Skip to content

Meglehetősen furcsa bejelentés érkezett ma az Apple-től, ugyanis 2 új chippel frissítették a Mac Studio-t, de a két chip eltérő generációból származik.

Az M4 Max az Apple legújabb N3E gyártási technológiájával készül, míg az M3 Ultra pedig a régebbi, N3B-vel készült. Mi áll emögött, mit jelent ez a vásárlóknak és lesz-e M4 Ultra a jövőben? Nézzük meg, hogy mit tudunk!

Egészen eddig a Mac Studio az Apple M2 Max és M2 Ultra chipjével volt megvásárolható, így már igazán itt volt az ideje annak, hogy az Apple frissítse a gépet.

Elsőre az lett volna a logikus, ha az Apple az M4 Max chipet rakja az alapmodellbe, ami a MacBook Pro-ban debütált tavaly novemberben, és elkészítik az M4 Ultra chipet a Mac Studio és a Mac Pro számára.

Azonban félig nem ez történt. A Mac Studio valóban megkapta az M3 Max chipet, de mellé opciónak nem az M4 Ultra érkezett, hanem az M3 Ultra, ami eddig nem létezett.

Az M3 Ultra jobb többmagos teljesítményt nyújt, de egymagos teljesítményben alulmarad az M4 Max-hoz képest és elavultabb gyártási technológiával készül. Épp ezért roppant furcsa, hogy az Apple így dobta piacra a harmadik generációs Mac Studio-t.

Az M2 Max chippel felszerelt Mac Studio egészen eddig 979 990 forintba került, ezt váltja az új M4 Max Mac Studio, mely 999 990 forint lett, vagyis nem emelt az Apple árat, csak a forint romlott. Az M2 Ultra modell eddig 1 979 990 forint volt, az is felugrott az épphogy 2 millió alatti 1 999 990 forintos indulóárra.

Persze innen a határ a csillagos ég, a “fullosan felhúzott”, 32 magos CPU-val és 80 magos GPU-val ellátott M3 Ultra chippel, 512 GB memóriával, 16 TB SSD-vel ellátott Mac Studio már 7 049 990 forintba kerül.

A Mac Studio-n csak Thunderbolt 5 csatlakozók vannak, elöl 2 és hátul pedig további 4, a többi port tekintetében nincs változás (két USB‑A port, HDMI-port, 10 gigabites Ethernet-port, fejhallgató-csatlakozó).

Az új M3 Ultra chipnek köszönhetően a Mac Studio meg tud hajtani egyszerre 8 darab Pro Display XDR kijelzőt a teljes 6K-s felbontáson. Ez azért elég menőn hangzik.

Amit még érdemes megjegyeznünk ezzel kapcsolatban, hogy az M3 széria nem támogatta a Thunderbolt 5-öt, így az Apple-nek egy egyéni vezérlőt kellett készítenie hozzá, vagyis az új M3 Ultra nem csak 2 “összeragasztott” M3 Max chip, hanem egy részben új tervezésű chip.

Ettől függetlenül azonban nem mehetünk el amellett, hogy az Apple nem dobta most piacra az M4 Ultrát. Szerencsére az Ars Technica-nál Andrew Cunningham megkérdezte az Apple szóvivőjét, hogy ez miért történt és egy elég érdekes választ kapott:

Amikor megkérdeztük, hogy a legjobban felszerelt Mac Studio miért egy M3 Ultra chipet kapott az M4 Ultra helyett, az Apple azt válaszolta, hogy nem minden chip generációból lesz “Ultra” verzió.

Ezt lehet úgy is értelmezni, hogy az M4-es családból nem is lesz Ultra variáns, ami teljesen váratlan hír minden Apple rajongó számára, de tulajdonképp megérthető, ha figyelembe vesszük, hogy az Apple milyen gyakorisággal frissíti a profiknak szánt asztali gépeit. Az M2 Max és Ultra chipekkel felszerelt Mac Studio-t és Mac Pro-t az Apple még 2023 júniusában mutatta be, vagyis simán lehet, hogy megint eltelik majd közel 2 év, amíg ismét frissítik és akkor pedig már bőven az M5-ös lesz az elvárt a termékpalettán.

Azt is gondolhattuk volna, hogy az Apple a Mac Pro-ra tartogatja az M4 Ultra chipet, de az Apple kijelentéséből nem úgy tűnik, hogy az M4 Ultra egyáltalán létezni fog a jövőben.

Az M3 Ultra 1,5x jobb CPU teljesítményt nyújt, mint az M2 Ultra és 1,8x jobbat, mint az M1 Ultra és grafikus teljesítményben is nagy előrelépést jelent. A GPU-ja 2x gyorsabb, mint az M2 Ultráé és 2,6x gyorsabb, mint az M1 Ultráé.

Szerinted jól döntött az Apple, hogy az M4 Max és az M3 Ultra chipet tették a harmadik generációs Mac Studio-ba?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for rihekopo79 Avatar for Szifon

Shopping cart

3
Flying ninja
82 Ft
2
Gucci watch
82 Ft
subtotal $164.00
shipping $10.00
discount $17.00
total $75.00

Hírek, Újdonságok

Webshop