Jó ideje használjuk már a Nomad különböző termékeit, most pedig az iPhone 16 modellekhez készült tokjaikat vettük szemügyre, amelyek között mindenki találhat kedvére valót. Ráadásul idén egy egészen egyedi “tok” is érkezett tőlük a termékpalettára, ami gyakorlatilag egy mágnesesen rögzülő, bőr bevonatú hátlap.
Mivel magyar idő szerint december 4-én reggel 9-ig még él a Black Friday náluk, aminek jegyében most kedvezményt is kapunk, ami egyes termékek esetén akár 50% is lehet, ezért érdemes szétnézni a kínálatban, és időben leadni a rendelést, hogy még megkapjuk a kedvezményt is!
Mivel az Apple idei iPhone-jai méretben eltérnek az előző éviektől, így ha bármelyik korábbi iPhone-ról váltottunk az iPhone 16 modellre, az egyúttal azt is jelenti, hogy ha tokban hordjuk, akkor új tokot is kell vennünk hozzá. Ez kifejezetten igaz az új Kameravezérlő gomb miatt: még ha egyébként rá is tudnánk húzni például a megszokott iPhone 15-ös tokunkat, az a kialakítása miatt értelemszerűen lefedné ezt az új gombot is, pedig ez az új gomb elég hasznos tud lenni fotózásnál. Ezért az idei modellekhez való tokoknál vagy kivágás van az új gomb felett, vagy pedig azt az adott tok egy vezetőképes zafírsapkával fedi, amelyen át a vezérlő érzékelni tudja az ujjmozdulatainkat.
A Nomadtól igyekeztünk összeválogatni a termékpalettájuk jellemzőbb típusait, amelyeket alább be is mutatnánk.
Nomad Sport Case
A Nomad Sport Case egy kellemesen egyszerű, bármiféle hátlapi díszítés nélküli, MagSafe-es tok, ami összesen négy színben érhető el az iPhone 16 modellek esetén. Ez az alábbi képen is látható Vulcan Black (fekete), Stone (fehéres) és a limitált kiadású, Magma névre keresztelt, narancssárgás árnyalat, ami kissé talán az Apple Watch Ultra akciógombjához passzol, illetve még létezik belőle egy Naval Blue (kék) árnyalat is.
Apró, de mégis jópofa design-elem, hogy a tok belső oldalán a kamerakivágás jobb felső sarkánál egy vékonyabb, a hátlap színével egyező vonal fut végig – bár ez a fekete színű toknál nem annyira látszik az alábbi képen:
A tok anyaga TPU, a gombok anodizált alumíniumból vannak, a belső oldalt pedig mikroszálas bársony fedi. Az iPhone 16 modellek Kameravezérlő gombja esetén itt egy kimélyített kivágás található, így azt ugyanúgy tudjuk használni, mint tok nélkül, a kivágásnak köszönhetően pedig rögtön megtaláljuk az ujjunkkal a gombot.
A Nomad oldala alapján a tok 8 láb, azaz 2,44 méteres magasságból történő leejtés esetén is képes lehet megvédeni a készüléket a nagyobb sérüléstől – de egyébként van kifejezetten “bumszlibb” tokjuk is, amiről majd alább.
A Nomad Sport Case esetén a normál színek (fekete, fehéres, kék) 20%-os kedvezménnyel, 40 dolláros áron kaphatóak, a limitált kiadású, Magma tok pedig 10%-ot kapott, így 45 dollárba kerül.
Nomad Rugged Case
Ez is négy színben érhető el, ezek közül az alábbi képen az Atlantic Blue (kék) és a Desert (homokszín) látható – de van még belőle Black (fekete) és Forest (zöld) színű is:
A Rugged Case esetén jól látható, hogy a hátlap sarkai kiemelkednek, így előzve meg azt, hogy a készülék a hátlapját tudja odacsapni egy esés során, de ugyanígy van egy kisebb perem a kijelző felőli oldalon is.
A Rugged Case egyértelműen masszívabb kialakítása a sport tokkal szemben már 15 láb, tehát 4,57 méterről történő eséstől is képes megvédeni a készüléket. A tok körben oldalt TPU réteggel rendelkezik, ami egy polikarbonát vázzal és egy PET hátlappal párosul. Ez a tok is természetesen MagSafe-es, a Kameravezérlőnél pedig itt is egy kimélyített kivágás található a tok élén.
