becacheelni a dolgokat a ramba… A 3GS-en meg a felvétel szintén ilyen.. Ott ráadásul folyamatosan ír a ramra.
Na?
A legtisztább megoldás egyébként az lenne, ha valaki megpróbálná fizikailag is kicserélni a ramot a telefonba, mondjuk átcserélni egy azonos típusú 512 megásra vagy hasonló. Bár gyanítom ez bele van építve a prociba, úgyhogy esélytelen..
Sziasztok hogy tudom törölni? Elég ha t-pottal kitörlöm a .deb filet?
Sbs settings honnan tuson letoteni hohy free memoryt tusjam hadznalni mi a nevw a cydian mert sbs settings van 50 fele letoltok nem jelenik meg 3.1 3g custom
Hali!
Feltettem én is ,de sajnos nem tapasztalok változást, megy szépen 8-10 Mb ram körülire is ha megnyitok 2-3 weblapot:S
@Nakerma: Ezt szifonról írtad? 🙂
Igen meg egy kicsit faradtan bocsi szoval sbs setting de honnan?
Ide is beírom:
Flash memória használat aggodalommal kapcs:
A mainstream játékok többet írnak/olvasnak (NFS, Dexter, Assassin’s Creed, stb). De vehetjük akár a Youtube stream-elését, vagy a böngésző folyamatos cache-elését. Akár a telefon állandó logfájl írását/olvasását. Tehát szerintem különösebben nem árthat neki.
További kérdés, hogy rendesen használja-e. Tehát akkor nyúl-e a vmem-hez ha kevés a fizikai, vagy fordítva. Ez utóbbi erőteljesebb flash használatot igényel, de hát lásd feljebb.
Eltávolítás:
——————
Ha terminálból telepítetted, akkor: dpkg -r iphonevm
Ha Cydia/Icy-ból akkor logikusan remove
A .deb-et is törölheted.
@Nakerma:
Cydia, kereső, sbsettings, install:)
Sziasztok!
Engem is nagyon érdekel a theme amit a bemutató képen használsz, kérlek egy kis infót küldj nekem is ha jut rám időd, előre is köszi!
Stenszky.örs kukac gmail pont com
@Mordon, @Zuzzer, @ZeroXX: readyboost-ra még az MS is azt írja, hogy igen, elhasználhatja az adott flasht a rendszeres használat, de kb 10 év alatt. szerintük. mondjuk inkább úgy, hogy ez minőségfüggő. bár láttam én már kingston pendrive-ot feladni a harcot.
“Since flash drives wear out after a finite (though very large) number of writes, ReadyBoost could eventually wear out the drive it uses—though this may take a long time, depending on various factors. According to Microsoft, the drive should be able to operate for at least ten years.”
(en.wikipedia.org/wiki/ReadyBoost#Note)
Jadeye: mert van az ha szifonrol irok ide kommentet es picit hosszura sikerul a safari eldobja a netet vagy nem tom es nem tolti ide fel?!:(
am koszi a linket holnap megcsinalom.
Meg annyit akartam ide irni h 3G daemon vadaszat utan meg a finomhangolasos cikk utan 66 free ram szal ez a progi csak a vallakkozo szellemueknek jo vagy auoknak akik einter boarsot haszbalnak:)
jó éjt
ha valaki tényléegesen észlelni akarja a különbséget!
tegye fel a win95-öt
az eddigi 10-15perces töltés helyett most lényegesen gyorsabban bejön!
nah mivel szifonrol nem tudtam írni vmiert nem tolti be :S mind1
bazz 1 kor elmentem “lefekudni” erre nme tok aludni …:(
szal a lenyeg ezt tenyleg csak sajat felelossegre!!! ha megcsinalod a daemon vadaszatot meg a finomhangolast akkor krva gyors lesz a rendszer! nekem igy 66 free mamoriat siekrult elernem 3 G n:) ami nagyon lehuzhatja a rendszert az a WB .. aki wbzik annak megerheti feltenni akkor lesz meg ramja is de uyganugy zabalja a rendszer az eroforrasokat.. szal no wb + daemon+finomhangolas:)
nah filmezek jo eccakat
@Jadeye: megcsinaltam a sb set amit irtal hát már nem rinyla ha feltettem az x sellies hosts ot de reklam meg mindig ott van:S:D ez normalis?
@Zuzzer:
“Akkor hogyan is van ez flash ramokkal?”
A pendrive fogyóeszköz, ha neked ugyanolyan egyszerű kicserélned az iPhone-odat, mint egy 2000 Ft-os pendrive-ot, akkor hajrá 😀
A flash memóriák írási lehetősége limitált (az SSD-knél van mód a meghibásodás megkerülésére, mint a vinyónál a bad block, de az általános felhasználású flash memóriáknál ez nincs megoldva az olcsóbb ár miatt, így ha itt meghibásodik egy része, akkor kuka az egész), ha meg láttál már swap-elő Windows-t akkor tudod, hogy milyen igénybevételről van szó.
Kipróbáltam tényleg nagyon megy tőle az Igo. Mordor megjegyzése miatt inkább le is szedtem, (remélem cydiában sima unistall elég) mert még min.1 évig szeretném használni a telót.
Egyébként néha egy olyan progi is jól jönne ami igaz félmegoldás de sokkal hardverbarátabb: ami a programok bezárása után söpri a beragadt cuccot a memóriából. Igo közben hívás akkor már van hogy nem töltődik vissza csak ki és bekapcs után.
Gyors maradt :S most mi van nem elég az uninstall?
Amugy tok jo Mordon, mindenki farasztassz a hulyesegeddel 🙂
Valaki mondjon már egy tutira jól működő videó lejátszót. Egyébként nekem ez a progi nem jött be így. Megvárom míg Bzolka kolléga optimalizálja! 🙂
Kyle:
sztem az ipodban eleg jo video lejatszo van 😉
üdv
Kyle xyflash jol mukodik konvert nelkul is
Yxflash 🙂
Üdv! Mivel tudnám a memóriát felszabadítani, ha nincs SBSettings-em? Nem szeretem az ilyen háttérben futó témásó dolgokat ezért nincs fent 🙂 Cydiában nincs vmi okos free up memory prog?
Én végigcsináltam a daemon tuningot és az óta 50-60 Mbyte szabad memóriám van, használat után mondjuk kb 20…
ami kivan rakva a képen iphone screenshot, mi a téma neve?
@Siriuspapa:
“Amugy tok jo Mordon, mindenki farasztassz a hulyesegeddel”
Ha csak egy embert sikerült megmenteni a szerviztől, akkor már megérte.
Engem is a téma neve és elérhetősége érdekelne
Megkeredezem meg1x :-). En megcsinaltam es nem latok valtozast. Elmeletileg lefutott rendesen. Mi lehet az oka? Egyebken a bepitett flash memoriakat random irassal vedik.
@szepnorbee: appstoreban ott a freememory
@Brekii:
“Egyebken a bepitett flash memoriakat random irassal vedik.”
Ami tökéletesen megfelel átlagos használatnál.
De a virtuális memória swap fájlja azonos helyen van, max a mérete változna, de itt az is állandóra van véve (256 MB), így a nap 24 órájában másodpercenként több irás/olvasási ciklus zajlik le azonos memóriaterületre.
Az átlag flash memóriáknál adott blokkra 1 millió írási műveletet garantál a gyártó, a többit kiszámolhatod. 🙂
Egyébként ilyen terhelésnél nem is az adott memóriaterület fog tönkremenni leghamarabb, hanem a memóriachip adminisztrációs területe.
@Mordon:
multkori cikkben volt hogy belehet állitani hogy milyen sürün frissüljön a GPS jel!
alapból 3on van és lehet 1 másodpercre is! erröl mi a véleményed? használható 1 másodpercen?
@Brekii: en sem tapasztalok valtozast…
Off.
Szeretnek egy kis segitseget kerni. Windows mobile rol jottem most at kiprobalni az iphone t. Amellet hogy zsenialis dolgokat latok benne rengeteg hianyossagot is. Ami nagyon hianyzik egy normalis, gyors tarcsazo ami t9 modon magyar keraktereket is keres valamint a hivaslistat is profin kezelne. A winmon van sok ilyen de itt nem nagyon talalok.
Mordon, engem lebeszéltél erről. Csábít a sok pluszmemória, de nem kockáztatom hogy pár hónap alatt besüljön a telefonom, nem ezért vettem. Winterboardból nem szabad ram-igényes cuccokat beállítani, és kész a “trükk”. Rendszereses ramtakarítással nálam 50-55mb körül van, jb, winterboard, bosspaper kombóval. Ki kell tesztelni, mitől fogy nagyon a ram, és olyanokat nem beállítani, pl springboard háttércserét mellőzni, ilyesmik. És majdnem ugyanolyan gyors marad, mind jb nélkül.
@limpfred2:
Én is beállítottam az 1 másodperces frissítést, de nem nagyon tapasztaltam változást.
@Brekii: nállam dettó! Előtte 59 volt most is annyi. Mi lehet a baj?
@Brekii:
Lesd meg a Groups: drag & drop contacts-ot, vagy az ABContacts-ot.
@szepnorbee: van rá egy jó kis app (appstore-ból appulo.us-ről le lehet tölteni) free memorynak hívják
@Mordon:
Sajnos ezek az altalam hasznalthoz kepest a hasznalhatatlan kategoriaba tartoznak. Valami hasznalhatobb? Egyebkent valami ertelmes profilert sem talalok. Azert ez megdobbento egy ilyen keszulek eseteben. Ellenben szemet semmirevalo progibol van 60 000. 🙁
Sziasztok,
Ez itt egy képrejtvány:
http://kepfeltoltes.hu/view/090930/HardCandy_www.kepfeltoltes.hu_.png
Számomra ez elég meggyőző, mármint, hogy több program futhat a háttérben. Természetesen a fenti képen levő dolognak nincs sok értelme, de nálam a skype, a visuaradio, mail és még pár program sokszer fut egyszerre a memóriában és eddig mindig voltak gondjaim, hogy a rendszer bebe csukogatott egy egy háttérben futó alkalmazást. Még tesztelem, de remélem nem sokszor lesz már ilyenre példa.
