Az Apple Machine Learning Research (gépi tanulás kutatás) oldalán publikált egy videót januárban, ami ELEGNT-ot, egy cuki lámpát mutatja be.
Ha mozgásáról a Pixar Luxo Jr. névre keresztelt “kabalaállata” jut eszedbe, akkor nem vagy egyedül. Miért is érdekes nekünk, hogy az Apple-nél okos lámpákkal kísérleteznek?
Az Apple úgy véli, hogy nem elég, ha egy robot megcsinálja, amit kérünk tőle, hanem érzelmeket is ki kell fejeznie:
A nem verbális viselkedés, például a testtartás, a gesztusok és a tekintet alapvető fontosságú a belső állapotok tudatos és tudattalan közvetítéséhez az emberi interakciókban. Ahhoz, hogy a robotok természetesebben tudjanak interakcióba lépni az emberekkel, a robotok mozgásának tervezésénél a hagyományos funkcionális megfontolások – mint például a feladat teljesítése, a térbeli korlátok és az időhatékonyság – mellett a kifejező tulajdonságokat – például a szándékot, a figyelmet és az érzelmeket – is integrálni kell.
Ahelyett, hogy a robot a legrövidebb utat járná be, mozgásával utalhat a szándékára, egyértelműsítheti, hogy figyel rád, megmutathatja a hozzáállását a helyzethez és érzelmeket is kifejezhet.
Antropomorf robotoknál ezek olyan dolgok, amiket alapnak veszünk, hiszen láttunk már elég tudományos fantasztikus filmet, de egy lámpától nem feltétlen várnánk el, hogy szomorkodik, ha nem visszük magunkkal a kirándulásra.
Persze ez felveti azt a problémát is, hogy bűntudatunk is lehet, hogy nem visszük magunkkal, barátnőm például azonnal ellenkezett, hogy ilyesmi legyen a lakásban, amikor megmutattam neki a videót, idézem: “Van egy szeparációs szorongásos kutyánk, nem kell még egy lámpa is”.
A Bloomberg elemzője, Mark Gurman úgy véli, hogy az Apple egy asztali roboton dolgozik, aminek iPad-szerű kijelzője lesz és karja, amivel be tudna segíteni a házimunkában. Ez a gép szerinte előreláthatóan 2026-ban vagy 2027-ben érkezhet.
A Center Stage jelenleg is megoldja, hogy az iPadek és újabb Mac-ek kamerái mindig a felhasználó arcát mutassák, akkor is, ha több ember van a kamera előtt és mozognak, de könnyen elképzelhető, hogy egy forogni is képes iPad-szerű robottal mennyivel dinamikusabban vehetnénk részt FaceTime hívásokban.
Gondolom, azt mondani sem kell, hogy az eszköz tudná az Apple Intelligence-t és lenne rajta Siri is, hogy igazán személyes lehessen. A videóban ennek az alapjai is látszanak, hiszen a hölgy megkérdezi a lámpát, hogy milyen az időjárás, amire a robot először kinéz az ablakon, majd közli az előrejelzést.
A pletykák szerint idén érkezik a “HomePad”, ami egy otthoni kijelző lesz, elképzelhető, hogy amit itt fent látunk, az a HomePad Pro lesz, ami még jobban ki tud segíteni az otthoni feladatok ellátásában.
Ha bővebben érdekel a HomePad, látogass el ide: HomePad: a HomePod és az iPad szerelemgyereke.
Te szeretnél érzelmes robotokat a lakásodba?
Szólj hozzá: Hozzászólok