Emellett a tok aló részén két helyen rögzíthetünk hozzá csuklópántot is, mint például a Nomad saját Wrist Strap-jét.
A Nomad Rugged Case 20% kedvezménnyel most 48 dollárért kapható Atlantic Blue (kék), Desert (homokszín), Black (fekete), Forest (zöld) színekben.
Traditional Leather Case
A fenntartható gazdálkodásból származó bőrrel bevont tok a bőrből adódóan egyfajta patinát kap a használat során, ami minden esetben teljesen egyedi, és így talán még sokkal személyesebbé teszi az adott készüléket.
A hátlapi kamerákat egy polikarbonát gyűrű veszi körbe, a Kameravezérlő gomb esetén pedig itt a tok teljesen ki van vágva, mert a bőr túl keskeny lett volna a gomb kijelző felé eső oldalán:
A Traditional Leather Case esetén a bőr a kijelző kivételével minden irányból körbe öleli a készüléket, a kijelző felőli perem pedig itt is egy egy kicsit magasabb, hogy ha kijelzővel lefelé tennénk le az asztalra, akkor az ne érjen hozzá a kijelző üvegéhez, ezzel megelőzve az esetleges karcokat.
A belsőt itt is mikroszálas bársony fedi, a tok szintén MagSafe-es, és ugyanúgy anodizált alumínium gombokkal van ellátva.
A Traditional Leather Case három színben kapható, ezek a Black (fekete), English Tan (világosbarna, az előbbi képeken is ez látható), és Brown (sötétebb barna), viszont az utóbbi a jelek szerint már nincs raktáron, így azt nem tudjuk most megrendelni az egyébként elérhető, 20%-os kedvezménnyel, 48 dolláros áron.
Modern Leather Case
A Modern Leather Case két dologban különbözik az előbbi, Traditional Leather Case-től. Az első, hogy ennél elérhető a Horween bőr is:
A második pedig, hogy itt a bőr gyakorlatilag csak a hátoldalt fedi, az oldalakat nem:
Ezzel mondhatni olyan, mintha a sport tok kapott volna egy bőr hátlapot, így a tok 8 láb, azaz 2,44 méteres magasságból történő leejtés esetén is képes lehet megvédeni a készüléket.
A Horween bőrrel ellátott tok négy színben kapható, 20% kedvezménnyel most 56 dollárért: Rustic Brown (sötétbarna), Black (fekete), Olde Dublin (világosbarna), Green Chrome (zöldesfekete).
A normál bőr három színben kapható, 20% kedvezménnyel most 40 dollárért: Brown (sötétbarna), Black (fekete), English Tan (világosbarna).
Magnetic Leather Back
Ezzel elérkeztünk a cikk borítóképén is látható bőr hátlaphoz, ami tehát nem egy tok, hanem tényleg csak a készülék hátlapját fedi, és van rajta egy polikarbonát gyűrű a hátlapi kamerák köré.
A lapka külső oldalát Horween bőr, a belső oldalát pedig mikroszálas bársony fedi. Alapvetően a MagSafe mágnesei rögzítik a készülék hátlapjához, de van még három kis tapadó felület is a három sarkában, hogy a sarkok is megfelelően tapadjanak:
A lapka maga ultravékony üvegszálas vázzal rendelkezik, és 2,2 mm vastag.
A jelek szerint eléggé népszerű, mert bár csak az iPhone 16 Pro és iPhone 16 Pro Max esetén elérhető, jelenleg csak a 16 Pro Max az, aminél még van belőle raktáron, a kisebb méretű 16 Pro-nál már sajnos “Sold Out”.
Ettől függetlenül két színben kapható, ami a Rustic Brown (barna, ez látható fentebb is) és a Black (fekete), és most 20% kedvezménnyel 36 dollárba kerül.
Akár 50% Black Friday kedvezmény!
A Nomad oldalán most december 3-án 11:59pm PST-ig, azaz magyar idő szerint december 4-én 8:59-ig vásárolhatjuk meg az egyes termékeket a kedvezményes árakon, ameddig a készlet tart.
A kedvezmény nem vehető igénybe az időközben kifogyott termékekre, illetve egyes kiegészítőkre sem.
Szólj hozzá: Hozzászólok