Akit érdekel a fenti téma, annak szivesen elküldöm levélben egy zip fájlban (csak be kell másolni a többi téma mellé és kiválasztható lesz WB alól. Egyébként saját munka.
Üdv,
Edu
Végre jó a logofix 3.1 alatt, köszönöm a frissítést Jadeye!
Haly segítsetek!Miért nem írja ki a memória adatait a telom?
Mekkora undorító zsúfolt egy képernyő, te jó ég!
@apapplaci: ha fönt van az SBSettings azon belül tudod beállítani: more,extras&options,statusbar free mem
OFF: Sziasztok! Valaki meg tudná nekem mondani ,hogy az IT -t ,hogyan tudom rávenni ,arra ,hogy elmentse backup-nak az éppen jelenlegi beállításaimat!? Plíz help
@Brekii:
t9 dialer:
ibranc.com/mtblog/searchdial.html
az appulo.us/appdb/ n megtalálod
@Brekii:
“Sajnos ezek az altalam hasznalthoz kepest a hasznalhatatlan kategoriaba tartoznak.”
Mi az a funkció amit keresel és ezek nem tudják?
@Brekii:
esetleg még a Callway: Super Fast Smart Dialer
@Brekii:
Contaktot én úgy keresem a leggyorsabban, hogy iPhone-n “Search iPhone”. Itt azonnal kidobja, ráadásul nekem 1700 körüli a névjegyzékem, tehát ha nem emléxem a névre, akkor cégnévre keresek. Ez jobb, mint a WinMo-n!
@Mordon:
A legegyszerubb ha megmutatom. ez az egyik legjobb. kb fenyevekre van az eddig latottaktol. http://www.inesoft.com/eng/index.php?in=phone.html Ezen kivul van egy csomo meg. Ami a szomoru hogy a legroszabb megoldasok is 100x jobbak mint barmelyik amit idaig talaltam.
Sziasztok!
Bocsánat, hogy ide írok.
Internent Tethering-el teljesen jól működik az internet megosztás, az iPhone-t a laptopra dugva szinte akárhol tudok így netezni. SFTP kapcsolat is létrehozható, de FTP Nem!!! Az lenne a kérdésem, hogy miért nem és mit kell tennem, hogy működjön? Munkámhoz elengedhetetlen lenne az FTP-zés.
Előre is köszönöm a segítséget!
@taky1974: Ez tenyleg tok jol mukodik, nekem soha nem jutott eszembe. Sokkal gyorsabb, mint a konntaktok kozott mokerolni.
@taky1974:
Ezt mar ezer eve tudjak a winmon. Raadasul allat nagy billentyukkel, hogy kocsiban is atombiztosan es konnyen hasznald. raadasul meg rezgo visszajelzes is van. Ami nem elhanyagolhato egybol kepet is mutat ami pl egy kovacs Zoltan eseteben nem rossz. (nekem van 3 is) a hivaslista kezelesrol meg ne is beszeljunk. de lehet hogy itt is van csak nem talalok. A VF callar mar egesz jo csak allat lassu. Nezdd meg az elozo linket.
ajj berakott moderálásba 🙁 csak tudnám melyik szó miatt….
@Brekii: ha hozzáadsz képet, és felrakod a cyntacts-t, akkor a névjegyzék-listában ott lesz a kép. alapból csak a contact megnyitásakor mutat képet. ez lehet a spotlight keresésre nem igaz, ott valószínűleg nem jelenik meg semmi kép.
Meg egy kerdes mivel semmi valtozast nem latok ezt az alkalmazast hogy tudom leszedni?
@taky1974: viszont sajna sok progi nem keres a contact jegyzet bejegyzésébe, ez nekem fontos lenne…
@Higgins: Saját telón jobb gomb -> Backup
🙂
Üdv
@Crazy: sztem ottmaradt a reklám a cache-ben. adnék neki egy reboot-ot, meg kitörölném az admob könyvtárát. fejből nem vágom, hol van, de ott lesz a közelben, ahol a fényképeket tárolja.
@Böszi: ez nem ment le minden beállítást, legalábbis nagyrészt semmit, ami JB-es, csak a gyári cuccokat és azok beállításait, névjegyzék, üzenetek, naptár, képek, zenék listája, stb. bár nemtom, @Higgins konkrétan mit akar lementeni.
ugyanakkor, ha JB-es a teló, akkor ebből a backupból nem tanácsos visszaálítani egy restore után, mert az esetleges hibás beállításokat is jellemzően visszateszi ilyenkor.
@A nagymamám legjobb barátnője állítólag irtó technikás az ágyban, ráadásul már ezer éve csinálja, én nem is értem miért nem mellette akarok felébredni minden reggel. lol.
Szerintetek az Apple véletlenül szedte ki a VM rendszert az iPhone OS-ből amikor ott van az óestízben? Vagy direkt, hogy lerontsák az általuk tervezett hardver teljesítményét? Csak kérdezem.
(Bár ahogy elnézem a postban büszkén mutogatott krónikusan izlésficamos péppé hekkelt home screent kezd körvonalazódni a dolog, tehát számítógép meg médialejátszó tervezésben a legjobbak a bolygón de a virtuális memóriához meg a felhasználói felületekhez – főleg a tipográfiához, ahogy elnézem itt a Comic Sanseket meg a Tahomákat lol – egyáltalán nem értenek :D)
@Brekii: @Brekii: van t9 virtuálisbillenytűzet, multitap keyboard a sosiphone cydia repoban ,telepíthető, szerintem ez és a spotligth elég jó kombó kocsiban is, ha meg rezgő visszajelzés kell akkor haptic pro ha jól emlékszem (xsellize repoban van feltört is), képet meg a cyntact-al tudsz a névjegyzékben a nevek mellé tenni!
még valami? 😀 😛
mire gerjed a auto moderátor? linket direkt átírtam h ne link legyen de még midnig moderálásba rak!!! 🙁
kifogok rajta akkoris:
brekiinek: arkg.extra.hu/brekii.html
Joskapista! Szandekosan szedte ki! Csak a bemutato keszulekekbol nem! Szerintem
Nah, én cydia-ból telepítettem a csomagot, 16mb-ból lett [free up memory után] 49mb. Jelentős növekedés 😮 [3G]
/off Ilyen téma tippeket én is szívesen vennék, pl mivel tudok több ikont tenni az alsó menüsorra.. off/
@Brekii:
Ilyen keresési funkciót nem tud egyik WinMo sem.
@GorTen:
Öööööö… Írok az Apple-nak. 🙂
Ha most Jailbreakelt telefonra felrakom az eredeti 3.1 (iTunesból), akkor tényleg töröl minden jailbreakkal kapcsolatos dolgot (szakértő sem tudja megmondani a különbséget) … (visszaállítatom a címjegyzék, programok, zenék…stb-t az iTunesszal)… hm?
@Brekii:
Ha Cydia-ból telepítetted, akkor onnan.
@kassyf14:
Így ahogy mondod.
@taky1974:
Bocsass meg nem ertem mirol beszelsz. Marmint mit nem tud a winmo? Ugy es azt keresi amit akarsz. Nehogy megkovezzenek en nem nepszerusiteni akarom, windowst csak keresek egy legalabb olyan tarcsazo progit mint az inesoft phone. 1 et. winmon van legalabb 5 ami hasonloan jo. Itt ugy latom hogy ha ugyanazt akarom vagy 6 progibol kell osszerakni es akkor is csak nyomokban tudja ugyanazt.
@taky1974:
Az elso leiras alapjan a mobile terminallal telepitettem.
@Brekii:
Én csak azt mondom Neked (és hidd el volt 22 fajta WinMo készülékem, a legtöbb HTC), hogy a WinMo-ban nincs ilyen funkció, hogy bárhol keres a telefonodban.
Smart dial nekem azért nem kell, mert a keresésbe beírom a keresett személy nevét (vagy csak néhány karaktert) és azonnal kidobja. Igaz, ez nem T9, és a bill is kissebb, de sokkal használhatóbb mint a WinMo-n a T9. Mert itt bármiben kereshetsz, nem csak a nevekben. Csak ennyi…
@Böszi: Köszi!@Jadeye: A problémám ,hogy ujratelepitettem a winfost és elfelejtettem lementeni az IT álltal kreált bacup-okat ,és csak a It libraryt mentettem el és tettem vissza. Most elinditva minden ujra megtalálható (zenék,filmek) de ha egy uj app-ot szeretnék feltenni IT-n keresztül akkor a saját telefon alatt az IT nem érzékeli ,hogy alkalmazás van rajta és attól tartok ,hogy letörli az összeset a telóról és csak az ujat teszi fel,ugyanis a saját teló application ablak tök üres csak az uj app-ot lehet bepipálni.
@Brekii:
Akkor azt nem tudom megmondani sajnos. Én csak felhasználó vagyok. 🙁
@Higgins:
nem fos az a windows, ha meg fos ne hasznald
tudom h volt mar errol szo de engem is felb-sz h folyamatos a leszolas, a hozza nem ertoktol…
@Higgins: akkor jobbklikk a telón, és transfer purchases. az átmásolja a telóról az összes olyan cuccot, ami megvásárolt állapotú, és nincs az iTunes Library-dban. ez lehet app vagy zene, app esetén a warezt is!, zene esetén csak azt, amit iTunesban vettél meg.
@Kovi87:
5 icon dock
@taky1974:
En a Programs/Search funkciojat hasznaltam erre. Ez mindenutt keres. Az miert nem jo? Mondjuk erdekes modon az lassabb mint a szifonon, de a win contact kezelese meg sokkal gyorsabb. A fene sem erti. Na mind1 en nem favorizalni akarom, csak egy olyan progit keresni mint amit ott hasznaltam es nagyon bevalt. Amugy ami megjelent telefonos PDA (winmo) szinte mindet kiprobaltam a kezdetek ota (ipaq+telefon kabat).
@Jadeye: Hát nem tudom. Nekem eddig egy Appulous-os alkalmazásomat sem tette át egy “Transfer Purchases” után az iTunes-ba. Csak és kizárólag a legálisan Appstore-ból megvett (free of charge) dolgaimat Biztos, hogy így kéne legyen?
@zoltan: Használom ,mert nincs más! Anyagi okok miat nem tudom megengedni magamnak hogy mac-et vegyek! Sajnálom ha sérti az önérzetedet ,de mivel ez a sajátom ,enged meg ,hogy szidalmazzam! Mert sajnos továbbra is FOS. Jó pár éve foglalkozom vele ,és nem vagyok egy laikus. De amíg a rendszer képes összefosni magát egy egyszerű CD beolvasástól vagy mondjuk 6-7 progi egyszerre megnyitásától. A hires “Program nem válszol” üzenetről nem is beszélve,vagy esetleg sima line hang átvitele és kimenete a win media rendszerén 4mp -t késve kerül ki ,és ehez használj akkor külön fejlesztésű drivereket,és még sorolhatnék hasonló problémákat. Addig is ez a sokáig monopol helyzetre kényszerítő operációs rendszer sajnos nekem akkor is kissé elavult dolgokat produkál amit már rég javithattak volna. A Vista-t már nem is említeném amit még a microsoft is beismerten fikázot ,hogy nem lett éppen az amit elvártak tőle. Nem véletlenül kezdték azonnal fejleszteni a 7-est! Ami állítólag tényleg nem rossz,és én is váltani fogok rá. De azért kiváncsi lennék ,mennyire imádnád az iPhonodat ha winmobile futna rajta!??? Egyszóval 1:nem vagyok hozzá nem értő 2: szólásszabadság van ,és mivel pláne az én tulajdonom, ha ugy gondolom fikázom. De ez van ,ezt kell szeretni ,per pillanat!
@Jadeye: Köszönöm a segitséget! 🙂
@tr00p3r: mert akkor az installousban nincs neked bekapcsolva az itunes sync. nekem megy gond nélkül, oda-vissza. clean method az installnál, meg itunes sync opció is legyen bekapcsolva, és akkor jó lesz. ezeket az installous settings-ében megtalálod.
@Higgins:
Basszus de kiborultál! De van benne igazság! 🙂
Nos visszatérve a Freememory hoz!
Feltettem és az ég világon semmi nem változott!
Ugyanugy kezdetben 62M ramom volt szabadon
és siman így is lement 18M ra 2-3 progi megnyitása majd bezárása után!
Gyakorlatilag nem veszem észre hogy működne!
fél nap után uninstall
@Higgins: OFF Nem probalkoztal meg hackintosh telepitessel? Nekem otthon – tobb eredeti osx mellett – fut egy ilyen hackelt rendszer, masfel eve, atombiztosan. Egy probat megerhet, ha tenyleg nincs mas lehetoseged.
@taky1974: Dehogy borultam,nem szokásom ,csak nem szeretem ha ismeretlenül itélkeznek felettem,és megmondják mit tegyek vagy mit nem!
Az iPhone programok maguk is tudnak swappolni, ha akarnak:
“There actually is a virtual memory system pager. However you have to manually set it up.
Search for ‘mmap’ in Apple’s iPhone Developer Forum and you’ll find a very informative thread.
Basically, it works like this: In place of malloc, you create a file of the appropriate size and then memory map that file using mmap. The virtual memory pager will page in and out the memory pages as needed. This works both for read-only data (you can just use [NSData dataWithContentsOfMappedFile: ] for that) as well as read-write memory.”
Higgins: Ha kell osx akkor keress meg,és segítek.
@cotag: Köszönöm ,lehet meg fogom próbálni. Csak sajnos tényleg elég sok a program főleg az álltalam használt studio és zeneszerkesztő programok amik sajnos csak a NEMfos winfoson mennek.:) De egy más felhasználási alternatívára biztosan jó lesz!
@cia: Szeva tesó! 🙂 Mindenképpen összeülhetnénk valamikor! Ez ügyben is!
@Jadeye: Köszi, az én tudatlanságom. Megnézem a beállításokat.
@Higgins: figyu papa majd írj nekem a konfigodról egy leírást, én meg összenézem neked hátha….. (DE ugye nem AMD),
mert arra egy kicsit macerásabb 🙂
@cia:Köszönöm! Gyere sky-ra,vagy küldj légyszi mail címet nem akarok itt OFF-olni!
@Higgins: tedd fel a win7-et. a vista az még beta sem volt a win7 első beta-jához képest. persze kizárólag angol windowst javaslok. semmi magyar UI. az produkál vicces dolgokat. (laptop ujjlenyomat olvasója csak angol alatt megy. ha magyar win7-et teszek fel, feltelepül, de nem működik. ha angol win7-re felrakom a magyar nyelvet, szintén nem működik…)
osx-szel meg az a baj pc-n, hogy ha nincs driver (kext) az adott eszközhöz… akkor ugye kénytelen vagy várni, míg valaki megírja, vagy megírod te magad. na meg a kernel patchelés… ha nem megy fel az EFI, nem megy a gyári osx kernel. ha viszont nem gyári a kernel, és ráfrissítesz, akkor utána lehet megint trükközni, hogy visszaküzdjed rá a korábbi patchelt kernelt, hogy menjen. én gondolkozom, hogy veszek egy mac minit. használtan. az persze sokkal többen van, mint egy osx86 telepítés. de nincs ez a cécó.
ideneb-ből van 10.5.8, az most a legfrissebb verzió, meg van egy SnowOSX_Universal_10.6(432)GM-v3.5 is, az meg ugye snowleo (bár ez utóbbi hajlamos resetelni a bios-t, de elvileg ez patchelhető). nálam a 10.5.8 van fent, és nagyrészt megy minden. forum.osx86.hu-n nézz szét.
@Jadeye: Nyugi már segítek neki 😉
@Higgins:
Senki nem itelkezett feletted szerintem Winfosnak hivni azert szerintem sem illik. Mig Mac vagy 6 konfiguracion kell hogy menjen es mindent kezben tart az apple, addig a windows 1000000000.. konfiguracion mindenfele szar cuccal kell hogy menjen es meg a driverekre sincs rahatasa, es azt eleg jol tudja is. Sajnos az esetek 100% aban azt tapasztaltam hogy nem azok szidjak akik minden progit megvettek vagy a harveruk a topon van,es ugy hasznaljak (szervizem van PC- PDA). Peldaul en meg vagyok elegedve az XP- mel es semmi esetre sem valtanek. Nemhogy 6 hanem 8-10 alkalmazas fut egyszerre es nem fossa ossze magat. Egyebkent mindegyik oprendszerrol lehetne sorolni a hibakat. Szoval szerintem is az a megoldas ha szar akkor hagyni kell.
Belementetek it a vitába!
OSX és a MAC ek! : semmivel sem jobb mint egy PC!
Rengeteg haveromnak van Mac-je. Tönkremennek ugyanugy mint a pck. Az OSX lassu, alig van rá program, és csak attol tünik stabilabnak hogy had ismételjem magam alig van rá program, sőt alig van hozzá hardver!
Windowsal minden megy!
Na most nekem 2 gépem van. Egy amit mindenre használok win7, de amugy semmi baja! És egy amivel zenélek (finalscratch) windows xp, ezen semmi más program nincs. soha egyetlen egyszer sem fagyott le, ez egy notebook (portocom), soha semmi baja nem volt. 4éves az oprendszer is rajta! Egy mac ennyi idő alatt a tapasztalataim alapján szétthullott volna!
Szerintem egyik semjobb a másiknál! Csak divat!
@Jadeye: oks majd megkeresem de meg az xsellizes meg hackolou os securytivel is megjelenik nehay hirdetes cydiaban:( remelem a tietek jobb lesz jah és a masik h bzolkaa irt egy cikket elozo heten vagy elotte a magyar keyboardokrol és anno kommentekbe ira h cislani fog egy full landscape billt …
nem tudod h ez a project hogy allt?
A notebook is már 7-8 éves! És bulikba járok vele, -füst rázkódás! egyszer beleburult 1dl pia, 3 sarkán folyt ki!
Ki kell fogni!
@Jadeye: a faxyom kivan a moderaciora varassal:S el tudod intezni h elolvasd a sznten neked szant kommentemet?:D
Amiga1200: Rulez amiga workbench na ez op rendszer volt vita lezárva.Bár kiváncsi lennék hogy ki használta, vagy hallott róla. 🙂
A memória dologgal kinek mi a tapasztalata? Most akkor károsítja a flash ramot avagy nem? Egyébként nekem a 3.1 előtt a memória felszabadítóm max 45%-ot tudott szabaddá tenni, most a rekord 57%, VM nélkül. Jó ez a 3.1, a bejeweled kb ötöd idő alatt jön be, meg más is..
@robotboy: 3.1 ben nincs annyira ujjitas csak par cucc jajjj most gyorsabb boot ki nem szrja le?!:S 🙂 sztem felesleges mondtam amit megmondtam 3.0.1 daemon+finomhangolas=66 free mem a 128 bol . 🙂
am cia: az tenyleg jo volt:D
Hát én felraktam…
30-40 MB körül van feljebb nem megy
ami fura hogy a BossPaper betöltéskor megáll permissions error al
Így az SBsettings et sem tudom állítani
3.0 software van fent
valakinek valami ötlete?
@robotboy: nálam minden sokkal gyorsabban indul pl:igo
@cia: azaz igo nekem is gordulekenyebben megy mert ugye tobb ramot kaphat a progi:) igy mar csak arra kene rabirni h navigaljon is:S mert az oke h mutatja az utat meg minden de nem beszel?:( valakinek vmi otlete? és be van allitva a magyar hang
Ó te jó és ,nem akarok én itt lavinát indítani,ez nem az a fórum és külömben sem ér ennyit a téma! Van aki erre esküszik van aki arra. Ha minden igaz én mindkét alternatívát használni fogom (nemsokára) 🙂 Van ami ebben jobb van ami abban ezen nem érdemes reszelni a torkunkat. Vannak dolgok amik nem tetszenek és kész! De mindenre van megoldás! Ha meg nyerek a lottón akkor veszek ilyet is olyat is és millíókat fogok költeni eredeti programokra ,hogy mindkét cégnek jó legyen!
@Higgins: helyes! de ha nyersz a lotton pl akkor milliokat fogsz kolteni a szifonos sub kulturara gondolok itt a bankszamlank allapotara:P:D 😉
@Crazy: ipod hangerő maximumon van, nekem ez volt a bibi feltoltam majd azután restart és működik.
@Higgins:
winmobile iphone os-t ne hozd fel a WinFOS temaban.
OFF:
van olyan alkalmazás, amely megvédi az ipod-on lévő tartalmakat? nem enged bepillantást a videókhoz pl. 😀 nem szeretném, ha a gyerekeim olyat találnának, amit esetleg, a koruk adódóan, még nem kellene! OK, most lehet újjal mutogatni és mosolyogni! 😉
@cia: heh? írd le megegyzser legyszi h mivan?!:D:S nem értem
Hello
iPhone 3G 3.0 39mb volt free up után pedig 59mb és nem tettem fel ezt a virtuális mem cuccot safari után lement 50-re utána felment 53-ra és most áll 🙂
@tr00p3r: Cydia:Lockdown
@Crazy: ipod hangerőt maximumra kell állítani, utána újra indítani a telót és nekem beszél a rigó(igo 🙂 ).
@cia: köszi majd kiprobalom de amugy igo 1.2 vagy a kov erzio miko jon ki? a masik meg h ebben a verzioban van olyan h az utvnal bemutatasa pl aszem “berepülés” nek hivjak
@JEROME: Jo azert ez a Mac szetesik dolog sem “egeszen” stimmel. Nekem van otthon napi hasznalatban eMac G4, amit ugy 6-7 evesre saccolok, de lehet, hogy tobb. Megjeleneskor felment ra a Tiger es azota hozza sem kellett nyulni, kb 3 havonta ujra kell inditani, egyebkent sleepbe teszem. Nem ugy nez ki, mint ami szet akar esni… Egyebkent egy dolgot erdemes fejben tartani, az OSX is csak akkor igazan jo, mint egy Windows – ha valaki ismeri es tudja hogyan kell karban tartani, mert sajnos szukseg van ra. Sem az otthoni gepeimen (3) sem a munkahelyemen nincs gondom egyikkel sem. Nem fagy, nem lassu. De idonkent leulok olyan kollega gepehez, aki csak hasznalja, de nem tartja karban es keresztbe-kasul rakosgat ra mindent, ami eszebe jut, na az valoban tud erdekes dolgokat muvelni.
Nekem 45-ről indult és free up után 57… ez jó szám?
MI A TÉMÁNAK A NEVE???????????????? (Amúgy csá mindenkinek:P)
@miv: aha
@Crazy: Jó kérdés…. megyek a jósnőhöz és megkérdezem 🙂 , ígéret az van
@Markuss:
zuditsd mindent egybe es nezd 32 percig h megtalald amit keresel
kb ezt a nevet adnam annak a theme-nek 🙂
@miv: Tegnap írtad, hogy megnézed a Tomtom-ot, nézted?
Tv nézős progit tud valaki ??? ha tud írjon legyenszives!!meg,hogy hogy kell használni!! köszi sziasztok
mi ennek a k***a jó témának a neve help pls
Nekem elég erőteljesen merítette az aksit a 3G-n.
Le is törőltem
@Propergsm: az iPhoneVM Tuning meritette? Vagy masrol van szo?
@cotag:
azert eleg gaz ebben a telefonban h folyamatosan arrol van szo h mi meriti az aksit meg mi nem?!
mas telefonok is ugyan igy merulnek csak azokat nem simogatjak 24/7 ….
@zoltan: igen meg azokon nincs WB:P:D
@zoltan: vannak nem tul jol megirt progik, foleg cydiasak, amik megzabaljak az aksit, ezekrol jobb tudni es elkerulni oket. Amugy en azon kevesek koze tartozom akik tokeletesen elegedettek az iPhone akksijaval, nalam 3-4 naponta kerul toltore, igaz nem tapogatom egesz nap, de hasznalom eleget.
jajj ez a wb is akkora…. fent van nekem is a tema miatt ( zoltan.try.hu/htc 🙂 )
es nem merul az aksi… meg backup vissza sem meriti…
paranoia…
meg midnen ipsw utan elso kerdes, AKSI MERUL ?
uuuuuncsiiiiii (meg a jailbreak 3.1 ?! uncsiiiiiiiii ugyis kideurl idoben)
@JEROME:
“OSX lassu, alig van rá program, és csak attol tünik stabilabnak hogy had ismételjem magam alig van rá program, sőt alig van hozzá hardver!
Windowsal minden megy!”
Az OSX annyira lassú, hogy azonos vason azonos alkalmazás 20-25%-al gyorsabb alatta, ha több magot kell használni, a Windows ezen a téren kész röhely.
Az alig van rá programot hol hallottad? Nem igen tudsz olyat mondani aminek ne lenne OSX-es megfelelője, vagy portja. Játékokból kevesebb van, de munkára használt alkalmazásokból főleg pár területen (zene, videó, grafika) több. Ha tényleg zenélsz, akkor ezt illene tudnod (egyébként az általad említett Final Scratch-nek is van OSX változata).
” 4éves az oprendszer is rajta! Egy mac ennyi idő alatt a tapasztalataim alapján szétthullott volna!”
Pár nyomdában ennél öregebb Mac-ek dolgoznak napi 12-16 órában, butaságokat nem kéne beszélned, főleg mivel a Mac-ek bőven tartósabbak, mind szoftveresen, mind hardveresen, egy átlag PC-nél.
A 4-5 éves Portocom notebook-odra Te nem tudsz felrakni Vistát, de egy 5-6 éves Mac-en vidáman elfut a Leopard és akár még gyorsabb is lesz, mint az eredeti rendszerrel volt.
@zoltan: hehe zoltan de neked 3 G s ed van:) ami allitolag jobb aksit kapott es tobb a ram is benne:)
nem olvastam végig mind a 200 hsz t.
az a kérdésem lenne 1G Touchon használható? mert a Duengon Hunter tényleg játszatatlan így:/ meg remélem a Hero of sparta sem fog akadni:)
Most pl olvasom a szifont, semmi zene,sem másik lap…. helyből 13Mb 😉
(felszabadítás után kb 10mb-ot dob rajta)
átlagosan 30-45 közt mozog
@Neo78: Nem néztem, bocs… elfelejtettem, hogy névnapom volt, és muszáj volt lerészegedni. 🙁 Szánom-bánom, ma igyekszem leülni a mac elé.
az szerintetek miért lehet, hogy kapcsolathoz beírok egy mail címet és 1 másodperccel később eltűnik. (winscp-ben minden jogot megadtam az adressbook-nak)
@Andris2030: helyes jelszó alpine (kis “a”-val) 🙂
Ritkán kérdezek, de most kell:
Van egy tökéletes 2G 3.1 custom firmware-m, de az istenért sem akar DFU módba menni, hogy utána restore-oljam, 1600as hibát dob…kell egyáltalán az a DFU? Nem lehet úgy simán, hogy shift+restore amikor itunes felismerte normál módban?
Sziasztok! Teszteltem ezt a megoldást, de nem ajánlom a hosszútávú használatát, mert nálam érdekes dolgokat csinált a telcsi. A jegyzetek alkalmazás elcsúszott a képernyőn, pontosan 50%-al. A működése bizonytalan lett, némely esetekben, illetve néha nem csörög nálam, mikor hívnak, de az engem hívónál a kontroll csengő hang hallatszik. Előtte sosem voltak ilyen hibajelenségek 🙂
Esetleg valakinek van otlete ha terminallal lett felteve a virtual ram os vackolas akkor hogy kell leszedni?
@Brekii: delete a fájlt, majd restart (szerintem) Én ezt csináltam. 🙂 MOst 28 mb csak a szabad mem…
@Brekii: cydia elvileg latja es el is tudja tavolitani:)
@Brekii: Eltávolítás:
——————
Ha terminálból telepítetted, akkor: dpkg -r iphonevm
Ha Cydia/Icy-ból akkor logikusan remove
A .deb-et is törölheted.
Most olvastam vissza!
@Andris2030:
koszonom szepen
@Hypeboy: óóó Istenem én ezzel mennyit szop@m…. én ugy csináltam, hogy ráimádkoztam a 3.1-et(eredeti apple), majd valahogy sikerült az eredeti 3.0-át szintén eredeti apple verzió, majd redsnow, és azóta megy igaz a 3.0. Igy is hagyom, igaz ehhez kellett egy olyan gép amin még a régi itunes volt… 🙂
Nagyon komoly szivás volt, de végül siker….
OSX-es vitához meg annyit, hogy nekem 2.5 éve nem volt újrahúzva a az osx-em, ami windowsról nem mondható el, illetve nagyon ritka, de nem vagyok apple fan és én is vallom hogy drága nagyon, de csak itthon! US vagy UK sokkal olcsóbb! Van amiben ea pc jobb és van amiben a MAC, felesleges laolgatni melyik a tuti mert olyan nincs….
Üdv KeFear
Nem szeretnem szetOFFolni a temat ezert tudtok olyan forumot ajanlani ahol altalanos kerdesekben ugyanilyen keszsegesen segitenek? Nem vagyok nagyon ertetlen, gondolom ha egyszer elmondjak megertem szoval nem lesz velem sok gond. Idaig Winmo val foglalkoztam (mondjuk ezutan is) de egy kicsit bele akarok latni ebbe is.
@KeFear: Hehh, simán felraktam itunes-ból a custom wirfmware-t és unlock+JB meg is van, csak annyi zavar, hogy cydia-m és icym is van, de icy-ra nincs szükségem…mind1,berakom sbsettings dock-jába(de okos vagyok, elolvadok magamtólXDXD)
Köszi a választ 🙂
UI.:Jailbreakben a MAC jobb:D El is fogadnék egyet szívesen
BTW: Az én asztalimra (letölteném, még ott nem tartok hogy megvegyem) lehet OS X-t húzni?(snow leopard vagy mi a jó ég ami most kijött)
@KeFear:
OSX VS WIN. Teljes mertekben igaz. De egyik sem fos. 🙂
/* OFF
Van esetleg valakinek egy olyan tört ipa-ja, hogy English Hungarian English Dictionary by BitKnights LLC?
Ha lenne és meg tudjátok velem oszatni, előre is nagyon köszönöm. 🙂
(amúgy iTunes-on e programnál vicces, hogy a képen “H pa…” van a bal felső sarokban…)
OFF */
@Hawaiii:
és ez szerinted miért humoros? mesélj kérlek
@nemtudom: Mert az egy JB-el telóról screenshot az iTunes store-n belül 🙂
@Hypeboy:
arra nem gondoltal hogy gyarilag fuggetlen a telefon? vagy ehhez mar tul sok agysejtet kell megmozgatni?
@nemtudom: Mondjuk utólag végiggondolva, igen, igazad van, árulnak független iPhone-t is.
Na de nem akarok nagyon offolgatni 🙂
@nemtudom: Húú de megbüntettél és leoltottál, megmagyaráztam, hogy mit gondolt viccesnek…különben H pannon-ra rögtön unlockra asszonciálok, ha vmi olasz vagy német szolgáltató lenne akik nem forgalmaznak iPhone-t akkor nagyobb valószínűséggel függetlenül vették, nálunk nem sokan veszik meg akkora felárral a függetlent 🙂
na belefutottam (szamomra) az elso progiba ami kizarolag 3.1en indul el…
elkezdodott….
appulo.us/appdb/?page=viewapp&id=6607
boccs a hülye kérdésért, de a custom fireware az már független? és különböző firmware van 2g-hez, 3g-hez? honnan lehet tudni, hogy jó 2g-hez?
Sziasztok!
Elnézést előre a hülye kérdésért de hogyan működik ez az SBsettings? mert felraktam és nem történt semmi…:S holt tudok ebbe belépni?:S
előre is köszi!
Hali! Csak egy kérdés! Milyen egetverő ujdonság van az új démonokok kívül a 3.1-ben amiért érdemes lenne frissíteni?
Mert minden frissítésnél mindenki azt mondja: Ez gyorsabb ez gyorsabb! Aztán utólagkiderült,hogy a 2.x mégis gyorsabb volt 😀
@D3T0X: 2Gben benne van az unlock, másrészt a 2G-s firmware neve iPhone1,1_3.1… 3G: iPhone 1,2_3.1…
3Gnél pedig simán ultrasnow
@cstomy: statusbaron húzd végig az ujjad
Hali!
Bocs! De ez létkérdés!
Megmondaná nekem valaki, hogy hol találom meg pc-n az iTunes-os lejátszási listát???
Előre is köszönöm!
My Documents/Music/iTunes
Bővebben?
@MerlinW: Ok!
Bocs, megvan!
Köszi!
@Hypeboy: Köszönöm!
Egy jo hivaslista kezelo progit tudtok ajanlani?
Hello!
Akinek van ipod touch-a az légyszíves vegyen fel ezen az msn címen:firekox@hotmail.com
Üdv és előre is kössz!
Azt tudja valaki, h hova rakja az iTunes az ipsw fileokat???
Amiket restorenál letölt…
@Zoltan: Ne szomorkodj, nekem 3.1-en sem indul el.Egy villanás és kilép.Viszont érdekes hogy megjelenik alul visszintesen egy scrollbar és egy kis kocka amiben egy 23-as szám van.Mivel kiváncsi ember vagyok gyorsan rátappoltam a kockára és akkor megjelenik egy cirka egycentis,hogyishívják.Úgy néz ki mintegy számológép de nem az.De egy öt másodperc után eltünik a scrollbar-al együtt.
Sziasztok.
Kb. 2 hónapja vagyok szifon tulaj, abból 1 hónapja 3g-t nyúzok. Elolvastam az összes hsz.-eket.
Nekem van winfosom és mac-em is. (hackintosh, meg egy G4-esem)
Az tény, hogy a mac valóban nem fagy stb. Én a mac-et használom munkára, a winfost meg gammolni. Mind a kettő valamiben jobb a másiknál.
Valamikor már olvastam erről a gps 3 másodperces mizériáról. A kérdésem az lenne, hogy hogyan kell 1 másodpercre állítani a gps jel frissítését?
Sziasztok!
Picit OFFolok!
Szóba került itt a topicban a theme is.
@jarodfree ajánlott egy oldalt és ott található themet és lockscreent szeretném elhelyezni az iphonera.
Framed black.zip tartalmaz egy icons mappát egy Framed Black\.DS_Store filet és pár png-t
lockscreenre meg ezt szeretném felrakni
h t t p :/ /w w w .thememyphone.com/displayimage-144-0.html
Hogyan tudom T-pottal?
fent van a vWallpaper program is meg a winterboard is!
Előre is köszönöm a válaszokat!
üdv
Rico
@nonoka: Köszönöm,ne haragudj h ilyen elcsúszva irtam a köszönömöt de csak moast jutottam a gép elé.
Na bele-bele olvasgattam a commentekbe…Azért a macOS virtuális memóriakezelését hasonlítani a win-hez…gyáááá:D
A legtöbb unix rendszerben a virtuális memóriát csak akkor használja a rendszer – a windows-zal ellentétben -, ha a fizikai memória megtelt…Vagyis nem használja folyamatosan, mint a windows…de a win se úgy használja, hogy több százszor ír rá sec-nként, de ebbe nem menjünk bele…
A lényeg…macos unix alapú, kétlem, hogy itt megváltoztatták volna a virtuális memória kezelését…Azt pedig,h miért nincs bekapcsolva, soha sem fogjuk megtudni…lehet úgy gondolták nincs rá szükség.
@kareeka: Előremutató kezdeményezés! 🙂
h t t p ://developer.apple.com/iPhone/library/documentation/Performance/Conceptual/ManagingMemory/Articles/AboutMemory.html
csak úgy gugliztam, hogy károsítja-e a telót vagy nem és erre itt ezt írják:
Both Mac OS X and iPhone OS include a fully-integrated virtual memory system that you cannot turn off; it is always on. Both system also provide up to 4 gigabytes of addressable space per 32-bit process
érdekes, most már végképp furcsa, hogy mit tesz ehhez hozzá ez a progi?
lemaradt a link vége:
htt p://developer.apple.com/iPhone/library/documentation/ Performance/Conceptual/ManagingMemory/ Articles/AboutMemory.html
nyilván csinál még valamit a virtuális file rendszerrel, különben nem lenne több memória.. mielőtt valaki megszólna 🙂
Na felraktam ezt a Tuning dolgot, miután mindent végigolvastam itt. Jól be is ..artam. Volt memo növekedés is.
Elindítottam a Navigont, ami az 56 MB-ból csinált 22-t. Jaj de jó.:(
Gondoltam leveszem és megnézem – Tuning nélkül- 20MB. Akkor meg inkább nem noszogatom a szifont. Hallgatok az okosokra, mert ismeritek a viccet:
“Malacokat etetni, gombokhoz nem nyúlni!”
off: feltettem a navigon 1.2-őt, semmi bajom nincs vele, csak amikor cydából fel akartam tenni hozzá a magyarosítást, akkor vagy 20 percen át a vége felé megált, és nem csinált már semmit, kikapcsoltam a telót, majd vissza, és utána nem indul el a cyda mert rögtön kilép…
valami ötlet?
@HaZse:
GPS jel frissítés!
http://szifon.com/2009/08/05/tuning2-finomhangolas/
Kicsit lejjebb lapoztok, és megkeresitek a 2. pontot “2. kicsit gyakrabban frissíthetjük a GPS jelet” címmel!
Mellesleg ajánlom mindenkinek a Tuningos cikkeket, nekem beváltak! (GPS jel is másodpercenként frissít)
Kicsit más téma: Appstore-ba ingyenes lett a ZooZControl.
Jópofa progi.Aki nem ismerné,Wifis kontrolert csinál a szifonból.
Több autós szimulátorral kipróbáltam remekül működik.
@HaZse:
GPS jel frissítés!
h t t p ://szifon.com/2009/08/05/tuning2-finomhangolas/
Kicsit lejjebb lapoztok, és megkeresitek a 2. pontot “2. kicsit gyakrabban frissíthetjük a GPS jelet” címmel!
Mellesleg ajánlom mindenkinek a Tuningos cikkeket, nekem beváltak! (GPS jel is másodpercenként frissít)
Bocs, ha kétszer lesz a komment, de elsőre moderáltak!
@eRico: Nem értem miért van ennyi mindenkinek ingere arra, hogy nokia szintre degradálja le a telefonja kinézetét…
@Joker_3G!
Köszi. Közben én is megtaláltam.
Sziasztok! Én a cydiából már régen telepítettem a SwapMode nevű progit. Ez úgynevezett Game módba tudja kapcsolni a telót. Minden cyddia alkalmazást is kikapcsol, így minden játék fut nekem a 2g-en, pl az IGO-t csak így tudtam elindítani, kipróbálni. Utána pedig vissza tudsz vele mindent kapcsolni.
Sziasztok!kérdésem nagyon kezdő, de ha telepítettem cydiából az sbssettings-et, akkor azt követően, hogy tudom megnézni a szabad memoriát a készüléken?
Köszi a segítséget!
Luigi106!! Az a kis 23as szám a számológéppel 1ütt a quickscroll2 ajándéka. Ameik számot irod be a számológépbe azt az oldalt jeleníti meg a springboarfon. Joccakát nektek;-)
@cotag:
Biztos hogy aa merítette,mert mióta kitörőltem,azóta egyáltalán nem merül olyan gyorsan az iphonom:)
OS X vs Windows.Hát nem hiszem hogy ossze lehetne oket hasonlítani ha csak az nem hasonlit amit a microsoft már osszelopott a Leopardbol.Foképpen a 7 Windows az élo pépda.Oriásplakátok nyomtatásával foglalkozom és be kellett látnom hogy egy windows nem képes 10bol 10 plakátot kinyomtatni lefagyás nélkul.Probáljátok elképzelni mikor egy 1,2m x 5,1m-es nyomtatás megáll a felénél mert lefagy az OP rendszer….Miota MAC-en dolgozom hangsulyozom nem dobtam el egy plakátot sem a szemétbe.A Microsoft megírja a Windows-t, szépen becsomagolja de fogalma sincs hogy az milyen PC-re lesz feltelepítve, hogyan tudná garantálni a minoséget sehogy.”Majd megoldják a Hardwer gyártók”.Ja és nem beszélek a sok hackelt windows tulajdonosrol.MAC-et sofwtare nélkul nem veszel és ez így van jol.Szerinetm ha a MAC OS X tobb nyelven volna elérheto sokan elgondolkodnának azon hogy PC-ét vegyenek e! Magyarositas is létezik de sajnos mindig verzio fuggo.AKI EGYSZER egy MAC-el tolt egy hetet biztosan beleszeret, csak sajnos az a baj hogy minidig az olyanok a legokosabbak akik sosem ultek MAC elott.
@Lala: Egy Jedi mozdulattal elhúzod az ujjad a statusbaron. (óra, vagy aksijel…)
@Polllen:
“A legtöbb unix rendszerben a virtuális memóriát csak akkor használja a rendszer – a windows-zal ellentétben -, ha a fizikai memória megtelt…Vagyis nem használja folyamatosan, mint a windows…de a win se úgy használja, hogy több százszor ír rá sec-nként, de ebbe nem menjünk bele…”
Ha OSX-et használsz, akkor kukkold már meg az Activity Monitor-t légyszíves 😀
Mindkét rendszer folyamatosan használja a virtuális memóriát, függetlenül a szabad fizikai memória méretétől.
Ha meg megtöltöd a fizikai memóriát (már pedig megtöltöd, hisz azért kapcsoltad be ezt a funkciót, mert kevés a rendelkezésre álló memória), akkor meg igencsak kemény lemezműveleteket végez a rendszer. Tény, hogy az OSX ezt lényegesen elegánsabban és jóval optimalizáltabban oldja meg, de attól még a fizika határait nem lépheti túl. 🙂
De nem kell nekem hinned, olvasd el az Intel, az OCZ, vagy bármelyik SSD gyártó ajánlását, az első helyen van kiemelve, hogy a swap fájlt kapcsold ki, vagy helyezd át fizikai meghajtóra, mert károsítja a flash memóriát. Gondolom ezt nem tréfából teszik (meg azt sem, hogy megadják az egy blokkra történő maximális írási műveletek számát, egy pendrive esetén ez 100 ezres tétel, egy drágább SSD esetén meg 1-2 milliós).
Szevasztok!kérdésem lenne:milyen néven találom meg cydiaban azt a progot ami kijelzi status barban a free ramot?előre is thx
Eddig már vagy 20an megkérdezték, hogy mi ennek a témának a neve, engem is érdekelne, mert valami kibaxot jól néz ki, senki se tudja:(?
Most akkor mar nokia szintre van ledegradálva IPHONE-om mert ki szeretnem probálni a szerzö által bemutatott képeken lárható témát?
Hogy amiket letöltöttem, hogy tudom használni?
Hmm :-/
Nem hiszem h ez egy konkrét téma..ez igy biztos nincs cydiában. Apro alkotoelemek alkotják..:-D
@Mordon:
Természetes, hogy ezt írják…
1. igazuk van, nem használ a flash és SSD meghajtóknak.
2. védik a valagukat, hogy véletlenül se pusztuljon le a hardware a gari előtt…presztízs és pénz…
Próbáld ki winen vagy egy unix rendszeren, hogy kikapcsolod a virtuális memóriát…;) Használja, azért van, de nem úgy ahogy te felvázoltad.
DE maradjunk az iphone-nal…
A virtuális memória használata jót tesz a flash-nek? Nem, hiszen az írástól idővel tönkremegy
A virtuális memórián kívül tudod, hogy hány program és hányféleképpen ír a meghajtóra? nem?
Lehet, hogy ezek a programok jobban nyüstölik a meghajtót, mint a virtuális memórai? Nem tudjuk…
Egyáltalán tudjuk, hogy ez a program hogyan kezeli a virtuális memóriát? Nekem fogalmam sincs.
Ezek függvényében kijelentheted, hogy ÚRISTEN ez tönkre fogja hamar tenni a meghajtót? nem, mivel nem tudjuk, hogy jobban nyüstöli-e, mint a többi program.
Köszönöm.
u.i.: részemről lezárva, inkább megyek dolgozni…^^
@zoleesever:
Ezekkel vitatkoznek. Egyreszt peldaul en is ultem MAC elott es nem valtanek. Nekem valami csoda gepeim lehetnek mert nem fagynak :-). Most is azert ultem bele egy Iphone ba is hogy autentikusan tudjak velemenyt mondani. Dobbenj meg ez sem tetszik. A winmo osszessegeben hasznalhatobb. (peldaul egy rohadt tarcsazot nem birok keriteni mar egy honapja, de senki nem is tudott meg ajanlani sem). Vagy peldaul hogy navigalas kozben nem csinalhatok semmit???? Vagy egy nyomorult copy paste funkciora eveket kell varni? Nem is sorolom nincs ertelme. Van mit ellopnia az Apple nek is meg :-). Azert azt el kell ismerni az iphone nak is hogy vannak benne zsenialis megoldasok. Hianyozni fog de nekem nem jott be. De nem szidom hanem miutan atneztem teljesen megyek vissza a winmo ra.
@Lacca1990:
Autolock Sbssettings néven találod
@propergsm: koszi, akkor figyelem nalam mi tortenik.
Nekem ez lett a végeredmény:
ttp://web10.twitpic.com/img/33166181-6fe7cf5d2c9664c07e0938eb9707873d.4ac45393-full.jpg
Szevasztok
nekem hogy a francba van az hogy alapon 10-mega körül ketyeg a memo?? De 5- felé is lemegy 🙁 max 20- ra megy fel és alig van valami progi az iphonon
Megvannak csinálva a tuning cikkek.
Nem tudtok valamit ajánlani?
Nagyon megköszönnék pár tippet !
Na és most ezzel a virtuális memoval mi a helyzet? Pontosan
@Brekii: ennek, amiket írogatsz kb annyi értelme van, mint bemenni egy honda fórumra hogy nekem alfám volt, kipróbáltam a hondát, tök sz*r és megyek vissza mert így meg úgy nem jó 🙂
és akkor lehet egymásnak esni, hogy a lapos nyomatékgörbe vagy a 8500as redline tetszik-e jobban egy szerencsétlen nyomatékkal alul. Na mindegy 🙂
serico: köszi a helpet:)
felraktam az iphoneVM-et, restart, free memory, ugyanúgy 55mb szabad lett, mint eddig, majd elindítottam/bezártam az explorert és mailt, amik ott szoktak ülni a memóriában ééés: ugyanúgy lement 2,2mb-re a szabad hely, mint VM nélkül. Még nézegetem, de nem igazán látom, mitől jobb a memória helyzet, mint eddig.
@Brekii:
Érdekes mekem Navigon GPS software van a 3G-en és kozben simán tudok telefonállni.Alul ott van a menu a telefonkonyvre stb.Lehet hogy más progival kellett volna probalkoznod.A Windows mobile-rol csak annyit hogy soha nem lesz olyan rugalmas mint az Iphone ha csak a netes megoldásokat veszem alapul.Messze nem foglalkoznak a fejlesztéssel annyit mind a reklámmal.
nekem is tetszik a fenti téma,lőjetek le!
Üdv mindenkinek!
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy nekem fent az iphonomon a Sbsetting nevű progi, de nem találom sehol. A cydia-ba probáltam újratelepíteni, de akkor sem találom sehol. Felraktam hozzá még az autolock sbsettinget, de akkor sem. A lényeg, hogy én is felszeretném rakni ezt a virtuális memória cuccot, de elöbb meg szeretném nézni, mennyi a szabad memom, meg majd úgyis kell hozzá a memo törlés gomb.
@Polllen:
“Próbáld ki winen vagy egy unix rendszeren, hogy kikapcsolod a virtuális memóriát…;) Használja, azért van, de nem úgy ahogy te felvázoltad.”
Windows-on még 4 giga RAM esetén is elég hamar megkapom az out of memory-t, OSX-en meg üzemszerűen ki sem tudod kapcsolni, ha meg belenyúlsz a rendszerbe és kiiktatod, akkor elég látványosan lelassul.
“A virtuális memórián kívül tudod, hogy hány program és hányféleképpen ír a meghajtóra? nem?”
Igen, egyrészt vannak log-ok, másrészt elég jól nyomonkövethető.
“Lehet, hogy ezek a programok jobban nyüstölik a meghajtót, mint a virtuális memórai? Nem tudjuk…”
Tudjuk, nem nyüstölik.
Egyrészt véletlenszerű írással kímélik a flash-t, másrészt a swap-hez képest minimális az írási terhelésük.
“Egyáltalán tudjuk, hogy ez a program hogyan kezeli a virtuális memóriát?”
Tudjuk, mivel nem a program kezeli, hanem a Mobile OSX. Ez a csomag egyszerűen csak bekapcsolja a rendszer, gyártó által kiiktatott funkcióját.
Megoldodott a dolog egy eltávolítás és telepítés után.
@Brekii:
“Ezekkel vitatkoznek. Egyreszt peldaul en is ultem MAC elott es nem valtanek. Nekem valami csoda gepeim lehetnek mert nem fagynak ”
Így igaz, már az XP sem volt olyan fagyós, az újabb rendszerek még stabilabbak.
A gond nem a stabilitással, hanem a teljesítménnyel és az erőforrások kihasználásával van. Ugyanazon a vason 20-25%-al lassabb ugyanaz az alkalmazás Windows-on, mint OSX-en ha több processzormagot kell használni, de egy mag esetén is van 5-8% különbség az OSX javára.
De rakjál fel OSX-et, meg Windows-t egy kisteljesítményű gépre, mondjuk egy MSI Wind-re, OSX alatt száguld, nincsen várakozás, akadozás, Windows alatt meg még egy mappa megnyitásánál is megkaphatod a Not Responding feliratot az ablak fejlécébe, mert egyszerűen képtelen követni a felhasználót.
“(peldaul egy rohadt tarcsazot nem birok keriteni mar egy honapja”
Amit felsoroltál, hogy keresel, azt a Callway mind tudja, de pl. engem teljesen kiszolgál a gyári megoldás is (1400 kontakt között lényegesen gyorsabban találom meg a keresett személyt iPhone-on, mint WinMo-n).
“Vagy peldaul hogy navigalas kozben nem csinalhatok semmit????”
Gondolom WinMo-nál is használsz főzött ROM-ot, itt is kell jailbreak, ha mindent el akarsz érni. Pl. jailbreak után már azt csinálsz navigálás közben amit akarsz, mert megy háttérben a Backgrounder telepítése után.
Tipikusan az a felhasználó vagy, aki azért elégedetlen pl. az OSX-el, mert azt várja, hogy minden olyan lesz és mindent ott talál, mint Windows alatt és frusztrálja, hogy meg kell tanulnia egy új rendszer filozófiáját és kezelését.
@zoleesever:
Mondtam hogy vannak benne zsenialis dolgok. itt az internetre gondoltam. de nekem sajnos ez keves. Arra van laptopom. Mindenes uzleti eszkozkent hasznalom. Az iphone tulajok altalanossagban mondjak hogy milyen allat a gep. Na akkor vegre legyszi konkretan mondani rugalmas megoldast adni a kovetkezokre. Egy GYORS, normalis tarcsazo (lasd Inesoft phone 5), System hangok csereje, Naptar riasztas szundi funkcio, Normalis hivaslista kezeles, Profilkezeles (idore, es naptarbejegyzesre is kapcsoljon ahol csengesmod, fenyero meg radiokat lehet kapcsolni), kezirasos gyorsjegyzet, TELEFON BESZELGETES ROGZITES. Enelkul uzleti hasznalatra (nalam ) alkalmatlan. En nem azt mondom hogy szar de az altalanos irodai igenyeknek NEKEM a winmo tobbet tud. A Navigont kiprobalom mert en csak akkor mondok valamit ha ki is probaltam. En az Igo t probaltam idaig. Ott ez nem mukodott.
@Mordon:
Gyorsasaggal igazad van alairom. Jo gep kell hozza valoban.
“Amit felsoroltál, hogy keresel, azt a Callway mind tudja, ”
Callway t megvettem 🙁 amellett hogy lassu a hivaslistat sem tudja kezelni. Az oldalan azt irjak hogy Extrem modon gyors. Haat mire felhozza a kepeket….
“jailbreak után már azt csinálsz navigálás közben amit akarsz, mert megy háttérben a Backgrounder telepítése után.”
A multitask pont az a dolog amit alapbol tud a winmo. Kiprobalom amit mondtal a backgrouderrel.
“Tipikusan az a felhasználó vagy, aki azért elégedetlen pl. az OSX-el, mert azt várja, hogy minden olyan lesz és mindent ott talál, mint Windows alatt és ”
Egyaltalan nem. Ellenben ha van egy olyan dolog ami legutolso vacak telefonban is benne van, hasznos is a mindennapi eletben akkor itt is szeretnem hasznalni. mindegy hogy hogyan.
Amugy igy parttalan a beszelgetes. Most ezt hasznalom meg egy jo darabig es nyilvan egyre jobb leszek benne. de le kene ulni te hoznad a 3g t en pl egy HD-t (mar az is tobb mint 1 eves model) es eletszeru dolgokat nezzunk meg hasznalat kozben. En nagyon szivesen tanulok, amugy az iphone is nagyon tetszene ha tudna ami kell nekem.
“TELEFON BESZELGETES ROGZITES. Enelkul uzleti hasznalatra (nalam ) alkalmatlan. ”
Itt bukik a mutatvány, mert mint a legtöbb gyártó, az Apple sem engedélyezi ezt a funkciót.
(Nálam a legtöbb WinMo készülék sem tudta kifogástalanul a hívásrögzítést /legtöbbször engem rögzített, a hívó felet meg vagy halkan, vagy sehogy/, ez csak Symbian alatt működik jól /ott is egy kis hack kell, hogy ne csipogjon/).
“En nem azt mondom hogy szar de az altalanos irodai igenyeknek NEKEM a winmo tobbet tud. ”
Engem a valódi irodai használat jobban érint, mármint normális naptár és határidőnapló, ami nem fossa össze magát pár ezer bejegyzéstől. Normális címjegyzék (ez általában mindegyik platformon megfelelő már), használható és gyors mail kliens (a WinMo és Symbian gyári kliense borzalmas, minkét platformon a ProfiMail volt használható számomra), kézreálló kis adatbáziskezelő, jegyzetelő (ez minden platformon az EverNote nálam), Office alkalmazások, pénzügyi nyilvántartó program, megfelelő VNC és Logmein kliens és Terminál bár nem irodai alkalmazás, de nekem szükséges.
A legfontosabb meg az, hogy ezekre az alkalmazásokra bármikor számíthassak, a készülék rendszere ne hátráltasson, ne fagyjon le, ne lassuljon, ne kelljen 2-3 naponta újraindítanom, hogy használni tudjam stb.
Ezeknek a kritériumoknak egyetlen WinMo, vagy Symbian készülék sem felel meg, mert az alkalmazások ugyan ott is rendelkezésre állnak, viszont a napi felhasználás során a rendszer ostobaságai sok felesleges bosszúságot okoznak, amit az iPhone használatával elfelejthettem.
@Brekii:
“Callway t megvettem amellett hogy lassu a hivaslistat sem tudja kezelni. Az oldalan azt irjak hogy Extrem modon gyors. Haat mire felhozza a kepeket….”
Nemcsak híváslistát kezel, hanem minden műveletet rögzít, SMS/e-mail küldés, hívás, cím lekérés stb.
Nálam valós időben kidob mindent, szóval valóban extrém gyors (3GS).
“A multitask pont az a dolog amit alapbol tud a winmo.”
Az iPhone is alapból tudja, csak a home gomb kilépteti az alkalmazások legtöbbjét. A Backgrounder ezt akadályozza meg (a WinMo-s Close alkalmazás fordítottja :D).
Ha kell hozzá Taskmanager is akkor a Kirikae-t telepítsd mellé.
A WinMo multitask meg nem egészen az ami az iPhone-é, itt nem különösen lassul le a rendszer, ha több alkalmazást futtatsz párhuzamosan, míg WinMo alatt azért a szivárványkarikával elég gyakran összefutsz ilyenkor.
@Mordon:
Hogy ne offoljuk szet a temat nem tudunk osszefutni valahol? Meghalalom ha tudom 🙂 En tenyleg szeretnem a cuccost mert ami jo az jo. Nekem is tetszik. De egyenlore nem most hianyos. Szivesen vennek megoldasokat.
@Brekii:
Ha Veszprém fele jársz, akkor össze tudunk futni 😀
Valami forumhely ahol nem egy konkret temat csaeszek szet a kerdeseimmel?
@Brekii:
Keress majd MSN-en, naranekkukacchelloponthu.
@Brekii:
Remélem nem fognak moderálni ezért, csak segítő szándékkal:
h t t p://pdafanclub.com/forum/index.php?board=204.0
@Mordon:
2 GB RAM-mal, vistán játszottam a FEAR-rel és nem volt out of memory…persze nem vagyunk egyformák…
Minden program gyártója szavatolja, hogy random ír a meghajtóra és nem LOG-l sokat, csak úgy óránként 1x…és ezt te elhiszed?:)
A Mobile OSX-ben a VM kezelést úgy állították be, hogy csak egy helyre írjon és többszázor?
@Polllen: a swapfile nem szokott mozogni az adathordozón. semmi OS alatt. még töredezettség-mentesítés esetén is a “nem áthelyezhető fájlok” közé kerül (windows). az iPhoneOS-ben meg alapból nincsen swapfile. de ha lenne, az ugyanígy nem mozdulna sehová.
Jóestét mindenkinek! Az miért van hogy A tuning határok nélkül kettőben, a negyedik azaz a lopjunk 3gs-től- ben leírt N82AP.plist-et nem találom a System/library/coresecvices mappában? Egyébként 3g-m van 3.01el. Fontos lenne mert a springboard görgetés nagyon idegesít mióta megjelent a kereső a 3.0-ával, mert minden keresésnél szakad egyet, és ez elég idegestő. Előre is köszi a segítséget.
@Polllen:
“2 GB RAM-mal, vistán játszottam a FEAR-rel és nem volt out of memory…”
Én szinte egyik rendszer alatt sem játszom, pár nyitott Photoshop állomány és egy Indesign doksi mellett már anyázott a Vista 4 GB-on (pedig a PS elvileg saját VM-et kezel).
“Minden program gyártója szavatolja, hogy random ír a meghajtóra és nem LOG-l sokat, csak úgy óránként 1x…és ezt te elhiszed?:)”
Minden App Store-os alkalmazás az Apple SDK-jával és engedélyezett API-jaival készült, szóval igen, elhiszem, mert egyébként nem kerülhetne be a Store-ba. 🙂
“A Mobile OSX-ben a VM kezelést úgy állították be, hogy csak egy helyre írjon és többszázor?”
Ezt már Jadeye megválaszolta helyettem 😀
@Mordon: A PS-re gondolva írtam, hogy nem vagyunk egyformák.
A fő gondom amúgy az, hogy annyira szentül állítod, hogy tönkre fogja tenni a telód ez a program, mintha kőbe lenne vésve, holott csak annyit tudunk, nem éppen a flash barátja a sok írás…;) Sajnos ezzel sok embert meg tudsz téveszteni.
A többi meg csak…
@Chrys: Köszi
Bocsi hogy off!!!
A melóba van wifi de le van passzozva! Laptopról szereztem wifi profil fájlt de nem tudom kiolvasni a jelszót! Nagyon kéne a net a szifonomra hogy ne unatkozzak XD! http://rapidshare.com/files/287525928/wifi_01.p10.html ez a fájl annyit már tudok hogy valami INTEL cuccos kódolás!!! ha valaki tud segítsen előre is köszi!
“A fő gondom amúgy az, hogy annyira szentül állítod, hogy tönkre fogja tenni a telód ez a program, mintha kőbe lenne vésve, holott csak annyit tudunk, nem éppen a flash barátja a sok írás…;) ”
Két dolgot tudunk biztosan:
– a gyártók általában 1 millió írást garantálnak blokkonként
– a nem SSD flash tárolóknál nincs hibás blokk kezelés
– a virtuális memória kezelés esetén percenként legalább 3-4 írási művelet történik azonos blokkokban
Ez azt jelenti, hogy alig fél év alatt eléred a gyártó által garantált határt és ha nagyobb alkalmazásokat futtatsz párhuzamosan (pl. iGO), akkor az írási műveletek a VM használat növekedésével akár 10x nőhet ami azt jelenti, hogy 1-2 hónap alatt szinte garantáltan tönkreteszed a háttértárolót.
“Sajnos ezzel sok embert meg tudsz téveszteni.”
Ezzel senkit nem tévesztek meg, hacsak a flash gyártók nem tévesztik meg alapból a vásárlókat 🙂
De legrosszabb esetben ha én tévesztem meg őket, akkor nem használnak egy olyan alkalmazást, ami a készülék gyártója és a rendszer tervezője szerint is felesleges. Ám, ha Te téveszted meg őket, akkor lesz egy garanciát vesztett drága levélnehezékük.
Szerintem mindenki döntse el melyik a jobb választás neki 🙂
Minek ezen vitatkozni?
Az tény, hogy a sok irás-olvasás egy idő után megeszi a memoriát.
Hogy ez a program mennyit ir azt nem tudom, de az biztos, hogy sokkal jobban használja. Aki ezt bevállaja az használja, aki nem az nem.
Én inkább megcsináltam 1 ora alatt daemon vadászatot és nyugodt vagyok, hogy legrosszabb esetben restore-t kell csak nyomni.
Na ugy nez ki hetvegen megjelenik a jailbreak 3GS-re.
just wanna thank DEV TEAM for their efforts!
just saw Musclenerd’s tweets for the 3gs 3.1 JB:
@gemmenegger all the testing is complete, so now it’s just mechanics of release
i think this group of people are really cool! they even refuse to accept donations.. Keep it up!
Remelem meg ma )) Vaaaaaaaaaaaaarok maaaaaaaaaaaannn!
@kaves: hurrá, csak ez itt qrvára OFF volt, pláne mert még beírtad 2 másik cikkhez is…!
Üdv Srácok!
Az lenne a kérdésem, hogy ha megcsináltam daemon tuningos cikk alapján a dolgokat, akkor ezt felrakhatom e? Nem fognak e esetleg összeakadni? Előre is köszönöm a válaszotokat!
Edu vagy vki! Légyszi n
ekem is küldje el vki a téma zip-jét!!!Ja és hogy hova kell másolni!:)
Köszi előre is!!!
joco.prim@gmail.com
Hi!
Nem igazán értem ezt a cikket, ami itt fent van.
Feltettem az iPhone VM Tuning csomaot a cydia-ból és érezhetően javult a szifon sebessége.
Viszont a leírásnak egy második része ami így kezdődik:
Töltsétek le az alábbi fórumból az aktuális és működő linkről az iPhoneVM.deb -et:
http://www.xsellize.com/showthread.php
Na most ilyen deb.filet nem is találok azon az oldalon. Ha ezt megcsinálnám akkor még gyorsabb lehetne? Vagy félreértettem valamit a cikk kapcsán?
Köszi!
Üdv!
Am eddig azèrt nem volt iphoneon vm mert a háttér memória újraírhatósága korlàtozott. Persze normàl felhasznàlàs mellett eltartana pàr évig mire ez gondot okozhatna, de ha vmként használva pld egy játèk futtatàsa soràn nagyon sokszor újraíródhat…
sziasztok
Ha valaki eltudná küldeni nekem is ezt a témát nagyon megköszönném.
paloc@t-online.hu
Aki tényleg ért hozzá örülnék ha válaszolna:)
Mi igaz abból h a flash memória hamar elfog csesződni emiatt? Lehetséges ez?
Előre is köszönöm a választ
Üdv: Lujó
Sziasztok! 3.1.2es szoftver alatt feltettem az sbsettingst de sehogyan nem tudom előhívni… Tudnátok segíteni nekem? Mi lehet a gond?
Én várok fél évet, addig Mordon kollégának hiszek, és ha szerencsére tévedett, akkor feltolom én is 🙂
@Gabesz:
szia! végighúzod az ujjad kezdőképernyő felső részén jobbról ballra!
Nekem azf csinalja hogy amikor a terminalba a passwordot szeretnem beadni akkor nem ir, nem enged irni lenyomom a karaktert es ne teszi oda! Mit csinaljak? Ha uresen szeretnek tovabb menni akkor azt irja ki h hibas a jlszo! ???? Mar ujra raktam ujra inditottam az iphonet is mega terminalt s. De semmi
@Adam: 🙂 biztonsági okokból… írd be, a csillagokat képzeld oda, menni fog
Nah ok rájöttem a jelszót is szarult írtam… nah a lényeg h ezt írja ki mi után HELYESEN beírom!!! –control returned error exit status 2
Errors were encountered while processing iPhoneVM.deb
csak feltelepiten a cydián a szifon sourceból és már jó is???
üdv!
felraktam az iphoneVM-et de ez a free up memory nekem nem világos. cydia forrásba már nincs mobile terminal program. valaki tud segítni? köszönöm
megoldottam, de ez sem segített a 4.0 által elcseszett sebességen. (3g) tisztára be van lassulva:@ downgrade lehetséges?
ez működik még?
4.1-en…
helosztok a t-poton hova kell másolni filmet és játékot
???
senki se tudja ??
Azta!
Nekem iPod Touch 4G-n iOS 5.1.1-es op.rendszerrel 30MB-ól 100MB+-ra is felment a RAM!!
Sziasztok ! Újabb kérdéssel fordulok hozzátok !
A telefonon egy mobil boltos által ki lett függetlenítve (nem jealbreak rendesen független lett )
Az érdekelne hogy ha esetleg ezt Jealbreakelem akkor a függetlenítése abszolút elfog szállni?
Mert én is tuningolnám a telómat csak nem akarok úgy neki állni h nincs meg minden szügséges infóm hozzá 🙂
IPHONE 3G ről van szó 😉 Válaszokat köszönöm előre is
@Raidon: mobil boltos nem tud, csak jailbreakkel függetleníteni. ettől függetlenül a jailbreaktől nem változik a függetlensége, mert a jailbreak csak hozzáad a rendszerhez, de nem vesz el belőle semmit.